20240418
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2022 március 12, szombat

Orosz - Ukrán Identitásháború?

Szerző: Kovács Gergő

Hogyan alakult ki az ukránok identitása, hogyan változott a történelem során az oroszok és az ukránok viszonyrendszere, és van-e bármifajta történeti indoka a most kitört háborúnak? A szakértőt kérdeztük!

Ortelius térképe a tatárok hódításáról

oroszukran 1

 

 oroszukran 3Milyen volt az oroszok és ukránok viszonya a történelem folyamán? Milyen fordulópontokról beszélhetünk a két nép közös történelmében?

← Fedinec Csilla (1968) történész, szerkesztő, a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa

Az ukránok etnogenezisében fontos szerepet játszottak a kozákok – a lengyel és az orosz földesurak elől menekülő jobbágyok, akik a 15. századtól jelentek meg tömegesen a kelet-európai sztyeppe déli, akkoriban lakatlan területein. Szabad közösségekbe szerveződtek, elsősorban katonai rend szerint, hogy megvédjék magukat a külső ellenségektől. Egy idő után a lengyel–litván állam és az orosz állam természetes védőbástyáját jelentették a török–tatár támadásokkal szemben.A kozákságnak a lengyel–litván állam által bekebelezett része a 17. század közepén hatalmas szabadságharcot bontakoztatott ki, előbb önállóan, majd külföldi szövetségeseket keresve. A moszkvai szövetség oda vezetett, hogy a lengyel–litván fennhatóság helyett immár orosz uralom alá kerültek. A kozákok a moszkvai támogatást protektorátusként értelmezték, Moszkva azonban behódolásnak tekintette az erről szóló 1654-es perejaszlavi egyezmény aláírását: kezdetben szabadságot, majd autonómiát ígért, végül teljesen felszámolta az ukrán különállást a 18. század végére, párhuzamosan ezzel elfoglalta és felszámolta a Krími Kánságot, stratégiai bázissá alakítva a félszigetet. Megindult az orosz népesség betelepítése a félszigetre, ami a szovjet időkben is folytatódott. A krími tatárokat pedig a második világháború végén Sztálin mint kollektív bűnösöket kitelepítette és csak az 1980-as évek végétől vált lehetővé a lassú visszatelepedésük.

A 19. század a nemzeti ébredés kora Európában. Az ukránok is ekkor kezdtek öntudatra ébredni?

Ez így van, csakhogy a 19. század arról is szólt, hogyan szorítsák vissza az ukrán nemzettudatot és nyelvet Oroszországban. 

Ennél a mai Nyugat-Ukrajnában volt valamivel kedvezőbb a helyzet, a lengyel–litván államközösség, a Rzeczpospolita feldarabolásában részt vevő Osztrák Császársághoz került területeken. Az osztrák–magyar kiegyezés (1867) után Ferenc József császár lassú liberalizációs politikát indított el a nemzetiségek irányában. Így Galícia 1873-tól de facto autonóm koronatartomány lett.

Az ukránok következő esélye az 1917-es oroszországi forradalmak után nyílt meg, amikor két ukrán államalakulat, a többi peremterület nemzeti mozgalmaihoz hasonlóan az Ukrán Népköztársaság és a Nyugat-Ukrán Népköztársaság is megpróbálta magát megszervezni, azonban bolsevik expanzió ellehetetlenítette ezeket a kísérleteket. A bolsevikok az Ukrán Szovjetköztársaságot Harkivban kiáltották ki, majd ennek az államalakulatnak a részévé tették a többi ukrán területet is. Egészen a 30-as évek közepéig Harkiv, és nem Kijev volt a főváros.

Aztán „megérkezett” Sztálin...

A szovjet időszakban a nemzetiségi szempontból engedékeny húszas évek után az ukránt mesterségesen az oroszhoz közelítették szókincsében és helyesírásában is. Korábban a lengyelek (a nyugat-ukrajnai területeken) és a cári Oroszország megelégedett az ukrán nyelvre gyakorolt külső nyomással, használatának tiltásával vagy megnehezítésével. 

A szovjet rendszer azonban a klasszikus nyelvpolitikai eszközök alkalmazása mellett beleavatkozott a nyelv fejlődésébe is.

A Szovjetunió fennállásának éveiben nyilvánvaló volt, hogy az országban élő népek integrálásának leghatékonyabb eszköze éppen a nyelvi asszimiláció.

1991 után ez a folyamat az immár független Ukrajnában megfordult, s ma már nem lehet azt elmondani, hogy az orosz nyelv tudásával meg lehet érteni az ukránt. Rokon nyelvek ugyan, de egymástól jól megkülönböztethető nyelvekről van szó. Más a helyzet a belaruszokkal, akik már alig használják az anyanyelvüket, orosz „vazallus” ország. Ukrajna ezt az összeroppantó testvéri ölelést, a belarusz utat akarta elkerülni.

oroszukran 4

Éhinségtől szenvedő parasztok az utcán, Harkovban. A holodomor az ukrán nép történetének egyik legnagyobb katasztrófája. A katasztrófa része volt a nagy szovjet éhínségnek, amely a Szovjetunió más részeit is érintette. A történészek többsége ma már egyetért abban, hogy az éhínség fő okozója nem természeti katasztrófa, hanem a Sztálin vezette szovjet kormányzat tevékenysége volt.

Mi a helyzet a szovjet örökséggel?

Először is szögezzük le, hogy a szovjet időszakban nem Ukrajna határai alakultak ki, hanem az összes tagköztársaságé, beleértve az oroszt is, amelyek mindegyike ezekkel a határokkal vált függetlenné 1991-ben a Szovjetunió felbomlásával. Jelen helyzetben nyilván az orosz–ukrán határ az érdekes. Az 1922-ben létrejövő Szovjetunió egyik bolsevik fegyverek által kikényszerített alapító tagköztársasága, Ukrajna belső határairól még hosszú évekig zajlott a vita. Ukrajna területe keleti irányban jóval nagyobb volt, mint manapság, 1928-ban azonban, amikor lezárták a határszakaszról szóló vitákat, végül nagy területeket elveszített, viszont határain belül maradt az iparvidék Donbász. A nemzetiségi népbiztos (mai szóval: miniszter) Sztálin indokolása szerint azért, hogy növeljék a proletariátus arányát, s ezzel a bolsevizmus társadalmi bázisát Ukrajnán belül.

oroszukran 5

Lenin és Sztálin, 1922

Sztálin elképzelése egyébként az volt, hogy a nemzetiségi területek autonóm státuszban csatlakoznak Oroszországhoz, ám végül Lenin koncepciója vált valóra, aki úgy vélte, hogy egyenjogú köztársaságok föderációját kell létrehozni. Később Sztálin úgy jutott közelebb saját elképzeléséhez, hogy fokozatosan megvonta a jogokat a tagköztársaságoktól, megvalósította az ország teljes centralizálását. Ezen túlmenően azonban a lenini elvek mondhatni ismeretlenek voltak az országban. A Szovjetunió fennállása alatt a szovjet vezetők mindegyike a maga képére igyekezett formálni a leninizmust, művei megjelentek ugyan, de mindig volt kánonja az aktuálisan divatos vagy felejtésre ítélt gondolatoknak. Így tudott a leninizmus minden időben fundamentális lenni.

A második világháború után az orosz nép nagyságának hangoztatása általánossá vált, miközben több kisebb nép képviselőit tömegesen deportálták. 1956-ban a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusán Nyikita Hruscsov azt állította, hogy Sztálin az ukránokat csak azért nem telepítette ki, mert túl sokan voltak.

 

A tagok kilépése a Szovjetunióból, gondolom, esélytelen volt.

Az igazság az, hogy az egyes tagköztársaságokra nézve mindhárom szovjet alkotmány (1924, 1936, 1977) tartalmazta a szecesszió (szabad kiválás) elvét, ennek realitása azonban nem volt egészen 1991-ig. A szétesést nem annyira a nacionalizmusok idézték elő, hanem inkább a gazdasági válság siettette. A folyamatot nem kísérte véres háború, mint később Jugoszlávia esetében, de a folyamat befagyott konfliktuszónákat hagyott maga után – olyan a nemzetközi jog által el nem ismert területi entitásokat, amelyek mind a mai napig fennállnak: Transznyisztria (Moldova), Dél-Oszétia és Abházia (Georgia), Hegyi Karabah (Azerbajdzsán).

Bár a mai Ukrajna kivételével a történelemben nem volt független ukrán állam, de az évszázadok során több tízmilliósra növekvő ukránság jelen volt a történelemben, fajsúlyos tényezője volt az általa lakott területeket birtokló birodalmaknak, s minden korban megvolt a tagadhatatlan egységtudata, az európai nacionalizmusok kora óta pedig az egységes nemzettudata.

Mi vezetett a mostani háborúhoz ön szerint, a történelmi szempontokat is mérlegelve?

Szerintem itt ennek nincs helye, nem lehet és nem szabad álságosan történelmi szempontokat keresni. A „történelmi” szempontokat éppen Putyin orosz elnök hozta elő a mostani válság kapcsán, azért, hogy ilyen alapon megkérdőjelezze az ukrán állam létjogosultságát és az ukrán nép létét.

Ennek a háborúnak, az emberéletek kioltásának nincs semmiféle indoka és semmivel nem lehet igazolni.
 

Ez óriási katasztrófa Ukrajna, és az egész világ számára. Ezzel ismét le fog zuhanni a vasfüggöny, ki tudja milyen következményekkel. A tragédia igazolta Ukrajna félelmeit, amivel addig is tisztában volt, 2014 óta pedig folyamatosan üzente a világnak: Oroszország semmitől nem riad vissza.

Forrás: Mandiner

Ehhez a témához szorosan kapcsolódó friss cikk olvasható ITT ⇒

Hozzászólás  

#1 Sorra tárják fel Donbaszban a Nyugat számára "nem létező", sőt egyenesen "nevetséges" tömegsírokatR Zoltán 2022-03-21 07:14
2014 februárjában, a kijevi államcsínyt követően és Viktor Janukovics elnök hatalomból való eltávolítása után tömeges tiltakozások kezdődtek Ukrajna keleti részén, ahol túlnyomó többségben orosz ajkú lakosság él.

Válaszul a „véres pásztor”, a zsidó Alekszander Turcsinov (ideiglenesen kinevezett államelnök) parancsára ugyanazon év április közepén „antiterrorista katonai műveletet” indítottak az ukrán hadsereg és a belügyi egységek a Donbaszban. (A napokban a „véres pásztort” és jóbarátját, Petro Porosenko [Walzman] egykori ukrán elnököt már Ivano-Frankovszk-ban [Nyugat-Ukrajna] látták a lengyel határ felé igyekezve.)

A Donyec-medencében a lakóövezetek szakadatlan bombázása már akkor is nagyszabású humanitárius katasztrófához vezetett a régióban. (Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala szerint 2021 január 31-ig már több mint 13 ezer ember halt meg a fegyveres konfliktus eredményeként és mindkét oldalról több mint 30 ezer ember sérült meg.

kuruc.info/r/4/241215/

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások