20211202
Last updateK, 23 nov. 2021 5pm

rovas logo

2013 február 02, szombat

Siklósi András: "jön még kutyára dér"

Szerző: Siklósi András

"Mint látjátok, a "világvége" ezúttal is elmaradt, a korforduló azonban remélhetőleg nincsen már messze. Ennek a piszkos globális-multinacionális világnak hamarosan el kell tűnnie, mindazokkal a sátáni korcsokkal együtt, akik a magyarságot és az egész emberiséget pusztítják, vagy gyarmati nyomorba döntik. Bízzunk benne, hogy "jön még kutyára dér", de semmiképpen se adjuk fel a mindhalálig tartó küzdelmet!"

Kedves Barátaim és Harcostársaim!

Idei első körlevelemet - szokás szerint - a teljes címlistámra küldöm. Remélem, mindenki talál benne kedvére való olvasnivalókat.

1.) Egy hete halt meg Dr. Hegedűs Loránt püspök úr. Nagy fájdalom ez a magyarságnak, én pedig egy jó barátot is veszítettem benne. Írásomban igyekeztem méltóképpen elbúcsúztatni. (Gyertek minél többen a temetésére!)

2.) Ez a cikkem egy kis kirándulás a művészetek világába, egy 3 részből álló tudósítás (egyikben őstörténeti vonatkozásokkal is) a tavalyi év talán legjelentősebb eseményeiről. Írásomat képekkel is illusztráltam.

3.) Bizonyára sokan ismeritek már Borbély Jóska törvénytelen meghurcolását. Ebben a munkámban ezt a témakört jártam körül, s egyben kiálltam mellette.

4.) Ezt a tanulmányomat részben már elküldtem legutóbbi körlevelemben. Pár nappal később azonban kibővítettem a közben eltelt eseményekkel, így bizonyos értelemben újnak is tekinthető. (A teljes írás a Magyar Jelenen kívül még sehol sem jelent meg.)

5.) Ezen a listán az utóbbi években tartott fontosabb előadásaim felvételeit és egy irodalmi antológiát (benne az összmagyar viszonylatban győztes pályázatomból közölt verseket és prózát) ajánlom szíves figyelmetekbe. Aki teheti, rendeljen közülük, mert érdemes.


 DVD-, CD- és könyv-ajánlataim

1.) Beszélgetés vitéz Siklósi Andrással időszerű nemzetpolitikai kérdésekről, 3 részben
A mosonmagyaróvári televízióban készült kiváló 3 órás felvétel szinte minden fontos problémánkat felöleli, s a maga nemében valódi szenzáció.
A dupla DVD ára belföldre 4000 Ft, külföldre (légipostával) 35 euro. Ismerje meg Ön is ezt a gondolatgazdag, szókimondó, az élet dzsungelében világosan eligazító interjút, s lepje meg vele barátait, ismerőseit is!

2.) Siklósi András: A pusztulástól a magyar újjászületésig
2 órás előadás a magyar történelmi tragédiákról, küzdelmekről, jelenkori helyzetünkről és nemzeti föltámadásunk esélyeiről.
A DVD ára belföldre 3000 Ft, külföldre (légipostával) 30 euro.

3.) Siklósi András: A magyar örökség visszaszerzése
2 órás előadás elveszett és elbitorolt nemzeti értékeinkről, kultúrkincseinkről, szakrális hagyományainkról, valamint megtépázott önképünkről és küldetéstudatunkról.
A DVD ára belföldre 3000 Ft, külföldre (légipostával) 30 euro.

4.) Siklósi András: A magyarság sajátos küldetése és legfőbb kerékkötői
+ Toroczkai László: A nemzeti ellenállás múltja, jelene és jövője
Két 1,5 órás előadás hangfelvétele a Szegedi Közéleti Kávéház Nemzetpolitikai Klubjában, melyek népünk égető sorskérdéseit tárgyalják.
A 3 órás CD ára belföldre 2000 Ft, külföldre (légipostával) 25 euro.

5.) Siklósi András: A trianoni nemzetgyilkosság előzményei és következményei
Az 1,5 órás előadás részletesen és nagy időtávlatokban vesézi ki legnagyobb nemzeti tragédiánk okait és megoldási lehetőségeit.
A DVD ára belföldre 3000 Ft, külföldre (légipostával) 30 euro.

6.) Siklósi András: 3 nagy hatású előadás a Magyar Szigeten és a Székely Szigeten
– A) A magyar nemzet ősi öröksége, földi és égi küldetése (1,5 óra)
– B) A Szent Korona, a Szentkorona-értékrend és a magyar alkotmányosság (1,5 óra)
– C) Imádság ünnepért – irodalmi est (1,5 óra)
A 4,5 órás DVD ára belföldre 4000 Ft, külföldre (légipostával) 35 euro.

7.) Forrás a rejtekből – a Keresztény Kulturális Akadémia szépirodalmi antológiája,
benne Siklósi András nyertes pályázatából közölt versekkel és prózával.
A könyv ára (csak belföldre!) 2000 Ft (ebből 400 Ft a postaköltség).

Valamennyi (saját célra és ajándékozásra egyaránt alkalmas anyag) megrendelhető az alábbi címen:
Siklósi András, 6723 Szeged, Becsei u. 3.
Tel.: 62/890-564, mobil: 20/443-1830, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
(A megjelölt árak a postaköltséget is tartalmazzák.) Kérem a szükséges összegeket belföldi (rózsaszínű) postai utalványon előre feladni, ill. külföldről a valutát közvetlenül a bankszámlámra utalni:
OTP Bank NyRt. Dél-Alföldi Régió, H-6720 Szeged, Takaréktár u. 7.
IBAN number: HU89 1177 3353 0112 5766 0000 0000
BIC (SWIFT) code: OTPVHUHB
Vásárlásukkal a 2012-es Szittya Világtalálkozó anyagi veszteségeit (kb. 150000 Ft) csökkentik, ill. a Turul Szövetséget is támogatják, amit előre is köszönünk.
Kedvezmény: Aki a teljes kínálatot megrendeli (belföldre), 21000 Ft helyett csak 20000 Ft-ot kell fizetnie, tehát 1000 Ft engedményt kap.


6.) Ez az anyag Tejfalussy Andrásé, akinek honlapját néhány hete egyszerűen kinyírták, a "demokrácia és szólásszabadság" nagyobb dicsőségére. Karácsony előtt a Hun TV készített velünk egy 2 órás beszélgetést (melyben ő volt a kérdező). Ezt 2 részben, az alábbi linkeken tudjátok elérni és megtekinteni: (Néhol akadozik a felvétel, de egészében így is élvezhető.)

http://huntv.info/cb/video/NX19N46NO47H/Mindig-a-Haza-szolg%C3%A1lat%C3%A1ban-1

http://huntv.info/cb/video/25YGA3UWX5G5/Mindig-a-Haza-szolg%C3%A1lat%C3%A1ban-II

7.) Végül az utolsó egy remek gyűjtemény a zsidókról szóló értékelésekből (ellenérzésekből) válogatva, mind a magyarság, mind a világ közéletének és művészetének jeles személyiségeitől, amint a címe is mutatja. Új "honfoglalóink" és fölvásárlóink kőszíve bizonyára repes majd az örömtől, ha netán szembesülnek vele.

Kérem, hogy a levelemet (ill. a benne foglaltakat) most is tegyétek blogokra, honlapokra, valamint továbbítsátok címlistátokra, és egyéb módokon (pl. kinyomtatva, fénymásolva) is terjesszétek, mert nincs mindenkinek számítógépe és/vagy internetes hozzáférése.

A Magyarok Istene áldjon meg bennünket, hogy győzelemre vihessük ügyünket, és megérhessük a valódi fölszabadulást!

Honfitársi szeretettel Siklósi András


1 Nagy embertől és igaz magyartól búcsúzunk: elhunyt Hegedűs Loránt

83-ik esztendejében eltávozott közülünk Dr. Hegedűs Loránt lelkipásztor, teológus, író, a Duna-melléki Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke (aki 1930-11-11-én született Hajdúnánáson, és 2013-01-26-án halt meg Budapesten).

Polihisztori felkészültségű, prófétai hevületű, küldetéses igehirdető volt; szerteágazó tudományos, közéleti, egyházkormányzói tevékenysége jól ismert idehaza és külföldön egyaránt. Előadásait, írásait átszőtte a haza és a nemzet sorsa iránti aggódó felelősségérzet; így bátran szólt az abortusz, az egyke, az öngyilkosság, az alkoholizmus, a homoszexualitás, a szektásodás és egyéb káros, önpusztító jelenségek ellen. Tisztán látta a társadalom elkorcsosulását, a politikai hatalmak mohó törtetését, az istentelen, materiális önzés hiábavalóságát, az egyszerű nép fölvilágosításának és fölemelésének elkerülhetetlenségét. Teológusként, önálló gondolkodóként is méltó megújítója Szász Károly, Baksay Sándor és Ravasz László örökségének (utóbbinak tanítványaként is). Hazai és külhoni felsőoktatási intézmények állandó és megbecsült előadója volt. Professzori, ill. pedagógiai tevékenységét is a belső igényesség jellemezte. Magasra ívelő pályáját számos magyarul és világnyelveken (pl. németül, angolul) írt könyv, valamint több száz tanulmány és cikk dokumentálja. Következetesen képviselte a református egyház megtisztulásának és megerősödésének szükségességét, így a kommunista zsarnokság alatt papi tisztséget betöltők átvilágításának kérdésében is határozottan állást foglalt. Fontosnak tartotta az egyházi iskolák visszaszerzését és újraindítását, oroszlánrészt vállalt a Károli Gáspár Református Egyetem megalapításában. Tudományos elismertsége ellenére könyvei és cikkei évtizedekig nem jelenhettek meg, s később is csak nehézkesen, valamint doktorátusának megszerzését sem engedélyezték sokáig.

Hegedűs Loránt az érettségi után, 1949-től 54-ig, a fővárosi Református Teológiai Akadémián végezte el felsőfokú tanulmányait. Utána Bicskén, majd a pesti Kálvin téri gyülekezetben volt segédlelkész. Innen, az 1956-os forradalom idején vállalt aktív szerepe miatt, vidékre száműzték (állandó fenyegetettségben, sanyarú viszonyok közt élt, s időnként fizikai munkákra is rákényszerült, hogy családját eltarthassa); ezért Nagykőrösön, Monoron, Komlón és Alsónémediben folytatta hivatását. 1963-tól két évtizeden át Hidas település bukovinai székely gyülekezetének, majd 1983-96 közt (miután külföldi nyomásra visszahelyezték Pestre) a Szabadság téri egyházközségnek volt a lelki gondozója és pásztora. 1991-97 között a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöki tisztét töltötte be, míg 1991 és 2002 között a Duna-melléki Egyházkerület elsöprő többséggel (84 %), kétszer is megválasztotta püspökének. 1996-tól 2004-ig a Kálvin téri református egyházközségben szolgálta az Urat és embertársait, vagyis visszatért oda, ahol elkezdte viszontagságos útját. Végül „jóakarói" ismét kitúrták állásából, azaz nyugdíjba menesztették; előzőleg azonban gyalázatos manipulációkkal és rágalmakkal megakadályozták püspöki tevékenységének folytatását. 1999-től 2003-ig a Károli Gáspár Református Egyetemen tanított. Ezzel párhuzamosan számos előadást és igehirdetést tartott a határon túli, elszakított magyarság körében, valamint az emigrációban, pl. Torontóban, Bázelben, New Yorkban, Los Angelesben, Párizsban, Londonban, Sydneyben stb. Kiemelkedő eredményei közé tartozik az 1991-es (1938 óta az első!) budapesti Magyar Református Világtalálkozó megszervezése és lebonyolítása; majd 1992-ben, az ökumenizmus jegyében, püspök-elnöksége alatt került sor II. János Pál debreceni látogatására, amikor a pápa megkoszorúzta a mártír gályarabok emlékművét, és istentiszteleten vett részt a Nagytemplomban. Megemlítem még, hogy élete alkonyán, magánemberként, a Magyarok Világszövetsége úttörő céljainak megvalósításába is intenzíven bekapcsolódott.

elhunyt Hegedűs Loránt

A dolgok mélyére nézve észrevehetjük, hogy „megbízhatatlan fekete bárány" volt Ő, mind egyházának „hivatalosai", mind pedig a mindenkori hatalom szemében. Előfordult, hogy nyíltan gáncsolták, üldözték, s ha „eretnekként"meg is tűrték a soraikban, sohasem támogatták igazán. Hívei, tisztelői ragaszkodásán túl ritkán kapott kitüntetést, elismerést érdemeiért és áldozatos tevékenységéért (az államtól tudtommal soha!). Hadd említsek meg most néhányat ezek közül: 1991-ben a Magyar Reformátusok Világszövetségének tiszteletbeli elnökévé választották; 1996-ban Bocskai-díjat kapott; 1998-ban a MIÉP-hez köthető Magyar Út Körök mozgalom tiszteletbeli elnöke lett; 2003-tól a Károli Gáspár Református Egyetem tiszteletbeli professzora; Kolozsvárott díszdoktorrá avatták; 2004-től (nyugdíjba vonulása után) a Szabadság téri Hazatérés Temploma egyházközsége örökös lelkipásztorává választotta, ahol fia mellett mindvégig odaadó szolgálatokat végzett. Hagyatékában nyilván számos kiadatlan, értékes írás maradt. Megjelent teológiai művei, irodalmi monográfiái, nemzetstratégiai kötetei közül néhány ismertebb cím: „Az istenkérdés szempontjai" (doktori disszertáció, 1979, Basel), „Harc a magyar igazságért", „Testvérek, menjünk bátran!", „A transzcendencia fogalma", „Jézus és Európa", „Isten szuverenitása s az ember felelőssége", „Isten kezében a történelem", „Nyitás a végtelenre", „Apokalipszisből megmentő emlékezés", „A költő-vátesz Ady I-IV:" (utolsó, 2000 oldalas, lenyűgöző elemzése) stb.

Nehéz jellemző passzusokat választani a Püspök úr megannyi veretes, szárnyaló gondolatiságtól és érzelemtől izzó művéből. Szeretnék most – kicsit tömörítve – néhány olyan bekezdést idézni, melyeket az 1956-os forradalomról és szabadságharcról írt, örök tanulságul mindnyájunk számára.
„Éppen hótisztasága és igazsága révén egyedülálló az 1956-os forradalom a világtörténelmi forradalmak sorában. Minden valóságos forradalom tarthatatlan történelmi helyzetek igazságtalanságából robban ki, és kívánja előbbre vinni, haladás irányába mozdítani az addigi társadalmi viszonyokat. Ez bizonyos értelemben és távlatban többnyire sikerül is, bár ebből a szempontból is előfordul, hogy az új urak a múltból 'semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek'. Az ennél is sokkal nagyobb baj, mely világméretű tragédiával fenyeget, és a végső embertelen nyomorúság állapotát hozza el, az, hogy akik a forradalmi igazság nevében cselekszenek, ítélnek és hatalmaskodnak, azok sokszor, vérrel és sárral kevert szennyözönvizet ontva, sokmilliós tömegméretű igazságtalanságokat követnek el, azokban tobzódnak, s mindezt egy ideológiai dicsfénybe vonják. Aki ezzel egyet nem ért, sokszor övéivel együtt a kínhalál fia. Gondoljunk a dicsőséges francia, a nagy októberi szocialista és a Pol-Pot vezette kommunista forradalmak megrendítő embertelenségeire. Sok-sok millió igazságtalanság-áldozat soha meg nem érte az ígért igazság legkisebb morzsájának elnyerését sem. Mert a forradalmárok a 'cél szentesíti az eszközt' elv nevében vallották: 'ha pár százezer, millió ember elpusztul is az eszme győzelme érdekében, a többi legalább boldog lesz'.

Viszont gondviselésszerűen, továbbá a történelmi összetevő erők különös koordináta-rendszerében és a magyar nép-nemzet agóniás, Isten-perspektívás, évezredes lelki-szellemi meghatározottsága szerint, az 1956. októberi forradalom az igazság robbanása volt szeretetben. Gondviselésszerű volt: embereknél lehetetlen, csak Istennél lehetséges. Történelmi legsajátosabb helyzetben történt: senki sem gondolhatott legtávolabbi sejtelmében sem arra, hogy a kis Magyarország a világ legnagyobb nukleáris hatalmát legyőzheti 'erővel és hatalommal', nem pedig az igazság Lelkével s az Ő világtörténelmi érvényre jutásával. Világnézetre való tekintet nélkül mindenki 'tudta', hogy most az egyetlen aktuális történelmi axióma, élő ige: 'Nem erővel, nem hatalommal, hanem az én Lelkemmel, azt mondja a Seregeknek Ura'. Önistenítő illúziók, vérgőzös bosszúk, semmiben lebegő remények: az első pillanattól az utolsóig lehetetlenek voltak számunkra. De az agónia: az élet-halálhelyzet robbanása elkerülhetetlen volt. Ha nem robbanunk, biztosan meghalunk; ha robbanunk, talán életben maradunk. És ez a 'talán' nem a vak véletlen bizonytalanságát jelenti, hanem az Isten-perspektíva több mint szükségszerű bizonyosságát. Az évtizedes 'annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem' állapotát. Ennyi eltökélten és végzetesen pusztító erő közt az 'és mégis élünk' vallomását, a 'szent nyomorék, riadj!' Trianon feletti biztatását, a 'lesz még egyszer ünnep a világon!' apokalipszist túlhaladó reménységét. Ennek az Isten-perspektívának jegyében az 1956. októberi forradalom és szabadságharc csak az Isten előtti emberies felelősség tízparancsolatos és hegyi-beszédes szellemében történhetett meg.

Egyetlen káromlást nem lehetett hallani, csak egymás bátorítását. Isten nevének hiábavaló felvétele, indulati emlegetése helyett legfeljebb imádságos fohász volt hallható: 'Istenem, hogy én ezt megérhettem!' Nem lehetett látni egyetlen tisztátalan tekintetet, mozdulatot a tömegben, a fiatalok közt akkor sem, ha egymásra borultak vagy összeszorította őket a lelkes sokadalom, mert mindenki testestől-lelkestől átszellemült volt, és mindenki érezte: egy új korszaknak Isten kegyelméből elérkező napját érte meg ezekben az áldott és szent órákban. Hamis tanúbizonyság egyáltalán nem hangzott el e szent és tiszta forradalom októberében. Senki nem hibáztatott és átkozódott, mindenki mindent megértett és mindent megbocsátott – a múltból, a jövőért. Senki sem kívánta azt, ami a felebarátjáé; mindenki kívánta a haza és a másik ember javát. Végig jelen voltam e napok eseményeiben, végig őrzöm hiteles emléküket, felejthetetlenül. Majd megrendülten temettem a koporsónként kettesben fekvő, aztán kiemelt, végső parcellákba vitt halottakat. Örökre fénylik mindnyájuk fölött a Krisztus-ige: 'Légy hív mindhalálig, és néked adom az élet koronáját.' Örök lelki-szellemi erőkkel így lesz boldog (csak így!) a kiszaggatott szívnyi Magyarország, a magyar történelemben. Csak így marad meg a világtörténelem a mai apokalipszisben. És így emelkedik mindenségünk az üdvtörténeti Isten Országáig, – ha forradalma mindig hótiszta és szabadságharca mindig igaz lesz, mint ezt 1956. évi dicsőséges történelmi eseménycsodánk tanúsítja. Ekkor szellemi-lelki-erkölcsi magasrendű minőségével beteljesíti üdvtörténeti akaratát az élő Istennek, aki a szénvilág helyébe gyémántvilágot akar teremteni."

Vallásfelekezettől függetlenül, Hegedűs Loránt a nemzet lelkiismerete és szakrális tanítója volt. Egy rendíthetetlen, őrt álló Bástya, aki teljes energiájával, már-már megszállottan védte népünket, anyanyelvünket, ősi kultúránkat, hagyományainkat s keresztény (keresztyén) hitünket. A kiirtásra szánt magyar életért sikoltott, a züllés, a romlás korszakában s a halál kegyetlen birodalmában. Jó 15 éve személyesen is ismerem Őt. Ritkán találkoztunk csak, egy-egy kézszorításra, néhány gondolatunk kicserélésére, de ezek a fölemelő pillanatok mindmáig élénken visszhangzanak bennem. Volt szerencsém néhányszor meghallgatni nemzetvédő szónoklatait, irodalomtörténészi előadásait, templomi prédikációit is. Egyik meghatározó élményem vele kapcsolatban Rakovszky József költő sírkőavatása a pilisi temetőben, ahol Ő végezte a papi szolgálatot, én pedig a kortárs alkotók nevében búcsúztam az elhunyttól. Felejthetetlen találkozásunk volt a fővárosi Hősök terén tartott tüntetésen, ahol mindketten beszédet mondtunk, amiket a közönség kitörő tapsokkal honorált. Nyíltan fölvállalt radikális közéletisége jegyében, 4-5 alkalommal emlékezetes előadásaival is megtisztelte az általam rendezett Szittya Világtalálkozókat, legutóbb 2012-ben, „Isten mindent megtesz értünk, de semmit helyettünk" címmel. Büszke vagyok rá, hogy sűrű elfoglaltságai dacára figyelemmel kísérte, s nagyra tartotta írói-költői munkásságomat és a magyarság érdekében kifejtett építő cselekedeteimet. Szívből örülök, hogy a barátja lehettem. Az utóbbi években súlyos betegségek kínozták, gyakran kórházi kezelésekre szorult, ami szinte előrevetítette a közelgő szomorú véget. Halálhíre mégis megdöbbentett, s hiánya fájdalommal tölt el. Röstellem, de van egy adósságom is vele szemben. Megkért ugyanis, hogy írjam meg a véleményemet, benyomásaimat Adyról szóló négykötetes, monumentális enciklopédiájával kapcsolatban (akkor még csak kettővel készült el). Sajnos erre mostanáig nem keríthettem sort, s félek, ha valaha módom nyílik rá, már mindenképpen elkésem vele, s legföljebb egy mennybéli könyvtár asztalánál olvashatja mondataimat.

Kedves Lóri bátyám! (Talán szólhatok így hozzád, hiszen 2-3 éve a tegeződést is fölajánlottad, amit köszönettel elfogadtam.) Te egy olyan kiváló hazafi és istenes magyar voltál, amilyenre nincs példa a reformátusok közt, Ravasz László óta. De az egyetemes kereszténység (minket, katolikusokat is beleértve) is példát vehet rólad (haza)szeretetből, meg-nem-alkuvásból, hitbéli hűségből, emberi tisztességből, bátor elszántságból és kitartásból. Harcodat becsülettel fölvállaltad, futásodat derekasan elvégezted, egy alvilági gazságoktól terhes, sátáni korban. Rád tekintve minden kisemmizett és elnyomott honfitársunk erőt meríthet a túléléshez, a Jézustól sugallt nemzeti föltámadáshoz. Kívánom, hogy hátrahagyott népes családod vigasztalódjon meg bánatában, Te pedig folytatódj fiaidban, lányaidban és unokáidban. Nyugodj békében a szent magyar földben, és ha lehet, odaátról is segítsd meggyötört, fogyó reményű nemzettestvéreidet a szabadságért és méltóbb életért vívott örökös küzdelmükben. Egy nagyszerű, fáklyaként világító életpálya jutalmául áldjon meg, és öleljen magához a jóságos, mindenható Isten!

Megjegyzés: Hegedűs Loránt temetése 2013. február 16-án (szombaton) 13 órakor lesz a Fiumei úti sírkertben.

Folytatás →  Két emlékezetes és egy elrettentő kiállítás hazánkban

 Két emlékezetes és egy elrettentő kiállítás hazánkban

Manapság nem kényeztetnek el bennünket maradandó élményekkel sem a kortárs szépirodalomban, sem a képzőművészetekben. (Folyóiratok és könyvek tömkelegét kell átböngésznünk ahhoz, hogy valami értékre bukkanjunk. Ugyanez a helyzet a múzeumok, kiállítótermek modern, időszaki tárlatainak esetében is.) Jószerivel már csak a klasszikusokban s a patinás műkincsekben bízhatunk, de legalább megérik a tetemes pénz- és időráfordítást. Most is két ilyen kiváló gyűjteményről szeretnék beszámolni (valamint egy szándékosan otromba ízlésficamról), amik szerintem a tavalyi év bestsellereinek nyilváníthatók, s melyeket volt szerencsém „élőben" is megcsodálni. Nem kétséges, hogy a leghűségesebb kritika vagy tudósítás olvasói sem élhetik át ugyanazt az erőteljes sodrást, mint akik személyesen is jelen voltak; de legalább felszínesen akárkit megérinthetnek a krónikás szavai, s bizonyos tekintetben képet kaphatnak a „nagy egészről" is.

1.) „Aranyecset" – Munkácsy Mihály Szegeden

Talán 7-8 éve, a budavári Magyar Nemzeti Galériában rendezték meg Munkácsy addig legátfogóbb kiállítását, ahol valamennyi fő műve szerepelt; ám ez is csak töredékes volt, hiszen festményeinek, vázlatainak, tanulmányainak (kb. 700 db) mintegy a fele külföldi magántulajdonban van, melyeknek tekintélyes hányada általunk ismeretlen helyeken kallódik. Számomra mégis a teljesség benyomását keltette az a tárlat, s nem éreztem semmilyen hiátust, sem ott, sem a későbbiek folyamán. Sokat töprengtem rajta, hogy ezek után elmenjek-e a szegedi Móra Múzeumba, nehogy csalódnom kelljen a lényegesen csekélyebb számú kép összhatásában; de végül nem bántam meg, hogy kételyeimet legyőzve fölkerekedtem. Az igen gazdag, színvonalas anyagba ugyanis több „újdonság" is bekerült (leginkább a népi és polgári életképek s a tájképek közül), elsősorban az USA-ban élő gyűjtő, Pákh Imre jóvoltából. A kiállítás különleges voltát, sikerét az is jelzi, hogy a közel féléves nyitva tartás alatt majdnem 50 ezren keresték föl, ami vidéki viszonylatban rekordot döntött. (Ez a szám Szeged lakosságának a szűken vett harmada, noha valószínűleg nem csupán a helybeliek nézték meg, hanem a megye más településeiről, sőt távolabbi régiókból is sokan érkeztek.)

Az asztalos inasként induló, korán árvaságra jutott Munkácsy Mihály a XIX. századi realista piktúránk világviszonylatban is kimagasló óriása, s valószínűleg a legkedveltebb magyar festő is egyben (bár ízlések és pofonok általában különbözőek), akinek kiállításait mindenkor tömegek látogatják. Népszerűségét növeli sajátos, végletek közt szárnyaló életpályája is, mely a munkácsi (itt született 1844-ben) és békéscsabai nincstelenségből – a pesti, bécsi és müncheni festőiskolákon, majd Párizson és Barbizonon keresztül – a legelőkelőbb európai szalonok csillogásába vezetett, de közben a művész magyar vidék iránti érdeklődése sem lankadt. A siker sohasem kápráztatta el, mindvégig szorgalmasan dolgozó, egyszerűen élő ember maradt. Egyetlen célja az alkotó munka volt, annak összes gyötrelmével és örömével. Műveit ösztönös tehetség és bátorság hatja át, belőlük drámai erő, változatos színharmónia és forró érzelem sugárzik, mellyel közönségét is rabul ejti. Útját állandó belső vívódás és bizonyítási vágy kísérte. Képeiért Európa és Amerika jómódú műgyűjtői versengtek, kúriáját arisztokraták, politikusok és művészek látogatták. Egyébként depresszív hajlamú, komoly lelki problémákkal küzdő (öngyilkosságot is megkísérlő), betegségektől (pl. vérbaj) szenvedő személyiség volt, aki belga származású felesége (Cecile de Papiet) pazarló költekezése miatt többször az anyagi csőd szélére sodródott. Munkácsy már életében ünnepelt és elismert „sztár" volt; ám elborult elmével végül egy németországi elmegyógyintézetbe került, ahol önkívületi állapotban érte a viszonylag korai halál (1900-ban). Testét hazaszállították, majd a budapesti Műcsarnokban ravatalozták fel. Temetésén százezrek búcsúztatták.

Nehéz lenne a kiállítás képeit tételesen felsorolni, de elkészülésük időrendjében hadd említsek meg közülük néhány kiemelkedő és jellemző darabot: Öregasszony mappával, Ásító inas (egész alakos), Önarckép, Cigányok az erdőszélen, Felszolgáló lány, Szántás Colpachon, Tájkép tóval, Téli út, Mosó nők, Madame Chaplin portréja, Golgota, Készülődés a papa születésnapjára, A kis cukortolvaj, Pálmaházban, Ballada, Sétány a Parc Monceauban, Honfoglalás (vázlat) stb. Összességében katartikus élmény volt újra megmerítkezni Munkácsy művészetében. Olybá tűnt a léleknek, mint mikor a test egy ásványi sókkal telített gyógyvizes medencében lubickolhat. Sajnálhatja, aki kimaradt belőle.

2.) „Emberek aranyban" – szkíta kiállítás Budapesten

Link:  Európában először, 4 hónapon át (2012. szeptember elejétől december végéig) látogathatták meg az érdeklődők a fővárosi VAM Design Center pincehelyiségeiben megrendezett, világszenzációnak számító, csak az egyiptomi fáraósírok leleteinek gazdagságához mérhető szkíta (szittya) kincseket; melyek anyagi és művészeti értékeiken túl bepillantást engedtek a mi őseink, rokonaink elfeledett múltjába, páratlan kultúrájába, életmódjába és hagyományaiba is. A jobbára csak meséinkben, mondáinkban, mítoszainkban létező emlékek most megelevenedtek, s olyan kézzelfogható közelségbe kerültek hozzánk, mint még sohasem. (Filmekből, rajzok és festmények „álomvilágából", könyvek, folyóiratok és prospektusok fényképeiről persze valamelyest már ismerhettük a kiállítás fölülmúlhatatlan gyöngyszemeit, de a személyes megtapasztalást semmi sem pótolhatja.) Ezt minden valamirevaló magyarnak látni kellett volna, mert egyáltalán nem biztos, hogy még egyszer része lehet hasonló gyönyörűségben. Örökre bánhatja, aki elmulasztotta. (Pedig a többség ebben a cipőben jár, hiszen alig 10-15 ezren tekintették meg a szkíták „bemutatkozását". A szervezők is nagyobb tömegekre számítottak, s bizony szégyellhetjük, hogy megint ilyen közönyösen, passzívan viselkedtünk. A későn ébredők még Debrecenben elcsíphetik, mielőtt európai és világkörüli útra indul.)

A kiállítás egyfajta visszarévedés (időutazás) volt a 3-4000 éves múltba, mely a szkíta kézművességen túl bemutatta egy egészen más (főként a nyugatitól eltérő), mellérendelő értékrendet képviselő lovas nép erényeit és életmódját, rendkívüli morális és kulturális fejlettségét. A szkíták uralma kétkontinensnyi (Eurázsia) területre terjedt ki, nagyjából egy évezreden át. Büszke birodalmukat irigyelték, verhetetlen hadseregüket rettegték a kínaiak (ellenük, ill. hun testvéreik ellen emelték a Nagy Falat), az indiaiak, az egyiptomiak, majd a hellének (görögök) s a rómaiak is. A szkíta egy feltaláló nép volt, neki köszönhetjük a kengyelt, a zablát, a fokost, az íjat, a szőnyeget, az inget, a nadrágot, a zubbonyt, a süveget, a csizmát, a szárított és porított (tartósított) húst, s még ezernyi egyéb hasznos dolgot. Egy művészi hajlamú nép volt, melynek alkotásait máig csodálja a világ. Egy társadalom, melyben férfi és nő egyenrangú és egyenértékű szövetségbe kovácsolódtak, melynek historikus nyomait ma is fellelhetjük az Altáj hegységtől hazánkig; hiszen – a hazugságokat cáfolandó – nem halt ki sohasem, hanem folytatódott a hunokban, szakákban, türkökben, etruszkokban, avarokban, s persze mibennünk, magyarokban is. A kiállítás történelemszemléletében is újat hozott: az elferdített „finnugor tényekkel" szemben a kísérő, magyarázó szövegeiben is bátran fölvállalta az elavult, akadémista tabuk ledöntését, s a valóság nyitott szellemű bizonyítását. Nem kiüresedett, merev dogmákat szajkózott, hanem újszerűen megvizsgálta, értelmezte az igazságot. Ilyen „forradalmi" hangú őstörténeti alapvetés Magyarországon eddig nem létezett, pusztán ezért is érdemes volt beszívni ezt a légkört; noha a komplex egésznek ez csupán egy parányi szeletét képezte.

A tárlat anyagát a Kazahsztán régi fővárosában, Almatyban (Alma Ata) épült Ostrov Krym intézet kölcsönözte, melynek vezetője, Krym Altynbekov, kun származású régész és restaurátor. Munkássága végigkíséri a szkíta eredetű népek kurgánjainak (sztyeppei népek halomsírjai) feltárását az elmúlt 35-40 évben; és aktív részese volt a világhíressé váló „Cárok völgyében" zajló nemzetközi munkának, mely a Szkíta herceg sírja néven került be a köztudatba. Az általa megmentett és helyreállított tárgyak jelentős részét képezik a témában etalonnak számító orosz múzeumok gyűjteményeinek. A pesti kiállítás fő attrakcióit az Issyk kurgánban meglelt, és a világban mindenhol csak „Szkíta Aranyemberként" ismert vértezet adja, valamint a Berel-i földpiramisban talált lovak díszei, illetve olyan kincsek méret- és anyaghelyes másolatai is, mint a Tuekta kurgán griffje, a Chilikti kurgán rekeszzománcos szarvasai, valamint a híres Tuvai lelet férfi és női nyakéke. Ezek mellé érkeztek párhuzamként a Balaton-felvidéken talált, hasonló motívumvilágú, bő ezer évvel fiatalabb griffes-indafonatos, avar és honfoglalás kori leletek, melyek ugyanolyan kurgánokból kerültek elő. A tárlat elemeit szkíta fejedelmi temetkezések régészeti leletanyagának reprodukciói, valamint a feltárást és a leletmentést ábrázoló képek, molinók alkotják. A bemutatásra kerülő darabok ízelítőt adnak az egész kultúrkör anyagából, megelevenednek általuk a lelőhelyek emblematikus arany és ezüst tárgyai. A régi történetírók idézett munkái s a szkíták ókori kortárs népeinek leiratai teljes képet nyújtanak erről az ősi, a mai napig korszerű technikát és filozófiát megtestesítő birodalomról.

A reprodukciók hitelességét a feltárást végző, a másolatokat pontosan és jogszerűen készítő, s a sok ezer éves leletanyag szerves részét (fa, bőr, csont, textil) is konzerválni, restaurálni képes Krym Altynbekov professzor privát intézete szavatolja. Maga a kiállítás nemcsak az ásatások kézzelfogható, materiális eredményeinek bemutatásán alapul, hanem a komplett feltárási folyamatot is ismerteti. A kutatásokat irányító s a restaurálást végző Ostrov Krym működésén keresztül végigvezeti a látogatókat a feltárás, a beazonosítás, a leletmentés, a konzerválás és a reprodukció fázisain. Megismerteti a közönséggel azt a heroikus küzdelmet, mely során a 3-4000 éves, szerves temetkezési emlékek rendre megelevenednek, és az aranyból, ezüstből készült szakrális tárgyak halmazát teljessé téve, egységes egészként mutatják be a sztyeppe urainak kultúráját, képzettségét, gazdagságát. A kiállítás látogatói átélhetik ezeknek a titokzatos földpiramisoknak a földerítését, a kincsek megtalálásának euforikus örömét, a leletek azonosításának aprólékos, szinte nyomozati technikákat igénylő munkáját, és a restaurált leletek igéző szépségét megcsodálva egy időutazást tehetnek a lovas nomád kultúra fénykorába. (Egy külön teremben diákat és filmeket is vetítettek, a program végignézése azonban meghaladta volna a rendelkezésemre álló 2 órás időkeretet. Itt említem meg a sokak által szeretett Kertai Zalán autentikus képeit, grafikáit, melyek közül néhányat a helyszínen is kifüggesztettek.)
A Kazahsztánból importált kiállítási anyag alkotói azért választották Budapestet európai körútjuk első állomásának, mert az ottani emberek hétköznapi gondolkodásában, tudatában tényként létezik a közös kun-kipcsak élettörténet és testvériség. A bemutatott kincsek bizonyítják a hatalmas energiával töltött sztyeppei kultúra művészi alkotásainak tökélyét, máig utánozhatatlan egyediségét. A szkíta ötvösök ékszerkészítési technológiája a mai napig megfejtetlen titok. Befejezésül hadd idézzek az ősi szittya szózatból, amivel eleink adtak erőt útjuknak, ha nagy dolgokat készültek véghezvinni: „Szkíták! Nagy, dicső férfiak! Emlékezzetek utatok kezdetére!" Fogadjuk meg mi is a tanácsot. Próbáljuk meg ködbe vesző régmúltunkat minél tárgyilagosabban és részletesebben föltárni, hogy belőle példát, elszántságot merítve, megvívhassuk a jövő elkerülhetetlen önvédelmi harcait!

3.) Botrányos perverzitás a szegedi Reök-palotában

A föntiek után nem szeretnék ünneprontó lenni, de nem hagyhatom szó nélkül az év skandalumát sem; mert elképesztően undorító az a szemlélet, amit egyesek a „művészi szabadság" örve alatt megengednek maguknak. Ez több mint egyszerű polgárpukkasztás, ez kifejezetten vallás- és nemzetgyalázás, ami semmiképpen se fogadható el. (Gondoljunk csak arra, micsoda nemzetközi ajvékolás lenne, ha mondjuk a Tórát vagy a Talmudot, esetleg egyéb zsidó jelképeket és ünnepeket sújtana hasonló „formabontás". Vajon miért mindig a kereszténységet és a magyarságot sértik meg önérzetében az ilyen sehonnai bitangok?)

Botrányos perverzitás a szegedi Reök-palotábanA „Kontrasztok vonzásában" című tárlat egyik installációja Győrffy László (vajh, ki ez a „disznófejű" nímand?) 12 tányérra elhelyezett műanyag szarkupaca (ha a fekália természetes állagú és erősen bűzlik, legalább beleverhettük volna a „művész úr" posztmodern orrát!) óriási felháborodást keltett a jobb érzésű szegediek körében. Az egészében és részleteiben is ízléstelen, a „Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben" néven elhíresült kompozíció ürülékhalmazai bizonyára Jézus 12 apostolát „szimbolizálják", míg a levágott balkéz torzója a (befejezetlen) teremtés mögött álló Isten végtagját jelzi. Magasabb, transzcendens értelmet persze ne keressen benne senki, nem is ez volt alkotójának szándéka, hanem a becsmérlés, az öncélú megbotránkoztatás, amit határozottan sikerült elérnie. Jobb időkben az ilyen ocsmányságok töredékéért is minimum megkorbácsolták és kalodába zárták volna az elkövetőt, majd páros lábbal úgy rúgták volna ki a művészvilágból, hogy röptében telefossa a Tejutat. Most viszont be kellett érnie néhány vérszegény elhatárolódással, köztük Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök halk szavú sajtóközleményével. Valamennyi reakció közül ezúttal is a „nép hangja" volt a legfrappánsabb. Az épület bejáratára kitűzött ismeretlen eredetű plakátra (tacepaóra) ugyanis a következő szöveget írták: „Kultúra tálalva! Magyar! Miért hagyod, hogy pár pofátlan zsidó kigúnyolja őseid vallását?"

A tiltakozások hatására a szerző visszavonta förmedvényét, de a cionista háttérerőktől alighanem fölveszi majd derekasan megszolgált júdáspénzét. Sajnos a jövőre nézve semmilyen garanciánk sincs, hogy hasonló provokációkat többé ne követhessenek el más „urbánusok" másutt. Hiszen nemcsak az efféle vadbarmok marasztalhatók el, hanem azok a gerinctelen kultúrnacsalnyikok is, akik megfelelési kényszerükben az ilyen és hasonló moslékokat a nyilvánosságra zúdítják. De mint tudjuk, ez egy következmények nélküli ország, ahol az összes „kisebbségi" szenny felszínre törhet, s ahol minden valódi értéket mélyen a föld alá temetnek.7

 

Borbély József meghurcolása közéletünk hitványságát mutatja

Aki egy kicsit is járatos napjaink kusza, maffiaszerű politikai viszonyaiban, nyilván látja és tudja, hogy hazánkban sem jogállam (alkotmányosság, törvényesség), sem igazságosság, sem elemi tisztesség vagy együttérzés nincsen. Az ellenkezőjére annál inkább találhatunk példákat, s a mindenkori hatalom ostoba gőgjét, kirívó embertelenségét, következetes magyargyűlöletét jól tükrözi a most ismertetendő eset is, mely hajszál híján egy honfitársunk életébe került.

Borbély József, a TEMPO Párt elnöke, társaival, köztük Minda Zoltánnal együtt, évek óta komoly küzdelmet folytat a korrupció, a vállalati és végrehajtói szervek törvénytelen, közérdekeket sértő, dzsungelszerű elburjánzásainak megszüntetéséért. Tiszteletre méltó az a szívósság és bátor elszántság, amellyel büntetőperek tucatjait kezdeményezték a százmilliókat eltüntető „cégek" vezetői ellen. Amennyire meg tudom ítélni (honlapjuk, rádió- és videofelvételeik alapján), mindig maximális felkészültséggel láttak neki az egyes feltárt ügyek bizonyításához; s noha jelentősebb győzelmeket nem arattak, az ország sorsát érdemben javítani nem tudták, nemegyszer a tanult bírókat, ügyészeket is megszégyenítő alapossággal képviselték igazukat. Kivették részüket a különböző ürügyekkel, banki csalásokkal az otthonukból elűzendő szerencsétlenek védelmében is.

Borbély és Minda személyes tragédiájuk, fondorlatosan kisemmizett és tönkretett vállalkozásaik okán váltak „botcsinálta" ügyvéddé, de nyugodtan mondhatom, kiválóan megállták a helyüket. Egy ilyen alvilági közegben és elvetemült diktatúrában persze nem hiszek a pusztán „jogi úton kikényszerített rendszerváltásban" (ezt Antallék talán még megtehették volna!), azonban a „polgárok" közönye s a tömegtüntetések szétverése, kudarca miatt ők arra a meggyőződésre jutottak, hogy ilyen úton is eredményeket érhetnek el. A tények azonban világosan mutatják, hogy igazság(osság) csak törvényes, legitim állam berkeiben kereshető, míg egy erőszakos, zsarnoki rezsim csak egy általános népfölkelés és szabadságharc sikerre vitelével dönthető meg. (Én már régóta hirdetem, hogy fölösleges bármilyen „hazamentő terveket" dédelgetni, s bármire szövetkezni, ha azok elsődlegesen nem az országpusztító, áruló zsiványbanda elsöprésére irányulnak. A politika és a jog csak akkor működhet, ha megteremtjük a tisztaságát és becsületes játékszabályait.) Ettől függetlenül mindig méltányoltam Borbélyék eltérő véleményét, s őszintén kívántam nekik, hogy elérjék céljaikat.

Csupán akkor vontam össze kissé a szemöldökömet, amikor Borbély Jóska „apostoli kormányzóvá" kiáltotta ki magát. Még azt sem vitatom, hogy meggondolatlanságában is a jó szándék vezette, sajnos azonban a puska fordítva sült el. Ahelyett, hogy újabb híveket szerzett volna, többségében azok is elpártoltak tőle, akik korábban rokonszenvvel nézték tevékenységét, sőt sokan egyenesen bolondnak nyilvánították. Van egy nagyjából hasonló eset, bizonyos Daka József „őfelsége" pünkösdi királysága, de egy szenilitásba hajló, 90 éves aggastyánnak ez könnyedén megbocsátható, hiszen valójában senkinek sem ártott vele. Borbély arra is hivatkozott, hogy megegyezett a „királlyal", s tulajdonképpen ő nevezte ki tisztségére, noha utóbbi ezt határozottan tagadta (vagy egyszerűen csak elfelejtette). Megjegyzem, hogy történelmi mintáink szerint, amikor Magyarországon kormányzók regnáltak (lásd Hunyadi János, Kossuth Lajos, Horthy Miklós!), akkor vagy nem volt fölkent királyunk, vagy éppen trónfosztás alatt álltak. Ténylegesen uralkodó királyaink alatt legföljebb nádorispánok vitték az ügyeket, kormányzókra sohasem volt szükség. Valószínűleg ősi alkotmányunkkal is ütközött volna az efféle kettős hatalom, bár ebben nem vagyok tökéletesen biztos.

A fönti – nem lényegtelen – epizód után térjünk vissza a főtémánkhoz. A hatalom bögyében (pártszínektől függetlenül) már régóta fekete bárány volt az eretnek Borbély József. Elképzelhető, hogy következetesen készültek őt „kicsinálni", persze nyilván nem kormányzói minőségében, hanem azért, mert számos „kényes ügybe" beletenyerelt. A „legzsírosabb falat", úgy tűnik, mindmáig a Kossuth Holding Válságkezelő és Felszámoló Zrt. volt, melynek „munkájával" kapcsolatban számos visszaélést és több százmilliós nagyságrendű sikkasztást tártak fel Borbélyék, valamint azt is, hogy alapvetően a cég nem jogosult semmilyen csődeljárási és felszámolási tevékenységre, tehát az összes cselekedete törvénytelen. Hogy mégis hosszú évekig gondtalanul, zökkenőmentesen folytathatta károkozását, az arra utal, hogy a polip messzire kiterjesztette karjait, azaz a legfelső gazdasági és politikai körökkel is szorosan összefonódott. Ha nem így lenne, akkor könnyen találhattak volna fogást Borbélyon és társain, ám ehelyett a bolsevizmusban megszokott, jól bevált koncepciós utat választották a pribékek, amikor rágalmazásért (és becsületsértésért) a holding egyik alkalmazottja, Kissné Ágics Ilona könyvvizsgáló feljelentette Borbélyt.

Normál esetben ezt egy rutinszerű polgári peres eljárásnak kellett volna követnie, azonban 2012. december 7-én, minden hagyományt felrúgva, az eljáró zugbíró, Kajtár Gergely, ebből egy bűnügyet kreált, vagyis a magánvádat átadta az ügyész kezébe, s tárgyalás helyett Borbélyt előzetes letartóztatásba helyezte, az elmeszakértői vizsgálat megtagadásának hamis indokával. Ezzel alaposan mellényúlt, ugyanis a „vádlott" videofelvétellel igazolta, hogy az előírt időpontban és helyszínen pontosan megjelent, de 25-30 perces várakozás után sem kerülhetett sorra, mert az orvos, valamilyen elfoglaltságára hivatkozva, házon kívül tartózkodott. Borbély kommandósok általi megbilincselése és az Igazságügyi Minisztérium Elmeszakértői Intézetébe (IMEI) hurcolása rémmesékbe illő, ennél csak az volt brutálisabb, ahogyan ott bántak vele. Ismert, hogy a cucilista időkben hány ártatlan magyart tettek tönkre elektrosokkokkal, haloperidolos (el)kezelésekkel és egyéb idegborzoló eszközökkel. Kész csoda, ha valaki egészsége és elmeállapota maradandó sérülése nélkül megúszta az ottani több hónapos vagy éves tortúrákat.

Az amúgy is krónikus betegségekben szenvedő (cukorbaj, magas vérnyomás stb.), túlsúlyos Borbélyt teljesen elszigetelték a külvilágtól; telefonját elvették, kapcsolatot sem a családjával, sem a megbízott ügyvédjével (dr. Lippai László), de még orvosaival sem tarthatott, ráadásul életmentő gyógyszereitől is megfosztották. Hosszú ideig semmilyen felvilágosítást sem adtak hollétéről és hogylétéről, alig lehetett valamit kinyomozni róla és körülményeiről. Először egy hónapos „megfigyelésre utalták be", amit a jelek szerint akár egy évre is meghosszabbítottak volna, ha csupán rajtuk múlik. Nem lehetetlen, hogy likvidálni akarták, ezt alátámasztják az orvosokhoz és ügyvédekhez intézett fenyegetések (pl. a kamarából való kizárásuk meglebegtetése) is. Ha nem terveztek volna ellene semmilyen disznóságot, akkor vajon miért nem engedték, hogy legalább a hozzátartozói és ügyvédje meglátogathassák? (Elvégre nem egy sorozatgyilkost, vagy veszélyes terroristát őriztek személyében. Ennél még a legagresszívebb cigánybűnözőkkel szemben is jóval nagyobb „empátiát és toleranciát" tanúsítanak.)

Nem tudni, mit tettek Borbéllyal az intézetben (erre talán sohasem derül fény), de közel egyhónapnyi „vendégeskedés" után kb. 15 kilót fogyott, s január 2-án egy enyhébb lefolyású agyvérzést kapott, melynek következtében részlegesen megbénult. Roppant különös, hogy még ezek után –akár bele is halhatott volna szegény – sem vitték valódi kórházba (a tököli rabkórház aligha tartható annak, mert ide szállították), ahol megfelelően gyógyíthatták volna. (Reméljük, nem szenvedett végleges károsodást, s mielőbb képes lesz a fölépülésre.) Ez a lelketlen bánásmód széles körökben megütközést keltett, s orvosok, jogvédők, képviselők is kiálltak végre mellette (pl. Zagyva Gyula, Morvai Krisztina, Gaudi-Nagy Tamás, Lengyel Károly stb.). Talán ennek is köszönhető, hogy nyögvenyelősen föloldották a szigorú látogatási tilalmat, majd 2013. január 11-én szabadon engedték. Mégse állíthatom, hogy happy enddel végződött minden, hiszen semmi sem zárult le, s fogalmunk sincs, mi lesz Borbély Jóska további sorsa.

Tapasztalataim szerint, akit ezek a sátánfattyak kiszemeltek maguknak, azt gátlástalanul szét is marcangolják, ha újfent a tyúkszemükre lépked. Ha a népünk olyan lenne, hogy lelki kazánként fűtené a hazaszeretet és a nemzeti szolidaritás, akkor persze ezeknek a senkiházi hóhéroknak nem volna könnyű dolga. Így azonban valamennyien számíthatunk arra, hogy a helyzetünk rohamos romlásával előbb-utóbb ismét odáig jutunk, hogy bárkit bármilyen címen eltüntethetnek, kiiktathatnak ebből a virtuális árnyékvilágból, aki szót emel ellenük, pláne tevőlegesen is szembeszáll velük. Bizony, kizárólag rajtunk múlik, hogy meddig tűrjük külső és belső parazitáink, lemészárolóink mohó tobzódását, s mikor ordítunk fel tengernyi kínunk nyomorúságában, hogy el innen rablók, ez a mi hazánk!

Megnyitva 19384 alkalommal

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások