Ágoston András:
Adok-kapok, vagy lélektani hadviselés

     Az elmúlt húsz évre visszatekintve önkéntelenül is adódik a megállapítás, amelyet mind a történelmi VMDK-ban (a tartalékosok kivitele a frontra), mind a Vajdasági Magyar Demokrata Pártban (VMDP) a magyarverésekkel kapcsolatban több alkalommal dokumentumba foglaltunk. Nevezetesen, hogy a szerb hatalom a lélektani hadviselés többé-kevésbé kemény eszközeinek bevetésével szociálpszichológiai szempontból állandó nyomás alatt tartja a vajdasági magyarságot, de, főleg a magyar politikai elit tagjait, s ezen belül is a politikai szervezeteket.

A cél eléréshez más eszközök alkalmazása is párosul (például a nemzeti tanácsokról szóló törvény meghozatala), de a lényeg ugyanaz. Megakadályozni a tényleges magyar politikai autonómia létrejöttét.
Mert a tényleges magyar politikai autonómia a szerbiai politikai szféra legitim szubjektumává tenné a vajdasági magyar közösséget.
Ez a szabály. A magyarverések sorozatában a magyar részről megtörtént kivételesen kisszámú visszavágás (melynek egyes hosszú évekre elítélt részvevői, mint például a temerini fiúk a szenvedő alanyai), napjainkban is zajló instrumentalizálása ezt a szabályt csak megerősíti.
Kis Endre ismert társadalomkutató nem véletlenül állapítja meg, hogy „a társadalmi trauma instrumentalizálása, egyben azt is jelenti, hogy ideologizálódik”.
Ha valaki csak egy kicsit is odafigyel e folyamatokra, látnia kell: ebben az esetben az ideologizálódás a tolerancia-bajnokok fellépésében érhető tetten. Esetünkben az ideologizálódás célja, s eredménye is egyben a nemzeti jellegű összetűzések minden alapot nélkülöző kiegyenlítése, s a (politikai) felelősség elmaszatolása. A tény, hogy a nemzeti jellegű összetűzések felderítése és főleg szankcionálása, az egyik leginkább elhanyagolt társadalmi deviancia, csak megerősíti a fenti érvelést.
Nem csoda, hogy a Temerinben máig tisztázatlan körülmények között a minap lezajlott magyar-szerb ifjúsági összecsapás, s azt követően az Obraz szélsőséges szerb nacionalista szervezet tagjainak „éjszakai járőrözéssel” egybekötött megjelenése, magyar részről mindeddig csak a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) mundér becsületét őrző megnyilvánulásait váltotta ki.

Az ügyben a VMDP, az eddigiektől eltérően, mindeddig nem foglalt állást. Mi sem természetesebb. Amíg a helyi belügyi szervek nem jönnek ki saját értékelésükkel, addig az események kusza sorát csak figyelni érdemes. Annál is inkább, mivel az olyan megnyilatkozás, mint „a magyar közösség nem fog összeroppanni a jelenlegi nyomás alatt” ebben az esetben nem más, mint a valóságtól való menekülés. Örülhetünk, ha nem árt.
Mert itt nem a szokásos adok-kapok, végtelen sorozatról van szó, hanem hosszú évekre visszamenően ismétlődő eseményekről, amelyek vesztesei végeredményben, a vajdasági magyarok.