20240720
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2019 december 07, szombat

Attila és a hunok /kordokumentumok/

Szerző: Grandpierre K. Endre-Grandpierre Attila

IV. rész.

Az Atilla ellen tervezett gyilkosság.

 

Gyanús előjelek

Callimachus, Philippus Experiens (Ortelius Bibliography, 2003) „élt 1437-1496, Olaszországból Krakkóba ment. Tagja volt a Pomponius Latus Római Akadémiának, Budára menekült, majd 1469-ben Krakkóba. Történelmi művei Magyarországról és Lengyelországról korszakalkotóak.

Callimachus (1444/1964, 48) szerint Attilát az előjelek egész sora intette közeli halálára. Megemlíti Marcianus keletrómai császár álmát is:

"Qua nocte Marcianus imperator Constantinopoli per somnum uidit arcum illius fractum, quo genere armorum Hunos maxime excellere diximus."

„Aznap éjjel Marciánusz konstantinápolyi császár álmában látta azt az íjat eltörve, amely a hunok népének a legtöbb dicsőséget szerezte”.

 

Gyanús utójelek

Állították, hogy Ildikó végezte ki elaludt férjét egy tőrdöféssel – és aki ezt állította, nem más, mint Marcianus comes; a római titkosdiplomácia vezetője. Némelyek hozzátették, hogy Ildikót a király egy apródja segítette vétke végrehajtásában, s hogy e merény Aetius, a római hadvezér ösztönzésére lőn elkövetve. Thierry (1865, 197-198) több forrást is idéz ennek alátámasztására.

Joannes Malalas, Chronographia, II. rész: Atillas…sangvinis fluxu ex naribus per noctem prorumpente…mortuus est. – A pellice, ut vulgo credebatur, e medio sublatus; nam alii tradiderunt Atillae spatharium ab Aetio patricio corruptum dominum suum confodisse.

„Atilla éjjel orrvérzés következtében meghalt. Amint általában vélik, egy ágyasa meggyilkolta; ugyan egyesek azt hagyományozták Attilával kapcsolatban, hogy az Aetius patrícius által megvesztegetett pallos-őr szúrta keresztül pallossal urát (Attilát).” Aetius patrícius e tanúság szerint megvesztegette Atilla bizalmi főembere(i)t és az(ok) szúrták le. Annyi bizonyos, hogy ha így történt, az teljesen egybevág azzal a bizánci merénylet-tervvel, amit Bizáncban terveltek ki, és aminek lelepleződéséről Priskos, ahogy fentebb idéztük, beszámolt.

Az első nyugati forrás, amely Atilla meggyilkolásáról beszél, a Chronica Gallica második, 551-ig terjedő kézirata, amely azt írja: „Atilla occiditur!” azaz: Attilát lemészárolták! A régebbi krónika csak 452-ig terjed, Atilla halála 453-ban következett be, ami arra utal, hogy a krónikások folyamatosan tájékozódtak az eseményekről, s az 551 körül rögzített krónika szerzője az Atilla haláláról kialakult összbenyomást rögzítette ezekkel a szavakkal.

Szász Béla és Bakay Kornél (1994, 366) azt írják, hogy „nyilvánvaló, hogy a Chronica Gallica szerzője egy előttünk ismeretlen keleti krónikát is használt, melyben szó volt már arról, hogy Attilát megölték…Marcellinustól az ószláv krónikáig húzódott az a magát erősen tartó hiedelem, hogy Attilát megölték (u. ott, 367)”. Szász Béla és Bakay Kornél értékelésében: „Fentiek alapján Atilla halálának a körülményei tisztázottnak tekinthetők, mert a három fő forrás, Priskos, Prosper és Cassiodorus tulajdonképpen a három legjobban informált hely, Bizánc, Róma és a gót udvar felfogását adja vissza, ahol úgy tudták, hogy Atilla orrvérzés következtében halt meg.” Kénytelenek vagyunk ezzel a nézettel vitába szállni. E három udvarnak nyilván az kellett legyen a hivatalos véleménye, hogy Attilát nem ők ölették meg, akkor is, ha ők tették. A mérvadó vagy a keleti hagyomány lehet – amely éppen Szász és Bakay szerint Atilla meggyilkolásáról számol be – vagy olyan nyugati források léte, amelyek szerzői a titkos tanács vezetőségi tagjai. Láttuk, hogy Marcellinus comes éppen ilyen, és ez megerősíti az Atilla meggyilkolásának tényét. Nyilvánvaló, hogy a gyilkosságot csakis titokban követhették el. Nem verhették nagydobra sem előzőleg, sem utólag, hogy Atilla nászéjszakáján fogják Attilát meggyilkoltatni az Aetius által lefizetett hun főurak és az apród közreműködésével. Előre nem tehették, mert ez nyilván meghiúsította volna a tervezett gyilkosság kimenetelét, és a római, bizánci és gót birodalom rendkívüli katonai megtorlással számolhatott, ha terve kitudódik. Utólag azért nem hozhatták nyilvánosságra, mert a hun nép az akkori Európa katonailag jelentős tényezője maradt, ráadásul a hunokkal szoros kapcsolatot tartó avar és a magyar haderő külön-külön képes lett volna Európa e három romlott birodalmát katonailag tönkreverni. Éppen ezért a ködösítés egybehangzó mivolta önmagában egyáltalán nem bizonyíték Atilla orrvérzéses halála mellett, mert ugyanígy ez az egybehangzás lehet a kimesterkélt változat következménye is. A gyilkosok megbízóinak ugyanis gondoskodniuk kellett arról, hogy már a helyszínen jelen legyen az ő változatuk, és ezt a maszlagot adják be akinek lehet, mert ez jelentékenyen fékezheti a visszacsapást időben és hevességben. Elsőrangú katonai érdeke volt tehát a megbízóknak, hogy gondoskodjanak az orrvérzéses változat elterjesztéséről és sulykolásáról. Ezért ennek az egybehangzásnak nincs nagyobb hitele, mint annak, hogy vadkan végzett Zrínyivel, romlott füge végzett Mátyás királlyal, villám sújtotta agyon Rovó hun királyt, halálra ette magát Oktár király, vagy hogy mostanában Irakot Amerika tömegpusztító fegyverei miatt támadta meg.

Prosper krónikájában azt írja: „Atilla in sedibus suis mortuo…” (Atilla székhelyén meghala…”). Ennek nem tulajdonítanánk perdöntő jelentőséget, hiszen csak a száraz tényt rögzíti, madártávlatból. Cassiodorus beszámolója: „Rex Atilla mox reversus interiit.” (Szász-Bakay, 1994, 366). „Atilla király visszatért (székhelyére) és nemsokára elpusztult.” Ez a jelentés sem oszlatja el kételyeinket Atilla halálának módját illetően. Ez a feltűnően lakonikus jelentés sem zárja ki a gyilkosságot – meghalni, elpusztulni bármitől lehet, gyilkosságtól éppúgy, mint betegségtől, bár az külön kérdés, orrvérzéstől lehet-e. Az „elpusztult” – „interiit” megfogalmazás mindenesetre inkább ellenségességet fejez ki. Mi lehet az oka, hogy széles körben, a nyugat-római birodalomtól a kelet-európai ószláv krónikákig erősen tartja magát a „hiedelem”, hogy Attilát meggyilkolták? Itt kétségkívül el kell gondolkoznunk az orrvérzéses halálnem hihetőségén. Tudjuk, hogy Mátyás óta nem sokan haltak meg romlott fügétől. Tudjuk, hogy a halálozási okok között a vadkan általi nem szerepel a statisztikákban. Azt is tudjuk, hogy az orrvérzés nem halálok. Nincs ilyen halálnem. Orrvérzésbe nem szoktak belehalni az emberek. Mindenki tudja ezt. Éppen ezért az orrvérzéses mese tényleg hihetetlen. A józan ész alapján állva az ember nem szívesen adja fel alapállását, s cseréli fel a józan észt a puszta hiedelemmel.

De vegyünk egy orvosi szakvéleményt. Dr. Heid Lóránt, orr-fül-gége szakorvos szerint orrvérzésbe nem lehet belehalni. Még akkor sem, ha valaki netán sokat iszik előtte – bár Attiláról még Priszkosz is megírja, hogy „mindenben rendkívül mértéktartóan viselkedett”, és így már maga a sokat ivás is elképzelhetetlen Atilla esetében. Már ez önmagában kizáró ok, hogy elhiggyük az orrvérzéses mesét. Orrvérzésbe azért nem lehet belehalni, mert ha valaki épp hátán fekszik, amikor rátör az orrvérzés, és alszik, akkor is önkéntelenül köhögni kezd. A vér nem tud akadálytalanul lefolyni a tüdőbe, mert az önkéntelen visszaköhögés törvényszerűen felébreszti az alvó beteget. Maga az orrvérzés is csak akkor vezethet komolyabb vérveszteségre, ha (rendkívül) magas vérnyomás idézi elő, aminek meglétére azonban semmi nyom sincs a kordokumentumokban. De ha fel is lépne ilyen komolyabb vérveszteség, akkor annál inkább felébresztené a beteget. Orrvérzéses halál csak feltételesen idézhető elő, ha magas vérnyomást előidéző mérget etetnek valakivel, és egyszersmind rendkívül erős altatót is beadnak neki. De ekkor sem lehet számítani arra, hogy az adott vagy más éjjel tényleg fel fog lépni az orrvérzés, még kevésbé arra, hogy ez háton fekve éri a beteget stb. Az orvosi szakvélemény tehát éppen úgy kizárja az orrvérzéses halál-változatot, mint a józan paraszti ész.

 

Irodalom:

Ortelius Bibliography, 2003, Callimachus Experiens,
http://www.orteliusmaps.com/ortbib/Ortbibsourcesc.htm
Fehér Mátyás Jenő, 2000, A korai avar kagánok. Szkíta-hun-avar rokonság. Ménrót Kiadó, Budapest.
Gordon, C. D. 1960, The Age of Atilla. Fifth-Century Byzantium and the Barbarians. 1960, The Univ. Of Michigan Press. Ann Arbor.
Moravcsik Gyula, 1914, A Csodaszarvas mondája a bizánciaknál. Egyetemi Philológiai Közlöny, 335.
Sebestyén László, 2000, Kézai Simon védelmében. Őstörténeti tanulmányok. Nap Kiadó.
Szász Béla – Bakay Kornél: A húnok története. Atilla nagykirály. Szabad Tér, Budapest, 1994.
Thierry, Amadé, 1865, Atilla történelme. Pest, Kiadja Ráth Mór.
http://grandpierre.zenenet.hu/ujdonsagok0.htm

Forrás: http://grandpierre.zenenet.hu/ujdonsagok0.htm
Beküldte Péterfai János


« Prev Next

A rovat további cikkei: Őstörténet-kutatásunk titkai »

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló