20241101
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2013 november 05, kedd

Kárpótlást 1956-ért

Szerző: MVSz

 A SZOVJETUNIÓ MAGYARORSZÁG ELLENI 1956-OS KATONAI INTERVENCIÓJA

I. BEVEZETÉS

Közvetlen és közvetett és bizonyítékok alapján igazolható, hogy 1956-ban (október-november hónapokban) a Szovjetunió fegyveres agressziót követett el Magyarországgal szemben, hadüzenet nélkül, mintegy 160-180-ezer főt számláló (lövész, tüzér, harckocsizó, műszaki, légideszánt, repülő, légvédelmi, híradó, belügyi, vegyvédelmi, stb.) csapatokkal hadműveletek sorozatát hajtotta végre, részben a polgári forradalmi erők, kisebb részben pedig, a Magyar Néphadsereg alakulatai és objektumai ellen.

II. ALAPFOGALMAK

AGRESSZIÓ: a nemzetközi jogban egy állam erőszakos, főként katonai fellépése, egy másik állammal szemben. Adott körülményekben, agressziónak minősül(het) egy államnak a másik állammal szembeni fenyegető (támadó) viselkedése. Agressziónak számít az is, ha egy szuverén állam felségterületét idegen fegyveres erők szándékosan megsértik, és tiltakozás vagy felszólítás ellenére sem távoznak onnan.

AGRESSZOR: az erőszakos (fegyveres) támadó (agressziót kezdeményező) fél.

HÁBORÚ: az államközi (politikai, ideológiai, gazdasági, faji, vallási, stb.) konfliktusok fegyveres erőszakkal történő megoldása.

HÁBORÚS BŰNCSELEKMÉNY: a polgári lakosság elleni erőszak, a háborús fosztogatás, a bűnös hadviselés, a harctéri fosztogatás, a fegyverszünet megszegése, a hadikövet elleni erőszak, a vöröskereszttel való visszaélés és külön jogszabályokban meghatározott egyéb bűntettek. A HÁBORÚS BŰNCSELEKMÉNYEK BÜNTETHETŐSÉGE NEM ÉVÜL EL!

HADMŰVELET: a fegyveres erők tevékenységének egyik formája, cél, hely és idő szerint összehangolt csapások és manőverek összessége, egy meghatározott (kitűzött) hadműveleti feladat teljesítése érdekében.

FEGYVERES KÜZDELEM: a háború sajátos ismérve, a hadviselő felek katonai szervezetei között lezajló harctevékenységek, meghatározott célok teljesítése érdekében.

III. A SZOVJET KATONAI INTERVENCIÓ, A NEMZETKÖZI

KATONAPOLITIKAI HELYZET FÜGGVÉNYÉBEN

1./ A szovjet katonai felderítési adatok birtokában Hruscsovék már szeptemberben „észlelték", hogy valami készülőben van Egyiptom ellen, ezért megtették a szükségesnek látszó lépéseket a közel-keleti események „kezelésére".

Nem volt nehéz a felderítés feladata, mivel 1956. szeptember 13-án, Menachem Begin izraeli politikus (1977-1983 között miniszterelnök), a Herut Párt HERUT c. lapjában „elkotyogta", hogy: „Ha létre jön a nyugati hatalmak közös akciója Egyiptom ellen (a Szuezi-csatorna 1956. július 29-én történt államosításának megtorlása céljából), akkor Nasszer elnöknek pár nap alatt vége lesz".

Természetesen nem csupán ez volt az egyedüli információ az Egyiptom elleni agresszió valószínűsítésére, hanem azok az ügynöki, légi, hadászati rádió(-elektronikai) és számtalan más felderítési adatok, amelyek alapján a szovjetek kidolgozhatták többvariációs terveiket a várható helyzet kiaknázására. Készen álltak arra, hogy - adott esetben -, katonai erővel is „megsegítik" Egyiptomot, az imperialisták agressziója ellen. A segítség részben légi úton, részben haditengerészeti erőkkel lett volna végrehajtható, de benne volt a nagy „sakkjátszmában" az is, hogy a szovjetek Közép-Európában, esetleg Nyugat-Európában újabb pozíciók (területek) megkaparintásával kárpótolják magukat, ha a Nyugat le lesz kötve Egyiptommal. Hruscsov nem felejtette el azt a híressé vált sztálini mondást, miszerint: „A zsákmány azé, aki megszerzi!".

Ennek érdekében nagyszabású előkészületeket tettek a szárazföldi erők harckészségének és harckészültségének fokozására, tartalékokkal, lőszerrel és üzemanyagokkal való ellátására, hogy adott esetben késedelem nélkül mobilizálhatóak legyenek harctevékenységek végrehajtására.

Mindezek a készülődések rendkívül nagy titokban folytak, de utólag rekonstruálni lehet a szovjet kormány és a katonai vezetés szándékát, a csapatok mozgási időpontja, felkészültsége, feltöltöttsége, mennyisége és összetételének elemzése segítségével.

2./ A Magyarországon állomásozó Különleges Hadtest személyi állománya szabadságolásának korlátozása, illetve beszüntetése szeptemberben megkezdődött! Mindez nem magyarázható a magyar belpolitikai helyzettel, mert sem szeptemberben, sem október első felében nem történt semmi olyan esemény Magyarországon, amely katonai erők harckészültségének megerősítését igényelte volna, sőt még a honvédségnél vagy a rendőrségnél sem léptettek életbe semmilyen korlátozó vagy megerősítő intézkedéseket.

Hruscsov és harcedzett katonai stratégái, Zsukovval az élükön, úgy ítélték meg, hogy az adott helyzetben (óvatosan és sokrétűen álcázva) meg lehet kezdeni csapataik nyugati irányba történő átcsoportosítását, és egy kedvező pillanatban (a váratlansági tényezőt kihasználva) érvényesíteni lehet a nyugati államok szárazföldi erőihez viszonyított - nyomasztó nagyságrendű - erőfölényüket (élőerőben, harckocsikban, páncélozott szállító-járművekben és tüzérségi eszközökben).

Ezzel a hruscsovi „megközelítési" taktikával, néhány évvel később újra találkozik a világ, a Karib-tengeri krízis kirobbanása során (1962. október 22-én), amikor a Kubába („lopva") átszállított „föld-föld" típusú rakétakomplexumok és szovjet katonák jelenlétére fény derült. Visszatérve földrészünkre és '56 őszére, október közepéig mintegy 110-120 szovjet hadosztály állt ugrásra készen, hogy Európában vagy (esetleg) a Közel-Keleten akcióba lendüljön. Az európai főhadszíntérnek számító ún. Északi Hadsereg Csoportnál,- Lengyelország - NSZK - BENELUX államok irányában: 80-90, a Déli Hadsereg Csoportnál pedig, az ún. „másik irányban" Ausztria - Olaszország + Ausztria - Franciaország felé: 30-40 hadosztály állt menetre és bevetésre készen, a seregtestek első és (részben) a második lépcsőiben.

Egy Európában lezajló VSZ - NATO összecsapásnál ezek az erők kiegészültek volna a lengyel, NDK, csehszlovák, magyar, bolgár és román haderők kijelölt csapataival. Ebben az időszakban a Magyar Néphadsereg létszáma 200 ezer fő körül mozgott, és gyatra felszerelése ellenére, jelentős erővel, valamint több tízezer hősi halottal járult volna hozzá a szovjetek kalandjához.

A szovjet haderő béke-létszáma megközelítette az 5 milliót (!), de e mellett, kb. 25 millió (!) kiképzett tartalékossal is számolhattak. Tekintettel arra, hogy hadászati bombázóerőik, légi szállító kapacitásuk és haditengerészeti erőik nem voltak egy „súlycsoportban" a NATO, valamint a nyugati blokkhoz tartozó államokkal, ezért a Közel-Keleten kirobbant fegyveres összecsapásokba való beavatkozási szándékuk kiszivárogtatása csupán a fenyegetés, az ígérgetés és a blöffölés sajátos keverékét képezte, de figyelemelterelési funkciója teljesítésével, a szovjet szárazföldi erők csapatainak szándékát, valamint mozgását (csoportosítását) is álcázta.

3./ A szovjet kormány utasítására, 1956. október 23-án 19.45-kor (!), a Kárpáti Katonai Körzet parancsnoka (P. I. Batov hadseregtábornok) harci riadót rendelt el, és parancsot adott egy lövész és egy gárdahadosztály részére, hogy Csap-Beregszász-Nagyszőlős térségében lépjék át a szovjet-magyar határt, és vonuljanak a Szolnok-Abony, Hatvan-Jászberény körzetekben kijelölt gyülekezési körletükbe.

Valójában: a magyar határ megsértése, és fegyveres erők beözönlése Magyarország területére már agressziónak minősül, függetlenül attól, hogy harctevékenységgel vagy harctevékenység nélkül zajlott le az akció, mivel egy szuverén állam felségterületének ilyen jellegű (durva) megsértése teljes mértékben kimeríti a fegyveres erőkkel történő (közvetlen) fenyegetés kritériumát, az érdekellentétek feloldásának fegyverekkel való megoldását.

4./ 1956. október 24-én hajnalban, a Lascsenko (Pjotr Nyikolajevics) altábornagy parancsnoksága alatt álló un. Különleges hadtest csapatai Székesfehérvárról bevonultak Budapestre, és konkrét harctevékenységet kezdeményeztek a Budapesten lévő egyes forradalmi erők és a hozzájuk csatlakozott katonák ellen, akik egy-egy objektum körzetében szerveződtek és felléptek a Rákosi-Gerő-féle rezsim népirtó és népnyúzó politikájával szemben.

A különleges hadtest csapatainak Budapestre vezénylését nem előzte meg sem a kormány, sem a parlament állásfoglalása, illetve a szovjet kormány felé történő felkérése.

Hruscsovék feltételezték, hogy a harckocsik „puszta" megjelenése Budapest útjain, elegendő lesz a forradalmi tömegek lecsendesítésére, a rendtevés ürügyén beérkező szovjet hadosztályokat pedig virágesővel fogadják az állampolgárok.

Optimizmustól sugárzó, derülátó nézeteiket arra alapozták, hogy 1953. június 17-én, a berlini felkelést (megmozdulást) Csujkov (Vaszilij Ivanovics) hadseregtábornok csapatai kevés veszteséggel és 2-3 nap elteltével, teljes mértékben felszámolták.

Lidérces álmukban sem láttak olyan ellenállást, amelyek bekövetkeztek október 24-én, hajnalban, Budapest számos pontján, majd napokon át,- hasonló intenzitással ismétlődtek. A virágcsokrok helyett ugyanis benzines palackokat dobáltak a harckocsikra, és a Pesti Srácok példátlan elszántsággal, halált megvető bátorsággal, silány fegyverekkel szálltak szembe, az állig felfegyverzett elit alakulat harcosaival és meghátrálásra kényszeríttették a betolakodókat.

A szovjet kormány nem számolt a magyar párt, állami és katonai vezetés dilettantizmusával, a legfelsőbb vezetők minden képzeletet felülmúló gyávaságával, valamint a néptömegek aktív, vagy passzív ellenállásával. Érdemes megemlíteni, hogy az első puskalövésre úgy elszaladtak a nagy marxista hősök (szinte kivétel nélkül minden egyes vezető), hogy meg sem álltak a Szovjetunióig, Csehszlovákiáig vagy Romániáig. Egyetlenegy sem állt ki hőn szeretett pártja (vagy a pártházak) védelmére, azok pedig, akik nem mentek külföldre, megbújtak otthon, rokonoknál vagy ismerősöknél.

A szovjet kormány és a katonai vezetés azt is figyelmen kívül hagyta, hogy a huzamosabb ideig Magyarországon tartózkodó különleges hadtest katonái, (megismervén népünket és a forradalmárok célkitűzéseit) nem kifejezetten kirobbanó lelkesedéssel tejesítették elöljáróik parancsát, nem volt ritkaság a parancsmegtagadás sem, dezertálás is előfordult soraikban, sőt voltak olyanok is, akik fegyverekkel és lőszerrel segítették a forradalmárokat.

Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy a szovjet tervek végrehajtását mozgató fogaskerekek közé homokszemek sokasága került, és október vége felé már nyilvánvalóvá vált a szovjetek erkölcsi-politikai veresége, valamint a forradalmi erők egyértelmű harcászati (helyi értékű, de a szovjeteken maradandó sebet ütő) sikere.

5./ A szovjetek (a különleges hadtest) Budapestre történő behívása Hegedűs András (akkori) miniszterelnök szerint, Gerő Ernő javaslatára történt október 23-án, a késő esti órákban, az Akadémia utcai MDP székházban tartott Központi Vezetőség ülésén. Gerő, - Hegedűs szerint: „telefonon beszélt a szovjet nagykövettel vagy Moszkvával". Más információk arról szóltak, hogy Marosán György hívta be a szovjeteket, és erről a „karakánnak" tartott lépéséről - a közismert „hordószónok" -, számos fórum előtt, a mellét döngetve dicsekedett, az alábbiakat hangoztatva: „Itt áll Önök előtt az az ember, aki behívta a szovjeteket, a szocialista rendszer védelmére!".

Mindkét állítás a valóság meghamisítását, és a történések szándékos összekuszálását jelenti. A szovjeteket (miként az bizonyítást nyert) nem kellett behívni, mert részben már bent voltak, részben pedig - újabb erőkkel -, özönlöttek be a határainkon.

Október 23. 17.00-kor, Tyihonov altábornagy, Bata István honvédelmi miniszter mellé beosztott szovjet katonai főtanácsadó, Bata Istvánnak, Tóth Lajos és Kovács István vezérőrnagyoknak, valamint Szűcs Miklós ezredesnek feltette a kérdést, hogy van-e kifogásuk az ellen, ha szovjet csapatok vonulnak be Budapestre. Mivel ellenvélemény nem hangzott el, Tyihonov felhívta Antonov hadseregtábornokot, a VSZ vezérkari főnökét, hogy irányítsák Budapestre a különleges hadtest egy részét. Még aznap este, a HM-be érkezett egy szovjet katonai törzs Malinyin (Mihail Szergejevics) hadseregtábornok vezetésével, aki a szovjet hadsereg vezérkari főnökének első helyettese volt.

Vagyis: a Kremlben már döntöttek a katonai bevonulásról, a „mellékszereplők" pedig, az intervenció mindkét fázisában, csupán dróton rángatott figurák voltak Hruscsov és Zsukov színpadán.

6./ Október 27-én a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa által megválasztott új kormány elnöke: Nagy Imre, haladéktalanul lépéseket tett a fegyveres összetűzések megszüntetésére, a rend helyreállítására, és a szovjet csapatok Budapestről való kivonására. Nagy Imre számos Andropovnak (Jurij Vlagyimirovics), a Szovjetunió budapesti nagykövetének címzett, írásos, valamint szóbeli tiltakozása ellenére felgyorsult a szovjet csapatok beözönlése az ország területére, miközben a szovjet kormánynyilatkozat (október 30-án) azt rögzítette, hogy a csapatok kivonása azonnal megkezdődik, ha a magyar kormány ezt kéri. Andropov azzal „áltatta" Nagy Imrét, hogy a beérkező szovjet fegyveres erők a kivonuló csapatok biztosítási feladatait látják el.

7./ A háborús állapot tényét megerősíti Nagy Imre miniszterelnöknek a Szabad Kossuth Rádió Budapest és a Szabad Petőfi Rádió Győr hullámhosszain elhangzott felhívása 1956. november 4. 05.20-kor, amelyben ismertette, hogy:

„Ma hajnalban, a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van! Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!".

Meg kell jegyezni, hogy a Honvédelmi Minisztérium vezetőinek, valamint Budapest Katonai Parancsnokának (Király Béla vezérőrnagynak) a hazaárulás tényét is kimerítő bűnének minősül, hogy a miniszterelnök rádiószózatát nem követték konkrét katonai parancsok kiadása a csapatok és a nemzetőrség felé. A katonai vezetők gyávaságból, árulásból és/vagy a szovjetekkel való kollaborálásból vizsgáztak „jelesre". Ezek közé sorolható: Bata István vezérezredes, Janza Károly altábornagy, Hazai Jenő vezérőrnagy, Uszta Gyula vezérőrnagy, Kovács István vezérőrnagy, Tóth Lajos vezérőrnagy, Szűcs Miklós ezredes és „hasonszőrű" társaik.

Mindezek ellenére, számos helyen súlyos harcok alakultak ki a szovjet intervenciósok, és a magyar forradalmárok között, amelybe kisebb erőkkel bekapcsolódtak a Magyar Néphadsereg fegyveres erői is.

Szovjet részről a forradalmár csoportok és a Néphadsereg alakulatai elleni fegyveres fellépés (hadművelet, harctevékenység, fenyegetés, blokád, megtévesztés, stb.) tényét egyértelműen bizonyítják Zsukov (Georgij Konsztantyinovics), a Szovjetunió marsalljának, honvédelmi miniszterének 1956. november 4. 12.00-tól 1956. november 10. 09.00-ig készített (összesen 10 darab) „SZIGORÚAN TITKOS!" minősítésű JELENTÉSE, a magyarországi harctevékenységek helyzetéről. A Zsukov-féle „SZT" jelentések 12 példányban készültek (Bulganyin, Kaganovics, Malenkov, Molotov, Szaburov, Hruscsov, Vorosilov, Pervuhin, Szuszlov, Furceva, Beljajev, Brezsnyev, Sepilov, Szernyik, Arisztov, Poszpjelov kaptak belőle).

A Zsukov jelentésekben szereplő kifejezések („szovjet csapatok hadművelete, -.- előre kidolgozott hadműveleti terv alapján, -.- csapataink elfoglalták, -.- csapataink ultimátumot adtak át, -.- a magyar csapatok főbb helyőrségeit körülzárták, -.- csapataink rohamra indultak, -.- csapataink megszállták, -.- birtokukba vették, -.- csapataink teljes egészében elfoglalták, -.- katonai igazgatást vezettünk be, -.- nagy mennyiségű lőfegyvert, harci technikát és lőszert zsákmányoltak, -.- kétórás tüzérségi előkészítést hajtottak végre, -.- foglyul ejtették", -.- stb., stb.) döntő többsége csak háborúval, illetve harctevékenységgel kapcsolatos jelentésekben, leírásokban, közleményekben vagy katonai szakirodalmakban használatosak (zsákmányszerzés, tüzérségi előkészítés, hadművelet, megszállás, stb., stb.).

A felsorolt tényadatok semmilyen kétséget nem hagynak annak a megítélhetőségében, hogy 1956-ban a Szovjetunió fegyveres agressziót követett el Magyarország ellen, és brutálisan eltiporta forradalmunkat.

 V. „KVÁZI" HÁBORÚS BŰNÖK ÉS BŰNÖSÖK (?)

Jogi értelemben, az itt részletezett bűnök még nem tartoznak a háborús bűnök kategóriájába, mégsem lehet elhallgatni ezeket, mert nem csak Magyarország, de az egykori szocialista tábor többsége is elszenvedte azokat a borzalmakat, amelyeket Lenin és társai honosítottak meg a Szoloveckij szigeteken lévő GULAG-okon, a rabok - sajátos - kivégzési (likvidálási) módszerének bevezetésével.

Arról van szó, hogy a bolsevikok,- a vélt, a kreált vagy a valós ellenségeik fizikai megsemmisítése során gyakran alkalmazták áldozataik esetében az akasztást, a tarkón-lövést, a kezek hátradrótozását, majd koporsó nélkül, arccal a föld felé fektetett helyzetben, jeltelen gödrökbe történő „elkaparásukat".

A halottak (kivégzettek) ilyen jellegű meggyalázása annyira megdöbbentőnek, megmagyarázhatatlannak és hihetetlennek tűnt, hogy sokan még a nagyszámú bizonyíték ellenére is kétségbe vonták, hogy ember az emberrel szemben, képes volt ilyen szörnyűségeket elkövetni.

Ez a kivégzési módszer járványszerű gyorsasággal terjedt el a Szovjetunióban (a GULAG szigetvilágban), Lengyelország (a szovjetek által megszállt) területein, Jugoszláviában, valamint (egyes változatai) Kínában, Kambodzsában, Bulgáriában, Észak-Koreában, Észak-Vietnámban, Romániában és az NDK-ban.

Magyarországra 1956 októberében érkezett el ez a „járvány", ebben pusztult el a megtorlás időszakának több száz áldozata, köztük Nagy Imre, Maléter Pál, Dudás József, Szabó János és sokan mások.

A megtorlás egyes fázisainak végrehajtási módja, a letartóztatástól kezdve az áldozatok holttestének eltüntetéséig bezárólag, minden kétséget kizáróan arra utal, hogy szovjet „szakemberek" közreműködésével (irányításával) zajlottak le ezek az „akciók", a magyarság történelme során ilyen jellegű megtorlás nyomai sem találhatók.

Az ellenséggel vagy az ellenféllel szembeni bosszúállás szovjetektől „importált", és szovjet közreműködéssel megvalósított formáját honosította meg Kádár és bandája, a felelősség vállalásában mind az importálónak, mind pedig az exportálónak, osztozniuk kell!

Az is a bolsevikok módszeréhez tartozott (és Magyarországon is meghonosították), hogy a kivégzettek hozzátartozóinak nem adtak tájékoztatást a kivégzés tényéről, időpontjáról és a temetkezési helyről. Még azt is tiltották, hogy a feltételezett nyughelyekre virágokat tegyenek a gyászolók. Kádár lovas rendőrei széttaposták a 301-es és a 298-as parcellák környékére (titokban) kiszórt virágokat, mert a hatalom birtokosai még ettől is eltiltották a gyászolókat.

Ha mindezek - az eddig „szőnyeg alá sepert" bűntettek -, a feledés homályába merülnek, akkor bármikor megismétlődhetnek, és a hasonló bűnök elkövetésére hajlamosakat nem tartja vissza a leleplezéstől vagy a számonkéréstől való félelem.

Talán az egykori Szovjetunió népeinek a legnagyobb érdeke, hogy fény derüljön ezekre az emberiség ellenes gonosztettekre (bárhol történtek is, és bárki volt az elkövető), hiszen ők szenvedtek a legtöbbet és a leghosszabb ideig a szadista bolsevik bandák terrorja alatt.

A Szovjetunióban alig volt olyan család, akit ne érintett volna az esztelen bolsevik terror: Molotovnak a felesége került a GULAG-ra, Poszkrebisevnek (Sztálin titkárának) a feleségét kivégezték, Kaganovicsnak a testvérét lőtték agyon, Tuhacsevszkijt családostól likvidálták, Jagodát agyonverték, Trockij fejét egy jégcsákánnyal „lékelték" meg, és folytathatnánk a sort a többi ismert vagy kevésbé ismert, illetve ismeretlen személyek millióival, akik a bolsevik rendszer áldozatai voltak.

Dosztojevszkij, az orosz realizmus kiemelkedő író-óriása, a „MEGALÁZOTTAK ÉS MEGSZOMORÍTOTTAK", a „BŰN ÉS BŰNHŐDÉS", a „FÉLKEGYELMŰ" és más regények vagy elbeszélések szerzője, alighanem forog a sírjában amiatt, hogy az egyéniség, a nemzet, a szabadság és az orosz elhivatottság legmagasabb szintjét képviselő bölcseleti-etikai indíttatású remekműveit mennyire háttérbe szorították a szocreál írók milliós példányokban megjelentetett hazug, primitív, téveszméket és marxista-leninista maszlagokat tartalmazó kiadványai.

A SZOVJET INTERVENCIÓS ERŐK VEZETÉSE ÉS ÖSSZETÉTELE →


Hozzászólás  

#1 H-5213 Szapárfalu 2/Akovacs.laszlo 2015-07-12 10:06
Tisztelt Honfitársaim!

Az Orosz állam nemrégiben hozott döntése felhasználható a magyar kárigény érvényesítéséhez.

Ugyanis az orosz állam megállapította, hogy 1956-ban Hruscsov az Orosz Föderáció és a SZU Alkotmányával ellentétben ajándékozott területet Ukrajnának.

Ebből egyenesen az következik, hogyha az akkori két alkotmányt törvényesnek fogadják el ma a Krím miatt, akkor a SZU 1956-os magyarországi beavatkozása is törvénytelen, s így az MVSZ által fentebb előadott kárigény is jogos. (Sajt orosz szemszögből.)

2. Egyébként, hogy tisztán lássunk a Krím ügyében (internetes források alapján) . A II. VH alatt Sztálin aranyat fogadott el a nemzetközi zsidóság képviselőitől azért, hogy a Krímbe települhessenek s ott megalakíthassák a krími Kaliforniát. Később Sztálin ezen ígéretétől elállt, s a zsidó állam mégsem a Krímben jött létre, hanem a Közel-Keleten. Az arany visszafizetésének a határideje (a szerződés szerint) 1956 volt. Egyébként Új-Kazária létrehozásának igényével "az emberiség ellenségei" az ENSZ-ben is felléptek már. (Bocsánat, de ez az ENSZ hivatalos minősítése 1973 óta.)

Egyébként van orosz jóslat arra, hogy Kárpátalját visszakapjuk. S az oroszok ezeket komolyan veszik. (Persze eszükbe nem jutott volna maguktól visszaadni. Sőt mítoszt gyártottak Kárpát-Ruszról.)

A kárpátaljai magyarság sorsa tehát a Krím lencséjén keresztül nézendő, már csak 1956 okán is.

Tisztelettel K.L.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló