20241101
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2015 szeptember 02, szerda

A történelmi rétestészta - újragyúrva

Szerző: Bognár Ízes Zoltán

 EGY CSIPET SÓ - ÍZESÍTŐ

Ahhoz, hogy rétesünk teljes legyen, nem árt, ha vetünk egy pillantást, még előbbi dolgokra, mint a szarmaták jelenléte a Duna deltavidékén.

Jazigok, roxolánok, alánok – Szarmaták az Alföldön - című kötetből

Istvánovits Eszter-Kulcsár Valéria: Vázlat a szarmaták sztyeppei történetéhez

A szarmata név a sztyeppe iráni nyelvű népességének, törzseinek összefoglaló megjelölése. A szarmaták évszázadokon keresztül az eurázsiai sztyeppe uraiként erőteljesen és gyakorta beleszóltak az antik történelem folyamatába.”

Ennek ellenére ma már nem merülhet fel kétely azzal kapcsolatban, hogy a szarmaták „szkütha nyelvet beszéltek” , amely a közép-iráni nyelvek északi ágához tartozott.”

A Fekete-tenger északi partvidékén az i.e. –IV. század közepén érte el fénykorát Ateaas király vezetésével a szkíta állam, a Tanaistól az Istroszig (Dunáig) szervezve meg egyeduralmát.”

Pontosan úgy, mint ahogy később a hunok birodalma alakult.

Ateas a Balkán irányába terjeszkedett, ahol szembekerült Philippos makedón uralkodóval. 339-ben a szkíták vereséget szenvedtek a Duna mellett,s maga Ateas is - 90 éves korában! - elesett.”

A Philippostól elszenvedett vereség utáni évtizedekben a szkíták nagy része elmenekült részben a Dnyeper alsó folyásához és a Krím sztyeppéi részére, kisebb csoportjuk pedig a Dunától délre, Dobrudzsában húzódott meg létrehozva ez utóbbi területen a források Kis Szkítiáját (Scythia Minor): „a thrákok átengedték a területet részint erőszak hatása alatt, részint a föld rosszasága miatt, merthogy legtöbb helyt mocsaras.””

A szkíta Attila-Ateas, öreg emberként elesik a harcban, és a szkíták visszavonulnak a Duna-deltavidékere, szintén, mint ahogy a hunok pár száz évvel később.

A szkíták nyugati elmozdulásának hátterében az új iráni nép - a szarmaták - expanziója állt. A hunok megélénkülő katonai-politikai aktivitása, elmozdulásuk Kína határán a III—II. század fordulóján a különféle iráni népek nagyarányú nyugati expanzióját váltotta ki. A „szauromaták... pusztává tették Szkítia nagy részét", ahogyan azt Szicíliai Diodóros írja:A szarmaták birtokba vették a Fekete-tenger északi partvidékét. Vándorlásuk következménye az Alsó-Dnyeper menti szkíta telepek és temetők megszűnése is legkésőbb az i. e. III. század első harmadának végén.”

A kutatók több ízben kísérletet tettek rá, hogy az egyes szarmata csoportok - egyfelől az aorszok és roxolánok, másfelől a roxolánok és a tőlük nyugatra említett jazigok - régészeti leletanyagát körülhatárolják,ezek a kísérletek azonban még nem jártak megnyugtató eredménnyel. A fentiek fényében ez aligha lehet meglepő, s főként nem az, ha még azt is hozzáfűzzük, hogy az aorszok és roxolánok mellett a jazigok eredete, vándorlása még inkább homályos kérdés.”

Mint láttuk a Volga-Urai menti sztyeppéról nagyobb szarmata csoport (aorszok) költözött át az i. e. II. század elejére Közép-Ázsiába. Ott megkezdődött az összeolvadásuk a helybeli iráni - szaka-masszageta - csoportokkal. így formálódott ki lassanként az az új horizont, amelyik valamikor az i. sz. I. század legvégén - II. század elején fokozatosan tért hódított az Urai-Volga vidékén.”

A szarmata törzsekhez tartoztak még az alánok, ahogyan a roxolánok (fehér alán) is, és miután elfoglalták a Volga vidékét, onnan nagy tömegű szkíta tömeg kényszerült a Kárpát-medencébe.

Istvánovits Eszter : Szarmaták a Kárpát-medencében

A forrásadatok arra is utalnak, hogy a kárpát-medencei jazigok keleti szomszédai ebben az időben a dákok lettek,akik Caesar óta a római külpolitika számára mindenkor figyelembe veendő erővel rendelkeztek, s nem utolsósorban kezükben tartották Erdély aranybányáit is.”

A dák kérdés megoldása gyakorlatilag Caesar óta napirenden volt. A megoldást hozó leszámolás azonban jócskán elhúzódott, és csak Traianusnak sikerült a végső rendezés. E háború-sorozat első mozzanatát 85-86 telére keltezhetjük, amikor a dákok nagy erőkkel lerohanták Moesiát. A kvádok és markomannok megtagadták a rómaiak által kért fegyveres támogatást,majd hamarosan (91-92 táján) megtámadták Pannoniát is.”

A jazigok első támadása ennek következtében már 107-ben elérte Pannoniát. Ezt a támadást még viszonylag könnyedén sikerült elhárítani, azonban Traianus halála után 117-ben megindult a kárpát-medencei jazigok és az al-dunai roxolánok összehangolt támadása Pannónia, Dacia és Moesia ellen. Hadrianus nehéz helyzetbe került, sőt „egy darabig arra gondolt, hogy egészen feladja az újonnan szerzett Dáciát."”

A szarmaták helyzete ettől kezdve alig-alig változott a nagy markomann-szarmata háborúkig, bár hozzá kell fűznünk, hogy a dák háborúktól egészen a tetrarchia koráig vidékünk történetét alapvetően a rómaiak és a szarmaták (a vidék legerősebb barbár népe) kapcsolatai határozták meg.”

A szkíta népek tehát már az i.e. 4. századtól folyamatosan jöttek Nyugat felé, és a Duna vonala alatti területeket majd a római kézen lévő Pannóniát támadták.

A legfontosabb tehát, megtalálnunk mikor is volt Attila kora, kik voltak azok a kortársak, akik találkoz(hat)tak vele, vagyis mikor is jöttek a hunok a Kárpát-medencébe?

Így nézhettek ki a Római Birodalom provinciái Hadrianus korában

Így nézhettek ki a Római Birodalom provinciái Hadrianus korában 

Akkor most jöjjön pár idézet egy akadémikus szerzőtől, aki régész volt.

Idézetek Mócsy András: Pannónia a késői császárkorban könyvéből. (Bp. 1974)

A markomann-szarmata háború

A markomannok és quadok megrohanták a pannoniai limest, az Alpok szorosain keresztül Észak-Itáliába vonultak és Aquileia ostroma után kifosztották Opitergium városkáját. Ennek a betörésnek nagy visszhangja volt, hiszen Itália évszázadok óta meg volt kímélve külső ellenség támadásaitól.”

Ennek a betörésnek az időpontja vitás, és a háború első éveiben az események kronológiája is teljesen bizonytalan. Mint a kevés biztos időpontok egyikét, a 168-as évet kell kiemelni, amikor Marcus és Verus jelentékeny haderővel Aquileiánál ütötték fel főhadiszállásukat. Akkoriban érte el a pestis a nyugati provinciákat és Itáliát.”

A háború súlypontja Pannoniában volt és maradt is, ahol Marcus Aurelius személyesen is jelen volt. 171-ben elesett Macrinus Vindex praefectus praetorio.”

A praefectus praetorio ha jól tudom, egy vagy több provincia vezetője volt.

173 végén már csak a jazigok legyőzése volt hátra. Úgy látszik, ők nem voltak olyan veszélyesek, vagy problémájuk nem olyan égető, mert Marcus az év végén el akarta hagyni Pannoniát. Miután azonban a jazigok 173/174 telén a befagyott Dunán át betörtek Pannoniába, Marcus Sirmiumba tette át főhadiszállását és Pannoniából kiindulva megkezdte harmadik hadjáratát. Egyidejűleg megszűntették vagy enyhítették a markomannok elleni szükségintézkedéseket: megengedték nekik, hogy meghatározott napokon és helyeken látogassák a római vásárokat és a kiürített határsávot felére csökkentették.”

177-ben a barbárok – hogy csak a germánok egyedül-e vagy a jazigok is, nem dönthető el – betörtek Pannoniába. Marcus ugyan nemsokára elfogadta az imperatori üdvözlést, de még abban az évben elesett Bassaeus Rufus praefectus praetorio, és a többi hadvezér sem tudott további sikereket elkönyvelni.”

Miután Marcus 180. március 17-én Vindobonában meghalt, Commodus folytatta a háborút. Augusztusban kivívott egy győzelmet, amely mint a ’második germán hadjárat’ lezárása, elegendő alapot adott ahhoz, hogy békefeltételeket lehessen szabni. 180 őszén Commodus Pannoniából visszatért Rómába.”

Nincs kizárva, hogy a jazigok számára csak ettől az időtől kezdve vált lehetővé, hogy a Duna menti római vásárokat felkeressék. Különben érthetetlen lenne, hogy az összes alföldi lelőhelyű sigillata Marcus és a Severusok idejéből származik, míg a Kárpát-medence germánok és dák-kelta népek által lakott északi felében szép számmal találtak sigillatákat korábbi időkből is.”

Sigillata - a régészetben a Római Birodalom bizonyos részein készült, fényes felületű vörös kerámiaedényekre használt összefoglaló kifejezés; nevének jelentésével ellentétben nemcsak domborműves, hanem díszítetlen edényekre is használják.

A pannoniai légiókat Daciában is bevetették a barbárok ellen, ami nem történhetett volna meg ha egyidejűleg Pannonia is ki lett volna téve a barbár szomszédok nyomásának. Az egyetlen, bizonyos mértékig hitelesen bizonyítható pannoniai barbár betörés a Severusok alatt 212-ben, vagy 213 elején zajlott le, összefüggésben állt a karpok és vandálok zavargásaival Dacia északi peremén.”

A markomann háborúk mutatták meg először, milyen gyorsan el lehet érni Itáliát Pannoniából. Ezt Pannonia katonasága is felismerte, de a markomann háborúk alatt bizonyára Marcus Aurelius sem hallgatta el számos tábori beszédében (adlocutio). A 3. században már közhellyé vélt Illyricum kulcspoziciója, amit természetesen épp Illyricum képviselői hangoztattak a legszívesebben.”

Nem tudunk semmi bizonyosat az Alexander alatt kitört dunai germán háborúról. Az sincs kizárva, hogy a germán veszély Illyricumban csak téves híresztelés volt. A 228-as, ill. 231-es veretekkel záruló éremkincsek inkább egy szarmata támadást tesznek valószínűvé, amely Pannonia Inferior területén lépte át a Dunát.”

Nincs egyértelműen bizonyítva, hogy a szarmata háborúban valóban az alföldi szarmaták voltak Maximinus Thrax ellenfelei. Úgy látszik, hogy a 3. sz. közepéig a barbár támadások zöme nem Pannoniára, hanem Daciara nehezedett, és így a Pannoniára irányuló támadások gyakran azoktól a barbároktól indultak ki, akik az Alföld északi peremén és Dacia szomszédságában éltek, mint pl. a vandálok és a karpok.”

„Miután az Al-Dunánál megjelentek a gótok, és miután a parthusok és perzsák ellen újra és újra rajnai és dunai légiókat kellett bevetni, Pannonián és a Balkán félszigeten kellett felvonulni a csapatoknak.”

Révai nagy lexikona 15. kötet  - Parthia címszó

„(Parthyaea) ókori ázsiai terület, a parthusok földje, melyet É.-ra Hyrkania, Ny.-ra Média, K.-re Aria és Margiana, D.-re a Karmaniai-sivatag határoltak;”

„A régiek a parthusokat skytháknak tartották, de valószínűleg iráni eredetűek és Zoroaszter vallását követték.”

Nagy Sándor ázsiai hadjáratában Parthiát is elfoglalta a perzsa területekkel együtt, mígnem a parthusok Arsakes vezetésével Kr.e. 250-ben megalapították a parthus birodalmat. A makedónok utána hiába próbálták Parthiát visszafoglalni, az egymást követő fejedelmek folyton növelték hatalmukat és birodalmukat, hogy már Rómával is versengtek a világuralomért. A parthus nép vad és harcias, kiváló lovas és íjász nép volt, harci taktikájuk szerint nyilaik kilövése után gyorsan visszavonultak, majd váratlanul megfordulva újra támadtak. Királyságuk Kr.u. 229-ig állott fenn, amikor Artabanos királyt megölték és Parthia újra Perzsia provinciája lett.

Révai nagy lexikona 15. kötet  - Perzsia címszó

„A  perzsák az árja (indoeurópai) néptörzshöz tartoznak és lakóhelyük a legrégebbi időktől fogva az Iráni-fennsík DNy-i része volt, hol pásztor és vadász életet éltek, később földműveléssel is foglalkoztak. 10 törzsük közül a pazargadák voltak a legelőkelőbbek. Legfőbb istenük, Ahuramazda a világosság és jóság istene; ellensége volt Ahrimán, a sötét és gonosz isten. Önálló Napistenük volt Mithras, ki a császári korban a római vallásba is behatolt és Pannóniában is voltak templomai; a Kr. e. IX. században az asszír birodalom alattvalói lettek.”

Az óperzsa birodalom Kyros-sal kezdődik i.e. 558-330-ig, aki sok hódítással kiterjesztette a birodalmat, Xerxes i.e. 480-ban óriási sereggel indult Görögország ellen, míg végül Nagy Sándor az óperzsa birodalmat megdönti. Nagy Sándort a perzsák is elismerték királyuknak, de halála után i.e. 323. hadvezérei közül Seleukos Nikator 312-ben új dinasztiát alapított. I. e. 250 körül a Szeleukida birodalomban kitört zavargásokból több kisebb királyság alakult, Baktria és Parthia. A parthusok uralma alól Ardesir (Kr.u. 226-240) szabadította fel Perzsiát ezzel az új perzsa birodalom alapítója lett. Fia I. Sapores (Kr.u. 240-272) veszedelmes ellenfele lett a római birodalomnak, melytől Mezopotámiát és Arméniát (Örményország) is elhódította. Kr. u. 260-ban, pedig Edessza mellett legyőzte és elfogta Valerianus császárt.

„Az első szerémségből származó császár Decius volt, az utolsó Valentinianus, aki Cibalaeből származott.”

„Ennek ellenére az illyricumi provinciákban a 3. század 40-es évei óta mind veszélyesebb lett a helyzet, krónikus háborús helyzet azonban kezdetben csak Daciában és az Al-Dunánál alakult ki, ahol a gótok és a gótok által szorongatott népek mind nagyobb nyomást gyakoroltak a limesre.”

A 257-től 260-ig tartó események kronológiája a legkevésbé sem világos; a források nem kielégítőek.”

Gallienus 257-ben elnyerte a Dacius Maximus jelzőt; ezúttal is a Philippus óta állandóan fenyegetett provinciát, Daciát érték először a támadások. Pannoniát valószínűleg valamivel később, de akkor annál nagyobb erővel és olyan következményekkel, amit elég világosan jelez a 258/260-as évekből származó mintegy két tucat éremkincslelet. Az éremkincsek egyformán oszlanak meg az egész provincia területén, ami egyaránt bizonyít sueb és szarmata betöréseket.”

Arról értesülünk ugyanis (Aur. Victor 33 1. Epit. 33, 1), hogy Gallienus beleszeretett Pipa markomann királylányba, és ezért átengedte a markomann királynak, Attalusnak Pannonia egy részét. A birodalom egy darabjának feladását vagy átengedését persze úgy kell érteni, hogy Gallienus a markomannok egy csoportját Pannoniába telepítette. Mivel a markomannok részt vettek a 258/260-as háborúban, így e markomann csoportoknak Pannoniában való letelepítését is ezekre az évekre tehetjük.”

Nem szorul külön bizonyításra, hogy a gótok megjelenése az Al-Dunánál és a gepidák benyomulása a Kárpát-medencébe gyökeresen új külpolitikai helyzetet teremtett, amely a régi és még a severusi időkben is jól funkcionáló szövetségi rendszereket hirtelen tárgytalanná tette, mégpedig nemcsak az Al-Dunánál és Dacia keleti szegélyén, hanem éppúgy a Kárpát-medencében is.”

A 260 utáni viszonylagos nyugalom a Dunánál arra vezethető vissza, hogy egyrészt a gepidák, vandálok és szarmaták egymás elleni harcokba voltak bonyolódva, másrészt a gótok mindinkább a Földközi-tengerre akartak benyomulni tengeri úton.”

A végső bizonyítékot a 268. évi nagy gót támadás hozta, amikor a gótok dél felől pusztították végig a balkáni provinciákat, Athént sem kímélve. A gótok délről nyomultak Moesiába, és a Thessalonika – Scupi – Ulpianum útvonalon Naissusig (Niš) jutottak előre; csak itt tudta leverni őket az újonnan felállított központi lovassereg. Gallienusnak azonban nemsokára Aureolus ellen kellett fordulnia, és a balkáni gót háborút átengedte hadvezérének, Marcianusnak.”

Mindenesetre Claudius nemsoká a balkáni csatatérre érkezett és ott maradt 270 tavaszán Sirmiumban bekövetkezett haláláig. Claudius a pestis áldozata lett, amely ekkor éppúgy tombolni kezdett, mint egy évszázaddal előbb.”

Illyricum megtisztogatása a gótoktól valószínűleg csak 270-ben fejeződött be. Aurelianusnak, aki közben Itáliába ment, hamarosan vissza kellett térnie, hogy egy veszélyes vandál támadást hárítson el. A vandálok talán a birodalom területén akartak letelepedni, miután a gepidák kiszorították őket helyükből.”

Rászánta hát magát arra a nehéz lépésre, hogy a daciai védőbástyát, amely már rég elvesztette szerepét a birodalom védelmében, kiszolgáltassa a gótoknak és gepidáknak.”

Dacia feladása elhárította azt a nyomást, amely eddig a dunai és balkáni provinciákra nehezedett. A gótok és gepidák egymás ellen fordultak a kiürített Dacia birtoklásáért. E harcokból a gótok és szövetségeseik egy része került ki győztesen. A gepidák kénytelenek voltak a gótok nyomása elől nyugat és délnyugat felé kitérni; ezáltal a szarmata földön feszültség keletkezett, az új helyzet következményei azonban csak kevéssel később kezdtek mutatkozni, amikor Pannonia limesén megkezdődtek a szarmata háborúk.”

Itt áll előttünk a rómaiak által megörökítve a magyar krónikák hun története. Szerepel benne Macrinus, Attalus, Marcianus, ahogy ezek a nevek a krónikáinkban is felbukkannak, ilyen időrendben. Szerepel Aquileia (kétszeri) ostroma, az ostromló sereg pestisjárvánnyal való emlegetése, a gepidák, vandálok és szarmaták egymás elleni harcai (az Attila halála utáni időkben), majd a gótok és gepidák csatája Dacia földjéért. De igazából ez az előjáték csupán, a langobárd történet időben visszavetítve.

Erdély története a kezdetektől 1606-ig I. kötet Akadémiai Kiadó 1986

„Az állandó háborús állapot végül is belső anarchiába torkollott. Maximinus (235-238) császár alatt érte az első roham Daciát: az uralkodó 236-ban felvette a háborús győzelemre utaló Dacius maximus jelzőt címei közé, tehát ekkor már Dacia körzetében is harcoltak. A tartományt elsősorban a gótoktól nyugat felé szorított szabad dákok és a karpok támadták.”

„Hogy az erdélyi Dácia külső majd belső védelmi rendszerét hogyan roppantották össze a karp, gót, taifal, gepida és vandál támadások, annak részletei nem világosak, de az eseménysor legkésőbb III. Gordianus (238-244) uralkodása végén vagy után elkezdődött, amikor a tartomány lakosai nagy pénzvagyonokat ástak el, …”

EGY TÚLBUZGÓ KUKTA

 Wikipédia - Dionysius Exiguus

Dionysius Exiguus (475 k. – 544 k.) ókeresztény író. Dobrudzsában, szkíta családban született, de I. Gelasius pápa hívására viszonylag fiatalon Rómába ment, és hátralévő éveit ott élte le. Szerzetes volt és Cassiodorus barátja. Előszeretettel foglalkozott kronológiai kérdésekkel, főbb művei a Liber de paschate, Argumenta paschalia, Epistolae duae de ratione paschae. Ennek részeként Nyugaton is elterjesztette a húsvét kiszámításának alexandriai módszerét. I. János pápa 525-ben fordult hozzá a húsvét idejének kiszámításához. Ekkor Alexandriai Szent Cirill (370-444. június 27.) húsvéti táblázatát 95 évre tovább vezette. Először alkalmazta az időszámításban a Krisztus előtt és Krisztus után jelölést, azonban 4-7 évvel elszámította magát.

Hahn István: Naptári rendszerek és időszámítás

Meg is állapította, hogy a Diocletianus szerinti éra 248. éve azonos a Krisztus születésétől számított 532. évvel. Ezek szerint: 532-ből kivonva 248-at, megkapjuk Diocletianus uralkodásának Jézus születéséhez viszonyított l. évét. A diocletianusi éra 1. éve = a Krisztus születésének évétől számított 284. évvel”.

Dobrudzsa a Duna deltavidékét, és az alatta elterülő nagyobb területet jelenti, ahol is Decius császár és a fia esett el a gótokkal folytatott csatában. Ma Bulgáriához tartozik egy Dobrics nevű város, Várna felett. Hogy miért is hívta, egy afrikai születésű pápa, a jelentéktelen, ismeretlen fiatalembert Rómába, kérdés. Valószínűleg saját döntése volt az utazás, és senki sem hívta. Mint szerzetes a Húsvét idejének meghatározásával foglalkozott. Vegyük szemügyre, az alábbi táblázatot, és tekintsünk el a beleírt Diocletiani keltezéstől. Az évek sora 247-ig számolódik, utána jön a váltás, innentől 531 lesz Krisztus után. A két szám különbsége 284, azaz 300-16. Ezért szokták említeni Diocletianust, hogy az Ő uralkodásától számítódott ez a 247 év, mert az ő hatalomra jutása volt Kr. sz. 284-ben. Csakhogy semelyik másik római császárról nem maradt fenn időszámítás számolása, Július és Augustus caesarok után. Bár egy-két próbálkozás volt, Marcus Aurelius fia Commodus még a hónapokat is magáról nevezte el, de az is csak addig volt használatos, ameddig a császár életben volt. Viszont egy római író, Censorinus, akönyvében a Születésnap-ban felsorolja az akkori világ időszámításait, és megfelelteti egymásnak.

Censorius: A születésnap

E szerint a számítás szerint – ha nem tévedek – ez az év, amelynek mintegy a hivatalos megjelölése az, hogy viri clarissimi Pius és Pontianus consuli éve, az első olümpiasz-tól az 1014. év, természetesen anyári napoktól kezdve, amikor az olimpiai játékokat megülték, Róma alapításától pedig a 991. év, mégpedig a Parillától számítva, ahonnan a Város éveit kezdik. Azon évek sorában pedig, amelyeknek Julianus a neve, ez a 283. év, mégpedig január Kalendae-jától indulóan, ahova Julius Caesar az általa jóváhagyott év kezdetét tette. Azoknak azonban, akik az Augustusokról nevezik el az éveket, ez a mostani a 265. év, és éppúgy január Kalendae-jától indulóan, jóllehet február Kalendae-ja előtt 16 nappal L. Munatius Plancus javaslatára és a többi római polgár akaratából az imperator Caesar divi filius-t a senatus Augustusnak nevezte el a magy hetedik és M. Vipsanius Agrippa harmadik consulsága idején. Egyiptomban azonban, minthogy az már két évvel azelőtt a római nép hatalma és fennhatósága alá került, az Augustusok évét 267.-nek számolják. Ugyanis ahogy nálunk, ugyanúgy az egyiptomiaknál is bizonyos időszámítás szerepel a hivatalos levelekben, s ezt a Nabonnaszarosz évének nevezik, mert az ő uralkodásának első évétől kezdődik. Ezen évek közül ez a mostani a 986. év. Ugyanígy Philipposz évétől kezdve, amelyet valójában Nagy Sándor halálától számítanak, 562 év telt egészen a mostani időpontig.” szulöetesnap

A RÉTESTÉSZTA NYÚJTÁSA

Eljutottunk addig a pontig, ahol megkezdhetjük a feltárását azoknak az eseményeknek, amelyek az idő megnyújtását okozták. Mindjárt Kézai Simon védelmében, ami egy könyv, Sebestyén László tollából, újra le kell írni véleményünket, mert azzal, hogy megírta krónikáját, amiben a hunok és a magyarok bejövetele között 172 év telik el, olyan dolgot cselekedett, ami lehetővé tette, hogy a Kitalált középkor története végre átláthatóvá váljon. Kézai bár a saját korában ismert neveket, helyeket, illesztett bele krónikájába, mert ez volt a viszonyításának alapja, csak azt tette, amit a többi krónikás, ezért nem nevezhetjük őt nem szavahihetőnek. Ha, mondjuk, a Márvány-tenger parti várost vesszük példának, láthatjuk, hogy több nevet viselt az idők folyamán. Volt Bizantium, Nova Roma, Constantinopolis, Konstantinápoly, Bizánc, Isztambul. Bármely krónikás azt a nevet használta rá, amelyik a saját korában használatos volt. Így előfordulhatott, hogy a krónikás Konstantinápolyt emleget, amikor pedig Nova Roma lenne a helyes. Esetleg nem is ez a név szerepelt a régebbi feljegyzésekben, de a köznép az író korában így ismerte, vagy esetleg a nép a saját nyelvén másként nevezte. Így került az ő szövegéből Tulln városa Bécs-től három állomásra, vagy Sicambria Aquincumba, vagy így került a szövegbe Attilának a nagyhatalmú Mirammona (Emir al mumemin=hívek fejedelme arab szóból) szultán ellen küldött serege, amely azután elveszik Spanyolországnak a Pirenneusok alatti vidékén.

De ezeknek a régi krónikáknak az olvasása során, arról sem feledkezhetünk meg, hogy sem a római íródeákok írásai, sem a magyarok (hunok) krónikái nem lehettek (már akkor sem) teljesen pontosak és helyes adatokat tartalmazóak, mert mind a két fél a neki tetsző eseményeket rögzítette, de azt is csak időben később és helyszínileg távolabb a történtektől. Azt sem feledhetjük, hogy mind eme krónikák másolásokkal maradtak fenn, valamint különböző fordítások a különféle népek nyelvei között, sőt akár csak egy újabb fordítás, okozhatott olyan nagyméretű torzításokat a szövegekben, ami miatt minden egyes mondatukat máshogy kell értelmeznünk, vagy megkérdőjeleznünk.

Például Moravcsik Gyula: Az Árpád-kori magyar történet bizánci forrásai könyvében így fakad ki Georgius Monachus (György barát) krónikájának fordítása közben.

Meglepő, hogy a krónikás ugyanazt a népet először „ungrok”-nak, majd kétszer „hunok”-nak és ismét kétszer „türkök”-nek nevezi. Erre kielégítő magyarázatot még nem sikerült találni.”

Tehát az a probléma, hogy a Képes Krónika szövegében vagy Kézai Gestájában a hunoknak a rómaiakkal vívott első csatája, amikor is éjszaka tömlőn átúsztattak a Dunán Sicambriánál és az ellenséges sereget, amely Potentiana alatt táborozott, megtámadták, nem egyezik meg mondjuk az Üngürüszben leírt eseményekkel, még nem jelenti azt, hogy bármelyik kitaláció lenne. Továbbá a „tárnokvölgyi” csata helyszíne és lefolyása sem egyezik meg az Üngürüszben említett eseményekkel, mégsem jelenti azt, hogy ezek a csaták légből kapottak. Vagy, hogy a cezumóri helyszínen esett folytatás Bécs után Tulln városa előtt esett meg, mivel a tárnokvölgynél győző sereg Tulln városa felé vette útját. Az Üngürüszben szereplő Kattar fővezérnél ez a rész úgy történt, hogy előbb elfoglalták Erdel tartományát, és onnan támadták Pannoniját, amivel sok bosszúságot okoztak (a rómaiaknak), míg egyszer csak rászánták magukat a Pannónia fővárosa (Szikamberijja) elleni támadásra. Ez a szöveg Tulln városa helyett Tolna város említi, a mai Tolna megyében. De nézzük tovább ennek a csatának a leírását. A KK szerint először tárnokvölgynél győztek a rómaiak, majd Cezumórnál a hunok, így két helyszínen két időpontban zajlott le a csata, míg Üngürüsz egy helyet említ (Tolna alatt) és több napig tartó ütközetet. A KK szerint a langobárd nemzetiségű Macrinus volt Pannónia és más tartományok fejedelme, ki hadban járatos férfiú volt. Macrinus segítséget kért a rómaiaktól, akik az alemán származású Veronai Detrét küldték seregekkel, hogy vigyen segítséget, de Macrinus végül elesik a csatában.

Ezen férfiak a Képes Krónika jegyzetei szerint egyrészt a mesék világába tartozó Macrinus, másrészt Veronai Detre valójában Theodorik gót király volt. Az Üngürüsz szerint az említett két személy, Pannonija királya Metrinusz, és a nemcse király Tetrikosz volt. Ha viszont alaposabban megnézzük az említett személyeket, akkor láthatjuk, hogy ezek az alakok létező emberek voltak, csak pár száz évvel korábban éltek. Vagyis szó sincs meséről, kitalációról.

Mikor Heribert Illig felvetette, hogy valami nincs rendben a középkori német történelemben, sok dologra hivatkozott. A régészeti leletek feltűnő hiányosságára, a középkori oklevelek és adománylevelek nagyszámú hamis voltára, egyes építészeti emlékek datálásának érthetetlen voltára. Valamint Nagy Károly oly dicső tettei után nyomozva, arra a következtetésre jutott, hogy ezek a furcsaságok megszüntethetők lennének, ha feltételeznénk, hogy bizonyos időt kihagytunk a történelemből. Ő ezt az időszakot 614-911 közé tette és megnevezte Bíborbanszületett Konstantin bizánci császárt és III. Ottó német-római császárt, akik ezt az időszakot szándékosan belehamisították a történelembe.

Jöjjenek hát, az egész időszámítási probléma elindítójának, a Kitalált középkor írójának, Heribert Illignek írásából vett azon idézetek, amik jobban megvilágítják a történetet.

Alighanem Hippolytus beszél először a Jézus Krisztusra vonatkoztatott datálásról. Mivel Ádám a teremtés 6. napján lett megalkotva, Krisztus emberré válását analóg módon a 6. világnap közepére, Ter. u. 5500-ra teszi. A születés „Augusztus uralmának 42. évében, 5500 évvel Ádám után történet. […] Krisztus születésére még 500 évet kell számolni, hogy 6000-ig jussunk, és akkor lesz a világnak vége.” ”

Mivel Hippolytus a „203-204. évben”írt, akkoriban még maradt 297 év a világvégéig – pontosan az az időtáv, mely ismételten oly lényeges szerepet játszik.”

Ekkor jött el a két nagy kora keresztény történetíró ideje, akik mindamellett jelentősen különböztek számolási módszerükben. Míg Sextus Julius Africanus 221 körül Krisztus Ter. u. 5500-as születéséből indult ki, Kaiszereiai Euszébiosz 303-ban új számítást állít össze: a maradék világtartamot meghosszabbította 300 évvel, hogy „az idők vége a 800. évre essék”. Ezt könnyű volt megtenni, Krisztus születését kellett csak eltolni a 6. világnapon belül.”

Carozzi, Claude: Weltuntergang und Seelenheil (1996)

Szent Jeromos (347-419 k.) hasonló, szintén biblikus irányultságú számítást készített: „Ádámtól az özönvízig 2242 év, az özönvíztől Ábrahámig 942 év, Ábrahámtól Krisztusszületéséig 2015 év.” Ebből az következik – anélkül, hogy Jeromos explicit módon kijelentette volna - , hogy a teremtés és Krisztus születése közti időtartam 5198 év.”

Borst, Arno: Die karolingische Kalenderreform (1998)

Tehát korai keresztények a világ keletkezéséhez számolva az időt, magát a keretet, miszerint a teremtés 1 napja egyenlő 1000 évvel, változatlanul hagyva, viszont az eljövendő világvégétől való félelmükben, Krisztus születési idejét a 6. világnapon belül 5500-ról eltolták 300 évvel, így megnövelve a végítéletig hátralévő éveket. Viszont csak akkor hosszabbodott meg ez az idő, amikor a keresztény egyház döntést hozott arról, hogy Jézus egylényegű az Úrral, Istennel, így jutott fontos szerephez a születésének ideje. Ezért kellett azokat az embereket (eretnekek), akik szerint Jézus az emberfia (arianusok), likvidálni. Így jött létre a Krisztusi időszámítás, hogy a születésétől számolják a 6000. évig hátralévő időt. Még mindig Illignél maradva.

Míg az egyébként figyelemre méltó korszakalapító Beda teljesen a körön kívül maradt a maga rövid távú korszakszámításával, addig a nagy hasra ütők egy újabb változtatást csempésztek be a köztudatba. A „Jézus születése szerinti” időszámítás 5201-ről 5001-re tolta el az Üdvözítő születését, vagyis a 6. világnap kezdetére.”

Vagyis Krisztus után 500 évre jósolt világvégét Hyppolytus (170-236) és Lactantius (250-330), akik a korábbi (400 év 5900-ig) jóslatukat pontosították. Sextus Julius Africanus (160-240) is Ter. 6000-ra becsülte a világvége eljövetelét, Krisztus születését 5500-ra értelmezve a Teremtés óta eltelt időben. Feltételezése szerint Ádám megszületése és Krisztus feltámadása között 5531 év telt el, így a második eljövetelre legkésőbb az 5. század legvégén fog sor kerülni. Ezt a III. századi római teológus, Hippolytus és Irenaeus, Lugdunum püspöke is megerősítette. Tours püspöke, Szent Gergely már azért prófétálta, hogy a világvége 799 és 806 között jön el, mert nála már Krisztus születése Ter. 5184-re számolodott. Juan de Toledo (Toledói János) asztrológus III. Kelemen pápának címzett 1184-es (más forrás szerint 1179-es) levele szintén nagy riadalmat okozott, a közelgő világvégével fenyegetve. A legnagyobb riadalmat azonban Joachim da Fiore (1135-1202) és az általa terjesztett világvége tanok okozták az 1200-ra, vagy 1260-ra hirdetett világvégével, mert ekkor már az a hit volt elterjedve, hogy Krisztus születésétől számolodik az 1000 év, ami után jön a végitélet. A Krisztus születési idejétől számított világvége tanok, így azt mutatják, hogy ha Krisztus a Teremtés után 5500-ban született, és a következő világnap kezdetekor, 6000-ben várható a világvége, akkor 500, de ha csak 5200 körül született, és akkor is 6000-re várható a világvége, de ebben az esetben már 800 év van a világvége eljöveteléig. Ezért kellett bevezetni a Krisztus féle számolást. De ez sem volt elég, így Krisztus születése hamarosan az ötödik világnap elejére, Teremtés 5000-re került le, mert a 7. század vége felé már úgy gondolták, hogy Krisztus csakis a 6. világnap első évében születhetett, és nem valamilyen köztes dátumon. A Teremtés utáni dátumok, pedig amikor elérték a 6000-es határvonalat, az 5500 körüli születés számolt időpontjától, akkor már az 5200 körülit tartották helyesnek és Krisztus születésétől számoltak, és Krisztustól kezdték számolni az 1000 évet. Az akkori emberek, joggal gondolták, elmúlt a világvégével fenyegető 6000. év eleje, de akkor meg az 5200-ra számolt 1000 év lett a következő félelmetes időpont. Majd amikor megint szorított az idő, még jobban pontosították a születés dátumát, és megint nyertek 200 évet.

Itt van tehát lényeg elrejtve, és ezt is Illig ásta elő, vagyis ilyen módon lehetett nyújtani a rétestésztát. Krisztus születési időpontját a Teremtés utáni számolásban eltolták 300 évvel, minekutána a Krisztus szerinti számolásban megnövekedett 300 évvel. Így durván 200 év (172) története, ami a hunok és a magyarok bejövetelei között eltelt, először 300 évvel magasabb dátumra került. Utána viszont, már a második, az a Krisztusi időt növelte csak meg 200 évvel, vagyis itt megint eltávolodott a két dátum egymástól, ráadásnak az egyiket rossz helyre rögzítették a Krisztus szerinti időszámításban. Ezért nem egyszerű az eset kibontása, mert a két időeltolás nem egy időben történt, és az első hatása másfajta változást okozott, mint később a második. Közben az első változtatás után a probléma okozóját kivették a rendszerből, mert a Teremtés utáni számolást, felváltotta a Krisztus születésétől való időszámítás, bár a világvégi félelem még nem múlt el. Ezt a számot a többi időszámítási rendszerhez viszonylag pontosan, pár év tévesztéssel helyeztek el. De figyeljünk és számoljunk még egy kicsit.

Van egy Teremtés utáni időszámolás, a 6. világnap közepére 5500-ra beállított Krisztusi születéssel. Ter. 5803-ban Krisztus születése után vagyunk 303 évvel, és mondjuk, ekkortájt kitalálják (a közelgő világvége miatt), hogy Krisztusnak 5200 körül kellett születnie, és a Ter. 5803 már Krisztus után a 603. évet is jelentheti. Továbbhaladva az időben, mondjuk Ter. 5895 egyaránt jelenhet 395 vagy 695 évet Krisztus után, majd miután megtörtént a Ter. 5000-re rögzítése a születés dátumának, akkor egyszer csak Krisztus születése után 895-ben találjuk magunk.

Hogy a krónikás pedig melyik születési időponthoz való dátumot rögzítette a krónikájában, az csak akkor derül ki, ha ezt az adatát is megemlíti, vagy más adatokból vissza lehet számolni.

Vagyis a hiba először csak a Teremtés utáni számokban keletkezett, mert a többi időszámításhoz, amit Censorinus: A születésnap című könyve példáz, Krisztus születési dátumát nagyjából helyesen illesztették Octavianus (Augustus) uralkodásának 28. évéhez (Schalk Gyula: Idők-korok-naptárak) számolva, míg Toursi Gergelynél Augustus uralkodásának 43. évében.

A Censorius féle könyv még egy fontos adata, a Július és Augustus caesarok közötti számolásban is 16 év különbség rejlik, már ha az egyiptomi 2 évet figyelembe vesszük.

Még egyszer megismételve, mert fontos. A Teremtés utáni számolásban a keresztény világérák, Krisztus születési idejét lejjebb csúsztatták először 300, majd később a Krisztusi-ban 200 évvel. Az összekötési pont nem változott más időszámításokkal, mert azokhoz ugyanúgy Krisztus születési dátuma volt kötve, tehát a.u.c. 754-hez mondjuk. Ha a.u.c. 1000-t számoltak , akkor az Kr. után 246 évet jelentett. Viszont, utána már az is változott, ahogy a Krisztusi idő megnövekedett. Ahogy az előbb is írtam, Ter. 5873-ról csak akkor lehet megmondani, hogy Krisztus után hányadik évet jelenti, ha közlik azt is, Ter. 5500-ra, Ter. 5200-ra, vagy Ter. 5000-re számították a születés idejét, ha ez elmarad, akkor lehet Kr. u. 373, 673 vagy 873 is.

Itt van fő vonalakban az elmélet, és ezen nem változtatnak a nem pontosan illeszkedő dátumok, mert a krónikások mindegyike máshogy és más adatokkal számolt. Ezért, nem ér semmit Hetesi Zsolt csillagásznak az az ellenérve a kitalált középkor ellen, hogy csak pontosan 532 évet lehet betoldani az időszámításba, mert a nap és a hold járása, akkor kerül újra úgy egymás mellé, hogy a napok ugyanazok lesznek, vagyis a Nap és a Hold egymáshoz való helyzete az égen ugyanolyan lesz, mint 532 évvel azelőtt. (Ezt hívják nagy ciklusnak.) Hiszen egy új időszámítást ott kötnek össze a meglévővel ahol akarnak. Viszont ha az összekötés pontját elmozdítom lefelé a számegyenesen 200 és/vagy 300 évvel, akkor az új időszámítás megnöveli az évei számát 200 és/vagy 300 évvel. Ami szintén a korai keresztény szerzetesek kezére játszott, hogy meglévő időszámítások kis eltéréssel, de hasonló nagyságrendben álltak rendelkezésre, mint a Szeleukida 312 és a Philipposz 323 évvel. A Julius cézár által megreformált naptár az Arszakida-éra 203 évében kezdődik. De nem várhatunk pontosságot semmilyen rendszerben, mert az évkezdetek sem voltak egységesek, és a krónikák dátumainál és a regnáló uralkodóknál nem volt feltüntetve pontos adat. Pl. ebben az évben a császár eljutott a … hegyek vidékére, ahol találkozott spr uralkodójával, aki ekkortájt foglalta el a feketének mondott folyó mellett található mdprths népnek erődítményeit. Továbbá azt is tudjuk, hogy a bizánci és az alexandriai időszámolás már eltért a klasszikus Ter. 5500 évtől, az egyik pár évvel kevesebbről, a másik pár évvel többről indult, és a különbségük szintén 16 év.

Ilyen szemmel vessünk egy pillantást, a mai történelemtanítás szerinti négy nagyobb népvándorlásra, ami a Kárpát-medencébe vezetett Krisztus születése után, az első a gótok, majd a hunok, az avarok és végül a magyarok. Akik már olvasták az előző rétesesek valamelyikét, azok már tudják, hogy a négy az bizony 2 x 2, vagy néha öt. Kiindulópontunk a Kézai Simon gestájában leírt két szám, miszerint a magyarok első és a második bejövetele között 172 esztendő telt el, ami dátumok nélkül is megállja a helyét (72 év Attila haláláig, 100 évvel Attila halála után), plusz az a ráadás, hogy krónikáink nem tudnak semmiféle avarokról, és a gótokat sem nagyon emlegetik.

Tehát, itt szeretném még egyszer előadni, hogy a korai keresztény szerzetesek, milyen számtani műveleteket végeztek el, mikor Krisztus születési idejét próbálták elhelyezni a világtörténet számításában.

Egyszerű számolással, tegyük fel, hogy először 300 évet korrigáltak, majd később még 200-at. A gót harcok nem mások, mint a langobárdok 300 évvel későbbi csatái, mikor is elfoglalták Pannóniát. Közben megérkeznek a hunok kb. Kr. sz. 265 valahány körül, és a langobárdok Itáliába vonulnak. Így lettek az avar harcok Kr. sz. 570.ben, majd ezek az avarok eltűnnek, és ahogy elérünk a késői avarokhoz Kr. sz. 670-ben, az már a magyarok honfoglalása Kr. sz. 872-895 között. Persze az első 300 év után a második 200 már csak igazítás volt a Krisztusi számításon, de a dátumokat ez a szám vitte fel a VII. századról a IX. századig.

Vázlatként nézzük meg az évszámokat.

200 a hunok indulása

272 Attila halála

372 a magyarok indulása

 

500 a hunok indulása

572 Attila halála

672 a magyarok indulása

 

Kézai által megörzött évszámok

700 a hunok indulása

772 Attila halála

872 a magyarok indulás

 

Bizánci időszámítás kezdete i. e. 5509. szeptember 1.

Alexandriai időszámítás kezdete i. e. 5493. augusztus 29.

Biborbanszületett Konstantin időszámítása

A szaracénok kijövetele Herákliosz uralkodásának tizenkettedik évében, a világ teremtésének 6130. évében, a ciklus tizedik évében, szeptember havának 3. napján következett be.”

Amióta Szalónából átköltöztek Ragusába, annak 500 éve a mai napig, amely a ciklus 7. éve, s a 6457. év.”

Biborbanszületett Konstantin „948-51”-ben írhatta ezeket a sorokat. 6457-948=5509, tehát Konstantín a bizánci időszámítás szerint, az 5500-as születési idővel dolgozott.

Hieronymus időszámítása

Jeromos szerint, a krónikája záróéveként feltüntetett 378. évig – a római birodalom összeomlásának kezdetét jelentő hadrianopoliszi csata évéig – pontosan 5579 év telt el. Ezt is nézzük meg pontosan, 5579-378=5201.

Toursi Gergely időszámítása a következő

A kezdetektől a vízözönig 2242 év, a vízözöntől a Vörös-tengeren történő átkelésig 1404 év, az átkeléstől az Úr feltámadásáig 1538 év, a feltámadástól Szent Márton haláláig 412 év, Szent Márton halálától a legutóbb emlegetett évig, azaz beiktatásom huszonegyedik évéig, amely a római Gergely pápa uralkodásának ötödik, Gonthran király harmincegyedik, az ifjabb Childebertnek tizenkilencedik éve, összesen 197 év telt el.

Akkor adjuk össze az éveket, 2242+1404+1538=5184 +412+197 = 5793 és Krisztus születése az 5184-es dátumot mutatja, vagyis itt már 5200-as rendszer látjuk. Ha az 5793-t a bizánci időszámításban értelmezzük, akkor 284-ben vagyunk. Mikor is? Dioclecianus uralomra jutásának évében. Vagy nem is, mert 609-ben vagyunk Phókasz uralkodásának 7. évében, és 610-ben veszi át a hatalmat Herákliosz, Hérakleiosz, Heraclius.

Krisztusnak az 6. világnap kezdetén történő szöktetésére (5001) a Teremtés utáni számolásban, nem találtam már példát, mert akkorra már mindent átszámoltak a Krisztusi időszámításra, ezért a Krisztusi dátumok, növekedtek meg 200 évvel, így a Ter. 5793 itt a Kr. sz szerinti 792-3. évet mutatja, Nagy Károlynak az avarokkal vivott csatáinak a kezdetét.

Nyilván először csak a római időszámítás (ab urbe condita) Róma alapításától kezdve, borzolta fel a korai keresztények kedvét az 1000. év megünneplésével (Kr. sz. 247), itt merülhetett fel először, hogy változtatni kéne az időszámításon. Hiszen, ha Krisztus előbb született, akkor több idő marad addig, hogy a 6000. évben eljöjjön a világvége. Ezután nem sokkal lehetett az ókori időszámításból keresztény középkori időszámítás (5500-300=5200) azaz mondjuk Ter. 5803- ból (Kr. sz. 5500) Krisztus szerint 303 (Ter. 5503). Teremtés 6000-ig hátra van 196-7 év, míg ugyanezt Jézustól számolva, ha Krisztus születése Ter. 5201 akkor 496-7 év. Kisvártatva azonban újabb helyesbítés történt, Krisztus születési ideje 5000-re vagy 5001-re került a világéra szerint, és a Krisztus születése óta eltelt idő, így 200 év növekedett. Az akkori krónikások a rendelkezésükre álló (nem mindig teljes) információk alapján, megalkották a mostani időszámításunk szerinti történelmet, és korrigálták a dátumokat a feljegyzéseken. Mivel közben több változás is történt, pl. Róma helyett Bizánc lett a római birodalom központja, a latin nyelvet felváltotta a görög és az időszámítás is megváltozott, az egyes eseményeket egységesítve utólagosan helyezték el az időrendben, és hol az egyik, hol a másik időrendben hagyták meg a történéseket.

Biztosra vehető tehát, hogy kb. 200-ban a hunok, és 373-ban a magyarok indultak meg Szkítiából, de a krónikások tévesen követték az időváltoztatásokat, a hunoknak számolták a 373-at és az „avaroknak” az 545-öt. Közben 300 évet emeltek a dátumokon, így jöttek létre például az 500-as és a 677-es dátumok. Majd a hunok indulását nem is említve (700), a magyarokét már 872 körülire tették (Kézai 872, Anonymus 884, történészek 895) és közben ilyen dátumok is fent maradtak, mint a magyarok bejövetele 677-t és 745-t.

Pár fontosabb dátum.

Catalaunumi csata – Aurelianus - 271, Attila - 451

Gepidák dél-nyugatra vonulása 270, langobárdok Itáliába költözése – 568. Húsvét hétfő,

László Gyula – „kettős honfoglalás” 670-ben és 895-ben

Képes Krónika – 677 a magyarok bejövetele

Kézai – Attila halála 772 - Csaba - Ed - Ögyek - Előd - Álmos - Árpád

Anonymus – Ügyek házassága 819-ben

Van egy eltérés Anonymus és a krónikák között, Anonymusnál Ögyek-Ügek fia Álmos, míg Kézainál Ügyek fia Előd, Előd fia Ámos. Attól tartok, itt ismét csak Kézainak van igaza, amit Anonymus közvetve igazol, Árpád vezér szavaival. Árpád szerint Attila volt az ősapja, ami hatnemzedéknyi távolságra van tőle. Bár Anonymus szerint Attila 451-ben jött Pannóniába.

– „Megparancsoljuk tehát uratoknak, Salán vezérnek, hogy hagyja el a mi földünket, s amilyen gyorsan csak szaladni tud, hordja el magát a bolgárok földjére, ahonnan ősapja idetelepedett a mi ősapánknak, Attila királynak a halála után.”

Apa – Nagyapa – Dédapa – Ükapa – Szépapa – Ősapa

Ősapa – Szépapa – Ükapa – Dédapa – Nagyapa – Apa - fiú

Attila – Csaba – Ed – Ögyek – Előd - Álmos – Árpád

Egy próbaszámolás – 698 – 750 – 786 – 802 – 820 – 836 – 852.

Ha Attila 698-ban született és 74 évig élt, és tudjuk, hogy sok gyermeke volt, így Csaba későn születhetett mondjuk 750-ban, viszont Ed szintén későbbi gyerek lehetett, mert Csaba Attila 772-es halála után még 13 évig Görögországban tartózkodott, utána nősült Chorezmből. Ed így akár már 786-ban megszülethetett, s fia Ügyek meg 802-ben. Ügyek 819-ben házasodott, így 820-ban már megszülethetett gyereke Előd, akinek fia lett Álmos 836-ban. Álmos, pedig ha szintén időben házasodott, akkor Árpád 852-ben születhetett. Így Álmos és Árpád, ha 872-ben indultak Pannóniába, Álmos 36 éves, Árpád pedig 20 éves lehetett Kézai évszámai alapján.

 Anonymusnál ez az indulás 12 évvel később van.

– „Az Úr megtestesülésének nyolcszáznyolcvannegyedik esztendejében, amint az év szerint jegyzett krónikákban írva vagyon, a hét fejedelmi személy, akit hétmagyarnak hívnak, kijött Szcítia földjéről nyugat felé.”

451 Attila bejövetele a hunokkal és 884, nyilvánvalóan ellentmondás van a dátumok és a hat nemzedék miatt, de ez mégis egyike lehet a döntő bizonyítékoknak.

Thor Heyerdahl : Aku-aku

Egy kis kitérő, 1956-ban a Húsvét-sziget polgármestere Thor Heyerdahl-nak felsorolta őseit 10-11 nemzedékre visszamenőleg.

„ – Honnan tudja oly biztosan, hogy maga hosszúfülű? – kérdeztem óvatosan.

A polgármester felemelte a kezét, és az ujjain kezdte számolni:

- Mert az apám, Jose Abraham fia volt Atan Tuputahinak, aki hosszúfülű volt, mert Hare Kai Hivának volt a fia, aki a fia volt Aongatunak, aki fia volt Uhinak, aki fia volt Motuhának, aki fia volt Peának, aki fia volt Inakinak, aki fia volt Ororoinának, az egyedüli hosszúfülűnek, aki életben maradt az Iko árkánál lefolyt csata után.

- Ez tíz nemzedék – állapítottam meg.

- Akkor egyet kihagytam, mert én már a tizenegyedik vagyok – és újra kezdte kiszámolni az ujjain.”

Azt is tudjuk, hogy az ősök ismerete Magyarországon is elvárandó volt legalább hét nemzedék mélységben, így nem találhatunk semmi különöset abban, hogy Árpád is több nemzedékre tudta visszavezetni őseit Attilához. Tovább így folytatódik Attila nemzedéke „Szent” Istvánig.

Árpád – Zolta – Taksony – Gyeics (Géza) – Vajk (István) 967-8-ban

Kézai – „Úr születésének kilencszázhatvanhetedik esztendejében nemzette Gyeics vezér, isteni szózat által előre megintve, Szent István királyt.”

Mindentől függetlenül azonban, nézzük még egyszer Kézai Simon magyar krónikájának számaiból kiindulva és visszaszámolva, miről van szó. Van egy ott leírt 700-as hun, és egy 872-es magyar bejövetel Pannóniába, ezeket a számokat felhasználva, az előbb említett számolási műveletekkel, lesz egy 500-as hun és egy 672-es magyar, még visszább menve, lesz egy 200-as hun és egy 372-es magyar bejövetel. Ezek a számok pedig ismerősök lesznek már a krónikáinkból, még ha nem is pontosak, pl. a 372-as és a 672-es szám. A legnagyobb csavar itt van a történetben, itt lett véglegesen összekavarva a számolás, a 372-ben történő valójában magyar bejövetel helyett, 373-ra tették ismét a hunok bejövetelét (Ammianus Marcellinus nyomán), és erre jött a 172 év hozzáadásával az 545-ös magyar (avar) bejövetel, ami az 500-ra tolt hun történetet időrendjét zavarta meg. Ugyanitt érhető tetten Attila halálának téves időpontja a 373-ra helyezett bejöveteltől 72 évre számolt 445-ös évvel, meg az erre számolt 300 (100 valós +200 elszámolt) év többlettel, mikor is megtörtént a magyarok második bejövetele 745-ben. Miután a római birodalom Pannoniában a 240-es években, már az úgy nevezett gótokkal háborúzott (akik valójában a 300 évvel későbbi langobárdokkal egyenlőek), s akik után jöttek a hunok, a Bizánc által emlegetett avarok már 570-ben. Viszont a 250-től lezajlott katonai anarchia, a 30 trónbitorló császár Róma trónján a bizánci történetírásban már kevéssé lett kiemelve, mivel Bizánc külön történetét Róma bukása után (476) kezdték könyvelni. Ez kb. 103 évvel a tévesen rögzített 373-as hun bejövetel után van. Ha 200-ra számoljuk a hunok bejövetelét, akkor 103 év múlva 303 körüli időpontunk lesz, és akkor már külön császárai vannak a keleti és a nyugati birodalom résznek (Dioclecianus, Maximianus, Galerius, Constantius Chlorus), tehát már működik a külön bizánci történetírás viszont időben előbbre, már 603-ban járunk.

A második időcsökkentés illetve a Krisztusi évszámok növekedése viszont 200 évnyi lukat hagyott a Krisztus szerinti időszámításban, ezért van igaza Hunnivárinak, hogy Krisztus születése csak Kr. u. 190-ben történhetett. Hunnivári (Hungár-naptár) a könyvében, a mai korunkból csillagászati programokkkal visszaszámolva, arra jutott, hogy ha Gergely pápa március 21-re tette a tavaszi nap-éj egyenlőséget, akkor nyilván Július cézár korában is ennek az értéknek kellett lenni. Viszont mivel Gergely pápa korában, a naptárrendezés évében, a tavaszpont március 11-ére esett, akkor abból az időből visszaszámolva (1582. március 11. 1 óra 2 perc) 1600 évet, Krisztus feltételezett születéshez, más értéket kapunk. Akkor a program szerint március 23-ára esett a MEK, és csak 1400 évet kell visszaszámolni ahhoz, hogy március 21-ét kapjunk. Márpedig Gergely azért adta március 21-t tavaszpontnak, mert Július cézár idejében annyi volt. Ezek persze, szintúgy feltételezések, mert biztosat nem lehet tudni, hogy Július cézár idejében valóban március 21-re esett a tavaszi nap-éj egyenlőség, viszont ha tényleg akkor volt, akkor csak kb. 1800 évre van az időben tőlünk. Magyarán Krisztus szerinti időben Krisztus 200 évvel később született. Erre, csak az a magyarázat, hogy már a Krisztus szerinti időszámításban, Krisztus születési idejét (az 5200-as Teremtés szerinti időben) 200 évvel csökkentették (5001), vagyis így nőtt meg ez az érték.

Viszont amikor Illig a kitalált középkort emlegeti, ő egy 300 évnyi (297) hiányt látott, csak a 300 év korábban keletkezett, azzal hogy a 200-as évekből 500-as évek lett. Ez a más időszámításokkal való összekötésnél jött létre. Egyes hasonló események a kb. 300 év különbséggel kétszer is szerepelnek a történelemben, mert a 200-400-ig történtek, újra felbukkannak az 500-700-ig terjedő időszakban. Parthus és perzsa háborúk, Antiokia elfoglalása, földrengések, pestisjárvány, amik persze megtörténhetnek többször is, nem vitatom, de miért kb. 300 év különbséggel? Magyarázat erre, hogy a Teremtés szerinti időszámításokban Krisztus születése kb. 5500-ra lett állítva, és ezt 300 évvel csökkentették 5200-ra. Ekkor jött létre a Krisztus szerinti számolás szükségképpen, hogy 300 évet nyerjenek a világvége eljövetele miatt. A második időcsökkentés (200 év) viszont már a Krisztusi időszámításban történt, és itt vitte magával a 300 évet, a születéspont áthelyezése.

Az időcsökkentésekre példának tartom Maximinus Thrax (uralkodott 235-238) és I. Leó alias Magnus Thrax (uralkodott 457-474) történetét, aki mind a római mind a bizánci császároknál szerepel, az azonos katonai pályafutás (nagy termetű közkatonából előbb parancsnoki kinevezés) később a légió császárrá nevezi ki, de utána sorsa más véget ér Rómában mint Bizáncban. Ide sorolnám még Nagy Konstantin (uralkodott 306. július 25. – 337. május 22.) és Hérakliosz császárokat (uralkodott 610. október 5. – 641. február 11.) is, akik mindketten ugyanannyi ideig voltak hatalmon (31 év), és hasonló háborúkat vívtak kb. 300 év eltéréssel. A pestisről most csak az internetről vett példát említenék, aki nagyon akar, biztos utána tud járni, más forrásnak is.

Etiópiát jelöli meg a pestis forrásául I. Alexiosz Komnénosz bizánci császár kancellárja, Ioannesz Zoarasz, aki Epitome historión c. világkrónikájában főként Cassius Dio utolsó, elveszett könyvére támaszkodva számol be a pestisről, amely Trebonianus Gallus (Kr. u. 251–253) császársága alatt pusztított: „De ebben az időben pestis is pusztította a vidéket, amely Etiópiában kezdődött és minden országban szétterjedt, keletre és nyugatra. Sok város kiürült és a ötvenes évek végére teljesen elnéptelenedett”. A járvány nem állt meg Róma falai előtt: 251 júliusában ott is felütötte a fejét. A járványnak esett áldozatul C. Valens Hostilianus, Gallus társcsászára is, és az egykorú beszámoló szerint Rómában napi 5000 áldozatot szedett.

Persze járványok többször is voltak a történelem során, de ez a kettő kiemelkedett az áldozatok nagysága miatt. A Historia Augusta már Imperator Caesar Marcus Aurelius Verus Augustus, általánosan elterjedt néven Marcus Aurelius császár, született Marcus Annius Catillius Severus korában is említ egy pestisjárványt, melyet a keletről visszatért légiók hoztak magukkal (Kr. u. 170 körül), s Marcus is ebben a betegségben hunyt el.

/http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412A/2010-0019_Telepulesepiteszet/ch02s02.html/

A történelem során a járványok brutális pusztításai alapvetően befolyásolták egy-egy térség fejlődésének irányát. Egyes területek elnéptelenedtek, az emberek más területekre menekültek, átrendezve a települések közötti viszonyokat is. A hírhedt pestisjárványok Európa számos országában radikálisan lecsökkentették a népesség számát és átrendezték megoszlását és gazdaságát is. „Európában az első nagy pestisjárvány 540 után dúlt, miután egy kb. 535-ben bekövetkezett globális éghajlatváltozás miatt a pestisbaktériummal fertőzött rágcsálók Kelet-Afrikából (Etiópia) északra vándoroltak. Ekkor, például Konstantinápoly 500 000 lakójából kb. 100 000 maradt életben.” (David Keys: Katasztrófa, Vince Kiadó, Budapest, 2002, 41. old.)”

Ez a két eset szerintem csak egy volt, bár tudom, hogy járványok többször is voltak a történelemben.

Néhány szó a Dioclecianus időszámításról, avagy a mártír-éra

A kopt időszámítás Kr. után 284-tól számítódik, és mártír(ok)időszámításnak, vagy Dioclecianus-iként emlegetik. Ha azt számoljuk, hogy Krisztus születését Augusztus uralkodásának 28. évéhez kötik, és ez egy Ter. 5500 körüli dátumhoz rögzített születési dátummal lett egyenlő, akkor ez lehetett a Mártír-éra elnevezésének alapja. Egy léptetéssel viszont lehúzták Krisztus születési idejét 5200-ra, de ezt már figyelmen kívül hagyták a kopt szerzetesek, ők az először megállapított dátumot használták. Ez persze a későbbi összedolgozásban, kapta a dioclecianusi jelzőt, mert kb. 300 évvel később volt az időben. Toursi Gergely számolása szerint Krisztus születése 5184-ben volt, ezt 300 évvel megnövelve Ter. 5484-es számot kapunk. Az 5200-as születési időponttól az 5484 kiadja a mártír-éra kezdetét a 284-es évet, és Krisztustól számítva Dioclecianus korát. De olyan, mint Dioclecianus-éra, sohasem létezett, Julius caesar és Augustus óta egyetlen császártól sem számolták az éveket, még ha a császár ezt elrendelte is (pl. Commodus). Ha pedig egy másik oldalról vizsgáljuk meg a 284-es számot, ez 16-tal kevesebb a 300-nál. Krisztus születési idejét egyes szerzők Augustus 28. uralkodási évéhez számolják, más szerzők pedig Augustus 43. évéhez, amely számok különbsége szintén 16-tal egyenlő.

Különben a korai keresztények egyáltalán nem voltak a Krisztusi szellem birtokában, a hatalom és a pénz sokkal fontosabb volt számukra, de a legfontosabb mégiscsak az volt, hogy ne legyen más vallás az általuk kitalált kereszténység mellett.

J.I. Sur: Elbeszélések a naptárról

A kereszténység legveszélyesebb vetélytársa a Mithras-kultusz volt, amelynek egyaránt voltak hívei a rabszolgák ész az udvari méltóságok között.”

Ennek az istennek a kultusza ugyanis legalább másfél ezer évvel a kereszténység keletkezése előtt kialakult Perzsiában, és még az i.e. III. században beszivárgott Rómába, ahol a perzsa istennek nemcsak idegen imádói voltak, hanem szépszámú római követője is akadt.”

Aurelianus császár 273-ban templomot épített Mithrasnak, majd legfőbb istenségnek, Róma pártfogójának nevezte ki, és december 25-én a „legyőzhetetlen Nap” születésének napját államünneppé nyilvánította.”

Ez nem tetszett a keresztény papoknak; különösen a püspökök ítélték el a császárt. Sőt, még összeesküvést is szőttek a pogányok magas védelmezője ellen. Dioclecianus sem nagyon bízott az egyház vezetőiben. Erejükben a császári hatalom elleni erőt gyanított. Az ekkor még nyakas püspökök ügyetlenül készítették elő az összeesküvést a császár ellen. Kétszer is felgyújtották a palotáját. Tűzvészt nem sikerült előidézniük, azonban olajat öntöttek a pogány papok olthatatlan tüzére. Az ő biztatásukra Dioclecianus üldözni kezdte a meg nem alkuvó keresztényeket, sokakat tömlőcbe vetetett, félholtra kínozatott vagy kivégeztetett, és számos keresztény közösség vagyonát elkobozta.”

Dioclecianusnak – a kereszténység üldözőjének – halála után az utódok könyörtelen harcából Constantinus császár került ki győztesen, aki a „Nagy” melléknevet kapta. Kegyetlen ember volt; a legszörnyűbb bűntől sem riadt vissza, hogy biztonságban tudja isteni személyét a lehetséges és képzelt merénylőktől. Mindenütt árulást gyanított, és habozás nélkül ölte meg apját, fiát, feleségét, unokáját és sógorát. Csak az egyház vezetőivel szemben volt jóhiszemű, csak bennük bízott.”

Az egyház sem maradt adós, a későbbiek során ezt az ember formájú fenevadat a szentek közé sorolta, …”

Kezdjünk hát neki a rendrakásnak.

RENDRAKÁS A KONYHÁBAN

 Próbáljuk meg hát, helyretenni a kitalált középkor elméletét és a krónikáinkban szereplő dátumokat. Mint már írtam, Heribert Illig, aki felvetette, hogy a középkor egy része lehet, hogy kitaláció, még ha csak közvetett bizonyítékokkal, a régészeti leletek és az írott források nagymértékű hiányával a 7-8. században, elindított egy olyan méretű igazságkeresést, ami végre a felszínre hozhatja az eltüntetett évszázadok rejtélyét. Illig szerint, Bíborbanszületett Konstantín az egyik elkövető, aki nem más, mint III. Konstantin, csak átírta a családfáját. Azért fussuk át még ezeket.

Révai nagy lexikon 11. kötet – III. Konstantin

bizánci császár (641), Herakleios császár idősebbik fia, öccsével, Herakleonassal együtt jutott trónra, de pár hónapi uralkodás után meghalt.”

Révai nagy lexikon 11. kötet – VII. Konstantin

Porphyrogennetos, bizánci császár (912-959), Bölcs VI. Leo császár fia, született 905., meghalt 959. november 9. Először anyja Zoë gyámsága alatt állott, aztán az örmény származású Lekapenos Romanos tábornok befolyása alá került, ki 919-ben társcsászárnak kiáltatta ki magát és leányát Helenát nőül adta Konstantinhoz. 944-ben végre Romanost saját fiai buktatták meg, mire Konstantin 945. ezeket is kizárta a hatalomból s egyedül kezdett uralkodni. A nyugalmat kedvelő császár egészen a tudományoknak és irodalomnak szentelte életét. Kivonatokat készített régibb írók műveiből s hivatalos jelentések alapján több eredeti művet írt, melyekben becses statisztikai, földrajzi és néprajzi adatokat közöl a bizánci birodalomról és az azt környező népekről.”

Fontosabb művei: A birodalom kormányzásáról (De administrando imperio), mely a bizánci birodalommal határos szláv, török és egyéb népek X. századi pontos földrajzi leírását tartalmazza.”

Ezen munkájának egyes fejezetei szólnak a magyarok lebédiai és etelközi tartózkodásáról.

Másik nevezetes munkája: A bizánci udvar szertartásairól (De caerimoniis aulae Byzantinae), kultúrtörténetileg rendkívül becses, mert hű és részletes képét adja a bizánci udvar fényes és aprólékos szertartásokra épített életének. Ebben is vannak magyar vonatkozások.”

De praefecturis (Peri thematon) című munkájában a bizánci birodalom kormányzati statisztikáját közli,de Justinianus idejéből.”

Miért is van az, hogy egyik munkája, ami valódi adatokat közöl, egy háromszáz évvel azelőtti állapotot akar bemutatni? Mi oka volt rá, hogy Justinianus statisztikai adataiból állítson össze valamit, ami már régen elavult, ha valóban 300 év telt el, Justinianus halála óta. Ráadásként egyik basileuszt sem említi a Birodalom kormányzása című művében.

A következő cikkek Justinus és Justinanus bemutatása.

Révai nagy lexikon 11. kötet - Justinus

Az illyriai Tauresiumban parasztszülőktől származott; mint ifjú Konstaninápolyba

került, hol a császári testőrségbe fogadták s ennek vezéreként 518. Anastasios halála után a trónra került. A belügyi kormányt Proklos nevű questorára és unokaöccsére, Justinianus bízta, az egyházi viszályoknak véget vetve a monofizitákkal szemben ortodox álláspontra helyezkedett. 527. augusztus 1. halt meg.”

Révai nagy lexikon 11. kötet - Justinianus

Az illyriai Tauresiumban született 482-ben. Nagybátyja, I. Justinus császár Konstantinápolyba hozatta, hol nagy műveltségre és mind nagyobb tekintélyre tett szert, végre a császár fiává, majd uralkodótársává fogadta és 527-ben trónját is örökölte.”

Justinianus uralmát nagy építkezések, szerencsés háborúk és a nagy törvénykönyv megalkotása teszik nevezetessé. Magában Konstantinápolyban 25 templomot emelt, köztük a világhírű Aja Szofiát. Két kiváló hadvezére, Belizár és Narses megtörték a vandálok és a keleti gótok hatalmát, úgyhogy Észak-Afrikát és Itáliát újra a birodalomhoz csatolták, továbbá több dél-spanyolországi várost is elfoglaltak. Maga Justinianus nem vett részt e háborúkban, hanem ravasz diplomáciával és ajándékokkal tartotta vissza a szomszéd barbár népeket a birodalomtól. A legveszedelmesebb volt köztük Chosroes Nursivan perzsa király, ki két ízben viselt ellene háborút, sőt 450-ben (540-ben) Antiochiát elpusztította, s kitől végre 562-ben állandó évi adóval vásárolta meg a békét. Az északi határokat fenyegető bolgárokat, szlávokat és avarokat a Duna mentén épített erődökkel igyekezett visszatartani.”

Az építkezések, háborúk és ajándékok, a fényes udvartartás és játékok rengeteg összegbe kerültek, melyet csak kényszerkölcsönökkel és a nép kizsarolásával lehetett előteremteni; ez viszont lázadást idézett elő Konstantinápolyban 532-ben, melynek nagy vérfürdő és a város egy részének elhamvasztása vetett véget.”

Meghalt 565-ben.”

Pár szó Chosztroes, Khuszró, Huszrau, nagy perzsa uralkodóról.

Révai nagy lexikon 15. kötet - Perzsia

Több gyenge uralkodó után I. Chostroes (531-579) új fényre és hatalomra emelte Perzsiát. Több mint 20 évig harcolt Justinianus kelet-római császárral Szíriában és a Fekete-tenger partján. Unokája, II. Chostroes (590-628) elfoglalta Damaszkuszt, Jeruzsálemet (614), Egyiptomot és már Konstantinápolyt fenyegette Kis-Ázsia felől. Mindezen hódítások azonban elvesztek Heraklios császár győzelmes bosszuló hadjárata által. A perzsa sereg utoljára Ninive romjainál szenvedett nagy vereséget (626). Ez a vereség a perzsa hatalmat alapjaiban rendítette meg.”

Firdauszi: Királyok könyve a perzsa nép története, ami a X. század végén íródott (977-1010), még sincs benne egy sor sem, ami az arabok térnyeréséről szólna, pedig 622-ben volt Mohamed nevezetes kivonulása, a Hidzsra, és onnantól a perzsák eltűnnek a történelemből. Helyükön az arab seregek menetelnek, hódítanak. Viszont a történet vége előtt, még megjelenik Khuszrau alakja, aki nem más, mint a Chostroes, Huszró néven Perzsiát újra győzelemre vezető uralkodó (meghalt 579-ben).

Még mindig Illignél maradva, jöjjenek régészeti érmeleletek, amiket H. Illig – K. WeissgerberMagyarok a kitalált középkorban című könyvében találtam.

Az első Huszár Lajos munkája, 1953-ig feldolgozott 257 lelőhely, 583 érméje, ezen belül az avar sírokban talált érmék. Az avar sírokban összesen 109 Honorius korabeli (393-424) érmét találtak és csak 17 érmét az ezt követő időszakból. A legtöbb érme II. Constantius (323-361) nevéhez köthető, szám szerint 39 darab. Justinushoz (518-527) viszont csak kettő és Justinianushoz (527-565) is csak három érme tartozik, ami ugye meglehetősen furcsa, ha az ő uralkodásuk alatt érkeztek meg az avarok és foglalták el a Kárpát-medencét. Ezek a leletek leginkább a hun sírokra lennének jellemzőek, mert egy császárra jellemző pénzverés, valószínűleg a nyomást követő 5-20 évben kerül nagyobb mértékű elterjedésre.

A másik cikk Kovács László régész és numizmatikus munkája a honfoglalás kori pénzekről.

A címe : Münzen aus der ungarischen Landnahmezeit, megjelent 1987-ben.

Magyar címe – A honfoglalás korának pénzérméi. A teljes tanulmányt nem sikerült elolvasnom, így csak a fent említett műre hivatkozom.

Kielemzi, hogy a honfoglalás korai sírokban talált érmék megoszlása a következő:

Római kori érmék – 26 db

Bizánci érmék – 45 db

Itáliai érmék – 167 db

Franciaországi érmék – 47 db

Németországi érmék – 7 db

Angliai érmék – 2 db

Csehországi érmék – 4 db

Arab érmék – 2 db

Iráni (Közép-Ázsia) érmék – 48 db

A tanulmányban csak a biztosan tisztázott meglelési körülményekkel rendelkező érmék szerepelnek. Itt is furának tartom, hogy a 400 előtt vert érmék 7,47 %-ban szerepelnek, ráadásul teljesen hiányoznak a 600-800-as évek között vert éremleletek. A többi érem 800 és 1000 közé van datálva.

Még mindig az érmékről, Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai munkájából.

Az avarok 558-tól 626-ig átlagban évi 4-5 mázsa aranyat kaptak. Eleinte az évi járandóságuk 80 000 soldius volt, 624-ben azonban már 200 000 soldius! Egyes számítások szerint összesen 6,5 millió arany soldius, azaz 270 mázsa, mások szerint 200 mázsa aranypénz került az avarokhoz, amelyet még kiegészített a foglyokért követelt váltságdíj (fejenként 1 soldius), és a zsákmányolt arany tömege. Ennek az adatnak az ismeretében azt gondolhatnánk, hogy a hatvan ezer avar sírban töménytelen pénzérme található, ám ez egyáltalán nincs így.”

Mármint Bizánctól kaptak ennyi aranyat, és lám csak így folytatja.

Elképesztően kevés bizánci érmés sírt ismerünk. Az eredeti hiteles bizánci érmék száma nem éri el a huszat!”

Erre szerinte egy magyarázat lehetséges, az avar sírokat kirabolták.

Az avar temetők legtöbbje nem érintetlen sírokból áll, hanem igen nagy számban található a temetőkben feldúlt és kirabolt sír. A sírrablás természetesen nem avarkori sajátosság, láthattuk nagyfokú elterjedését a szkítáknál és szarmatáknál is, arra azonban kevés példa van, hogy egy népesség temetőit, egy viszonylag zárt és nagy területen, olyan módszeresen és alaposan kirabolják, mint a Kárpát-medencei avar földön.”

De akkor kik lehettek az elkövetők? László Gyula már fél évszázaddal ezelőtt kiválóan észrevette a lényeget: az avaroknál szó sem lehetett arról, hogy egy fejedelem vagy egy törzsfő nemzetségének a temetőjét síronként kifosszák. Egy mohón áhított, kincsekkel teli temetőt csak az uralmon levő dinasztia hatalmának megszűnése után lehetett kirabolni!”

Ha így áll a helyzet, akkor nézzük csak meg mikor állt elő ilyen helyzet a Kárpát-medencében?

Például akkor, amikor a hunok Attila halála után vereségeket szenvednek, és visszavonulnak keletre, illetve egy részük Erdélybe. Itt egy nagyobb időszakasz állt, az itt maradt szláv és más népek rendelkezésére, ráadásul nem gondolhatták azt, hogy hamarosan újra hungar népek jönnek erre a területre, így a rettegett hunok sírjait a legnagyobb nyugalommal fosztogatták.

Az, hogy ez az időszak mikor is volt, mármint az Attila halála utáni, kezdjünk neki ismét a dátumok vizsgálatának.

A Képes Krónikában említett dátumok és időpontok:

373 a hunok nekiindulása

400 Attila királlyá emelése

445 Attila halála, 124 évig élt

677 Attila halála után 100 vagy 104 évvel a magyarok honfoglalása

 

A Thúróczy-krónika

373 a hunok indulása

744 a magyarok indulása - Attila halálától számítva meg a háromszázegyedik évben

 

A magyarok történetében (Tarih-i Üngürüsz) említett dátumok és időpontok:

373 hunok indulása

387 Atilusz megkoronázása, 24 évig ült királyi méltóságban

399 új székhely építtetése

411 Atilusz halála (387+24), 124 évig élt

745 Atilusz halála után 300 évvel a magyarok indulása

 

Anonymus szerint:

451 hunok indulása

884 magyarok indulása

 

Kézai Simon Gestájának a számai:

700 a hunok nekiindulása

772 Attila halála

872 Attila halála után 100 évvel a magyarok honfoglalása

Mint írtam, a rétes nyújtása Krisztus születési idejének áthelyezésével történt, és Kézai Simon évszámait felhasználva, megállapíthattam, hogy már a 3. század elején megjelentek a hunok Európában és rá 172 évvel jöttek a magyarok. Erre utalnak a következő dátumok.

Marcus Opellius Macrinus, aki 164-ben született, praefectus praetorio-ként ragadta magához a hatalmat, és 218-ban halt meg. Az ő halálának ideje a hunok indulása után történt, így közeli dátum kell hogy legyen a 200-as évekhez., De szerepel egy Macrianus nevű császár, a római császárok felsorolásában, akit csatában öltek meg 261-ben, itt az sincs kizárva, hogy ezen dátum a Július Caesar időszámításához tartozott, ezért nagyobb 44 évvel.

Szent Orsolya és társnői az Úr 238. esztendejében szenvedtek vértanúságot, írta a Legenda Aurea, a hunok és gótok kegyetlenkedései alatt.

Kézainál a hunok a catalaunumi csata után visszafelé dúlták fel Köln városát, ami után Attila kétszer leírva öt évig Sicambriában pihent és csak utána indult Itália felé. A történészek viszont ezt a csatát Attila halála előtti 2. évre teszik, az itáliai hadjárat előtti évre, így Attila halálának ideje 238+2= 240-re kéne, hogy essék.

István, aki a 23. pápa volt a listában, és 254-257 között töltötte be a hivatalt, aki a frankokat hívta szövetségül a langobardok ellen, Itália és Róma védelmére.

I. Tetricus döntő csatája a mai Châlons-sur-Marne (Catalaunum) közelében, amikor is megadta magát Aurelianusnak 274-ben, ezek szerint Attila halála 276-ra kerülne.

Mócsy András könyve szerint, viszont a hunok akár már 168-ban Marcus Aurelius idejében megindulhattak Pannonia felé.

Kézai azt írta, Attila halálának ideje a hunok indulása után 72 évvel következett, és ha a Mócsy féle 168-hoz hozzáadunk 72-t az eredmény 240 lesz, ami így Szent Orsolya vértanú halála után 2 évvel történt.

Tehát a pontosabb beazonosításnál már két eredményünk van, egy a 168-tól számított, ahol 240-ben hal meg Attila, és egy másik, ahol kb. 204-ben történik az indulás és Attila 276-ban hal meg. A két dátum között 37 év a különbség, ez a szám szinte megegyezik a hispaniai era és a Krisztusi között lévő különbséggel, amit például Sevillai Izidor használt a krónikájában. De még ez sem az igazi, ha ugyanis a langobárdok pannóniai jelenlétét figyelembe vesszük, és az 568-as kivonulásuk számát 300 évvel csökkentjük, akkor 268-t kapunk. Vagyis a langobárdok jöttek be 226 körül, gót néven, és itt háborúztak a gepidákal, csak a nevük változott meg. Így akkor viszont csak 266 körül jönnek a hunok, és ettől fog számítódni a 72 év Attila haláláig. Tehát, ezek az eltérések azt mutatják, hogy a dátumokat újra meg kéne nézni a forrásokban, és újra kiszámolni, hogy hogyan illeszkedik a Krisztus születéséhez számolt időszámításhoz.

Idézet Mócsy András: Pannonia a késői császárkorban könyvéből.

A Gallienus alatti háború Pannoniában valószínűleg akkora pusztulással járt, mint a markomann háborúk Marcus alatt. Mindenesetre az igen nagy nagyszámú éremkincs Pannonia minden részéről általános katasztrófára enged következtetni. Amíg azonban a pannoniai állapotok Marcus után meglehetősen gyorsan normalizálódtak, a 3. század utolsó harmadában nem beszélhetünk gyors újjáépülésről és konszolidációról. Legjellemzőbb erre a feliratok számának hirtelen csökkenése, feltűnő továbbá az a körülmény, hogy az egész régészeti anyagban nem találunk olyan típusokat vagy leletcsoportokat, amelyek minden kétséget kizárólag erre a periódusra datálhatók.”

Vagyis amikor itt a szarmata háborúk kezdődnek (270 után), az már egy másik korszakba, a hunok korába került, a hagyományos időrend miatt. Még egy igen beszédes idézet Mócsy Andrástól.

Csábító lenne a szarmata síkságon húzódó ún. Ördög- vagy Csörszárkot is ezekre az évekre keltezni. Ez az árok épp azt a területet ölelte körül, amelyet a szarmaták a 3. században és a 4. század elején laktak. Már állnak bizonyos támpontok rendelkezésünkre datáláshoz, amennyiben 3. századi településnyomokat vág, ezért legkorábban a 3. század végén készülhetett. Más leletek azt bizonyítják, hogy feltétlen a 9. század előtt épült. Az ároknak erődítési szempontból alig volt jelentősége, de mint látható határ az alföld peremén élő népekkel (vandálok, gepidák és gótok) szemben bizonyos szerepet játszhatott, ha ezt a demarkációs vonalat egy harmadik hatalom valamiképpen garantálni tudta. Amig azonban nem lehet pontosan keltezni a sáncot, jobb, ha a kérdést nyitva hagyjuk.”

Pontosan ez a hiba, amire megoldást kínálunk, hiszen akkor a Csörszárok, a hunok idejében épült a 3. század végén, viszont kerültek elő olyan leletek, amelyek viszont már a 8. század végét mutatják, vagyis Nagy Károly korát. Hát nem pontosan erről van szó? Megnövelték az időt a Krisztus szerinti számolásban, így álltak elő az ilyen „problémák”, hogy a 270-es évek, ha nem is egyszerre történt az időváltozás, hanem egy közbe eső 570 után, 770-ra változott. Pontosan ezt látta Mócsy András régész a leletekből, mert a hagyományos időbeosztás szerint erre lehetett következtetni.

A hunok megindulásának ideje 373. Erről nem kellene sokat beszélnünk, hisz időrendünkben itt szerepel, csak Attila halálának idejét teszik 445-ről 453-54-re, holott a Kézai féle számolás a 72 év hozzáadásával egyértemlűen a 445-t adja ki. Itt csak úja megemlítem Ammianus Marcellinust, kinek Róma története hiányosan maradt fent, a tizennegyedik könyvvel kezdődik, Gallus caesar idejével 351-ből (bár a pestises példánál is szerepelt egy Gallus caesar, 251-ből). Ő említi a hunok megindulását könyve utolsó fejezeteiben, ezért a krónikák és évkönyvek ezt használva 373-ra tették a hunok indulását. Holott Marcellinus valójában már a magyarokról (hungar) tehetett említést, de miután már más szerzők is összekeverték a hunokat a magyarokkal (mint a legtöbb szkíta népet), és mivel nem tudjuk kikről írhatott a könyve elején, így ez a dátum lett rögzítve a történelemkönyvekben. Vagy Marcellinus írása van eldátumozva, és tényleg a hunokról ír, csak az idő nem stimmel. Ráadásul Marcellinus is kettő van, Ammianus (330-400) és Marcellinus comes, akinek életéről mindössze annyit tudunk, hogy I. Justinianus római császár egyik kegyeltje volt. 200 évvel élt később, mint Ammianus. A második Marcellinus Szent Jeromos krónikáját először 513-ig, aztán 534-ig folytatta. Visszatérve a 373-as hun induláshoz, ehhez szintén hozzáadhatjuk Kézai számait, és 373 + 72+100, összesen 545-t kapunk, ami nem más, mint a Bizáncban megjelenő avarok ideje.

Igen ám, de miután elméletünkben mind a 200-as, és mind az 500-as években megelőzte a hunok ideérkezését egy másik népcsoport, akik az úgynevezett „gótok”, illetve az 500-as idősíkon langobardok, itt is észre kell vennünk, hogy ez az állapot ebben az időben is fent áll.

Hiszen az a történet, ami Alarich-ról és a gótokról szól, akik Olaszország meghódítását nemcsak tervezik, hanem végre is hajtják, ebben az időben, Attila ideje előtt játszódik. Alarich kirabolja Róma városát, utána viszont fiatalon elhalálozik. A hunok után itt tűnik fel I. Leo, azaz Magnus Thrax, bekövetkezik a Nyugat Római Birodalom bukása, és később Nagy Theodorik lesz Itália királya. Ekkor már kialakulóban van az itáliai hercegségek világa, illetve a „gótok” egyes részei továbbvonulnak és elfoglalják Hispániát. Majd még Theodorik idejében Justinus lesz a Kelet római császár.

Bizáncban valóban megjelentek a hunok úgy 550 után, hogy belekezdjünk a második hun történetbe, ami az időeltolás miatt jött létre. Viszont miután átfedésbe került a téves időpontra rakott hun indulással (373), így jöttek létre a történelemírás során az avarok. Helyesen számolva Kézai 172 évét, 545-ben már a magyarokat kellet avarnak nézni (erre is történetek kísérletek), akik a hunok után 172 évvel jöttek, de miután valójában az időeltolás miatt lett 500 utáni az időszámítás, ez megint csak a hunok története volt. Itt zavarodtak össza a krónikások, ezért írtak olyat például, hogy a honfoglaló magyarokat megtámadták a besenyők, akik előlük menekülve indultak új hazát keresni. Ugye, ha 373-ban indultak a hunok, és 172 év múlva a magyarok, akkor 545-ben már a magyar honfoglalás zajlott. Igen ám, de már tudjuk, hogy közben megváltoztatták az idő folyását, és 550 után még csak a hunok harcai zajlanak. Helyesen írták az akkori krónikások is, hogy az avarok voltaképpen hunok, de az idő zavara miatt, a későbbi krónikások már megkeveredtek. Voltaképpen újra lezajlottak a hunok első a 250-as évek utáni eseményei, csak 550 utánra tekerték az órát.

Sapor perzsa uralkodó, aki felemelte Perzsiát, vagyis újra növelte a birodalom területét, 550 után már Huszrau névén szerepel. Zajlik a rómaiak háborúja a hunokkal (avar néven), akik elfoglalják Singidunumot, majd hirtelen az avarok is eltünnek a színől, úgy 600 után és 670 körül egy új népcsoport érkezik a Kárpát-medencébe, akiket utólag kései avaroknak neveznek. Ezek valójában a magyarok, a griffes-indás népek, hiszen ha 500 körül jöttek a hunok és utánuk 172 évvel jöttek a magyarok, akkor 672-ben (670-677 között) más nem jöhetett. Így lesz mégis igaz például a Képes krónika 677 évszáma a magyarok bejövetelére, bár Attila halálának idejét már a rontott számításból veszi. Persze, a megkavart időrendben a magyarok még mindig nem jöttek, ők a következő húzás után kerülnek csak a történelem színpadára.

Paulus diaconus: A langobárdok története

Waltari, miután hét éven át birtokolta a királyságot, eltávozott e világból. Utána Audoin mint kilencedik veszi át az uralmat, aki nem sokkal ezután a langobardokat Pannoniába vezette.”

Ebben az időben Iustinianus Augustus szerencsésen kormányozta a római birodalmat.”

Audoinnak tehát, a langobardok királyának, akiről már fentebb beszéltem, Rodelinda volt a felelsége, aki Alboint szülte neki, egy harcra termett és mindenben tettre kész férfiút. Audoin halála után Alboin mint tizedik király mindenki tetszésére fogott hazája kormányzásához. Mivel tehetsége miatt igen nagy és fényes hírnevet szerzett, Clothar frank király a leányát, Chlotsuindát adta hozzá nőül, akinek csak egy Alpsuinda nevű leányt nemzett.”

Eközben meghalt Turisind, a gepidák királya, akit az uralkodásban Cunimund követett. Ez égett a vágytól, hogy a gepidák régi sérelmeit megtorolja. Ezért, fölmondva a langobardokkal kötött szövetséget, inkább a háborút, mint a békét választotta. Alboin viszont az avarokkal lépett örök szövetségre, akiket eleinte hunoknak, később – egyik királyuk neve után – avaroknak neveztek.

Így vonult a gepidák által előidézett háborúba.”

Mindenfelé a langobardok győzemeit beszélték már, amikor Narses chartolarius imperialis, aki akkor Itáliát kormányozta, Totila gót király ellen háborúra készülvén, mivel már korábban is szövetségben volt a langobardokkal, követet küld Alboinhoz, hogy a gótok elleni háborúban szolgáljon neki segítségül. Alboin erre válogatott sereget indított útnak, hogy a rómaiaknak a géták ellenében támogatást nyújtsanak. Az Adriai-tenger öblén keltek át Itáliába, s a rómaiak szövetségében megkezdték a háborút a gótokkal. Miután azokat Totila királyukkal együtt mind egy szálig lekaszabolták, nagy ajándékokkal megjutalmazva, győztesen tértek vissza hazájukba.”

Eközben, mivel Iustinianus császár elköltözött az élők sorából, a fiatalabbik Iustinus vette át az állam vezetését Konstantinápolyban.”

[Narses] Így gyűlőlettől és félelemtől gyötörve a Neapolis nevű campaniai városba vonult vissza, ahonnan csakhamar követeket küldött a langobardok népéhez azt üzenve, hogy hagyják el Pannonia szegényes földeit, s induljanak birtokukba venni a mindenféle kincsekben bővelkedő Itáliát.”

Alboin pedig, amikor langobardjaival Itáliába készülődött, régi barátaitól, a szászoktól kért segítséget, hogy a tágas Itáliába minél több foglalásra vágyóval együtt nyomuljon be. Kívánsága szerint a szászoktól több mint húszezer férfi jött feleségestül és gyermekestül, hogy vele Itáliába induljon. Clothar és Sigisbert frank királyok pedig, mihely ezt meghallották, azokra a helyekre, amelyeket a szászok elhagytak, suavokat és más népeket telepítettek le.”

Ekkor Alboin saját hazáját, Pannoniát barátainak, a hunoknak engedi át, de azzal a kikötéssel, hogy a langobardok, ha bármikor kénytelenek volnának visszatérni, földjeiket ismét visszakövetelhessék. Erre a langobardok odahagyták Pannoniát s feleségeikkel, gyermekeikkel és összegyűjtött kincseikkel Itália birtokba vételére indultak. Így tehát Pannoniában negyvenkét évig laktak. Innen április havában költözködtek ki az első indictióban, a szent Húsvétra következő napon, amely ünnep abban az esztendőben a számítások szerint április elsejére esett, amikor is az Úr megtestesülése óta már ötszázhatvannyolc év forgott le.”

Pontosan ez a történet játszódik le a már 200-as években is.

László Gyula: A „kettős honfoglalás”

Justinianus uralkodásának utolsó éveiben (a VI. század közepén) Bizánc népe csodálkozva csődült össze, mert eddig soha nem látott, befont hajú, felszalagozott követség érkezett a császárhoz. Avaroknak mondták magukat, de a bizánci udvar kitűnően értesült körei tudták, hogy a követek két törzsnek, a „var”-nak és a „hunni”-nak szövetségét képviselik (a múlt századi magyar történetírásban a név néha „várkun”-ként szerepel). Az ezt követő száz évben nagyon sokat hallunk az avarokról, akik néhány évvel bizánci követségük után a langobárdokkal szövetkezve leverik a gepidákat (568), majd a pannóniai langobárdok Itáliába való költözése után az egész Kárpát-medence uraivá válnak. Ezeket az avarokat nagyon jól ismerik az egykorú történeti források 670 tájáig. Ekkor mintha elnémították volna őket; úgyszólván egy szót sem ejtenek róluk egészen addig, amíg Nagy Károly hadjáratai meg nem törik az avar kagán (fejedelmek fejedelme) hatalmát, tehát a 800-as évekig.”

Mi lehetett az oka a források elnémulásának? Egy kis időugrás, időelszámolás.

A többi krónika, amelyik 744-t és 745-t emleget a magyarok bejövetelére, azok a 373-as téves dátumú hun indulásból kiindulva, azért adnak 300 évet Attila halálának idejéhez, a helyes 100 vagy 104 helyett, mert valamilyen módon, mégiscsak tudtak arról, hogy 200 évvel megnövekedett az idő a Krisztus szerinti számolásban, és így valóban, ha 445-höz hozzáadunk 100 + 200 évet, 745-t kapunk. Miután a Képes Krónika 677-re, más krónikák 745-re teszik a magyarok bejövetelét, ezek korábban írodhattak mint Anonymus Gestája, ahol ez a dátum már 884, de voltaképpen mindegyik dátum helyes számolás következménye.

Egyébként, hogy mennyire nehéz még a helyes elméletet birtokában is összerakni a részleteket, és pontosan megadni a dátumokat, nézzük át a következő eseményeket. 560 körül az avarok fejedelmét Baján kagánnak hívták, akinek a neve csuvacsos török név Bayan, jelentése gazdag, vagyonos. Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép könyvében olvastam, hogy az avarok 562-ben harcoltak I. Sigibert ellen, majd 566-ban legyőzték a frank sereget és Sigibertet is elfogták. (Sigibert /burgund/ felesége volt Krimhilde, akit később Attila vett el feleségül) De Sigibert élelemszállításokkal megváltotta magát, és szövetséget kötött az avarokkal. Szintén 566-ban szövetséget kötöttek a langobárdokkal a gepidák ellen, és a gepidák királyságát megsemmisítették. A langobárdok azonban tartva kicsit az avaroktól, átengedték nekik Pannóniát és elvonultak Itáliába a nevezetes 568. év Húsvét ünnepén. A következő években sorozatos támadásokat hajtottak végre Bizánc balkáni területei ellen a szlávokkal egységben, majd az avarok Sirmiumot is elfoglalták 582-ben. Baján kagán 583-ban meghalt, utóda valószínűleg egyik fia lett. Itt megint csak a Tarih-i Üngürüsz jut eszembe, hogy Sicambria elfoglalása és Kattar halála után Attila lesz a hunok vezetője. Közben Bizánc az éves adófizetés jelentős emelésével (már Attilának) igyekszik az avarokkal a békemegállapodást fenntartani. 626-ban avar és szláv csapatok már Konstantinápolyt ostromolják, de végül nem sikerül elfoglalniuk. 630 után viszont az avar birodalom területén belső harcok alakulnak ki, avarok és bulgárok harcolnak a hatalomért.

Az elméletem szerint 500 a kiinduló dátum a hunok indulására, 72 év múlva hal meg Attila, vagyis 572-ben. Bár le is írtam a rétesekben, a pontos éveket csak nagy munkával lehet összeszedni, de csak a helyes elmélet birtokában. Azonban az előbbi adatok szerint Attila csak 584-ben jut hatalomra, és mondjuk 630-ban hal meg, utána törnek ki harcok a fiai között. Vagyis 46 évig volt hatalmon, valóban súlyos pénzeket szedett Bizánctól, majd Konstantinápoly sikertelen ostroma után nyugat felé tette át a frontvonalat, majd pár év múlva meghalt. Attila ismert harcai szerint, 440-ben elfoglalják Singidunum azaz Belgrád városát, majd a következő évben Sirmiumot (441) és utána Naissos (Niš) és Serdica (Szófia) és még Philippopolis (Plovdiv) is elesik a hunok által. 447-ben földrengés rázza meg Konstantinápoly városát, és a város sebezhetőnek látszik, mire Attila általános támadást indit, felrúgva a békeszerződéseket, de Konstantinápoly lakói megfeszített munkával helyreállítják a falakat, így végül is nem sikerül bevenni a várost a hunoknak. Attila 453-ban hal meg, előtte 451-ben harcol még a catalaunumi mezőn, majd 452-ben zajlik az itáliai hadjárat. Számoljunk most vissza egy kicsit Attila halálának idéjéből, ha az 630 -72 év = akkor 558 a hunok indulása, és 730 a magyaroké, itt 15 év hiányzik, hogy 373+200=573 és 545+200=745 legyen a hun és magyar indulás ideje. A 15 év itt megint a történetekben rendszeresen felbukkanó 16 év különbséggel lehet összefüggésben. Vagy miután a hunok és a magyarok indulása között 172 év telt el, és én kerek 200 évet használtam a szöktetések, időeltolások bemutatására, annyit írnék ide, hogy 200-172= 28 év, ehhez a 28-hoz, ha hozzáadjuk a 15-16 évet, akkor 43-44-t kapunk, amit vagy 1 év hiján a Krisztus születése szerinti és a Július caesar időszámítása szerinti 44 év különbség, vagy megegyezik vele. Egyébként az 557-es dátumhoz lett rögzítve, az a megállapodás, ami a törökök Istemi kagánja és Chostroes (Huszró) perzsa uralkodó között jött létre a hunok ellen, ekkor győzték le az eftalitákat is. Minden okuk meg volt a hunoknak, hogy nyugatra induljanak, és akárhogy is nézzük, az események egymásutánisága is stimmel. Bizánc sikertelen ostroma után a hunok nyugatra indulnak, mind a két esetben, akár az avar akár a hun történetben szerepelnek.

A Kézai féle számok használatával és Krisztus születési dátumának áthelyezeseivel jutottunk el az 500-as, majd a 200-as évekhez. Viszont a pontosítás során világossá vált, hogy mind a két időben egy másik népcsoport is tartozkodot a pannoniai területeken, ezek pedig az 500 után langobárdnak nevezettek, akik 200 után gót néven tartozkodtak 42 évig Pannóniában. Mindkét idősíkban harcolnak a gepidákkal és legyőzik őket, úgy 270-ben és 567-ben. A két szám között az Illig féle 297 különbség van. Így viszont ha 42 évig tartozkodtak Pannóniában, ahogy a langobárd történet említi, akkor 228-ban ők harcolnak a rómaiakkal, és a hunok, szarmata néven érkeznek 266-ban, így Attila kora megint átértékelődik, és csak kb. 287-ben lesz Attila megválasztva vezérnek. 287 + 24 = 311 vagy 287 +44 = 331 Attila halálának éve. Erre számolva száz évet, a magyarok 411-ben vagy 431-ben fognak bejönni. Ilyen számot is találunk a krónika irodalomban, ez a 417-418-as dátum, amelyet Michael De Ungria említ a magyarok első bejövetelének éveként.

László Gyula azt írta a Múltunkról utódainknak I-II című könyvében, hogy már Csallány Dezső is feltételezte, hogy avarok nem léteztek, és az avarok voltaképpen magyarok. De László Gyula szerint a korai avar leletek nem fedik az Árpád-kori magyar területeket, amiben teljesen igaza van, mert azok a hunok voltak, viszont 670 után minden megváltozik az avar leletanyagban (temetkezési szokások, viselet, fegyverek). A 670 után megjelenő nép jelvénye a griff volt, meg az inda, innen nevezik őket griffes-indások népének. A griffes-indás nép temetői több száz síros nagy temetők, és a temetők elterjedése pontosan lefedi a XI. századi magyar nyelvhatárt.

Így jutunk el az utolsó kockákig, a második időeltolásig, és Kézai évszámaihoz, miszerint 700-ban indultak el a hunok, és 872-ben a magyarok. Nagy Károly háborúi az avarokkal, a hunoknak már Attila halála utáni idejét mutatja, hiszen a 72 év szerint, Attila 772-ben halt meg, így nem volt már erős uralkodója a hunoknak, ezért történhetett, hogy a frankok legyőzték őket. A X. századi német források, pl. a Fuldai évkönyvben említett „avari, qui dicuntur ungari” kifejezéssel (avarok, kiket most magyaroknak hívunk) is valószínűsítik, hogy az avarok második honfoglalása megegyezik a magyar honfoglalással.

(Erről részletesen olvashatnak Manfred Zeller – 895-ben ugyanaz történt mint, ami 568-ban című munkájában, aki az Illig féle iskola diákja, ezért kis hátránnyal indult, mert Illig elméletét próbálta meg igazolni.)

Nagy Károly híres koronázási dátuma a kerek 800. esztendő, helyesen számolva visszacsúszik előbb 600-ra, onnan pedig tovább 300-ra, ahol először például Herákliosz, másodjára meg Nagy Konstantin kortársa lesz.

Egy újabb észrevétel Götz László: Keleten kél a Nap I-II című könyvének kötetéből, most Simonyi Dezsőre hivatkozva.

Ezután Simonyi nyomatékosan hangsúlyozza, hogy az avarkori köznép továbbélését a történeti embertan eredményei igazolták. Bartucz már 1934-ben megállapította, hogy az avarok típusai nem haltak ki, hanem az Árpád-kori magyarságban továbbéltek s hazánk különböző vidékein a mai napig megmaradtak, tehát az avarok a magyar nemzettest felépítésében elsőrangú antropológiai és etnikai szerepet játszottak, és szerinte az avar elemek megmaradása tömegesen igazolható.”

Nem az avarok, hanem az avarnak tartott magyarok, akik ezt a továbbélést végrehajtották. Csak miután nem feltételezte senki, hogy az idő nem folyamatosan halad, az avarokat is idő szerint két csoportra osztották, korai avarokra és késői avarokra. A korai avarok természetesen a hunok, míg a késői avarok a magyarok voltak. Hiszen először, az időeltolás miatt a hunok lettek az avarok, de miután a hunokat rossz időpontra téve, rögzítették az időben, a magyarok is avarok lettek, mert magyar névvel ők csak a IX. század végén érkezhettek.

Ha 268-ról 568-ra állítjuk az időt, akkor minkét időpontban egy nagyobb népcsoport hagyja el a Kárpát-medencét és vonul nyugat felé, 268-ban a „gótok” által elűzött gepidák, 568-ban az „avarok” miatt költöző langobárdok, de a téves időpontú 373 után a hunok elől lelépő „gótok”. Ahogy írtam a langobárdok 526-ban foglalják el Pannóniát, ez akkor 226-ot fog jelenteni, vagyis a valódi gót támadást. Amikor jöttek a hunok, akkor ebből lett a gepida kivonulás, csak összekeverték megint a neveket. Amikor az 500-as dátumok közben 700-ra alakulnak, és 800 előtt Nagy Károly kora megkezdődik, akkor valójában 600 van, vagyis csak 300, a 372-ben vagy 672-ben történő változások, valójában pedig már a 872-ben bekövetkező magyar bevonulást mutatják. 373 és 895 között 522-3 év különbség van, hogy a legnagyobb számot állapítsuk meg a hunok és magyarok honfoglalása között.

A dátumok, ahogy most még a történelemben szerepelnek, de már nem sokáig.

200 – 372 gótok és hunok

373 – 545 hunok és avarok

500 – 672 korai avarok és késői avarok

700 – 872 nem jött senki és magyarok

 

J.I. Sur: Elbeszélések a naptárról

Mindegy, hogy milyen dátumtól kezdjük az időszámítást. Bármilyen eseményt vehetünk időszámításunk kezdetéül, lehet az jelentős vagy jelentéktelen, igaz vagy kigondolt, reális vagy fantasztikus. Nem lényeges még az sem, hogy az esemény dátuma pontos vagy téves, csak az a fontos, hogy az évszámítást szabályosan és megszakítás, vagy kihagyás, vagy ismétlés nélkül vezessék.”

Ezek a gondolatok bizony nagyon idevágóak, és mi eddig csak azt láthattuk, hogy a mi Krisztusi időszámításunk ennek nem felel meg. Hiszen kétszer is durván belenyúltak és ez kb. plusz 500 évnyi távolságot hozott létre két egymástól 172 évre levő esemény között.

Még egy lehetséges bizonyíték, ami egyébként is megosztja a véleményeket.

A torinói lepelről lesz szó, ami ugyebár Jézus halotti leple, ezt szerintem a lepel sajátosságai jól alátámasztják, vérfolyások, virágpor pollenek, római pénzérmék szemfedőként, a halotti sérülések, töviskorona, korbácsolás nyomok, stb. Ugyanakkor a lepel korának meghatározása (radiokarbonos vizsgálat) középkori időpontot mutatott 1260-1300 között. Mi van akkor azonban, ha nem a lepel hamisítvány, hanem az időszámítás? Egy frissebb kutatás eredménye.

Magyar Kurír, 2013. április 2. kedd 16:32

Új vizsgálatok igazolják a torinói lepel ókori eredetét

Giulio Fanti, a Padovai Egyetem mérnöki karának méréstechnikával foglalkozó professzora és Saverio Gaeta újságíró március 27-én megjelent könyvükben ismertetik a kémiai és mechanikai vizsgálatok eredményeit, melyek szerint a lepel az első századból származik.

A Padovai Egyetemen végzett újabb tudományos vizsgálatok megerősítik a hagyományt, mely szerint a torinói lepel Jézus halotti leple volt. Az Il Mistero della Sindone (A lepel titka) című 240 oldalas könyvben ismertetett új eredményeket szaklapban is publikálják és tudományos bizottság elé is terjesztik – írja a Vatican Insider.
A könyvben ismertetett kutatás három új – két kémiai és egy mechanikai – vizsgálatból állt. Az első kettőnél FTIR spektroszkópiát, illetve Raman spektroszkópiát alkalmaztak, a harmadiknál többparaméteres mechanikai tesztet végeztek. A vizsgálatokat több olasz egyetem kutatói végezték a Padovai Egyetem laboratóriumaiban. A nyert adatok egybehangzóan az alábbiakban határozzák meg a lepel korát:

FTIR: Kr. e. 300 ± 400 év, azaz Kr. e. 700 és Kr. u. 100 között;
Raman spektroszkópia: Kr. e. 200 ± 500 év, azaz Kr. e. 700 és Kr. u. 300 között;
Többparaméteres mechanikai: Kr. u. 400 ± 400 év, azaz Kr. u. 1 és 800 között.

Az egyenként 95 százalékos biztonságú adatok együttes megbízhatósága még nagyobb – mutat rá a szerzőpáros. Hozzáteszik: figyelemre méltó, hogy a kapott időszakok mindegyikét évszázadok választják el az 1988-as radiokarbon kormeghatározás eredményétől, mely a középkorra datálta a leplet. Viszont mindhárom időszakba beleesik az az év (Kr. u. 30. vagy 33.), amikor Jézust Jeruzsálemben keresztre feszítették.

Ha tudomásul vesszük Krisztus születési idejének kétszeri megváltoztatását, akkor 500 évvel kevesebbet írunk mostani időszámításunkban, így az időintervallumok a lepel esetében megrövidülnek, így pontosabb kordokumentum válik belőle.

Lehetne beszélni még arról is, hogy ha a hunok és magyarok bejövetele a Kárpát-medencébe előbb volt, mint számon tartjuk (200-372), akkor mikor is volt a parthus állam összeomlása (229), vagy az ázsiai hunok mikor harcoltak a kínaiakkal, vagy a perszák és macedónok harcai pontosan hogyan és miként voltak, de ezek a témák inkább majd egy későbbi értekezés tárgyai lehetnek. Vagy a tatárjárás, az Európa elleni mongol invázió, ami ezen belül Magyarország 1241–42-es megszállását jelenti. A mongolok támadása a 13. századi Európa történelmének egyik meghatározó eseménysorozata volt. A magyarországi pusztítást leíró egyik fő forrás Rogerius mester, váradi kanonok műve, a Siralmas ének. Ha viszont az 500 évet levesszük az időszámításunkból, a tatárjárás 1241-42-es dátuma 741-42-re változik, ami csak pár év különbségre van a 745-től. Vagy a keresztes háborúk, a keresztények válasza arra, hogy a muzulmán arabok elfoglalták a jeruzsálemi szent helyeket (614 vagy 314) nem Kr. sz. 1100 körül indulna, hanem 500 évvel hamarabb.

Illetve, sajnos minden történelmi eseményt újra meg kellene vizsgálni, hogy megtalálhassuk az összekötő szálakat az olyan eseteknél, amelyek csak az egyik időváltozatban szerepelnek.

Vagy a legelső példánál, Priszkosz rhétor fennmaradt írásánál a szöveg meg nem értése, vagy inkább a vágy, hogy Attilának ezt a táborát a mai Magyarország területére képzeljük, máris megnehezíti, hogy a tábor valóságos helyszínét megtaláljuk. Attila városa és Árpád sírja viszont valószínűleg itt található, Magyarországon a Budapest-Esztergom-Dunabogdány háromszögben, a pilisi erdők rejtekében, és talán már nincs olyan messze az idő, hogy előkerüljenek a múlt takarásából.

Szóval, sok munka van még hátra, nem lehet csak üldögélni a nemlétező babérokon. Ugyanígy ellenőrizni kellene a Liber Pontificalis listáit és jónéhány pápát, akikből több van, mint ahány lehetne, törölni kellene a listáról. Hiszen nem telt el annyi idő, amit a pápa listák kitöltenek vagy az is lehet, hogy egyes pápák hivatali ideje lett elnyújtva. Nyilván egyes uralkodók is ki fognak hullani a történelemkönyvekből a helyreállítás során, hiszen az idő most már nem nekik dolgozik.

Végül szükséges megemlíteni, hogy rengeteg tévedés, elszámolás, elírás és javítás lehetett a fennmaradt évszámokban, aminek oka, nem csak pl. a bizánci és alexandriai éra közötti 16 év különbség, vagy a Jézus tévesen megállapított születési idejét korrigáló 7 év, hanem tényleges hamisítások is, tehát igazán pontos értékeket, csak nagyon alapos és összetett munkával kaphatnánk.

 

Bognár Ízes Zoltán

Kr. u. (kb. 1515.) 08. 20. Szent István napján

Aki pedig ezek után sem hiszi, hogy így történt a dolog, járjon utána maga.


Fontosabb művek:

A magyarok története (Tarih-i Üngürüsz) Magvető 1982
Anonymus: Gesta Hungarorum Magyar Helikon 1977, ford. Pais Dezső
Anonymus / Kézai Simon: A magyarok cselekedetei Osiris 2004
Censorinus: A születésnap Attraktor 2005
M. Baigent – R.Leigh – H. Lincoln: Az abbé titka (Szent vér, szent grál) General Press, 1994
Deák István: A magyarok feljövetele Magánkiadás 2013
Erdély története a kezdetektől 1606-ig I. kötet Akadémiai Kiadó 1986
Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1660-1664 Gondolat Kiadó
Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1664-1666 Históriaantik
Götz László: Keleten kél a Nap I-II Püski Kiadó 1994
Heribert Illig: Kitalált középkor Allprint Kiadó
Jordanes: Getica Ford. Bokor János Brassói Lapok 1904
Jordanes: Getica Ford. Kiss Magdolna L'Harmattan 2004
Képes Krónika Szépirodalmi Könyvkiadó 1978, ford. Geréb László
László Gyula: A „kettős honfoglalás" Magvető 1978
László Gyula: Múltunkról – utódainknak Püski 1999
Marton Veronika: A Nibelung-ének Attraktor 2008
Moravcsik Gyula: Az Árpád-kori magyar történet bizánci forrásai Akadémiai Kiadó 1988
Mócsy András: Pannónia a késői császárkorban Akadémiai Kiadó 1974
Németh Gyula: A honfoglaló magyarság kialakulása Akadémiai Kiadó, 1991
Noszlopi Németh Péter: Az Árpád-kori Buda nyomai a Pilisben Püski 1998
Szabó Miklós: A kelták nyomában Magyarországon Corvina Kiadó 1975
Révai nagy lexikona
Thuróczy János/Rogerius mester: A magyarok krónikája/Siralmas ének Osiris 2001
Toursi Gergely: Korunk története Kalligram 2010
Tóth Gyula: A magyar krónikák és a kitalált középkor Főnix 2003
Uwe Topper: A nagy naptárhamisítás Allprint 2003
Vásáry István: Az ázsiai hunok
Wikipédia


« Prev Next

Hozzászólás  

#4 moly könyvkönyvmoly 2019-09-21 21:10
#3 könyvcartwright 2019-05-07 09:36
igen, hamarosan megjelenik átdolgozott formában, új és frissített információkkal könyv formában a történelmi rétestészta - ajánlom mindenkinek, akiit érdekel, hogy mi a kitalált középkor igazi megoldása
tisztelettel
#2 új fejlemény ?szikulás 2019-05-06 16:31
#1 az út végecartwright 2016-08-22 09:29
Tisztelt érdeklődő Olvasó!

Nehéz elismerni, hogy az eddig próbálkozásaimnak sohasem sikerült élessé tenni a képet, és mindig maradt annyi hiányérzet bennem, hogy tovább kell kutatni a múlt homályos eseményeit.
Most viszont, sikerült megtalálnom a hiányzó darabot, Dionysius húsvét tábláját tanulmányozva, így kitisztult a kép. Hamarosan mindenki olvashatja majd a "kitalált középkor" igazi megoldását. A megoldás viszonylag egyszerű, de mégis különbözik az eddig megoldásoktól. Bár ebben is van egy-két kérdéses pont, ezek már olyan részletkérdések, amik a végső megoldást nem befolyásolják. A rétestészta olvasóitól kis türelmet kérek, és még annyit, nehéz végig menni az úton, ami nincs kijelölve, így az eltévedések, kanyargások kicsit meghosszabbítják, hogy elérjünk az út végére (a hegy tetejére) . Onnan viszont új út fog indulni, de azon már viszonylag könnyebben lehet majd haladni, mert mint egy patak a völgy felé tart, és folyóként fog a tengerbe ömleni, ami elmossa majd az eddigi téves eszméket.

köszönettel:
a szerző

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.