A MAGYAR ZSIDÓKHOZ

Jól jegyezzük meg: a rutén akar magyar lenni. Gyermekét örömmel taníttatja a magyar nyelvű állami és felekezeti iskolában. Aki e nép közül kiválik tanulása által és pap vagy tanító, vagy tisztviselő lesz: minden ízében magyarnak vallja magát. A szeparatisztikus törekvésnek egyetlen paránya sem mutatkozik a ruténok között. A liturgia nyelve is magyar lehetne ott minden fennakadás nélkül, ha kormányunk nem félne saját árnyékától s azzal a nemzeti energiával kezelné ezt a kérdést, mellyel az államférfiak nevüknek díszt s emléküknek hálát szoktak biztosítani.

Azonban, hogy magyarrá legyen a rutén: ahhoz egy minden tekintetben jól átgondolt, pontosan körülírt, helyesen és szeretettel vezetett állami akcióra van szükség. Meg kell győzni ezt a népet arról, hogy a magyar haza neki gondviselő édesanyja. Úgy kell cselekedni, hogy odaadó, határtalan hálát erezzen a magyar haza iránt.

Ez az akció már három év előtt megkezdődött és máris igen szép eredményeket tud felmutatni. Később rátérek, s olvasóim meggyőződnek, hogy ez az akció felkarolta mindazt a gazdasági és erkölcsi tényezőt, amely alkalmas egy népet egyfelől megmenteni, másfelől a magyar fajba beolvasztani. Ennek az akciónak ha nem is célját, de eszközeit és irányát sokan félreismerik. Sokan készakarva félremagyarázzák s ezzel megfosztják a sikernek attól a bázisától, mely a közhangulat egyöntetű erejéből áll.

A félreértésen nem csodálkozom, mert az akció nem került soha a nyilvánosság elé a maga teljes mivoltában. A Munkácson tartott tavalyi közgyűlésről közöltek ugyan a hírlapok értesítést, de ez a közlés nemcsak hézagos volt, hanem sok tekintetben irányzatos és némely részében hemzsegő a ferdítésektől. De ha nem ütközöm meg ilyenformán a félreértéseken: annál inkább elítélem és kárhoztatom a félremagyarázást, mert egy olyan fontos nemzeti ügyben osztani meg a közvéleményt, ahol csak mindnyájunk egyöntetű és lelkes támogatása biztosít teljes sikert: ez a könnyelműségnek és rosszakaratnak még nálunk megszokott példáit is felülmúlja.

Ha tehát leírtam főbb vonásokban a helyzeteit, le fogom írni az akciói is egész mivoltában, ezzel remélvén a félreértéseket eloszlatni és a ferdítéseket megcáfolni. Ezzel a leírással talán meg tudom győzni az olvasót arról, hogy az akciónál Egán nélkülözhetetlen. Mikor tehát a német-zsidó és a magyar-zsidó lapok Egánt alaptalanul támadják, kisebbítik, becsmérlik: akkor voltképpen magán az akción ejtenek vérző sebeket.

És itt kikérem magamnak a farizeuskodást. Ne mondják nekem, hogy barátai az akciónak és hogy csupán az Egán eljárását hibáztatják. Nem igaz. A valóság az, hogy nem tetszik nekik az akció; de mivel azt kimondani nem merhetik, mert szemközt találnák magukkal az egyetemes magyarságot: ennélfogva belebojtorjánkodnak Elánba, amiként belebojtorjánkodnának, ha nem volna ott, bárkibe, akinek működéséről föltehető a siker. Igenis, hallgatnának, sőt talán dicséretekkel is elhalmoznának egy olyan férfit, aki sine curának tekintené megbízatását, s tessék-lássék módon teljesítené hivatását. De zsidó indexre kerülne bárki, ha komolyan munkához lát, hogy ezt a szerencsétlen népet a kazár rabiga alól felszabadítsa.

Appellálok a zsidó vallású magyarok igazságtételére és hazafiságára és kérem őket, ne üljenek föl az érintett lapok célzatos közleményeinek. Később látni fogják, hogy az akcióban nyoma sincs zsidóüldözésnek. Addig pedig vegyék fontolóra, hogy milyen nagy méretű magyar érdek fűződik ehhez az akcióhoz. Négyszázezer lelket tehetünk azon a vidéken rövid idő alatt magyarrá! Igen nagy szó ez. Horderejéről nem is lehet számot adni. A magyar faj nagy túlsúlyát jelentené ez számszerűleg is. A nemzetiségi izgatás egyik méregfogát azonnal elveszítené. Sokkal többen volnánk, mint ők együttvéve valamennyien.

De nemcsak a ruténok dőlnek karjainkba ily akcióval. Egy túrócszentmártoni lap már ily című cikket közölt: Kérünk egy Egánt! Az akció kiterjeszthető az egész felvidékre és átvihető az erdélyi Kárpátokba. Milliók fogják észrevenni, hogy a magyar haza gondjaikat viseli. Milliók szívében ébred hála a magyar uralom iránt. És ha megjelenik a tót és oláh izgató, hogy telehazudja lelküket: milliók fogják elutasítani, mert vagyonukat, jólétüket, boldogságukat, kultúrájukat egy magyar akciónak köszönhetik.

Sokat elmélkedtem a nemzetiségi kérdésről. Ifjúságom éveiben azt hittem, hogy a szabadságban rejlő nagy erők önként megoldják a kérdést. Később a magyar társadalom nagyszabású organizációjába vetettem reményemet, s érezhető hatásokat vártam a magyar kultúregyletektől. De a tapasztalat arra tanított, hogy nemzetiségeink a szabadságot visszaélésekre használják föl; társadalmunknak pedig még ellenőrző képessége sincs, annál kevésbé beolvasztó, vagy legalább szelídítő ereje.

Azonban mindig éreztem, hogy valamit tenni kell történelmi fennállásunk biztosítására, s azt is láttam mindig, hogy eredménnyel lehet tenni, mert a néptömeg rétegében a faji öntudat még nincs felébredve. A kérdés tehát abban kulminál, hogy mi módon lehet ama néptömeg lelkéhez igazán hozzáférni? Az iskola elégtelen, mert igaza volt Kossuth Lajosnak, hogy mikor az iskola szemközt áll a tűzhellyel, akkor a tűzhely a győztes. A közigazgatás is elégtelen, mert arra a feladatra, hogy szívet hódítson és hagyományokat alakítson át - ha még olyan jó volna is, amilyen rossz - merevségénél és hivatalos formáinál fogva nem képes. Nos hát, ezt a nehéz kérdést megoldotta Darányi Ignác fölművelési miniszter.

Gazdasági téren a nép leginkább megközelíthető. A jótéteményt itt érti meg leghamarabb és legbiztosabban. A szegény parasztnak nincsenek eszményei. Gondolatvilága a kenyér körül csoportosul. Aki megélhetést biztosít neki: az megnyerte őt. Ahhoz bizalommal van; aziránt hálát érez; azt nem csalja meg. Annak tanácsait követi, kívánságát teljesíti. Ahhoz ragaszkodik; azt megszereti; elismeri őt szuperiorius lénynek; nem tágít mellőle sem jó, sem rossz napjaiban.

Ismerem az oláh népet. Egész telkemből meg vagyok győződve, hogy a Darányi akciója az oláhoknál éppen olyan eredményekkel járna, mint a ruténoknál. Ott is olyan népszerű lenne az „államszki" bank, „államszki" bolt, „államszki" iskola, „államszki" olvasóegylet, „államszki" tehén, mint a rutén vidéken. Ezzel együtt népszerű lenne az állam, annak tisztikara, törvénye. Az állammal együtt a magyar faj, melyet a nép a dolgok élén lát, s melynek saját gazdasági és intellektuális előmenetelét köszönheti. Az ilyen akció legjobb hullámtörője az izgatásnak. Egy ilyen akciónál tények cáfolják meg a szavakat. Itt a valóság áll szemben az ígérettel; az állapot nyugalma a kiáltás izgalmaival.

Az eredmény nem kétes. Mikor száz ember boldogulását látja a másik száz: akkor már kétszáz van megnyerve az ügynek. Ez a kétszáz hozza a másik kétszázat. Ez egy termékenyítő görgeteg, mely megindul a Beszkidek csúcsáról, körüljárja a Kárpátokat, s valahol a Kazán-szorosnál áll meg. Ha úgy folyik, mint kezdődött, azzal a lelkiismerettel, buzgósággal és tudatossággal: ötven év múlva magyar dal zeng bérceink között mindenfelé.

Szabad-e hát azt a buzgóságot gyűlöletes kritikával lohasztani? Szabad-e a nemzetiségi kérdés ezen egyetlen célra vezető megoldásának lehetőségét már csírájában megfojtani? Gondját viselni hitsorsosainknak: nemes kötelesség. Ez a kötelesség a kazárok irányában nem nyilvánul. Irtózatos lelki sötétségben élnek s fáklyát nem gyújtott nekik a P. Lloyd soha. Ellenben nyitott szemmel nézte végig azt a rombolást, mit a kazár véghez vitt. Tűrte hitsorsosainak bűneit. Nem jajdult fel az égbekiáltó uzsora áldozatainak nyomora miatt.

De mikor közbelép az állam, hogy beavatkozásával enyhítse a helyzetet és intézményeket alkot abból a célból, hogy a népzsarolás iparszerűleg űzött mestersége megtörjék az intézmények körfalán: akkor ugye, Darányiból Herr Doktor lesz, aki nem méltó az állásra, és Egán ellen, mivelhogy ő az akció legjobb katonája, irtóháború indul? Bocsánatot kérek, de nem tiltakozni a demoralizáló és elszegényítő hatások ellen; azonban feljajdulni, ha az ellensúlyozás céljából védgátak emeltetnek: ez, ha öntudatos, akkor keveset különbözik a cinkosok bűnszövetségétől; ha pedig öntudatlan, akkor frivol akadálygördítés egy nehéz és becsületes munka elé.

Teljes tisztelettel hajlok meg a vallásos meggyőződések előtt. Azt is koncedálom - ámbár nem keresztény felfogás - hogy melegebben erezzünk azok iránt, kiket a hitágazat szálai hozzánk főznek. De néhány ezer bevándorolt ember kedvéért, akik nem igaz polgárok, akik csalásból, hamisításból, zsarolásból és uzsorából élnek: talán csak mégsem engedhetjük elpusztíttatni a föld népének százezreit? Ahhoz már csakugyan a végletekig fokozott felekezeti elfogultság kell, hogy néhány ezer olyan ember piszkos és bűnös üzérkedésének a nyugalmáért, akiket Wahrmann is söpredéknek nevezett, félben maradjon az az akció, mely egyelőre négyszázezer szlávot van hivatva magyarrá tenni, s ha kiterjesztik, a hegyvidéki tótokat és oláhokat is.

A zsidó vallású magyarok meg kell, hogy engem értsenek! Békés, csöndes, zajtalan úton íme a fölművelési kormány vezetése alatt egy mozgalom indult, mely gazdasági és nemzeti problémát old meg. A mozgalom nem érint jogos érdeket sehol. Nem árt semmi névvel nevezhető tisztességes keresetnek. Nem üldöz senkit. Ellenben a magyar faj megerősödésének mérhetetlen látkörét nyitja meg. Szabad-e ilyen mozgalomnak útját állani? Nincs-e igazam, ha állítom, hogy korunknak nincs ennél fontosabb történelmi, gazdasági és faji érdeke? Nem jogosult-e kikiáltani, hogy aki ebben az akcióban nincs velünk, az a magyar nemzeti állameszme ellensége?

Mihelyt mindenki fölismerte ennek az akciónak a mivoltát: nem alapos-e a remény, hogy harcba megy érette az egész magyar faj? Legyen zsidó, legyen keresztény, legyen nagyúr, legyen szegény legény; de aki nem avégből érinti meg ezen akció zászlaját, hogy azt megcsókolja, hanem avégből, hogy azt letépje: azzal szemben minden magyar ember köteles a zászlót megfordítani, s éreztetni vele a rúdnak teljes súlyát.

A KÍGYÓ ELNYELI A BÉKÁT

Kóborlásaim közben egy alkalommal gyalogosan jártam meg Bálványos várát, melyben az Árpádok koronáját Apor vajda rejtegette egykoron, s mely vár innen-onnan ötszáz év óta fekszik romokban. A törmelék között rozmaringszálra akadtam. Azon a helyen lehetett volna az Apor kisasszonyok virágos kertje. A várból átmentem a torjai Büdöshöz, onnan a Holt-tóhoz és a Szent Anna tavához. Az ősbükkösben, a Holt-tó is a Szent Anna-tó között valami gyermeksírásféle vonta magára figyelmünket. Megállottunk, körülnéztünk, hallgatóztunk. A visítás ismétlődött. Karatnai székely vezetőnk, amolyan erdőlő és pásztorkodó ember azt mondta, hogy az nem gyermeknyávogás, hanem kígyó szívja be a kecskebékát, s a béka sír olyan keservesen. Ezt a dolgot mindenáron meg akartam látni. Társaim kinevettek. Mit látsz rajta?

Régen volt. Iskolás fiúk voltunk. Engem selyemgyermeknek hívtak és kényeztettek a nagyobbak. Aki leginkább kényeztetett, most ott porladozik az angyalos! temetőin. Hírlapíró lett volt belőle és képviselő. Aztán hazament parasztnak. Megfogta az ekeszarvát, a kapanyelét, s vállára vette a köblös zsákot. Újság nem járt a házához. Napi munkája után, ha ellátta a marhákat, olvasott egy-két órát. De csak két könyvet. A Bibliát és a Kossuth iratait. Szellemi életének ez volt a mindensége. Úgy hiszem, nem is kell ennél több. Ez a barátom pártomra kelt. Hagyjátok, hadd nézze meg azt a kígyót, azzal leheveredett egy bükk tövében. Vele a többi is. Én a székellyel cserkészni indultam a hang után. A székely biztosra ment. Nagy erdőben a fák miatt igen zavaros a hanghullám. Nem onnan jön, amerről hallatszik. De a székely ismerte a hang tekervényes útját. Nyílegyenesen vezetett egy levágott fához. Ott kell lenni, suttogta halkan. Nagyon szeret a kidöntött fán nyújtózkodni. Onnan szokta meglesni a prédát. A béka csak a földön „netez" (vigyáz, figyel) s nem is alitja (sejti), hogy a veszedelem a fáról csap reá. Nesztelenül lopóztunk a fához s csakugyan ott volt a kígyó a törzsön. A békának csak a feje és a két első lába volt kint. Testének többi része már el volt nyelve. A kígyó nyaka és törzsének eleje fel volt puffadva, mint valami daganat.

A ragadozó úgy el volt foglalva zsákmányával, hogy nem vett minket észre, így aztán színről színre láthattam azt a kínos és ocsmány tüneményt, amint az áldozat kegyetlen végzetességgel tűnik el a martalóc torkában, anélkül, hogy a panaszos síráson kívül, az élethez való jogát egyetlen mozdulattal is védelmezné. Martalékát elevenen nyelte el a bestia. Végignéztem, amint eltűnt az áldozat feje egy utolsó jajkiáltással, azután a térde, lábszára, körme. Csend lett. A kígyó gyűrűzete működött csupán. Szívta az áldozatát lejjebb és lejjebb, mint egy kérlelhetetlen gép. A kidagadt testen látható volt, hogy hol jár az áldozat.

Kisvártatva a székely odalépett, s fejszéjével, közvetlen a daganat előtt, kettévágta a kígyót. Aztán lefejtette a kígyótokot az áldozatról. A béka még élt. El volt alélva, mozdulni sem tudott, de élt. Kis szíve dobogott a hóna alatt. "Kutya baja sem lesz annak, úrfi" - monda a székely "alitva", hogy töprenkedem a sorsa fölött. Ez a régi emlékem újult föl a Kazárföldön.

Az áldozat itt sem vergődik. Egyszerűen fölszívódik és elnyeletik végzetének kérlelhetetlenségével. Aztán csend lesz. Az uzsora kígyóteste rácsavarodik erre a népre. Ólálkodva csúszik oda a rém. Simán, nesztelenül fonja körül az áldozatot. Az éjszaka következetességével és zajtalanságával lepi meg. Izgalom és lárma nélkül és sötéten és biztosan: éppen miként az éjszaka, midőn táborul a tájékra. És hidegen és némán és észrevétlenül, miként a kígyó. Nem bátor, nyílt tusában; nem verekedés közben; nem bajvívó harcoknak vakmerő támadásával. Hanem meglopva azt az időt, mikor az ellenállási képesség már elszállt. Mikor kialudt a tűz a keblekből és lesorvadt az izom a karokról: akkor csavarodik a hüllő ama vidék népére. Van-e menekülés?

Irtózatos gyűrűzet fonódott a nép testére tetőtől talpig. A gyűrűk neve: pénz, közvetítés, bolt, kocsma, cukrászda, felesmarha, legelő. A gyűrűk mozgató izomzata: hitel, por, hamis tanú, hamis eskü, váltó, végrehajtás, árverés. A gyűrűk munkaeredménye: megfulladás. Bűnjelek nélkül megy végbe a bűn. Bot, kés, gyilok, golyó nem szerepel. Az áldozat úgy tűnik el a szörnyeteg torkában, hogy testén az erőszaknak nyoma sem marad. A gyűrűzet sebek és vérfoltok nélkül sajtolja ki belőle az életerőt. Volt; nincs. Elsorvadt. Átment egy gazdasági enyészetbe, miként a hulló levél átmegy a feloszlásba. És csend lesz.

Az egész folyamatnak csak kezdete van és vége. Önműködő süllyesztő az egész, melynek egyensúlya megzavartatik a rálépés által, s mely aztán ereszkedik és száll mind lejjebb és lejjebb, jóformán zökkenés és fennakadás nélkül, a nehézségi erő másíthatatlan kényszerével. Az áldozat lassan, következetesen, mintegy megdermedve, ellenállás nélkül merül a mélységbe, miként az a nyomorult béka a kígyó torkába. Nem hánykolódik, nem küzd, nem vergődik. Csak nyöszörög, fájdalmasan. Ennek a haláltusának borzalmai nem is volnának, ha olykor egy-egy jajkiáltás nem volna hallható, amint elszéled a hang az erdők között, a végtelenség árnyában. Ezt a jajkiáltást hallotta meg Darányi Ignác földművelési miniszter.

Első gondja volt a hitbizományi uradalomtól állami bérletbe venni 12 622 kat. hold földet, ugyanolyan árban, amint azt a kazárok bírták. Ebből legelő és rét 9500 hold; legelővé és kaszálóvá alakítható szántó 3000 hold. A többi belsőség. A bérbe vett terület kisebbik része több község határában fekszik. A nagyobb rész, 8022 kat. hold tiszta alpesi legelő a havasok ormozatán. Az állami bérlet kiosztatott a földművelő nép között. A kiosztást már Egán végezte, mint a miniszteri kirendeltség főnöke. Szabály volt a kiosztásnál, hogy csak földművelők kapjanak albérletet és mindenik csak annyit, amennyit a tulajdonában levő marhalétszámmal kihasználni képes. Ezen szabály az üzérkedés lehetőségét kizárta. Ez volt az akció kezdete.

Ezzel az első lépéssel egy nagy kiterjedésű vidéken egyszerre nyakát szegték a legelőuzsorának. A föld visszanyerte a maga hivatását. Megszűnt hitelforgalmi cikk lenni. A megélhetés kútforrásává lelt, holott azelőtt a népzsarolás kútforrása volt. A felállított szabály keretében minden arravaló egyén bérlethez jutott. A kazárt is megkínálták, ha földművelő volt, marhalétszámának arányában. El is fogadta, meg is köszönte igen sok. Több mint harmincnak a neve van beírva jegyzeteimbe. Éppen olyan feltételek mellett kapta a kazár az albérletet, mint a rutén. Itt nem hallgathatok el egy jellemző tényt.

A miniszteri kirendeltség az akció kezdetén a rutén papságot használta közvetítő szervnek a néppel való érintkezésnél. Tehát az albérletek kiosztásánál is. A kazár vezető elemek, bogot keresve a kákán, lármát ütöttek és tiltakoztak amiatt, hogy idegen papság jelölje az albérletre érdemes hitsorsosaikat. Ennek következtében hivatalosan fölkéretett a vereckei rabbi, hogy ő jelölné meg azokat, kiket alkalmasoknak tart az albérletre. A rabbi elvállalta a megbízatást. Másnap aztán tudatta, hogy az ő hitsorsosai nem kívánnak részt venni az albérletben. Ez princípium dolga, ami fölött nem vitatkozom. Egy neme a passzív ellenállásnak, mely a rabbi szempontjából nem vezetett sikerre, mert följegyzéseim szerint, havasi legelőben 86 kazár vett részt 308 barommal.

Jellemző az is, hogy az alsóvereckei szántók bérletében részesült Beér Mózes, Pinkász Hajman, Hejman Hersch és még vagy nyolc kazár. Ennél több nem is jelentkezett, dacára, hogy jó előre közhírré volt téve a bérletkiosztás napja. A többi szántót ruténok kapták meg. A gazdagabb kazárok mégis lármát csaptak, hogy az állam nem mér egyenlő mértékkel. Ezen lárma következtében, miután az uradalmi földek már ki voltak osztva, Egán kibérelt 95 kat. hold szántót igen drágán Feilman Dávidtól és Feiler Eisigtől. Tudatta a rabbival, hogy ezt a drága bérletet a rabbi hitsorsosai között óhajtja kiosztani, éppen olyan olcsón, miként a rutének kapták az uradalmi bérletet.

A rabbi nem reflektált ezekre a szántókra, mert nagyon ki vannak élve; tehát nem érnek annyit, mint az uradalmi föld. Ekkor Egán ingyen ajánlotta föl a 95 holdat, azzal a kikötéssel, hogy a gazdagabbak tegyenek annyi jót azokkal a szegényekkel, akik között ezek a szántók kiosztatnak, hogy az uradalmi majorban régóta felgyűlt trágyával hordják meg a parcellákat. Egyszersmind ingyen vetőmagot is ígért valamennyinek. Továbbá megígérte, hogy állami költségen körülkertelteti ezeket a földeket, hogy a termés védve legyen vadkárok ellen.

Erre az ígéretre jelentkezett 37 szegény kazár, s köztük a 95 hold krumpliföld tényleg ki is osztatott. Másnap este mind a 37 kazár újból jelentkezett és valamennyien lemondottak az ingyen bérföldről és ingyen vetőmagról. Kell-e ehhez magyarázat? Nem világos-e, hogy itt a rabbi tervszerű kelepcét készített, hogy belebotoljék a miniszteri kirendeltség, s hogy aztán némely lapban dörgedelmes iránycikkeket írjanak az Egán felekezeti elfogultságáról, aki az állami akció jótéteményeiben csak keresztényeket részesít, s éhomra minden reggel zsidót früstököl.

AZ ELSŐ LÉPÉS

Megírtam, hogy az állam legelőterületet vett bérbe a hitbizományi uradalomtól, s azt ugyanazon árban albérletbe adta a népnek. Ez volt a népmentés kezdete. Mert ezzel menekült meg a nép a legelő-uzsorától. De ezzel nem fejeztetett be az első lépés. Darányi nem szereti a félmunkát. Egán sem szeret a felületen úszni és munkájában hézagot hagyni. A vezérlet nemes ambíciója az, hogy lábra állított népet adjon át a magyar nemzetnek. Nem elégszik meg tehát a beteg ápolásával. Még a fölgyógyulás sem elégíti ki. Olyan gazdasági kultúrára törekszik, mely e népet hasonló betegségek ismétlődésétől megóvja. Fokozni kívánja a nép ellenállási képességét és a józan haladásnak erőtényezőit.

Éppen ezért az első lépés munkakörébe felöleltettek a legelőápolásnak nálunk eddig nem ismert elemei. Megállapíttattak fordák szerint a legeltetési módozatok. Területről területre történik a legeltetés, okszerű szigorral, nehogy a havasra felhajtott hatezer darab marha egyszerre lepjen el nagy területet, s azt keresztül-kasul elgázolja és bepiszkolja.

A legelőszabály nem tűri, hogy egy csordában apró, fiatal, fejletlen barom együtt legyen a felnőttel; üsző a bikaborjúval, tehén az ökörrel. Hanem kor és ivar szerint el kell különíteni az állományt, hogy a káros izgalmakat elkerülje az állat, és hogy a gyengébb alkatúak megóvassanak az erősebbek üldözésétől. Azt sem tűri a szabály, hogy egy nyájban túl sok barom halmoztassék össze, mert ez megnehezíti az őrzést, a felügyeletet, a gondozást; a legelő helyes kihasználását pedig lehetetlenné teszi. Nem tűri továbbá, hogy deleltetés, éjszakázás mindig egy és ugyanazon helyen történjék, hanem állandó kosarazást követel. A nyájat csak három napig fektetik meg egy helyen, s aztán a megállapított sorrendben tovább viszik, s így rendszeres tárgyázást hoznak létre, mellyel az aljban kaszálókat teremtenek, s a felsőbb területeken a legelőt kövérítik.

A források gondoztatnak és itatóvályúkkal láttatnak el, hogy mindig tiszta, kényelmesen hozzáférhető ivóvíz álljon a nyájak rendelkezésére. A vakondtúrásokat és felhagyott hangyabolyokat, melyek a havason vastag mohabundával szoktak benőni, s ezzel a legelőterületnek helyenként igen nagy százalékát teszik hasznavehetetlenné, fölkapálják és a zónának megfelelő fűnemekkel behintetnek. Védfákat ültetnek, hogy a nap perzselő heve ellen árnyékos oltalmat találjon az állat. Kultúrmérnököket foglalkoztatnak a vadvizek, talajvizek és mocsaras helyek lecsapolására.

E legelőreformok között legmeglepőbb a körülbelül 4000 holdas Fircák-havason és az ugyanakkor Névtelen-havasán épített két nagy védistálló. Egy-egy ilyen pajtának kétezer darab szarvasmarhára való befogadási terjedelme van. Az építkezés hihetetlen olcsósággal ment végbe. Pedig az anyag felhordása az alja erdőkből ebbe az 1400 méter magasságba nem volt tréfa. De az Egán jó ruténjai megértették a „pán főnagyságos" új intencióját. Százával tódultak a munkához igen potom napszám mellett, mert mindenik részese kívánt lenni az áldást hozó munkának. Úgy dolgoztak, buzgósággal, követelések nélkül, mondhatnám áhítattal, mintha templomokat építettek volna a zord havasok tetején.

Az időjárás ebben a magas zónában igen szeszélyes. Nagy hőséget hirtelen zivatar követ, s harminc fok melegről olykor két óra alatt 4-5 fokra süllyed a hőmérséklet. A nappalok forrók; az éjszakák még júliusban is hidegek. Éppen ezért kényes fiatal állat nehezen bírta ki a havasi legeltetést. A legtöbb elcsenevészedett. Igen sok elhullott. De a zimankós időjárás megviselte a felnőtt barmot is. A napokig tartó esőzések alatt erőt, izmot, faggyút veszített az állat. Táplálkozáshoz nem volt kedve. Zsugorgott, fázott, reszketett a delelők sarában, és jobban elcsigázódott, mintha nehéz járomban lett volna. A szegény ruténnak fogalma sem volt, hogy ezen a kínos állapoton segíteni is lehet. Mihelyt tehát megértette a „pán főnagyságos úr" tervét: örömmel nyúlt fejszéje, bárdja, fűrésze, fúrója, vésője után, s néhány hét alatt fölépültek a nagy istállók a havasi kultúra díszére és hasznára.

Ezzel a két épülettel a legeltetés idejét másfél hónappal meghosszabbították. Korábban felhajtható most már az állat, és tovább maradhat ott. Május derekán most már szól a kolomp a Névtelen-havas bércein, s a pásztortüzek csak szeptember közepén hamvadnak el. Ez az istállóknak köszönhető, hol a barom az időjárás vadsága ellen menedéket talál. Az oláhok és tótok által lakott havasokon nyoma sincs az ilyen védistállóknak. Ha jó idő jár, vidám a barom és gyarapszik. Ha tartós a rossz idő, lesovánkodik, elcsügged, erőtlen lesz, mint a lucskos egér. Fejlődése hetekre megakad. Nyavalyákat kap a gyakori kihűléstől. Csontja vékony lesz és könnyű. Velője sorvad. Minden tápszert csak avégből dolgoz fel, hogy fejlessze testi melegét. Ez a melegfejlesztés: rohamos zsiradékfogyasztás. Kérődzése nem nyugodt és nem is rendes. Az örökös esőben az ivóvíztől, mely a jó kondíciónál kiváló szerepet játszik, elmegy a kedve.

Ellenben az Udvarhely megyei székely pajtákat épít a havasokon, hogy nyáron át legyen hova menekülni a baromnak. Télire a szénáját rakta a pajtákba, s onnan fuvarozza le szánon a községbe. Ezt a székely nem tanulta sem Svájctól, sem Tiroltól. Nem is Egán magyarázta meg neki a pajta szükségét. Rájött önmagától a saját intelligenciájánál fogva. Belátta, hogy a havasi legeltetés jó eredményének ez a legelső feltétele.

No de hát azért ő székely, hogy az ilyesmire a maga belső ösztöneinél fogva rájöjjön. Ha a székely rovarnak születik vala: bizonyára róla alkották volna meg Darvinék a mimikri-elméletet, melynél fogva némely állat tartózkodási helyéhez hasonló színt és alakot ölt, hogy ezzel is oltalmazva legyen üldözőitől. Nem meglepő tehát, ha a székely pajtákat épít havasain. Csordája jó állapotban is van, mikor lekerül a havasról.

De a rutén nyájak évek előtt siralmasan néztek ki. Soványak voltak, mint a hét szűk esztendő. Tehenére, ökrére, borjára alig ismert rá a rutén. A növendék állat lábszárai megnyúltak, nyaka el vékonyodott, szarva, feje nőtt, de teste vézna maradt, majdnem átlátszó, mint egy deszkaállvány, s csípőjére bátran rá lehetett akasztani a koldustarisznyát. Horpaszának üregében elfért volna egy kölykezett macska.

Ehhez képest a változás, mióta két istálló felépült, nagyon meglepő. Láttam különböző községhatárokban fekvő állami bérterületeken egy pár nyájat. Körülbelül tíz nap előtt hajtattak le ezek a havasokról. Egytől-egyig mindenik állat jó karban volt. Gyönyörűséggel néztük ezeket a csordákat. Törülköztek, ugrándoztak, pajkoskodtak. Kövérek voltak, mint megannyi bazsarózsa. "Földig marha ez, valamennyi" - mondám Natolya tiszteletesnek, aki egyik jobb keze Egánnak. A tájkifejezést nem értette meg mindjárt és udvariasan hallgatott a fővárosi íróember különös megjegyzésén. Ekkor megmondtam, hogy a székelynek tömött, zömök testű és kurtalábú állat az ideálja s azt földig marhának hívja. A magasra felnőtt kis, vékony, könnyű testű baromról azt szokta mondani, hogy "sok a lába".

Ezalatt Egán egyedről egyedre vette az állatokat. Nézte, tapogatta, vizsgálta őket, szakértelemmel és azzal az örömmel, mintha valamennyiben az ő zsebe domborodott volna gömbölyű zacskóvá.
„Alig ismertem rá erre a haszontalanra, úgy megnőtt. "
„Az a boglyas, úgy-e, Fedornak volt kiosztva?"
„Ez a kis kacér, no lásd, már vemhes. Igen korán van. Jó a táplálék és véres az állat. Kérem följegyezni, felügyelő úr, hogy ezzel az üszővel nem tartották meg az üzekedési szabályt. Ennek még a szűzgulyában lett volna a helye. "
„Nézd ezt a medencét! Látod-e benne az eljövendő generációk ősfészkét?"
„Hát még ez a gerinc! Lineázni lehetne vele. "
És itt ez tejtükör. Fogadok rá, hogy megadja az évi 3000 litert. "
„Nézd csak ezt a fickót, olyan gömbölyű, mint egy cseresznyemag. És ez az apró, sima, fényes szőr, mintha kefélnék, mosdatnák, abrakolnák valamennyit. "
Mikor aztán ehhez hasonló megjegyzésekkel kigyönyörködte magát, akkor eszébe jutottak a baromvásáridők s egy kissé elborult.
„Milyen lassú ez a vármegye. Még mindig nem eszközölte ki a vásárnapok áttételét. Ezelőtt lekerült a marha a havasról augusztus közepén. Ehhez voltak szabva a vidéken a vásárnapok is. De most ki kell ezeket a napokat tolni szeptember végére és október elejére, mert a barom csak szeptember derekán jön le a havasról. Milyen jó árakat kaphatna most a rutén! Olyan kövér minden állat, mint a spárga. A mészáros is többet adna most, a tenyésztő is. Maholnap be kell kötni ezeket a barmokat és valamennyi megsínyli a száraz takarmányt és a pajtalevegőt. Aki akkor adja el, darabonkét 20-25 kilóval kevesebb húst ad el. Kérem, felügyelő úr, jegyezze föl, hogy szorgalmazzuk meg a dolgot Hagara főispán úrnál, aki melegen érdeklődik az akció iránt. "

„Járt már itt a rétmester? - Eh, Volócon nincs már neki dolga. Ott be kellett végződni a munkának még tegnapelőtt. A marhák tulajdonosaival meg kell értetni, hogy ez nem luxus. Semmi áron nem tűröm, hogy tíz-tizenöt holdon savanyú perje és macskaszék teremjen. Meg kell velük értetni, hogy ez a munka az ő érdekükben fekszik. "
„Egy nap alatt az a hetvenöt ember elvégzi az árkolást. Huszonöt igás fölszántja a területet szintén egy nap alatt. A tél megérleli a talajt. A felréteg különben is iszapföld, mert ez az egész völgy a Latorca hordaléka. Ez tehát porhanyó lesz tavaszra. "
„Kérem följegyezni, hogy nedves talajba való keveréket kapjunk. Kiváltképpen trifolium, hybridum, trifolium repens, poa pratensis, avena el-atiror, lolium perenne és festuca pratensis legyen benne. Itt a jövendő őszön már édes füveknek és pillangós növényeknek kell teremni. "
„Megvan a térkép? Jól vigyázzon a rétmester, hogy az árok ne szögletbe törjék meg, miként a térképen kitüntetve van, hanem szelíd hajlásban. Különben felduzzasztja a vizet. Ezt a lecsapolást már holnap munkába kell venni, hogy a fagyok beállta előtt száradjon ki a talaj. "
„Összevarrtak-e a zsdenyovai tinó sebét?"
„Miért nem hajtották ide a szolyvai üszőket is? Egyet sem látok azokból. "
„Elkészült-e már a vályú a felső kúthoz?"
Ilyenformán néz ki a népmentés első lépése.

A MÁSODIK LÉPÉS

Az első lépéssel megoldást nyert a legelőkérdés a szolyvai járásban. Hangsúlyozom ezt a szót. És adom egyszersmindenkorra azt a felvilágosítást, hogy a hegyvidéki akció eddig még csak a szolyvai járásban hozott létre alkotásokat. A kormány óvakodott egyszerre sokat markolni. Elfogadta Egánnak azt az előterjesztését, hogy az akcióval egyelőre csak a szolyvai járásban tétessék kísérlet. Ha majd a tapasztalás az egész akció sikere mellett fog bizonyítani: akkor folytatható az egész hegyvidéken. Örömmel jegyzem ide, hogy az intézkedések annyira beváltak két év alatt, hogy tudtommal már megvan az az elvi elhatározás, hogy munkába vétessék Bereg, Ugocsa, Ung és Máramaros minden hegyvidéke. A legelő-kérdés tehát megoldatott.

Jött a legeltetés kérdése. Ez volt a második lépés. Mert hiábavaló a legelő, ha nincs mi lelegelje. Nem az a cél, hogy a Beszkideken szép és egyenletes gyepvirány legyen a szem gyönyörködtetésére és a turisták esztétikai hangulatának emelésére, hanem hogy ez az elhanyagolt és kizsarolt nép komoly és tartós hasznot lásson a legelőkből. Úgy, de nincsen marha. Van, de nincs. Van haszontalan korcsfajzat, mely sem tejelésre, sem húsra, sem tenyésztésre nem alkalmas. És ilyen is fölötte kevés van. Az állami bérlet, a szántók átalakításával tizenkétezer darab felnőtt állatot bír meg. A járás népének együttvéve alig akadt három-négy ezer darabja. Ez ugyan pótolható lett volna a felesmarhával; de ezzel maga a cél lett volna kijátszva. Mert a felesmarha csupán és kizárólag a nem földművelő kazárnak válik hasznára. Ha tehát felesmarhákat fogadnak be az állami bérletbe: akkor egyszerűen csak hizlalják a felesmarhával uzsoráskodó kazárt; a bennszülött népen pedig egyáltalában nem segítenek.

A második lépés problémája tehát az vala, hogy egyfelől csak azt a barmot fogadják legelésbe, amely a földműveléssel foglalkozó egyének kizárólagos tulajdonát képezi, másfelől, hogy ez a legeltetést jótétemény egyszersmind kútforrásává legyen egy virágzó állattenyésztésnek.

Az első feladat megoldható volt szigorú ellenőrzéssel. Fölvétel és nyilvántartás folyik minden községben, minden gazdánál. A szomszéd tudja, hogy melyik a felesmarha, melyik a tulajdon. Óvatos körültekintéssel írták hát össze az állatokat. Jóformán főkönyvi lapot nyert minden gazda. Már írtam, hogy nem a kazárt zárták ki, hanem az üzérkedést. Aki földműveléssel foglalkozik és tulajdon barma van, az mind részesült a legelőben. De aki az uzsora szempontjából tart a ruténnál felesmarhát, az nem kapott legeltetési jogot semmi áron.

Ilyenformán nem volt elegendő marhalétszám a legelők kihasználására, így állott elé a második probléma, melyet már csak szabályokkal és ellenőrzéssel megoldani nem lehetett. De már írtam, hogy Egánra nézve igen antipatikus szó a lehetetlenség. Ezt a szót nem is lett volna szabad kitalálni. Erőteljes és önmagában bízó nép nyelvéből ennek a szónak hiányozni kellene. Mikor ez a szó létrejött: akkor az a néplélek, amely megalkotta, sorvasztó betegségben sínylődött, így hiszi Egán.

Tervet dolgozott ki tehát arról, hogy ezen a hegyvidéken miként kell és miként lehet egy magas fokú állattenyésztési kultúrát teremteni. Meggyőzte kormányát, hogy a most levő korcsfajt át kell adni az enyészetnek, s helyébe egy telivér fajt kell meghonosítani. Tervében számításba vette a vidék időjárását, takarmány minőségét, a legelők táperejét, a nép szokásait és fejlettségi állapotát. Ezen tényezők alapján gondosan keresett egy, a helyi viszonyoknak megfelelő fajtát. A megválasztásnál tekintetbe vette a faj tenyészképességét, munkabírását, tejhozamát, növekedési idejét, tápszer-feldolgozó képességét, ellenálló erejét, igényeit - egyszóval mindazt, mi a vidéket és a fajt alkalmassá teszi a sikeres tenyésztésre.

Alapos vizsgálódásának eredménye gyanánt az oberinnthali tájfajta meghonosítását hozta javaslatba. A földművelési kormány bízott Egán szakértelmében, ki különben is, mint állattenyésztési főfelügyelő évekig szolgálta hazánkban ezt a nagy fontosságú ügyet, és elfogadta a javaslatba hozott választást. Szakemberek utaztak Tirolba s vásárolták össze a fiatal marhákat. Jelenleg már ezerkétszáz darab van a ruténok kezén. Üszőket osztottak ki köztük olyan föltétel mellett, hogy öt év alatt ugyanazon összeget fizessék a marháért, amennyibe az államnak került.

Öt év alatt! Ez azt jelenti, hogy nem tekintve az elkárosodást, mely ellen kölcsönös biztosítási eljárás van folyamatban, a kapott üsző öt év múlva hétéves tehén lesz, az egyik leánya négyéves, a másik hároméves; ezenkívül egy falka unokája. A marhaállomány szaporodásából tehát a gazda könnyen visszafizeti a kölcsönt, és még marad egy pár darab fajmarhája.

A HARMADIK LÉPÉS

Így oldatott meg a legeltetési kérdés. Az államnak jóformán semmibe sem kerül, mert úgy a bérösszeget, mint az üszőkre fordított bevásárlási kiadásait visszakapja a néptől. Nem kapja meg a befektetések időközi kamatát és a kirendeltség személyi és dologi járandóságát, amely együttvéve is alig üti meg Tisza Kálmán és Bánffy Dezső egyévi nyugdíját. A veszteségszámlára csekély százalék esik. Mikor ott jártam, még nem volt befejezve az év, s a 21 ezer forintnyi bérösszegből csupán 84 forint hátralék állott fönn.

Ez a megoldás nem éppen olyan Kolumbus-tojás, mint aminőnek látszik. Nincs legelőjük: hát szerezzünk nekik legelőt; nincs marhájuk: hát adjunk nekik marhát. Ez így könnyű lett volna. De Darányi az első pillanattól kezdve abból indult ki, hogy semmi ajándék, semmi ínség-adomány. A nyomornak nem pillanatnyi enyhítését, hanem állandó eltávolítását vette tervbe. Nem megalázni akarta a népet borravalóval, hanem úgy szerezni meg számára a megélhetés feltételeit, hogy a vagyoni állapottal együtt izmosodjék az erkölcsi érzület is. Az a kizsarolt nép százezreket nyelt volna el az úgynevezett könyöradományokból anélkül, hogy életrendje és vagyoni helyzete megváltozott volna. A könyöradomány elvándorolt volna a kazár boltjába ruházati és élelmi cikkért és a kazár kocsmájába és cukrászdájába pálinkáért. A legrigorózusabb eljárással úgy lehetne kiosztani évenként csak a szolyvai járásban kerek egy milliót, hogy a nép hetenként egy napon jóllaknék, s a többi hat napon koplalna.

Ha minden tervszerűség nélkül osztatott volna ki a szarvasmarha a nép között: fölületes munkát végzett volna a kirendeltség. De a földművelési kormány tudja, hogy valódi termékenységre mély barázdákat kell szántani, ők a baromkiosztással nemcsak azt akarták, hogy akármilyen állathoz jusson a nép, hanem felhasználták ezt a kínálkozó alkalmat egy magasfokú állattenyésztési kultúra meghonosítására is.

Az innthali telivér kiosztása által óriási jövendő nyílt meg a hegyvidék előtt. Nem lehet kétség az iránt, hogy az állami akció ki fog terjesztetni a Kárpátok valamennyi vidékére. A most meghonosított tenyésztés melegágyát fogja képezni a további működésnek. Innen szerzik majd be a többi vidéken szükséges fajbarmot. Ez a vidék a fejlődő állattenyésztés kútforrásává lesz. A tejgazdaságok is ide fordulnak és nem mennek Tirolba tehenekért. A kirendeltség nagy buzgalommal szabályozza a vértisztaság fennmaradását. A bikateleltetés szokásos módját megváltoztatta. Ezelőtt magánosok teleltették a tenyészbikát igen silányul. A kirendeltség bikatelepet állított Szolyván, s a kiosztott tehenek csak állami bikákkal fedezhetők. Az is baj volt, hogy a nép nem gondolt a tehén fejlettségi állapotával, s túlkorán borjúztatott, ami megrontotta a fiatal anyát. Ezt tehát szabályozták.

Legnagyobb baj volt a tavaszi elletés. Mikor már elfogyott a téli takarmány és még erőtlen volt a legelő. A vemhességi idő télszakra esett. A tejelési idő nyárszakára. Nem lévén nyári takarmány, a gazda havasi legelőre küldte kis borjús tehenét. Ezzel a tejhozam a családra nézve kárba ment; a borjú fejlődése pedig megakadt vagy az által, hogy korán választatott el, s a nyári munkaidő elvonta a családot a borjú kellő gondozásától; vagy az által, hogy a borjú is kihajtatott a havasra s ott a zord időjárás el sanyargatta.

Ezen a hátrányon úgy iparkodik a kirendeltség segíteni, hogy az ellési időt a késő őszi napokra helyezi át. Nem könnyen megy, mert nemcsak a nép megrögzött szokásával kell küzdenie, hanem az állatok fajzási rendjével is. Azonban megy. A kirendeltség szívós. Meghátrálást nem ismer. Rábeszélésben bőkezű. Szelíd nyomást is alkalmaz. A tehén is megszokja, hogy fajfenntartó vágyait kényszerűségből elhalássza a megszabott időre.

Nagy eredmények várhatók ettől az intézkedéstől. A gazda novemberben jut borjúhoz. Tehát mikor legtöbb takarmány, rostaalj, törek, polyva, széna, sarjú áll rendelkezésére. A borjút gondozhatja, ápolhatja kényeztetheti az egész család. A tejhozam utolsó cseppig kihasználható. A borjú erőteljes állattá fejlődik arra az időre, mikor a havasi legeltetés beáll, s így könnyen megbirkózik a zord időjárással. Vemhességi állapotát a tehén nem egy szűk, hideg, rósz levegőjű pajtában tölti el, hiányos alom és hiányos táplálkozás mellett; hanem a havas érintetlen tisztaságú légáramlataiban; dús legelőn, szabad mozgás közben, kristályforrások közelében - a méhmagzat erőteljes fejlődésének kimondhatatlan előnyére.

Miként látható, az állami behatás igen sokoldalú. Nem költséges, de sokoldalú. A gyermeket a jó nevelő, a csemetét a jó kertész nem gondozhatja hűségesebben, mint ezt a népet a kirendeltség. A figyelem kiterjed az élet összes viszonyaira. Ha csak legelőt adtak volna a népnek: egyoldalú és ideiglenes lett volna a behatás. Segítség lett volna ez is, de nem mentés. Adtak tehát marhát is, hogy a legelő kihasználtassék. Ez már több a segélynél, de még nem lábraállítás.

Ám a fajmarhát adtak, hogy telivértenyésztés keletkezzék. Szabályozták a tenyésztést, hogy a tiszta vér el ne korcsosuljon. Meg lehetett-e itt állani? Szabad volt-e nem gondoskodni arról is, hogy a telivérállomány annak maradjon a birtokában, aki megmentésre szorult?

Igazi „hűbelebalázs"-akcióvá nőtte volna ki magát ez a mozgalom, ha az örökös szükségben levő rutén gazda szabadon rendelkeznék az úgynevezett „államszki marhával", mert ma már valamennyi innthali állat kazár kereskedők üzérkedésének volna a tárgya. Itt is szabályozólag kellett tehát a népéletbe nyúlni.

A szabály abból áll, hogy az első öt év tartama alatt, akár kifizette a gazda az állami marha árát, akár nem: a kiosztott üsző és annak növendéke az állam tulajdonát képezik. Azokat a kirendeltség tudta, híre és beleegyezése nélkül sem eladni, sem elcserélni nem szabad. A végrehajtás alól is ki vannak véve. A gazda igázza, feji, borjúztatja, egyszóval használja az állatot, de tulajdonosa csak öt év múlva lesz.

Ezen idő alatt, az Egán számítása szerint annyira lábra áll a nép, hogy azontúl fölösleges lesz az e téren való további gyámkodás. De hogy lábra álljon: a mentési munkának még egész sorozata állapíttatott meg. E sorozathoz tartoznak a hitelszövetkezetek, az áruraktárak, a mintagazdaságok, a jutalmak, az iskolák, az olvasóegyletek.

HITELSZÖVETKEZET

Vegyük szemügyre ezt a kerekfejű embert, akinek nem annyira haja, szakálla, bajusza van, mint inkább - szőre. Ez a szőrzet különös rút vegyülékét képezi a farkaskeveréknek a rókával. Alsó állkapcsa előre nyúlik, hogy túlfejlett fogsorának elég tágas legyen a fészke. Mikor beszél, önkéntelenül várjuk, hogy csattogtassa a száját. Szemfogai mindegyre megvillannak rövid felső ajaka alól, mint a mérges kuvaszé, ha orozva akar harapni. Úgy hiszem, hogy nem is szemfogak, hanem agyarak.

Szeme kicsiny, alattomos, nyughatatlan és csipás. Nem tükör, hanem fátyolos ablak, amelyen kifelé igen, de befelé látni nem lehet. Széles karimájú selyemlombos kalapot visel, alatta kis kerek bársonysipkát, testén hosszú kaftánt szürke lüszterből. Kezén a száraz ujjak az üllü karmaira emlékeztetnek. Ezek a karmok mindig csak félig nyílnak ki és görcsösen csukódnak azonnal össze, mintha jellemezni akarnák az embert, aki mindig kész az áldozatot megragadni, de sohasem hajlandó azt kibocsátani.

Nevezzük el ezt az alakot Jäger Herschnek. Tegyük hozzá, hogy bukóci lakos és hogy Alsó-Vereckén született ezelőtt 48 évvel. Már most, ha ezen személyleírás alapján a beregszászi kir. törvényszék bűnfenyítő iratai közül adatokat adnának ezen férfiú erkölcsi állapota felől: akkor megtudnók, hogy Jäger Hersch úr ellen 52 uzsoraeset volt folyamatba téve. A vádak igen nagy része alól fölmentetett. Egy része a vádaknak függőben van. Mértek-e büntetést egyik-másik eset miatt? nem tudom. Az esetek ilyenformák:

1870-ben Jäger Hersch tíz forintot adott kölcsön Topelics Vaszilinek 25 százalék kamatra. Ezenkívül hitelezett neki bolti cikkeket is. Négy év múlva, 1874-ben összeszámolták, s a kamatokkal és áruhitellel felgyűlt tartozás kerek egyszáz forintban állapíttatott meg közös egyetértéssel. (Az áruhitel a legrosszabb esetben 15 Ft-ra rúghatott. Tehát 25 Ft valódi tartozás fejében vállalt magára Vaszili 100 Ft terhet. ) Ezen 100 Ft névleges tartozás törlesztésére fizetett Vaszili 1882-ig nyolc éven át kétszáz forintot. Jäger Hersch úr ezzel nem találta magát kielégítve, s bepörölte Vaszilit 150 Ft tartozásért. A dolog egyezkedésre került és megállapodtak 145 Ft-ban. Ennek a 145 Ft-nak törlesztésére 1888-ig fizetett Vaszili egy-százkilencvenkét Ft-ot. Ilyenformán kapott Jäger Hersch úr 25 Ft effektív kölcsönért egy ízben 200, egy másik ízben 192, összesen 392 forintot.

Ezek után csak természetes, ha ez idő szerint Jäger Hersch úr pöröli Vaszilit 105 forint tőketartozásért. Az sem lesz szokatlan, ha a kir. bíróság megítéli a követelést, mert a Jägerek és Herschek fel vannak szerelve hamis bizonyítékokkal, hamis tanúkkal és hamis eskükkel. A bíróság tudja, hiszi, emberileg meg is van győződve, hogy tanú, eskü, bizonyíték hamis; de a bíróságot köti a szent eljárási szabály, a szent perrendtartás és a szent paragrafus.

1875-ben Rjaskó Vaszili 5 forintot vett kölcsön Jäger Hersch úrtól s azt köteles lett volna kamatostól megfizetni még abban az évben. Azonban nem tudott fizetni. A drága por és pusztító végrehajtás kikerülése céljából az áldozat úgy egyezett ki a ragadozóval, hogy 1876 végén fizetni fog 40 forintot. A fizetést meg is kezdte, de csak 5, 10, 14 forintos részletekben. Amikor csak lehetett, fizetett. Mikor pénzre tett szert, pénzt vitt; mikor pénze nem volt, gabonát vitt. Mikor jól csavarintott Hersch úr a hurkon, akkor lovat is vitt. Egy hatalmas csavarintás után elvitte az ökreit is. De mivel az ökör féltett ambíciója a ruténnek, mielőtt erre a kincsre került volna a sor: odavitte rendre öt darab tehénkéjét és 15 darab juhát. Egyszóval az 5 Ft tartozás fejében eddigelé hatszáz forint értéket adott Rjaskó Hersch úrnak. A dolog pörre került. Hersch úr tagadja, hogy csak 5 Ft-ot adott volna, s azt is tagadja, hogy 600 Ft értéket kapott volna. Azonban nem tudja hogy mennyit adott Rjaskónak és mennyit kapott tőle.

1872-ben Jäger Hersch úr 10 Ft-ot adott kölcsön Panykulics Gyuszinak. Azóta az adós fizetett 168 Ft-ot, de mivel ezen összeg nem törlesztette le a 10 Ft tartozást, hogy kikerüljék a pert, kiegyeztek 90 Ft-ban. Ebből megfizetett Gyuszi 47 Ft-ot. Jelenleg Hersch úr még 77 Ft-ot követel. E szerint kapott Hersch úr 10 Ft-ért 168 meg 47, összesen 215 Ft-ot, s ha Isten élteti, még kapni fog 77 Ft-ot.

Az ilyen esetek nem szórványosak; a Jäger Herschek pedig nem ritkák. Három-négy eset bármelyik faluban könnyen összegyűjthető. Mi következik ebből? Az, hogy a legelőbérlet, a legelőkultúra, az állami marha, a telivértenyésztés mind-mind meddő munka, ha ez a nép az uzsorások körme közül teljesen ki nem ragadtatik. Legelőuzsora, felesmarha-uzsora, pénzuzsora, áruuzsora és pálinkauzsora kínozza ezt a népet. Az eddig leírt intézkedések elejét veszik a legelő- és felesmarhauzsorának. De ha a többi megmarad: hegyre hordtunk földet, tengerbe öntöttünk vizet. Azt a kis reményét a jólétnek, mint a legelővel és az állami marhával nyújtott az akció, merőben nullifikálja az uzsora többi neme. Éppen ezért gondoskodni kellett a többi uzsorák meggátlásáról.

A pénzuzsora ellen törvényes tilalom létezik. Ez a tilalom évtizedek óta áll fönn. Papíron. A rutén nép szörnyű pusztulása bizonyítja, hogy a valóságban nem tudtak a tilalomnak érvényt szerezni. Más eszközt kellett tehát megragadni. Valami olyat, ami kizárja a pénzuzsora lehetőségét. Ez az uzsora abból keletkezik, hogy a nép hitelre szorul. Ha tehát tisztességes hitel nyújtatik a népnek, akkor nem megy uzsoráshoz. Ez a tiszta sor. Kísérletet tettek tehát évek előtt a rutén vidékek központján lévő takarékpénztárokkal. Ez a kísérlet balul ütött ki. A kazárok odafurakodtak a pénzintézet és a rutén közé a hitelt közvetíteni, így aztán sűrűn szedték a hitelműveletek tejfölét, ők voltak a közbenjárók jó pénzért, ők lettek a jótállók, szintén jó pénzért. A népre nézve a hitel éppen olyan drága lett, mint azelőtt, azzal a súlyos különbséggel, hogy több pénz állván rendelkezésére, sokkal rohamosabb lett az eladósodás.

Ezen balsikerű kísérlet után Darányi miniszter vette a kezébe a ruténügyet, s a miniszteri kirendeltség feladatává tette, hogy egyelőre a szolyvai járásban és, ha itt beválik, egyebütt is hitelszövetkezetet hozzon létre.

EGÁN MŰKÖDIK

Egán nekidűlt a dolognak. Az első hitelszövetkezet megalakult 1899. augusztusban. Én 1990 szeptemberében jártain meg azt a vidéket. Ekkor már, tehát kerek egy év leforgása múlva, Dombostelkén, Volócon, Szolyván, Alsó-Vereckén, Kis-Bisztrán, Zsdenyován, Zugon, Kis-Szolyván, Felső-Vereckén, Vereckén, Vezérszálláson és Bukócon találtam hitelszövetkezeteket. A tagok száma együttvéve 1867, akik 2791 üzletrészt jegyeztek.

Kölcsönhöz jutott egy év leforgása alatt 1639 egyén. A kölcsönzött összeg 146 236 korona. Van, aki 4, olyan is van, aki 800 koronát kapott kölcsön. Múlt szeptember óta mostanig (1901. június) megalakult még negyvenhét, és alakulóban van harmincöt szövetkezet.

A szövetkezet tagja lehet minden feddhetetlen életű honpolgár, aki öt éven keresztül hetenként 20 fillér befizetésére kötelezi magát. Ez tehát egy összesen 52 koronára szóló kötelezettség, mely a befizetés napjától kezdve, bármikor 100 korona hitelre jogosítja föl az üzletrész-tulajdonost, feltéve, ha két elfogadható kezest állít, és ha a kölcsönösszeg hova-fordítását annak rendje és módja szerint meg tudja indokolni.

Kölcsönsegélyben mindenekelőtt azok részesülnek, akik az uzsorától akarnak megszabadulni. Azután azok, kiknek orvosságra és élelmiszerre van szükségük; később az adóhátralékosok. Ezek után azok, kik marhát, telket, földet vásárolnak vagy építkeznek.

A kölcsönöket az igazgatóság szavazza meg felelősség mellett. Az igazgatóság elnöke mindenütt a helybeli g. k. lelkész, erre hárul a pénztárosi és könyvelői munka is. Az igazgatósági tagok kizárólag a jobbmódú földművelő parasztgazdák közül választatnak. Kereskedő, kocsmáros, cukrász, vállalkozó, pénzzel és áruval üzérkedő egyén az igazgatóságnak tagnak nem lehet. Részt vettem az egyik hitelszövetkezetnek szeptember 10-én tartott évi közgyűlésén. A szövetkezetek céljáról, hasznáról, működéséről és sikeréről tájékoztatott az elnök beszéde. Nem érdektelen, ha közlöm ezt a beszédet, amely így hangzik:

Igen tisztelt Igazgatóság és Felügyelő Bizottság! Első sorban is melegen üdvözlöm kedves vendégeinket, és forró köszönetünknek adok kifejezést kegyes megjelenésükért. Az eddigi elhagyatottságban és nemtörődömségben nagyon jól esik szívünknek, látván azt, hogy szegény népünk iránti érdeklődés teljesen lerombolta azon falat, amely mögött oly sok nyomor és szenvedés tanyázott. Most, hála Istenünknek és forró köszönet jótevőinknek, megismertek bennünket.

És midőn köztudomást nyertek hazánk és királyunk iránti hűségünkről és szeretetünkről, de köztudomást szereztek nyomorgó szegénységünkről is, ennek okozóiról és okairól: érdeklődni kezdtek népünk életviszonyai iránt, és ezen érdeklődés felköltötte az emberekben az igazi szeretetet, az őszinte sajnálkozást. Ezen igazi szeretet és őszinte sajnálkozás azon boldogító elhatározásra ösztönözte a jó lelkű embereket, hogy rajtunk segítsenek, hogy mentsenek meg bennünket gonosz elnyomóinktól, hogy kenyeret adjanak nekünk, hogy így kiszabadítván bennünket a kétségbeesés örvényéből, szabadokká és elnyomóinktól függetlenekké tegyenek bennünket.

És a jólelkű embereknek ezen szent és boldogító óhaja megvalósult. Hazánknak, a Kárpátok által koszorúzott eme felvidékén lakó része már szabad és független! Szabad, mivel már nem kell munkájával, vagyonával áldozni elnyomóinak csak azért, hogy életét nap-nap után tolhassa; független, mivel munkájával és vagyonával már szabadon kezd rendelkezni.

A jólelkű emberek, hogy segítsenek rajtunk, a segítségnek sokféle nemét vették alkalmazásba, így gróf Schönborn uradalmának gazdaságilag kezelt földjeit bérbe vették és ezen földet albérletbe kiosztották a nép között; ezzel a nép kenyérhez és szénához jutott. Hogy legyen jófajú és saját marhácskája, külföldről importáltak éghajlatunknak és helyi körülményeinknek nagyon is megfelelő anyaállatokat, és hogy ezeket megszerezhesse legszegényebb gyermeke is népünknek, 4-5 évi törlesztéses kifizetésre szétosztották azt népünk között. Ezzel népünk saját marhájához jutott. Továbbá osztottak kedvezményes árban jó vetőmagot. Ezzel is nagyon segítettek népünkön, mivel népünk olyan maghoz jutott, amely megháromszorozta fáradozásunk jutalmát.

De mindezek segítsége mellett is népünk még nem lett szabad és független. Köztudomású dolog, hogy népünk, községenként 1-2 kivételével kisebb-nagyobb tömegekben adósa volt zsidójának. Bocsánat ezen elnevezésért, de másképp nem tudom nevezni ezen hitelezőt, mert itt csak ez a neve. És ahány zsidó lakott a községben, az mind hitelező volt. Egyik adott pénzt, másik sót, harmadik pálinkát, negyedik bocskort, ötödik szénát, hatodik zabot, hetedik földet, nyolcadik tehenet, kilencedik ökröket, tizedik ecetes savanyúvizet, tizenegyedik bekovászított uborkát, s így tovább, de találtatott olyan is, aki sertéseket vett és adott hitelbe, tartás és szaporítás céljából a szegény ruténnak. Szóval, ha egy községben 20 zsidó lakott, ennek a 20 zsidónak volt adósa a szegény rutén, de csak kisebb összeggel, a nagyobb összegekkel pedig a 40-100 percentre dolgozó titkos magánbankházaknak. Ilyen viszonyok közepette természetes, hogy csekély, vagy tán helyesebb ezen kitétel: semmi haszna sem lehetett a szegény ruténnak az előbb elmondott segítségből. Mert dolgozta volna az albérletbe kapott földet csak azért, hogy hitelezőjét fizesse; nevelte volna az importált állatját csak azért, hogy a hitelezőjének duzzadt legyen az erszénye.

De itt újból segítségére jött népünknek az emberi szeretet, a jólelkűség és a fáradságot nem ismerő áldozatkészség, és ezek megalkották a hitel-és fogyasztási szövetkezeteket. Őszintén beszélek, mert ezzel tartozom nemcsak az igazságnak, hanem a hitelszövetkezetek jól felfogott érdekének is: népünk kezdetben idegenkedéssel vagy rettegéssel fogadta a hitelszövetkezetek eszméjét. „Mi hetenként 10-20 krajcárokat fizessünk" „Minek?" „Sohasem látjuk vissza azt a pénzt", „az az uraknak kell sörre, szivarra", így beszéltek az emberek. Kutatni kezdtem és azon meggyőződésre jutottam, hogy az egyes titkos magánbankházak tulajdonosai eszéből plántálódott át népünk elméjébe az, hogy a befizetett üzletrészek az uraknak kellenek szivarra és sörre. Most pedig, midőn meggyőződtek, mily nagy áldás a „szövetkezet", örömmel lépnek be abba és készséggel fizetik a 10-20 krajcárokat. Kérdezze népünket bárki is: kell-e és jó-e a hitelszövetkezet? Mindegyik azt fogja felelni: kell-e? „Jobban, mint a mindennapi kenyér", „mert, ha ma kenyerem nincsen, ma böjtölök, ha holnap nincsen kenyerem, böjtölök holnap is, de ha pénzt kérnek, azt kiböjtölnöm nem lehet, hanem licitálják csekélyke vagyonkámat; a zsidó pedig nem akar adni, mivel haragszik, miért hagytam el".

Így beszél, így gondolkozik népünk ma, és mindennapi áldást és boldogságot kér jó Istenünktől azok számára, akik azt létesítették.

Igen tisztelt Igazgatóság és Felügyelő Bizottság! Tegnap múlt egy éve, hogy hitelszövetkezetünk megkezdte áldásos működését. Egy év, mily rövid idő jelentőség nélküli az ember és más intézetek életében. Hitelszövetkezetünk életében ezen egy év is igen nagy jelentőségű. Ezen egy év alatt, tehát hitelszövetkezetünk megalakításától mai napig 247 hitelszövetkezeti tag, családapa, 15 297 korona és 78 fillér kölcsönt kapott.

Ezen összeggel váltotta ki birtokát zsidójától; ezen összeg segítségével oldoztatta ki kezeit zsidója béklyóiból, és ezen összeggel teremtette meg saját énje számára a szabadságot és függetlenséget. Nem vazallusa tovább hitelező zsidójának, hanem olyan független szabad polgára hazájának, mint az, aki eddig ura és parancsolója volt! Hogy egyévi működésünkről röviden beszámoljak, a következőket van szerencsém tudomásukra adni:

Hitelszövetkezetünk megalakulásakor 163 tag iratkozott be 268 üzletrésszel. Megalakulás óta mai napig 48 új tag 110 üzletrésszel lépett be hitelszövetkezetünkbe. Kilépett, elhalt, más községbe távozott 10 tag 18 üzletrésszel, s így ma 198 tagunk van 360 részvénnyel. Ezen év alatt 3 közgyűlést és 10 igazgatósági és felügyelőbizottsági ülést tartottunk. Ezen igazgatósági üléseken szavaztattak meg a kölcsönök. Kölcsönre jelentkezett 263 tag, ezekből kapott 247 tag, 16 tag kérelmével elutasíttatott. A kikölcsönzött összeg: 15, 297 korona 78 fillér. Az egyeseknek adott kölcsön minimuma 6 korona, maximuma 800 korona. A központi hitelszövetkezettől 9392 korona kölcsönt kaptunk. Ezen év alatt befizetett üzletrészek 3833 korona és 80 fillért tesznek ki. Kamat címén befizetett 765 korona 10 fillér.

Kiadásaink ezek:
1. Könyvelőnek 1900. január 1-től, havi 10 korona tiszteletdíjjal fizetett 80 korona.
2. Pénztárnoknak 1900. január 1-től havi 4 korona tiszteletdíjjal fizetett 32 korona.
3. Hitelszövetkezeti iroda fűtésére kiadatott 28 korona.
4. Tinta, papír, gyertya, cégbejegyzési díj, nyomtatványok és postára kiadott 46 korona 46 fillér.
5. Hitelszövetkezeti iroda részére: egy asztal, 4 szék, egy iratszekrényért fizetett 46 korona.
6. Áruraktárunk számára egy pénzszekrényért kiadtunk 84 korona 17 fillért. Hitelszövetkezetünk számára egy pénzszekrény szállítása 25 korona 70 fill.
Összes kiadásunk tehát: 342 korona 33 fillér.

Ezzel beszámoltam egy évi működésünkről, még azt bátorkodom megjegyezni, hogy a felülvizsgáló bizottság működésünket rendesen ellenőrzi, s könyveinket többször átvizsgálta. A jóakarat könyveinket vezetni úgy, hogy ott semmiféle hiba ne legyen, megvolt bennünk - ha azonban valahol hibáztunk - ne róják azt fel nekünk rosszakaratnak, avagy hanyagságnak, hanem tudatlanságnak. Az idő és a gyakorlat nagyon jó tanító és mi ezen tanítónak szorgalmas tanítványai voltunk, tehát jövőben rendesen fog menni minden.

Midőn ezen beszámolómat elmondtam, szigorú kötelességem köszönetet mondani az igen tisztelt igazgatósági és felügyelő bizottsági tag uraknak azon szíves közreműködésükért, amelyet hitelszövetkezetünk érdekében egy év alatt kifejteni voltak kegyesek.

Kérem: jövőben is legyenek szívesek csak úgy szeretni fiatal intézetünket, bennünket pedig csak úgy segíteni, mint tevék azt a múltban, mivel erre nagy szükségünk van. Ezt kívánja úgy a hitelszövetkezet, mint mindnyájunk érdeke is.

Végezetül úgy az igen tisztelt vendégeinknek, mint a mi forrón szeretett vezetőnknek, a biztos úrnak kegyes megjelenésükért ismételten forró köszönetet mondunk, és alázattal kérjük: tartsanak meg bennünket továbbra is szeretetükben és jóindulatukban, és ne ijedjenek meg e zord vidéktől, hanem látogassanak meg bennünket többször is, hogy meggyőződjenek haladásunkról és különösen arról, hogy a magas kormány, a mi igazi atyánk, a földmívelésügyi miniszter úr ő nagyméltósága kegyét, szeretetét háládatlanokra nem pazarolja. A jó Isten áldja meg minden jóval és éltesse sokáig a mi kegyes jótevőinket!

ÁRURAKTÁRAK

Hitelszövetkezetekre a pénzuzsora ellensúlyozása okából volt szükség. Ezeket a szövetkezeteket az országos központi hitelszövetkezet látja el pénzzel. Mihelyt nyolcvan üzletrész jegyezve van: a kötelező aláírási ív felküldetik a központba, mely a szükséges biztosíték mérlegelése után, a jegyzett üzletrészek kétszeres értékét szavazza meg hitelképpen. Tehát száz üzletrész után ötezerkétszáz korona hitelben részesül a szövetkezet.

De mivel áruuzsora is sanyargatja azt a népet, mert minden községben van kazár bolt: ennélfogva a kirendeltség a hitelszövetkezetek útján áruraktárakat is létesített. A tagsági díj, illetve az üzletrész itt is annyi, mint a hitelszövetkezeteknél. Ez a kötelezettség is öt évre szól. Minden tag üzletrészei arányában résztulajdonosa a bolt jövedelmének.

Árukkal ezen boltokat a szolyvai központi áruraktár látja el. A boltkezelő fizetést húz. Köteles rendes pénztárnaplót vezetni s abba minden vásárlást bejegyezni. A felügyeletet és ellenőrzést a hitelszövetkezeti elnök naponként gyakorolja. Ezenkívül a kirendeltség is gyakran rovancsol és vizsgálja a leltárt és a naplót.

Van tehát most már a népnek „államszki bankja" és „államszki boltja". Amott olcsó hitelt élvez; itt olcsó és jó portékát vásárol a hamis mérleg alkalmazása nélkül. Az áru sokféle, a nép szükségletéhez és fogyasztási szokásához képest. Szívós küzdelembe került, míg elérhették, hogy legalább zárt palackokban szeszes italt is árulhassanak. Úgy hallottam, hogy ezen engedély ellen a leghatalmasabb bankkörök voltak mozgósítva. A pénzügyi kormány nagyobb financiális műveletek sikerét vélte veszélyeztetettnek, az italmérési jog ily módon való kiterjesztése által. Még annak is híre járt, hogy minisztertanács foglalkozott igen tüzetesen ezzel a kérdéssel.

Pedig napnál világosabb, hogy a mentési munkálat kereke holtvízbe kerül, ha a pálinka a kazárok monopóliuma marad. Amit nyerni lehet a szövetkezeti és legelő réven, mind elúszik a pálinka vámján. Szuperioritást a kazárnak a pálinka adott. Mégis nehéz volt keresztülvinni, hogy az „államszki bolt" italt is árulhasson. Kazár felfogás szerint ők szerzett jogaiktól fosztatnak meg az „államszki boltok" versenye által.

Volócon egy öreg kazár így beszélgetett velem:
„Herr von Deputierter, értsük meg egymást. "
- Figyelek.
„Mondja meg a gnädiger Herr von főnagyságosnak (ez Egán), hogy ne legyen nekünk ellenségünk. "
- Ő csak a rossznak ellensége.
„Mi nem vagyunk rosszak, mégis ellenségünk. "
- Mivel bizonyítja? A legelővel?
„Nem. "
- Az állami tehénnel?
„Nem. "
- Az állami bankkal?
„Azzal sem. Ezt mi ki tudjuk heverni. "
- A bolttal?
„Nohát, mire is való az a bolt? Nem ért ahhoz a paraszt. A pap sem ért hozzá; az alkalmazott sem. Ehhez csak mi értünk. De ez sem nagy baj, mert mi olcsóbban tudunk árulni, mert több a hitelünk. . . "
- És silányabb a portéka.
„Mit tud ahhoz ez a nép?"
- És hamis a mérleg.
„Nem méregetjük biz azt unciák szerint, hiszen nem vagyunk patikáriusok. "
- Akkor hát rendben vagyunk, mert a régi boltok kiállják a versenyt.
„Igenis kiállanák, uram, ha az állami bolt nem árusítana italt. De így elpusztulunk. Bízzák az italmérést reánk, eddig is mi folytattuk, ez a mi mesterségünk. Ne vegyék ki a kenyeret a szánkból. "
- Nézze Gotteszmann, ha maguk árulnak, miért ne árulhatna a parasztok szövetkezete is? Talán csak nem akarja eltiltani a néptől, hogy a saját áruját fogyassza?
»Én csak annyit mondok, hogy ez a mi mesterségünk s aki elveszi tőlünk, az nekünk ellenségünk. "
Mikor azokról a visszaélésekről beszéltem, amelyeket ők ezen a népen elkövettek, úgy nézett rám, mint aki nem érti, hogy miről van szó. Kifosztani embertársainkat - miért volna az visszaélés?

Kis-Szolyván hasonló párbeszédem volt.
„Mondok valamit, gnädiger Herr von Deputierter, amit az urak csinálnak, nem jó dolog. Az urak elveszik tőlünk a boltot, a pálinkát; legelőt, marhát adnak a népnek. Azért a nép mégis csak szegény marad. A népen tehát nem segítenek. Azonban mi tönkremegyünk. Itt nagy volt az ínség eddig. Ezentúl még nagyobb lesz. Mert eddig legalább nekünk volt valamink, de ezentúl nekünk sem lesz semmink". Felvilágosító magyarázatom nem fogott rajta. Ekkor ezt kérdeztem:
- Hány sertést öltek tavaly ebben a faluban?
„Tréfálkozni tetszik? Mi nem élünk sertéshússal".
- Nem magukról beszélek, hanem a rutén gazdákról. Hányan és hány sertést öltek?
„A gazdák? A gazdák egyet sem. A pap hármat ölt, a tanító kettőt".
- Helyes. Hát az idén sem öltek a gazdák sertést? De gondoljon jól utána.
Az öreg kazár gondolkozóba esett. Aztán számított. Kezét a felszeg felé emelte s integetett a házakra. Az is, ez is, amaz is. Ekkor az alszeg felé fordult. Tovább számított. Végre megszólalt:
"Tizennyolc gazda huszonhárom sertést, ezenkívül a pap hármat, a tanító kettőt".
- És hány fejős tehén volt a községben tavaly?
"Ezt könnyebb megmondani. Nekem volt kettő. . . "
- Csak a parasztokról beszéljen.
"Azoknak öt volt; a felesmarhákkal együtt tizennégy. "
-És most hány tehenet fejnek a gazdák?
"Kisborjas tehén van tizenhét, feles tehén öt, összesen huszonkettő. De rúgott is van négy, ezek még tejelnek. "
-Még egy kérdést. Volt a gazdáknak tavaly annyi szénájuk, mint most?
"A fele sem volt. "
- Rendben vagyunk. Nézze barátom, ez a tönkrement nép egyetlen év alatt abból a 6062 koronából, amit az állami bankból kapott kölcsön, a szövetkezet jegyzőkönyvei szerint kifizetett 4154 korona uzsoratartozást, marhaállományát megszaporította, hússal és tejjel kezd táplálkozni, amit eddig nem tehetett. Igaz? Az állami bérlet útján szénára tett szert. Borjúkat adhatott el. Látva, hogy támogattatik, megjött a munkakedve, s mivel jobban táplálkozik, megjött a munkaképessége is. Eddig hitelbe vásárolt a régi boltokban; most készpénzre vásárol az állami boltban. Nálam van a kis-szolyvai boltról a hiteles kimutatatás. Egyetlen év alatt, holott ez az első év, bevett az üzlet 6824 koronát. Mondhatja-e ezek után, hogy ez a nép ezentúl is olyan ínséges marad, mint amilyen ezelőtt volt?