ELŐSZÓ

Az angol gyarmatosítás során, még a XVIII. században, Indiában felfedezett szanszkrit nyelvre alapozott indo-germán, ma indo-európainak nevezett faj- és nyelvelmélet alatt megingott a talaj. De megingott a finnugorizmus hipotézise alatt is, mely az előbbiből fejlődött ki.
A tévesen „hurritának” elnevezett szabir eredetű népetnikum egy csoportját mindenáron árja, indo-európai őseiknek akarják elismertetni. A „hurriták” szabír-magyarok.

A „sumirok” történelme a szabir-magyar őstörténelem kétezer éves epizódja. A szabirok, a mezopotámiai agyagtáblák su, subar ősnépetnikuma hatalmas civilizációt fejlesztett ki, már évezredekkel a „sumirnak” elnevezett népcsoport előtt, tehát tanítómesterei voltak úgy a „sumiroknak”, mint minden utánuk következő népnek.

Régészeti, nyelvészeti és egyéb tudományos alapon is bizonyított, hogy az ősszabirok Árpád nagyfejedelmünk honvisszafoglaló szabirjainak az ősei (miközben nem feledkezhetünk meg a honvisszafoglalókhoz vérszerződéssel csatlakozó rokon onogur törzsekről sem). 

A „sumir” nép és nyelve nem tűnt el nyomtalanul, mint ahogyan azt az indo-európaista történészek állítják.

I. BEVEZETÉS

Az ős subar nép – magyar kiejtéssel szabir – volt az az ősi népcsoport, amelyik régészeti leletekkel igazolhatóan a magyarság legrégibb ősének mondható, és már a „sumir”-nak elnevezett nép megjelenése előtt megalapozta a mai ismert világ civilizációját, így tehát minden más, utánuk következő nép, így a „sumirok” tanítómesterei.

Ismeretes, hogy a „sumirok” történelmének könyvtárakat megtöltő, hatalmas irodalma van. Több könyvet írtak a szabirok történelméről is, habár a szabirokról szóló irodalom inkább csak azzal foglalkozik, hogy a ’hurrita’ népcsoport szabir volt-e. Céljuk, hogy a „hurrita” gúnynéven elnevezett szabirokat saját őseiknek elismertessék.

A Kárpát-medencében kb. i.e. 5000-ben készített Tatárlaka-i korongocskák felirata a Mezopotámiából kétezerötszáz évvel korábban oda költözött szabirok munkája. A „sumirnak” elnevezett népcsoport csak a vízözön után, úgy i.e. 4000 táján jelenik meg Mezopotámiában.

A „sumir” civilizáció csak mintegy kétezer évnyi epizódnak tekinthető a szabir-magyar őstörténelemben (de felbecsülhetetlenül fontos kétezer évnyi epizód). Régészeti leletekkel igazolhatóan a szabir-magyar őstörténelem a Közel-Keleten, Mezopotámiában kezdődik, a Nagy Zab folyó felső szakaszánál, Shanidar Zawi Cheminél. A szabir népcsoport nemesít először növényeket, házasít vadállatokat.

De nemcsak a földművelés és állattenyésztés terén ért el kiváló eredményeket ez a népetnikum, hanem a hosszú évezredek alatt – mintegy ötezer évvel a „sumirok” megjelenése előtt – megalkotott és kifejlesztett iparágakat, kereskedelmet, kézművességet, építészetet, művészeteket, kultúrát és egy sajátos, matriarchális szemléletű vallást.

RÉGÉSZETI ÁSATÁSOK MEZOPOTÁMIÁBAN

1. Paul Emil Botta (olasz származású freancia konzul) hozta először napvilágra az első „sumir” leleteket Mosul mellett Khorsabadban, 1843-ban.
2. Sir Henry Layard 1845-ben feltárásokba kezdett Nimrud-nál és Ninivévél.
3. Emil de Sarsec, a basrai francia konzul 1877-ben tudomás szerzett arról, hogy Telloh-nál, Nasriah mellett, ősrégi szobrokat találtak. Azon nyomban feltáráshoz kezdett és ő is „gazdag „sumir” leleteket talált.
4. Robert Kolvdey (német ) 1899-1917 között Babylonnál kezdett feltárásokba
5. Walter Andrea 1903-1914 között Assur mellett kezdett régészeti munkába.
6. Sir Leonard Woolley (1922-1934) tárta fel a híres Ur-i királysírokat.

II. SZABIR-„SUMIR” KAPCSOLATOK

Történészek gyakran elhallgatják a szabirok szerepét, vagy leértékelik jelentőségét. Ennek az okát abban találtam, hogy sikerült a „sumirokat” eltűntté nyilvánítaniuk, sőt a nyelvüket is holt nyelvvé nyilvánítaniuk, miután nem találták meg bennük a saját őseiket.
Jules Oppert orientalista 1869-ben nevezte el a népet, nyelvet „sumir”-nak. Annakelőtte sohasem nevezték így őket, saját magukat sem nevezték „sumernek”.

Samuel Noah Kramer professzor The Sumerians, Their History, Culture and Character 20-21.oldal: „A helyes megnevezését annak a nem-semita népnek, amelyik az ékírást feltalálta, Jules Oppert géniuszának köszönhetjük. Oppert 1869. január 17-én előadást tartott a Francia Éremtani és Régészeti Társaság néprajzi és történelmi részlege előtt. Megállapította, hogy az akkád név Assziria és Babilon semita népére vonatkozott, míg Sumeria neve a nem-semita lakosságra. Oppert azt is kijelentette, hogy a sumir nyelv analízise arra engedte következtetni, hogy az közeli rokonságban van a török, finn és a magyar nyelvvel”.
Az ékírásos szövegekben Sumeriára vonatkozólag mindig ’KI-EN-GI’ ékjelek szerepelnek, vagyis országukat a Nádasok Szent Földjének hívják.

Bobula Ida: A Sumir-Magyar Rokonság (Buenos Aires 1982.) 107. oldal: „…amit ma a tudósok Sumir földnek hívnak, arról tudnivaló, hogy akik 5000 év előtt lakták, azok szerint soha nem Sumer, hanem Mada vagy Kiengira volt a neve…”

Eduard Meyer, a Berlini Kelet-Ázsiai Múzeum egykori igazgatója Mezopotámia ősnépességéről így ír: „Ez az ősnép nem volt semita. Nevük sumirul SUBAR vagy SUBIR volt.”

S. N. Kramer: az Al-Ubaid-i preszumir nép a SUBAR. Ők adták az ős-sumir földnek a legfontosabb fejlődési erőket, ők voltak az első termelők, földművelők, állattenyésztők, haslászok, az első takácsok, bőrdíszművesek, kovácsok, asztalosok és kőművesek.”

Káldeában a turániak és a kusiták összekeveredtek és két birodalmat alapítottak, Káldeát és Elámot. A keveredés nem ment könnyen végbe, de a vízözön következtében megfogyatkozott szabiroknak („turániaknak” is nevezett népnek) nem volt más választása, mint országukat és kultúrájukat megosztani a jövevényekkel.

A szabír nép történetét folyamatosan vissza tudjuk vezetni pontos régészeti és őstörténelmi adatokkal a honvisszafoglaló őseinktől avar, hún, pártus, szkita, urartui, mitanni, „sumir” hegemóniákon keresztül az Al Ubaid, Uruk, Halaf, Hassuna korszakokba, a mitológia Aturájába, az ős sa-subar-szabir néphez.

A régészeti kutatások előtt az őstörténelmet a mitológiára alapozták. A mitológia a legősibb hitszemléletet két nagy csoportra osztja: a matriarchális és patriarchális valláskultuszra. A matriarchális hitszemléletre jellemző az anyaistennő tisztelete, a föld termékenységének erejébe vetett hit.

Legismertebb szimbólumai a bika, a kígyó, a hold és a fa (a növényvilág). A vízözön előtt a termékenység jelképét, a nőt megkülönböztetett tisztelet övezte. Ezen a hitszemléleten alapul az ősszabirok valláskultusza. A vízözön után azonban mindinkább tért hódít a patriarchális hitszemlélet, a napimádás, amelynek legfőbb szimbóluma a kos és az oroszlán. A két szemlélet összecsapását hatalmas vallásháborúk, ádáz küzdelmek jellemezték, mígnem hosszú idők után megfér egymás mellett az ős- és ókori népek valláskultuszában. Mezopotámiában, az emberiség bölcsőjében a vízözön patriarchális hitszemléletű új népcsoport jelenik meg.
S. L. Woolley írja: „…vita tárgyát képezi, hogy a vízözön előtti Al Ubaid népet nevezhetjük-e sumirnak? Az általuk kifejlesztett kultúra nem volt arra ítélve, hogy a vízözönnel eltűnjön. A későbbi, igen magas fokot elért sumir kultúra nagy részét éppen ez a régi műveltség alkotta. Az Al-Ubaid-i nép mitológiáját vették át az ő utódai…”(Ur in Chaldea, 1957. 31. old.). Tehát a „sumirok” tanítómesterei a subarok voltak.

III. SZABIR-„SUMIR” NYELV, ÍRÁS

A Halaf periódusban Arpachiyában szinte mindenütt nyakék gyanánt viselt tárgyakat találtak a régészek. Szappankőből készített, különböző formájú pici, átfúrt korongocskák, amelyeken egyenes, vagy egymást keresztező vonalak, karcolások, bevésések vannak. Ezeket a kis, lyukakkal átfúrt korongocskákat zsinóron, nyakba viselve, pecsétnyomók gyanánt használták és a magántulajdon megjelölésére szolgáltak. A pecsétnyomókból fejlődtek ki a pecséthengerek.

Archelogoy Odeyssey magazin cikkírója Denise Schmandt-Besserat – Texasi Egyetem Közel-Keleti Tanulmányok professzora az elmúlt 25 évben a Közel-Kelet, Európa és Észak-Amerika múzeumaiban szisztematikusan megvizsgálta az agyagtárgyakat, az újkőkorból származóktól kezdve (i.e. 8000-6000 között). Arra a következtetésre jutott, hogy ezeket az egyszerű kis mértani agyag alakzatokat számlálásra használták, és a legkorábbi írás előfutárai. I.e. 7500 táján az ős-földművelők találták ki javaik számontartására. Agyagból különböző alakú kis szimbólumokat készítettek. Kúp, gömb, henger. Mindegyik egy mértékegységet jelképezett. A kúp például egy kis mennyiségű gabonát jelentett, a gömb nagymennyiségű gabonát, és a henger egy állat jelképe. Ez az első vizuális kód, jelrendszer, amit az emberi kapcsolatteremtés érdekében valaha is alkottak.

Kb. 8000 ilyen szimbólumot találtak. Ez a számolási módszer elterjedt az egész Közel-Keleten. Négy évezreddel később, mire az első városokat felépítették, ezek a szimbólumok hamarosan 300-féle mértani alakzatból álló teljes könyvelési készletté fejlődtek. Külön szimbólumok voltak a nyersanyagok, a feldolgozott élelmiszer, a kész árucikkek megkülönböztetésére.

A feljegyzést úgy készítették, hogy a szimbólumokat belenyomták a még puha ’agyagborítékba’. Az írónő szerint ez volt az íráshoz vezető első lépés.  200 db Mezopotámiából, Iránból és Szíriából származó agyagtábla e jelrendszer drámai egyszerűsödését mutatja i.e. 3300-3200 körül. A könyvelők a lapított agyaglabdákba nyomták bele a jeleket. Így keletkeztek a világ első agyagtáblái.

A négy találmányra, a szimbólumokra, a ’borítékokra’, a bevésésekre és az agyagtáblákra valamint 4000 évre volt szükség eljutni a háromdimenziós szimbólumoktól az írásjelekig. Az ősi könyvelők i.e. 3100 táján hegyes íróvesszővel (stilus) rajzolták a szimbólumok jelét a puha agyagtáblába ahelyett, hogy magát a mértani testet nyomták volna bele.

I.e. 2800-ban az írás még csak a könyveléssel volt kapcsolatos. Kb. i.e. 2700 és 2000 között rendkívüli fejlődés következett be a „sumir” királyok udvarában, Urban. A királyi írástudók aranyra, ezüstre és lapis lazulira kezdtek írni, ezeket az írásokat a sírokba tették.

A történelem folyamán először Urban alkalmazták az írástudók az írást más célra is, nem csak könyvelésre, temetkezéssel összefüggően. Kb. i.e. 2600 vagy 2500-ban az imádkozó emberszobrokra ráírták a halott nevét, hogy hosszú élet utáni (örök?) élet adasson neki. Kb. i.e. 2400-ban Eannatum „sumir” uralkodó, Lagas városállam királya a győzelmeit le tudta írni egy hosszú szövegben.

I.e. 2000-ben már történelmi, vallásos, jogi, tudományos és irodalmi szövegeket írtak. Minden eddigi elképzeléssel szemben az írás gyökere mélyen a történelem előtti időkbe nyúlik vissza – az i.e. 9. évezredbe.

Az utolsó eljegesedés utáni civilizáció kibontakozása Mezopotámiában kezdődött, és azt a „sumirok” előtti (subar) szabír ősnépetnikum indította el. A számláló-rendszer és az írás feltalálói a szabírok.

Az ősi nép nem volt primitív. Denise Schmandt-Besserat bemutatja az agyagból égetett mértani testek fényképeit. A tudósaiknak fejlett, elvont matematikai, geometriai és csillagászati fogalmai, ismeretei kellett, hogy legyenek már i.e. 7500-ban. Az i.e. 9200-beli Shanidar barlang boltíves sírhelyei, későbbi ziggurátok, hatalmas kőpaloták, a kiépített öntözőrendszerek bizonyítják, hogy olyan építészeti és mérnöki tudással rendelkeztek, amely a mai ember csodálatát is kivívja.

Yale Egyetem, Connecticut, USA könyvtár Babilóniai Gyűjtemény; leírás az ékírásról: A legkorábbról ismeretes írást az agyagtáblákon találták Urukban i.e. 3300-ból. Az első táblákon képírás és/vagy számok vannak. I.e. 2500 körül a képírás elvont ékírás jelekké fejlődött a sumir nyelv leírására. Később ezt az írásmódot az akkádok, hettiták, elámiak és számos más nyelv is átvette. Az ékírásnak több mint 600 jele volt. Ez az írásmód több mint 3000 éven át volt használatos, az i.e. negyedik évezredtől a kereszténység koráig. Az első ABC-t Ugaritban találták, ékírásnak látszik, de csak 28 jelből áll és az i.e.-i tizenegyedik századból származik. Mindegyik jel egy mássalhangzót képviselt. Az abc-s írást a Közel-Kelet több nyelve átvette, úgymint az arámi, görög, héber, arab.”

A „sumir” nyelv 53 alkotóeleme közül 51 megtalálható a jelenkori magyar nyelvben C. G. Gostony professzor szerint. A „sumir” nyelv is agglutináló, ellentétben a flexibilis indo-európai vagy semita nyelvekkel. A „sumir” nyelv csak az ősturáni, őstörök vagy ural-altáji, kaukázusi nyelvekkel mutat nyelvrokonságot, ősi jellegét legjobban a magyar nyelv őrizte meg.

Francois Lenormant 1873 Etudes accadiennes: Lenormant megállapítja, hogy a „sumir” volt az írást feltalálók nyelve és a magyar nyelv áll hozzá a legközelebb. Ez az ősnyelv lesz a turáni nyelvek közös magyarázója. Az indo-germánista tudósok három csoportra osztották az emberiséget és nyelvét: az árja, semi és turáni csoportra. (ezek idejétmúlt kifejezések)

H. Sayce oxfordi professzor (Archaeology of the cuneiform inscriptions, London, 1927, 70-72. oldal): „A babiloni kultúra annak a fajtának köszönheti az eredetét, amelyiknek a nyelve olyan volt, mint a finn, a magyar és a japán.” Sayce meggyőződése olyan erős volt, hogy Magyarországra ment a magyar nyelvet tanulni. De pár nap alatt megbetegedett, ezért vissza kellett utaznia.

Jaquetta Hawkes (Prehistory and the beginnings of civilization, New York, 1963, 635. oldal) idézi Woolley professzor véleményét: „A sumir egyedülálló az ős Közel-Kelet nyelvei között. Ugyanabba a nyelvcsoportba tartozik, mint a finn és a magyar.

Gordon Childe The Danube in prehistory (Oxford, 1929) írja: „a tudósok a világ minden táján megegyeznek abban, hogy az ősmagyaroknak jelentős szerepük volt az ős Közel-Kelet kultúrájának kialakításában.”

Amíg az agyagtáblák százezrei napvilágra nem kerültek Mezopotámiában, addig a tudomány azt tartotta, hogy az írott-történelem Egyiptomból indult. Ez a feltevés az egyiptomi hieroglifákra (képírás) épült, miután Napóleon hadjárata során megtalálták a három nyelven írt Rosetta-követ. Ma már tudjuk, hogy az egyiptomiak a szabir-„sumirok”-tól kölcsönözték a képírás ötletét, és sokkal később kezdték használni, mint a „sumirok” (Georges Roux, Ancient Iraq, 73. o.).
Az első ékírásos agyagtáblákat Botta ásatása hozta napvilágra Khorsabadban, Mosul mellett, 1843-ban. Akkád nyelven íródtak.

Az urartui nyelv tulajdonképpen a káld-ok (káldeusok) és a subar-ok nyelve, ezt a népet és nyelvet az asszírok csak önkényesen nevezték el urartuinak.
Kr.e. 3. évezredből I. Ur dinasztiából ránk maradt ékírásos tábla, Oxfordi Ashmolean Múzeumban őriznek (Ash. 1.924.475. sz. alatt.) Kramer professzor fordítása Mezopotámiában ’egy ugyanazon nyelven imádták az istent’.

A Biblia is hivatkozik az egy nyelvre: Genesis 11.1.9: „Min az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala.” Orosz nyelvészek Switych, Djakonov professzor, A. B. Dolgopolski stb. megállapították, hogy ez az ősnyelv mintegy 650 gyökérszavával, minden más nyelvvel kapcsolatban van. Az orosz nyelvészek meghatározták azt a területkört, ahol az első, eredeti nyelvet beszélték: Anatóliától (Törökország) Indiáig, a Kaukázustól a Perzsa-öbölig terjedő területkör. (Dolgopolski: Ursprache Eurasien, Stuttgart 1973.) Pontosan azt a területkört, mely az ősszabír földművelők terjeszkedési útvonala.

Az ősnyelv keletkezésének idejét az orosz nyelvészek az utolsó eljegesedés végére teszik (kb. i.e. 10000). Ami megegyezik a földművelés kezdetével az ún. Termékeny Félhold területén, a szabir őshazában.

Forrai Sándor 1985: „A magyar rovásírás eredetét a kb. 3500 éves föníciai rovásírásokra vezetem vissza, ezzel van rovásírásunknak legszorosabb kapcsolata. Ez azt jelenti, hogy elődeinknek, vagy kisebb csoportjainak ott kellett lennie az ősforrásnál. Rovásírásunk rövidítési rendszere már akkor nyelvünk törvényeire épült, így a kor legfejlettebb rövidítéses írása lett, mely logikailag mai gyorsírásunk rövidítési rendszerével kapcsolatos.

Az írás eredetének két bölcsője a Kárpát-medence és a Közel-Kelet Mezopotámia központtal.

A Kárpát-medence ősidők óta alkalmas volt – földrajzi fekvésénél és kedvező éghajlati viszonyainál fogva – emberi kultúra kialakulására. Egyetlen terület a Kárpát-medence, ahol a megtelepedett ősember továbbfejlesztette civilizációját és őshonossá vált. Ennek bizonyítékaként néhány valódi ősember telephelyét említem meg: a Bükk hegységben a Subalyuk, a tatai vadásztelep, az érdi nagytábor és a Jankovich barlang.

László Gyula Vértesszőlőstől Pusztaszerig c. könyvének (Gondolat 1974.) 37. old: „Emberősünk sohasem volt tapasztalatlan, nem a nulla pontról indult el természet- és környezetismerete, hanem kiszámíthatatlanul messziről hozta magával nemzedékek ezreinek felgyülemlett tapasztalatait. A vértesszőlősi ember több százezer éves lehet, de már kőszerszámokkal, tűzzel élt, s hitt valamiféle koponyavarázslatban.”

Gordon Child: The Danube in Prehistory (Oxford 1929.): „A Kárpát-medencében egy magas fokú sumér kultúra létezett úgy i.e. 3500 táján, amely időpont kb. megfelel a sumérok Mezopotámiában való megjelenésének időpontjával is.” „… az ősszabíroknak már jelentős kultúrközpontjaik voltak a Kárpát-medencében úgy i.e. 5500 táján. (Körös és Olt-völgyi kultúrák) Az Olt-völgyi erősdi kultúra (Erdély, Hargita megye) mintegy kétezer évvel megelőzi a suméroknak a történelem színpadára való jutását. Erősdről kb. 2500, Oltszemről kb. 1000 db leletet tartanak számon, melyek mezopotámiai kultúrkörre utalnak.”

A Kárpát-medencében a szabir istenanya neve ’Eres’ azaz erős jelentésű szó, amelyből az Erősd ma is létező helységnevünk származik. A Kárpát-medencében a Körös kultúrkörben több mint negyven helyi agyagból formált istennő szobrocskát találtak, mely ősszabir eredetre utal, míg Méhteleken egy csoportban hatvan került elő. A magyarral rokon ragozó nyelv ősidők óta ismert volt a Kárpát-medencében.

A mezopotámiai és a kárpát-medencei nép ez időpontban egy és ugyanannak nevezhető, úgy régészeti, mint embertani alapon. Vallásuk, kultúrájuk és nyelvük ugyanaz és szerves részei annak a nagy ősszabir területkörnek, melynek határai elnyúltak a Földközi-tengertől messze az Aral tóig, a Hindu Kushig és az Indus völgyéig is, terjesztvén a földművelés mesterségét, valláskultuszával és kultúrvívmányaival egyetemben.

Berzsenyi Dániel 51. o.: „A magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja, mert nyilván tapasztalám azt, hogy a legközönségesebb természeti tárgyaknak nevezeteit nemcsak az igen rokon déli és keleti, de még az egészen idegennek vélt európai nyelvekben is általában a magyar gyökerekből lehet származtatni.”

A Kárpát-medence nemcsak az írás eredetének, hanem a szabir magyarság révén őstörténelmünknek is egyik bölcsője. Jelena Halikova kazányi régész a volgai Bolgárország Szuvar nevű városának neve a magyarok őseivel függ össze, mivel a magyarok régi neve szavar volt, mely eredetileg a szabir-szavir népnévre vezethető vissza.

Djakonov leningrádi kutató (Hurrisch und Urartaisch, München 1971) szerint a szabirok legdélibb szállásterülete a Kaukázus előterében volt. Innen kerültek északabbra a volgai bolgárok földjére. A népvándorlás az asszírok állandó kegyetlen támadására, nyomására történt északra, nyugatra és észak-keletre. Djakonov szerint az észak-kelet felé kirajzó szabirokról nevezték el Szibériát, amit ma is magyar hangzású földrajzi nevek igazolnak.

A szabir-magyarok rakták le a hatalmas sumir civilizáció alapjait, beleértve a kerék, az írás feltalálását, az írott történelem elindítását, az öntözőcsatorna-rendszerű földművelés bevezetését és a széles körű és magas fokú kézművesipar megalkotását.

 A szabirok több évezredes őstörténelmük folyamán különböző ágakra és csoportokra osztódtak és legtöbbször királyaik, fejedelmeik és törzsvezéreik után nevezték el törzseiket, népüket, valamint országaikat.

A magyar őstörténetet a legrégibb időktől fogva a honfoglalás koráig a szabirok nélkül elképzelni nem lehet. A 896-os honvisszafoglaló magyarságnak legalább négy törzse – élükön a Megyer törzzsel és annak fejével, Árpáddal – szabir-magyar volt.

Bíborban született görög császár és történész Konstantinos Porphyrogenitos közli a ’De administrando Imperio’ c. munkájának 38. fejezetében, hogy Árpád két unokája – Vérbulcsú és Tormás – amikor Kr.u. 948-ban Bizáncban jártak, magukat és őseiket ’Sabartoi-asphaloi’-nak nevezték. (jelentése ’erős szabir’ szavartü aszfalü)

Budge E. A. Wallis: The Book of the Dead, London 1956: ’az észak-egyiptomi dinasztia megalapítójaként egy ER-PAT, ER_PET, azaz Árpád nevű királyt tisztelnek, akinek neve mellett gyakran szerepel az őshazájára, a Zab folyó vidékére utaló ZAB név, amit az egyiptológusok SAB, SEB alakban írnak át.’

Michael Haberlandt, Ethnology (1920 London): ’A görögös formában írt Osiris, aki Kr.e. 3400-3200 táján uralkodott, magát szintén ER-PAT SAB-UR ősétől származtatta.’

Rovásírásunk az egyiptomi hieroglif írással való kapcsolatáról: a felső-egyiptomi Karnak város egyik templomának hieroglif feliratában szerepel Arad, Maghara, Árpád városok neve i.e. kb. 1500-ból. Feltehetően sok ezer éves szabir-magyar településről van szó. Ennek a népnek közvetlen köze kellett, hogy legyen az egyiptomi és föníciai írások kifejlesztésében.

Nálunk Nógrád megye salgótarjáni járásában Zabar helységnév ismert. ’Ar’ végződésű helységnevek még Szabolcs-Szatmár megyében Kisar, Nagyar, Zala megyében Zalaszabar, Baranya megyében Hercegszabar, Székelyszabar, Vas megyében Szombathely, melynek eredeti neve Szabaria vagy Szavaria. A földrajzi nevek etimológiai szótára szerint Arad városunk első szótagja az ar – úr szavunkkal azonos. Ez a végződés a következő népnevekhez is kapcsolódik: magy-ar, av-ar, szav-ar, sub-ar stb.

A szabirok a Zab folyó környékéről kiindulva fokozatosan hódították meg az egész Közel-Keletet, jutottak el vitorlával ellátott, kátránnyal bélelt, gyékényből fonott hajókkal – a Fekete-tenger, a Földközi-tenger környékére, a mai Perzsiába, a Dunán fel a Kárpát-medencébe stb.
A hurri a központi szabirság nyugati ága. Kr.e. XIV. század táján is még éltek a Jordán folyó völgyében. Az ősszabirok Jerikóban Kr.e. 7000-ben már megjelentek.

Simon Péter: ’A tibarok, tabarok azokhoz a szabir törzsekhez álltak területileg és egyébként is közel, akiket protohettitáknak, vagy hattiaknak nevez a tudomány.’ A szabir népnév néva ’asphaloi’ jelzőt is kap. Ennek a kifejezésnek az az alapja, hogy a szabir őshazában, É-Mezopotámiában, az Alsó Zab folyó neve arabul Zab-el-asfal /e térkör ezidőben arab megszállás alatt volt/.

M.F. Albright „Archeology of Palestina” 66. oldal: megállapítja, hogy „Mag-har rét a Tábor hegytől kb. 10 km-re fekszik, amely a bibliai alakítással Názáretnek van írva.” A „magyar” népnevünk „gy” hangja több nyelvben ismeretlen, ezért a földrajzi nevek latin betűs írásában a magharon kívül még számos változata ismert.

A szabir-magyarság révén a Kárpát-medencét és a Közel-Keletet tekinthetjük az őshazánknak. A Kaukázus csak egy közbeeső állomás volt a két „bölcső” között, és innen történhettek a kirajzások a szélrózsa minden irányába és vissza.

Arthur Ungnad: Subartu c. könyve 163-64.: „A subar nyelv az évezredek alatt nagy változáson ment keresztül, úgyhogy Kelet-Subartuban másként beszéltek, mint Nyugaton. Az ugariti nyelv nagyon mélyre nyúló változást mutat a subar nyelvemlékhez képest. Meg kell különböztetnünk a keleti és nyugati subar nyelvet. A legrégibb nyelv első megjelenése a Kelet-Tigris térköréből való (Ungnad ezt a megjegyzést az i.e. 2400-ból származó, Samarrában felszinre került bronztábla feliratára alapozza).
Subartu szíve nem Nuziban, Kerkuk közelében volt (amint azt Speiser állítja), hanem egyenesen Kelet-Subartuban, ahonnan a bibliai uralkodók hódító hadjáratai elindultak.”
Oxford Ashmolean Múzeum 1.924.475 sz. agyagtábla: „egy ugyanazon nyelven imádták az istent” (SU-BIR-KI = Subartu és KI_EN_GI = ’Sumeria’). Tehát az agyagtábla dokumentum szerint a szabir nyelv = „sumir” nyelv. Így megvilágosodik előttünk a „sumir”-magyar nyelvrokonság is, mert Árpád honvisszafoglaló szabirjai, már magyaroknak nevezik magukat.
Meggyőződésem és véleményem indíttat arra a megállapításra, hogy ez a két népetnikum (mindkettőt „turáninak” nevezik az indoeurópaisták) az idők folyamán eggyé forrott, nyelvük azonossá vált. A szabirok tanítómesterei voltak a később érkezett, és helytelenül „sumirnak” elnevezett népcsoportnak, majd az idők folyamán életmódjukat, vallásszemléletüket egybeolvasztották (a szabirok matriarchális vallásába).