Print this page
2011 augusztus 23, kedd

A magyarok istenének elrablása / 5. rész

Szerző: Grandpierre K. Endre

Címünk paradox; egymást kizáró tényeket rejt. Nyomozáshoz nyomok kellenek, nyomok nélkül nyomozni hogy lehetne? Nyomtalanul nyomokra miként bukkanhatunk? Nyomtalanított titkok nyomában nyomozni, nyomokat nyomatékosítani, nyomozás alá vetni, vajon nem holmiféle fából vaskarika, sűrített képtelenség?

A magyarok istenének elrablása avagy a magyar faj nagy elárultatása

5. rész

NEMZETKŐZI BŰNSZÖVETKEZETEK TÁMADÁSA A MAGYAR NAGYHATALOM ELLEN

 

NYOMTALANÍTOTT TITKOK NYOMÁBAN

Rá kell jönnünk az alábbiakban: az ellentmondás csupán látszólagos, a nyomtalanított titkok nyomozása és felderítése nemcsak lehetséges, de óhatatlanul szükséges is: enélkül lehetetlen volna a valósághű történelemfeltárás.

Történelmünk X-XI. sz.-i eseményvonulataiban mindenütt az adatirtás tényeibe ütközünk. Láthatatlan kezek kiszaggatták e viharos korszak történelmének lapjait s ezáltal az egész korszakot homályba döntötték. Lélekszakasztó pusztaság húzódik itt mindenfelé. Mintha elvadult tájon, félreeső fennsíkon, valamikori roppant erdőirtáson bolyonganánk; kidöntött fatörzsek, bemoházott korhadó rönkök mindenfelé, tüskés embermagas bozót, sehol egy járható ösvény, nyomravezető jel, hogy mi zajlott le itt ezekben a vészterhes időkben, hova nem ér el az emlékezet. Csupa horgadó titok, sötétárnyú talány itt minden.

Felmerül a kérdés: miként keletkezett nemzeti emlékezetünknek ezen irdatlan pusztasága, miként keletkeztek az óriási vakfoltok, miként következett be a nemzeti emlékezetvesztés korai történelmünk e rendkívüli jelentőségű térségében.

Az emlékezetőrzés mulasztásaival, hanyagságaival magyarázható-e mindez, azzal, hogy - miként egyik historikusunk kifejtette - őseink nagyobb gondot fordítottak a tényleges férfias küzdelemre, mint azok feljegyzésére, írásban megörökítésére?

Vagy maga az idő okozta múlás, romlás, feledés a gyötrő hiány oka, a természetes úton bekövetkező, mindenre kiterjedő múlandóság, a felrótt, kőbe vésett, fába faragott, papírra vetett emlékek pusztulása, netán a háborús dúlások, rablások, égetések?

Számos tény tanúsítja: a régi magyarok, kik eleiknek és tetteiknek tiszteletében éltek, nagy gondot fordítottak a történelmi tények megörökítésére. Hagyományainkban, krónikáinkban számos jel utal a hazai írásbeliség korai általános elterjedésére és nemzetünk történetéről készült írásos művekre, krónikákra, őskódexekre. Kétségtelen azonban, hogy a felsorolt tényezők is szerepet játszottak a feljegyzések, emlékek megsemmisülésében.

A felsorolt romboló erőkön kívül azonban van még egy olyan közismert tényező, amely vezető szerepet vitt írott emlékeink, nemzeti hagyománykincsünk, ereklyéink megsemmisítésében: A KERESZTÉNY INKVIZÍCIÓ, amely SZINTE ÉRTHETETLEN DÜHVEL ÉS MAKACSSÁGGAL EGY ÉVEZREDEN ÁT IRTOTT MINDENT, AMI RÉGMÚLTUNKRA EMLÉKEZTETETT, MINDENT, AMI MAGYAR VOLT ÉS A RÉGISÉG JEGYEIT VISELTE MAGÁN.

Ámde ez sem ad kellő magyarázatot azokra az óriási, mesterségesen keltett vakfoltokra, amelyekbe X-XI. sz.-i (részint korábbi és későbbi) történetünkben ütközünk. Valóban emlékezetünkből kitörölt korszakokról beszélhetünk, látásszűkítésről, eszméletcsonkításról. De az általános pusztításon belül sajátos jelenség figyelhető meg: az adatirtás a legkényesebb, leglényegesebb részek, tények, kulcsfontosságú adatok, események megsemmisítésére irányul, legfőképpen a titkos erők tevékenységének csomópontjaira, azokra az adatokra, mozzanatokra, mondjuk ki: a magyarság elleni bűncselekményekre, nemzetközi magyarellenes összeesküvések rémtetteire, a királygyilkosságokra, amely adatok ismerete mindenre fényt vethetne.

Megállapítható tehát, hogy a magyar történelmi múltból felénk ásító óriási fehér foltok nem természetes úton létrejött képződmények, hanem tervszerű és célirányos tevékenység következményei, melynek célja: megakadályozni, hogy éppen ott ne lássunk tisztán, ahol a legfontosabb volna, és így ne mérhessük fel romlásunk okait.

Mindez azonban még nem minden. Történelmi adatirtás ugyanis soha nem lehet tökéletes: a történelem szerteágazó nemzetközi szövevénye lehetetlenné teszi a teljes nyomtalanítást, minden adat, gyanús jel eltüntetését; mindig maradnak áruló nyomok. Így aztán az adatirtó nyomtalanítás mellé társul szegődik a félremagyarázás, a hamis értelmezés; ez a hatalmas apparátusokkal folytatott kettős tevékenység pedig szinte kilátástalanná teszi a történelmi valóságfeltárást.

Az ilymódon adódó nehézségekre figyelmeztetnünk kell az olvasót. A történetvizsgálót azonban mindez nem riaszthatja vissza.

Helyzete az adatirtás és a történelemtorzítás ellenére sem reménytelen:

- részint mert a teljes adatirtás a történelmi anyag sokrétűsége, nemzetközi összefonódásai folytán keresztülvihetetlen;

- továbbá, mert maga a nyomtalanítás is árulkodó és bizonyító lehet, miként ez a köznapi bűntényeknél is tapasztalható, ahol éppen az elkövetők nyomtalanítási igyekezete vezeti, sajátos nyomként a bűnüldöző szerveket a gaztett és a bűntevők leleplezésére;

- végül, és nem utolsósorban: a történelmi anyag valójában egyetlen óriási összefüggő szerkezetet alkot, hasonlatosan valamiféle gigantikus grafikai műhöz, roppant mozaikképhez, amelynek egyes elemei ugyan kiiktathatók, törölhetők, megmásíthatók, a mű egésze - a térben és időben sokrétű, kiterjedésű történelmi anyag egésze - azonban kiiktathatatlan összefüggései révén csalhatatlanul kirajzolja és logikai úton helyreállíthatóvá teszi a mesterségesen eltávolított, elködösített részeket. Az előzmények, körülmények és következmények elemzése, konkrét adatokkal való egybevetése a történetvizsgáló hatalmas fegyvere a csalás leleplezésében.

TAKSONY TITOKZATOS HALÁLA

Vizsgálatunk közelebbi tárgya Magyarország és a magyar nemzet nagy X-XI. sz.-i történelmi tragédiája. pontosabban Géza nagykirály trónralépésétől (972) Szent István haláláig (1038) terjedő korszak. Taksony (947-972) uralkodása kívül esik rajta, mivel azonban halála egybeesik Géza trónralépésével, nem hagyhatjuk említetlenül.

Taksony nagykirály halála tökéletes titok. Nincs róla semmilyen adat. Titkai tehát, ha vannak titkai, úgy látszik feltárhatatlanok s az eset önmagában megfoghatatlan. Így semmi dolgunk nem volna vele, ha több oldalról nem ütköznénk fölöttébb gyanús fejlemények sorába, amelyek Taksony halálának váratlan voltára, rendellenességeire és szinte beláthatatlan következményeire utalnak: e szemünk elől elfedett haláleset mögül titkos mesterkedések okozta végzetes változások sarjadzanak elő, miket a természetes halál, illetve az események szabályos menete alapján semmiképpen sem lehet kielégítőnek mondani.

Taksony életéről, országlásáról a történeti forrásokból képet alkothatunk. Kiváló uralkodó volt! Ősei szellemében és az ősi hitelvek, szokáshagyományok értelmében kormányozta az országot, amely alatta szabadságban és jólétben virágzott, s mert jóságos uralkodó volt. Népének nem zsarnoka, de a szó nemes értelmében vett, hivatott vezetője, gyámola volt, a köznép rajongásig szerette. Magyarország hatalma az ő uralkodása alatt töretlen volt, miként ezt névtelen jegyzőnk megjegyezte - nem minden él nélkül Taksony utódaira vonatkozóan:

"Taksony vezér Magyarország főembereivel együtt élte valamennyi napján át HATALOMMAL ÉS SZÉPSZERÉVEL MEGTARTOTTA ORSZÁGÁNAK MINDEN JUSSÁT." (nem úgy, mint az utána következők)

Pályájának képe kirajzolódik előttünk. Mi több, még fizikai mivoltáról, még testi megjelenéséről is képet alkothatunk:"

Szép nagy szeme volt és fekete, puha haja, üstöke meg hasonló az oroszlánéhoz"

Csupán tragédiájáról, végzete bekövetkezéséről, korai haláláról, nincs egyetlen szó sem, még annyi sem, hogy "meghalt"; 972-ben bekövetkezett halálára csupán következtethetünk abból a tényből, hogy fia, Géza ekkor vette át a hatalmat.

Véletlen, vélhetnénk, krónikási hanyagság, mulasztás, csakhogy ezt megcáfolják a körülmények. A tények azt tanúsítják, hogy Taksony halálának, illetve halálkörülményeinek elhallgatása a célzatos adatirtás, adatelnyelés számlájára írandó. Taksony halálával ugyanis TÖRTÉNELMÜNK EGY LEPLEZETT, DE RENDKÍVÜL SÚLYOS ÉS MÉLYREHATÓ VÁLSÁGZÓNÁJÁHOZ ÉRKEZÜNK, ADATIRTÁSSAL, ELHALLGATÁSSAL ÉS FÉLREMAGYARÁZÁSSAL ELFEDETT ROPPANT SZAKADÉKHOZ, A MAGYAR FAJ NAGY ELÁRULTATÁSA ÉVEZREDES ERÓZIÓVONALAINAK, TÖRÉSRENDSZEREINEK KEZDETEIHEZ, S ITT INDULNAK BE A MAGYAR TÖRTÉNELEM MANIPULÁLÁSÁNAK ROPPANT KÖDÖSÍTŐ, ADATIRTÓ HAZUGSÁGGÉPEZETEI IS, AMELYEK ÍZRŐL-ÍZRE, ÉVSZÁZADRÓL ÉVSZÁZADRA VÉGIGVIZSLATJÁK A MAGYAR TÖRTÉNELEM ESEMÉNYEINEK MINDEN MOZZANATÁT, HOGY ELTÜNTESSÉK A MAGYAR FAJ ORVUL VÉGHEZVITT GERINCROPPANTÁSÁNAK S A MAGYARORSZÁG ÉS A MAGYARSÁG ELLEN TÖBB MINT EGY ÉVEZREDEN ÁT VÍVOTT TITKOS HÁBORÚ RÉMTETTEINEK MINDEN NYOMÁT. Itt kezdődik meg például, többek között a magyar királyok-királynék személyi adatainak módszeres eltüntetése, manipulálása, meghamisítása; a történelem-manipulátorok, inkvizítorok ugyanis felismerték: királyaink életének és halálának tényei, életrajzi adatai perdöntő bizonyítékokat szolgáltathatnak a történelem-eltitkoló, -meghamisító ténykedések leleplezésére, a konkrét számadatok tanúsága alkalmas rá, hogy átszakítsa a hazugságokból nagy gonddal szűkre szőtt, áthatolhatatlannak tetsző szövevényt és így láthatóvá teheti a történelmi hamiskártyázás minden mesterkedését. Könnyű ezt átlátnunk, ha a gyermekként trónra ültetett királyokkal kapcsolatos sötét üzelmekre gondolunk. (A gyermekkirály = uralkodásra éretlen és arra képtelen király, hatalmi jelkép, amely elfedi a mögötte tevékenykedő láthatatlan kormányzatot: a titkos háttértényezők szabad vadászterülete ez.) Utólag viszont elég eltitkolni a gyermekkirály életkorát; ezáltal már önmagában lehetetlenné válik cselekedete rugóinak és az őt mozgató árnyékkormány romboló tevékenységének felismerése. Fordítva ugyanez érvényesül királyaink rejtélyes halálkörülményeinek elhallgatásában.

Taksony halála és fia, Géza hatalomátvétele körül nagy az adatirtás és sűrű a titok. Nemcsak az ő adatait tüntették el és gyúrták át, hanem Gézáét is... Szerencsére fennmaradt két áruló adat: Taksony születésének és trónralépésének éve...

Lássuk a tényeket.

Taksony 934-ben született.

947-ben koronázták királlyá, még apja, Zsolt életében, tizenhárom éves korában!

Rejtély, hogy Zsolt miért tette maga helyett királlyá még gyermekkorú, kormányzásra még képtelen fiát, de ennek taglalásába nem akarunk belebocsájtkozni. (Az egyetlen elfogadható magyarázat az volna - noha erre semmi sem utal -, hogy Zsolt nagybeteg volt és számolt a halálával - de hol volt a kor orvostudománya attól, hogy ennek a majdani bekövetkezését megállapítsa?) - Zsolt mindenesetre fia megkoronázása után három évvel meghal. Taksony tehát tizenhárom éves éretlen fővel - kormányzásra képtelenül - a magyar birodalom urává vált.

Harmincnyolc éves korára, 972-re Taksony nagykirály már halott.

KIRÁLYGYILKOSSÁGOK (Hogyan haltak meg a magyar királyok?) c. kötetünkben Árpád-házi királyaink halálzónájaként jellemezzük harmincas éveiket. A HALÁLZÓNA titka: a királyok ekkor jutnak abba az életkorba, amikor neveletlen gyermekeik, köztük a reménybeni trónutód, kezdenek kinőni a gyermekkorból. Az ország kormányzatának legyöngítésére törekvő vagy azt éppen kézbentartó láthatatlan erőknek sötét céljaik érdekében itt kell közbelépnie és elrekesztenie, elmetszenie az apa-király életfonalát. Ezáltal ugyanis kettős célt érnek el:

a/ Lehetetlenné válik a nemzedéki tapasztalatcsere és tapasztalatátadás; az apakirály nem vezetheti be reménybeni utódját a kormányzás rejtelmeibe és nem vértezheti fel őt annak veszélyeivel szemben;

b/ Utódja éretlen-tapasztalatlan, kormányzóképtelen gyermekként kerül a trónra, következésképp szükségszerűen mások kormányoznak helyette, s ilymódon bő lehetőség nyílik rá, hogy azok az erők, amelyek a király-apa életét kioltották, kezükbe ragadják, illetve tovább birtokolják az ország fölötti hatalmat.

Nem is szólva azokról az elkerülhetetlen zavarokról, válságjelenségekről, amelyek a királycserék óhatatlan kísérőjelenségei.

A halálzóna tehát itt van. De hol a Taksony utáni gyermekkirály?

GÉZA NAGYKIRÁLY TRÓNRALÉPÉSÉNEK REJTÉLYES KÖRÜLMÉNYEI

Hivatalos történészeink egyöntetűen úgy vélik: Géza meglett emberként került hatalomra. Mi több, már nős, családos, harmincadik éveiben járó férfi volt s már 967-ben, valahányadik gyermekeként született Vajk nevű fia, a későbbi Szent István. Mi több, Géza erre az időpontra már meg is özvegyült.

Remek, mondhatnánk, remek. Csak egy a bökkenő: miként lehet egy harmincnyolc éves elhunyt királynak harmincvalahány éves fia?

Számoljunk utána egy kicsit. Tegyük fel, hogy Taksony korán, húsz-huszonkét éves korában nősült és már egy éven belül, tehát huszonegy-huszonhárom éves korában gyermeke is született. Számolnunk kell azzal is, hogy Géza nem első gyermeke volt. (Alátámasztja ezt a feltevést az a tény, hogy nálunk ekkor még nem érvényesült a nyugati mintájú öröklési és trónutódlási rend és nem a legidősebb fiúgyermek került az apja utána trónra.)

Géza életkora tehát a fentiek értelmében trónralépésekor legfeljebb tizenhét, valójában 12-16 éves lehetett. Ennek középarányosául 14 évet kapunk.

Vagyis beáll a tragikus képlet: egyfelől halálzóna által letarolt királyapa, másfelől kiskorúként trónaültetett király gyermek.

E tények alapján ki kell bővítenünk a Királygyilkosságok c. kötetünk Árpád-házi gyermekkirályainkról közölt táblázatát.

NEVE URALKODÁSI IDEJEB/b> TRÓNRA LÉPÉSEKOR
Taksony 947- 972 13 éves
Géza 972- 997 14 (12-16) éves
Szt. István 997 (1001)-1038 cca. 14 éves
Salamon 1063-1074 11 éves
II. István 1116-1131 15 éves
II. Géza 1141-1161 11 éves
III. István 1161-1173 15 éves
III. László 1205 3 éves
. Kun László 1272-1290 10 éves

Őket még hat vegyesházi gyermekkirályunk követi.

Romlásunk egyik tükörképe ez. És itt emlékeznünk kell a Shakespeare-i igére: "Jaj annak az országnak, melynek gyermek(ek) a királya(i)!"

Mindezek előrebocsájtása nélkül lehetetlen megértenünk a következendőket.

REJTÉLYES HÁTTÉRVONULATOK GÉZA URALKODÁSÁNAK KEZDETÉN

TITOKZATOS KÖVETJÁRÁSOK

Megtörtént a királycsere, szépreményű ifjú király az ország trónján: nem kell ellenséges támadástól tartani, mivel az ellenséges erők - a magyarság katonai hatalmát ismerve - távol állnak attól, hogy támadást kíséreljenek meg.

Ígéretesen fénylő utak vezetnek a jövőbe: az ország gazdasága, ipara, mezőgazdasága, hatalma szilárd, népe egységes és szabad, fenntartás nélkül tömörül Árpád-vérű uralkodója körül, trónját, hatalmát semmi sem rendítheti meg.

Béke van, háborús cselekményekre immár hosszú évek óta nem került sor. Magyarországot egyébként az árpádi honvisszafoglalás befejezése, azaz 907 óta senki sem támadta meg, még csak kísérlet sem történt az ország felségterületének megtámadására, megcsonkítására.

És ekkor látható jel és ok nélkül - a magyar hatalom megroppan, minden balra fordul s a hatalmas Magyarország és a magyar faj a végpusztulás peremére kerül.

Az ifjú magyar uralkodó még meg sem melegszik a trónján, máris olyan titkos mesterkedések indulnak az ország behálózására, a magyar nagyhatalom aláaknázására és olyan rendhagyó fejlemények következnek be, amelyeket bízvást nevezhetünk elképesztőnek, fantasztikusnak.

Régesrégi titkok rejtőznek itt, bemocskosodott ezeréves titkok, hasonlók erdők mélyén, nedves talajon korhadó fatörzsekhez, mikből titokzatos fény csap ki, a holt fa életét, rothadását jelző titok, rossz kérgek, por, korom, eszmei avar, ködöző mételyrétegek, évezredmély ferdítés, burjánzó hazugságok.

Vadászebtürelem s szívósság kell itt, ha az igazságnak a nyomára akarunk jutni, mert titoközön borít itt mindent, egész történelmünket s kiváltképp a X. és XI. századot, Géza és István király történetét. S a titkok titka, a titkok gócpontja, a legmélyebben elhallgatott titok az a titkos cselekmény, melyet létfontossága miatt hét lepellel lefednek.

Alig történt meg a királycsere, különös, eladdig elképzelhetetlen mozgolódások kezdődnek. Láthatatlan erők lépnek fel és magukhoz ragadják az eseményeket. Háromnegyed évszázad diadalmas magyar külháború-sorozatai után a legjelentősebb ellenfél, a németség kezdeményezésére mintha magyar-német közeledés jelei mutatkoznának. Küszöbön áll talán a magyar-német ölelkezés?

I. Ottó német császár mintha csak Géza hatalomátvételére várt volna, gyors egymásutánban két követséget meneszt a magyar királyi udvarba, erre pedig a magyar fél viszontkövetséggel felel. Békeszándékok mozdulnak meg a szívekben? Frigykötési hajlandóságok? A két nagy ellenfél, a magyar és a német egymásra talál és békejobbot nyújt egymásnak? Ki tagadná ennek óriási jelentőségét? Másként alakulna a két nagy nemzet, s Európa és a világ sorsa. De nem ez történik, nem erről van szó, egyáltalán nem erről; földalatti erők lendülnek mozgásba. Láthatatlan birkózás indul, melyben az egyik fél, a magyar, mintha álomban tenné, kábultan támolyogva vesz részt, anélkül, hogy felismerné: ez az elfátyolozott viaskodás nem játék, nem holmiféle baráti ölelkezés, de álcázott vérre menő, élet-halál tusa, s a kockán forgó tét: minden! Az egész nemzeti lét, élet és hatalom, szabadság és rabiga, függetlenség és idegen elnyomás, virágzás s pusztulás, elorzott múlt s jövő.

Követjárások indulnak német részről, a két fél részéről megtörténik a kapcsolatfel-vétel, de ezek a követjárások nem nyílt, baráti érintkezés, béke és összefogás jegyében lépnek fel, de elkendőzött arccal, sanda szándékkal, titkos utakon, s titkosak a céljaik is, annyira titkosak, hogy több mint egy évezred sem volt elegendő ahhoz, hogy bárki is fellebbentse a titokról a fátyolt s megmutassa, mi történt.

Wolfgang, a Sankt Gallen szomszédságában állott einsiedelni bencés kolostor szerzetese vezette az első követséget.

A KIRÁLY ESKÜJE

Petrus Ransanus művének egyik helyén arról számol be, hogy Géza esküt tett a fegyveres térítés végrehajtására. Géza esküvel fogadja meg Adalbert prágai püspöknek, hogy a magyarságot paranccsal, s ha kell, fegyverrel kényszeríti ősei hitének elhagyására és a kereszténység felvételére. "Kitűzték a napot, amelyen ők és sokan az előkelők, a gazdagabbak és a szegények közül újjászületnek a szent keresztségben. Géza ekkor fogadalommal kötelezte magát és esküvel ígérte, mielőbb gondoskodni fog arról, hogy minden alattvalója parancsának engedelmeskedve s példájaszerint Krisztus hívévé váljék." (i. m. 111.) Miért tesz esküt a magyar királya prágai püspök színe előtt? Mi készteti e lealázó cselekedetre? Önmagától szánta rá magát vajon erre? Belső meggyőződésből?

Ki tűzték a napot. A prágai püspök parancsára. Vajon valamilyen ismeretlen okból önszántából jutott Géza erre az elhatározásra? Szuverén uralkodóként a maga hatalmából minden külön fogadkozás, eskütétel nélkül is meghirdethette volna elhatározása végrehaj-tását. Miért volt hát szükséges ehhez a templomi eskütétel? Bárhogyan forgassuk is, ez az aktus Gézának az egyháztól, a klérustól való függőségét fejezi ki. A papság itt mint fölöttes erő áll szemben az alárendelt, a maga (esetleges) szándékait esküvel bizonyítani kénytelen királlyal. Források egyöntetű tanúskodása és a tagadhatatlan történelmi tények tanúsítják, hogy Géza korának, uralkodása kezdeti szakaszának papsága külországokból frissiben jött idegen. Magyarul nemis beszélő jövevény egyházfiak előtt a király eskütételre kényszerüljön s esküvel fogadja meg, rákényszeríti saját nemzetére azt a hitet, amelynek igazi mibenlétéről sem neki, sem nemzetének nem lehetett tudomása? Maga a helyzet cáfolja a királyt illetően az önkéntességet, de teljesen kizárttá teszi azt az a tény, hogy Géza maga sem tért át - minden nyomással, kényszerítéssel dacolva - az új hitre. Képtelenség hát föltenni, hogy az ősei hitéhez a ránehezedő kényszerrel szemben is dacoló király önként tett volna esküt, hogy kényszert alkalmaz és fegyverrel rákényszeríti nemzetére az egyházi főméltóságokba ültetett jövevény papok hitét. Az sem lehet pillanatig sem kétséges, hogy ez a nyilvános és megszégyenítő eskütétel nem Géza kezdeményezésére történt, hanem mert erre felszólították, kényszerítették azok, akik a templomi ünnepséget jóeleve elhatározták és megrendezték.

"Kitűzték a napot" - mondja Ransanus, s mára többesszám használata is jelzi, nem Géza tűzte ki (erre módja sem igen lehetett volna), hanem bizonyos, meg nem nevezett személyiségek. A szervezés sokrétű és alapos volt, ezt tanúsítja, hogy "sokan az előkelők, a gazdagabbak és a szegények közül" is megjelentek, vagyis minden előre elhatároztatott és elrendeltetett. Sikerült tehát Gézát olyan kényszerhelyzetbe hozni, hogy a nyilvánosság előtt kötelezze magát a kényszerítésre. Ez volt a nyilvános templomi ünnepség célja, de tán méginkább az, hogy a kényszerítés elvét ünnepélyes templomi keretek között mintegy szentesítse, nyilvánosság előtt elkötelezze a királyt és a hatalmi szerveket (erőszakszerveket) a fegyveres kényszer alkalmazására a térítésnél. Olyan egyházi-hatalmi aktus volt ez tehát, amelynek lényegi célja az erőszak és kényszer meghirdetése. Felső parancsra, egyházi segédlettel kimondatott tehát a népre a kényszer alkalmazása a kereszténységre térítésben. Géza eskütétele is arra utal, hogy ez az ifjú magyar király nem egészen azt teszi, amit akar.

WOLFGANG SZERZETES REJTÉLYES FARKASJÁRÁSA

A magyar történelemnek ezt a szakaszát, melyet előszeretettel jelölnek a kereszténységre térítés korának, bátran nevezhetnénk a germán terjeszkedés és titkos hódítás korának is.

"Hazánk, mely még Taks korában a nyugot befolyása előtt zárva állt, Gyejcs (Géza) kormányának legelső éveiben a császár és a német papság befolyásának önkényt látszik föltárni keblét... - írja Szabó Károly, a múlt század egyik jeles historikusa - azon fegyvertelen lelki hódítók előtt, kik jól kigondolt terv szerint készültek a harcias szellemű magyarokat a kereszténység szelídítő igájába szorítani, s egyszersmind a független magyar hazát először egyházilag a lelkiekben, azután politikailag is, mint e korban a megtérített népek rendes sorsa volt, a német birodalom felsősége alá vetni."

(Szabó Károly: Vezérek kora 342.)

Szabó Károly említetlenül hagyja itt, hogy nemcsak "fegyvertelen lelki hódítók," de ennek örve alatt fegyveres hódítók hatalmas seregei is elözönlötték titkos utakon az országot, olymódon, hogy a gyanútlan s a halálos veszedelemre későn ébredő nemzet ne is sejtse, mi készül titokban ellene.

Nagy a ködkavarás; azt hangoztatják, hogy Wolfgang követsége sikertelen volt és félbe is szakadt, illetve el sem kezdődött, mivel Piligrin, Passau püspöke (aki jogcím nélkül igényt formált a nemlétező pannóniai egyházmegyére) merő féltékenységből visszahívta őt.

A pártidők felkapott párttörténésze, Győrffy György, aki a történelmi tények ellenére a régi magyarok sosemvolt "megtérési vágyáról" ír, ami önmagában történelmi képtelenség és csak fokozza a Wolfgang követségével kapcsolatosan amúgy is fennálló zűrzavart, a következőket írja:

"Bizonyos (?), hogy az ekkortájt tudomásukra jutott magyar megtérési vágy buzdította fel Wolfgangot, hogy apátjának engedélyével elinduljon Magyarországra téríteni. Alig ért azonban Pannónia végeihez, Piligrin püspök visszarendelte."

Elképesztően logikátlan feltevés: Ottó császár követét az alárendelt egyházfi hívja vissza! Piligrinnek nem volt lehetősége Wolfgang követi kijelölését megakadályozni, de arra volt módja-ereje, hogy I. Ottó feje fölött átnyúlva visszarendelje a császári követséget. Ha a szellemi csúcsteljesítményeket nyilvántartanák, ezt a képtelenséget be lehetne írni a rekordok könyvébe.

Wolfgang útjának megszakítását, kudarcát semmi sem bizonyítja. Ellenkezőleg. Wolfgang útja rendkívül sikeres volt. Bizonyítékaink vannak erre. De vegyük sorra a tényeket.

Kétségtelen, hogy Wolfgang titkos diplomáciai megbízással küldetett Magyarország királyához, megbízója I. Ottó német császár volt.

Megállapításunkat a teljes bizonyosságig fokozza az a tény, hogy Ottó császár 972 augusztusában, tehát Wolfgang indulása előtt az einsiedelmi bencés apátságba látogatott és kiváltságleveleket adományozott az ottani szerzeteseknek, köztük, vitathatatlanul, Wolfgangnak is. E kiváltságlevelek adományozása arra utal, hogy a nevezett apátságban amolyan személyiségvizsgálat ("káderezés") folyt, és ennek eredményeként jutott Ottó császár Wolfgangnak, mint olyan személynek kiválasztásához, aki legalkalmasabb a Magyarország ellen tervezett titkos diplomáciai akció lebonyolítására. Miként avatkozhatott volna bele ebbe a fölöttébb kényes és óriási horderejű titkos diplomáciai manőverbe a nemcsak politikailag, de egyházszervezetileg is teljesen illetéktelen Piligrin, s miként és miért hívhatta volna vissza Wolfgangot "Pannonia végeiről"? Mindez nem egyéb koholmánynál.

E torz és történelmietlen feltevések mögött (egyéb sanda szándékoktól eltekintve) Wolfgang követjárásának rövid időtartamú lezajlása húzódik. Wolfgang követjárása valóban gyorsabban ért véget a szokásosnál, de szerepet játszik a Wolfgang-féle követség kudarcáról szóló hírverésben az a tény is, hogy röviddel e követjárás után I. Ottó újabb követséget menesztett a magyarok uralkodójához. E két körülményből egyoldalú okoskodással következtettek a történelem-manipulátorok Wolfgang kudarcára. Csakhogy a követjárás gyors és rövid lebonyolódása valamint az újabb követség elindítása több joggal enged arra következtetni, hogy Wolfgang követ járása nagyon is sikeres volt.

Való igaz: nincs semmilyen adat rá, mit intézett Wolfgang a magyar királyi udvarban; valakiknek nagyon fontos volt a nyomok eltüntetése, és a nyomtalanítás tökéletesre sikerült, nincs rá semmilyen adat, mit végzett a magyar királyi udvarban, még csak utalás sincs rá, minden adatot kiirtottak - a titkos cselszövények csalhatatlan jele ez.

Wolfgang követjárásának sikeres vagy kudarcos voltára maga a történelem adja a megcáfolhatatlan választ. Csupán a következmények felől kell megközelíteni a kérdést. A következmények tanúskodnak, mégpedig nem is a Magyarországon beinduló rejtelmes változások (ezekre itt nem térünk ki), hanem Wolfgang személyes sorsával, pályájával kapcsolatos fejlemények.

Wolfgangnak, ennek a szürke és mindaddig névtelen einsiedelmi szerzetesnek a pályája a sikertelennek bélyegzett követjárás után tüneményesen felívelt, méghozzá nyilvánvalóan és bizonyíthatóan követségével összefüggésben.

Még ugyanebben az évben, 972 karácsonyán I. Ottó császár, aki ekkoriban valójában a papságnak is fölöttes kényura volt, röviddel e követjárás után nevezteti ki Regensburg püspökévé az egyszerű szerzetest. Kérdés lehet-e, hogy követi érdemei elismeréséül?

Megkockáztathatjuk talán még azt a feltevést is, hogy még Wolfgang püspöki helyének kiválasztása sem véletlen. Regensburg a magyarokkal való leszámolásának a jelképe volt,. Itt végezték ki ugyanis bitófán, rendhagyó és becsületsértő módon, a katonai szokáshagyományok felháborító megsértésével Lehelt és Bulcsút, az augsburgi ütközetben (955) elfogott magyar vezéreket. Regensburg ilymódon a korabeli germánság szemében a megtorlás, a magyarokkal való véres leszámolás jelképévé nőtt.

Wolfgang regensburgi püspökké való kinevezése tehát beszédes tény. Ha nem vagyunk oktagadó oktalanok s föltesszük, hogy mindennek van oka, úgy ezt az eseményt aligha foghatjuk fel másként, mint hogy Wolfgangot sikeres titkos diplomáciai szolgálatai fejében tették meg éppen ennek a városnak a püspökévé.

De ez még nem minden. Annak jeléül, hogy Wolfgang sikertelennek bélyegzett követjárásával felbecsülhetetlen érdemeket szerzett a német császárok előtt, pár évvel a rejtelmes magyarországi követi kaland után Wolfgangot még tovább emelték. II. Ottó császár 979-ben, mikor a magyaroktól elbitorolt nyugati részeken már nagy lendülettel folyik a bajor telepesek betelepítése, Wolfgangnak a császár Erlaf környékén hatalmas birtokokat adományoz, azzal a kikötéssel, hogy új birtokain katonai erődítményeket létesítsen a várható magyar beütések visszaverésére, a betelepített bajorok védelmére.

Újabb beszédes tény ez. Wolfgang püspök, mint ez nyilvánvaló, nem hadfi, hanem "Isten szolgája"; egyházfi. A német birodalomban mégsem találtatik alkalmasabb és magyarellenességében tántoríthatatlanabb személy ennél a korábban a magyar udvarba küldött egykori szerzetesnél.

De még ez sem minden. Wolfgang Civakodó Henrik és családjának legfőbb patrónusává és politikai tanácsadójává emelkedik főként a magyarokkal kapcsolatos ügyek irányításában.

Mi több, rábízzák a Magyarország jövendő királynéjának kiszemelt Giesel des Traue (a hűség záloga) Giesel-Gizella nevelését: szellemi-politikai felkészítését, kiképzését a rá váró feladatra.

Mindez csak a történetírás sarlatánjai által értelmezhető másként, mint olymódon, hogy Wolfgang 972. évi magyarországi követjárása során felbecsülhetetlen érdemekre tett szert titkos megbízóinak szemében és bizonyságát adta ádáz magyarellenességének, urai iránti hűségének.

Mi volt ez a felbecsülhetetlen szolgálat? Nem tudni. Az adatirtás, a mellébeszélés és a hazugság fekete lappal zárja le itt a kutató tekintetet. A történelemhamisítás szörnyetege elnyelte a konkrét tényeket. Egy fénynyalábot mégis rázuhantathatunk a történtekre.

Wolfgang követségét nagy sebbel-lobbal követi I. Ottó császár egy újabb titkos diplomáciai küldetésű követsége, Bruno püspök ha lehet még rejtélyesebb követsége. Ez a második követségindítás visszavilágít a Wolfgangéra. Következésképpen Wolfgang olyan eredményt ért el a magyar királyi udvarban, hogy sürgőssé vált az újabb követség kiküldése. Ezt pedig csak úgy értelmezhetjük, hogy Wolfgang megpuhította a talajt a további titkos tárgyalásokra, magyarán: a Magyarországba történő titkos behatolásra, a magyar nagyhatalom és a magyarság megrontására.

Felmerül a kérdés: hogyan, mi módon? Csak egyféle válasz lehetséges: Wolfgangnak sikerült kapcsolatot létesíteni a magyar udvarba beépült titkos idegenérdekű erőkkel és a megvesztegethető főurakkal, akik hajlandóságot mutattak egy udvari puccs végrehajtására.

Megpuhította és előkészítette a talajt a Magyarország elleni diverzióra. A drámai következmények messzemenően alátámasztják e feltevést.

ORSZÁG- ÉS NEMZETROMBOLÁS
MINDENKORI TITKOS PROGRAMJA

1. Hazafiság kikezdése, megtámadása, kicsúfolása, lejáratása
2. Erkölcs lezüllesztése
3. Zavarkeltés, a köztudat minden módon való megzavarása, eltorzítása
4. A történelmi múlt eltörlése, a nemzeti köztudatból való kiirtása ("A múltat végképp eltörölni, Rabszolgahad indulj velünk"), meghamisítása
5. Saját hősök lejáratása, meggyalázása (deheroizálás) és a hiteltelenített nemzeti hősök helyébe idegen hősöknek a köztudatba állítása
6. Idegenek tömeges beáramoltatásával a nemzet etnikai egységének, etnikai tömbjeinek megtámadása, felbontása (Ld. ősi színmagyar felségterületek - Szerémség, Erdély, Moldova, Szepesség stb. - elárasztása és elrablása)
7. Idegenek vezető tisztségbe juttatása
8. A titkos idegen uralom megvalósítása
9. A titkos idegen uralom nyílt idegenuralommá való átalakítása és a nyílt idegenuralmi terror bevezetése (Ld. Bach-kor, Kun Béla, Rákosi rémuralma)
10. Az ország felségterülete megcsonkításának megkezdése, a magyarság tömeges irtása.

KI(K) PARANCSOL(NAK) A MAGYAR KIRÁLYNAK?

Hartvik püspök legendájában meghökkentő adatba ütközünk.

Géza "nem mulasztott el megtenni mindent, amit tudott, és amit tenni kellett népe megtérítése érdekében, a prágai Szent Adalbert püspök rendelkezéseinek megfelelően."

(Kézai 158.)

..Jelentik neki, hogy boldog Albert, A CSEH EGYHÁZ FŐPAPJA úton van hozzá az ő megtérésére és az őszinte hit előmozdítására, hogy dicsőítő áldozattal áldozzon az úristennek. Elmondhatatlan öröme támadt Krisztus új katonáiban, a vezér híveivel Krisztus apródja elé vonult (a magyar király a cseh főpap elé!), tisztességgel fogadta, és ahogy a látomás intette, MINDEN MÓDON KIMUTATTA NEKI, HOGY ENGEDELMES GYERMEK LESZ."

(Árpád-kori legendák 35.)

Talán fölösleges is a kommentár: Géza, a magyar nagykirály alázatosságot és engedelmességet fogad a cseh főpapnak: a prágai püspök rendelkezik a magyar király felett; ő szabja, parancsolja meg, mit kell és mit szabad tennie.

Itt természetesen tüstént hivatkozni lehet (és feltehetően némelyek meg is teszik ezt, noha kudarcosan), hogy ez csupán afféle szóvirág, szokványos szófordulat, aminek nincs gyakorlati vonzata. Csakhogy ezt a krónikási adatot, Adalbert önkényeskedését és Géza alávetését történelmi tények sorozata támasztja alá, többek között a X. századi magyar nagyhatalom rejtélyes, elpalástolt és a hivatalos kincstári beállítással megmagyarázhatatlan bukása éppúgy, mint Géza nagykirály érthetetlenségig rejtélyes viselkedése. Géza, aki a magánszféra területén minden ránehezedő kényszerrel, kérdőrevonással és fenyegetéssel dacolva ragaszkodott ősei hitéhez, uralkodóként tehetetlen és kiszolgáltatott.

Ellentmondásos tetteire csak úgy kaphatunk választ, ha feltesszük, hogy parancsra cselekedett, s uralkodóként csupán azt tette, amit rákényszerítettek- s mindazt, amit rovására írnak, személyesen nem ő maga, hanem kormányzata hajtotta végre.

Fenti megnyilatkozások tehát történelmi valóságnak fogadhatók el.

Adalbert, ez a külországi, csehországi, prágai püspök parancsol a magyar királynak: ő szabja meg mit szabad és mit kell tennie. Valóságnak kell elfogadnunk ezt s e mögül a tényadat mögül fölsötétlik az a nemzetközi összeesküvés, amely Géza uralkodása alatt láthatatlan polipkarjaival a hatalmas Magyarországot befonta.

GYÚJTOGATÓ ADALBERT

És itt, ennek a ténynek alátámasztására hozzunk fel még egy adalékot a nemzetközi összeesküvésnek tett szolgálataiért szentté avatott prágai püspök jellemzésére.

Állott vala Esztergom ősi királyi székvárosában ki tudja mikortól, milyen ősidők óta egy messze földön híres fából faragott óriási bálványszobor, az Élő Isten képe mása, amely ismerte a múlt és a jövendő titkait, s amelyhez távoli földek lakói is zarándokolni jártak, mivel, miként ez az Adalbert püspök tetteiről szóló legendákban olvasható, képes volt feltárni a köréje sereglő nép kérdéseire a jövendő titkait. A prágai cseh püspök fáklyát ragadva, a bálvány papjai és az elképedt sokaság szeme láttára felgyújtotta és porig égette ősvallásunk e bámulatos ereklyéjét, s a (megfélemlített) népsokaság ezt tűrte.

Hogy merészelhette önkényesen, törvény jóváhagyása nélkül megtenni ezt bárki is?

Lényeges, feltétlenül megjegyzendő körülmény: Adalbert nem magyar, de csehföldi, prágai püspök volt, tehát idegen Magyarországon, ahol beutazott idegenként, vendég-jövevényként tartózkodott.

Hogyan merészelte megtenni ezt a vandál cselekedetet Prága hazánkba látogatott püspöke? Hogy merte átlépni, semmibe venni az isteni és az emberi törvényeket? Hogy merte megszegni önhatalmúlag az ország törvényes rendjét? Hogy mert szentségtörő kézzel gyújtogatni, tüzet vetni a vendéglátó ország által emelt vallási jellegű ereklyére, hogy merte porrá égetni a magyar régmúltnak ezt a régi időből származó, idő szentesítette óriási ereklyéjét?

S hol volt a rettenthetetlen szilajságú és bátorságú magyar lélek? Miként tűrhette a magyar felségjognak ezt a durva megsértését az összegyűlt sokaság? Lehetséges, hogy már akkor meg volt félemlítve a nép? Lehetséges, hogy titkos idegen megszállás alá kerülve, halálos fenyegetések által lefojtva már akkor is a maihoz hasonlóvá lett a magyar, s eltűrvén minden sérelmet, megaláztatást, mindennek alávetette magát?

Nyitott kérdés: miért hagyták zokszó nélkül a prágai püspök törvénysértő önkényeskedését és garázdálkodását s az ősszobor elpusztítását?

Teljesen bizonyosra vehetjük: Adalbert püspök egymaga, a maga személyében nem mert volna erre a garázdálkodásra vetemedni: erős fegyveres csapat, állig fegyverbe bújt katonák kíséretében, a rombolást előre elhatározva vonult az ősszobor elé, a fáklyát sem ő maga vitte s nem is ott gyújtották meg a fáklyá(ka)t, hanem magukkal hozták a városon át s mikor az emlékműhöz értek, katonák nyújtották a fáklyát a fegyverek gyűrűjében vakmerősködő püspöknek, a fegyvertelen sokaság pedig egyfelől tudta, hogy ez az országra titkos úton-módon rászabadult terrorhatalom egyetértésével történik, másrészt azt, hogy aki közbeavatkozik - a halál fia.

Természetesen előre kitervelt, gondosan előkészített merénylet volt ez a szégyenteljes rémtett, kultúrarombolás; valósággal előképe a hazánkban ezer éven át folyó nemzeti ereklyeirtásnak, kódex-, okirat- és adatpusztításnak, Adalbert püspöktől Hunfalvy-Hunsdorferig, az Égetőig és a szovjet könyvégetésekig mindannak, ami megfosztotta őstörténetének, eredetének emlékezetétől, történelme igaz ismeretétől a nemzetet.

Ez a herostráteszi tett és a benne megnyilvánuló erőszakosság hozzátartozik Adalbert püspök portréjához és talán igazabb fényt vet rá, mint az alakja köré fonódó émelygős nyájaskodások.

És ez volt az az ember, aki parancsokat osztott a magyar királynak, s akinek intézkedésére Géza -

"Elküldötte (...) hírnökeit a keresztény vidékre, hogy mindenkinek adják tudtul kívánságát (az ország titkos úton történő katonai megszállására). Ezt hírül véve sok gróf, katona és nemes jött hozzá a keresztények földjéről, sokan közülük az Isten iránti szeretetből, hogy a fejedelmet (népe elleni harcában) megsegítsék azon pogányok (a magyarok) ellen, akik nem fogadták el a hitet, mások viszont, mert a pogányoktól és azok üldözésétől megszabadultak. A nép ugyanis pogányságban élt. Kegyetlen üldözője volt a keresztényeknek..."

(Kézai Simon: A magyarok viselt dolgai, 158.)

PÜSPÖK ARANYSZAMÁRON

1. A BÉKEVÁGY CSALÉTKE

"Egy követ tűnik fel titkos utasítással"

Szabó Károly

Magyarok és németek addig a fegyverek nyelvén társalogtak. Tény, hogy az akkori Európában nem volt semmiféle más hatalom a germánon kívül, amely akárcsak megkísérelhette volna is a magyarokkal szembeni megmérettetést. Érthető volna hát, ha a germán hatalom háromnegyed évszázad támadó magyar külháborúinak csapásait szenvedve a megbékélés útjait keresi, s a két nagyhatalom, a hosszú háborúskodásba belefásulva, a béke létrehozására tesz kísérletet. Senki ebben kivetnivalót nem találhat.

Csakhogy itt nem kiengesztelődésre, béketeremtésre irányuló erőfeszítések történnek. Tanúsítja ezt önmagában már az is, hogy a magyar-germán érintkezés titkos szálakon fut tovább, titkos erők lépnek mindinkább sorompóba, titkos erők mozgatják a színfalak mögül az eseményeket, minden titokban, a titkosság leple alatt megy végbe; a fegyverek után az események irányítását a titkos diplomácia veszi át, s ezt a tényt az adatirtó inkvizíció minden mesterkedése sem képes eltüntetni.

A titkos erők színrelépésével sajátos fordulat észlelhető a magyar-germán viszonyban, illetve az európai politikában, mondhatnók, a szél iránya megfordul; ha mindeddig - katonai síkon - a magyar félé volt a kezdeményező, meghatározó szerep, a titkos diplomácia előretörésével a germán fél kezébe került a teljes kezdeményezés, a magyar erő pedig - nagy tehetetlenségi nyomatékkal - a cselekvésképtelenség, tehetetlenség és védtelenség állapotába kerül, a szenvedő, a védtelenül kiszolgáltatott fél állapotába, amelynek esélye sincs a szembenállásra, annyira nincs, hogy fel sem ismeri - még egy ezredévvel a lezajlott dráma után sem -, mi történt (történik) vele, s mi folyik ellene a kulisszák mögött.

Wolfgang lábanyoma még ki sem hűlt, máris jön a német császári udvarból az újabb követség Bruno püspökkel az élen. Ha élne a békevágy a német udvari körökben a minapi ádáz ellenséggel szemben, úgy igen hevesnek mutatkozna ez a békevágy és a barátság, legalábbis a barátkozási kedv. És az új követ körül még sűrűbben rajzanak a titkok és a bonyodalom; az elhallgatások és mellébeszélések, sejtetések itt fellelhető közegét úgy örvénylik körül a talányok sűrű rétegei, hogy már-már reménytelennek látszik az igazság kihámozása.

E német részről hirtelen támadt heves barátkozáshoz csak azt kellett kivárni, hogy Taksony nagykirály kidőljön a sorból, s mivel, a jelek szerint, ez magától nem ment - Taksony még mindössze 38 éves volt -, segítettek kicsit neki, s eképpen aztán újólag gyermekkirály, Taksony neveletlen gyermeke csüccsenhetett a magyar trónra. Politikai ármánykodást, ordas kétszínűséget, nemzetközi cselszövényt felfogni sem képes tiszta, múlttalan lélek, aranyos királyi báb, arctalan erők hatalmi játékbábja. Tüstént beindulhatott a rejtelmes és baljós ölelkezés, amelyre az augsburgi ütközet óta várva várt Ottó, a horgas elméjű dicsőséges német császár; eljött a nagy alkalom, a múltat el lehetett söpörni s fekete kézzel átnyúlni a múlt fölött; ellenség barát mezében lépett fel belső segítő karok között s követ követet követett, Wolfgang után nekieredhetett Bruno püspök s Bruno nyomán már útrakelhettek a magyarok követei...

Mi tagadás, a történetvizsgáló értetlenül áll a Bruno püspök követjárását árnyaló jelenségek előtt, értetlensége az események, a zajló események ellentmondásosságából fakad. Mert lehetetlen napirendre térni afölött, hogy ezek az események, az új király trónralépése után tüstént elkezdődött titokzatos követjárások, ellentmondanak mindannak, ami ezidáig meghatározta a magyar politikát, a magyar és a német viszonyát. Az évszázados kegyetlen hagyományok teljesen ellentmondanak ennek a folyamatnak, ami ekkoriban zajlik. Természetesen lehetséges és kívánatos a kibékülés, az együttműködés a németekkel, az ellenségeskedések félbeszakítása és megszüntetése, ez minden korra, minden háborús viszályra értelmezhető, és érvényes erre a korra is, de távolról sem ez az, ami itt folyik; nem a jobb belátás kerekedett felül, nem holmi kibékülésre, vagy együttműködésre törekvés, nem az eddigi ellenséges viszonynak a felszámolása. Egészen más történik és egészen más módon, efölött nem lehet vita. Öntudatlanság, ha nem vesszük észre: az, ami itt történik, az rendellenes, kihatásaiban pedig félelmetes; nem egy adott áldatlan állapot kölcsönös javításáról, felszámolásáról van szó, hanem merőben másról. Az a germán hatalom, amely valóban kegyetlen csapásokat szenvedett el a magyaroktól, de éppen ezért akkor a magyaroknak engesztelhetetlen ellenfelévé és ellenségévé vált, nem a békülés lehetséges és szükséges módozatait kereste, ehhez szükségesek lettek volna a megfelelő alapok is. Itt mindez hiányzik és ez jelzi, hogy nem ennek a két nagyhatalomnak egymáshoz való közeledése folyik itt a megfelelő mederben, s keretek között, ellenkezőleg: a germán fél álarcosan közelít, titkos operációkkal, ügyletekkel, mesterkedésekkel dolgozik. Jelzi ezt már az is, hogy nem egy magát és kormányát megtalált és a maga összeköttetéseit, helyzetét fölismert és azzal tisztában lévő uralkodóval lép kapcsolatba a germán hatalom, hanem akkor lép föl, amikor itt egy rejtelmes királycsere történik. Tehát a változásoknak abban a veszedelmes időszakában, amikor még nem tudni, hogy miből mi fejlődik ki. Amikor az új kormányzat és az új király még nem állt, nem állhatott a maga lábára, tehát valójában a változásnak, a válságnak nehéz és bonyolult időszakában, amikor még nem kristályosodtak ki az álláspontok, ekkor lép fel, és hogyan? Akkor sem nyíltan, például átfogó nyílt ajánlatokkal az ellenségeske-dések elhárítására, a béke megteremtésére és az esetleges jövőbeni együttműködésre, hanem a legsötétebb ármánykodások közepette a legnagyobb titokban, titkos diplomáciai követségek útján, tehát olyasmi történik itt, amit valójában nem foghatunk föl másként, mint álcázott titkos erők támadásaként, mint olyan titkos diplomáciai manőverként, amelynek célja közel sem az, amit ürügyül felhoznak valóságos céljainak leplezésére, tehát nem holmi békesség és kiegyezés elérésére irányuló erőfeszítés folyik itt, hanem a nemzetközi bűnszövetkezet támadása a gyanútlan élet ellen, a valamilyen módon védtelenné vált magyar erővel szemben. Tehát szembetűnően rejtelmes dolgok történnek, és ezt aláhúzza és közvetett formában tanúsítja az, hogy ezeknek a cselekvéseknek, ezeknek a manővereknek minden nyomát igyekeztek teljesen eltüntetni, kilúgozni a történelemből. Éppen ezért Brunó követjárását, de Wolfgangét sem és a viszonzásul küldött magyar követjárást semmiképpen sem intézheti el a történetvizsgáló azzal, hogy adatok híján lehetetlen a történelmi rekonstrukció és lehetetlen a bizónyítás; azzal, hogy semmivel semmit sem lehet bizonyítani, tehát térjünk napirendre mindezek fölött a dolgok fölött, lépjük át azt a szakadékot, amit itt a tudatos, céltudatos és célzatos adatirtás teremtett, törődjünk bele abba, hogy emiatt egyszerűen nincs mit keresnünk itt, nincs lehetőség a feltárásra, térjünk át olyan dolgokra, ahol lehetőség van az ún. "történetírásra". Látnunk kell azonban, hogy a titkos cselekményeknek, melyek ezekben a végzetes napokban az események irányítóivá válnak, a közeljövőben olyan következményei támadnak, amelyek a magyar birodalom szétzúzásához vezetnek, s valójában világomlást jelentenek; olyan következmények, amelyek alapjaiban rázták meg a magyar világot és változtatták meg egész Európa történelmének a menetét. Mindezek olyan gigantikus és idegyökereztethetően bizonyítható végzetes következmények, hogy ha a történetvizsgáló ezt azzal intézné el, hogy itt nincs mit tenni, nincs mit keresnünk a szükséges adatok hiányában, akkor döbbenetes vakságáról tenne bizonyságot és tökéletes alkalmatlanságáról arra vonatkozóan, hogy a történelmet és a történelem titkokkal lefedett anyagát feltárja, vagyis arról, hogy egyáltalán alkalmatlan a történetírásra; mert aki ilyen esetben az adathiányra való utalással meghátrál, bevallja tehetetlenségét, annak vissza kell kérnie az iskolapénzt, mint olyannak, aki nem alkalmas a történetírásra, tekintve, hogy a történetírás nem a felületek felületének újra meg újra való felkérődzése és mások szavai nyomán némi kis változtatásokkal újra való elmesélése. Az igazi történetírás a történelmi valóság feltárása a mellébeszélések, hazugságok halmazatai mögül, a mesterségesen támasztott rések, hiányüregek körülrajzolása, logikai és tárgyi bizonyítékokkal való kitöltése, vagyis oknyomozás. A történetírás egyértelmű tehát azzal, hogy a történelem felülete mögül kell föltárni mindazt, amit a felület rejt, a hamis, a meghamisított és a félrevezető felület. Esetünkben tehát tovább kell mennünk és tovább is lehet mennünk. Mert ha semmilyen más adat nem állna a történetvizsgáló rendelkezésére, csupán azok a szédületes és hihetetlennek mondható roppant arányú, következményű változások, amelyeknek kétségkívül itt rejlik a kiinduló pontja, már akkor megvolna minden lehetősége arra, az adathiány ellenére, hogy megbízhatóan szilárd következtetések alapján föltárja, fölkörnyékezze azt, ami itt ment végbe.

Szerencsénkre, különös szerencsére a legnagyobb gonddal véghezvitt adatgyomlálás során a nyomtalanítok figyelmét - a sors különleges kedvezése folytán - elkerülte egy olyan perdöntően fontos bizonyíték - meglehet, féltő kezek rejtették el a vizslató tekintetek elől -, amely leleplezi a csalást s fakó világot vet a mesterségesen keltett vakhomályba: I. Ottó császár titkos levele, amelyet követe, Bruno püspök révén juttatott el Passauba, Piligrin püspökhöz

2. A MEGVESZTEGETÉS MŰVÉSZETE

Gézát láthatatlan kormány irányította, illetve helyesebben, uralkodott helyette és cselekedett az ő nevében; ez a titkos kormányzat a hallgatás falával zárta el magát a nyilvánosság elől, s láthatatlanná tevő köpenyül, védőpajzsul a gyermekkirály személyét tolta maga elé sötét szándékai, nemzetrontó tervei és cselekedetei elleplezésére. Ebbe a képbe illeszkedik Ottó két követségének jövetele. Jellemző módon mindkét követséget láthatatlanították, elrejtve, miért küldettek és mit végeztek, mert az adatnyirbálók, inkvizítor-cenzorok, történelem-felülvizsgálók természetesen rávetették magukat a két követség útjára, és amit nem sikerült az emberi emlékezetből teljesen kitörölni, azt mellébeszéléssel, félremagyarázásokkal hamukázták kivehetetlenné. A felismerhetetlen-ségig elkoszolt, elmázolt ténycsökevényeket már nyugodtan bocsátották a szintén markukban tartott, erkölcsileg kimarjult és szellemileg impotens történetírás rendelkezésére; nem lehet semmi baj, az igazságot a föld alá gyömöszölték.

Valóságos csoda hát, ha itt-ott mégis akad egy-két áruló nyom, észre nem vett fogódzó.

Itt van például az ajándékozások kérdése. Követek, követségek már az ősidőkben rákaptak arra, hogy a felkeresendő országok jóindulatát ajándékokkal nyerjék meg. Ártalmatlan dolog az ajándék, jószándék adja, hogy örömöt okozzon vele, s ha lehet, némi jóindulatra hangoljon. Ez a felismerés azonban már az ajándékozás lehetőségeire világít: ha ellenszenvet, rosszindulatot akarunk legyűrni, s ha nem remélt előnyöket akarunk magunknak kicsikarni - egy jól irányzott ajándék sokat segíthet. Már az ókoriak tudták ezt: az ajándékozás művészete - a megvesztegetés művészete. Egyiptom, Róma, Bizánc mai pénzegységekben kifejezve, milliárdokat költött "ajándékozásra". Arannyal megrakott karavánok mentek a kipuhatolandó, meghódítandó országokba vagy azokhoz a hatalmakhoz (így pl. a régi magyarokhoz is), akiktől dús ajándék fejében fegyveres segítséget reméltek és nyertek is.

Ajándékozni kell, ajándékozni, elsőbb csak "tiszta ajándékozás" legyen ez, ajándékozás, amiért cserébe semmit se kérnek, ajándékozás, amelynek tisztaságához látszólag kétség se férhet. Az önzetlenül, bőségesen, fölösen megajándékozott akaratlanul is ellenszolgáltatásokra hajlamos, hisz mindenki tudja, érzi, az emberi viszonyok kölcsönösségeken alapulnak, ez a kölcsönösség teremti meg az élet megszokott egyensúlyát. Az "önzetlenül" (ellenszolgáltatás kérése nélkül) megajándékozott tehát akaratlanul is megroggyan és hajlik az ellenszolgáltatásra, vagyis az ajándékozó felé a viszonzásra.

Csekély, jelentéktelen és ártalmatlan kérések teljesítését ugyan miképpen is tagadhatná meg? Hisz ezek csupán semmiségek a neki juttatott értékekhez képest. E viszonzásképp nyújtott dolgok némelykor - miként utólag kiderülhet - (a pokol útjai is jószándékkal kikövezettek) nem is olyan nagyon ártalmatlankák, s így a két felet előbb-utóbb már titkos szálak fűzik össze. Az ajándékokkal rendszeresen elhalmozott aztán rendszerint nagyhamar hozzászokik az ajándékozáshoz, mint olyan jövedelmi forráshoz, amelyre számítani lehet, s minél tovább tart, minél rendszeresebbé válik, annál inkább hozzáidomul életmódjával, költekezésével, s az ajándékok hovatovább nélkülözhetetlenné válnak. Vagyis a megajándékozott és az ajándékozó közt függőségi, kölcsönösségi viszony alakul ki. A megajándékozott észrevétlenül mindinkább kiszolgáltatottá válik. A kiszolgáltatottság kényszerhelyzet, csapdahelyzet, a kiszolgáltatott engedelmességre kényszerül, akarata ellenére is.

Az ajándékozás természetrajzához hozzátartozik: elkerülhetetlenné teszi az ellenszolgáltatást.

Ezek kezdetben csekélyek, jelentéktelenek, szórványosak, önkéntes jellegűek. Hovatovább azonban az ellenszolgáltatások rendszeressé válnak. Az ajándékozás jellege fokról-fokra megváltozik s nyílt vesztegetéssé válik. A két fél közti viszony ekkor megfordul. Míg az ajándékozó kezdetben semmilyen joggal nem bírt, ajándékaival csupán a másik fél jóindulatát, kegyét remélte elérni, tehát ekkor még a megajándékozott a hatalmas, az ajándékozó a hatalom nélküli, a fokról-fokra történő átalakulás elkerülhetetlen, s az ajándékozás vesztegetéssé, vesztegetési viszonnyá alakulása után a vesztegető kezébe csúszik át minden hatalom, még a megajándékozott, illetve a megvesztegetett személyi biztonsága, élete is a vesztegető kezébe kerül és azzal úgyszólván korlátlanul rendelkezhet. Ez az ajándékozás révén történő behatolás útja. Róma és Bizánc magas tökélyre fejlesztették az ajándékozások rendszerét a "barbár" népek fölötti uralom megszerzésére. A vesztegetést előkészítő ajándékozgatás előfeltétele természetesen a személyes érintkezés. A személyes érintkezés viszont a különböző érdekszálakkal egymáshoz fűződő, ütköző államok vezetői részéről szükséges és kikerülhetetlen. Az államok közti elemi érintkezés módja követek küldése, követek cseréje. A követek megajándékozása könnyű és természetes s nemritkán bevett szokás volt. Ez volt a hivatalos ajándékozások kezdete. Kellő ügyességgel ez a későbbiek során valóságos rendszerré, az idegen országot behálózó rendszerré épülhetett. Bizáncban még valami elősegítette az ajándékozások rendszerének kiépítését: a hódító "barbár" népeknek fizetett évi adó. Bilánc ennek, állami függetlenségi érzületére hivatkozva - ajándékozási jelleget adott. Szerfölött különös makacssággal ragaszkodott Bizánc ahhoz, hogy a gyermeket másként nevezzék s az évi adót ne évi adónak, de évi ajándéknak. E különös törekvés titkát még senki sem kutatta, mert fel sem tűnt senkinek, hogy itt titok lapul. Némi erőltetésre a hódító keleti fejedelmek belementek az adó "ajándék"-nak való átkeresztelésébe, a lényegen ez nem változtat, gondolhatták. A lényegen ez nem változtat - gondolhatnánk. Ámde ez egyáltalán nem így van, a bizánci diplomácia pontosan tudta, mit miért csinál. Az évi adó "ajándék"-nak való átkeresztelése - utat nyitott az ajándékozásnak, megengedhetővé tette az ajándékozgatást, azaz elősegítette az ajándékozási rendszerek kiépítését. Mert ha már évi rendszeres "ajándékozás"-ról volt szó, ugyan ki kifogásolhatta, ha nemcsak a hódító fejedelem kapja meg "ajándékát", de a "bolond bizánciak" a kiszabott - tehát kötelező - "ajándékozáson" felül, megajándékozzák az évi "ajándékért" Bizáncba látogató főembereket is. Erre volt jó az ajándékozások rendszere. Út nyílt ilymódon a legkülönfélébb - és tegyük hozzá legsötétebb - kapcsolatok és üzelmek létesítésére.

Így építi ki az ajándékozás révén szétáramló arany az árulás útját. Bruno is ebben az ügyben utazott. "Sankt Gallen-i Bruno Magyarországra jöttével kerültek ide először latin vallásos tiszteletre szánt kegytárgyak, ötvösművek és textíliák. Ezek részben I. Ottó császár ajándékai lehettek a megtérő fejedelem és családja (?) számára, részben az első püspök és papi kísérete felszereléséhez tartozhattak. Egy részük a császár, más részük a mainzi érsek, harmadik részük az ír alapítású, nagy hagyományokkal rendelkező Sankt Gallen-i apátság kincstárából eredhetett." (Győrffy György, i. m. 75.) Hát nem bűbájos? A kisértékű kegytárgyak, legalábbis nyomokban, fennmaradtak, a megvesztegetések nagy aranykincsei nyom nélkül elnyelettek, s végül, fentiek alapján is az a hamis látszat kerekedhet, hogy nem is történt más az égvilágon, csupán "vallásos tiszteletre szánt kegytárgyak" (senkise gondoljon bálványimádásra) ájtatos vallási szellemből fakadó odaajándékozása. Csakhogy itt vannak a tények, az országrontás-bontás tényei, a magyarság rövidesen bekövetkező vérbefojtása, és itt van Ottó császár Piligrin püspöknek küldött, rejtett célzásokkal teli titkos levele.

3. AZ ARANNYAL MEGRAKOTT SZAMÁR -
VILÁGTÖRTÉNELMI BOMBA

A titkon áramló arany folyamaival, megvesztegetéses ajándékozgatással a legerősebben összerótt birodalom is felbomlasztható. Arany nyitotta meg Babilon, Théba, Karthagó, Róma, Tihuanaco, Páris és Budavár kapuit. Aranyon adják-veszik a szüzeket, népeket, országokat. Arany emeli fel és dönti meg a birodalmakat, aranyon vásárolható meg a vér, a csók, az emberek élete. A titkon áramló arany folyamaival, megvesztegetéses ajándékozással a legerősebben összerótt birodalom is felbomlasztható, miként ezt az első világháborús pánszláv-szabadkőműves világ-összeesküvés guruló aranyrubeljei, lejei, dinárjai, cseh koronái is tanúsítják. J. Bratianu, Valach-Ruminia miniszterelnöke azzal kérkedett el francia diplomatáknak, hogy az ősi magyar felségterületnek a mai Magyarországnál nagyobb részét, Erdélyt, tízmillió aranyon, tízmillió megvesztegetésre fordított aranyon szerezte meg. Az arany, az arany, az arany, lidérces tűz, napfényű fém a legfélelmetesebb fegyver, a legékesebb szószóló a lélekcsábításban, lélekvásárlásban, titkos ragadozmányok közelítésében és érvényesítésében. Ha emberközi, nemzetközi szinten valamelyik fél istentelen előnyöket akar a maga számára a másik fél rovására kicsikarni, az aranyat kell bevetnie, az aranyat, az aranyat, ez az a messzehordó fegyver, a titkos diplomácia messzehordó, lélekmángorló fegyvere, amelytől trónok omlanak összes ősi szent országok oszlanak szét mandragóraleheletétől. Attila hun nagykirály felbérelt gyilkosának 448-ban aranyat ígértek, arannyal fedett házat. Aranytól kábult-csábult világban arany köti össze az emberi álmokat. Ardarich gepida király, Pompeius és Ottó császár is arannyal dolgozott. Az arany faltörő kosának hogy állna ellent Hunnia? Ókori szólásmondás: EGY ARANNYAL MEGRAKOTT SZAMÁR TÖBBET ÉR EGY HADSEREGNÉL. ÚGY SZÉTVETI A KISZEMELT ORSZÁGOT, AKÁR EGY VILÁGTÖRTÉNELMI BOMBA. Városok, várak szilánkjai záporoznak szerte s vakultan fut a jó nép szerteszét. Mert ahol ezt bevetik, magától roskad össze a hősi ellenállás. Ajándékozz és ajándékozz, ajándékokkal vásárold meg ellenséged kezét, szemét, agyát. Már Wolfgang, a szerzetes is arannyal megrakodva jön. Bruno püspök pedig valósággal aranyszamáron kaptat fel Gézához az ősi Esztergomba. Óriási értékű rakományát tetemes fegyveres őrség kíséri. Útja Ottó császártól nem vezet egyenesen a magyar királyi udvarba. Ki kell térnie Passau felé, Piligrin püspökhöz, a titkos üzelmek fő kotyvasztójához, hogy személyesen átadja neki Ottó császár bizalmas levelét.

Wolfgang követsége is, mint láttuk, ide tér meg, Piligrinnel tanácskozza meg Magyarországon elért eredményeit és a roppant fontosságú kilátásokat, eshetőségeket. Piligrin itt, Piligrin ott, püspök itt, püspök ott, Piligrin mindenütt, ő szövi Ottó megbízásá-ból az óriási aranyszálhálót Magyarország körül, a sátánészjárású cselszövő, az okiratha-misító, a simoniákus, a nagyravágyás átkával megvert, Magyarország bekebelezésére áhítozó Piligrin püspök. Hozzá tér meg magyarországi útjáról Wolfgang, és hozzá kanyarodik odautaztában Bruno püspök, hogy adjon újabb fegyvereseket melléje az óriási értékű rakomány őrzésére és a LEGNAGYOBB ÓVATOSSÁGGAL, titkos utakon vezesse őt a magyar határszélekig. Arannyal mindent el lehet érni. Az aranynak bűvös ereje van. Ez az a "Szezám nyílj ki!"-féle szellemi varázskulcs, amely a földalatti ajtókat is kinyitogatja. A titkos diplomácia egyik legfőbb ókori-középkori gyakorlati elve az arany, az ajándékozásos megvesztegetés. A titkon áramló arany fénylő ereivel kell a kiszemelt országot kellemesen zsibongó érzések útján észrevétlenül összekötni, aranyfonalakkal behálózni, titkon magunkhoz vonni s aztán - tehetetlenné tenni: előbb megrothasztani, aztán fegyverrel megrohanni, népét halomra ölni.

"Magától értetődik - állapítja meg Wertner Az Árpádok családi történetében -, hogy a követség értékes ajándékokat vitt magával." Ajándékokat, természetesen a királynak, s hogy irigységet ne ébresszen, ajándékokat a király környezetében lebzselő főméltóságok-nak, mindenkinek, aki az arany csengésére megtántorodni és Ottót szolgálni kész. Való-sággal dől, patakzik az arany s Bruno kincsekkel rakott karavánja apránkint megürült.

Az árulás rőt napja a ködön át felsejlett.

4. OTTÓ CSÁSZÁR JÓSÁGA

Némelyek szerint Ottó azért küldte Brunot Magyarországba, hogy "megbizonyosodjék a magyar király házasodási szándékáról" és ehhez számára minden támogatást megadjon.

Végre egy üde színfolt a történelmi cselekmények sötét áradásában. Ottó nem kicsinyeskedik, nem hergelődik a bosszúálláson acsarogva, túlteszi magát a sérelmeken, és keresztényi lélekkel csupán az embert nézi, az ifjúi nemi gyötrelmektől gyötört, nősülni óhajtozó, ám attól visszahőkölő gyermek-királyt. Csakugyan házasodni akar vagy sem? Erről kell meggyőződni. Segítsünk neki!

Lám csak lám, ez a nagyhatalmú császár mégiscsak nemes lélek. Országos gondjait félrevetve két követséget is küld, pénzt, fáradságot nem kímélve. Derék dolog, szívreható sietség, még a gyászév sem tarthatja vissza (a jelek szerint Gézát sem), hogy az öreg király - Taksony - teteme még jószerivel ki sem hűlt, máris ott karvalyozik fölötte a nász.

Senki se gondoljon rosszra, örüljünk az emberi megnyilvánulásnak, s tán még azzal is kár volna előhozakodni, miszerint Ottónak egész eddigi élete kizárólagosan az uralmi érdek, a könyörtelen hódítás és terjeszkedés jegyében telt el, nehogy ez olyan hatást keltsen, mintha a réti csikasz szívreható bárányhangokat hallatna, hogy valakit éhes torkához csalogasson, s pillanatig is kétségbevonjuk, hogy őt a magyar király netántáni ágyproblémái izgatják.

Ágyproblémái? De hiszen Géza még gyermek. Életkora óvatos becsléssel 12-14 évre tehető. A nősülési láz ennek ellenére nem annyira Gézánál, mint inkább Ottónál - tető-pontjára tört s nem tűr többé halasztást.

Mesébe szédültünk, a holmiféle jóságosál-nagybácsika meséjébe, képtelenségek képtelenségébe, a hivatalos beállítás maszlagfelhőibe, miktől a jámbor ember megkukul, egészséges élet- s történelemlátását elvesztve. Félre kell vetnünk hát a szarkasztikus hangot, töményen iderántva Ottó császár portréját.

Nagy uralkodó volt, a titkos hódítás nagymestere, a DRANG NACH OSTEN korai megvalósítója, néptipró, irgalmatlan hódító, aki még azt is mesterfokon végezte, hogy kaméleon színekben pompázzék s zsonglőri cselszövényeire és területrablásaira, néphóhérlásaira a kereszténységre térítés tüllfátylait borítsa. A germán világhatalom e korai megálmodója és tűzön-vízen át érvényesítője évtizedeken át, agyvize fölforrásáig kénytelen volt elviselni a magyar túlhatalom kegyetlen csapásait, támadó külháborúit. Keletről jön a baj! - vélhette s vélte Ottó. Istenem, DRANG NACH OSTEN! - keletet fel kell törni, Közép-Európa nagyhatalmát, a magyarokat kell letiporni! Ez volt Ottó legizzóbb, leghőbb vágya. De tudta, megtanulta, erővel ez nem megy. Nagyobb erőt kisebbel csak fortéllyal lehet legyőzni.

Kigondolt mindent, tisztán. A magyarnak új kormány, s az új magyar királynak, Gézának feleség kell, igazi germán feleség, ki majd őt kormányozza. Ez kell, a többi mind simli, svindli, maszlag. De Géza gyermek még. Mit számít az! Annál jobb! Akad is már belevaló jelölt, igazi germán walkür, feleségének, Adelhaidnak neveltje, s ugyancsak Adelhaid. Őnála nem lehet különb magyar királyné. Követek fussanak. Fusson Wolfgang és fusson Bruno, üssék a vasat, míg meleg, s Adelhaid révbe jut, óriási csodás révbe.

Így gondolta és így lett.

Így lett. A követek tárgyaltak, sutyorogtak, a szép Adelhaidot módfelett ajánlgatták, s ellenvetés nem történt.

És így, ezáltal újabb talányba ütközünk. Mert miként lehetséges, hogy magyar főurak közül (ha voltak magyar főurak a királyi tanácsban) senkiben sem keltett gyanút a császár ajánlása, senki sem akadt, akiben felötlik, hogy ellenségtől csak ellenséges cselekvés várható? Senkiben sem ötlött fel Hildegung-Ildikó és Attila véres árnya, vérbefulladó násza? Senki sem figyelmeztetett, senki sem tiltakozott? Ha maga az ördög jön a mátkáját ajánlva, az ellen sem vetnek semmit? Az ördög kénköves anyját is elfogadják? (Kérdés persze, az ördög menyasszonya nem lett volna-e jobb?) Ki érti ezt? Ki fogja fel értelmes fővel ezt?

Kevésre rá, 973-ban húsvéti ünnepséget rendezett Ottó császár Quedlinburgban.

5. I. OTTÓ CSÁSZÁR PILIGRIN PASSAUI PÜSPÖKHÖZ
INTÉZETT TITKOS LEVELE

Történelmi tények, körülmények és következmények cáfolhatatlan özönével bizonyítjuk: I. Ottó császár minden részletre kiterjedő tervet dolgozott ki Magyarország titkos leigázására. Ezekre a tervekre, titkos mesterkedésekre és azok háttértényezőire I. Ottó titkos levele is fényt vet, bizonyítva, hogy ezek a titkos tervek valóban léteztek és a nemzetközi bűnszövetkezet szervezett orvtámadása közvetlenül Géza trónralépését követően indult meg különös erővel s roppantotta meg a túlerejű, legyőzhetetlen tizedik századi magyar nagyhatalom gerincét.

Ottó császár titkos levele - feltehetően a címzett Piligrin püspök mentette meg és rejtette el a későbbi korok számára - a Germania Sacra, Raniz, Tom I. 207. c. történelmi dokumentumgyűjteményben maradt fenn.

"OTTÓ, ISTEN KEGYELMÉBŐL FÖLSÉGES CSÁSZÁR, Piligrinnek, a passaui egyház tisztelendő püspökének üdvözletünket és kegyelmünket.
Küldjük Bruno püspököt, és szeretetreméltóságodnak ajánljuk, hogy a legodaadóbban támogasd,
bármire is lenne szüksége,
s embereiddel, lovakkal és minden egyébről gondoskodva,
ami útjához szükséges,
tisztelettel és A LEGÓVATOSABBAN
VEZESD ŐT A MAGYAROK HATÁRAIHOZ A LEHETŐ LEGKÖZELEBB.
Mert arra buzdítottuk őt,
HOGY KIRÁLYUKAT MENTŐL HAMARÉBB
AMI SZÁNDÉKAINKRA HAJLÍTSA.
ÜGYELJ AZÉRT NAGYON REÁ,
HOGY EZ A KÖVETSÉG A LEHETŐ EGÓVATOSABBAN MENJEN VÉGBE.
MIVEL HA FÖLTETT SZÁNDÉKUNK (titkos tervünk) SIKERRE VISZ,
AZ NEKED ÉS VALAMENNYIÖTÖKNEK
FÖLÖTTÉBB NAGY HASZNÁRA LESZ."

"Egyszerű, mondhatnánk együgyű, világosan áttekinthető levél. Ottó császár, figyelmesen és előrelátóan, gondoskodik a hosszú úttól s az út fáradalmaitól és viszontagságaitól elgyötört küldöttség pihentetéséről, ellátásáról és felszerelési hiányainak pótlásáról. De a figyelmes szemlélőt az a sejtelem ragadja meg, hogy ebből a teljesen világos levélből, amelyből mindent megért - valójában semmit sem ért, s hogy a császári levél tele van homályos utalásokkal, óvatos célzásokkal, félig kimondott gondolatokkal és érthetetlen elemekkel. Kiderül, hogy az áttetszőnek vélt levél tartalma zárt, szövege kódolt szöveg, s a levél a titkos diplomácia jellegzetes, elhallgatásokkal és sejtetésekkel élő nyelvén íródott. "A szavak arra valók, hogy elrejtsék gondolatainkat", s éppen a lényegét nem értjük.

Győrffy György nemes egyszerűséggel "úti ajánlólevélnek" nevezi az ottói levelet s azt a következőképpen értelmezi:

"Ottó levelének vigyázóan sürgető hangneme nemcsak az »első találkozó« izgalmát (?) (ami még meg sem történt) leheli magából, hanem benne sűrűsödik húsz év gondja, várakozása a magyarok Nyugatról való kiszorításától (?) kezdve megtérési kísérleteik zátonyra futásáig (?) és végül a saját kivárási politikájának (?) beigazolódása" (i. m. 70).

Kénytelenek voltunk kérdőjeleket iktatni Győrffy György kommentárjába, tekintve, hogy állításai módfelett kérdőjelesek. Megjegyzéseink:A/ Az első légyott izgalma nem történelmi, de szexuális kategória. A "légyott izgalmában" szenvedő idős császár és a magyar nagykirály közötti találkozást soha senki nem vette tervbe és az nem is jött soha létre.

B/ A tizedik évszázad Európa-szerte rettegett magyarjait soha senki semmikor nem szorította ki a Nyugatról és sehonnan, mivel a magyarok döntő katonai fölénye folytán erre nem volt semmiféle lehetőség.

C/ A korabeli magyarságnak egyáltalán nem voltak "zátonyra futott kísérletei" a zsidókereszténység felvételére, és semmilyen kísérletei, azon egyszerű okból, hogy a magyar nemzet egésze eleinek ősi hitében élve s a kereszténységet nem is ismerve, miként akarhatta volna a kereszténységet, miként és miért tett volna kísérleteket a kereszténység felvételére, s azokat ki és miért, miféle agyrémes elgondolások alapján utasította és utasíthatta volna vissza? Ellenkezőleg, tény és való, hogy a magyarság több mint egy évszázadon át nemzeti szabadságháborúk sorozatával akarta visszaverni mindazt, amit a kereszténységre térítés ürügyén ráerőltettek, s azt csak a legvéresebb, legkönyörtelenebb fegyveres terrorral kényszeríthették rá a magyar nemzetre.

D/ A nagypolitika sürgető kényszerei, elemi szükségletei folytán a "kivárási politikát" mindenkor megelőzi a cselekvés szükségszerűsége. A pók kivárhatja, amíg a rovar a hálójába kerül, a politika soha. I. Ottó sem bízott semmit a "kivárásra", ami valójában nem más, mint a tehetetlenség beismerése, várni, hátha a sült galamb megkezdi röpülését a tátott száj felé. Az efféle "kivárási politika" sosem emelte volna fel Ottó hatalmát és sohasem döntötte volna meg az évszázad magyar nagyhatalmát. I. Ottó nagyon is cselekvően avatkozott bele a magyarság sorsába.

Az ottói levél is jelzi, merőben másról van szó. S a levél elemzésére visszatérve, már az is megfontolásra szorul, miért tért éppen ide Passauba, Piligrinhez Bruno püspök követsége? Mint már korábban is utaltunk rá, Wolfgang szerzetes-követ is ide jött magyarországi küldetése befejeztével. Ugyan miért? Nyilvánvalóan nem a szállásért, nem holmi tranzitszállás, útközi pihenőhely volt Ottó császár követei számára Passau, s nem is holmi "úti ajánlólevéllel" jöttek ide a követek, hanem egészen más célból: titkos kémhálózat titkos kémközpontja volt Piligrin püspök Passauja, a Magyarország létére törő nemzetközi összeesküvés (nemzetközi bűnszövetkezet) hálózatainak szervező központja. Ezért tér ide titkos megbízatású magyarországi útja befejeztével Wolfgang szerzetes, ezért időzik itt hosszan - ahelyett, hogy haladéktalanul a császárhoz sietne (bizonyosra vehetjük egyébként, hogy a bizalmas jelentésekkel külön futárok nyargaltak innen időről-időre a császárhoz), s ittléte alatt nemcsupán a magyarországi tapasztalatokat és titkos fejleménye-ket tárgyalták meg a legtüzetesebben, de a további teendőket, magyarellenes terveket is. Feltehető, hogy Bruno követ járására is ezeknek a passaui tanácskozásoknak következté-ben került sor (a két követ járás közötti nyilvánvaló összefüggést már Szabó Károly is megállapította).

Nem pihenni, s embereit, lovait pihentetni jön ide Bruno - püspök a püspökhöz -, de titkos megbízatással, Ottó császár titkos tervei kivitelezésének megbeszélésére jön a diverziós központba a kémfőnökhöz. Érdekes bepillantást nyújthatnak erre vonatkozólag Ottó levelének burkolt célzásai, utalásai, mikből kielemezhető a Magyarország elleni nemzetközi összeesküvés kibontakozó támadása.

És már itt fel kell vetni a kérdést: miért van szükség titkolózásra még a levélben is, ha Ottó szándékai tiszták, ha valóban jószándék vezeti s valóban a két nagyhatalom megbékélését akarja és békés együttműködését szorgalmazza? Ha így van, mi szükség a titkos diplomáciai tolvajnyelvbe rejtett célzásokra, mi szükség a köntörfalazásra, óvatoskodásra, tolvajlopakodásra, miért nem lép fel a császár nyíltan és egyenesen, miért nem fordul közvetlenül Gézához? Miért figyelmezteti levelében kétszer is Piligrint a lehető legnagyobb óvatosságra a követség észrevétlenül való Magyarországra juttatásában és a magyar határ megközelítésében? Ha közönséges, s minden köznapi ügyben szükséges óvakodásról lett volna szó; azt teljesen fölösleges volt ennyire kihangsúlyoznia, bizonyos nyomát adva így ármányos mesterkedéseinek.

De az ottói levélből az is előhomálylik: legfőképpen nem is magyar felségterületen, de éppen fordítva, a magyar határ eléréséig szükséges a különleges elővigyázat, mintha a magyar határon túlkerülve már semmi vész nem fenyegetné a követséget. Ez csak aképpen érthető, ha a magyar határövezeten belül, előre megadott ponton már biztonságos kíséret várja a követséget, hogy azt, minden esetleges kellemetlenséget elhárítva, baj nélkül a királyi központba vezesse. De miért nem jön ez a feltételezett kíséret egészen Passauig a követség elébe? Ha a királyi kormányzat áll a kíséret küldése mögött, úgy ennek nyilvánvalóan semmi akadálya, tehát csupán arról lehet szó, hogy a határ túloldalán illegális személyek, az összeesküvők cinkosai, diverzáns katonái várják a követ érkezését, hogy ők vezessék, nem a királyhoz, hanem a belső árulást szervező főemberekhez, netán, hogy kirobbantsák vagy megszilárdítsák a királyellenes puccsot. Másfelől pedig miért kell félniök, miért kell a legnagyobb óvatossággal eljárniok a magyar határszélhez közelítve és a gyepűn áthaladva? Mi fenyeget itt, miféle kockázat, miféle veszedelem? Nincs más magyarázat, csupán az, hogy a magyar gyepűrendszer nem áll a cselszövők befolyása alatt, mi több, Ottóék olyan értesüléseket szerezhettek, hogy a szabad magyarok megneszelték a kiterebélyesedő cselszövést s ezen belül az újabb titkos germán követek érkezését, és a határszéleken cirkálva, szeretnék szétugrasztani őket.

További rejtélyes "föltett szándék, titkos terv sikerre viteléről" is szól a levél, kilátásba helyezve, hogy az Piligrinnek és valamennyiüknek nagy hasznára válik majd. E jóslatszerű titokzatos szavak burkolt formában, de félreérthetetlenül arra céloznak és azt mondják ki, ami kisvártatva bekövetkezett: a magyar katonai nagyhatalom bukását, titkos úton, titkos erőkkel való szétzúzását és titkos germán uralom alá helyezését; ez lesz "nagy hasznára" az erkölcsi gátlásokat nem ismerő, simoniákus, okirathamisító passaui püspök-nek, akinek legforróbb vágya Pannoniának az ő egyházmegyéjébe való bekebelezése, s valamennyiöknek, az egész Nyugatnak, amely eképpen végérvényesen megszabadul a magyarok pusztító beütéseitől. Ottó levelének ez a passzusa tehát nemcsak bevilágít Ottó titkos terveibe, de azt is elárulja, hogy ezek a tervek a végső előkészítettség és megvalósítás szakaszába jutottak immár, hiszen egyébként Ottó császár nem fűzné mindennek megvalósítását Bruno püspök követjárásának sikeréhez. S hogy ezek nem holmi felelőtlen szavak, kósza és súlytalan ábrándok voltak, azt a nemsokára bekövetkező döbbenetes, tragikus következmények tanúsítják.

Még e sátáni cél elérésének módja is kihámozható a szándékosan homályos szavú császári levélből: a nemrégen trónra került magyar gyermekkirályt akarják felhasználni erre a célra. "ARRA BUZDÍTOTTUK ŐT (BRUNOT) - írja levelében a császár - amit úgy kell értenünk, azzal bíztuk meg őt -, HOGY KIRÁLYUKAT MENTŐL HAMARÉBB A MI SZÁNDÉKAINKRA HAJLÍTSA." Értsd: HOGY A GERMÁN HATALMI ÉRDEKEK SZOLGÁLATÁBA ÁLLÍTSA. Vagyis MAGÁT A MAGYAR KIRÁLYT AKARJÁK TITKOS MESTERKEDÉSEK RÉVÉN A HATALMUKBA KERÍTENI ÉS FALTÖRŐ KOSKÉNT FELHASZNÁLNI A LEGYŐZHETETLEN MAGYAR KATONAI HATALOM BELÜLRŐL VALÓ LEROMBOLÁSÁRA. Aki hitetlenkedve fogadja ezt, olvassa végig még egynéhányszor a levelet és idézett passzusát. Aki pedig meg akarja cáfolni, az - más lehetőség híján-lépjen a Pokollal szövetségre, noha talán hiába, mert a történteket és félelmetes következményeit az ördög sem cáfolhatja meg.

6. BRUNO KÖVETJÁRÁSA TÉNYEINEK
RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA

1/ Bruno titkos megbízatással titkos utakon settenkedik be Magyarországba
2/ Ajándékokkal megrakodva jön, és megvesztegetés céljából ajándékoz és ajándékoz.
3/ Titkos tárgyalásokat folytat megnevezetlen személyekkel.
4/ Követjárásának minden nyomát, tárgyalásainak minden mozzanatát, eredményét utólag gondosan eltüntették.
5/ A tüzetes nyomtalanítás ellenére mégis fennmaradt egy fontos dokumentum, Ottó császárnak Bruno követ járásával kapcsolatos világtörténelmi jelentőségű titkos levele.
6/ További áruló nyom: Bruno követsége, akárcsak az őt megelőző Wolfgangé, szoros szálakkal kötődik Piligrin passaui püspökhöz, a kor nagy cselszövőjéhez és hírhedt okirathamisítójához, aki minden bizonnyal Ottó császár elsőszámú embere volt a Magyarország elleni összeesküvés szervezésében.
7/ Álszent szólamaival a megbékélés szükségességéről és fontosságáról igyekszik meggyőzni a magyarokat.
8/ A kölcsönös béke zálogául ajánlja a püspök Gézának Adelhaiddal, Ottó császár jelöltjével való összeházasítását.