20210302
Last updateH, 21 dec. 2020 2am

rovas logo

2011 november 15, kedd

Kiáltónak szava

Szerző: Forray Zoltán Tamás és Dr. Mihály Ferenc

 "AZ ÁRPÁDOK NYOMÁBAN"

A NAGY SZITTYA TÖRTÉNELMI KONGRESSZUSON ELHANGZOTT ELŐADÁS.

Mozart, a világhírű zeneszerző azt mondta: "Amikor megszülettél Isten rendelkezésedre bocsátott egy darab szövetet és azt úgy hímzed ki, ahogy akarod, ahogy ízlésed diktálja. De életed utolsó óráján számon kéri tőled, hogy miként végezted el feladatodat".

Isten a nemzeteknek is kiosztotta a maguk szerepét, melyet kialakulásuktól kezdve teljesíteni kell. Mivel a nemzet - Bartucz Lajos meghatározásában - történelmi, politikai, jogi, társadalmi, gazdasági és biológiai közösség, tevékenysége, élete nem lehet csupán ösztönös cselekedetek láncolata, hanem szervezettségre és vezetőkre van szüksége.

A magyar nemzet kialakulása, gyermekkora - az szokták mondani, hogy - "a történelem homályába vész"- De a régészettudomány és a mitológia lámpásával ma már át tudjuk világítani ezt a homályt is. Kezdjük mindjárt a régészettel. A pestkörnyéki, főleg az érdi ásatásoknál több rétegben feltárt csontleletek némelyikének korát a C. 14-es rádióizotóppal végzett vizsgálatok ötvenezer évesnek mutatták. A felsőbb rétegben talált házmaradvány és használati tárgyak korát pedig "csak" 14 000 éveseknek.

Világhírre tett szert a vértesszőlősi lelet. Vértesszőlős mellett a legrégebbi európai ősemberi település helyét és tárgyait tárták fel, melynél a háromszázötven-négyszázezer (400 000!) évvel ezelőtt élt ősembernek településhelye, pattintott kőeszközei, tűzhelye a félig elhamvadt tüzelővel, továbbá a különböző állatok és halak lerágott csontjai és a tűzben megpörkölődött velős csontok maradványai és az ősembernek koponyarészei is napvilágra kerültek.

A lelet olyan szenzációs, hogy a külföldi intézetek a rádiókarbon vizsgálatokat ingyen végezték el és tudósaik véleménye szerint az európai kőkorszak legfontosabb kérdései csakis a magyarországi leletek alapján lesznek tisztázhatóak. A kérdések között az már tisztázva van, hogy a Kárpát-medence évtízezredek óta lakott terület volt. Hogy az ott lakók miféle népek voltak, arra szintén a régészeti leletek adnak kézzel fogható és szemmel látható feleletet, melyek között a legfontosabbak a Maros mentén Torma Zsófia és Nikolau Massza régészek által Hunyad megye északkeleti csücskében, Alsótatárlakán talált írásos kőtáblák; és Háromszék megyében a torjai felső barlangban felfedezett sziklafelirat, Gáspár Zoltán és Bárczy Zoltán által lemásolva, mely a tatárlakainál legalább 10 000 évvel régebbi és minden jellegzetességében megegyezik a húsvét-szigeti, a csendes-óceáni Muror Scroll és az elő-indiai Indus-völgyi képírással.

A tatárlakai cserép-amulettek 7000 évesek és a rájuk karcolt jelek és rajzok olyanok, amilyenek a mezopotámiai 6000 éves szumér kőtáblákon is vannak. Vagyis a tatárlakai írásbeliség bizonyossága ezer évvel idősebb, mint a hozzá hasonló szumér írásjelek.

A tatárlakai leletekre a leghíresebb régészek is felfigyeltek. Borisz Perlov orosz régész a következőképpen nyilatkozott Tatárlaka üzenete című szakdolgozatában:

"A tatárlaki táblácskák totemei nemcsak megegyeznek a sumériekkel, hanem ugyanolyan egymásutániságban is helyezkednek el, ami minden bizonnyal nem véletlen. A tudomány ismer hasonló egybeeséseket. Például meglepően hasonlítanak egymásra az elő-indiai Mohenjo- Daro és a Harappai civilizáció írásbeliségének egyes jelei, valamint a távoli Húsvét-szigetek Kohua-Rongo Rongo írásbeliség jelei... melyek szintén nem véletlenek és arra a gondolatra vezetnek, hogy Tatárlaka és Dzsemdet Naszr lakóinak vallásos elképzelései egy közös tőről származnak:" Majd azzal az érdekes megjegyzéssel zárja énekezését, hogy:

"Természetesen, soha nem fogjuk megtudni, hogyan hangzott Tatárlaka lakóinak beszéde, de megállapíthatjuk rajzos jeleinek jelentését, melyek még az Isten nevét is ugyanúgy ábrázolják, mint a sumérek". Majd egy igen érdekes megjegyzéssel zárja értekezését, mondván, hogy:

"Felvetődik a következtetés - miután a tatárlaki táblácskák helyi eredetű, széleskörűen elterjedt írásbeli rendszer darabjai - hogy a sumér írásbeliség felfedezői nem is sumérek voltak, hanem Erdély lakói, mert másként hogyan magyarázhatnánk meg, hogy a legősibb suméri írásbeliség, mely az i.e. negyedik évezredből származik, váratlanul és teljesen kifejlett formában jelentkezett:'

A régész azonban már előbb megadta a feleletet: egy közös tőről eredőnek mondva a két írásbeliséget, de nem nevezi meg a földet, amelyből a közös tő gyökerei szívták az éltető nedveket, csak céloz az indiai Mohenjo-Dáróra, Harappára és a csendes-óceáni Húsvét-szigetekre. De ennek tárgyalását egy másik előadásra hagyom. Most inkább szűrjük le a tanulságokat az eddig előadottakból.

1. A Kárpát-medence lakott terület volt az ősidőktől kezdve és az őslakók csontleletei nem mutatnak döntő eltérést a hunok, avarok és Árpádi magyarok csontleleteitől, hanem, mint Dr. László Gyula régészprofesszor írja: szépen megférnek egymás mellett. Tehát a Kárpát-medence magyar lakossága - embertanilag - azonos az őslakókkal.
2. Az őslakók írásbelisége, vallásos elképzelései és totemei azonosak a sumérokéval, akiknek ősi kultúráját és nyelvét Sir Henry Rawlinson "ősszkítának", szittyának mondja, megegyezően Sir Austen Layarddal és Hinckssel.
3. Alexander Kifisin szovjet régész, Borisz Perlov cikkét a tatárlaki leletekkel kapcsolatban kommentálva megjegyzi, hogy: "Az időszámításunk előtti 2852-ben a nomád avarok északnyugatról behatoltak Kínába és oda teljesen kialakult írásbeliséget hoztak magukkal, és az írásrendszerek hasonlóságát és azoknak az i.e. évvel bekövetkezett szétbomlását elemezve megállapítja, hogy ezeknek tudatában "a bábeli nyelvzavar és az egységes világnyelv legendája nem is annyira alap nélkül való. Ezért érthető a tatárlakai táblácskák kivételes jelentősége... mely arról tanúskodik, hogy a szimbolika-családok széthullása jóval az i.e. 5. évezrednél előbb ment végbe, mégpedig sumér területen kívül:'

Mindezekből kitűnik, hogy a Biblia írójának igaza van, amikor Mózes I. Könyve 11. rész 1. versében azt írja, hogy: "Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala."

Mindezekből a régészeti leletekből az következik, hogy a Kárpát-medence és Sumér között már az ősidőkben élénk kereskedelmi összeköttetés volt, és a nyelvi azonosság, vagy legalábbis szoros rokonság elősegítette a Kelet-Nyugat közötti népvándorlást és kultúracserét.

Krónikáinkból ismeretes, hogy Atilla halála után fia, Csaba a hunok egy részével visszatért Scythiába, sőt az is lehetséges, hogy nem is ez volt az egyedüli Keletre vándorlás a Kárpát-medencéből. Így érthető meg sok történésznek az a véleménye, hogy Árpád apánk nem "honfoglalást", hanem "hon-visszafoglalást" hajtott végre, mert a hozzá, illetve apjához Álmoshoz csatlakozott törzsek egy része Csaba népe; más része "Turáni"; a harmadik pedig az arméniai méd-párthus-bóri scyták, vagyis az "Árpádi magyarok" voltak.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a görögök gyűjtő néven scytháknak nevezték mindazon népeket, amelyeket az Ótestamentum írói Góg, Gómer, Magóg és Javan leszármazottainak tartottak. ?nékik még rendelkezésükre álltak a ninivei és babiloni könyvtár szent iratai, melyekre Kr. e. IV században Berossus káldi mágus-történész is hivatkozik.

Őstörténetünk tanulmányozása és megismerése elé óriási akadályokat gördít az a tény, hogy az ezredik évtől, vagyis az I. István királyunk által elindított térítéstől kezdve két évszázadon át az eredeti rovásírásos emlékeinket, krónikáinkat, amulettjeinket és ősi emléktárgyainkat mind elégették, amint azt "I. István király" titkos tanácsbelijeivel aláíratott és törvénnyé tett, s amint a Vatikán 1000-ben, IX. bal. okt. Die festo Jax. Ap. jelzésű oklevele elrendelt. Bizoni Károly XIX. századi történészünk méltán panaszkodik, írván, hogy:

"Őseleinket írottaikra nézve rémes csapás érte Pannóniában tett letelepedésük után, mert itten a magukkal Európába kihozott okleveleik és irataik elhamvasztattak. Miután itten eleink a keresztény vallásra térhettek, oly okon, hogy a pogány vallás veszélyes tudományát árasztanák át a maradékokra is, tűzzel-vassal elpusztíttattak".

Ilyenformán nem csoda, hogy minden történész másképpen magyarázza őstörténetünket.

Krónikáink és a külföldi évkönyvek és feljegyzések alapján azonban mégiscsak kialakul bennünk valamilyen történelmi ismeret, amit Ádámmal és Évával kellene kezdenünk, Noéval folytatnunk és Pusztaszernél befejeznünk, mert attól kezdve történelmünk már nem őstörténet.

Horváth István európai hírű történészünk 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy: "Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott. De ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél".

Horváth plébános urat ezért a kijelentéséért sokan gúnyolták, de cáfolni nem tudták, mert a Bibliában a Genezis, Mózes első könyve a 11. részig tiszta magyar őstörténelem. Sir John Bowring angol nyelvész, aki "száz nyelven beszélt", Horváth Istvántól függetlenül ugyanerre a megállapításra jutott és sok magyar költeményt angolra fordítva, antológiájában a következőket írja:

"A magyar nyelv a messzi múltba megy vissza. Sajátos módon fejlődött és szerkezete oly időkbe nyúlik vissza, amikor a legtöbb, Európában beszélt nyelv még nem is létezett... Ez a nyelv a legrégibb és legdicsőbb műemléke a nemzett önállóságnak és lelki függetlenségnek... és aki megfejti, az Isteni Titkot fogja vizsgálni, annak is az első tételét: " "Kezdetben vala az Ige és az Ige vala az Istennél és Isten vala az Ige."

A magyar nyelv tehát az Ige nyelve, az Isten nyelve, amelyen az ősi hit szerint Isten szólt Ádámhoz. És ha ezt Horváth István, a bibliás pap és Sir John Bowring, a nyelvtudós így hitte, akkor nekünk nincs okunk benne kételkedni. Csak el kell olvasni a bibliai Genezis első 11 fejezetét, amely nem zsidó, hanem magyar őstörténelem. A zsidók őse, Ábrám a 11. rész 26. verse szerint csak a "bábeli nyelvzavar" után, tehát évezredek múlva születik, akinek nemzetsége halálos ellensége lesz Noé unokáinak, Nimród fiainak, amint az az Ótestamentum következő ötvenhét könyvében meg van írva.

Van tehát írott őstörténelmünk, nem is csak a Bibliában.

Thuróczy János Krónikájában a Mátyás király könyvtárában talált adatok alapján 38 királyt, valójában nemzetséget sorol fel. Ezt kiegészíti a Kálti Márk Képes Krónikája, mondván, hogy Atillának, a nagy Magor unokájának halála után Ögyek fia Előd, Eunedubelia leánytól fiat nemzett, kinek neve lőn Álmos.

Anonymus ettől eltérően, nem említi Elődöt, hanem azt mondja, hogy:

"Az Úr megtestesülésének 819. esztendejében Ögyek... Magóg király igen nemes vezére volt Scytiának, aki feleségül vette Dentu-Mogyerben az Eunedubeliani vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmusnak neveztetett... Mikor Álmus érett ifjúvá serdült, feleségül vette azon a földön egy igen nemes vezérnek a leányát. Ettől született Árpád nevű fia, akit magával vitt Pannóniába..."

A két krónikában nagyon érdekes az Eunedubilia és az Eunedubeliani szó. Egyik a szövegértelmezés szerint személynév volna, míg a másik, az Eunedubeliani egy elírt helyhatározó, ami Adiabenebeli volna, mert az Árpád-törzs a Kaukázustól délre eső területről származik, melynek központi tartománya, mint királyság éppen Adiabene volt.

Felmerülhet a kérdés, hogy a névelírás szándékos, vagy csak véletlen? Ehhez számításba kell vennünk, hogy a hódító egyház nemcsak elégette írott történelmi okmányainkat, hanem papjai, mint Szent Gellért, Hartvik, Pósa (Anonymus) püspökök és Kálti Márk őrkanonok írtak helyettük az egyház igényeinek megfelelő; valódinak látszó, szándékos, vagy véletlen "tévedéseket" is tartalmazó krónikákat. Azért égették el írott emlékeinket, azért öldösték le a honfoglaló vezérek ivadékait, hogy a nép ne tudja meg, vagy felejtse el, hogy az Árpádi királyi ház több volt, mint nemes nemzetség, mert ők ugyanabból az Arsacida királyi házból származtak, amelynek egyik családjából voltak az adiabenebeli királyok, akiknek egyik leszármazottja volt Mirjam hercegnő, vagyis Jézus anyja Mária, és pár száz évvel később Árpád dédnagyanyja Emese hercegnő. Ezek szerint tehát Árpád apánk és Jézus között vérségi rokonságnak kellett lenni, amit a nemes magyar nemzetnek nem volt szabad megtudni. Ezért irtották ki az Árpád-házi királyainkat. 1. István királynak nyolc gyermeke volt és - Mindszenty József hercegprímás szerint- "Szent Imre hét testvérét követte fiatalon a halálba". IV Béla királyunknak is volt tíz gyermeke, de fia: V István és unokája: IV László után már csak egy, férfitagja maradt a családnak, az is lengyelországi száműzetésben halt meg.

Meg kell itt jegyeznem, hogy Álmos és Árpád leszármazottaiban tovább élt a származástudat és az előző haza emléke, mert a honfoglalástól számítva háromszáz éven át több herceg is visszatért Arméniába, Szíriába, Adiabenébe, ahol a XVII. és XVIII. században is nagy tömegekben éltek magyarok.

Könyves Kálmán királyunk öccse, Álmos herceg is elzarándokolt oda - a legenda szerint csak Konstantinápolyig és onnan visszatért 1107-ben. Dr. Medriczky Andor a két világháború között Törökországban dolgozott mint sajtóattasé és ott három családdal találkozott, akik Árpád leszármazottainak mondták magukat és "mintegy ezer esztendeje viselik állandóan az "Arpádovics" mellék-családnevet". Ezek a Tuganoff Árpádovics, a Kubagyoff Arpádovics és az Abisaloff Árpádovics családok.

Lesi Tuganoff Árpádovics asszony össze is hozott egy családi tanácsot, hogy tájékoztassák Medriczkyt az ő származásukról. Elmondták, hogy "Árpád fia Badéli visszamenekült a Kaukázusba két társával együtt és az ő leszármazottai az Árpádovics családok.

Dr. Medriczky jelentést is tett erről az akkori magyar (gr. Bethlen-) kormánynak, de az nem rendelt el további kutatást, pedig magyar tudományos körökben tudtak az Árpádovicsok létezéséről, mert gróf Zichy Jenő a múlt század végén a helyszínen kutatott utánuk, amint azt Medriczkynek Krukov ezredes elmondta, mert egy alkalommal Zichy az ő szüleinél volt megszállva.

Bekir Kubagyiff Árpádovics bey családja a második világháború előtt még a valamikor Adiabenéhez tartozó Karsa (ma Kars) városban élt. Mészáros Gyula professzor biztatta Medriczkyt a további kutatásra, de 1941-ben a politikai és háborús viszonyok már nem voltak erre alkalmasak. Hogy az Árpádok adiabenei családi vonatkozásai nem csak legendák, azt bizonyítja a még évszázadokon keresztül is ott élő nagy tömegű magyarság, melynek fejedelméhez, Jeretamirhoz (Jeretányhoz) XXII. János pápa egy domonkosrendi püspököt küldött a fejedelem kérésére. Jeretamir magát az Árpád-ház leszármazottjának tartotta és Khorenei Mózes örmény történetíró Jeretány országát Góg-Ten tartomány néven említi. A püspök kiküldését az 1329-ből dátumozott pápai bulla is említi.

Történelemmel foglalkozók előtt általánosan ismert a Kassai Kódex Exodus Fratrum című része, mely Ottó fráter és három társának szíriai zarándokútjáról szól, akik ott 1232-ben IV Béla királyunk feleségének, Mária királynénak rokonait keresték, és ott a magyarokat meg is találták és velük magyarul beszéltek. A fráterek azonban missziójukat nem fejezhették be, mert a közelgő tatárjárás elől menekülniök kellett.

Dr. Fehér Mátyás Jenő: Corvin Mátyás követei Perzsiában című értekezésében szintén említi Jeretamir népét, a szíriai magyarokat, akiknek kolostoraiban megszálltak és az ottani szerzetesek között sokan. beszéltek magyarul.

Dr. Fehér Mátyás szerint ott még a XVII században is tömegesen éltek magyarok. Az 1959-es szovjet népszámlálás szerint a Káspi-tenger és a Kaukázus közöm Dagestánban még 268 ezer lakos vallotta magát avarnak.

De térjünk most már vissza Anonymushoz, aki Gesta Hungarorumának 5. fejezetében igen röviden elmondja, hogy "... a hét fejedelmi személy elhatározta, hogy Pannónia földjét keresik fel, mert azt hallották, hogy az Atilla király földje, akinek ivadékából Álmos vezér, Árpád apja származott: (majd)...a hét fejedelmi férfiú szabad akarattal és egyetértéssel vezérül és parancsolóul választotta magának, sőt fiaik fiainak is a végső nemzedékig Álmost...majd a fent említett férfiak mindegyike Álmos vezérért - pogány szokás szerint - saját vérét egy edénybe csorgatta és esküjét ezzel szentesítette. És noha pogányok voltak, mégis azt a hitet, melyet akkor egymás között esküjükre tettek, mindhalálig megtartották."

Ez volt a "vérszerződés" amellyel a vezérek egybekovácsolták a hét más források szerint: tíz - törzset. Ennek lefolyását Horváth Mihály püspök, Szabó Károly és Kerékgyártó Árpád legérthetőbben tolmácsolják.

Meg kell itt jegyeznem, hogy a vérszerződésről festett képeken az a jelenet, amikor a felek egy nagy késsel karjukon felmetszik az eret, nélkülözi a történelemismeretet. Valamelyik művészünk, talán Székely Bertalan egyszer megfestette az egyébként remek képet és azóta - jobb híján - minden művész ezt követi. Hérodotosz, a történelemírás atyja, aki a szkíták történetét, legendáit és szokásait közöttük tanulmányozta, a szertartást a következőképpen írja le:

"Amikor a scythák fogadalmat vagy szerződést, szövetséget kötnek, egy cserépedényt borral megtöltenek és ujjukat árral megszúrva, vagy késsel enyhén megvágva, abba vérüket cseppentik, majd kardjuk, vagy csatabárdjaik hegyét, vagy nyílhegyet, vagy dárdahegyet belemártva, és imát mondva, a főnökök és követőik mindkét részről isznak a borból. A scythák az ilyen fogadalmat még soha meg nem szegték" (Herodotos, Book 4.).

Államszerződéshez, mint az etelközihez is, szükséges volt a mágusok közreműködésére, mint ahogy két barát közötti vérszerződéshez is egy harmadik segítségére (Book Four, page "205, 283). Az etelközi vérszerződést Horváth M. püspök, Szabó K. és Kerékgyártó Á. a következőképpen tolmácsolják Anonymus és idegen kútfők alapján:

"A magyarok hét vezére, vagyis is a hét törzsfő, név szerint: Álmos, Előd, Kund, Ond, Tas, Huba és Töhötöm egymással tanácskozván elhatározták, hogy kiköltöznek (Scythából) és maguknak újabb, nagyobb hazát szereznek. Választásuk Pannon-földre esett, mert nemzeti hagyományaik, ősmondáik szerint ez volt egykoron a nagy Etele király földje, akinek nemzetségéből származott Álmos: Árpád atyja."

"Nyolcszáznyolcvanhétben... Etelközben... választottak a törzsfők maguk fővezért, éspedig, mint hazai emlékeink mondják: a bölcs Álmost, akinek a törzsfők örök hűséget esküvének. És itt kötötték meg a vér- vagy alapszerződést, mely a nemzeti élet és állam fejlődésére minden időre elhatározó befolyással lőn, mert ezen hat pontból álló szerződésben - mint első alapköveken - fejlett ki utóbb a nemzeti alkotmány."

A külföldi írók Álmos helyett itt Árpádot említik. Valószínűleg azért, mert a nyugatiaknak Álmossal nem volt semmi dolguk.

A vérszerződés tehát egy államszövetségi szerződés volt, de még nem alkotmány. Pontjai a következők voltak:

1. Amíg Árpád (Álmos) és maradéka él, a nemzet mindig az ő véréből fog vezért választani.
2. Amit közös erővel szerzendenek, abban mindnyájan közösen részesüljenek.
3. Miután a főnökök szabad akaratából választották Árpádot (Álmost) és utódait a nemzet fejedelmévé, sem maguk, sem utódaik, soha ki ne zárassanak a fejedelem tanácsából, az ország kormányából.
4. Ha maradékaik közül valaki hűtlenné válnék a fejedelem iránt, vagy viszályt támasztana közte és vérrokonai között: a bűnösnek vére folyjon, amint az ő vérük folyt az eskünél, melyet Árpáddal (Álmossal) egyetemben végrehajtottak.
5. Ha e szerződést valaki, akár a vezér, akár a főnökök utódai közül valaha megszegné, örök átok essék reá.
6. Aki a nemzeti gyűlésekre megjelenni nem akar, kettéhasíttassék. A krónikás - dacára annak, hogy a vezérek Etelközben Álmost választották fővezérré - a szakaszoknál már Árpádot teszi ebbe a szerepbe, pedig éppen Anonymus szerint csak az Ungváron tartott hálaadó istentisztelet és pihenő után választották, apja kívánságára, fővezérré, amint Anonymus Gesta Hungaroruma 13. fejezetében írja, hogy

"... Álmos vezér és övéi bevonulnak Hung várába, a halhatatlan isteneknek nagy áldozatokat mutatva be és négy napig tartó lakomát csaptak:' "A negyedik napon pedig Álmos vezér tanácsot tartván és övéit mind megesketvén, még életében vezérré és parancsolóvá tette fiát, Árpádot. Ezért hívták Árpádot Hungvária vezérének; összes vitézeit pedig Hungról hungvárusoknak nevezték el az idegenek nyelvén, és ez az elnevezés mostanáig él az egész világon".

Hunfalvy Pál - a Magyar Tudományos Akadémia egykori főtitkára sok mindenért és ez utóbbi kitételért is, "szószátyár" papnak nevezte Anonymust, mégpedig joggal.

Ugyanis Photius bizánci pátriárka szerint Álmos és családja és vezérei a Manicheus vallást követték, amely a Kr. u. harmadik században élt káldeus mágus, Mani filozófiáján alapult, összegyűjtve Confucius, Zarathustra, Buddha és Jézus tanításaiból mindazt, amit az ember boldogságához és az igazságos élethez szükségesnek tartott. A manicheizmus egy időben nagy elterjedtségnek örvendett Kínától Közép-Európáig mindenütt és a magyarok még a szentistváni térítés után is aszerint éltek, mert Szent Gellért is kénytelen volt pásztorlevélben elítélni őket.

Mani tiltott mindenféle áldozatot.

Tehát Álmosék Ungvárott nem tarthattak "nagy áldozatokat", hanem csak istentiszteletet. De Anonymus pap lévén, minden fontosabb eseményhez bibliai analógiát keresett, mint a Képes Krónika írója Kálti Márk is, aki azt mondja, hogy Álmost Erdélyben megölték, "mivel nem jöhetett be Pannóniába", (mint Mózes sem mehetett be Kánaánba). Anonymus azonban nem említi Álmos halálát, pedig ő száz évvel közelebb volt a "honfoglaláshoz", mint Kálti Márk.

Ezzel szemben a Hóman-Szekfű-féle Magyar Történet 1. kötet 118. oldalán azt írja, hogy:

"Az idős Álmos fejedelmet közvetlen a honfoglalás megkezdése előtt a keleti lovas-nomád népek szokása szerint, a nemzet érdekében hozott szent áldozatként meggyilkolták". Hómannak ez a kegyes csomagolású nomádosdija nagyon is kétségbe vonható, mert Álmos igenis bejött Pannóniába.

A másik súlyos ellentmondása az, hogy - mivel a honfoglalók vezérei és a nép előkelői manicheus vallásúak: emberáldozatról szó sem lehetett, mert egyrészt Mani tiltott mindenféle áldozatot, másrészt Dr. A. C. Bouquet, a University of Cambridge teológiai professzora szerint a manicheizmus keresztényibb volt, mint az akkori kereszténység (Comparative Religion, page 290-291.).

Újabban egy régészeti lelet kapcsán megint elővették a Hóman-Szekfű féle szakrális gyilkosság meséjét, mert Zemplén megyében, Szomotor községhez közel, kassai régészek feltártak egy honfoglaláskorinak látszó sírt, amelyhez meghívták Fettich Nándor Európa-hírű régészünket is. Fettich leírása szerint a sírban egy magas termetű, fejedelemnek látszó, lefejezett és hasra fektetett tetem feküdt, amiből láthatólag politikai gyilkosság esete forog fenn. A sír halottját Fettich Álmos fejedelemnek tartja, mert magas termete ráillik, a vele eltemetett fegyverzete és ékszerei legalábbis vezéri rangra mutatnak. László Gyula professzor azonban ezt a leírást nem fogadja el, mert szerinte a halott nem volt magas termetű, nem volt lefejezve és nem volt hasra fektetve és Fettich téves megfigyelése abból ered, hogy a csontokat a tölgyfa koporsó savai nagyon megrongálták. László Gyula szerint itt nem Álmos feküdt.

Anonymus Gesta Hungarorumának 12. és 13. fejezete szerint azonban más megoldás is lehetséges, mondaná Dr. László Gyula, mert a honfoglalást Álmos vezette egészen Hung váráig, ahol a vár ispánja, Laborc megfutamodott és Zemplén vára felé sietett, de a vezér katonái űzőbe véve őt, egy folyó mellett elfogták és mindjárt azon a helyen felakasztották. Attól a naptól ezt a folyót az ő nevéről Laborcnak hívták. Aztán Álmos vezér és övéi bevonultak Hung várába, mondja Anonymus. E szerint a körülmények és a helyleírás pontosan ráillik a sírleletre és Laborc is lehetett a magas termetű, és vezéri rangja is megvolt hozzá.

Hogy a temetésnél fejét levágták és hasra fektették - ha úgy volt -, az csak arra vall, hogy nem akarták, hogy ennek a rebellisnek a szelleme visszajöjjön éppen Ung várába, ahol Álmos és övéi pihenőt tartanak és Álmos még életében gondoskodva a vérszerződés betartásáról, fiát Árpádot megválasztatja fővezérnek.

A "honvisszafoglalást vagy honegyesítést" ezután már Árpád vezette és az ő nevéhez fűződik a pusztaszeri országgyűlés és alkotmányozás: a "Szer". Anonymus Gestájának XI. fejezetében erről így ír:

"Árpád vezér és vitézei pedig a (Zalánon) nyert diadal után innen (Alpár mezejéről) megindulván, az úgynevezett Körtvélytó mocsárhoz jövének és ott maradának a Gyümölcsény erdő mellett harmincnégy napig. És azon a helyen a vezér és nemesei megállapítják az ország minden szokásos törvényeit és minden igazait, továbbá azt is, hogy miképpen szolgáljanak a vezérnek és előkelőinek, vagy miképpen tegyenek törvényt minden elkövetett vétek fölött".

Anonymus nem sorolja fel az alkotmányozó gyűlésen résztvevő vezéreket, de Dr: Fehér Mátyás Jenő szerint azon részt vettek az őslakos pannonok, avarok és székelyek vezérei, ispánjai: Egöd és Aba is.

Horváth Miklós püspök a SZER-ről a következőket írja:

"E nemzetgyűlésről, mely a Körtvélytó közelében... a róla máiglan Pusztaszernek nevezett vidéken harmincnégy napig tartott, részletes tudósítást nem adnak (írott) emlékeink. A névtelen jegyző az ezt említő egyetlen kútfő, csak azt mondja, hogy ott a jogok és kötelességek, a nép, a főrendek és a fejedelem közötti viszonyok bővebben meghatároztattak, az igazság kiszolgáltatására bírák rendeltettek, a vétségekre büntetések szabattak, szóval a közigazgatás szabályoztatott.

Joseph Fessler: "Die Geschichte der ungarn und ihres Landes" című művében így ír:

"Pusztaszer... ide gyűjté össze Árpád 893-ban a Salánon (Zalánon) nyert győzelem után a törzsfőket, s a nép előkelőit, és nemeseit, hogy amint az alapszerződés (vagyis a vérszerződés) kívánta, velők egyetértőleg és közösen, a társadalmi alkotmányt és a kölcsönös viszonyokat: a szabadok, előkelőek és nemesek között törvényesen és akként meghatározzák, amint a korszellem, s a magyaroknak akkor még inkább szigorú, mint szelíd erkölcsei kívántak. Hogy mi tartassék bűntettnek, és mi legyen annak büntetése: szintén meghatároztatott".

Tehát úgy a magyar Pósa püspök (Anonymus), mint a német Fessler csaknem egyformán írják le a pusztaszeri alkotmányozó gyűlést. Horváth Mihály keserűen jegyzi meg, hogy a részletekről írott tudósítással nem rendelkezünk. Hogy miért, az ma már nem titok előttünk, amióta Dr. Fehér Mátyás: Középkori Magyar inkvizíció című könyve, Bizoni Károly írása és a nyíregyházi Jósa András Múzeumban őrzött vatikáni rendelet folytán tudjuk, hogy I. István királytól kezdve kétszáz éven át az egyház vagyongyűjtésen kívüli legfőbb foglalkozása az ősi okmányaink és emlékeink elégetése, megsemmisítése volt.

Ezeknek ismeretében már nem csodálkozunk, hogy miért tanították és tartották a magyar nemzet első alkotmányának az Arany Bullát és miért nem a körtvélyesi Szert, holott ez 329 évvel előzte meg az Arany Bullát és 322 évvel az angol Magna Cartát.

Mivel pedig a SZER pogánynak nevezett, de egy Istent hívő őseink alkotása volt, a nem létező nyugati kultúrfölény és a magyar kisebbségi érzés ránkerőszakolása érdekében azt meg kellett "tűzzel vassal" semmisíteni és annak elsőbbségét mindezidáig agyonhallgatni. Hiába írta Szabó Károly történész "A magyar vezérek kora" című művében, hogy:

"... minden magyar büszke önérzettel mutathat a természetes, józan ész szülte alkotmányra a IX. században, amikor még Európának "műveltebb" és boldogabb nemzetei ehhez hasonló nemzeti egységgel és polgári alkotmánnyal nem dicsekedhettek:

Történelmünk legnagyobb alakjának, Árpád apánknak nemzetépítő szerepe a SZER megalkotásával nem ért véget. Egy nagy megpróbáltatást még le kellet győzni. Ugyanis Luitpold bajor őrgróf a német császár megbízásából 907 májusában nagy sereggel indult Pannónia meghódítására.

Árpád kémei idejében jelentették a németek készülődését és a magyarok - Árpád személyes vezetésével - a Pozsony megyei Bánhidánál ütköztek meg a németekkel. A csata életre-halálra folyt három nap és három éjjel, megszakítás nélkül és a németek teljes vereségével végződött. Az egész német hadsereg odaveszett. Csak egy vezérük nem szerepel a német veszteséglistán, Luitpold fővezér. A többi mind elesett.

De magyar részről is nagy volt az elesett vitézek száma. Árpádnak négy fia: Levente, Tarhos, Üllő és Jutas is elesett.

Árpád maga szintén halálos sebet kapott és a győzelmi éneket talán még hallhatta, de pár nap múlva sebeibe belehalt. Csak egy fia, a kiskorú Zsolt maradt életben, aki követte őt a vezéri tisztségben és nagykorúságát elérve, meg is bosszulta apja és fivérei halálát. A ránk következő július 4-én elérkezünk nemzeti történelmünk ezen nagy ezerhetvenkilencedik évfordulójához, melyet a hadtörténelem a Bánhídi Csata néven tart nyilván, mely évforduló a magyar dicsőség ünnepe, mert ezzel a magyar győzelemmel szilárdult meg nemzetünk állami léte a Kárpát- Duna-nagyhazában, melybe akkor még nemcsak a Kárpát-medence, hanem a mai Ausztria is beletartozott, egészen az Inn folyóig.

De egyúttal a gyász ünnepe is, mert honszervező Árpád apánk a győzelem után három nappal, a csatában kapott sebeibe belehalt.

A hivatalos magyar történelemtanítás csodálatos feledékenységet tanúsított ezzel a nagyjelentőségű eseménnyel szemben.

Még Anonymus is, Gesta Hungarorumában csak annyit ír, hogy: "Az Úr megtestesülésének 907. esztendejében Árpád vezér is elköltözött ebből a világból."

A honfoglalást befejező legnagyobb nemzeti eseményünkről a "Bánhídi Csatáról" tudtommal egyetlen emlékművünk sincsen.

"Árpád fejedelemnek a Milleniumi Emlékműben lévő szobormása az egyetlen monumentális alkotás, amelyet 1929. május 26-án lepleztek le és ott helyezték el az Ismeretlen Katona sírját is... A Honfoglaló és a Honvédő emléke előtt Horthy Miklós kormányzó vezette díszmenetre a honvédség alakulatait" - írja vitéz Illésy Gyula huszárezredes, hadtörténelmi értekezésében, És mi vele együtt hisszük és bizakodva várjuk, hogy eljön a nap, amikor a kegyelet és örök hála e megszentelt helyén ismét kibonthatjuk és hőseink előtt magasra emelhetjük a magyar szabadság szent zászlaját.

1986. május-június

VALLÁSOS NEMZETTUDAT

IGÉT HIRDET: REV. DR. MIHÁLY FERENC

Az, hogy valaki eljár egyik vagy másik templomba, még nem jelenti azt, hogy vallása is van. Mert mihelyt kérdezünk tőle valamit a vallása felől, vallásos öntudata azonnal csődöt mond. Térítési képessége pedig csak arra irányul, hogy növelje a gyülekezet létszámát és az adakozók táborát. Remélve talán öntudatlanul is azt, hogy a nekik hirdetett lehetetlenség a nagyobb tömegben eloszolva igazsággá válik, mint a majmok mesebeli gyűlésén kialakult vélemény, hogy: "Mi vagyunk többen, nekünk van igazunk".

Az igazi vallás azonban független a többség vélt igazságától, mert az Igazság önmagáért van, melynek megismeréséhez a műveltség vezeti el az embert. A műveltséghez pedig sok bátorság kell.

Márai Sándor Napló című könyvében azt írja:

"Tudnod keli, hogy az emberek nem ok nélkül ragaszkodnak a középszerűhöz, a zavaroshoz és a vajákoshoz, az illúziókhoz és a szobatiszta félismeretekhez. Mert a műveltség annyi, mint az igazságnak - a minden dolgok igaz ismeretének - feltárása és elviselése. Az igazat elviselni mindig nagyon nehéz. A műveltséghez, vagyis a valóság és igazság megismeréséhez rendkívüli bátorság kell. Az ember egész szívével, sorsával, lényével ismeri meg az igazságot, és csak életre-halálra lehet művelt, mert minden, ami igaz és emberi, tehát valóságos, a vérben, verejtékben és szenvedélyben fogan" mondta a nagy író.

Ő azonban nem azt akarja mondani, hogy aki nem tud annyit, mint egy egyetemi professzor, az nem tekinthető műveltnek, mert a műveltségnek is fokozatai vannak.

Egy teológiai professzor, vagy egy orvosprofesszor, vagy egy biológus, vagy egy fizikus professzor a maga szakmájában bizonyára speciálisan műveit és nem kívánható el tőle, hogy más tudományokban is elérjen az általános műveltségnél magasabb fokot. Ugyanez vonatkozik a művészekre is.

A speciális műveltségben nagy szerepe van a saját tapasztalatnak, a saját felfedezésnek, míg az általános műveltség az ismeretek megszerzéséből adódik.

A tudomány és a műveltség semmilyen fokon nem zárja ki a vallást. Vallásos minden ember lehet; az egyszerű pásztor is és a nagyszerű professzor is.

Modern meghatározásban a vallás: a megismerésben, gondolkodásban, érzésben, akaratban és cselekvésben kifejeződő meggyőződés, mely a világ erkölcsi rendjébe vetett hittel kapcsolódik össze, amely a cselekedetekért való erkölcsi felelősségnek, az egész magatartás igazságos megítélésének és a tökéletesség legmagasabb fokára való eljutás lehetőségének elképzelésében jut kifejezésre. Az emberiség fejlődése folyamán, Földünk különböző kontinensein, sőt, különböző nemzetek között is sokféle vallási nézet fejlődött ki. És ez úgy látszik, a természet rendje. Jellemzően fejezi ezt ki a következő történet:

XIV Lajos francia király misszionáriusokkal levelet küldött a sziámi királynak, melyben kérte, hogy csatlakozzon ő és természetesen népe is az Istennek egyedül tetsző Krisztián valláshoz.

A sziámi király válasza a következő volt: "Csodálkoznom kell azon, hogy az én jó barátom, Franciaország királya, ennyire érdeklődik olyan ügy iránt, amely kizárólag az Istenre tartozik. Vajon a világ mindenható Ura akkor, amikor hasonló testet és lelket adott az embereknek, nem adhatott volna nekik egyazon vallási nézeteket és törvényeket és istentiszteleti formákat is, ha azt akarta volna, hogy a Föld minden népe egy és ugyanazon hitet valljon?"

Nem más ez, mint kifejezése annak a hitnek, hogy minden népnek joga van saját vallásra, amely lelki és nemzeti óhajából fakad. Vajon csak a magyarság tartja magát éretlennek a saját vallására?

A magyar vallás minőséget jelent a magyar ember részére, mert világnézetével emberi méltóságérzetet, történelemismeretével pedig magyarságtudatot plántál belé. Publicistáink: Gábor Áron és Petres Judit, világjárásuk folytán azt tapasztalták, hogy mindenütt a legműveltebb, a legiskolázottabb koponyák érdeklődnek a magyar vallás iránt, mert komoly megfontolás után úgy látják, hogy a külföldre szakadt magyarságnak ez lenne az egyedüli mentsvára a megmaradásra.

"Sokan odaát többet foglalkoznak ezzel a kérdéssel, mint itt (Amerikában) és úgy érzik, hogy ha az emigrációs magyarság magyar jövőt kíván magának, akkor a nemzeti öntudatot el kell mélyíteni, mely szerintük csak úgy lehetséges, ha Rómával szakítva, - megteremtjük az anglikánok példájára a nemzeti magyar vallást. Csodálkozva hallgattam ezt Párizstól Zürichig... de nem tapasztaltam Amerikában sehol azt a mély Lelki szükséget, amit azok szavaiból éreztem, akik odaát szóltak erről a kérdésről" - írja Petres Judit a Képes Magyar Világhíradóban.

De - természetesen - a magyar vallás eszméjének is vannak ellenzői, akik talán megrendelésre, dörgedelmes cikkekben igyekeznek a maradiságra amúgy is könnyen hajló hazánkfiait elriasztani, mondván, hogy minek még egy újabb vallás, hiszen van már annyi, hogy el sem tudunk közöttük igazodni. Ez igaz. Csakhogy a magyar vallás nem új eszme, hanem a magyar őstörténelem, a magyar ősvallás hamvaiból újjászületett nemzeti vallás.

Ennek a magyar vallásnak kifejezésmódja, lombja, virágai lehetnek újak, de gyökerei az ősmagyar múltba nyúlnak vissza anélkül, hogy lenéznénk, lebecsülnénk az emberi gondolkodás fejlődése kezdeti időszakának tévelygését, melyben a mágia és a vallás egymást követő fokozatain keresztül eljutottunk a tudományos vallásfilozófia mai magaslatáig, amelyről a mai Krisztián - magyarul kereszténynek nevezett - vallások és szektáik nem akarnak tudomást venni. Számítva arra, hogy az emberek nem tudnak, vagy nem akarnak gondolkodni, hanem szeretnek mindent készen kapni, akár jó az, akár nem. Ezt aztán más híján megszokják, kitapossák, mint az új cipőt, magukévá teszik, és körömszakadtig védik a fejlődés és tudomány ellen. Különösen vonatkozik ez a vallásos nézetekre, melynek kirívó példája - Sayce angol történész szerint -, hogy az emberiség hozzászokott ahhoz a gondolathoz, hogy Ádám zsidó volt és ettől nem akarnak tágítani. "Nem akarnak tágítani annak dacára, hogy a tudomány már bebizonyította, hogy "Ádám" nem egy személynév, hanem csak egy mitológiai fogalom, melyet a krisztiánizmus Ótestamentumának nevezett zsidó mitológia írói, az akkor általuk ismert legrégibb és legműveltebb szittya MADA nép nevének visszafelé olvasáséból képeztek. Ezek azok a vakbuzgók, akik az igazság hallatára azonnal felhördülnek, hogy "Nem engedem a vallásomat". Mintha mi akarnánk azt tőle elvenni. Nagy zajt csapnak, mint a magányos ember a sötét erdőben, hogy félelmüket, letagadhatatlan lelki válságukat jelezzék.

Szentiványi Sándor unitárius püspök szerint az egyén lelki válsága akkor kezdődik, amikor védelmezni, vagy mentegetni kezdi vallásának hibáit, és a válság okául mindent felhoznak, csak éppen a saját hibáikat nem. Majd azt mondja: A magyaroknak ugyanolyan joguk van saját nemzeti múltjukból meríteni, mint a Biblia népének volt.

Magyar viszonylatban a keresztény vallásoknak - teológiai tévelygéseiken kívül - a legnagyobb hibáik, hogy nemzetköziek, amit ők úgy fejeznek ki, hogy "nemzetek fölöttiek". Ebből adódik az a tendencia, hogy első az egyház érdeke, és csak azután jön az államérdek. Amint a SZÍV c. katolikus hivatalos lap írja az 1960. október havi különkiadásában, a plébánosokhoz írt utasításában, hogy:

"A magyar egyházközségnek fő célja nem az, hogy érzelmi kiegyensúlyozottságot biztosítson a kivándorolt magyaroknak, sem az, hogy nemzedékeken keresztül megtartsa őket magyaroknak új hazájukban, hanem az, hogy megtartsa őket, hitüket buzgón gyakorló katolikusoknak. Mi ez, ha nem nemzetárulás? Ezzel szemben mi a helyzet a zsidóknál?

Az "American Reform Judaism" feje, Rabbi R. Gittelsohn felszólította a reform rabbinátust, hogy a zsidóság életben maradása érdekében ezen túl ne nyújtsanak egyházi áldást zsidók és nem-zsidók közötti házasságokra. "(Hídfő, 1973. III. 25.)

Ez az utasítás megegyezik az esdrási és nehámiási ótestamentumi fajvédő törvényekkel. Nem kétséges, hogy joguk is van hozzá. De miért nem követhetnénk ezt a magatartást mi magyarok is? Ótestamentumi alapú keresztény egyházaink miért nem tartják magukat ehhez az - Isten Igéjének nevezett - ótestamentumi törvényhez? Miért hajtják meg alázatosan fejüket akkor, amikor Krisztián-papjuk a zsidó Ótestamentumból felolvassa Esdrás Könyve 9. részének első versét az idegenektől való elkülönülésről, vagy Nehémiás Könyvének 13. részét, mely szerint az idegeneket a gyülekezetből is kitiltották, meg akkor is, ha azok zsidó vallásúak, vagyis prozelyták voltak. Az idegenekkel való összeházasodást pedig eltiltották és az idegen házastársakat, feleségeket gyermekestől együtt elzavarták, amint az Esdrás Könyve 10. rész 3. verse előírja, mondván: "Vessünk ugyanis frigyet a mi Istenünkkel, hogy elbocsátjuk mindazon asszonyokat és a tőlük szülötteket az én Uramnak és azoknak akaratja szerint, akik reszketve gondolnak a mi istenünk parancsolatára ".

Ezeket, mint "Isten Igéjét" tanítják a mai Krisztián-egyházakban, de elfelejtik azok saját magukra, saját híveikre is alkalmazni.

Ez az a szemforgató vallásosság, melyet, mint képmutatást maga a Názáreti Jézus is elítélt.

Nem kétséges, hogy egy már meglévő házasságot felbontani sem nem erkölcsös, sem nem célszerű, sőt embertelen. Nem is erről van szó, hanem mint Gittelson rabbi mondja - nem ajánlatos az idegenekkel való összeházasodás, mert az a nemzet halálát készíti elő.

Felmerült már sokszor és sok helyen, hogy a magyar vallás csak fajvédelem-e? Hogy magyar vallásra csak az idegenbe szakadt magyarság megmaradása miatt van-e szükség?

Nem kizárólag. Mert a magyar vallás nemcsak hazafiaskodás, hanem világnézeti és erkölcsi mozgalom is, mert sem a hazafiság, sem a műveltség és a tudomány nem biztosítja a boldogságot és az emberséges életet, ha nem párosul egy magasabb rendű erkölcsi szemlélettel is.

Ezt a magasabb rendű erkölcsi szemléletet viszont csak a vallásos nevelés tudja az embernek megadni.

Évezredeken, vagy évszázezredeken át szabályozta a babona, majd a vallásos hiedelem az emberek és társadalmak együttélését és egymás mellett élését.

Az ateisták azt mondják, hogy nincs szükség vallásos nevelésre, mert a vallásoktatás elbutítja az embert és a tudomány által már megcáfolt szamárságok elhívésére akarja őt kényszeríteni.

A másik magyarázkodó pedig azzal indokolja közömbösségét, hogy neki megvan a maga világnézete, és nincs szüksége vallásra. Ezeknek mondja Prohászka Ottokár, hogy: "Amely világnézet vallássá nem válik, az még ki nem virágzott és annak sem dísze, sem értéke nincs. Az egy olyan inda, amelyik csak a földön kúszik."

De az embernek szabad akaratot adott az Isten, és ha kiábrándult egy vallásból, amit nem is maga választott, hanem már csecsemő korában beleszorították, akkor joga van magának olyat keresni, amely lelki igényeinek, emberi és nemzeti karakterének legjobban megfelel.

Természetesen, a ránk rakott béklyóktól, a lelki béklyóktól nem könnyű megszabadulni. Segítségre van szükségünk és ezt a segítséget legkönnyebben egy nekünk megfelelő társaságban, közösségben találhatjuk meg.

Ilyen közösség a magyar nemzeti egyház, amelynek nincsen világhódító célja, nem akar vagyont gyűjteni a bankban, de igenis akar vagyont gyűjteni a magyar lelkekben, hogy megmaradhassunk legalább lelkileg annak, aminek Isten teremtett bennünket - MAGYARNAK'.

Ha a világ elismeri a zsidóságot nemcsak Izraelben, hanem bárhol és bármilyen nyelven és bármilyen állampolgársággal zsidónak, akkor csak rajtunk múlik, hogy minket, magyarokat is elismerjen úgy a Kárpátmedencében, mint bárhol a világon, bármilyen nyelven és bármilyen állampolgársággal annak, aminek Isten teremtett bennünket: MAGYARNAK, mert ez a mi vallásunk. Ettől még lehetünk jó polgárai, sőt a legjobb polgárai annak a hazának, amelyikben élünk. Példák erre magyar származású tudósaink, akik kimagasló teljesítményeket végeztek befogadó hazájukban, de magyarságukat mindig büszkén megvallották, mint például Erdélyi István professzor, a Sao Paulo-i McKenzie egyetem fizikatanára; vagy a szintén magyar föld szülötte: Teller Ede, az atomenergia felhasználásnak nagymestere, és sokan mások.

Megvan tehát a lehetősége, hogy szülőhazánktól elszakadva is kiépítsünk magunknak egy lelki hazát, és felépíthessük az Ady Endre által a Szétszóródás előtt c. versében hiányolt templomokat, mint lelki otthonunkat. Ő kálvinista létére is tudta, hogy a magyarságnak nincsen temploma, hanem csak Rómának és Genfnek, ami az alapjukat, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológiát tekintve, egy és ugyanazon nemzetközi szervezet, más néven, de azonos céllal.

Azon, hogy nem jó úgy, ahogy van, már túl van a gondolkodó magyarság. Azon is, hogy ha nem változtatunk, akkor elveszünk.

Petres Juditnak az okos koponyák már azt is felvetették, hogy "Rómától elszakadva" anglikán módra kell megoldani a magyarság lelki válságát, vagyis megmagyarosítani a keresztény vallást.

Az anglikán vallás azonban csak egy megangolosított Krisztián vallás, melynek alapja ugyanaz a zsidó mitológia, az Ótestamentum, mint ami a katolicizmusnak, vagy a protestantizmusnak.Vagyis az anglikán vallás is csak egy zsidó szekta, melynek megvan a lehetősége arra, hogy dogmatikus változtatás nélkül visszatérjen az anyaegyház kebelére, ahonnan négyszáz évvel ezelőtt kivált. Ez nem is okozna nagyobb megrázkódtatást az anglikán hierarchiában. Amint látjuk, az egyesülés már előkészületben van.

Egy megmagyarosított krisztián vallással ugyanez lenne a mi helyzetünk is, de sokkal súlyosabb következményekkel, mert minket a hivatalos krisztiánizmus egészen más szemmel néz, mint más nemzeteket.

A vallástörténet ma már világosan elénk tárja, hogy: "Minden pozitív vallás csak a vetülete egy eredeti, egyetemes (Universal) vallásnak, különböző módosításokkal. Így tanítja ezt Anderson professzor a londoni egyetemen, s ez az egyetemes ősvallás a mi szittya őseinknek Istentől kapott vallása volt, amely szétterjedt a Föld három égtája felé: Khorezmből, az Isten országából délre, Sumérba, keletre Indiába és Kínába, és nyugatra föl a Duna-medencén át Közép-Európába. Legjobban virágzott ki az ősi szittya vallás Sumérban ahol az Ótestamentum íróinak Babylonban és Ninivében, valamint Sippárban módjukban állt a vallásos ismereteket megszerezni, kisajátítani és a maguk igényeihez idomítani. Így alakult ki az ősi egyetemes vallásból a judaizmus, mint zsidó vallás, amit Nehémiás, Esdrás és társaik áthoztak Kánaánba az ő atyafiaikhoz, ahol sikerült azt államvallássá tenni és később rákényszeríteni - római segítséggel a szomszédos nem zsidó népekre is, prozelytizálva őket, hogy beszedhessék tőlük a 2 drachmás prozelyta adót, amiből óriási jövedelmük volt. Ezt az adót a Názáreti Jézus és tanítványai is fizették, amint Máté Ev. 17. rész 24-27. verseiben írva van.

Tehát a mi szittya őseink suméri vallásából formálták a júdai zsidó vallást, amiből származott a krisztián vallás a mitológiai Krisztussal, amelyhez a názáreti szittya Jézusnak csak annyi köze van, hogy az ő erkölcsi tanítását is belevették vallási tételeikbe. Őt magát pedig elvették attól a néptől, amelyikből született, a szkíta magyar népektől, megtéve őt zsidónak, beleerőszakolva a zsidók messiási várandóságába, jóllehet ez ellen a zsidók mindig tiltakoztak és Jézust nem ismerték el sem zsidónak, sem messiásnak.

Így érthető meg a kereszténynek nevezett Krisztián-egyház magatartása a magyar nemzettel szemben. Sokkal tartozik, tehát jobb, ha mi elpusztulunk, felszívódunk a Föld néptengerébe, mint jó krisztiánok.

A "Kereszténység Védőbástyája" szerepünkben elvéreztünk, és védenceink által szétszórattunk a nagyvilágba.

Helyzetünk sokban hasonlít a zsidóság 1800 évvel ezelőtti helyzetéhez, amikor ők is szétszórattak. De a vallásukat nem tudták tőlük elvenni. Vallásukból történelem, történelmükből nemzettudat lett és ez megtartotta őket. A vallás adott nekik erőt ahhoz, hogy 1900 év után visszaszerezzék az ősi hazát, annak dacára, hogy ott már alig élt zsidó. Ez egy olyan példa előttünk, hogy ezt nem becsmérelnünk, hanem megtanulnunk kell, mert mi is vissza akarjuk szerezni hazánknak a teljes Kárpát-medencét és minekünk éppen olyan jogunk van megmaradni magyarnak, mint őnekik zsidónak. Nekik ezt a jogukat vallási alapon ismerte el a világ. Minekünk - a Kárpát-medencén kívül élő magyaroknak is - ugyancsak vallási alapon biztosítható a megmaradás, mert más lehetőséget a befogadó országok alkotmányai nem ismernek el, s vallási alapon ahhoz is jogunk van, hogy csak "atyánkfiai" közül válasszunk magunknak vezetőt, mert nem mindenki magyar, aki magyarul beszél. Jó példát ehhez is a zsidóságtól vehetünk, mert például a magyarországi származású zsidóság hivatalos álláspontja az, hogy ők nem magyarok, hanem "magyar ajkú zsidók"

Ezzel a meghatározással azonban ők nemcsak vallásilag, hanem nemzetiségileg is elkülönítik magukat az államalkotó magyarságtól. Intézményeikbe nem is vesznek be magyart, de más nemzetiségűt se, még beházasodás útján sem. Mindezekkel szemben áll az a tény, hogy ők jogcímet formálnak arra, hogy intézményeinkben, vallásfelekezeteinkben vezető szerepet követeljenek maguknak. Jellemző erre a francia hercegérsek nyilatkozata, hogy ő bár zsidónak született, és dacára katolikus mivoltának, zsidó is maradt. A goyok judaizálását, vagyis áttérését zsidó vallásra: ő sem tartja sem ajánlatosnak, sem szükségesnek, mert mint mondja - a keresztények lelkileg úgyis zsidók. Kalapot emelhetünk az érsek őszintesége és nemzeti érzése előtt. Vajha idegen missziós területen működő papjaink is megtanulhatnák Lustiger bíboros példájából, hogy miképpen kell krisztiánul is a magyarnak maradást szolgálni. Nemzeti mineműségünket nekünk is jogunk van megvédeni addig is, amíg hozzájuk hasonlóan, mi is visszaszerezhetjük teljes hazánkat, többféle népességű nemzeti egységben, amelyben a nemzethű zsidóságnak és a többi nemzetiségnek éppen annyi joguk lesz, mint a magyarságnak, de semmivel sem több.

Ez az elv lehet az alapja a barátságos, békés és gyümölcsöző együttélésnek, a Kárpátok koszorújával Isten által körülhatárolt nagy Magyarországban.

- ÚGY LEGYEN-

 


Megnyitva 30389 alkalommal
A rovat további cikkei: « Jézus a miénk

Hozzászólás   

#2 Laci 2012-01-30 13:31
Idézet - Gyzoltán:
Figyelemre méltó és igényes honlapotokra először tévedtem.
A témák és szerzők megkülönböztetett figyelmet igényelnek, sajnos sok időt is, de látom az ígéretét, hogy érdemes.
Visszatérek, ha Istenünk is úgy akarja...
Gyöngyösi Zoltán


üdvözlet a fedélzeten!
egy potyautas
+2 #1 Gyzoltán 2012-01-30 10:23
Figyelemre méltó és igényes honlapotokra először tévedtem.
A témák és szerzők megkülönböztetett figyelmet igényelnek, sajnos sok időt is, de látom az ígéretét, hogy érdemes.
Visszatérek, ha Istenünk is úgy akarja...
Gyöngyösi Zoltán

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások