20210308
Last updateH, 21 dec. 2020 2am

rovas logo

2011 november 15, kedd

Kiáltónak szava

Szerző: Forray Zoltán Tamás és Dr. Mihály Ferenc

 JÉZUS A MIÉNK

"Ez a század vallástalannak van bélyegezve, pedig soha az első keresztény századok óta az emberiség nem érdeklődött ilyen szenvedélyesen Jézus személye iránt, mint az utolsó hetven évben.

Ennek köszönhető, hogy ma már megfogható közelségben van Jézus személye, ellentétben a "... romantikus tendenciával, amikor mindent egy mitikus légkörbe hurkoltak és a hétköznapok embere részére elérhetetlenné tették Krisztust." - írta H. S. Chamberlain a "Foundation of the nineteenth Century" című könyvében.

Valóban, az utolsó száz évben, a régészet és a történelemtudomány felfedezései alapján tömegével jelentek meg olyan írások, tanulmányok, tudományos igényű könyvek, amelyek mind azt bizonyítják, hogy mindaz, amit nekünk az Isten és az Ember viszonyáról, valamint az "Emberfiáról" Jézusról tanítottak, szöges ellentétben áll a történelmi valósággal.

Az egyház csak 1822-ben szüntette be az olyan könyvek indexre tevését, amelyek azt állították, hogy nem a Nap kering a Föld körül, hanem a Föld kering a Nap körül, de nem szűnt meg eretneknek tartani minden olyan munkát, vagy magatartást és tanítást, amely a kereszténység szent könyvének, az ótestamentum néven ismert zsidó mitológiának szó szerinti értelmezésével nem egyezett. Az indexre tevés nemcsak az eretnekség 'bélyegével jelzett művek olvasásának és terjesztésének a tilalmát jelentette, hanem azoknak megsemmisítését is előírta. Ezeknek a műveknek a felkeresésével, tanítóinak büntetésével az egyháznak egy külön csoportja, az úgynevezett "Inkvizíció" foglalkozott.

Az inkvizíció minden keresztény országban elvégezte feladatát és nyomában a legkegyetlenebb megkínzatás, elevenen eltemetés és máglyán elégetés, ebből következően pedig özvegyek és árvák könnyei, sírásai és jajgatásai hirdették a kegyesség diadalát.

Az inkvizíció hatáskörébe tartozott a pogánynak nevezett régi vallásoknak, sőt a nem római jelzésű, de Jézus tanítását is tartalmazó szent könyveknek megsemmisítése, elégetése is.

Ami a magyarországi inkvizíció működését illeti, arról bőséges ismereteket szerezhetünk Dr. Fehér Mátyás "Középkori magyar Inkvizíció" című könyvéből. (közel 300.000 magyar áldozattal számolhatunk a XII- XIII. században. Sáfár) Az inkvizíciónak legfontosabb feladata Hazánkban az volt, hogy kiirtsa a régi magyar vallásra való visszaemlékezésnek még a csíráját is. A régi magyar írások, könyvek sorsa a tűzzel-vassal való megsemmisítés; a máguspapoknak, valamint a táltosoknak és igriceknek a megkínzatás, halálbüntetés, sőt sok esetben elevenen elégetés, vagy eltemetés volt.

A büntetés kiterjedt nemcsak a vádlottakra, hanem még az őket védő családtagokra, vagy pártolókra is.

Ismeretes, hogy Árpád-házi Margit hercegnő a hansági mágusok érdekében szót emelt Báneza bíborosnál. Persze eredmény nélkül.

Margitot kolostorba zárták, de mivel életrajzát szent életű barátok írták meg, elhallgatták az okot, ami valószínűleg a mágusok védelme volt. Az egyház akkori magatartását tekintve: olyan egyéniséget, mint Margit, nem hagyhattak szabadon. Ez is egyik alkalom volt arra, hogy az Árpádház egyik életerős sarját terméketlenségre kárhoztassák. A krónikások azt írták, hogy még apja, IV Béla is megtagadta vele az érintkezést. De az is lehet, hogy csak elzárták előle. Mindenesetre Béla királyunk magatartására jellemző, hogy még olyan jelentéktelen ügyben is, mint a visegrádi vár építése, kikérte a pápa engedélyét - írja Rudnay Egyed "Atilla Triológia" című könyvében.

Igen helyesen, de az egyházzal szemben elég tapintatosan írja Dr. Fehér Mátyás, hogy "Bár az ősi vallás nem hirdette magáról, hogy ,a szelídség és a szeretet vallása', sokkal szelídebb és kegyesebb volt, mint azok a népek, amelyeknek fiai mint hittérítők jöttek magyar földre:"

Az inkvizíció régi formája, gyakorlata már megszűnt, illetve a gyakorlat modernizálódott. Szelleme a cenzúrában, becsmérelésben, rágalmazásban, gyalázkodásokban, álszenteskedésben és kegyes mellébeszélésekben él tovább. Főpapi száj nevez bennünket "istentelen pogányoknak", szemünkre vetve, bűnünkül róva föl "magyarkodásunkat" és a négyfelé vágott Koppány sorsára emlékeztetve figyelmeztet bennünket a magyarkodás veszedelmeire.

Az inkvizíció mai szelleme akarja velünk elhitetni, hogy például a "Boldogasszony"- kultuszt István királytól kaptuk, pedig tudja, hogy az ősmagyaroknak már Mezopotámiában is meg volt a maguk "Boldogasszonya"; Anahita: mint a termékenység isteni jelképe, akinek nevében a mágusok apró kenyérkéket osztogattak az új kenyér ünnepén.

A Boldogasszony- kultusz nemcsak Babylonban, hanem a mexikói mayáknál és aztékoknál is megvolt - írja Ignatius Donnelly az Atlantiszról írott híres könyvében. (És megvan Székely földön is : Babba Mária Sáfár). Megjegyezve, hogy e kultusz Atlantiszból származik, ahová ő a kushitákat is sorolja. Kusnak pedig dédunokája volt Nimród, a magyarok ősapja, kinek Galilelában telepített népéből származott a világ legnagyobb tanítómestere, a Názáreti Jézus.

Jézus történelmi származásának kikutatása ellen az egyház természetesen tiltakozik.

Teljesen érthetetlen azonban az, hagy ebben éppen a mi magyar szószólóink szekundálnak neki a legjobban, mintha félnének ennek a világrengető igazságnak a terhétől, mint ahogy félnek a sumér - magyar azonosság elismerésétől is, dacára annak, hogy mindezen igazságokat idegen tudósok tálcán kínálják nekünk. Itt valóban érvényes az a közmondás, hogy "Ha valakit az Isten el akar veszejteni, annak elveszi az eszét."

Minden nép tiszteli ősei hitét, ősei hagyományait, csak éppen mi magyarok dobáljuk ősi értékeinket a szemétbe, pedig Jézus arra figyelmeztet bennünket, hogy gyöngyeinket, értékeinket ne dobáljuk a disznók elé, mert azok csak sárba tapossák és ránk rohanva széttépnek bennünket.

Így rekesztettük ki magunk közül a mi nagy prófétánkat, a Názáreti Jézust is, és ahova löktük, ott csak gyalázzák, lábbal tiporják, mint "az átkozott Nimród fiának fiát". Megsemmisítésünk, széttépetésünk pedig az István király szájába adott "Intelmek" alapján ezer év óta folyamatban van. És hogy mégis élünk, azt csak a magyarok Istene kegyelmének köszönhetjük, aki megbocsát a Hozzá megtérőknek, de a gyehenna tüzére hányja a képmutatókat, az ámítókat és az ő gyermekeinek a meggyalázóit.

Évek óta hirdetem a sajtóban és a szószékről, hogy a Názáreti Jézus nem Júdeában és nem Betlehemben született és hogy nem volt zsidó, mert szülei, Mária és József sem voltak azok, hanem kushiták voltak a Nimród nemzetségből. Születési helye pedig legvalószínűbben a kánaáni Galilea volt, bár lehetett Egyiptom, Mezopotámia, sőt a Kárpát-medence is.

Az őstörténet-tudományban és régészetben műveletlenek előtt a fentiek nevetségesen hangozhatnak, pedig Jézus idejében ezeken a területeken még mindenütt magyari nyelvet beszélő népek, vagy azok maradványai laktak.

Basil Davidson "The Lost Cities of Africa" című könyvében azt írja, hogy Egyiptom kultúrnépe kushita volt, kiknek főfészke Elephantine volt, ahol Herodotos beszélt a papokkal és sok csodálnivalót látott. Megjegyzi, hogy "Kush was an African civilization, which had taken much from the outside World." ("Kush egy afrikai civilizáció volt, mely sokat vett át a külső világból".) Talán Atlantiszból.

George Rawlinson "Origin af Nations" c. könyvében a kánaáni őslakosságról azt írja, hogy nyelvük az akkori egyiptomi, vagyis kushita nyelv volt. A mezopotámiai Sumérnak nevezett Kushiták nyelvéről pedig idegen tudósok légiója, és hála Istennek mind több magyar is hirdeti, hogy azok nyelve még ma is több, mint 60%-ban azonos a magyarral.

A Kárpát-medence népének több ezeréves kultúrájáról pedig nem kisebb tudós, mint Jaquetta Hawker, az UNESCO által patronizált "PREHISTORY" c, könyvében írja, hogy a magyarországi házak azonos típusúak voltak a mezopotámiaiakkal és hogy a lakosság már Kr. e. 4000 évvel Torda, Erősd, Lengi, stb, városok vidékén fejlett mezőgazdasággal, iparral rendelkezett. Mindezeket csak megerősítik a Torma Zsófia által Erdélyben végzett kutatások és ásatások, melynek eredményeit az oláhok már úgy mutogatják, mintha az a román őslakosok kultúrája volna. Pedig még csak 55 éve annak, hogy Erdélyünket kiszakították Magyarország testéből. Már azt kezdik hirdetni, hogy ők is Sumér leszármazottak és Kolozsvár nevét már átkeresztelték NAPOKÁ-ra. (Cluj Napoca =3D Kluzs [Kolozs] Napoka)

Ismerve az oláhok történelem- és mitológia-hamisítási képességeit (lásd a "Dákó-román" hazugságot!), nem kell neki sok idő, azt is kitalálják, hogy a Názáreti Jézus is "Sumér román" volt, és mesteri propagandájukkal ezt az egész világgal el is fogják hitetni, A mi Tudományos Akadémiánk, tudósaink, "hazafiaink" és papjaink pedig megint elvesztenek egy nagy lehetőséget, és ahogy átengedték Jézust a zsidóknak, úgy át fogják őt engedni a románoknak is. Legfeljebb a késő bánat "eb gondolatot" szül.

Jézusra vonatkozó tanulmányomat annak idején megküldtem tudósoknak, papoknak, egy részét más lapokban és a NAPJAINK-ban is olvashatták, de egy sem válaszolt, mert egyrészt nem vagyok "céhbeli" tudós, másrészt adataimat, érveimet csak tagadni lehet, de megcáfolni nem.

1975 DR. MIHÁLY FERENC

SZENT ROKONSÁG ÁRPÁD ÉS JÉZUS
REV. DR. MIHÁLY FERENC

Horváth István keszthelyi plébános 1827-ben Villax zirci apáthoz írt levelében azt a kijelentést tette, hogy "Arra a soha nem képzelt meggyőződésre jutottam, hogy a Mindenható az első emberben magyart alkotott, de ne gondold, hogy megháborodtam, mert hála Istennek, eszem még ép és szigorú kritika szerint ítél."

Horváth István akkor már híres történész volt és minden kijelentésére felfigyeltek és - bár ezt csak bizalmas magánlevélben írta - az Apát úr úgy látszik, minden rossz szándék nélkül megbeszélte barátaival. Aztán már semmi sem állíthatta meg a gúnyolódó és rosszindulatú pletykát, hogy: "Horváth mindenütt magyart lát és szerinte az Isten még Adámmal is magyarul beszélt."

Habár Horváth nem ezt mondta, feltehetjük a kérdést: mennyiben lett volna igaza, ha ezt mondta volna? Mivel pap volt, a Bibliát behatóan tanulmányozta, mégpedig nemcsak szó szerint, hanem értelem szerint is. Nem volt neki nehéz megállapítani, hogy a bibliai "Teremtéstörténet" első könyvének első tizenegy fejezetében (Mózes I. Könyve l-II. rész) csak egy népről van szó, mégpedig Ádám nevében, a madai Mada nemzetről. Ádám nevét a Genezis írói az általuk legrégibbnek ismert MADA nép nevének visszafelé olvasásával képezték.

Ebben van a felelet Magyar Adorján történészünk részére, amikor azt, írja: "Nehéz lenne megállapítani, hogy mi indította Horváthot ennek az annyit hánytorgatott mondatának a megírására".

Az, ami Sir John Bowring, világhírű nyelvészt annak megírására, hogy "A magyar nyelv a messzi múltba megy vissza. Sajátos módon fejlődött és szerkezete olyan időkben nyúlik vissza, amikor a legtöbb, Európában beszélt nyelv még nem is létezett... Ez az a nyelv, amely állhatatosan és szilárdan, önmagában fejlődött... és a legrégibb, legdicsőbb műemléke a nemzeti önállóságnak és lelki függetlenségnek... eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény és aki megfejti, az az Isteni titkokat fogja vizsgálni. Annak is az első tételét: "Kezdetben vala az Ige. És az Ige vala az Istennél. És Isten vala az Ige."

Sir John Bowringnak - Körösi Csoma Sándor barátjának - ezek az, 1832-ben kiadott, Poetry of the Magyars című antológiájában írt sorai bizony azt jelentik, hogy a magyar nyelvet ő az Ige nyelvének, Isten nyelvének tekinti. Ő a nyelvészettudomány alapján jutott ugyanarra a meggyőződésre, amire Horváth István a Biblia alapján jött rá.

A Biblia egy mitológizált történelemkönyv, amelyben a földrajzi, népi és a személyneveket egymással összekeverve, felismerhetetlenné torzítva, a "szent írók" szerkesztettek egy zsidó mitológiát Alexandriában a Kr. e. második században, az általuk addig ismert népek történeteiből. Így alkották a suméri szittya népek nagy tanítójából, Oannesből Jónást, a Mada népnévből Ádámot, a görög Eon-ból Noét, a valóban magas termetű Bóriakból óriásokat, Hierosolymából Jeruzsálemet, avarból Javant, a mágusok vallását követő szkítákból Magógot, és így tovább.

Horváth István tehát - ha hivatalosan nem is merte kijelenteni - baráti levelében igazat mondott, amiért felettesei részéről megrovásban, kortársai részéről pedig gúnyolódásban részesült. Legutóbb a pár évvel ezelőtt elhunyt jeles író, Oláh György mártotta ellene vitriolba a tollát.

Jekuda rabbi azonban a Talmud Sanhedrin 38. b. lapján Horváth Istvánnak és Sir Bowringnak ad igazat, mondván, hogy: "Az első ember arameus nyelven beszélt." Az arameus nyelv pedig a suméri szittya nyelvnek egyik nyelvjárása, tájnyelve volt, amelyet a Názáreti Jézus is beszélt, mint anyanyelvét.

Az ótestamentumi Genezis (Mózes 1. Könyve 11. rész, 1. verse) szerint Nimród idejében még "Mind az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde vala." Tehát - ha a Bibliát szó szerint vesszük - Ádámmal az Isten csakis ezen az egy nyelven, vagyis a bibliai területen a "bábeli nyelvzavarig" egyedül létezett madai nyelven beszélhetett.

Ábrahám, a zsidó nép ősapja még jóval ezután született (Mózes I. könyve, 11. rész, 26 vers) - habár őt is csak kölcsön vették az átírók. Mondhatná valaki és mondják is, hogy mindez csak mítosz, legenda, tehát nem kell szó szerint venni. Ez igaz. De a történészek és régészek szerint a mítoszokat és legendákat komolyan kell tanulmányozni, mert mindegyiknek van valami történelmi háttere. A nagy régészeti leletek csaknem mind a mítoszok és legendák adatai alapján lettek felfedezve. Nagyon sok éppen a Biblia adatai alapján, mely szerint Európa, Dél-Szibéria (Turán), Elő-Ázsia és Észak-Afrika őslakói mind Ádám és unokája, Noé gyermekeinek leszármazottai, akiket hívhattak sokféle néven, de származásuk azonos, vagyis méd, mada, mert az ótestamentumi írók Ádám nevét az általuk akkor legrégebbinek ismert mada nép nevének visszafelé olvasásával alakították.

A mada nép etnikuma, nyelve pedig azonos volt a Hórita- Arámi- Suméri szittya nyelvvel, amelynek országonként lehetett más és más nyelvjárása, de az anyanyelv, a gyökér azonos.

Ma már a legvaskalaposabb "szentírásolvasó" is tudja, hogy a bibliai Genézis nem teremtéstörténet, hanem az emberiség történelmének csak egy kis része, amely a szkíta- madai népnévből mitologizált Ádámmal kezdődik és Noén és fiain, valamint unokáján, Nimródon keresztül a "bábeli nyelvzavarig" egy magyar őstörténelem. Ugyanis a "Vízözön" is, akár a bibliai Noéra, akár a Krámer professzor szerinti Ziusudra soméri királyra, akár a Berossos káldeai történész által említett Ardatas király fiára, Xsisustrosra nézünk, mindegyik a mi kushita és sumér szkíta népünkkel kapcsolatos. Történelmi tény, de ellenkezik a krisztiánizmus alapjának, az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia tendenciájával, az Úr "Ábrahámnak tett ígéretével ", miszerint a zsidóknak adja egész Elő-Ázsiát a Nílustól az Eufráteszig, és Kánaánt a Hitteusokkal és a Jebuzeusokkal együtt. (Móz. I. könyve, 15. rész, 18-21. vers.)

A szent írót az nem zavarta, hogy Isten már párezer évvel előbb szövetséget kötött Noéval, mielőtt a bárkába küldte őt, de nem ígért neki semmit, hiszen minden az övé volt - csak életben maradást.

Ha egyszer az egész Bibliát a történelmi valóságnak megfelelően átírnák, az egy magyar őstörténelemkönyv lenne, amely a magyar nemzeti vallás alapja, Ótestamentuma lenne és alapjaiból forgatná ki az egész "Judeo-Christiánizmust".

Ezért nem akarják az illetékesek és illetéktelenek megreformálni a Bibliát.

Még más nyomós okuk is van a misztifikációra, történelmi, nemzeti tudatunk elnyomására, nemzeti származástudatunknak kizárólagosan a "finnugorizmusnak" nevezett hipotézisbe való bezárására. Ez pedig az, hogy ne menjen át a köztudatba az a történelmi tény, hogy "utolsó honfoglalásunk" törzsszövetségének egy része, közöttük éppen az "Árpádi törzs" a Kaukázustól délre eső területeiről származott, mely terület Arméniát és Szíriát is magába foglalta, közepén Adiabene tartománnyal és a Van- tó központú tartománnyal. IV. Béla királyunk felesége: Laskarish Mária ide küldte Ottó frátert három társával, hogy keresse fel az ő itt élő rokonait.

Ottó fráter a maradvány-magyarokat 1233-ban még itt találta és vélük magyarul beszélt. De misszióját nem teljesíthette, mert a tatárok betörése elől menekülnie kellett. (Dr. Fehér M. Jenő: Exodus Fratrum 97-101. oldal)

Ft. Lukácsy Kristóf 1870-ben kiadott "A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei" című könyvében, örmény kútfők alapján, szintén a magyarok ittlétéről ír.

Dr. Fehér Mátyás: Magyar történelmi szemle: II. évfolyam 2. számában írja, hogy Örményországban és Kurdisztánban még a tizenhetedik században is voltak jelentős létszámmal magyarok. Egyik királyuknak, Patatuának sírját itt, a Kaukázustól délre, az Urmia tótól nem messze tárták fel a régészek, a Kr. e. hetedik századból. (Dr. Déry Zoltán: A magyarok elnevezés és azonosítása.)

Dr. Georges Rouw, francia történész: "Ancient Íraq "' című könyvében a 382. oldalon azt írja, hogy az Arsacida uralkodók tehetséges arisztokratákkal kormányozták ezt a területet, megengedve vazallus királyságok kialakulását, mint például Osrhoene, Adiabene és Characene, és hogy az '' Arszákok és vazallusaik gazdagok voltak, mert ellenőrzésük alatt tartották Ázsia és a görög-római világ közötti kereskedelmi utakat. Az AR-SAC név azonos a Saca-Szkíta népnévvel.

Ez a terület a Kaukázustól délre tele van magyar helységnevekkel.

Ami minket mai tárgyunk szempontjából leginkább érdekel, az az Adiabene királyság és kapcsolt részei: Arpadu, Emese, Hunor, Karsa (Kars), Van-tó, Arpachia és Nimrud városokkal. Erről a területről húzódtak fel az "Árpádi magyarok" a Kr. u. ezred közepén a Kaukázus északi oldalára, ahol a VIII. században már törzsszövetségben éltek a kazárokkal.

Dienes István A honfoglaló magyarok című finnugorista és szlávofil szellemben megírt könyvében (Corvina Kiadó; Budapest, 1972) közölt térképén, a "Honfoglalás" előtti időből még kénytelen kimutatni a szavárd magyarokat, de ő úgy állítja be, mintha azok a Kaukázus-hegység középső, legmagasabb részén keresztül húzódtak volna le délre. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz.

Az egyébként szépen illusztrált könyvnek értékét lerontja a 70. oldalon közölt térképével, amelyen "arab, normann és magyar kalandozások a IX-XI. században címmel az ezer évvel későbbi "trianoni Csonka-Magyarországot" mutatja. Tápot adva ezzel az oláhok, szerbek, szlovákok és németek területrabló ösztönének.

Honszervező Árpád apánkban és családjában még élénken élhetett őseiknek szavárd múltja, mert Bulcsú és Tamás árpádházi hercegek bizánci látogatásukkor a császár előtt "Szabartói Aszfaloi"-nak mondták magukat, ami körülbelül "Szavárdi Lovag" jelentésű. ("Szabír-tói ősföldi" is lehet.)

A Bécsi Képes Krónika, a Thuróczy Krónika és más eredetmondáink szerint is Árpád ősei (csak a jelesebbeket felsorolva) a következők voltak: Álmos, Előd, Ögyeg, Ed, Csaba, Atilla, Bendegúz, Torda, Szemeny, Ethei, Opos, Kadocsa, Berend, Zultán, majd Bulcsu, és akikről még Noéig meg kell emlékeznünk: Badli (Budli)... Kattar...Hunor...Nimród, Kush, Jáfet és Noé, és tovább a Biblia szerint Lámekh, Mathusalem, és így tovább, még hat nemzetségen át, egészen Ádámig. A Biblia és krónikáink az itt fel nem soroltakkal együtt ötvenkét személyt mutatnak ki, melyeknek jelentős része nemzetségnév is, illetve dinasztia alapítói név. Tehát az Árpádi családfa gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza.

Árpád, népével a Kárpát-medencébe érkezve kijelentette, hogy az ő ősének, Atilla királynak hagyatékaként, örökség jogán vette birtokba a Pannon-Avar-Hun-Magyarok ősi földjét.

Iskoláinkban, amikor még magyar történelmet is tanítottak, azt mondták tanítóink, tanáraink, hogy Atilla származási helye nem ismeretes. Pedig ha ő Nimródi leszármazott, akkor legokosabb, ha Nimród földjén, Sineárban, Sumérban keressük szülőföldjét. Kálti Márk Képes Krónikája erről a következőket írja:

"Atilla, Isten kegyelméből Bendegúz, fia, a nagy Magor unokája, ki ENGADI-ban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dákok királya", stb.

A Kézai Krónika pedig azt írja, hogy Atilla és népe a médek módján ruházkodott. Tehát akár nevelkedési helyét, akár viseletét tekintjük, mindkettő az Árpádi nép ősi lakhelyére, a Kaukázustól és a Káspi- tengertől délre eső területre, Nimród birodalmára mutat.

Ft. Szelényi Imre a Pannon nép eredetéről írt értekezésében szintén azt írja, hogy Árpád törzse az Orontes és Eufrates felső folyása közötti Arpaduból jött. Ettől délnyugatra volt Emese (Ma Homső) városa. Árpád nagyanyjának neve szintén Emese volt. Az csak természetes, hogy az Árpádi nép északra húzódása nem egyszerre történt, hanem kisebb-nagyobb csoportokban, és évszázadokat vehetett igénybe.

Itt most vissza kell térnem a központi fekvésű Adiabene kiskirályságra. Miért? Azért, mert nemcsak Árpád családjának vannak adiabenei vonatkozásai, hanem a Nimródiak másik nagy egyéniségének, az "Isten Fiának" a Názáreti Jézusnak is.

Mariell Wehrlyv Frey Jesat Nassar, Genannt Jesus Christus című, 1966-ban írt művében bőven kitér Jézus származására is. Frey tulajdonképpen a Mamrejov testvérek apjuktól örökölt kutatási eredményeit - miután azokat Dr. O. Z. A. Hanish zend főpap átnézte, véleményezte és angolra fordította - dolgozta fel. Mamrejov atya, aki a pravoszláv egyház megbízásából végzett vallástörténelmi kutatásokat és éveken át gyűjtötte az anyagot Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban, végül feleségével együtt a Szentföldön telepedett le és gyermekei is ott születtek. Kompetenciája tehát úgy őneki, mint Dr. Hanishnak - aki a teheráni orosz nagykövet fia és főrangú zarathustrián pap volt - kétségtelen.

A hatalmas, kétkötetes műből minket most csak Jézus származása érdekel, miszerint Jézus anyja Mária: Nakeb adiabanei királyi herceg és Grapte charaxi hercegnő leánya volt, kikről az apokrif iratok Joaquim és Anna néven emlékeznek meg. Azonban mindketten Pártos birodalmi hercegek voltak, erős zsidó kapcsolatokkal és szoros összeköttetésben Nagy Heródessel, aki szintén nem volt zsidó, hanem a rómaiak által Júdea királyának kinevezett prozelita, idumeai hórita.

A Smith's Bible Dictionary szerint Charax azonos a Jeruzsálemtől nyugatra eső Charasim nevű völgy által uralt területtel. Így tehát Jézus anyjának, Máriának ott örökölt érdekeltsége, birtoka volt.

Az Evangéliumok és egyéb kutatási eredmények szerint Jézus Mária fia volt. Az a kérdés, hogy apja a "Szentlélek" vagy Jusef Pandan, vagy a nagy Heródes egyik fia, akit már Mária állapotos korában kivégeztek, most nem tárgya értekezésünknek.

Jézus a keresztrefeszítés után, felgyógyulva Galileába ment, bizonyára édesanyjához. De itt sem érezhette magát biztonságban, és elindult észak felé. Pál apostol már Damaszkuszban érte utol, ahol ő Jézus híve lett. De mit keresett Jézus északon? Bizonyára adiabenei királyi rokonait. És, hogy oda el is :érkezett, azt bizonyítja Dr. E H. Hassnain; a srinagari egyetem történész-professzora, három japán egyetemnek díszdoktora, és a chicagói Anthropológiai Kutató Konferencia tagja, aki szerint Jézus a keresztrefeszítést túlélve és sebeiből felgyógyulva, a kashmíri fehér hunok földjére, Srinagarba, Indiába vándorolt. De először egy nagy kitérővel felment Arméniába, a professzor térképvázlata szerint először Nusaybinba, ami megfelel Adiabenének, majd onnan még északabbra, körülbelül a mai Jereván környékére és mindenütt elkezdett prédikálni. De milyen nyelven? - kérdezheti valaki. Arméniában természetesen arameus nyelven, ami származása révén neki anyanyelve volt. De itt sem maradhatott, mert prédikációit a hatalmasok lázításnak vették. Innen tehát elvándorolt Srinagarba. Útjára elkísérte őt Tamás apostol és egy Mária nevű asszony, aki útközben Ravalpindiben meghalt. A továbbiakra most nincs helyünk kitérni. Vessük fel inkább a kérdést, hogy milyen nyelven beszélt a magyar történelem másik nagy alakja: Árpád és az Árpádi törzs?

Egyes történészek azt mondják, hogy bizonyára valami türk nyelven. Van, aki azt mondja, hogy hun nyelven. Csak éppen azt nem akarják mondani, hogy arameus nyelven. Jézus anyanyelvén. Pedig ez volna evidens, hiszen Árpád nagyanyja, Emese: egy adiabenei hercegnő volt.

Amikor Anonymus: Gesta Hungarorumában azt írja, hogy "Anno Dominice in carnationis DCCXVIIII-o Ugek ... longo post tempore de genere Magog regis erat quidam nobilissimus dux Scithie, qui duxit sibi uxorem in Dentumoger, filiam Eunedubeliani ducis nomine Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus... " A fordítók nem tudják értelmét adni az "Eunedubeliani" szónak, mert azt személynévnek veszik, holott az egy hibásan írt helyhatározó és jelentése: "adiabene-beli". A mondat helyes értelme tehát a következő: " Urunk megtestesülésének 819. esztendejében Ügyek, Szhkítiának ... Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére, Dentu-Magyariában feleségül vette az Abiabene-beli vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki Álmosnak neveztetett... "

Mindezekből az is következik, hogy az "Árpád-ház" és az adiabenei királyi "ház" között közvetlen rokonság állt fenn, és így a két királyfi, Jézus és Árpád vérrokonok voltak és mindketten az arameus nyelvet, "Az Ige nyelvét" beszélték, amelyen Isten is beszélt Ádámmal.

Ide tartozna még a kaukázusi Árpádovics család története, akik Árpád egyik Badeli nevű fia leszármazottainak tartják magukat. De arra itt most nincs hely. Legközelebb majd foglalkozom vele, Dr Medricky Andor 1927-ben írt, de csak 1941-ben közölt tudósítása alapján, kiegészítve azt más forrásbeli adatokkal.

Mindezek után, érthető, hogy miért kellett az Árpádok családfájának "utolsó aranyágacskáját" is letörni. Az akkori hatalmasak nem bírták volna elviselni azt az igazságot, hogy Jézus királyfi és Árpád király ugyanazon családfának "aranyágacskái" voltak.

VAJON A MAI HATALMASOK ELBÍRJÁK-E?

ISTEN ORSZÁGA - ISTEN FIAI

"Elmúlt világok nyomán jár az ásó
Múlásukon eltelt sok ezredév ...
Király és koldus csontja szertemálló,
De ép még az arany és a cserép."

(dr. Bobula Ida)

Hérodotosz - a történelemírás atyja - Negyedik Könyvében a ": szkítákról azt írja, hogy azoknak ősapja Targitaus, az Isten fia (Son of Zeus), amint azt néki a szkíták (szittyák) elmondták; majd Dárius hadjárataival kapcsolatban a következőt írja: Amikor Dárius a szkítákat meg akarta semmisíteni és átkelve a Dunán, Idanthirsus szittya királyt követe útján felszólította, hogy adja meg magát és ismerje el őt urának, Idanthirsus az üzente vissza, hagy: ",Nem ismerek más urat, csak az Istent, akitől származom."

Hérodotosz bevezetőjében megjegyzi, hogy Scythia igen nagy ország, melyet még bejárni is lehetetlen.

Próbáljuk meg mi a lehetetlent, száz kilométeres lépésekkel a régészek ásója nyomán, az alanti vázlattal a kézben: Roy Chapman Andrews és Henry Fairfield Osborne, az American Museum of National Sciences régészei szerint Közép-Ázsia gazdag tengere az emberi történelemnek, és a Góbi Sivatag helyén; a valamikor létezett Paradicsom volt az emberiség szülőhelye - írja Ivar Lissner The Living Past című könyvében.

Történelmi legendák szólnak róla és geológiai vizsgálatok bizonyítják, hogy a Gobi nem volt mindig olyan sivár, olyan száraz, mint ma, hanem valamikor ott egy beltenger és bővizű folyók biztosították az életlehetőségeket a dús vegetációnak és a nyüzsgő ember- és állatvilágnak.

Ma már az őstörténelem, a geológia, a geográfia és az archeológia egyöntetűen bizonyítják, hogy a mai Góbi sivatag területén, a néhány millió évvel ezelőtti paradicsomi életviszonyok legendája nem mese.

"Két- vagy hárommillió év előtt már emberek éltek e nagy Paradicsom erdeiben, ahol ma Mongólia várja az órát, amikor választania kell Kelet, vagy Nyugat között.

A megkövesedett erdő feltárásakor, melynek zöldjét valamikor a Dinosaurus tépte, a mongolok előtt 198 cm magas emberek csontvázait is kiásták" - írja Lissner.

Ez a csaknem két méteres emberi magasság akkor még valóságos óriásnak számított, hiszen az emberi magasság állandóan növekszik, mégsem érte el máig sem a két méteres magasságot.

Hová lettek ezek a magas emberek?

A régészet és az őstörténelem az Ural- Altáj és Mezopotámia felé jelzi útjukat. Az An Encyclopedia of World History beszél egy nem semita népről, melyet indo-iráni kirajzásnak tart, mely Észak-Mezopotámiában és Palesztinában megelőzte a Hettitákat, Philistineket és Edomitákat. Majd délfelé húzódva számos hercegséget alapítottak és ezt a népet Humánoknak nevezi, akiket más történészek Hóritáknak, Hóriaknak is mondanak, akik évezredeken át uralták az elveszett Paradicsomtól Egyiptomig terjedő hatalmas területet, sőt Hiero-Solymát: Hóni-Solymát (Jeruzsálemet) is.

Kik voltak a Hóriak, és hogy hívták őket azok a népek, akikkel érintkezésben, szomszédságban voltak, vagy akiket meghódítottak? Ami pedig még ennél is fontosabb: hogy hívták ők maguk magukat? Mert a hóri név nem tulajdonneve annak a népnek, hanem csak ismertető jelzője, ami a Bibliából értelmezve "óriást", magas termetűt jelent.

A krisztianizmus szemellenzőjét viselő történetírók és legendaszerkesztők mindig engedték magukat befolyásolni a bibliai átfestésekkel és csak újabban és csak néhányan merték az ótestamentumi mázt lekaparni és megvizsgálni, hogy mit takar a jehovista zománc. Ilyenek voltak a múlt században Sir H. C. Rawlinson, Sir A. H. Layard, J. Oppert és újabban Dr. SámueI Noah Kramer, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Rawlinson már 1876-ban nyíltan hirdette, hogy a Mezopotámiában kultúrát alkotó nép beletartozik a Scythának nevezett hatalmas népcsaládba, melyet zömmel Kushitának és Hunoknak, néhol pedig Kun, Saka, Daha, Avar, Kazár, Besenyő, Massageta, majd vallásuk után Mahgaroknak és Zendeknek is neveztek.

A magyarok őseinek és ősi neveinek nagy kutatója, Lukácsi Kristóf, szamosújvári kanonok, a leghitelesebb örmény kútfők és Krónikák alapos vizsgálata alapján írt kitűnő munkája nyomán elénk tárulnak a magyar nemzetcsaládnak régi "lakhelyei". Megnyílnak előttünk vándorlásának útvonalai, melyeken mint mérföldkövek jeleznek: a szomszédoknak, vagy a meghódított népeknek átadott nyelvemlékek és legendák, vagy a régészek által egyre nagyobb tömegben feltárt kultúralkotások.

A Hóri megnevezés annyira hozzájuk tapadt ezekhez a hunfajta népekhez, hogy még az ótestamentumi írók is beleszőtték mítoszaikba őket, hiszen ezek maguk Isten Fiainak, országaikat pedig gyűjtőnéven "Az Isten Országának" nevezték (lásd Hérodotosz: Negyedik Könyv és I. Welykovsky: Ages in Chaos c. könyvét). Mózes I. Könyve írói, a 6. rész 1-4. verseiben már a Noé előtti időre téve, összeházasítják őket a zsidók leányaival, a következőképp:

"Lőn pedig, hogy az emberek - mármint a zsidók - sokasodni kezdének a Föld színén és leányaik születének. És látták az Istennek Fiai az emberek leányait, hogy azok szépek és vevének magoknak feleségeket mindazok közül, kiket megkedvelnek vala.

Az Óriások valónak a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten Fiai bémenének az emberek leányaihoz és azok gyermekeket szülének nékik."

Ezek ama hatalmasok, akik eleitől fogva híres-neves emberek voltak. Dávid király: óriás termetű, Uriás nevű hadvezérének, sőt az ugyancsak óriás termetű Góliát filiszteusnak legendáját is a hóniakról mintázták az ótestamentumi írók.

Az ótestamentumi mítoszok "Isten fiainak", "Óriásainak", "Góliátjainak" és "Gigászainak" kiléte, nemzeti hovatartozása, az őstörténelem és a régészet fényében ma már tisztán állnak előttünk, amint azt Ft. Lukácsy Kristóf kimutatta. Az örmény írásos dokumentumok "Hunfajta szkítái", a "Hóni- Horgas" Méd- Pártos szittya vitézek, kiket a történelem szétszórt és maradékaikat Atilla nagy királyunk és "Árpád Apánk", a testvérnépek által évezredek óta lakott Kárpát-medencében tömörítettek egybe: a mi magyari népeink !

Az említett Encyclopedia of World History nem nyújt kellő tájékoztatást a hóriak származásáról és nyelvi eredetéről, csak megjegyzi, hogy a Hóriták uralták egy időben Kisázsia nagy részét Assyriától Palesztináig, sőt jelenlétük kimutatható Föníciában, Edomban, Jeruzsálemben, és a Hettiták földjén: Boghaskőiben is. Amikor az Assyrokról ír, megemlíti, hogy "Az asszír kultúra sokkal tartozik a babyloni, a hettita és a hurrita kultúrának. Említi továbbá, hogy a Kr. e. XVII. században az Egyiptomot elfoglaló hikszoszokkal ... együtt Hóriták is részt vettek az invázióban, sőt még semita csoportok is:"

Az Egyiptomot meghódító hikszoszokkal együtt a szemiták is ott maradtak és - mint az Ótestamentum írja - elszaporodtak és meggazdagodtak, Vagyonszerzési módjuk azonban ellenszenvet váltott ki az egyiptomiakban, akik nem bíztak a zsidók államhűségében, mint Mózes Második Könyve I. rész 10. verse is említ. További történetüket Martin Gemol The Exodus c. könyvében és Tacitus Ötödik Könyvében részletesen tárgyalja, és a történelmi valóság igényével száll szembe a krisztiánizmus ótestamentumának nevezett zsidó mitológia "egyiptomi fogságról", Mózes sziklábóli "vízfakasztásáról" és a negyven évi vándorlásról szóló legendájával. Az, hogy dr. William L. Langer professzor Világtörténelmi Enciklopédiájában az Egyiptomot elfoglaló hikszoszokkal együtt a hóriakat is megemlíti, azt jelenti, hogy létszámuk nem volt jelentéktelen, de azt is megírja, hogy Palesztinában és Szíriában továbbra is fontos történelmi tényezők voltak.

1975-ben két olasz régész, a Szíriában végzett ásatásoknál fontos történelmi emlékeket tárt fel, amiket a régészet ma, mint "Eblaita Dokumentumok"-at tart nyilván, melyek a bibliai idők előtti "Eblaita Királyság" romjai és kőtáblákra írt dokumentumai.

Rev. R. K. Harrison - a torontói Wicliffe College professzora -, a Toronto Star, 1976. július 31-i számában "Discovery in Syria backs up the Bíble" című cikkében azt írja, hogy ez az állam nincs megemlítve a Bibliában, és hogy a feltárt írásokból még keveset fejtettek meg, de azt is megjegyzi, hogy erről a királyságról az egyiptomi, hettita és mezopotámiai írásokban is szó van.

A leletek feldolgozása, a táblák ékírásainak megfejtése most van folyamatban. Az ótestamentumista történészek máris szeretnék azokat a zsidók őseivel kapcsolatba hozni, mintha azok egy ötezer évvel ezelőtt virágzott "szemita királyságra", a zsidók őseire vonatkoznának.

Az ilyen sugalmazásokkal kapcsolatban, a feltárásokat vezető olasz régészprofesszor Dr. Matthiae, a National Geographic magazin 1978. évi, Vol. 154,6. számában a következőképpen nyilatkozott a riporternek:

"Az én véleményem szerint az állítólagos bibliai vonatkozásoknak nincsenek reális bizonyítékai. Jehova neve nem fordul elő az Eblaita szövegekben. A háromezer évvel régebbi, magasan fejlett Eblaita városi civilizációt nem lehet összehasonlítani a bibliai Pátriárkák nomád kultúrájával." - EBLA a Kr. e. 2000-ben még fennállt.

A zsidók ősei - amint Joseph Ward Swain, a chicagoi egyetem történészprofesszora The Ancien World című könyvében írja -, csak jó ezer évvel később kezdtek bevándorolni Arábiából a kánaáni őslakosok közé a Hiero-Solymától (mai Jeruzsálemtől) délre eső hegyes-dombos területre.

A másik nagy történész, Ivar Lissner The living Past című könyvében hasonlóképpen ír, kijelentve, hogy "Zsidó nemzetről az időszámításunk előtti 560 évvel korábbi időben nem tesz említést a történelem."

Az Eblaita-leletek tehát nem lehetnek szemita hagyatékok, hanem a mi Hóri- Szittya örökségünk. Az örökhagyókat a Biblia igenis megemlíti, de nem Eblaiak, hanem "Az Óriások", az "Isten Fiai" néven.

A feltárt kőtáblákon hettita és babyloni ékírások vannak. De nem lehetetlen, hogy egyes szavak rokonságot is fognak mutatni a hebrewvel, mert J. M. Allegro zsidó történész szerint a zsidók már Kr. e. 500 körül adoptálták az őslakosok arameus nyelvét. A hebrewet csak a "Babyloni fogság" feloldása után szerkesztették a zsidó tudósok Babylonban és a negyedik században hozták készen Kánaánba. De a zsidók még Jézus idejében is az őslakosok arameus nyelvét beszélték. A Talmud ekkor írt része a Sota 33. lapján dorgálja is a zsidókat, hogy ne beszéljenek és ne imádkozzanak arameusul, mert azt az angyalok nem értik.

A Hebrew (héber) nyelv a babyloni, akkád, arab és arámi nyelvek átírásával készült. Nyelvtana ezért hasonlít a sumérekéhez és a magyarokéhoz. A Hurritáknak is nevezett Hóriak. "... akik eleitől fogva híres-neves emberek voltak", Ural- Altáji szittyák voltak, a hajdani Édenkert lakóinak leszármazottai. Az "Isten Fiai", akik túlnépesedés és kalandvágy, végül egy nagy természeti katasztrófa miatt elhagyták a Paradicsomkertet és ahol megtelepedtek, mint Hunok, Kushok, Pártosok, Madák, Médek, majd a Kárpát-medencében, mint magyarok, mindenütt magas kultúrát teremtettek. Mindig csak adtak és végül szétosztották saját magukat is.

Hosszú volt az Isten- Fiainak útja az Édenkerttől a kárpátmedencei Ígéret Földjéig és nem szűkölködik hol tragédiát, hol pedig dicsőséget jelző "mérföldkövekben". Ezen utóbbiak közé tartozik az utóbbi évek két leghíresebb felfedezése - az említett Eblaitán kívül - a türkméniai Altin Depe és az afganisztáni Tallya Tepe nevű "aranydombok" archeológiai leletei.

Altin Depe és Tallya Tepe: a legjelentősebb mérföldköve annak a történelmi útvonalnak, amely a hittita Ugarittól, Eblán, Árpadon, Nimrudon, Parthián, Baktrión, Balkhon és Mazaron keresztül az elveszett Édenkerthez vezet. Legjelentősebb leágazása pedig a Saka-szkíták, Hunzák földjére, az Északnyugat- indiai Kashmírba és Pakisztánba, Harappába vezetett.

Az altin-depei ásatásokat szovjet régészek végezték Masszon professzor vezetésével. Beszámolója szerint Altin-Depe a nép nyelvén azt jelenti, hogy "Arany Domb", mely az ókori civilizáció egyik központjának romjait rejti, mely 4000 évvel ezelőtt nagy város volt. Sorozatosan tárnak fel egész városnegyedeket. Az épületek kivétel nélkül, még a legnagyobbak is: vályogból készültek. A vallási kultuszok monumentális épületei mellett a lakóházak is kényelmesek és nagyok.

A város kulturális központja egy óriási bástyaszerű építmény, mely sumér zigguratokra emlékeztet. A sok ezer első osztályú kézművesipari tárgy között finom kerámiákat, arany és ezüst ékszereket, gyűrűket, pecsétnyomókat, edényeket és szobrokat találtak. Különösen érdekes az arany bika és farkasfej, valamint egy kis kőlap, melyen az égitestek jelképei, köztük a holdsarló is látható, melyet a professzor a Mezopotámiában jelentős holdistenségekkel hoz vonatkozásba.

Masszon professzor szerint Altin- Depe nem volt elszigetelve a többi civilizációtól. Kultúrájának és művészetének számos jellegzetessége utal a suméri hagyományok hatására és különösen erős volt kapcsolódása Észak- Indiához és a harappaihoz. Az egyik pecséten lévő felirat jelentése Kronozov szerint - "Hatalmas Isten".

A nép főfoglalkozása az öntözéses földművelés volt. A feltárások során búza-, árpa- és szőlőmagvak kerültek elő. Feltártak egy présházat és borospincét nagy bortároló agyagcserép edényekkel.

A város lakói erős emberek voltak - mondja a professzor. A férfiak testmagassága meghaladta a 180 centimétert.

A város lassan, fokozatosan néptelenedett el. A lakosság elhagyta otthonát, csak a legértékesebb holmiját vitte magával.

Jelenleg Üzbegisztán déli részén és Észak-Afganisztánban vannak hasonló feltárások - fejezi be híradását Masszon professzor.

Ezeknek egyike az afganisztáni Tallya Tepe, mely az ottani nép nyelvén szintén "Arany Domb"-ot jelent emberemlékezet óta. Itt a feltárást 1977-ben kezdték el szovjet és afgán régészek és elsőre kiásták egy téglaoszlopos, háromezer éves templom kereszt alakú oltárát és ugyanekkor tártak fel egy csillogó aranykincshalmazt is, mely a szovjet tudósok véleménye szerint vetekszik a Tutenkhamon-féle leletek gazdagságával.

A templom alapjainál sírokat is tártak fel, melyekben arany és ezüst művészi domborművű lemezekkel borított fakoporsókban voltak az eltemetett előkelőségek csontjai, ékszerekkel és használati eszközökkel.

A hat sír mellékleteinek számát húszezer darabra becsülik, melyeknek hetven százaléka színaranyból készült. Néhány nagyobb tárgy súlya közel egy kilogramm.

"A leletek az indiai, mongol, pártos, szarmata, Baka-szkíta és általában az eurázsiai sztyeppék nomádjai kultúrhatását mutatják - mondja Sarudini, szovjet archeológus - és ez az az időpont, amikor Baktria története "titokzatossá" válik, űr támad, egészen addig, amíg az öt közép-ázsiai törzs egy főnök - a Kushán Dinasztia - alatt, időszámításunk szerinti 50 körül egyesül".

A Tallya Tepe-i leletek arra vallanak, hogy az egymást követő uralkodó generációk tagjai kb. kétszáz évig temetkeztek ide. A kincsek kizárólagosan helyi kézművesek alkotásai - fejezi be felvilágosítását Victor Sarudini archeológus. A felfedezett óriási jelentőségű és értékű leletek mind a mi Hóri, Szittya, Méd, Pártos, Mahgi-ar nemzetünk ősi öröksége. Az Isten Fiaié, akik "híres-neves emberek voltak eleitől fogva".

Miénk még akkor is, ha azok más nemzetek múzeumait díszítik, mert a mi nyelvünkön - Sir Joh Bowring szerint: az Ige nyelvén szólnak.

Az Eblaita, az Altin-depei és a Tallya-tepei titkok kulcsa a magyar történelem.

Az "Aranydombok" magas termetű emberei azonosak a kánaáni Hóriakkal, a bibliai "Óriásokkal", a Melkizedek népével, köztük a Názáreti Jézussal, kiről Lentulus római proconsul azt ína, hogy: "Magas termetű. Az arca komoly és nemes. Megjelenése félelmet és szeretet kelt egyszerre ..." Ő is hóri volt. Isten legnagyobb Fia. A régészek által feltárt kincsek és cseréptáblák pedig mind "magyar arany és magyar cserép ".

A MEGMARADÁS FELTÉTELE KÜLFÖLDÖN ÉS AZ ÓHAZÁBAN

Nekünk a nyelvünk nagyobb kincsünk, mint a földünk, mert régibb és akkor is él, amikor már a föld nem a miénk... Ezt az élő zengő testet, ezt az óriási és közös műalkotást, ezt a kibeszélhetetlen szépségű lélekparkot maga az Alkotó teremtette. Sok ezer év finomította, fejlesztette és ápolta... Nyelvünk: a mi közös kincsünk, amelyből mindenkinek egyformán jut és csak annak nincs belőle semmije, aki maga dobta el magától. Titkos jegy ez, melyről minden bábeli zűrzavarban egymásra ismerünk. Címer, melyet büszkén hordozunk az emberi szellem mérkőző porondján. Bástyánk ez, lélekgyepünk, védelmi rendszerünk, hódító hadseregünk. Szent kapunk, amelyik kizár és befogad, menedéket nyújt és otthonunkat jelzi.

Nincs nemzeti vallásunk. Művészetünk, tudományunk és jogrendünk éppúgy európai, mint a miénk. Egyedül a nyelvünk a mi sajátunk és senki másé. Ezt beszélni és művelni: "az igazi ars Hungarica" - mondja a nagy magyar főpap: Ravasz László. A nagy püspöknek a magyar nyelv iránti rajongása nem egyedülálló a nyelvtörténelemben. Nyelvészek, nagy írók, tekintélyes lexikonok ismerik el felsőbbségét minden más nyelvvel szemben. Legújabban pedig a Rómában megtartott Nyelvtudományi Világkongresszus, melyen hatvanhárom ország nyelvészei, tudósai vettek részt, tüntette ki a magyar nyelvet, amint arról dr. Riesz Lajos részletesen tudósít a Katolikus Magyarok Vasárnapja című újságban.

Minthogy a kongresszus nem politikai, hanem kulturális esemény volt, ezen elsősorban a kultúrnemzetek képviseltették magukat. A kongresszusnak legfőbb célja az volt, hogy a kutatásokhoz a valóságnak legalábbis megközelítésére alkalmas összehasonlítási alapot teremtsenek.

Az összehasonlítás alapja viszont csakis olyan nyelv lehet, amelynél a fejlődés állandó jellege, folyamatossága kétségtelenül kimutatható és amelyiket szókincse, nyelvezete és kultúrnívója alkalmassá tesz arra, hogy a nyelvészetben mint kisegítő kutatási nyelv kétségtelenül használható legyen.

A kongresszusi delegátusok felszólalásai, előadásai során az olasz delegátus a nyelvészeti összehasonlító kutatásokhoz kiegészítő nyelvül a magyar nyelvet ajánlotta, mert szerinte a magyar nyelv olyan fejlett nyelv, amely erre a tudományos kutatást célzó nehéz feladatra leginkább alkalmas. Mert - mint részletesen kifejtette - a magyar nyelv szókincse, formagazdagsága, nyelvezete, dallamossága, kifejezéseinek választékos és mégis könnyed volta teszi ezt a nyelvet a szóban lévő feladatra tökéletesen megfelelővé és a már használatban lévő kutatási nyelvek melletti fontos kiegészítő feladat betöltésére mindenképpen alkalmassá.

A világ minden részéből egybegyűlt kongresszusi kiküldöttek, tudósok és nyelvészek, az olasz nyelvtudós javaslatát - hosszas és mélyreható megvitatás után - tökéletesen magukévá tették, és egyhangúlag elfogadták és ezzel az oly sokszor lebecsült magyar nyelvet emelték erre a valóban megtisztelő magas világrangra - írja dr. Riesz.

Ma, amikor a mondvacsinált költők és zugfirkászok kerékbe törik a magyar nyelvet, némely magyar anya pedig elfelejti gyermekét megtanítani magyarul, elégtétellel és büszkeséggel vehetjük tudomásul a kongresszus határozatát, amely nem véletlenségből született, hanem a világ legnagyobb nyelvtudósainak szakvéleménye alapján.

Köztük a legnagyobb, Sir John Bowríng angol nyelvzsenié, aki szerint: "A magyar nyelv eredete a legcsodálatosabb tünemény ... és aki azt megfejti, az az isteni titkokat fogja boncolni, és annak is az első tételét: "Kezdetben vala az Ige". "Maga az Alkotó teremtette. Ezt beszélni: ez az igazi Ars Hungarica" - mondja dr. Ravasz László. Nem véletlen tehát, hogy Isten legnagyobb Fia, a Názáreti Jézus is ezen a nyelven, az Ige nyelvén beszélt, hiszen - mint George Rawlinson (Sir H. C. Rawlinson unokaöccse) "Origin of Nations" című könyvében írja Kánaán őslakóinak nyelve a kushita nyelv volt. A magyarok ősapjának, Kush fiának, Nimródnak nyelve.

A másik nagy nyelvész, Mezzofanti bíboros szerint: "A magyarok úgy látszik nem tudják, hogy micsoda kincs lakozik nyelvükben ". (ő tudta - bár; mint judeo-krisztián főpap, nem mondhatta ki - hogy a magyar nyelv az Ige nyelve, és aki azt veszni hagyja, amikor ápolni, őrizni lenne kötelessége, az az Istent sérti meg.

A magyar nyelvet csak beszélni nem elég, mert azt ápolni, őrizni, fejleszteni kell. Ez az iskolák és az egyházak kötelessége lenne. De, hogy tudnának megfelelni ennek a kötelességnek szétszórtsági egyházaink idegen nyelven tanító vasárnapi iskoláikkal? Az egyik vasárnapi iskolai tanítónőt megkérdeztem: - Tiszteletes Asszony, miért nem magyarul tartja a hitoktatást: - "Azért, mert magyarul nem értenék meg az Igét" - volt a válasz.

Hát ennyit érnek magyarságtudati szempontból a külföldre szakadt magyarság egyházainak vasárnapi iskolái. Mózes vörös-tengeri átkelésének meséje, Józsué népgyilkosságai, Dávid mészkemencéből épített gázkamrái fontosabbak, mint a magyarságtudat, a magyar nyelvi és népi megmaradás. Magyarul csupán beszélni nem elég, mert a nyelvművelés nem nélkülözheti a tudományt, de nem nélkülözheti a lélekművelést sem, mert amint a Magyar Nyelvészeti hetek egyik előadásán elhangzott - "A szép magyar beszédre való oktatás nem éri el célját, ha nem vesszük fegyelembe, nem vesszük fel magunkba azt a kincset, amit a magyar lélek nyújt nekünk".

A nyelvápolással szorosan összefügg az irodalom, a költészet és a dalkultúra. A magyar népdal - Pázmány Péter szerint - édestestvére a vallásos éneknek. És mint Assisi Szent Ferenc mondja: "Aki énekel, az kétszeresen imádkozik". Viszont, ahol énekelnek, ott nem elhanyagolandó a tánckultúra sem. "Minden népnek fő kincse a nyelve ... Ha nyelvét elveszti, önmagát veszíti el" - mondja Gárdonyi Géza.

Szent Jeromos - már Atilla uralkodása előtt - azt írta, hogy a hunok illetve magyarok - a saját ősi írásaiból olvassák és éneklik a zsoltárokat. Természetes, hogy ezek a zsoltárok még nem a judeó-krisztiánizmus Ótestamentumának zsidó zsoltárai voltak, hanem az ősi szittya zsoltárok, amint azokat Zarathustra, Keresztelő János és a Názáreti Jézus tanította és énekelte a tanítványokkal.

A zsoltárokból sokat átvettek a zsidó Ótestamentum írói Babylonban és értelmüket megmásítva az ő erkölcsi felfogásukhoz idomítva belefoglalták szent irataikba a sumér genézissel és a kinyilatkoztatással együtt. De, ha a sumérológusok - élükön professzor Krámer - tudományával, mintegy röntgengéppel átvilágítjuk őket, előttünk áll a mi szittya örökségünk, a tőlünk elorzott teremtéstörténet, a kinyilatkoztatás és az Ószövetség tana, sokkal régibb kőtáblákon, mint a mózesi legendáé. Vagyis, XXIII. János pápa szavaival: "...az egész ószövetségi fontosság egy összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letűnt népnek a sumír, akkád, káldi, babyloni népnek megmásított történelme".

Nekünk azonban nem kell ez az "összelopkodott" holmi, mert nem vagyunk orgazdák. Mi visszamegyünk az ősfonáshoz és onnan merítjük az élet vizét. Az Ótestamentumot pedig meghagyjuk azoknak, akiknek szerkesztették. Szektáiknak pedig emlékezetébe idézzük a Názáreti Mester intelmeit: "Oltalmazzátok meg magatokat a farizeusok és sadduceusok kovászától.! " Az idegen mitológián alapuló vallás - nevezzék bár krisztiánnak, magyarul kereszténynek - nem más, mint zsidó szekta.

Egy népnek az a vallása, amely vele születik, vele fejlődik, melyet neki nyilatkoztatott ki az Isten, - amint ahogy a mi őseinknek is megnyilatkozott Yima száján keresztül: "Tanítsd az én vallásomat!" "Legeltesd juhaimat!" amint Zarathustra idézi és a Názáreti Jézus ismétli. Mi eldobtuk magunktól az Élő Istent és Jehovához pártoltunk. Jehovához énekeltünk. És amint kicsúszott lábunk alól a magyar talaj, lettünk idegen népek kertjében rothadó avar - mint Flórián Tibor írja. "Megszámláltattunk és híjával találtattunk". Híjával találtattunk a magyarságtudatban. Az öreg amerikás magyarok által épített templomokat sorra becsukják, mert a fiak és unokák elszéledtek, elmagyartalanodtak, mert nem ápolták magyarságukat vallásos áhítattal. Krisztián egyházaink nem tudták megtartani őket magyarnak, mert Fr. Nyísztor Zoltán pápai prelátus szerint nem is akarják, mert nekik csak az a fontos, hogy jó keresztények, vagy jó keresztyének legyenek.

"De mit és hogyan kellene csinálni, van e rá garancia, hogyha megtaláljuk önmagunkat, megmenekülhetünk a beolvadástól?" - kérdik sokan. Testvéreim! Ég a házunk! Oltani kell még akkor is, ha kevés kilátás van a sikerre, mert Isten csodát tehet és segíthet rajtunk, de csak akkor, ha mi magunk is segítünk magunkon.

Vannak, akik azt mondják, hogy ha nyelvünket el is veszítjük, megtart bennünket a magyar kultúra.

De Ravasz László szerint a kultúránk sem magyar, hanem európai, vagyis a magyarul kereszténynek nevezett Krisztián-kultúra, melynek gyökere az Ótestamentumnak nevezett zsidó mitológia, nem pedig a magyar őstörténelem és a Zarathustra által meghirdetett ős- Szövetség, melyet a Názáreti Jézus megújított tanítványain keresztül mivelünk, az ő szkíta testvéreivel, az Úrvacsora borában az ő vérével.

A saját vallás megtartó erejét talán senki sem látta jobban, mint a Názáreti Jézus. Azért mondotta Keresztelő János és őáltala az ősi hitre visszatérítenedő szittya testvéreinek, hogy "Én azért jöttem, hogy ti megtartassatok". Látta, hogy a százhúsz évvel őelőtte zsidó hitre kényszerített turáni- suméri szittyák - Melkizedek népe - a prozelitizmusban fuldokolva menthetetlenül elmerülnek, ha nem térnek vissza őseik vallásához, Zarathustrának az Élő Istennel kötött ős-szövetségében megpecsételt hitéhez.

"Nincs nemzeti vallásunk" - tört fel a panasz Ravasz László lelkéből. Már csak a nyelvünk a mi sajátunk. De meddig? "Magyar vallás kell! " - tolmácsolja a közóhajt az angliai református pap, Lajossy Sándor.

Publicistáink, íróink-mint például Gábor Áron, Petres Judith és sokan mások - világkörüli útjukon mindenütt a magyar nemzeti vallás iránti vágyat tapasztalták. Százötven-kétszázas létszámú értekezleteken vettek részt, ahol művelt emberek, okos koponyák adtak kifejezést azon óhajuknak, hogy "magyar vallás kell" és kellenének papok, de nem magyarul beszélő "prozeliták", hanem a "farizeusok kovászától" független magyar papok. Ezen múlik minden. Jóindulatú kezdeményezések fulladtak közömbösségbe Argentínában, Új Zélandban, Európában és Amerikában, mert nem akadt megfelelő teológiai, vallásbölcseleti és természettudományi ismeretekkel rendelkező egyén, aki elég bátor és elég áldozatkész lett volna arra, hogy minden vasárnap felmenjen a szószékre komoly mondanivalókkal és kitartással.

Amint "nagy időkben" mindig, úgy ma is vannak álpróféták, akik megnyergelik a közóhajt. De "báránybőrbe bújt farkasok ők", hamis próféták, akik még a koldustól is adót szednek. A magyar nemzeti vallás mégsem utópia, mert a korszellem, a fejlődés, a tudomány új teológiát követel és az értelem és a megmaradás ösztöne nem hagyja elaludni a "Pétereket".

Padányi Viktor nagy történelmi munkájában az írja: "A történelem minden kultúrájának tehát, térben térben, vagy időben zárt folyamatának kiindulópontja és foglalata a vallás volt - és minden kultúra annak a vallásnak letörölhetetlen vonásait hordozza magán, amelyikből született".

Nem csoda tehát, hogy a magyarul kereszténynek nevezett Krisztián-kultúra az Ótestamentum vonásait hordozza magán, hiszen abból hozták a világra a "Niceai Zsinat" bábái Kr. u. 325-ben. Magyar vallás kell!

Fogadjunk szót az Igaz Isten emberének, Zarathustrának: "Tömörüljünk egybe! Egy nép, egy nemzet, egy szív, egy lélek, egy akarat. Egy Isten: '.

A legnagyobb magyar, Széchenyi István azt mondta: "Nyelvében él a nemzet". Ő is tévedett. A nyelv megtartó ereje csak a nemzeti vallásban érvényesülhet.

De még akkor is, amikor az öreg magyarok által épített krisztián templomokban sorra elnémul a magyar ének, a tornyokban és haranglábakban elnémulnak a harangok: csak egy a reménységünk, amit néhai Ravasz László így fejezett ki, hogy: GYŐZ A MAGYAR HIT.

"Győz". De győzni kell az óhazában is, mert a világ népesedés politikája a nagyobb egységek kialakulása felé halad.

Közép-európai Unió? Duna-konföderáció? Páneurópa-unió? Bármelyik következik be, mi magyarok, egy megkülönböztető nemzeti vallás hiányában csak veszíthetünk, mert az országhatárok csak közigazgatási határokká egyszerűsödnek és lesz egy közös nyelv. Szomszédaink pedig a federatív (szövetségi) állampolgárság és a szabad költözködés jogán, elárasztják szaporaságukkal az országot. Nekik és a zsidóknak van nemzeti vallásuk, ami megtartja őket, még az anyanyelv elvesztése esetén is.

A példa előttünk van, csak követnünk kell, magyar alapon. Úgy külföldön, mint az Európai Unióban csak az alapjaiban is különböző magyar vallás menthet meg bennünket a megsemmisüléstől.

 


Megnyitva 30956 alkalommal
A rovat további cikkei: « Jézus a miénk

Hozzászólás   

#2 Laci 2012-01-30 13:31
Idézet - Gyzoltán:
Figyelemre méltó és igényes honlapotokra először tévedtem.
A témák és szerzők megkülönböztetett figyelmet igényelnek, sajnos sok időt is, de látom az ígéretét, hogy érdemes.
Visszatérek, ha Istenünk is úgy akarja...
Gyöngyösi Zoltán


üdvözlet a fedélzeten!
egy potyautas
+2 #1 Gyzoltán 2012-01-30 10:23
Figyelemre méltó és igényes honlapotokra először tévedtem.
A témák és szerzők megkülönböztetett figyelmet igényelnek, sajnos sok időt is, de látom az ígéretét, hogy érdemes.
Visszatérek, ha Istenünk is úgy akarja...
Gyöngyösi Zoltán

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások