20241013
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2021 május 05, szerda

Magyar Egyiptomi Nyelv 2. rész

Szerző: dr. Gáspár Vilmos Sándor és dr. Gáspárné Fejős Éva

Annyi sok jó anyagunk van, hogy évekig tudnánk ezekről írni. Persze, amikor át néztük azt, amit eddig irtunk akkor az Évike feleségem azt javasolta, hogy az helyett, hogy még több ragyogó új anyagot raknánk be gyorsan, inkább az idáig említett fogalmakat és tudást erősítsük meg egy kicsit.

Az Orion Bizonyítékok

Tehát, ebben a fejezettben azt szeretnénk elérni, hogy azok az olvasók, akiket ez érdekel, képesek legyenek vagy a mitológiában, vagy vallási téren jobban elfogadni azt, amiről írunk.

Tehát arról irtunk az előző bemutatkozásban, hogy a legközelebbi Földre hatásos FEKETE LYUKAT az ORION KÖDBEN lehet találni, és az őseink a világ minden részéről erről tudtak. Ezekre fogunk egy két példát felhozni és elkezdjük bemutatni azt, hogy az egyiptomi írások, hogy mutatják be ezt az ősi tudást. Az egész az mindenkinek új fogalom lesz, tehát türelmet kérünk a kivitelezéshez.

A pár dolog, amit felhoztunk, hogy a Orion Köd Fekete Lyukban van egy TRAPÉZIUM csillagkép, ami a szeptemberi Tejúti Szűz AGY-ában lelhető. Azt is megemlítettük, hogy a mi ’mitológiai naptárunk’ szerint az utolsó 14 év most karácsonykor fog elindulni úgy, hogy az Orion Köd ki fog törni a Szent Estén.

Hát akkor hadd mutassunk egy pár példát ezekre a Orionnal kapcsolatos történetekre.

A Szent Biblia maga is tele van példákkal, de persze nincs le betűzve úgy, hogy könnyen érteni lehessen, de azért a mostani tudással már lefordítható. Mivel az Ádám és Éva teremtési mitológiával kezdődik a Biblia, így meg kell kérdeznünk azt, hogy mit csinált az Isten azután, hogy kiűzte a az első ember párt a paradicsomból, az Éden kertjéből? Először is tudnunk kell, hogy az Édentől KELETRE lettünk kiűzve. Mivel a ORION Cygnus Karja a galaxisunknak KELETRŐL jön be a Földünk felé, ennek igy lesz értelme. Az ORION az ORIENT (kelet) irányában van. Csak ORIENTÁLÓDUNK kell arra. Azután, hogy az Ádám és Éva bűnbe estek a Kígyó (=’rezonálás’) által, mert ettek a Tudás Fájáról, kilettek űzve onnan. Igy írja a Biblia le ezt.

’’Amikor az embert elűzte az Éden kertjéből
KELETRE odaállította a kerubokat
és a FENYEGETŐ TÜZES KARDOT, hogy
őrizzék az élet fájához vezető utat.’’

Nem érdekes az, hogy ezt a történetet már ezerszer hallottuk, de idáig senki nem hozta ezt össze a tudományos összefüggésekkel. A KELETRŐL jövő galaxis KARRAL. A legközelebbi FEKETE LYUK a galaxisi karon az ORION KÖDBEN van, ami az ORION KARDJÁNAK a középső csillagja. Orion fenyegető tüzes kardja! Tehát, ez az első alkalom, hogy megértjük a Teremtési Mitológiát. Vagyis, igazából az Újjá Teremtési Mitológiát. Ez minden 58OO évben megtörténik, és a Zsidó Ószövetségi írásokban van talán a legjobban leírva. Nem ült ott senki az Isten mellett 12 – 14 milliárd évvel ezelőtt, hogy leírja azt, hogy az Isten hogyan teremtett. Az egy nevetséges feltételezés lenne a mai tudományos világban. Ezért is sok tudós elveti a vallásos írásokat, mert gyerekesnek tűnnek.

De ahogy látjuk ott vannak elrejtve az igazságok a vallásos és mitológiai írásokban. A tudósóknak könnyebb ugyan ezt a teremtési mitológiákból újjá építeni, ezért is látjuk, hogy az űr utazó rakétáknak a nevei – Apolló, Merkúr, Orion, Cygnus, stb., - ezeket a fogalmakat örzik.

mes a1

Ez a festmény a Ferdinand Victor Eugene Delacroix műve. A bibliai fenyegető tüzes kard vagy a lángoló kard. Ez a lángoló kard tartotta ki az Ádámot és Évát a paradicsomból. Ez tudományosan az ORION KARDJA. Amikor egy nagy kitörés van ez akkor hőt fog ki adni az űrből gáz buborékok által.

Ez az Ádám ’Teremtési’ ideje körül történt, ami a bibliai és tudományos idő szerint kb., 11,6OO éve volt. Azután, ha összeadjuk a generációk éveit, ki hagyva az Ádámót az elején és a Noét a végén, az apáról fiúra szálló évek megközelítik az 5768 – 5769-ik évet, ami 2O6 ciklusa a 28 éves Nap újjászületésének. Ez most még túl fejlett tudás, de fontos lesz a ’nap teremtésének’ megértéséhez. Kezdjük a Sumérokkal, ahol az Oriont mutatják egy kitöréssel alatt. Ez a Nagy Cunámi ami 2O22 szeptember 3. hetében történne, ha a Mitológia Naptárunk nem téved.

mes a2

A három férfi, aki az Orion övénél ül azok a ’HÁROM KIRÁLY, vagyis a három csillag, amit a három piramist idézi fel. Tehát, ez a kép az ORION csillagképet jelképezi. Ezt a Sumér őseink alapozták meg, és ez az, amit levittek Egyiptomba. Ennek a képnek egy változata rajta van a Perzsa Shah Pahlavi herceg nemesi címerén, akinek családja Iránt uralta 1925-től 1979-ig. Mivel az én családi nevem az Gáspár, mint az egyik mágusnak a Három Király közül, igy ez nekem egy érdekes téma. Sőt, a mi Gáspár családi név címerünk is majdnem ugyan ilyen. 

 mes a3

Mindenesetre, nézzük meg az Egyiptomi változatát ennek. Persze, minden néven ismerjük ezeket a hősöket sok minden országból, de mind az Orion csillagkép fontoságára utal.

mes a4

Itt az Egyiptomban az ORION – ’Kadosh Hercege’ – a baloldalon lehet látni az ’ágyék kötőjéből’ a kitörést.

Tehát, csak a magyar nyelv segítségével fogjuk tudni megoldani azt, hogy miről is írnak az ősi víziérek. Szép lassan bemutatjuk a részeit ennek a kozmikus masinának és akkor egybe fog állni minden, amit akartak erről az ősök mondani.

mes a5

Kezdjük érteni, hogy az AGY és az EGY-esülése a Föld dinamójának a két tengelyének, valahogy az Orion ERŐ által a Mágneses Északra – történik meg. Ezeket a fogalmakat fogjuk részletesebben bemutatni azután hogy megértettük azokat a jelképeket amit az őseink használtak erre a tanitásra. Az AGY – Orion KÖD a Világfa része.

 

Magyar Egyiptomi Sumér Nyelv (M.E.S.) I. Rész ⇒

Magyar Egyiptomi Sumér Nyelv (M.E.S.) II. Rész ⇒

Magyar Egyiptomi Sumér Nyelv M.E.S. III. Rész ⇒ 

Magyar Egyiptomi Sumér Nyelv M.E.S. IV. Rész ⇒  

Magyar Egyiptomi Sumér Nyelv (M.E.S.) V. Rész ⇒

 

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló