20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara képviseletében a kamara elnöke eljárási kérelemmel fordult a Somogy Megyei Ügyvédi Kamarához Dr. Léhmann György ügyvéd ellen „etikai” vétség okán.  Avagy Vajon kinek,- kiknek áll útjában a devizahitelesek őrangyala? Az...
Nem az emlékedet őrizzük meg Gyuri Bátyám, az kevés ! Hanem a szellemiségedet, a nép szolgálatában álló és (ahogy decemberben, amikor végre személyesen is megismerkedtünk, fogalmaztál nekem:) "nem pénzezünk"-ügyvéd közismert hozzáállását.   A jogászi mutyielit elleni rettenthetetlen harcod,
Léhmann úr megtette, amit megkövetelt a haza! S úgy látszik, hogy a bírók közül is megértették páran a monetáris diktatúra aljasságát, sőt elővették a Magyar minőség bátorságát is, így születhetett meg ez a pozitív döntés. Köszönetet...
Az ítélet indokolása szerint ezek az érvénytelen intézkedések a Partiscum általános szerződési feltételeinek alapján történtek és azért érvénytelenek, mert az intézkedés alapjául szolgáló szerződési feltételek lehetőséget adnak arra, hogy a pénzintézet bármikor, saját érdekei szerint módosítsa...
Ha ezt a hírt nem újságban olvasom, hanem úgy hallom, akkor olyan mértékű butaságnak tartom, hogy nem is foglalkozom vele, de mivel a 20 fős siófoki képviselőtestület áldását adta a cikk szerint az ötletre, vettem a...
Magyar Televízió munkatársai tegnap akkor kívántak Siófokon velem beszélni, amikor én még Budapesten voltam, majd miután Siófokra visszaérkeztem, ők már Budapesten voltak. A találkozás elmaradt, de bizonyos vagyok abban, hogy a Magyar Nemzetben tegnapi napon megjelent...

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások