20211204
Last updateK, 23 nov. 2021 5pm

rovas logo

2015 április 01, szerda

Igaz történelmünk a Honfoglalásig - II. Rész

Szerző: Badiny Jós Ferenc

VIII.

UIGUR ROKONSÁGUNKRÓL

Az eddigi "hivatalos" történelem szemlélet igen felületes módon kezelte őstörténetünkben az uigur vonatkozásainkat. A szándék láthatóan ennek a témának a semlegesítésére és elhallgatására törekedett.

Foglalkozunk tehát ezzel a témakörrel is, mert abban a helyzetben vagyunk, hogy perdöntő bizonyítékokat tudunk az olvasók elé tárni.

1988-ban megalakítottuk az emigrációban a "Kőrösi Csoma Sándor Tudományos Alap"-ot, mely finanszírozta dr. Kiszely István antropológus által az uigurokhoz (jogarokhoz) vezetett magyar tudományos expedíciót. Nehéz volt a kutatók útja Kínában, de igen jó eredménnyel zárult, aminek fontos részleteit a következőkben ismertetjük.

Most az olvasó megkérdezheti, hogy miért foglalkozunk az uigurokkal is? Válaszunk az, hogy:

1. Léteznek olyan adatok, melyek szerint az Álmos-Árpádi hazatérők saját magukat ujgurnak "is" nevezték.

2. A Pártus Birodalom hanyatlása után a Káspi-Aral térség felé húzódó és a sasanida-perzsák elöl menekülő pártus-hun manicheus vallású népünk nevezte vallását "ujgur"-nak.

Kínai forrásokból tudjuk, hogy Kína észak-nyugati és északi határán települtek a hunok, akiket a kínaiak "tingling" és "sziungnu" néven említenek. A hunok évezredes történetének egyik szakasza a kettészakadásuk, amikor egyik rész Közép Ázsiában (a Káspi Arai térségben) alkotott birodalmat, a kisebbik rész pedig a Kr. u. 4. században az Orkhon és Tien-San környékére került.

A kínaiak ezeket is "tingling"-ként ismernék, de "tielő" és "magas kocsi népének" is nevezték. Ezek viszont nem "népnevek", hanem a perzsák üldözése idején felvett vallási nevük, az "uj-gur" maradt rajtuk népnévként, és ebből lett az "ui-gur", majd a "jogur" változat is. A kínaiakkal keveredettekre pedig a "sárga jogur^.

De ez a nép is HUN eredetű - és ahogyan létezik hun-avar- magyar azonosság a nyugat felé való haladásban, ugyanezt találjuk kelet felé a hun-uigur (jogur) azonosság létezésében is.

De induljunk ki a hazai "hivatalos" álláspontból és ismertessük Róna-Tas turkológus írását, amelyet a "Népszabadság" közölt a nagyközönség felvilágosítására.

Róna-Tas turkológus megállapítja, hogy az ujgur-magyar rokonság csakis a névhasonlóságon alapszik. Ad egy szintézist is az uigurok történetéről, mely - sajnos - igen hézagos. Ez a tudatosan létrehozott hézagosság azonban igen értékes történelmi adatokat tár fel, és ezekből nagy távlatok nyílnak a szemléletben. Vizsgáljunk meg néhányat együtt Róna-Tas írásából, aki a következőképpen vázolja az uigurok történetének egy részét: "Egyébként ez az ujgurok által vezetett törzsszövetség 740 körül koalícióba lépett a szintén török baszmilokkal és karlakokkal, hosszú harcok után legyőzték a türköket, majd a baszmilokat és a karlakokat is legyőzve 740 és 759 között megszilárdították az ujgur birodalmat. Az idő tájt a kínai Szung dinasztia uralma lázadás miatt veszélybe került, s akkor az ujgurok segítségét kérte. Az ujgurok nem haboztak, és 762-ben bevonultak a kínai fővárosba. De ott történelmi fordulat történt.

Az ujgur kagánnal manicheus papok megértették, hogy a vallás előnyt jelenthet terjeszkedésükben. A harcias nomádok ezután bekapcsolódtak az egyetemes műveltség világvallások által közvetített csatornáiba. Ám ezt a birodalmat 840-ben az északról támadó kirgizek megdöntötték. Az ujgurok egyik csoportja lehúzódott a kínai határszélre, a mai Kanszu tartományba.

Belőlük lettek a sárga ujgurok, ők a mai napig buddhisták. A másik csoport-a többség- Turkesztán északi részén rendezkedett be, kultúrájuk tovább virágzott, mígnem 1200 körül a mongolok meghódították kaganátusukat, s átvették írásukat, melyet a mai napig használnak a cirill mellett. A következő századokban aztán az iszlámra áttért török törzsek megújuló támadása miatt ezeknek az ujguroknak nagy része is elmenekült, kisebb részük felvette az iszlám hitet."

A fentiekből két fontos adatot emelhetünk ki:

1. Az uigur kagánra gyakorolt manicheus papi befolyást és

2. azt a tényt, hogy az uiguroknak még 1200-ban is megvan a saját írásuk, amit a mongolok a mai napig használnak.

1.-hez: Róna-Tas azt írja: hogy e manicheus befolyás eredményeképpen "a harcias nomádok bekapcsolódtak az egyetemes műveltség világvallások által közvetített csatornáiba".

Félreérthetetlenül a marticheus vallást nevezi így "világvallásnak". Semmi történelmi adatunk nincs arra, hogy az uigurok nomádok lettek volna, hiszen minden történelmi kútfő magasra ívelt műveltségükről tudósít. A manicheus befolyás pedig oda utasít minket, ahol ez a vallás keletkezett és térítő útjára elindult. Ez a terület pedig a régi Pártos Birodalomból átformált Sasanida-Perzsia, ahol MANI-t kivégezték. (Mani a pártus Arsacida királyi házból származott.) Történészeink tartózkodtak attól, hogy meghatározzák azt a területet, ahonnan az uigurok Közép-Ázsiába kerültek, ahol 750-ben alapították birodalmukat.

Pedig e megállapítás és az uigurok eredetének kikutatása nélkül eredményre jutni lehetetlen. Ugyanis népek kialakulásához időre van szükség. Az idő pedig mindig kultúrát fejleszt ki, s ha a kultúrtermékeket megtaláljuk, az eredetet a módszeres kutatás meg tudja határozni. Neves hazai turkológus tanárunk által adott történelmi leírás "türk"-őket említ, akiket állítólag az uigurok legyőztek volna, de nem mondja meg, hogy miféle türköket, hiszen ez csak egy általános népmeghatározó szó - "türk". A magyarokat is így nevezi - ami sok tévedésre ad okot.

Bíborbanszületett Konstantin írása.

Az eredetkutatásban semmiféle fontossággal nem bír az, hogy az a nép, amelynek ősiségét keressük, ma milyen vallást követ, mert nem a MAI vallásuk, hanem máig megmaradt hagyományaik, népi hagyományaik vannak kapcsolatban a múltjukkal is és eredet forrásukkal is.

A manicheus vallás is hagyományaikban van, és ha mai életükben találhatók oly tárgyi emlékek, melyek irányítóként szolgálnak, régi hiedelemviláguk is az eredetük felé vezet.

Róna-Tas turkológusunknak azonban - úgy látszik - a fenti felfogásunkkal nem azonos a kutatási módszere, mert - szinte diktatórikusan - lehetetlennek véleményezi az uigur-magyar rokonsági kutatásokat, mint írja megnevezett cikke befejezéseképpen így: "A mai szincsiangi ujguroknak az egykori, nagy kultúrájú ujgurokhoz alig van közük, hiszen egy másik török nyelvet beszélnek. A régi ujgurok buddhisták voltak, a maiak pedig mohamedánok.

Ez a közvetlen, genetikus népi rokonságot kizárja. De a tudomány feladata a történelemfeltárása, és nem álomképek kergetése. Az ujgur történelem, kultúra és nyelv kutatásában olyan tudós elődök nyomát követhetjük, mint Vámbéry Ármin, Lóczy Lajos, Stein Aurél, Németh Gyula és Ligeti Lajos. Ezekre az ismeretekre és munkájuk folytatására szükségünk van, nemcsak azért, mert az egyetemes emberi történelem egyik egyedülálló fejezete, hanem azért ís, mert annak a középkori török világnak fontos része, amelynek nyugati fele a magyarság történeti környezetét adta a honfoglalás előtti századokban."

E sorok írója őszintén bevallja, hogy sok töprengés ellenére sem sikerült megértenie Róna-Tas egyetemi tanár utolsó mondatát. Nem tudja megérteni azt, hogy "miként adhatta a magyarság történeti környezetét a honfoglalás előtti századokban a középkori török világ...?")

De talán inkább tárgyaljuk a pozitívumokat és állapítsuk meg azt, hogy STEIN Aurél hagyatékát a MTA még a mai napig sem értékelte kt. A többi - fent említett kutató - pedig nem jutott el az uigurokig.

Viszont azt, aki napjainkban felkereste az uigurokat - dr. KISZELY Istvánt - a cikkíró nem említi meg, és így "3" expedíciójának eredményeit valószínűleg nem is ismeri. Pedig dr. Kiszely kutatási eredményei megszüntették volna a hézagos és főleg az autoritás erejére támaszkodó történelemszemléletének hiányosságait. Dr. Kiszely hírlapilag is és számos előadás keretében beszámolt mind a három uiguriai útjáról, melyek között a két utolsó, már mint előkészített expedíció, igen eredményes volt. Nemcsak igen gazdag leletanyaggal tért vissza neves antropológusunk, hanem a magyar televízió videofilmet is készített második útjáról, amit a budapesti T'V többször is sugárzott. A filmen láthattuk- a néprajzosoknak valóban "csemegének" számító - népi hímzéseket, melyek csodálatos azonosságot mutattak a matyó, buzsáki és egyéb hazai motívumegyüttesekkel. A népszokások sok egyezése is látható volt, s mintha egy magyar falu valamelyik házának "első" szobájában lett volna az az uigur ágy, mely a mennyezetig érően volt párnákkal megrakva. Láttuk - a László Gyula által - "indás"-nak nevezett díszítő elemeket, melyek az uigur művészetben éppen olyanok voltak, mint az "első honfoglalás" avarjainak tulajdonában észleltünk eddig. Azonosságok sokaságát mutatta a gondosan készített videofilm, és valóban csodálkoznunk kellett akkor, amidőn a szamaras kocsit hajtó uigur gyerek úgy nógatta a szamarát, hogy: "GYÍ, GYÍ".

Amikor aztán dr. Kiszely társa- dr. Ceybert Gyula -bemutatta az ujgur főzéstudomány (kulinária) magyarral való azonosságait, a paradicsom, paprika, fokhagyma, hagyma, sárgarépa stb. azonos felhasználását és feldolgozását, a pörköltkészítések titkainak azonosságait azoknál a szincsiangi uiguroknál, akiknek embertani képlete teljesen azonos a mai magyar népével-valóban édestestvéreknek éreztük ezt a kedves népet, melyet a sors oly messze sodort az ázsiai végtelenségbe. Mikor pedig a ma is használt szimbólumaik között láttuk a "turulos kést", és megtudtuk azt, hogy az uiguroknál is megtalálhatók - az eddig szkítának ismert- párduc-, ló- és szarvas ábrázolások, valóban a csodálkozás némította el gondolatainkat. Ma pedig azon kell csodálkoznunk, hogy egy turkológus egyetemi tanár azt mondja, hogy ennek a népnek alig van köze a nagy kultúrájú uigurokhoz, mert ezek ma mohamedánok, a régiek meg buddhisták voltak. A nagy kultúrájú uigurokról viszont azt írja bevezető mondataiban Róna-Tas, hogy a "manicheus világvallás" útján kapcsolódtak be az egyetemes műveltségbe. Valószínűleg ez abban az időben volt, amikor még a történelmi csapások miatt nem kellett szétválniuk.

Akárhogyan is forgatjuk a dolgokat az érthetetlenség érdekében, mégiscsak oda kell jutnunk, hogy abban az időben, amikor a nagy kultúrájú UIGUR Birodalom létezett, a domináló vallásuk a manicheus hit volt.

További nyomozásunkhoz tehát két dolog tisztázására van szükség: a) a mani vallásának ismeretére - beleértve e hiedelem jelképeit is, és b) megvizsgálni a mai uigur maradványokat abból a szempontból, hogy hol lelhetjük fel a manicheus hit hagyományának maradványait.

MANI VALLÁSÁRÓL sajnos keveset tudunk. Talán éppen azért, mert ez is beletartozik annak az 500 évig uralkodó Pártos Birodalomnak a történetébe, amit az indo-európai és sémi történészek egyszerűen nem vesznek tudomásul. Hiába voltak a pártosok Róma legyőzői - a hálás utókor ezt sohasem tudja nekik megbocsátani, és így lassan elvesznek a régmúlt ködébe. Pedig a keresztény vallástörténet szempontjából is igen érdekes eredményeket hoz a kutatás, hiszen a názáreti Jézus minden tanítványa-vagyis az apostolok- itt működtek, és tanításaik nyomán Mani születésének évére - Kr, u. 215-re - a sumír mágus vallás Jézussal megújhodott hitének már 360 temploma van a Pártus Birodalomban. Eusebius legalábbis ennyinek lerombolásáról tudósít abból az időből, amikor a perzsa-sasanidák vették át az uralmat.

Jézus születésekor éli fénykorát a Pártos Birodalom. Itt a művelt Arsacida királyok teljes vallásszabadságot adtak a népnek. Ennek következtében a birodalomban négy különféle vallás létezését és gyakorlását észlelhetjük. Ezek között legerősebb a régi mágusvallásból lett Jézushit, mint megújított Mágusvallás. Az ószövetségi tudósításokból tudjuk, hogy ennek a vallásnak a "magaslatokon" épültek a templomai, ahol Bál (a Napisten) és Asthoret-Astarte (a Szűzanya) tiszteletében imádkoztak. A héber írások "a korrupció helyének" nevezik ezeket a templomokat, és ezek közé be van sorolva az Olajfák hegyén lévő templom is, ahová Jézus "szokása szerint" járt mindig imádkozni. Így írják az evangéliumok. Jézus Igéjével aztán BÁL imádata többé nem létezik, mert a "Világ Világossága" megjelent az emberek között, és beteljesedett a régi sumír prófécia. Ez a legerősebb vallása a Pártos Birodalomnak. Szervezetében a mágus papság tovább is a régi hagyományok önzője és a tudomány fejlesztője, tanítója és megtartója.

Mellette találjuk a Zoroaster vallását, a buddhizmust és a zsidó vallás szabad gyakorlatát is.

Mani - aki mint már említettem, az Arsák királyi ház leszármazottja - akkor lesz a mágus-főpapja a már több mint 200 éves gyakorlatra visszanéző, Jézussal tökéletesedett ősvallásnak, amikor a hatalmat átveszik a sasanida-perzsák. Ezek természetesen a saját zoroasztrianizmusukat fejlesztik, és megindulnak a vallási nézeteltérések, amik egyre súlyosabb kimenetelűek lesznek.

Igen érdekesen iktatja be néhai neves történészünk- FEHÉR M. Jenő - a manicheus vallás terjedését az avarok történetébe. Itt adom Fehér tanulmányának részletét azzal a hozzáadással, hogy azokról az avarokról beszél, akik Kr. u. 570-ben már a Kárpát-medence birtokosai, és II. Justinian bizánci császár 80.000 arany évi adót fizet nekik, amit utódja - Tlberius (578- 582) - is megújított .

Kivonat Fehér M. Jenő: "Korai avar kagánok" c. munkájának 76, és következő oldalairól: "A manicheizmus vallás kapcsolata történelmileg igazolható az avarság törzseivel. Maga MANI, aki kb. 10 évig zavartalanul terjesztette új tanait, sőt elérte a legnagyobb vélt célját: hitrendszerének, egyházi szervezetének államvallássá avatását is, I. SAPOR uralkodásának első évtizedében. A perzsák azonban föléje kerekedtek, és MANI maga is menekülni kényszerült. Így jutott el Turkesztánba, majd az Orchon-vidéki avarokhoz és a Tarimvölgyi törzsekhez, ahol nagyszabású kultúrtevékenységbe kezdett és maradandó sikereket alkotott. A papjai által gyakorolt ősszíriai, sogdfai írásból fejlődött ki a KÜL-TEGIN síremlékén felfedezett keleti rovásírás, a mai székely-magyar rovásírás elődje. MANI kb. 250-270-ig tartózkodott a török-avar népek körében, de utazásokat tett Tibet és Kína területein is, mindenütt tanítva. Legnagyobb fegyvere az újonnan felfedezett írás volt. Könyveit, levéltöredékeit és rendeleteit STEIN AURÉL. Le Cog és GRÜNWEDEL fedezték fel a láma-kolostorok romjaiban, valamint a Lop i Nor sivatag 28 újabban feltárt város romjai között.

De nemcsak a III. században állt a manicheizmus kapcsolatban az avarsággal, az "Uar" és "Chunni" törzsekkel, hanem a már erősen kifejlett sogdiani és baktriai kultúra közvetítőiként a 275-ben vértanúhalált halt MANI kívánsága szerint sémi ellenzékként, a judeokrisztinaizmust elvetve még a 6. század elején is sűrűn jártak Korasárig és az avarok nyugati birodalmáig a misszionáriusai.

THEOPYLACHT egyik helyén megemlíti, hogy az avar törzsek több tagja Perzsia északkeleti határán tanyázik (369., 257). Ugyancsak ilyen földrajzi megjelölést nyújt TABARi ("S. 32., 99. o.), aki adatai nyomán az Oxus folyó túlsó oldalára helyezi a Keleti Avar Birodalom magvát. Ugyanezt a földrajzi megjelölést adja W. B. HENNING is az általa kiadott manicheusi irattöredék után (SB-AV. 301-306). Ugyancsak megegyeznek az előbbiekkel földrajzi alapon SCHREDER "Iranica" c. tanulmányai is, amelyek mindegyike - hogy a jelzett vidék az "Abarsahr, "avarok országa" elnevezéssel azonos - közösen és külön megegyezik.

A földrajzi térbe helyezés azonban egy gyors mozgású, és ellenfeleitől, a törököktől, oly sokat üldözött és támadott avar nép állandó lakóhelyéről meglehetősen bizonytalan maradna, ha véletlenül reánk nem marad MARI AMU manicheusi hittérítő naplója úti élményeiről, amely az egyik legfontosabb írott forrás az avar-manicheusi kulturális és politikai kapcsolatokról.

MARI AMU és társa az 510-es évek végén került vándorútján Korasán határához, amelyet szerintük egy nagy folyó választott el "Abarsar", vagyis az avar kagán országától. Ezt a "nagy Folyót kétségtelenül az Oxusnak kell tekintenünk, amire sogdiai eredetű pénzérmék feliratai a legjobb bizonyítékok. BELENISHI A. M. tanulmány közöl erről képeket ("S. 50.). Ugyanez a szerző azonosítja az említett arany- és ezüstérmeken szereplő "BAGARD" nevet a turkesztáni manicheus írástöredékekben szereplő "BAG-ARD" istennő nevével. S most visszatérve MARI AMU útleíráshoz, amely nagy részletességgel írja le az avarokhoz vezető útját, szintén szerepel ez a név. De idézzük a teljes idevonatkozó szöveget: "mikor a Kusán határőrséghez értünk, a chorazáni határőr szellem megjelent a folyónál egy leányka alakjában. Ezt a határőrző szellemet Bag Ard-rak nevezték.... (Henning, "S. 48. 305. 4 sor.) SCHERDER ugyanezen szöveg alapján a Kusán-érmeken gyakorta szereplő "ARDBAKS" felírást és egy fiatal leány képét azonosnak tekinti a MARI AMU-féle elbeszélés alakjával, aki szerinte az Oxus istennője. Ugyanezt a véleményt formálta meg TOLSTOV a "Drevni Khorezm. c. tanulmányában (49. 198-200). Legtökéletesebben összegezte az erre vonatkozó eredményeket BELENISHI (54 S.) "Bag-Ard as the guardian of the Manechaean missionary MARI AMU at the Kusan border. This spinit (vauk) appeared in the guise of a young women "kauicag" tentatively identified as the Avestan 'Asi'. (BELENISHI, Central Asia, Amarceologia Mundi series Cleveland-NewYork 1968.)

Itt már lényegesebbet tágul az ismeretünk, főként azzal, hogy az orosz régész a Kusán határát is belevonja a folyam védőszellemének tevékenységébe, és megadja a szokásos BAGARD mellett a fiatal leány népies nevét is "kauicag" formában, amely kétségtelenül azonos a lenge, fehér tollú, gyönyörű folyami madár, a magyar "kócsag" nevével... Bár BENKŐ Történelmi Etimológiai Szótára tagadja a jelzett szó török eredetét, nem ismerjük el felületes és tudománytalan megállapítását, hogy "ismeretlen eredetű", már csak azért sem, mert a BAG-ARD kócsag a manicheista leírások szerint, és még inkább HENNING és BELENISKI okfejtései szerint ez a lenge víziszellem négykarú volt és a karjai (szárnyai) végén fehér fátyolt lengetett.

Mindezekhez még meg kell említenünk a BAG-ARD vízi istennő, folyami szellem, sellő mítoszát a magyar folyóneveknél, ahogy erre már IPOLYI ARNOLD Magyar Mythologiája felhívta a figyelmet. Szerinte a Vág, a Béga, a Vas megyei Bagárd patak és bizonyára sok más hasonnevű társa ennek az ősi vízi istennőnek.

MARI AMU manicheus hittérítő útleírásának részleteit ehelyütt nem szándékozunk tárgyalni, hanem csak a vidéket, tehát azt, amelyet Ő OXUS-on túli vidéknek, Abarsahr -nak nevez, amely az avarok nevét viseli. Az 'avar' megjelölés valószínűleg a népnévvel azonos, amelyről a görög források "Abaroi" formában emlékeznek meg, akiknek egyik szereplőjéről HERODOTOS, a történetírás atyja is megemlékezik 'ABAR' néven, mint aki egy nyílra kapaszkodva röpülte körül a világot. Ez az eredetileg iráni nomád népnek tekintett népnév maradt aztán továbbra is az avarok megjelölése. Az "abar" név többnyire a Sogdiánától északra és északkeletre lakozó török törzsekre vonatkozik. Ez az orchon feliratokon on-oq szerepel. Azt mondja róluk, hogy az országtól délre fekvő vidékre alkalmazható. Nagyon jelentős e tekintetben a híres ANNA v. GABAIN (51. ATG. 249) tanulmánya. Az "on-oq" a tíz törzs. amely az avarokra vonatkoztatható...! A szerző szerint a vidéken szereplő törzsek közül még a 6. század vége felé is itt találhatók. A mellékelt égtáji irány KÜL TEGIN feliratáról tisztán mutatja ezt.

Prof. Badiny Jós Ferenc: Igaz történelmünk a Honfoglalásig 4. rész

Egy egészen véletlen körülmény nagyban elősegíti az avarság őshazájának földrajzi térbe helyezését. A nagy Keleti Türk Birodalom legutolsó és legnagyobb kagánjainak sírkövei. 2 és fél méter magas terméskövek, felsorolják ISTAMI, KÜL TEGIN és BILGE kagánok hősi tetteit és egyben megnevezik a temetésre érkezik nevét is, megjelölve az irányt, amelyről érkeztek. A feliratok zöme ótörök és a székely-magyar rovással erősen rokon rovásírás. Eredetük ugyan már két századdal későbbi, mint az európai avarok elvándorlása, de mint a jelek mutatják, maradtak még részek Turkesztánban és Azerbeidzsánban is.

Igen messzire vitt minket hagyományaink színes világában a fehér kócsag, de láthatjuk a pártos birodalmi és így a sumír mezopotámiai hagyományok hozzánk való érkezésének egyik útját. Ismertetésünket ki kell egészíteni azzal a hozzáadással, hogy a kócsaggal jelképezett leány-istennő csak egyik tagja a magyar ősvallás szűzanya tiszteletében található hétféle anyaistennő képzeletnek. Annak, amit dr. Bobula Ida oly nagyszerűen leír "Ősvallásunk Istenasszonya" c. munkájában. A Pártos Birodalomban is és a manicheus vallásban is a Szűzanya neve: ANAHITA, aki szeplőtelen és éppenúgy hét leánya van, mint a sumír INANA-nak.

Zaratustra vallásában nincs anyaistennő-tisztelet. A jó Isten (Ahura-Mazda) mellett ott az Ármány (Ariman) - mint a rossz örök képviselője. Mindkét vallás - ez is és a manicheus is alaptételének ismeri el a "tűztiszteletet" - vagyis a szent tűz állandó életben tartását.

A "szent tűz" misztériuma emelte az Isteni Fényhez a hívőket, és a mai materialista gondolkodásnak szinte elképzelhetetlen az a hatalmas és népeken uralkodó erő, amelyet ez a hiedelem kitermelt. Gondoljunk csak arra, hogy HERAKLIOS bizánci császár (610-641) valláspolitikai hadjárata, mellyel az ún. "tűzimádókat" irtotta, szent helyeiket feldúlatta - tulajdonképpen Bizánc pusztulásához vezetett. Heraklios idejében Bizánc ellenfelei között két birodalmat találunk, ahol a tűztiszteletű államvallás gyakorlata volt. E két birodalom: a perzsáké és a Kárpát-medencei avaroké volt. Amikor Heraklios császár a bizánciaknak kötelezővé tette, hogy beleköpdössenek a "szent tűzbe", és ezt maga is megtette - megszületett a perzsa-avar szövetség Heraklios megbüntetésére és e két birodalomnak hadai Kr. u. 627-ben körülzárják a várost. Az avarok ostroma térdre kényszeríti Bizáncot és az avar kagán a perzsa hadak fővezérére bízza a kegyelmet kérő bizánci követséggel való tárgyalásokat.

A manicheus vallás terjedési útjának fürkészése márts igen érdekes adatokat mutatott nekünk. De Fehér M. Jenő azon közlése, hogy: "a manicheus papok által gyakorolt ószíriai és Bogdiai írásból fejlődött ki a Kül-Tegin síremlékén felfedezett keleti rovásírás, a mai székely-magyar rovásírás elődje" talán most megkövetelné azt, hogy a Róna-Tas által említett uigur rovásírást összehasonlítsuk a napjainkban felfedezett szarvasi tűtartó avar rovásírásával. Hiszen most nem pár betű, hanem egészen hosszú szöveg áll rendelkezésünkre. Mindenesetre az összehasonlítás érdekes eredményre vezethet. Ugyanis ha azonos az írás - a szarvasi írás - azzal, amit a manicheus papok hagyatékaként és találmányaként az uiguroknál leltünk, ez annyit is jelent, hogy előbbi életük során, mielőtt mohamedánok lettek volna, ők is a manicheus vallást követték. Ugyanakkor azonban az avarokra vetített uigur hatás nyomaként azt is nyugodtan megállapíthatjuk, hogy az azonos rovásírást használó avarok is manicheusok voltak.

Így a 2. pont alatt kért kutatásunkhoz talán csak annyit kell még hozzáfűznünk, hogy ezek után teljesen érthető az is, hogy a nagyszentmiklósi aranykincs edényeinek rovásjelei miért hasonlítanak oly határozottsággal az ORKHON-i feliratok rovásbetűihez.

A hazai történészek tagadják a hun-avar- magyar azonosságot. Ily adatok, melyeket a fentiekben ismertettünk, azonban mintha megerősítenék azt a helyzetet, amit PTOLOMAIOS görög térképe feltüntet, ahol az avarok őshazája Közép-Ázsiában van. Ha ez így lenne, úgy a szintén Közép-Ázsiából keletre induló uigurok és a Kárpát-medencei avarok közötti rokonság érthető. Tehát az erre vonatkozó tárgyi bizonyítékok és hagyományegyezések, hiedelemvilági azonosságok hiteles történelmi módszerekkel igazolhatók.

Sajnos dr. Kiszely a szincsiangi uiguroknál végzett 2. expedíciójáról - azok hiedelemvilágára vonatkozólag- nem tudott oly különleges leleteket hozni, melyek azok ősi hagyományukba gyökereznének. Az Izlám kegyetlensége mindent kiirtott. Még igen nagy szerencse, hogy némi rovásírásos hagyaték említődik, és - mint Róna-Tas közli - "a mongolok is átvették fölük ezt az írást, amit még ma is használnak".

Az uigur kutatásokban azonban minden kutató az ún. "sárga uigurok" hagyatékát véli gazdagnak. Azzal indokolják ezt, hogy ők nem kerültek az izlám térítésének hatókörébe és megtartották régi hiedelemvilágukat.

Pontosan ezzel az indokolással indult el dr. Kiszely a 3. expedíciójára-ezúttal a sárga-uigurokhoz, vagy ahogyan ma nevezik őket: a jogarokhoz.

Dr. Kiszely célja ezúttal - az antropológiai vizsgálatok lefolytatásán kívül - a hiedelemvilág felkutatása volt.

E sorok írója különös szerencsének tartja, hogy az expedícióban szerzett leletanyag csaknem összes fényképének birtokosa lehet dr. Kiszely nagylelkűsége folytán, és így részt vehet azoknak - a hiedelemvilágra vonatkozó - kiértékelésében. Úgy értesültünk, hogy dr. Kiszely, indulása előtt, megbeszéléseket végzett a néprajzos és a hiedelemvilágok ismeretében jártas kollégáival abból a célból, hogy tájékozódást nyerjen a kutatásokban alkalmazott módszerekről, valamint arról is, hogy - a valószínűség szerint-mit is várhat a helyszíni adottságoktól...?

Tájékoztatása teljesen az északi, primitív finnugor népek hiedelemvilágának ismertetésén alapult, mely szerint a - ma esetleg már a buddhista vallást követő - sárga uiguroknál és azok hiedelemvilágában a sámánizmus megléte volt valószínűsítve. Nagyon meglepődött azonban dr. Kiszely akkor, amikor Kínába érve, a sárga-uiguroknál sem sámánizmust, sem sámánokat nem talált. Népi elbeszélés szerint- a régebbi időkben- akadtak néhány helyen ilyen "gyógyítók" és jövendőmondók", de a nép sohasem hívta őket "sámánoknak". Nevük uigur nyelven KÁM volt. Tehát sámánokról, révületben tántorgókról, sámándobokról vagy sámánfáról az expedíció semmiféle adatot szerezni és így hozni nem tudott.

Dr. Kiszely a "MAGYAR NEMZET" hasábjain beszámolt expedíciójáról, és azt mondja, hogy egész Juguriában egyetlen egy Kám (táltos) él még, egy 65 éves ember. Idős emberekkel folytatott beszélgetés alapján ír egy "sámánhitről", mely leírás teljesen azonos azzal a tananyaggal, amit az egyetemek Orientalista Iskolái tanítanak a "tibeti-mongol" sámánizmusról. Ezeknek összevetése a magyar táltos leírásokkal-meddő dolog. Ugyanis mindaz, amit Diószegi Vilmos írt - nem a magyarokra, hanem a finnugor népekre vonatkozik. A magyaroknak sohasem voltak sámánjai - hanem csak mágusai-, és - mint látni fogjuk- e két fogalom közt óriási különbség van.

Meg kell azonban állnunk itt- ennél az elnevezésnél-. ahogy a sárga uigurok a "gyógyító, jövendőmondó, tudóst" KÁM-nak nevezték. Ugyanis ez a szó beletartozik az ősi, sumír mágus vallás szótárába. Magyarázatképpen közlöm dr. Kiszelyhez intézett információm erre vonatkozó részletét: "A mágus vallás iszonyú erős szervezettséggel egyesíti a sumeriai népet és az északról telepedett eftalitákat, s így tudósíthat aztán jó későn Eusebius arról, hogy a Pártos Birodalmat megdöntő sasanida-perzsa uralom 360 templomukat rombolta le, kegyetlenül üldözve e vallás követőit. Az ARSAK vérű MAHI áll élére a vallásnak is, és a tudomány átmentésének is legfőbb őre, de amikor kivégzik őt a perzsák, megindul a tudás átmentése - tehát a mágus-papság kivándorlása. Éppen a mágus szó megmaradása a nyugat felé vándorlóknál szolgál bizonyítékul arra, hogy a Kárpát-medencében már az avar korban megtalálható máguspapok tulajdonképpen az ősi sumír tudást hozták magukkal a Pártos Birodalomból, ahová Mezopotámia 500 évig beletartozott. De ugyanezt bizonyítják a Te kutatásaid, mellyel megtaláltad azt, hogy a sárga uiguroknál a tudós-pap neve: KÁM. Ezzel igazoljuk, hogy ezeknek hajdani elődei is ugyanonnét jöttek, mint a Kárpát-medenceiek, csakhogy ők mint uigurok- keletre vándoroltak. KÁM a neve a sumír nyelvben a gyógyító orvos általi gyógyítási rendelkezésnek is és a szükséges és kívánt gyógymódnak. Ez az értelmezés a legősibb ékjelének magyarázatából született (L. 406.), ahol is a sumír hitvilág két tökéletessége (AN-SAR és KI-SAR.. az égi és a földi tökéletesség) mellett a KÁM - mint MÁS-SAR, vagyis -más tökéletesség - magát a tudást jelentette.

Tehát hazánkban az ősi hitvilágunk mágus-papjai azonosak az Általad megtalált uigur KÁM-okkal, és ezek nem sámánok. Lehet, hogy az elmúlt 1000 év alatt már elfelejtették ősi hitüket is és tudásuk beszűkült a náluknál primitívebb népek hiedelméből származó démonizmus varázslatokat óhajtó ceremóniáival, és ezt az az állapot is elősegítette, miszerint az okos mágus-papoknak vagy KÁM-oknak- a tudást nem ismerő népnél - valahogyan meg kellett magyarázni gyógyítási képességüket, és ehhez a legegyszerűbb az volt, ha a betegségek okozójául a démonokat nevezték meg. A gyógyítást végző tudós (mágus) és a varázslatot űzni akaró sámán között aztán óriási különbséget az okozott, hogy a révületes sámán az emberi testbe vélte beköltözöttnek a betegség démonjait és azokat akarta megölni. E célból sokszor bele is szúrt a betegbe, és így pacienseiket sokszor megölték a meggyógyítás helyett. A mágus tudós is a betegség okozójának a betegség démonját mondta, de hozzátette, hogy a démon apró és emberi szemmel nem látható állatkáit teszi be az embert testbe, és ezeket kell onnan az orvossággal kiűzni, a démont pedig varázsszavakkal a házból eltávolítani. A varázsszavak hallatára a betegek megnyugodtak, és türelemmel, bizalommal adták át magukat a mágusok gyógyításának. Az ősi hiedelemvilágunk mágus-papjai tehát - már Mezopotámiában - ismerték a bacilust mint fogalmat. Persze ezek a dolgok csak a sumír ékiratoknak a megfejtésével kerültek napvilágra, és a Habsburg uralommal nyakunkra ültetett finnugoristák örömmel kaptak a finn Krohn Gyula: "A finnugor népek pogány istentisztelete" c. könyve után, hogy 1908-ban Bán Aladár fordításában - a MTA kiadja, és annak ellenére, hogy Krohn egy szóval sem említi könyvében a magyarokat, egész egyszerűen azt írják, hogy a pogány magyarok hiedelemvilága is éppen olyan volt, mint a primitív peremnépek sámánizmusnak nevezett kuruzslása. Ha a NYELV onnan jött - akkor a hiedelemvilág is azonos. Innen ered a népünknél feltalált sámánizmus akkor is, ha a nyugati krónikák és az egyház is mágusokat ismertetnek a hun-avar-magyar hiedelemvilágban, és sohasem
sámánokat.

A mágus vallásnak alapja tehát nemcsak hitbeli. Nemcsak az Isten ismérve, hanem beletartozik a tudás és a másikról való gondoskodás - tehát a gyógyítás. A gyógyfüvek is a természeti erők hordozói, továbbítói csakúgy, mint a csillagsugárzás is. A hiedelemben lévő Istenanya-kultuszt ma sokan matriarchátusnak nevezik, bár ez nem volt soha női uralom vagyis ellenkezője a sémi-babilóniai patriarchátusnak. Az Istenanya tisztelet a nő, feleség és az édesanya különleges megbecsülését biztosítja és megszenteli a női hivatás teendőit az Istenanya hét lányának tiszteletében és a rájuk bízott kötelességek elvégzésének teljesítésében. (Lásd: dr. Bobula: Az ősvallás Istenasszonya.) A Te uigur KÁM fiaid már megkapták a nőt megvető régi buddhizmus befolyását, és nem érte el őket a ZEN reformációja, hanem csak az általában sámánizmusnak nevezett kuruzslásra korcsosult a régi KÁM-ok tudása. A KEMBÖS ékszer azonban visszavetíti önmagát a régi és elfelejtett hagyományokba, és ez a fontos az őstörténet szempontjából, nem a mai - már degenerált - állapot.

Mert minden nép a mágusok tudásából merített. Onnan ered az Izlam algebrája is, amit csak Khorezmben tudtak megkaparintani Muhhamad hívei."

A KEMBÖS ÉKSZER

Az előbb említett "Kembös Ékszer" külön fejezetet érdemel, mert dr. Kiszely expedíciójának ezzel egy - a sárga uiguroknál általánosan elterjedt és ma is gyakorlatban lévő - oly népszokást sikerült felderíteni, mely a legrégibb néphagyományba és az ősi mágus hiedelemben gyökerezik.

Dr. Kiszely a következőképpen írja le ezt az ékszert: "Ez az ékszer, amit a Csilien-hegységben és Minghuában élő jogarok hordanak, az asszonyok nyakában van. Ez a példány, amelyről a közeli képeket küldtem, éppen egy muzeális darab, legalább 300-400 éves, de lehet több is, mert igen kopottak rajta a gyűrűk. Úgy hordják a lányok (menyasszony kortól kezdve) a nyakukban, mint egy római katolikus pap a stólát, egy kicsit beakasztva az alját az övükbe. Legfelül a nyakuk körül van vagy 50-50 régi gyűrű, ez alatt egy szögletes, majd kerek ékszer - olyasmi, mint a honfoglaló magyarok mellkorongja -, aztán néhány ezüstveret ezekkel az indákkal, aztán megint egy szögletes és egy kerek ékszer, majd újra ezüstveret, és a végén egy piros bojt."

Itt - a Kembös ékszer tárgyalásánál - adok kifejezést annak a meggyőződésemnek, mely szerint úgy vélem, hogy Mani kivégzése után, az üldözött és észak felé menekülő manicheusok nevezték magukat "ui-gur" néven. Ugyanis ettől az időtől kezdve jelennek meg az uigurok vagy jogarok Belső-Ázsiában és Kína belsejében. Azért nyúlok a "kembös" szó értelmezésénél a sumír nyelvhez, mert 500 éven keresztül Mezopotámia a Pártos Birodalomba tartozott, és a pártos uralkodók ápolták a sok ezer éves - ma sumírnak nevezett - hagyományaikat.

Így a mai jogur KEMBÖS szót a sumír RIM-BU-US - ötezer év előtti -elnevezésben látom, ami nyugodtan kiejthető KEMBÖS-nek, mert a sumír BU (4) (L. 51 l.) szóban az "U" magánhangzót a mai tudósok jelölik a "negyedik" u-nak. Ez a jelzés feltételezi egy másik magánhangzó itteni létezését, és ez feltétlenül az "Ő". Ugyanis e szó jelentése forrás, BŐ vizű forrás, tehát mindenképpen "BÖ". Ennek a jelnek Istenre vonatkoztatott változata azonban az "ősvizet" jelenti. A sumír Teremtés Történetben az "ősanya" - MAMMU - is ezzel az ékjellel van írva. A "BÖ" ékjele tehát elvisz minket az Istenanya-tisztelethez, melyet megtalálunk a Pártos Birodalomban, a manicheus vallásban is, ahol a vallás Istenasszonya: ANAHITA. Szent állata a fehér kócsag.

Nézzük most, hogy mit jelent a KIM vagy KEM...7 (L. 440) Jelentése; rítus, azaz "szertartás". A KIM-BŐS vagy KEMBŐS sumír nyelven tehát az "Istenanyához vezető beavatást (szertartást)" jelenti azzal a mitologikus tartalommal, hogy "a beavatottat ágyékénak forrásából nemzedékei származnak".

Így jutunk el a jugar KEMBŐS ékszerrel a mi TURUL MONDÁNK-beli Emese álmához, akinek BŐS forrásából fakadt nemzetünk. Aki a KEMBŐS-t viseli, az már "beavatott" az Anyaistennő munkájának, vagyis az életet adásnak a folytatásában.

Ezt a hivatástudatot jellemzi az ékszer viseleti módja is. A felsőtesten, tehát az asszony öve fölött CSAK gyűrűk vannak, míg az öv alatt- az alsótesten - a "forrás" környéke ékszerekkel van körülrakva. Az anyai hivatás felmagasztalása ez, amit talán a mai anyagias, korrupt és erkölcstelen világban kevesen értenek meg. De csodálatosnak mondható ez az őstörténeti adat. Csodálatos az, hogy az i. sz. 4., de talán már a 3. évszázadtól kezdve, a régi Pártos Birodalom most már sasanida-perzsa területté vált vidékéről észak felé menekülő manicheusok magukkal vitték vallásuk Istenasszonyának tiszteletét és vallásos hiedelmükben megtartották. És megtartották azok is, akik Kelet felé és azok is, akik Nyugat felé indultak. Amikor a Kelet felé tartókat említem - ezekre a sárga-jugarokra (ui-gurokra) gondolok, és a Nyugat felé tartókban a Kárpát-medencébe már 560 körül beérkezett véreinkre fut vissza az emlékezésem, akik magukkal hozták Boldogasszonyunkat mind a hét lányával.. Tudom, hogy elődeink népi ötvözete többrétegű, de egyik - és jelentős - összetevőjét a Pártos Birodalomból jött hun-avarnak nevezett nép képezi, hiszen azért nevezik a nyugati krónikák a Kárpát-medencei megtelepülteket legtöbbször pártosoknak.

Ezek a "pártosok" pedig minden valószínűség szerint a manicheus vallás követői voltak. Miután templomaikat lerombolták, az üldözésük alatt és a hosszú vándorúton - amíg a Kárpát-medencébe értek- a szabadban tartották istentiszteleteiket. Tehát a "szent berkek és szent ligetek szent fái" között érezték magukat Isten közelében. Ezt a szokást pedig éppen így találjuk meg a magyarok ősvallásában is. Csodálatosan nagy hit és buzgóság kell ahhoz, hogy a természet világában közeledjünk Istenhez, hiszen valóban Isten templomában vagyunk így. Ennek boltozata pedig maga az ég, ahol Istent keressük.

A most megtalált anyagi kultúra leletei is bizonyítják az uiguroknál is és hazánk hajdani népelődeinknél is az Istenanya tiszteletét. Itt pedig azokra az egyszerű, közismert és minden népi hímzésen, kézimunkán megtalálható gyönyörű "tulipánokra" gondolok, melyek a mai napig megmaradtak. Ezek nem egyszerű díszítések, hanem magának az Istenanyának sok ezer éves jelképeként őrizte meg a néphagyomány az uiguroknál is és a mi népünknél is. Dr. Bobula Ida kutatta ki és írta le ezt a régi szimbolizmust a következőképpen: "Az égi Istenek összevont jelvénye: függőlegesen egymás fölé helyezett rozetták, a félhold és tulipán, számos példányban került elő a nagy szittya népnek, a párthusoknak Hatra nevű városából... A tulipán forma az Élet Nagyasszonyának címere, a szív alak Dar-Mahnak, a Csodafiú-szarvasnak emblémája." (A rumin-magyar rokonság c. könyvének 72. oldaláról idézve.)

Vizsgáljuk meg tehát azt, hogy mi mutatnak

A KEMBŐS ÉKSZEREI A SZIMBOLIZMUS TÜSKÉBEN

Ha megnézzük az 1. sz. képet, láthatjuk, hogy a kembős miképpen van a nyakba akasztva. A gyűrők alatti első ezüstlemez, mely a rituális hordásnál az öv fölé kerül, egy kiterített tulipán szimbólumát mutatja. (2. kép). Ez után következnek a kembősön a négyszögletes és kerek ékszerek úgy, miképpen azt dr. Kiszely ismertetésében közli,

A kerek ékszerek: mind rozetták. Igen régi, sok ezer éves hagyományt tükröznek. Vizsgálódásunknál most nem az a fontos, hogy a szimbólum tartalmi jelentésének tudata megtalálható-e ma a tulajdonosánál, hanem a szimbólumok megőrzésén van a hangsúly. Ezeknek megléte ugyanis bizonyítja egyrészt a hagyomány mezopotámiai eredetét, másrészt az ősvallás Istenasszonyának valamikori, vagy talán még mostani tiszteletét is. Ezt majd a következő expedíciónak kell kikutatni. A kerek ékszerek mindegyike rozetta, mely a datolyapálma virágából eredő szimbólum, és az Istenanyától eredő megtermékenyítés törvényére utal. Ezt itt nem tudom részletesen kifejteni, mert mindez - a bizonyító adatok felsorolásával - megtalálható "Az Ister-Gami oroszlánok titka" c. könyvemben. Nagyon érdekesnek látom azonban azt, hogy a kembős ékszerei között háromféle rozettatípust fedezhetünk fel.

1. A "nyolclevelű" pálmavirágra emlékeztetőt (3. kép). Ez a legrégibb rozettaszimbólum, mely a sumír ősvallás vénuszi kalendáriumának misztériumát is kifejezi. Az ékszer mai kiértékeléséhez tudni kell a mai uigurok hiedelméből azt, hogy időszámításukhoz milyen kalendáriumot használnak, és csillagismeretüket is fel kell deríteni. (Fontos lenne ebbeli hagyományaikat megismerni.)

2. A többlevelű rozetta - melyet 12 ékkő vesz körül - már jelzi a 12 hónapos időszámítást, tehát az igen régi hagyomány felejtésével, már nem a régi hiedelem tudatos alkotása. Mind a kettő azonban tanúsítja az Istenanya vagy a Termékenység Istennőjének tiszteletét (4. kép).

3. A hármas egységbe összekapcsolt "forgó rozetták" (5. kép). A 3-6-9 számok összefüggéséből eredő számmisztika "szentháromsága". A mindig a "harmadik" napon új életre kelő Istenfiú (Dumuzi-Tammuz, Osiris, Jezus), a "hatos" számmal jelzett Istenanya és a "kilences" Napisten által törvényesített "örök élet" folyamatának jelképe. Csak olyan hiedelemben található, ahol a hívók imája a "MI Atyánk és Anyánk"-hoz szól, mert az Anyaisteni Teremtő Erő nélkül nem születhet új élet.

Igen csodálatosnak vélem, hogy ez a jogar nép megőrizte ezeket a mélyértelmű szimbólumokat. Biztosnak veszem, hogy mai hiedelemvilágukban még mindig él az Istenanya tisztelete, mert a hármas rozetta az "örök élet" szimbóluma.

Ezek után vizsgáljuk meg azt, hogy milyenek

A NÉGYSZÖGLETES ÉKSZEREK

Itt is háromféle a szimbólumos kifejezés.

1. A "hatlevelű" pálmavirággal fejezi ki az örökkévaló Termékenység Istenanyját a 6. képen bemutatott ékszer. A négyszögletes forma mindenkor a Nap-Világát jelképezi. Benne a "hatos" számmisztikára alapított jelkép, a hatlevelű pálmavirág, magát az Istenanyát szimbolizálja.

2. Lényegesen különbözik ettől a "négyszögletes" és "négyes" felépítésű ékszer (7. kép), ahol a stilizált és négy ékköves kereszt a Napkultusz hiedelemvilágnak kifejezője. A sarkokon látható "szív emblémák" a már említett Csodafiú-szarvas kifejezői a mítoszi történés szimbolizmusában. Ez az ékszer jelzi azt, hogy a téli napfordulót ünnepli az a néphit, amelyik ezt az ékszert készítette.

3. Az utolsónak bemutatott négyszögletes ékszer (8. kép) a "kilences" számmisztikai ábrázolást tükrözi. A középen lévő ékkövet a négy sarokban övezi egy-egy drágakő és a külső sarkokon az ötleveles rozettát látjuk, melyek a Szűzanya pentagramjának virággá változott ábrázolásai. Ahogyan a vénuszi pentagram csúcsai között kilenc holdfordulós időszakot mutat a Vénusz szinodikus ritmusa, ugyanúgy az ötleveles rozetta minden levele között is egy új élet misztériuma lakozik. Öt ékkő és négy rozetta a Napkultusz "kilencese", de ez a szimbólum a Nap-erőben benne foglaltnak mutatja az Atyaisten és az Anyaisten együttesét. Csodálatosan megtartotta ez az ékszer az igen régi és sok ezer éves sumír hagyományt. A rozettákat összekötő vonaldíszek megtalálhatók a Louvre múzeumban kiállított páros-sasanida stukkóban, és így ékes útjelzői az uigurok vándorlásának.

Befejezve ezt a rövid ismertetést, kérem dr. Kiszelyt arra, hogy a legközelebbi expedíciója alkalmával ellenőrizze le adataimat a jugarok hitvilágából még megtalálható részletekkel. Ne térjen ki kérésem elől azzal, hogy szakmája az antropológia. A csontokon valamikor embert test volt, és a testben mindig ott él a Lélek. Aki akar, lát a lelkével is, és a hagyománykeresés, a hiedelemvilág kutatása istenes munka is. Az emberek között pedig keresse az ötvösöket, akikben talán még él a táltosi erő. Az ismertetett szimbólumok erre utalnak és kizárnak minden sámánizmust.

Az eddig elmondottak már igen sok termékeny bizonyosságot szolgáltatnak az uigurokkal való rokonságunk elmélyítésére. Ki kell egészítenünk azonban a rokonsági adatokat azzal a sok népzenei egyezéssel, amit - dr. Kiszelynek társa a 3. expedícióban - dr. CSANG REI pekingi zenetörténész és népzenekutató végzett az uiguroknál és a jogaroknál. A gyűjtött anyagot dr. Kiszely bemutatta az 1988-ban, a salzburgi Mozarteumban rendezett nemzetközi zenekongresszusnak, és kiértékelése folyik.

Meg kell említenünk azonban a népzenekutatásban a pekingi állami zeneakadémia professzorát- DU YA-XIONG-ot-, aki múlt évben három hónapi tanulmányi időt töltött Budapesten. E sorok írója megküldte neki a San Francisco-i Berkeley Egyetem által megfejtett első sumír (hurrita) zenei ékiratos tábláról lefejtett "zsoltár" kottáját, melyet "A sumír-magyar dalazonosság" munkámban dolgoztam fel - megtalálva ennek a tritónikus dallamnak ugyancsak tritónikus magyar azonosát, a "Szivárvány havasán" c. és Kodály-gyűjtésű népdalunkban.

DU YA-XIONG professzor tovább folytatta az egyeztetést, és e háromhangú és recitáló formájú dallamoknak uigur és jogar azonosait közölte "A kínai-magyar népzene azonosságai" c. munkájában. Így jutottunk el a kutatásokat elmélyítve - a magyar-uigur zenei azonosságon át- a sumír Mezopotámiáig, és történelmi mélységben csaknem a Kr. e. III. évezredig.

Ezt a beszámolót - az uigur-jogurokra vonatkozólag - szeretnénk egy kellemes és meglepő csattanóval befejezni. Éppen ezért elsőként közöljük az olvasóval, hogy dr. Kiszelynek sikerült lefényképezni a sárga ujguroknál féltve őrzött és bronzba öntött jelképeket. Ezek meglepően hasonlítanak a luristáni bronzokhoz, és pontosan ugyanazok az állatfigurák vannak bronzba öntve, mint amiket a szkíta kincsek tárházából-az oxusi vidékről-jól ismerőnk. Ezeken a szarvas, a párduc és a ló, valamint a KOS alakja ismétlődik mindenféle változatban. Rogyott térdű szarvas ábrázolása is éppen úgy, mint a szkíta kincseken látható és hazánkban is. A kiértékelés és egyeztetés folyamatban van, de érdekes, hogy az a párducembrió-ábrázolás, melyet az Ermitázs Múzeum katalógusában találunk és mint szkíta kincs, természetesen aranyból van öntve - itt, a jugaroknál igen sok példányban található bronzban.

Boldogan közlöm még a kedves olvasókkal, hogy az uigurmagyar népzene rokonsági kutatásában részt vesz boldogemlékű Hatalmasunk - dr. Kodály Zoltán - özvegye, aki anyagi segítséget nyújtott a legismertebb uigur népdalénekesnő magyarországi tanulmányútjához. Biztosak vagyunk abban, hogy boldogult Kodályunknak tetszésére való cselekedet ez, hiszen ő mondta: "a magyar zene kialakulásának útja sem lehetett más, mint a nyelvé, a népé, ami hatott a nyelvre, hatott a zenére is... Letörölhette az idő a magyarság arcáról a keleti vonásokat: lelke mélyén, ahol a zene forrása fakad, ott él még egy darab őskelet s összeköti oly népekkel, kiknek nyelvét már nem érti." (A magyar népzene, Bp, 1952.)

A KÁRPÁTMEDENCE VISSZAFOGLALÁSA - HONFOGLALÁS

KI VOLT PRIBINA...? SZVATOPLUK

ÁLMOSA KELETI MAGYAR BIRODALOMBAN ÁLMOS AZ ÁLDOZAT

A Kárpát-MEDENCE VISSZAFOGLALÁSA- HONFOGLALÁS

Az eddig érvényben lévő történelemszemlélet azt tanította, hogy Álmos-Árpád népe nemcsak "honfoglalást" hajtott végre, hanem az egész Kárpát-medencét vissza kellett foglalni, mert "az avarokat úgy elpusztították a frankok, hogy egy se maradt".

Tekintve, hogy az Avar Birodalmat-Baján nagy királyunk óta nemcsak a Kárpát-medence alkotta, hanem az Inn folyó volt nyugati határa, és a mai Ausztriának csaknem ez egész területe Avariához tartozott, nem valószínű, hogy a frank Károly eljutott volna az egész Kárpát-medence elfoglalásáig.

Itt bemutatom "HUNNIA-ABARICA" 1751-ből származó térképét a Kárpát-medencei "kilenc" avar védelmi "gyűrűvel" ("győrrel", "ring"'-gel). De a térképen fel van tüntetve az avar védelmi árok-sánc-rendszer is (Csörsz-árka, Ördög-árok stb.).

Most nézzük, mit találunk Keleten. El kell ismernünk, hogy ott létezik a nagy népességű és erős Dentumagyaria. Itt települt népeink, szabirok, onoguriak stb., tehát az egész Dantumagyaria és a kaukázusi Magyarország lakói, minden judaiságtól mentes Jézus-hitűek (manicheus, nesztoriánus, ujgur nevekkel ismertetve a szakirodalomban), éppen úgy, mint a "Hunnia Abarica" avarjai is.

Dantumagyariát fenyegeti a kegyetlen sémi-arab invázió, és Kazáriával áll hadilábon, Avariát pedig a nyugat-római "szent birodalom" judai kereszténysége akarja elfoglalni. Tehát Keleten is és Nyugaton is népeink "pogányok" és "eretnekek" a sémi alapú vallásfelfogás szerint, akiket el kell pusztítani. Így a keleti népeink elleni kazár és arab támadásokkal egy időben indul meg Avar Birodalmunk ellen a "nagy" előnevű "Károly", a frankok uralkodója, a Kr. u. 790. évben. "Négy" hadsereggel támadja Aváriát. A Duna jobb partján személyesen vezeti hadait, A bal parton Teodorik gróf a vezér, a Dunán hatalmas hajóhad úszik, és délről, Olaszország felől, fia - Pipin - támad. Ez az első hadjárat, de jón utána még kettő, mert az avarok bizony nagyon erősek. Miután "nagy Károly" által vezetett hadjáratot avarjaink jól kivédték, elsüllyesztették a dunai hajóhadat is, a második támadást már nem a császár, hanem 769-ben Erich, friauli herceg vezeti. Ez sem járt kellő eredménnyel, és így a harmadik hadjáratot (799-803) újra "nagy" Károly és fia, Pipin vezetik. Négy év alatt sikerül nekik elfoglalni a bécsi medencét és a Mura melletti "gyűrűt", miután a Pozsony előtti "gyűrű" TUDUN- ja, aki uralkodója volt a nyugati területeknek, behódolt a frank Károlynak. (Valószínűleg "nagy Károly" avar származású édesanyjának rokona volt.) Fel is vette a római kereszténységet, és 150 főnyi vezető társaival Achenbe érkezik, ahol Nagy Károly teljes udvari pompával fogadja őket. A béke megpecsételődik azzal, hogy TUDUN római-keresztény lesz és a Kárpát-medencén kívüli, eddig avar területeket átadja a frankoknak. A római kereszténységben "Teodor" nevet kap, de megtartja avar "nagykán" rangját, és a Vág melletti, legészakibb "győr"-ben telepedik le. Nagy Károly tehát csak a Kárpát-medencén kívüli "Avaria" területét veszi birtokba és a két nyugati "győr"-t rabolja ki, de így is éppen elég kincset visz magával, mert az avarok ötvösipara szüntelenül és folyamatosan gyártotta a szebbnél szebb arany tárgyakat. Nagy lehetett a zsákmány, mert a négy évig tartó és hosszú háborúban Nagy Károly kirabolta a dunántúli avar településeket is. A "honvisszafoglalás" elnevezés tehát részben helytálló és a dunántúli részekre vonatkozik.

Dantumagyariából irányított és a Don-Azovi-kaukázusi térségben elhelyezkedett és nemzeti vallásukban összeforrt népeink nagyon jól tudják, hogy mi történik a Kárpát-medencében, hiszen az avar futárok állandóan érkeznek és hozzák a segélykérés kiáltásait is. Itt tehát megindul a "honvisszafoglalás" előkészítése, melynek első lépése az, hogy a 765. évtől megszűnik minden kapcsolatunk Kazáriéval.

A Dnyeper melletti "hat" városunkban (Gyana-Káta. Szaka-Káta, Szalma-Káta. Karakán-Káta, Tényő-Káta és Szabír-Ögyek (Zadorogyej) megindul az összes szükségletek gyártása, és Kievben Csaba fia - EDEMEN - megindítja a kardgyártást 790-ben. 810-től ÜGEH az uralkodó, akinek felesége a Khorezm uralkodó családból származó EMESE. a TURUL mondai Istenanyánk. (Itt meg kell jegyezni azt, hogy CSABA felesége is a Khorezm uralkodó család leszármazottja volt. Ez azért fontos, mert a khorezmi királyok SZIJAVUS-tól, azaz babilóni néven: NIMRUD- tól vezették le a családfájukat, és így az ó-magyar királyok is a nimrudi leszármazottak közé iktathatók.

Ügek kiépíti és megerősíti KIEV várát a kard- és kovácsipar védelmére, és 839-ben a testvérnépek szövetségében megtámadja a Bizánchoz tartozó aldunai telephelyeket. Ezzel tulajdonképpen arra az "egyességre" felelt, amit Bizánc a zsidó Kazáriával kötött 834-ben.

850-ben a megerősített KIEV-et fiára, ÁLMOS- ra bízza, és megindítja a "honvisszafoglalás" tervszerű előkészítését. Ezt nagyszerűen ismerteti PADÁNYI Viktor "DENTUMAGYARIA," c. könyvében.

E sorok írója csak annyit akar hozzáfűzni Padányi nagyszerű ismertetéséhez, amivel igazolható a hatalmas nemzetségünk egyfajtasága és chrestosi szellemű, minden judaiságtól mentes nemzeti vallása, mely erőt adott a magyarságnak a megmaradásra és minden nehézség leküzdésére.

Álmos és Árpád előtt teljesen ismert volt a Kárpát-medencei helyzet, és azt is tudták, hogy az avarok seregei lassan kiverték a nyugatiakat a Dunántúlról, és a hazaszivárgó magyar csapatok segítségével a frankok ellen több hadjáratot is vezettek. Ezekre a nyugati krónikák a "magyarok" hadjáratai néven tudósítanak.

Az avarok "győr"-jei a hazatérő Álmos-Árpádi nép települései helyeiül szolgáltak, de a "bécsi medencét" is magába foglaló, hajdani "Hunnia Abarica" területét is visszafoglalták. Fekete Zsigmond történészünk 1882-ben kiadott "Magyarország a honfoglalás előtt" c. könyvében így számol be erről:

Amint őseink a hazába jöttek, itt igényt tartottak még Alsó-Ausztriára is, melyet örökség gyanánt tekintettek. Épp így tekintették Dalmáciát A honfoglalás mintegy maga beszéli el nekünk, hogy a magyarok itt mint valamely ismerős tájon jártak, mert itt az általuk ismert berendezésekre találtak, és az itt szétdobott avar testvérek velük kezet fogván, kalauzolással szolgálnak nekik. Ezen kalauzolást felismerni véljük a vezérek korabeli kalandokban is, melyekkel megtorolni akarták az avarok országának elpusztítását és kifosztását, s számon kérni azon kincseket a melyeket innen Nagy Károly katonái elhordtak. A kölcsönt valamennyi, Nagy Károly hadában szolgáló népeknek egyenként adogatták vissza legtöbbet kapott az áruló szövetséges: Bajorország, s még a hollandi frízeknek, akik nagy Károly hajóhadában szolgáltak, szintén jutott belőle. Az olaszok, kik Pipinnel az avar Csánok (kagánok) kincseit zsákmányolták ki, aranyban és ezüstben a legnagyobb sarcot fizették. "

E hivatkozással csak az avar-magyar folytonosságot és összetartozást kívántam bizonyítani, melynek magától értetődő követelménye a hadműveleteknél nem nélkülözhető állandó futárszolgálat Avarország és Dentumagyaria között. Itt jó, ha tudjuk azt is, hogy DAN-TU-MAGYARIN sumír-szabír-aram nyelven: "Erős-szabaddá tett Magyarhont" jelent.

Annak ellenére, hogy a nyugati források a Dunántúlon is Avaria-t bizonyítanak, a hazai történészek ezt egyszerűen elhallgatják. Érdemes betekinteni abba a térképbe, amit Dümmerth Dezső közöl "Álmos, az áldozat" (Panoráma, 1986.) c. könyvében, mert a Dunántúlra teszi ő is a nem létező "Pribina hercegségét", és a Kárpát-medence legnagyobb része - neki - lakatlan erdőség. Ide illesztjük tehát mi is a MI térképünket, mely az igaz helyzetet mutatja, és folytatjuk történelmünknek a legnagyobb problémájával, mely ebben az egyetlen szóban fejezhető ki: ÁLMOS

Ezen a térképen a Kárpát-medence fele lakatlan -erdőségnek van feltüntetve. Az ország közepén "Bolgár Birodalmat, a Felvidéken pedig "Morva Országot", a Dnyeszter mellett "orosz szlávokat" lát a térképet készítő "magyar" történész.

ÁLMOS "Álmos őstörténetünk kulcsa és döntő kérdése... Az Álmos komplexum felderítésével és tisztázásával fölgöngyölíthető egész történelmünk"... írja Padányi Viktor. ("Dentumagyaria" 342. oldalon.)

Ezen idézet után következő mondatát - a magam véleményével kiegészítve - így közlöm: "A világosi fegyverletételtől 1994-ig eltelt 145 év alatt a történelemtudomány meddősége - Álmossal kapcsolatban - csak a rituális gyilkosság tudományos megállapításáig volt képes eljutni!", vagyis történészeink Álmost "feláldozzák" annak ellenére, hogy Álmos élete és működése a Kárpát-medencében hazatérő magyarság történelmének megoldója, tehát sokkal több, mint egy 74 éves korában is aktív, de ennek ellenére hívei által lemészárolt szakrális uralkodó szomorú árnyéka."

De ha jól megfigyeljük az Álmost feláldozó "történészek" módszereit, észrevehetjük, hogy kétféle úton jutnak el a rituális gyilkossághoz, mint "történelmi" megoldáshoz.

Egyik részük, mint a Hóman-Szekfű-féle "Magyar történet" sok hamis adatának elfogadói, pogány szertartásnak minősíti a "feláldozást", miképpen írják is. Íme az idézet: "...(a) nagy vállalkozás előestéjén-régi szokás szerint-áldozattal fordultak istenükhöz s az ősök varázshatalmú szelleméhez. A nemzetségi totem (!), a szent Turulmadár inkarnációjaként tisztelt öreg Álmost áldozták fel, hogy varázsereje, bölcsessége és bátorsága a földi béklyótól szabadulva, fia lelkébe költözzék, s azt betöltve, az ifjú fejedelmet képessé tegye nagy feladatának megoldására."

Azt egyik "történész" sem mondja ki, hogy milyen példával igazolható őseinknek az itt nevezett "régi szokása", hogy emberáldozatot mutatnak be istenüknek. Ilyet ugyanis a magyarokkal foglalkozó, sok idegen kútfőnek egyikében sem találunk meg, de még halvány vonatkozást sem!

A másik irányzat, melynek mai képviselője Nemeskürty István tanár, "A bibliai örökség" c. könyvében így vélekedik: "Álmost - a zsidók Áronjához hasonlóan - feláldozták, hogy ne léphessen be az Ígéret Földjére."

Nemeskürty tanár úr megállapításánál - baráti hozzászólásként - fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy ez a biblikus összehasonlítás vagy párhuzamosítás helytelen és oktalan.

Ugyanis Áron népének Jehova által "ígért" föld sohasem volt a zsidóké, hanem a kánaániaké, akiket éppen a biblikus történészek minősítenek sumer leszármazottaknak, és ezek kiirtását Jehova az ő népének, a zsidóknak elrendelte.

Az Álmos-Árpád nép saját ősi földjére jött HAZA. Ezt a földet, a Kárpát-medencét pedig semmiképpen nem lehet őseink "ígéret földjének" nevezni, hanem édes hazájuknak, amit jogosan vettek újra birtokba.

De ha a Nemeskürty-közlést elfogadnánk, ez annyit jelentene, hogy az Álmos-Árpádi népnek ismernie kellett Áron esetét, ami csakis úgy lehetséges, hogy már judai-keresztények voltak és nem pogányok.

Ugyanis csakis így tudták "utánozni" a zsidók szertartásához tartozó rituális gyilkosságot.

Ehhez az irányzathoz tartozik Dümmerth is "Álmos, az áldozat" című könyvében, amikor indoklását a Jézus-korabeli zsidó felfogásból indítja, és "a népért bemutatott egyetemes jellegű áldozatnak" próbálja értelmezni Álmos "feltételezett és nem bizonyított" feláldozását, és így írja le a saját véleményét (minden bizonyíték nélkül):

A bűnbak "itt egyszerre megelevenedik, embert személlyé lép elő, de csak azért, hogy meghalhasson". Azután igen megalázó módon Jézus urunkig megy ebbe a csúnya és Isten kegyelmét nélkülöző ügyben, így folytatva: "...aki Isten fiaként maga is Isten, és azért születik meg emberben, hogy fájdalmas halálával megválthassa az emberiséget, Ő, aki egyszerre isteni és embert személy, lehet csak elég magas rendű áldozat ahhoz, hogy halálát a világot teremtő istenség elfogadja, és a bűnbánó emberiség bűneit eltörölje".

Szeretném olvasóim figyelmét felhívni arra, hogy ez az álláspont teljesen Saul rabbi ideológiáját tükrözi, aki Jézust sohasem látta, sohasem hallotta, hanem-Jézus tanításával teljesen ellentétes jahveizmus megmentése érdekében- mint feláldozott bárányt, beiktatja az Istennek Fiát a zsidóság áldozati rítusába.

Hiszen éppen ezért nevezik a mai kereszténységet "judai kereszténységnek", mert Jézus urunk tanítása helyett kanonizálta Saul rabbi ideológiáját, vagyis egy zsidó rabbi elgondolását, aki sohasem látta és sohasem hallotta Jézust.

Hangsúlyozni kívánom azt, hogy Jézusra való hivatkozással semmiképp nem lehet és nem szabad "emberáldozatokat" indokolni és Istennek tetszőnek bemutatni, mert Jézus Urunk ennek éppen az ellenkezőjét tanította, amikor így szólt: "Irgalmasságot akarok és nem áldozatot." (Máté 9,13) Dümmerth írásában igen jól "áthallatszik" a csaknem 2000 év előtti Kajafás-mondás, érdek és álláspont: "jobb nekünk, hogy egy ember haljon meg a népért és az egész nép el ne vesszen," (János 11,50 és 18,14.)

Ma már azt valljuk, hogy Jézus Urunk keresztre feszítése a világ legnagyobb bűnténye volt, és ezt így tudta és hitte az Álmos-Árpádi népünk is - miképpen azt itt bizonyítani fogom.

Itt már az eddig elmondottak után azt a kérdést teszem fel, hogy miért "áldozzák fel" történészeink Álmost mindenáron?

Mert "pogány" hitetlenség értelmében is és a zsidó rítust átvevő judai-keresztény felfogás szerint megölik. -

Miért pusztítják mindenáron...? Miért törlik ki aktív személyét a "hazatérés" történetéből...?

E sorok írója véleménye szerint azért, mert attól a pillanattól kezdve, amint fiára- Árpádra- bízta a Dnyeszter-Don-Krím és Kaukázus között elterülő "magyart ország" nagyfejedelemséget, a magyar nemzeti öntudat feltámadása ellen dolgozó "történészek" sehogyan sem tudják beilleszteni a történelmi igazságot eltitkolni akaró szándékaikba, az eddig aktív és a nemzetrendet megteremtő Álmosunk személyét.

Ezt főképpen azért is teszik, mert az Álmos személyével szorosan összefüggő történelmi valóság felfedi a "hazatéréssel" kapcsolatos területek népi összetételét. A Kárpát-medence lakosságáról és a Krím-Kaukázus-Dnyeszter-Don-Volga térség népességéről is érthető, logikus és pontos tájékoztatást nyújt. Vizsgáljuk meg tehát mind a két területet - a "hazatérést" közvetlen megelőző időben, az ott lévő lakosság szempontjából. Kezdjük a Kárpát-medencén!

Ha megnézzük azt a térképet, amit Dümmerth közöl (a Kárpátmedence a IX. század végén) tehát a "hazatérés" idejéről, meg is érthetjük azt a "meddőséget" (talán inkább "magyarellenességet"), amely ezt a valótlan adatokat tartalmazó térképet sugalmazta.

Első felháborodásunk: "Pribina szlovén hercegség" a Dunántúlon. Ezt az adatot Dümmerth valószínűleg a múlt századbeli Habsburg szellemi terror egyik "finnugoros" hatalmasságától, Hunfalvy (Hunsdorfer) hamisításából (Magyarország Etnográfiája) vette át. De talán meg kellett volna nézni a "nyugati" kútfőket is, Ezekből ugyanis pontosan az állapítható meg, mint amit dr. László Gyula is tanít, hogy: "a Kárpát-medencében a magyarok bejövetele előtt szlávok nem találhatók!"

Ugyanis a hun-avarság a 791-802 közötti időben a Karolingokkal való harcok után is megmaradt függetlenségében olyannyira, hogy még a vatikáni iratok is "AVARIA" néven említik a Dunántúlt és a Balaton környékét. Az elnevezések tisztázására közlök régi tanulmányomból: "Nagy Károly és fia, Pipin, i. sz. 791-802 években lefolytatott többszörös küzdelem árán letörték az "avaroknak az Inn folyóig terjedő hatalmát". Így szólt a nyugati krónikás.

De - ha egy avar sem maradt- akkor miképpen lehetséges az, hogy a geszták még i sz. 839. év után is AVARIA-ról beszélnek. és pl. az egyik adománylevél a passaui püspöknek az avarok tartományában lévő helyet ajándékoz?

Egy másik, I. sz. 859- ből származó adománylevél a regensburgi szerzeteseknek adja TULN fiscalis birtokát PANNONIÁBAN. Láthatjuk, hogy itt az osztrák TULN van említve, aminek az a következménye, hogy Nagy Károly ideje alatt PANNONIA elnevezést már átruházták a római volt Pannoniától nyugatra eső osztrák-német területekre. Erre utal egy másik I. sz. 865. évből származó levél is, mely szerint Lajos király Adelvin salzburgi érseknek ajándékozza PANNONIÁBAN Labenza és Visitindort helyeket (Böhmer 74, 81. 83). Muchear nevű stájer író nyomozta ki, hogy mind a két említett hely a mai Stájerországban van.

Az altahi kolostor történetét író krónikás azonban tiszta vizet önt a pohárba, mert így írja: "Nagy Károly az avarok vagy hunok földjét nyolcévi folytonos háborúban elfoglalván, kiűzte az avarokat, és Avaria magát, azaz Felső- Pannoniát, mely most Ausztria nevet viseli egészen Bajorország egyházai közt osztotta fel." (Peru: Monum. Germanum Tom. XVI. 369. old.)

A fenti adatokból megállapíthatjuk azt, hogy a római birodalom bukása után, a hunok megjelenésével:

1. A mai Dunántúl helyén létezett római Pannonia a nagy Hun Birodalom szerves része lett, és a hunok nem nevezték többé azt Pannoniának.

2. Az avarok léptek azután a hunok örökébe, és így a régi római Pannonia most AVARIA- hoz tartozik, de AVARIA a neve, és nem Pannonia.

3. Az i. sz. 8-900 évekből származó nyugati kútfők FELSŐ-PANNONIA alatt a mai AUSZTRIÁT értik, és ALSÓ-PANNONIA nekik a DRÁVA-SZÁVA KÖZÉNEK a tenger felé eső része.

Dehát ki volt ez a PRIBINA?

FEKETE Zsigmond: "Magyarország a honfoglalás előtt" (Bp. 1876.) c. könyvében olvassuk a megnevezett nyugati kútfők adatait, melyek szerint: "Pribina és Koczl nevek alatt ARABO és ISANRICH frank őrgrófokat kell tekinteni, akik pogányok voltak, és a már keresztény KARLMAN herceggel való viszálykodásuk miatt a morvákhoz menekültek, ahol a szintén pogány hűbéres - ZWENTIBOLD - uralkodott. A két menekültet azután Karlman testvére LAJOS visszafogadta, mert kívánsága szerint ezek megkeresztelkedtek, és így TULN-nál, a morvák ellen, őrgrófoknak állította őket. Ez az ARABO a keresztségben PRIIN, vagy Bryno nevet kapott. Innen jön a PRI-VINA, melynek jelentése "várúr-szolga", azaz PRIBINA."

Azután idéz Fekete a salzburgi érsekség "névtelenjének" a krónikájából, aki pontosan megmondja, hogy hol volt PRIBINA hűbéresi birtoka: "PRIBINA hűbéresi birtoka a SANA folyó körül van, mely Stájerországban a Száva mellékfolyója." (Tehát SANA, és nem SALA v. ZALA.)

De perdöntő ebben az ügyben HANSITZ német író állítása, aki 1729. évben kiadta a salzburgi érsekség és több más püspökség történeti forrásait. Hansitz így ír (P. Marco Hansizio: Germ. Sasra. 1729.11. 129.): "Bizonyos, hogy PRIVINÁNAK adott tartomány alig lehetett más, mint az Alsó-Stírtához tartozó Cillei grófság, a régi Celeja falaitól nem messze folyó SANA körül."

Hunfalvy és szlávista társai ezt a SANA nevet SALA-ra változtatták, és így "betolták" Pribinát és birtokát a Dunántúlra.

A "finnugrista" szellemi terror a Habsburgok alatt (és sajnos még ma is) minden magyargyalázást "igaz" történelemnek hirdethetett.

Dümmerth térképén MOSEBURG mint ZALAVÁR van feltüntetve. Ez is egy káros és hallatlanul merész hamisítás. Ugyanis: VITTERBOI GOTTFRIED KRÓNIKÁJA szerint, és az idézett LAZIUS könyvében írottak szerint is MOSEBURG Karinthiában van és nem Magyarországon.

De "Morvaország"-ot is hazánkban "alapítják" meg ezek a kárunkra és vesztünkre dolgozó "történészek". Még "POZSONY" nevét is szlávul írják oda, ékes oktatásként a mai "agymosott" ifjúságnak. Ugyanis, aki ránéz erre a térképre, joggal kérdezheti: "hát hova jöttek HAZA a magyarok, amikor a Kárpát-medence vagy lakatlan, vagy idegenek uralják...?" - Szükséges tehát a felvilágosítás, nemzetünk történelmének hirdetése és tanítása.

Tudni kell tehát azt, hogy a múlt században elindult "magyar" történelemhamisítás fő célja az volt, hogy a finnugor származási elmélet hivatalosításával népünk kimaradjon a "szittyának" (szkítának) nevezett műveltségi kört alkotók és létrehozók sorából. Régészeink hiába találták meg pl, az ötvösművészet módszereinek és az őshagyományok jelképeinek azonosságát a szittya-hun-avar-magyar leleteken, aranykincseken, történetírásunk ezeket is átengedte más népeknek. Főleg a nyugatiaknak. AVAR népünket is csak "pogány" és "barbár" jelzőkkel díszítik, annak ellenére, hogy pl. Thierry - közismert munkája 182. oldalán-így jellemzi őket: "Azért volt MAINZ kincseskamrája a legpompásabb, mert meg tudta őrizni a Nagy Károlytól kapott avar aranykincseket."

Ezt az óriási különbséget, mely a nyugatiaknak és az avaroknak a műveltségi foka között fennállt, a nyugati kútfők is elismerik, talán akaratlanul is, amikor az avar "kincsekről" szólnak. Íme egyik írásuk: "...az avaroktól zsákmányolt drágaságok pompája messze túl haladta azt, amit Nagy Károly népe elképzelni tudott." (Cron. Mogunt. 384. old.)

Így vagyunk a Felvidékünkkel is, amelyiknek a múltja a mai napig sem tisztázódott. A "hamisítók" egyszerűen "Morvaországot" illesztenek oda annak ellenére, hogy még a Budai Krónika is megemlékezik azokról a "hunokról", akik a felvidéki "Sziklamezőn" telepedtek meg. Tehát nem a morváké volt, akiknek uralkodójaként a germán Szvatoplukot teszik a "magyar" történészek. Ide iktatom be tehát régi tanulmányom adatait, melyek felfedik az igazságot Felvidékünkön - ismétlem - a "magyar" történészek által uralkodott Szvatoplukról, és így e cáfolatok is bizonyítják Atilla hunjainak a Felvidéken való állandó uralmát. De valóban ékes bizonyságul szolgálnak a Felvidéken talált kincsek. A blatinkai aranyveretes "karoling" kard és fokos. A galgóci és szolyvai (Bereg m.) tarsolylemezek, a beregszászi, túróci és nyitrazsámbokréti sarkantyú, fokos. Ezek a példák. Ugyanis külön irodalma van a Felvidéken talált és a honfoglalás előtti időből származó régészeti leleteknek.

De Bíborbanszületett Konstantin is megemlíti a Felvidéken lakó hunokat, amikor a Kárpát-medencében "két" szomszédos "türk" birodalomról ír. Az egyik "türk" birodalom a Felvidéken volt, és ezt bizonyítják az ott élt nemzetségek hatalmas erődítményei, várai. (Tokaj, Boldva, Szerencs, Diósgyőr, a Mátrában PATA vára, Zólyom, és a Garam mellettiek, Ung, Barcs. Semte, Galgóc, Bolondóc, Bárt, Nyitra, és a trencséni no meg a túróci VISEGRÁD, kb. 25 000 négyzetméter alapterülettel. (Ezt írja Lehoczky Tivadar: Túrócmegyei emlékekről, Arch. Értesítő, 1893. 346. old.)

Morvaországot Nagy Károly hozta létre a mai AUSZTRIA területén, akkor, amidőn onnan kiszorította az INN folyóig országukat kiterjesztő avarokat. Ezeket rabolta ki legelőször. De ezek a "morvák" nagy Károly által összeterelt ún. "esclavus"-ok (szolgák) voltak, "akik a germán vezetők parancsai szerint harcoltak ott, ahová rendelték őket, és ezek sohasem tudtak nemzetet alkotni. Szedett-vedett szolgák voltak, és a már említett "esclavus"-ból ered a "slavus", "slav" elnevezés."

Azután a "szlávisták" és Hunfalvi Zwentibold-ból "Szvatopluk"-ot csináltak, és mint "szláv" uralkodót, a sziklamezei hunokat meg sem említve, egyszerűen a Felvidékünket telepítik be ezekkel a "morvákkal".

És a mai napig ez az álláspont.

SZVATOPLUK

Most - a fentiek ismeretében -beszéljünk Szvatoplukról, akinek állítólag "birodalma" volt a Kárpát-medencében, és ennek a hamisságnak az alapján lépnek fel a szlávok területi követelésekkel. Ugyanez a koholmány lett a trianoni igényekbe is besorolva, mint "szláv őstörténeti valóság".

Hát ki is az a Szvatopluk, akiről a "szláv" mese azt állítja, hogy honalapító Nagy Árpád magyar király foglalta el a Kárpát-medencében lévő "szláv" országát?

Szvatopluk nevét a hiteles történelmi kútfők mindenütt ZWENTIBOLD-nak írják, és csak az elszlávosított formája e névnek a SZVATOPLUK. A SZLÁV érdekű történetíróink és a Hunsdorfer (Hunfalvy) Iskola egyszerűen "szlávnak" minősítik annak ellenére, hogy a geszták szerint marahan- tehát germán - nemzetiségű volt. Így írnak róla a nyugati kútfők: "a morvai őrgrófság felett tanyázó Zwentibold és Rastiz a pannoniai német birtokokat háborgatták".

Tehát a mai ausztriai területekre törtek be, és nem voltak soha Magyarországon, mert - mint fent ismertettük - PANNONIÁ-nak a mai Ausztriát nevezték abban az időben.

Idézzük Fekete Zsigmond írásából (Hol volt - hol nem volt Pribina országa (Bs, As. 1978. 94. old.]): "Ludewit halála után nyugalom volt Pannoniában egészen 868. évig. Ekkor kezdett mozgolódni Zwentibold marahán herceg és nagybátyja, Rastez. Egyidejűleg a sorabok, kik ekkor már a morva őrgrófság felett tanyáztak, valószínűleg azokkal szövetségben, a német birtokokat háborgatták. Ezek ellen II. Lajos hasonnevű fiát küldi, amazok ellen pedig maga megy másik két fiával. 870. évben az alkura lépett Zwentibold maga elárulja nagybátyját, s II. Lajos őt, miután frankok, bajorok és szlávokból alkotott törvényszékkel ítéletet tartatott fölötte, megvakíttatja.

Úgy látszik tehát, hogy Zwentiboldnak vagy mint másként nevezik. Zvatopluknak, azon nagy szláv birodalma, melyről némely írónk annyit s oly ábrándosan szeret beszélni, csak a mesék országába tartozik.

Hogy a marahán Zwentibold hazánkban a Duna partján Pannoniába kiterjesztette volna hatalmát, annak a regesztákban semmi nyoma. Ugyanis, ha a Kárpát-medencében lett volna birodalma, azzal a nyugati történetírók ékesen dicsekednének. Ha pedig ezt nem teszik, és ilyet nem is említenek, ez annyit jelent, hogy Szvatopluk- Zwentiboldnak hazánk földjén országa sohasem volt.

Szvatoplukkal - illetőleg igazi nevén ZWENTIBOLD-dal - kapcsolatban azonban igen fontos leszögezni azt a történelmi valóságot, hogy nem szláv, hanem germán. Hiszen éppen azért szlávosították el nevét "Szvatopluk"-ká, hogy - a neve után kivilágló - faji hovatartozását a szlávisták egyszer s mindenkorra eltörüljék. A következőkben azonban látni fogjuk, hogy éppen a Habsburgok azok, akik a német Zwentibold hagyományaként igényt emeltek azokra a német területekre, amelyekre rá lehetett fogni, hogy valamikor Zwentibold uralta, vagy legalábbis "háborgatta" azokat. E területek azonban nem a történelmi Magyarország államtestén voltak.

De azt, hogy Honalapító Nagy Árpád tárgyalt volna valamikor egy Szvatoplukkal, akit Zwentiboldnak hívtak, cáfolja az a történelmi adat, melyet a fentiekben közöltünk, nevezetesen, hogy Zwentibold i. sz. 870-ben - megvakítva - eltűnik az európai történelem színpadáról. S ha eltűnt i. sz. 870-ben, akkor az Árpádi Honfoglalás idejében i. sz. 896-ban Árpádunk bizony Szvatopluk-Zwentibolddal semmiképpen sem találkozhatott.

Így tehát a XIV. század közepéről való és az idegen Anjou királyok korából származó KÉPES KRÓNIKA, valamint az azonos tartalmú ÓBUDAI KRÓNIKÁBAN leírt azon elbeszélés, hogy Honalapító Nagy Árpád királyunk követeket küldött volna a "szláv" Szvatoplukhoz, és egy aranyozott nyereggel, aranyos fékkel és egy fehér lóval "megvették" volna tőle az ősi hont feltétlenül a magyarokon uralkodni akaró idegenek koholmánya.

Ugyanis az említett történelmi adatok bizonyítják azt, hogy Zwentibold- Szvatopluk már éppen "huszonhat" éve vak volt (és egyáltalán élt-e még...?), amikor Nagy Árpád elfoglalta a hunoktól és az avar-magyaroktól még mindig lakott ősi földjét. Ezek az idegen mesék pontosan azért lettek az idegen papok által kitalálva, hogy az idegen uralkodók teljesen eltörüljék a magyarok örökségét, vagyis az ősök által lakott területük birtokba vételének jogosságát, és a "Szvatopluk-mesével" hirdessék azt, hogy az ő jogos jussuk a Kárpát-medence uralma.

A XVI. században Csáti Demeter ferencrendi barát a "PANNONIA MEGVÉTELÉRŐL" szóló tudósításában már azt is tudja, hogy Árpád "Földedet adtad fejér lovan" kifejezéssel "vásárolta" meg a magyar hazát. Bizonyíték persze erre semmi más nincs, mint az "idegen vallás" urai szolgálatában ájtatoskodó szerzetes által tovább gombolyított "Szvatopluk-mese".

De éppen azért íródott ez a tanulmány, hogy a nemes honszeretettel még rendelkező magyarok meglássák azt a valóságot, hogy ez a sok "gombolyítás" Trianonban végződött.

Az eddig elmondottakból tehát láthatjuk, hogy a Dunántúlt az avar nép, a Felvidékünket pedig Atilla itt visszamaradt HUN népének leszármazottai lakták és uralták. Ezt megerősíti Thierry (L, II. 193.) írása: TUDUN tulajdonában voltak a Dunától északra, a Vág környékétól keletre eső területek" - mondja.

Ezt megerősíti Bíborbanszületett Konstantin 949-beli irata, így: Tudun utódai őseik országát megtartották, ahol ma is még uralkodnak." (De Adm. Imp. 40.)

Ezekből az idézetekből megtudjuk, hogy a Felvidéket uraló Atilla leszármazottai HUNOK uralkodóját TUDUN néven ismeri a történelem, és az ő birodalma a Vágtól (Kis-Kárpátok) kelet felé terjedt és UNG vára is beletartozott az ő uralmába. Majd a későbbiekben meglátjuk ennek a névnek a fontosságát.

Most vizsgáljuk meg az AVAR Birodalmat. A "finnugoros" történészek térképe "avar szórványokat" tüntet fel, mert az vallják, hogy: "Nagy Károly úgy elpusztította az avarokat, hogy egyetlen egy se maradt."

Már tudjuk, hogy az ausztriai INN folyóig terjedő AVARIA településeit fosztották ki a frankok, és az avarokat keserves küzdelemben innen kiszorították. Hazánk területén már nem tudtak a frankok könnyűszerrel hadakozni, mert az avar védősáncokon és "győrökön" való áttörés nagyon sok áldozatba került. Itt nem tudom felsorolni a nyugatiak által is említett "kilenc avar győrt" (gyűrűket", melyeket az Ördög-árok, Csőrszárka és sok más védelmi gát övezett). Fekete Zsigmond így jellemzi az avar védelmi rendszert: "Az avar györök hivatva valának a folyók féktelenségét a külső oldalakra szorítani, hogy a völgyeket elárasztván, ellenségnek árthattak, de a györökön belül lakóknak nyugalmat biztosítottak."

Tekintve, hogy ezek a "györök" a Dráva- Balaton- Fertő- Nyitra vonaltól, a jászok földjén, Hevesben, és ha csak az ún. "ördögárok" vonalát követjük, mely Baja tájáról átmegy a Kiskunságba, innen az alpári sík felett, a Tisza bal partján, majd Bihar megyébe, Nagyvárad felé - bizonyítva láthatjuk, hogy az avarok az Olt felé eső Erdélyig az egész Belső-Kárpát-medence tulajdonosai voltak. -Természetesen a Kárpát-medencei ősnép magába szívta a régen megtelepült "királyi népet", a sar-mata néven ismerteket, Atilla "gepidáit", akikről már kimutattam, hogy a hunokkal azonosak, de harci hivatásuk szerint a "gyepük népe" elnevezést kapták (GE-PI-DA - sumír név. GE - "egy", fül, DA - helyhatározói rag. Így GE-PI-DA - "a fülelők (vigyázók) települése".)

Mindezek a népek most AVAR néven ismeretesek, és nem "törzsecskék", mint az otthoni hivatásos történészek látják, hanem - majd bizonyítom - nagy lélekszámú, hatalmas nemzetet képeztek.

Nem lehet elkülöníteni sem Atilla hunjainak leszármazottaitól, sem az avaroktól Erdély lakóit, akiket minden idegen kútfő "sicul" vagy "sekeles" néven emut. Itt már Kr. e. 1200 óta ez a nép lakik, és őket nevezzük magyarosan székelyeknek. - A történészek nem akarják elismerni azt a valóságot, amit a Közel-Kelet népeinek kutatása eredményez. Ugyanis bizonyítva van az is, hogy ők a "föníciai" gyűjtőnévvel egy csokorba kötött ún. "tengeri népekből" váltak ki és hozták magukkal a "rovásírás" tudományát. Idézek "'The Interpreter's Dictionary of the Bible" (Abingdon Press N. Y. 1962. "P") 792. oldalról: "A tengert népek közül egyedül a filiszteusok telepedtek le a palesztinai partokon, és a TJEKEREK. A többiek: SHEKELES (siculi)... DUNAOL.. csak időlegesen ismerhetők fel. Ezek a népek egy nagy kiterjedésű népvándorlás következtében át lettek helyezve az ő eredeti hazájukból a Kelet-Mediterrán és délkelet-európai területbe a Kr. e. 2. évezred utolsó felében."

Ez a "székelyek" igazi eredete. Tehát több ezer éves, írással rendelkező kultúrnép, és a hunok, avarok előtt is lakják Erdélyt.

De a közölt térkép "Bolgár Birodalom" létezését mutatja a Tisza-tájon. Ezt a "hamisítást" megcáfolja az a másik- szintén tudatos - valótlanság, amely azt mondja, hogy "Nagy Károly foglalta el ezeket az avar területeket". Hát most bolgár vagy frank birtok ez a terület? Egyiké sem, mert ez az avaroké volt és maradt. De ez a "bolgár" kifejezés is bizonytalan, mert Anonymus összekeveri a bolgárt a göröggel. Kézai pedig "Marót fia, Szvatoplukról" beszél. A "Marót" névhez a "történészek" még hozzáteszik a "mén" előnevet, és így nevezik el "Ménmarót", (mert mint mondják: sok felesége volt) a "kabarok" főjének. Az igazság pedig az, hogy Marót morva hűbéres volt talán a mai Csehország, vagy Ausztria területén. El kell hagyni tehát minden hamis, de eddig valóságnak hirdetett adatot. "Bolgárok" nem laktak soha a Kárpát-medencében, "Zalán" futása krónikás költészet, Gláddal és Geluval együtt.

A történelmi eseményeket tehát ennek a népi helyzetnek az összevetése határozza meg az Álmos-Árpádi. Kaukázus- Krím- Don- Volga térségben megtelepült azonos népünkkel.

De a módszeres kutatás logikájával meg kell állapítanunk a hozzávetőleges népi létszámot is. Ugyanis a Kárpát-medencében nem voltak lakatlan területek, miképpen Dümmerth térképén láthatjuk. A nagy létszámú avarság jelenlétét a temetők síranyaga bizonyítja.

Lássuk tehát most az Álmos- Árpádi népünk kinti helyzetét.

Történészeink az Álmos-Árpádi népünk hazatérését teljesen egyéni és rendszerint "önkényes" formában közlik. Hivatkoznak ugyan krónikáinkra is, de Kelet hatalmas részét uraló nagy népünket apró "törzsecskékre" zsugorítják. Nagy cél: a minél kevesebb létszám kimutatása.

Ugyanezt teszik a Kárpát-medence népállományával is, mert miként mondják- "Nagy Károly kiirtotta az avarokat".

Ha az általuk vezetett történelem fonalán haladunk, azt kell észre vennünk, hogy magyari népeink mindig csak fogynak és sohasem gyarapodnak. Viszont a logika azt kérdezi: hogy ilyen "fogyatkozó" népbe tartozó hunok miképpen uralták mind a két római birodalmat...? - Hogyan és miért fizetett Bizánc az őt legyőző avaroknak olyan hatalmas "békeadót" (32 000 kg színaranyat), és Árpád-házi uralkodóink alatt (I. Istvánig) miképpen terjedhetett a Magyar Birodalom az Enns-től a keleti végekig...?

Miután írom és bizonyítom, hogy a mi őshazánk a Kárpátmedencébe, de a Káspi Aral térség és Mezopotámia népei is azonosak voltak a miénkkel, az évezredek küzdelmes átélését és nagy népünk megmaradásának valóságát akarom érthetően indokolni.

Az etnológusok azt mondják, hogy a X-XI. századbeli európai kultúra szintjén élő népesség "kétszáz évenként megkétszereződik".

Ezt alapul véve, én visszaugrok Sumériába, mert ott a Kr, e. 3. évezredben magasabb szinten találjuk a kultúrát, mint a X. századbeli Európában. Sir WOLLEY, Ur város kiásója, azt írja, hogy ebben az időben Ur városának kb. 350 000 lakosa volt, és a többi sumír városállamnak is kb. ennyi volt a népessége. Ebben a korban már "húsz"-on felül számolhatjuk a sumír városokat. De vegyünk csak "őt" várost ennyi lakóval... ez Kr. e. 3200-ban... 1 500 000 lélek, és 2800-ban 3 000 000, Kr. e. 2000-re érkezve Sumérra lakossága már 50 000 000 ember.

Azért számolok Kr. e. 2000-ig, mert ekkor fejeződik be a semita Sargonidák pusztítása és a sumír népnek észak felé való menekülése.

Ha a semiták kiirtották a sumírok felét, még marad 25 millió nép. Igen nagy lélekszámúnak kellett maradnia Sumériának, mert a semiták legyőzése után, a sumír "újraéledés" korában SIR-LA-BUR-KI (Lagas) városban, tehát "egy" városban, GUDEA-papkirály 18 templomot épít, és - miként ránk hagyott írása közli - "egy" templom építéséhez 216. 000 munkást alkalmazott.

Dr. Érdy Miklós NARAMSIN korára (Kr. e. 2000 körül) feltételezi a sumírok visszavándorlását a Káspi Aral-térségen túlra, ugyanis a vízözön után innen (ARATTA-ból) mentek az Eufrátes mellé, és a HAHÓT-i múzeumban lévő turul madaras HUN királyi koronát említve, HUN-nak nevezi az ide érkezőket.

A sumír "rennaisance" után megismétlődő semita terror (Hamurabi, majd az évszázados asszír kegyetlenség) elől, a sumériai nép igen nagy tömege kerül a Kaukázus fölé, akiket "szkítának", "sarmatának" és sok egyéb néven neveznek a különféle nemzetiségű történészek. Itt azonban az érdekes, hogy minden nevük értelmet kap a sumír nyelv által.

Így az "onogur"-nak nevezett "UNUG-UR"-i, a "subar"--"sapír"-szabír. HUN, ABÁR, HEBDAL, MAHGÁR, MAGÁR. ÚZ, DAHA, GEPIDA, BULGÁR stb. nevűek mind-mind a Káspi Aral-Kaultázus-Azovi-Krím feletti térségben megtelepedett, de a déli feláramlásból származó, azonos nyelvű népeink tartozékai. És itt meg kell említenem a "bolgár" nevű népünket a Kárpátoktól keletre és délre.

Visszatérek KOVRAT-hoz, aki 630-ban az Azovi-tenger - Káspi-tenger - Volga-térségben szervezi meg a nagy Avar Birodalmat, és nem tudjuk, hogy miért nevezik ezt "BOLGÁR Birodalomnak", amikor fia - BAJÁN - a Kárpát-medencében, Aszparik pedig a Don mellett uralkodik, és BAJÁN országa nem "bolgár", hanem AVAR néven ismeretes a történelemben...?

Ezt a titkot felfedi nekünk a sumír nyelv, ahol "BÚL" vagy "BAL" (L. 9.) jelentése "királyi jelző", "dinasztia", "szembenálló" és "lázadó" is. A helyes tehát a "BULGÁR", és láthatjuk, hogy a név valóban jellemzője a népnek, mely - sajnos - nyelvében és vallásában elszlávosodott, de sok nemes faji tulajdonságát megtartotta mégis.

Visszatérve a népesedést témánkra, mondhatjuk, hogy a Kárpát-medencében is ugyanaz a népfejlődési helyzet áll fenn, mint amit Sumériára vonatkoztattunk. A feltárt sírok emberanyaga is ezt mutatja. Tehát a lakosság megkétszereződési időtartamának tekintetében számolnunk kell az őslakosságnak a beérkezettekkel való külön szaporulatával is, hiszen Nógrád, Heves, Borsod, Abaúj, Zemplén, Sáros, Ung avarjai és hunjai jól összekeveredtek az őslakossággal, és ide nem tudtak betörni Nagy Károly csapatai.

Azt, hogy idáig nem értek el, bizonyítják a temetők, mert az itteniekből semmiféle "frank" vagy "germán" leletanyag nem került elő, pedig a harcokban ők is sokan elhullottak az avar kardoktól. Ilyen "germán" tárgyi és embertani leleteket csak az INN folyótól kezdve a Bécsi Medence sírjai mutatnak, hiszen Nagy Károly korában az INN folyó volt az Avar Birodalom nyugati határa.

De mégis fel kell tennünk ezt a kérdést is, hogy: miképpen tudta ez a Nagy Károly úgy kirabolni az erős avarokat, hogy a "művelt" nyugat egyházi kegytárgyainak csaknem mindegyike ezeknek a rabolt avar kincseknek átalakításával és felhasználásával készült...?

Sajnos ennek eredeti okát abban az áldatlan testvérharcban kell keresni, mely hatalmas népeink egy-egy részének, az ősi hagyományok elhagyása vagy felcserélése következtében cselekedeteit befolyásolta.

Így volt ez az ún. "sziklamezei hunoknál", akiknek Tudunja népét vallásilag is befolyásolja. Túrócban megalapítja a Szent Mária Egyházat, ahol "rovásfákról" és nem könyvből olvassák fel Jézus tanítását. Tudun kapcsolatot tart Nagy Károly püspökségeivel, és 795-ben fegyveres összeütközésbe viszi népét az avarokkal, akiket nem támogat Nagy Károly támadásának idején. Ez volt az egyik oka annak, hogy a frankok kirabolhatták az avarokat. A másik onnan eredeztethető, hogy ezt a "frank" Nagy Károlyt avar anya szülte. Tehát anyai rokonságán keresztül jó értesülései lehettek a hun-avar ellenségeskedésről, és így - jó előre - felderítette a tervezett hadjáratának lehetőségeit. Így aztán valóban sikeresen kirabolta az avarokat.

Rudnay azt írja, hogy ennek a hun-avar meg nem értésnek oka az lehetett, hogy Tudun népének első királya Atilla unokája Edömér - volt. Ennek következtében ATILLA földjét, HUNNIÁT, és e felett való uralkodást a "tudunok" saját maguk részére tartották jogosnak, mert az ide beérkezett avarokat a hajdani Pártos Birodalomból, a sasanida- perzsák üldözése miatt nyugatra kivándorolt uigur néven ismert népnek tartották, akik "ABARSÁR" nevű királyuk után. "ab-ár" (avar) néven maradtak meg a perzsa hagyományban. ("AB-ÁR" _ "atya-népe".)

De dr. László Gyula "A kettős honfoglalás" c. könyvében már a magyarokkal azonosítja ezeket az "avarokat", amit megerősítenek a nyugati kútfők is. Mindenképpen arra az eredményre jutunk, hogy egy-azonos a népi összetételünk a sokféle elnevezés ellenére is. Én úgy látom, hogy a népi meg nem értés egyetlen oka: Atilla öröksége, vagyis az a nemzetség követeli magának az uralkodás jogát, ahol "Atilla-leszármazott" a nemzetségfő, a "nagykirály". Ezért lehetett viszály a sziklamezei hunok és az avarok között, mert az avar kagánok maguk urai akartak lenni és maradni. A Nagy Károly-i "rablóhadjárat" után rájöttek a viszálykodó testvérnépek arra, hogy a Kárpát-medence uralmát csak az "egy akarat", a testvérnépek egysége és összefogása biztosíthatja.

Erre az "egységre való törekvésben" vették fel a kapcsolatot a Keleten megalakult nagy Magyar Birodalommal, mely magába egyesítette a ma különféle néven ismert nemzetségeinket. Történészeink itt állandóan a "Bíborbanszületett" VII. Konstantin (905- 959) írására hivatkoznak, akinek felesége a zsidó kazár király lánya volt, aki egy magyarellenes, kazár környezetben felnevelkedve, királyi férjét egyáltalán nem biztatta a magyarok dicséretére. Így Konstantin amit rólunk írt, azt mind csak "hallomás" alapján tette, mert sem Álmost, sem Árpádot nem ismerte. Ezt csak közbevetőleg kívántam megjegyezni annak a hangsúlyozására, hogy igenis létezett Keleten a Nagy Magyar Birodalom. Kazáriát pedig nem lehet olyan "nagyhatalomnak" tekinteni, mint ahogyan történészeink teszik, hiszen az arabok Chorezm elfoglalása után ide is betörnek, és ha volt egyáltalán "kazár" haderő a judaista államcsínnyel uralt Kazáriában, arra szükség lehetett az arab invázió lekötésére. Történészeink erre azt mondják, hogy: "besenyő zsoldosaik" voltak. Talán kérdezzünk vissza: "hol volt a besenyők országa...?" Ki volt az uralkodójuk, hogy Kazáriának harci egységeit alkották, és még a honba visszatérő eleinket is "kergették"... amint azt történészeink állandóan hirdetik. E sorok írója még nem talált sem térképet, mely a "besenyők országát" feltüntette volna, sem ilyen ország leírását tartalmazó, érdemleges kútfőadatot.

De messzire kalandoztam a Kárpát-medencétől, mert történelmünknek ahhoz a fejezetéhez érkeztünk, ahol a "magyar egységre" törekvő és valójában nemzetpolitikai szándék elindul... a Kárpát-medencéből. Az "indíték" Nimrud büszke népének, a túr ivadékoknak, az atillai birodalmi hagyomány alapján való egyesítése.

Elindítója: a sziklamezei Atilla ivadék. EDÉMEN, aki Nagy Károly- i frank támadást megelőző hun-avar testvérharcot akarta a "Keleti Magyar" erők beavatkozása által megszüntetni, és ezért a Bodrogközben lévő, hun királyi központból Dentumagyariába megy át. Az ő fia Ügek (nyelvünkön ÖGYÉK). aki majd feleségül veszi CHOREZM utolsó népünkbeli uralkodójának "ÉNE-DU-BÉLI-ANNA"-nak leányát- EMESÉT. (Krónikáink írói nem ismerték ősi nyelvünket, és hallomásból "Onedbeli" és egyéb neveket adnak Emese apjának.)

Olvasóim biztosan csodálkoznak, hogy EDÉMEN-t a Bodrogközből indítom és ott jelölőm meg a hun királyi központot. Ugyanis az avar főkagán központja az Ister-Gami vár "szentélye" volt, ahol a "Hét páros oroszlán" jelképezte az uralkodói szentélyi "törvény-hagyományt.

Ismerjünk meg néhány bizonyítékot a "Bogrodközi Hun Királyi Központ" létezésére vonatkozólag. Érdekesen ír erről Lázár István: "Kiált Patak vára" (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979.) c. munkájában így: "Bodrogköz népessége nemhogy a honfoglalás óta, de sokkal régebben, az újkőkortól kezdve ott élt. Az élet itt megszakítás nélkül folyt legalább 5000 éven át. Ugyanakkor a legtisztább honfoglaláskori magyarságot itt mutatják a sírok. A "Verecke híres útján" anonymusi mondást legjobban igazolja a zempléni és sárosi homok, ahol a feltárt honfoglaláskori temetőknek térképbe való rajzolása mintha Árpádék útvonalát mutatná.

A bodrogi sírokban talált fegyverek és ékességek harcos, nagy vezérekre mutatnak. Egyik-másik sír mintha romantikus csataképekre, a Feszty- körképet hitelesítő anyagra utalna..."

E tárgyi leletek mind a Bodrogköz fontosságát hangsúlyozzák, és - majd mint látni fogjuk - sorsdöntő események színhelye lesz ez a vidék.

Annak ellenére, hogy elindítottam EDEMEN-t Dentumagyariába, és fiát. ÜGEK- et is említem, mégis itt maradok még a Kárpát-medence eseményeinél. Ugyanis "történészeink" mindazoknak a hadjáratoknak az elvégzésére, melyeket a honba való visszatérésünk (Honfoglalás) előtt "magyar hadjáratnak" nevezik a nyugati kútfők. Álmos és Árpád népét lovagoltatják minden alkalommal a Dontól a Morvákig és vissza.

Így az a bizonyos "hadjárat" is, amit Árpáddal végeztet el a történettudományunk 862-ben, az "Annales Bertiniarti" szerint: "a Kárpát-medencében megtelepült magyarok közbelépése nyugaton".

Ugyanezek a "magyarok" 880-ban Salzburg környékén csapnak össze az érsekség hadaival, és ebben a csatában esett le Dietmar érsek is.

881-ben - az "Admonti Évkönyvek" - Bécs környékén jelzik a "magyarokkal" vívott harcokat, és az itáliai "SANUTUS" 881. évi krónikai feljegyzése a következő: "in questo tempo Hungari venuti di Asicia in Pannoni et li comenzone habita et fino al presente vi stano".

(Ebben az időben jöttek a magyarok Szkítiából Pannoniába, és itt kezdtek élni egészen a mostani időkig.)

REGING 888- ban, a "Garsteini Annales" 889, "MAGNUS" 890, a "poeta Saxo" és a "Fuldai Évkönyvek" 892-894 között említik a magyarok hadmozdulatait és támadásait. Ennyi hadműveletet lehetetlen "Etelközből" irányítani, vagy onnan érkező és oda állandóan visszatérő seregekkel végrehajtani. Tehát a Kárpátmedencében - az árpádi honvisszafoglalás előtt - léteznie kellett egy erős magyar hadseregnek és egy vezéri központban VEZÉRNEK - ennyi győzedelmes hadművelet végrehajtására. Annál is inkább feltételezhető ez, mert 892-ben Arnulf szövetséget köt velük.

Azt is meg kell említenünk, hogy a római judeo-keresztény egyház nem bírta kiterjeszteni felségterületét a Kárpát-medencére ebben az időben. Bizonyítja ezt METHÓD püspök esete, aki - a Nagy Károly által a "slavusokból" szervezett "morvákat" látogatta meg, és náluk "hét püspökséget" szervez a Jézus-Péteri vallás kiterjesztésében. Tehát Methód nem volt követője a római judai- kereszténységnek. Ezzel a tettével önmaga ellen ingerelte a féltékeny bajor-frank papokat, akik természetesen Rómához fordulnak elégtételért, és "Róma-ellenesnek" bélyegzik Methódot. Zsinatot erőszakolnak ki ellene, és azt Regensburgban - Német Lajos elnöklete alatt - tartják meg. Itt felelősségre vonják Methódot. A vád ellene az, hogy "milyen jogon mer működni és püspökségeket szervezni Felső-Pannoniában, vagyis a jelenlegi Ausztria területén...?" Methód így válaszol a vádra: "Ha tudnám, hogy ez a terület a tiétek, azonnal otthagynám. De ez nem a tiétek, hanem Szent Péteré. Ha ti hatalomvágyból a régi határaitokat kitágítjátok a megállapodások és kánonok ellenére, jól vigyázzatok, hogy csontkoponyátokkal érchegynek menjetek és agyvelőtök szétloccsanjon."

(Methód szavaiból következtethető, hogy ez a terület az avaroké volt, akik nem voltak római-judai-keresztények, hanem a Jézus-Péteri "ázsiai kereszténységbe" tartozók. - Az idézetet átvettem: BALOGH ALBIN: "Művelődés Magyarország földjén a honfoglalás előtt" c. könyv 273. oldaláról.)

A zsinat botrányosan végződött, mert Methódot letartóztatják a római főpapok és börtönbe vetik Regensburgban, mert itt az ő területükön azt csináltak, amit akartak, ők voltak itt az "urak". A magyar történelemszemlélet, igen szűkszavúan csak annyit közöl, hogy "Methód a magyarok királyával találkozott". A mai finnugoros "történészek" pedig ezt a találkozást nem Methódra, hanem térítőtársára, "Cyril püspökre" mondják, és Kazária környékére teszik ennek a találkozásnak a színhelyét. Van olyan adat is, mely 860- ban a krími félszigetre.

A történelmi igazság az, hogy Methódot a magyarok szabadítják ki több évi börtönéből, valószínűleg 880 körül, a frank és bajor területeken végzett - csaknem állandósult hadműveleteik valamelyike alkalmából. Az így kiszabadított és a börtönben sokat szenvedett Methód püspököt a magyarok királya Methód egyházi méltóságának járó tisztelettel és szeretettel fogadta.

Ezzel a fogadással elérkeztem tanulmányom legnagyobb kérdéséhez, mely így hangzik:

KI VOLT AZ A MAGYAR URALKODÓ, akinek seregei kiszabadították Methódot, hogy kiszabadulása után a "magyarok királya" színe elé járulhatott megköszönni kiszabadítását...? - A felelet végett át kell mennünk most Dentumagyariába.

KELETI MAGYAR BIRODALOMNAK KELL NEVEZNI azt a hatalmas területet, amely eddig ONOGURIA, DENTUMAGYARIA és ETELKÖZ néven volt részekre bontva. Ugyanis ezen a nagy területen "egynyelvű" népesség élt. A szabírok, úzok, ászok, onogurok, türkök, sarmaták, hunok, avarok, ujgurok, szkíták stb. néven csoportosítottak mind ősi "mah-gar" (magyar) nyelvünket beszélték, és saját nyelvünkön ennek a hatalmas területnek a neve: "HUN-MAHGAR-RI-ES-MÁD".

ÁLMOS A KELETI MAGYAR BIRODALOMBAN "Hogy mikor tűzte ki Edemen fia, Ügek kagán a hét lófarkat zaporogi kamlikjának kapuja elé, csak hozzávetőlegesen tudjuk megállapítani..." - írja dr. Padányi "DENTUMAGYARIA" c. könyvének 334. oldalán.

Bármilyen nagy megbecsülésben őrzöm emlékét mint jóbarátét és mint kiváló történészét, ezt a megállapítását nem fogadom el!

Edemen és Ügek korában sem voltak "sátorlakók" őseink, hanem városokat építettek éppen úgy, miként az ő őseik már évezredek óta tették. De a Kaukázus feletti folyóközök területén nem lehet sátorban élni, mert igen kemény a tél. Tehát "fűtéssel rendelkező" házakra van szüksége minden embernek az élethez. Hozzá kell tenni még azt is, hogy éppen a szabiroknál ilyesmi nem lehetett probléma, hanem az élet természetes tartozéka, hiszen a Kr. e. 6-7000-ből származó rézolvasztó kohókat ástak ki a régészek "Arpachijah", az ékiratokon "Árpád-ki-mah" nevű helyen. Tehát a "honvisszafoglalást" végző elődeink is egyik várost a másik után építették, gyorsan és rövid idő alatt.

Az "uralkodói méltóságot" sem a "hét lófarok" jelezte, hanem, mint azt a tárgyi leletek mutatják - a szkítáknál, a Pártos Birodalom királyainál, utánuk a hunoknál; Atillánál is, az avaroknál és a magyaroknál is - mindég a királyi süveg vagy korona. - Bizonyíték erre az a mai kiértékelés, mely - az eddig "Szent István-i" tulajdonnak vélt Magyar Szentkoronáról megállapította, hogy az egységes, kozmikus terv szerint készült, és karizmatikus hatalmat hirdető kegytárgy, mely valószínűleg Atilla fején tündökölt legelőször. De a kínai HAHÓT múzeumában ott van a turulmadaras HUN királyt korona is. Hagyjuk meg a "hét lófarkat" azoknak a történészeknek a szégyenére, akik ezt a mi kultúrát teremtő őseink lebecsülésére, bepiszkolására találták ki.

Meg kell végre szabadulni attól a szándéktól is, mely őseinket állandóan "lovasnomád" népnek nevezi, mert a mi "magyari" népeink nem "nomádok", hanem városlakó és lótenyésztő kultúrnépek voltak már sok-sok ezer éve. Éppen úgy, mint a mai magyarság is az volt addig, míg a marxista terror és az orosz megszállás meg nem szüntette az állami méneseket. Gondoljunk csak a híres "lipicai" lovainkra.

Abban sem értek egyet Padányival, hogy hatalmas népünket ő is apró törzsecskékre tördeli, és a végén csak néhány törzzsel végezteti el ő is a Honfoglalást - annak ellenére, hogy az ősgeszták "106" nemzetséget említenek hatalmas népünkbe tartozóan. Tehát az úzok, ászok, alánok, türkök, onogurok, szabírok, meg a sok egyéb nevűek, mind-mind a mi népünk részei éppen úgy, mint a bolgárok is. Mindaz pedig, amit "háborúnak" neveznek e népek között a "történészek", az belviszály, sokszor testvérharc, mely sokkal jobban őrölte fel nagy népünk erejét, mint az ellenségekkel folytatott küzdelmek.

Éppen azért senki se csodálkozzon azon, hogy a sziklamezei EDEMEN a Keleti MAGYAR Birodalomban (így nevezem azt a területet, melyet történészeink Onoguria, Lebédia, Dentumoger, Etelköz stb. részekre bontanak), azonnal át tudta venni a hatalmat és uralkodott. Oka ennek feltétlenül az volt, hogy ezen a területen települt nemzetségfők egyike sem volt Atilla leszármazott.

Mert - miként említettem - a Kárpát-medencében a "hunavar" testvéri viszálykodás fő forrása éppen az Atilla-ivadékok közötti elsőbbségi jog megszerzése volt. Ugyanis a sziklamezei hunok első tudunja - EDÖMÉR - valószínűleg a gepida-ági Atilla-leszármazott volt, aki nem akarta elismerni az avar- BAJÁN uralkodónak az atillai eredetét. Pedig Baján KOVRAT (Kürt) családja az IRNIK (Ernák v. CSABA) leszármazottságot tudta és vallotta. A meg nem értés gyökere tehát itt keresendő. (Meg kell itt azt jegyeznünk, hogy őseinknél a "Kürt-ünnepe" a kenyér és a víz szertartásos és vallásos kegyelettel végzett vétele volt.)

A fentiek ismerete után tehát kellően indokolt és elfogadható az a valóság, hogy a Keleti MAGYAR Birodalomban megjelent "Atilla-ivadék" minden nemzetségfő által a hűség és engedelmesség ígéretével fogadott és uralkodónak elismert személy LETT.

Azt már tudjuk Padányitól is, hogy Ügek és apja szervezték meg és építették fel a Dnyeper melletti "hét" Káta nevű várost, de a felettük lévő KIEV-i vár alapítása, valamint a még északabbra lévő "Győr" is Ügek alkotása. (Bemutatom itt ezeknek a földrajzi helyzetét, átvéve dr. Padányi említett könyvében közölt térképet.)

KIEV-et igazi várrá és erőddé azonban csak Ügek fia- ÁLMOS - építi fel, aki egy évtizedes kievi tartózkodása alatt Kievet a kardgyártás központjává teszi. -És itt, pontosan a "kardgyártásnál" kell hangsúlyozni azt, hogy Álmos (819-895) pontosan ezekkel a csodálatos kardokkal jelenik meg észrevehető és domináló erővel történelmünkben.

Fontosságát erősíti karizmatikus származása, mert apja halála után ATILLA- IVADÉK. Édesanyjának - EMESÉNEK- apja pedig az utolsó hajtása NIMRUD családfájának. Vagyis annak a királyi háznak a fia, amelyik ős-Mezopotámiából kiindulva a Pártos- ARSÁK uralkodók vérét vitte CHOREZM-be, és onnan a semita arab és a judaizált kazáriai üldözések elől, Dentumagyariában talált otthonra. Itt talált a főpapnői hivatás-hagyomány szerint nevelt EMESE lányának pedig "Atilla- ivadék"-életpárra. - Így kelt EMESÉBEN életre az a vallásos kegyelettel őrzött hagyomány-hiedelem, amit híven megőrzött a "TURUL- MONDÁNK".

Álmosra tehát úgy tekintett a HUN-MAH-GAR-RI-ES-MA megszámlálhatatlan sokaságú népének minden tagja, mint egy karizmatikus "Égi- Küldött" méltóságával és bölcsességével megáldott uralkodóra.

Foglalkoznunk kell még a nevével is, mert az "ÁLMOS" elnevezés az évszázadokkal utána leírt torzítása az ő igazi nevének, mely az ősi nyelven GAL-MAH-US volt. Ennek jelentése: "Nagy- Bölcs-Ős", vagyis az "ősi bölcsek bölcse". Valóban igazi "papkirályi" elnevezés.

Az ún. "Honfoglalás" hiteles történetére vonatkozóan nekünk a 880 és 890 évek közötti időszak a legfontosabb. Viszont pontosan ezekből az évekből igen gyér adatokkal rendelkezünk. Történészeink hallgatnak feltehetően azért, mert éppen Álmost kellene a történések középpontjába állítani. Megemlékeznek azonban arról, hogy a Kárpát-medencéből "küldöttségek" érkeznek a Keleti Magyar Birodalomba, miként Anonymus is írja: "Árpád 888-ban Kievben fogadja az avar küldöttséget."

Ebből következtethető, hogy:

1. Kievben még folyik a kardgyártás Árpád intézkedései szerint, és

2. Álmos már nincs Keleten.

Nagyon jól tudjuk, hogy a kievi kardgyártást Álmos szervezte meg, és már kievi fejedelemsége korában szállított kardokat a Kárpát-medencébe. Miután pedig a "kard", a híres "kievi kardok", olyan nagy értéket képviseltek, azokat nem "kereskedők" vitték, hanem Álmos mindig fiatal magyar harcosokból álló hadsereggel küldte a szállítmányokat a mai Vas, Zala, Somogy és Sopron megyékben települt avar kaganátusoknak. Így igazolódnak a nyugati kútfőknek azon adatai, hogy: "Pannoniában 862-ben végzett hadjáratokat a keletről jött magyar csapatok hajtották végre." Azt nem mondják, amit a logika sugall, hogy természetesen azokkal az "avar" seregekkel együtt, akiknek Álmos a "mágikus" magyar kardokat küldte, és itt hivatkoznom kell őseink "kard-kultuszára", mely Álmosnak a kardgyártást végző "mágus-kovácsai" által itt is hiedelemmé lett. Ez a "mágikus kard" pedig biztos győzelmet hozott!

Álmos uralkodásának történelménél elsősorban azt kell figyelembe venni és állandóan szem előtt tartani, hogy a Keleti Magyar Birodalom lakosságának száma legalább 7-8 millió lélek! - Miután az arabok már 825-ben legyőzik a kazárokat, és egyre fenyegetőbben közelednek, a mi népeink már 850-től kezdődően szivárognak át a Kárpát-medencébe, és Álmos már 860-tói kezdve rendszeres "áttelepüléseket" hajt végre mindenkor jelentős fegyveres erőkkel és kardszállítmányokkal biztosítva az áttelepülésre rendelt köznép-részleget.

Álmos bölcsessége és előrelátása tehát már évtizedeken át telepíti "haza", a Kárpát-medencébe a Keleti Birodalom "magyarjait", akik beolvadva, beházasodva a Kárpát-medencei testvérnépekbe, 880-ra- amikor átadja fiának, Árpádnak, véglegesen a Keleti Magyar Birodalom uralmát, és ő maga. Álmos is, végleg hazatelepül - a Kárpát-medencében már valóban létezik az a hatalmas magyar erőközpont, melyről a nyugati kútforrások írnak. Itt van annak a történelmi "zavarnak" megoldása, mely eddig a "nyugat" ellen végzett "magyar" hadműveleteket végrehajtókat csaknem minden évben Etelközből Pannoniába és vissza "lovagoltatta". Ugyanis teljes bizonyítottsággal állíthatjuk, hogy: "mindazokat a magyar hadműveleteket, melyekről 880 óta a nyugati kútfők tudósítanak. Álmos saját maga irányította - valószínűleg az Ister-Gami királyi várból, amit székhelyének választott."

Álmos seregei szabadítják ki Methód püspököt is regensburgi börtönéből, és így szintén Álmos az a "magyar király", akinek színe elé járul Methód, hálájának és köszönetének kifejezésére.

Álmossal tehát ugyanez történik most a Kárpát-medencében, mint a Keleti Magyar Birodalomban nagyapjával - Edemennel. Ott nagyapját, itt- hazatérve a Kárpát-medencébe - őt ismeri el az eddig hun, avar, székely, vagy másképpen nevezett, de egybeötvöződött népesség uralkodónak.

Mint uralkodó, minden erejével "egységet" akar teremteni a "magyar" Kárpát-medencében, és állandó kapcsolatban van az egész nagy nép végleges hazatelepülését előkészítő fiával, Árpáddal, a Keleti Magyar Birodalom urával, aki apjához méltóan szervez, dolgozik és intézkedik.

A Dnyeper-menti "hét" Káta városunk - szakmákra osztva, teljes erővel végzi a szükséges előkészületeket. Hadd soroljam fel őket, hiszen ezzel valójában őseink magas kultúráját ismertetem. A szíjgyártók és nyergesek, szövőipar, vízhatlan-nemez készítők, csizmadiák, ruhakészítők, kerék- és kocsigyártók, fémöntés, kengyelek, zablák, kések, kardok, tőrök, íjak, nyilak, tejpor, húspor, aszalt gyümölcs, szárított gomba, tarhonya, füstölt és szárított húsok stb. mind-mind szükséges a hosszú vándorútra. Hát ezeket készítették a "Káták"!

Jönnek is minden évben a hazatérők a Borgó, Tölgyesi, Uzsoki, Vereckei átjárókon, és a székelyek segítik az OLT mentén feljövőket.

Meg kell változtatni végre azt a felfogást, hogy Álmos-Árpádi őseink állandóan "menekültek", mert az ősi mondai hagyományunkban nyoma sincs "honfoglaláskori" ellenségek említésének. "Besenyő", "bolgár", "bajor": "morva" nevek mondáinkban nem szerepelnek. Pedig, ha lett volna olyan ellenségtől való állandó "félelem", mint amiről a kárunkra és vesztünkre tudósító "történészeink" írnak, a nép ajkán biztosan fennmaradt volna. De ilyen NINCS, tehát nem is létezett. Anonymus pedig a "saját korának helyzetét vetíti vissza az Álmos-Árpádi időkre".

Krónikáink arról is írnak, hogy a "kunok" a Kárpátmedencéből Kievig mentek Árpád elébe. (Kézai I. IV. és Anonymus.) A nyugati kútfők nem "kunoknak", hanem "magyaroknak" nevezik az ide-oda járókat. De kérdem: "miért kellett Árpád elibe menni...?" Megnehezíteni az amúgy is nagy tömeg hazatérő útját...? Ennél a tudósításnál csak az "irányt" kell megváltoztatni. Nem a Kárpát-medencéből mentek kifelé. hanem egyre többen és nagyon sokszor "hazafelé".

Abban a reményben, hogy olvasóim előtt sikerült történelmünk igaz színterét és az események valóságos és logikus indokát feltárni és bemutatni, most már rátérhetek valódi témám ismertetésére, feltárva azt a nagy titkot is, melyet ez a kifejezés rejt magában:

ÁLMOS- AZ "ÁLDOZAT"

Tanulmányomat azokkal a hivatkozásokkal kezdtem, amelyekkel vádolom történelemhamisító "történészeinket" Álmosnak mindenáron való "feláldozása" miatt. Itt, a befejező sorokban hangsúlyozni kívánom azt a valóságot, mely szerint: a "magyarnak" nevezett történetírás judai-keresztény hitet valló, annak szellemében író és mindenkor a judai érdeket szolgáló -mondhatni "magyarellenes" - papok tollából táplálkozik, mint Inchoffer Menyhért és Pray György jezsuiták és az őket követő Timon Sámuel. Kiegészítette ezt - az így szinte dogmává tett - történelemhamisítást 1917-ben Róheim Géza, aki az anarchista elveket valló FREUD hatására, "a magyarság jövőjének érdekében, pogány rítus szerint, szintén "feláldozottnak" hirdeti Álmos nagykirályunkat".

Ennek a "rituális gyilkosságnak" indokolására még a misztika értékeinek jelentését is megváltoztatják. Erre nagyszerű példát szolgál Dümmerth (az említett könyvének 126. oldalán), ahogy így ír: "Istenségnek tetsző áldozat csak oly személy feláldozásával mehet végbe, aki az Istenség előtt kedves. Ennek az Istenség előtti *kedvességnek* jele a KARIZMA- Isteni kegyelem. "

Tudatos meghamisítása ez az axiómák, tehát változtathatatlan és félreérthetetlen meghatározások egyikének, mert: A KARIZMA: a teokratikus uralkodási rendszer hiedelme szerint: "Istentől kapott, földi uralkodásra való küldetés, Isten jóságának és Igazságának érvényesítésére és gyakorlatára való kiválasztás, hogy úgy legyen minden a földön, miképpen a Mennyben is, irgalmassággal és áldozat nélkül."

A magyarság igaz történelme azt mutatja, hogy népeink egységét és jólétét mindenkor a karizmatikus származásukat valló uralkodóink biztosították. Olyanok, akik hittek küldetésükben. Akik az "ÉG FIAI" voltak hitük szerint, és Isten kegyelméből nyert hatalmukat valóban "istenesen" gyakorolták. Népeink ezt a "karizmát" a NIMRUDI eredettel ismerték el uralkodóik Istentől nyert kiválasztásának, és ennek legnagyobb és a fél világot uraló birtokosa éppen ATILLA volt. - Így válik érthetővé a Keleti Magyar Birodalomban és a Kárpát-medencében lefolyt "Atilla-ivadékok" elismerése és vetélkedése is. És pontosan itt van és ebben a "vetélkedésben" lelhető meg Álmos igaz története is.

Nagyon nehéz ma már megállapítani az akkori események történelmi sorrendjét, mert-erre vonatkozólag-csak a szájhagyomány és a földrajzi elnevezések őrzik azok emlékét.

Annyit biztosan tudunk, hogy a régi, sziklamezei hunok fejedelmi leszármazottai székhelyüket a Bodrog környékén, Zemplénben és Ungváron erősítették meg és itt, az Álmos idejében élő "OND" -Atilla-ivadékként -Álmossal egyenrangúnak tartotta magát. Nem ismerte el Álmost uralkodó királyának.

Álmos az Ister-Gami székhelyéről irányította az ország ügyeit és megteremtette az "egységes nemzetet", de a Bodrog-Zempléni hunok elkülönítették magukat ettől az "egységtől". Álmos bölcsességének sikerült áthidalni minden meg nem értést és minden igyekezete az volt, hogy végleges békességet teremtsen, hiszen egyre jobban közeledett a régóta tervezett és Árpád által vezetett végleges hazatérés ideje. Éppen ezért személyesen akart találkozni OND fejedelemmel és vezértársaival. A zempléni és bodrogi nép szájhagyománya szerint: "az árpádi hazatérést váró és elébe induló nagykirályt Álmost - OND vezér tőrbecsalta".

Erről a tőrbecsalásról megemlékezik a 14. században írt Kálti Márk Krónikája, és a szintén ebben az időben készült Nestor Krónika is említ egy Álmos elleni lázadást.

A szájhagyomány szerint OND találkozóra hívja Álmost Zemplénbe és Ungvárra, de a Bodrogközben orvul megtámadja a nagykirályt, Álmost, és jelentős számú harcosokból álló kíséretét.

A "Bús-Mező" őrzi ennek az orvtámadásnak emlékét a Bodrognál lévő SZOMOTOR mellett. Álmos és kis serege szembeszáll a nagyobb erejű orvtámadókkal, de Álmos itt leli hősi halálát karddal a kezében.

Utána jövő vezéri sereg - BORS vezérlete alatt - átkel a Bodrogon. Elfogják a lázadó OND-ot és lefejezik.

Álmos halotti torát a TOR-HEGYEN tartották, és SZOMOR-on temették el. Ebből lett a néphagyományban TOR + SZOMOR - SZOMOTOR.

Ne gyalázzuk meg tehát Álmos emlékét azzal, hogy őt saját népe áldozta fel, mert a testvérharc hősi halottja ő, a "testvérharc" áldozata. Nem láthatta meg hős fiát - Árpádot -, akinek fogadását előkészítendő indult OND találkozójára. Legnagyobb hősünk ő, aki "hetvenen" felüli életkorában is karddal a kezében, a magyar igazság és a magyar egység védelmében halt hősi halált.

Ezt a szomorú és a néphagyományban így fennmaradt történetet igazolja dr. Dienes Adorján, pápai kamarás könyve: "A honfoglalás története Erdélyben és Bodrogközön" (Nagykövesd, 1933.), melyben azt írja, hogy: "II. Endre királyunk 1213-ban meglátogatta Álmos sírját Szomotoron." Anonymus szerint: "Árpád az Ung folyónál veszi át a fejedelemséget Álmostól." Ez valóban így lehetett, mert hazaérkezve, itt tudta meg az UNG-nál, hogy mi történt, és apja sírjánál lett az új fejedelme a Kárpát-medencei Magyar Birodalomnak, mint egyetlen Atilla-ivadék.

Szeretném még azt az érdekességet itt említeni, hogy a BODROG ötágú. Az OND, Tapoly, Laborc, Latorc és Ung folyócskákból tevődik össze. Olyan "vezérhez" illő nevek ezek, és - tekintve, hogy OND volt a lázadók fője - talán ezek a nevek őrzik a testvérharc vezéreinek az emlékét. Árpád hazatértével az országnak ez a része valószínűleg szakrális területként lett tisztelve, mint Álmos utolsó küzdelmének és sírjának helye. Azért rendelkezik oly gazdag sírleletekkel, miképpen azt az előbbiekben említettem. De nézzük meg azt is, hogy mit mondanak korunk régészeti felfedezései és hogyan értékelték ki azokat a szintén valamilyen "érdek" szolgálatában dolgozó "szakemberek"...?

Zemplén határában, a Szélmalom-dombon a szlovákok honfoglaláskori sírokat találtak 1964-ben.

Egy "lefejezett" fejedelem sírhelyét, és hozzá közel egy tömegsírt ástak ki. A kiértékelésre meghívták a magyar régészeket is, mert a fejedelmi sírt Álmos sírhelyének, a tömegsírt pedig szláv szolganépekének vélték. -A magyar régészek között Fettich Nándor is ott volt, akivel éppen amiatt szakadt meg minden kapcsolatunk, mert Fettich is úgy vélte, hogy valóban Álmos sírhelyét találták meg.

Nem tudtuk megérteni Fettichnek ezt az állásfoglalását, mert abban a sírban, amit ő is Álmos nagykirályunkénak ismert fel, egy lefejezett. tömzsi, kicsi ember csontváza volt. Levágott feje a lábánál, és kardja, markolatával a bal lába alatt, keresztben, távol a jobb kezétől volt, de a ruházati díszítések maradványai valóban nemzetségfőt jellemeztek. Fettich korunk legkiválóbb régésze és történésze volt, aki tökéletesen felismerte és elsajátította a hun-avar-magyar ötvösművészet módszereit is, tehát tudnia kellett azt is, hogy:

Anonymus és a Methód-legenda Álmosról azt írja: "egy fejjel magasabb volt harcosainál". Tehát Álmos nagykirályunk nem volt tömzsi, kis termetű emberke, mint akinek maradványait a zempléni sírban találták. Így ez nem Álmos sírja, hanem a "lefejezett" lázadó Ond vezéré, akiről a néphagyomány is megőrizte azt, hogy- mint becstelen lázadót- "lefejezték", és a sírban fejét a lábához tették. - Így a tömegsír sem szláv szolganépeké, hanem OND hunjaié, akiket Álmos vezérei, a lázadóknak járó elhantolással, tömegsírba dobáltattak.

Persze az évszázados "magyarellenes" történetírás azonnal közhírré tette a "feláldozott Álmos" sírjának "bizonyítékait", és a hírlapok (Tükör és Népszabadság) is "cikkeztek" róla, az "Élet és Tudományban" pedig egy Jánossy István "Árpádot apagyilkossággal vádolja".

Felfedezhetjük itt ugyanazt a "receptet", mellyel ATILLA nagykirályunk nagyságát, egyéniségét, "Európát látok" szándékú bölcsességét egy műveletlen barbár szintjére kívánta süllyeszteni. Hát ugyanez vonatkozik arra a szándékra is, mely a magyar népet istentelen csürhének akarja beállítani. Olyannak, akik rituális gyilkossággal vetnek véget nagykirályuk életének. Ne hagyjuk nemzeti önbecsülésünket ily mélypontra vinni, mert nálunk - már Nimrudtól kezdve - szakrális királyok uralkodtak az Istent mindig dicsérő népünk felett. Rituális királygyilkosság a semita népek sajátja. Ott fojtották meg selyemzsinórral a nekik meg nem felelő uralkodókat - teljesen függetlenül attól, hogy öreg volt vagy fiatal. A magyari népek mentesek voltak minden "semitizmustól" mindaddig, míg - vesztünkre - I. István nyakunkra nem tette a judai-kereszténység szolgajármát. És pontosan ez a judai-keresztényi szolgajellemű gondolkodás befolyásolta történelemszemlélet akarja mindenáron szakrális nagykirályunkat. Álmost. az "Ég Fiát" -Jehova kedvére valóan- lemészárolni.

Ne hagyjuk! - Védjük meg a MAGYAROK Istenének méltóságát!

HONFOGLALÁS VAGY "HAZATÉRÉS"...?

Talán szokatlan, hogy ennek a fejezetnek a címét egy kérdéssel adom meg, de az elhatározást erre egy köztiszteletben álló és igen megbecsült tudósunk- dr. Makay János - írása adta meg, amit az "Új Demokrata" ez évi 14. számában így olvastam: "Summa summarum, a múlt század végén parlamenti törvénybe iktatott honfoglalás-elmélet a kiegyezés utáni liberális konstrukció. Néhány érdeme ellenére nemcsak liberalizmusa miatt járt el felette az idő, hanem életkora miatt is. A tudományok rohamos fejlődésének évtizedeiben elméletek a maguk teljességében nem maradhatnak változatlan érvényben száz évig...

..a magyar őstörténetet, a honfoglalást és további sorsunk útját egy másik, valóban magyar nemzeti elmélet jobban le tudja írni. Ez nemcsak nyelvünk eredetét veszi figyelembe, hanem bonyolult etnikai és embertani származásunk minden ágát-bogát, sőt még az 1896. VII. cikkellyel törvénybe iktatott, liberális tudósok által kifundált honfoglalásmodell egy részét is.

Ez a millenniumi elmélet azt mondja, hogy talán még 894 őszén, de legkésőbb 895 elején a magyar törzsek, élőkőn Árpád fejedelem lovasságával a Vereckei-hágón át leereszkedtek az Alföldre, aminek emlékét a magyar hagyomány mint Árpád diadalmas honfoglalását őrizte meg. Ez a százéves honfoglalásmodell uralja mindmáig a tankönyveket, nemzeti tudatunk jó részét és a tudományos közéletet, csak erről tud az esetenként némileg azért gyanakvó külföldi. Mai liberálisaink is ezt fogadják el nemzeti alaptantervük számára, hiszen jórészt liberális elődeik csinálták, bár felgyülemlett tudományos buktatóin és magyarságán csak mosolyognak, sőt egyre inkább gúnyolódnak.

(Lásd éppen a millenniumi emlékművel vagy a Feszty- körképpel kapcsolatos gyalázkodásaikat.) Felmerül tehát a kérdés: nemzetünk eredetével bárki származása és igénye szerint és a tényektől függetlenül azt csinálhat, amit akar? Legújabban a kora Árpád-kori tömegekből, a köznépi temetők magyarjaiból Kristó Gyula egyszeriben csak úgy szlávokat gyárthatott? Megindult volna a végső támadás a magyar létezése ellen? (MAKKAY JÁNOS Demokrata 1996/14)

Ebből a közleményből én azt értelmezem, hogy dr. Makkay a magyar létezést a történelmi igazság, vagy jobban mondva igaz történelmünk ismeretének és tudásának függvényévé teszi, és ez igaz!

Ugyanis a "honfoglalás" definíciót a minket elnyomó Habsburg hatalomtól kaptuk és ugyancsak ők engedték meg azt, hogy a "Vereckei szoroson" szivároghattunk be Atilla földjére, miután a történelmi ködből elővarázsolt besenyőkkel jól megzavartatták őseinket.

Ezt nevezi dr. Makkay "honfoglalás-modell"-nek, mely máig is uralja a tankönyveket.

De ebben a - történelemnek tanított - "honfoglalás- modell"-ben igen nagy hézagok vannak, és ezek érvényét igen fellazítják. E "lazaság" következményeként teszi fel dr. Makkay azt az időszerű kérdést, hogy: "nemzetünk eredetével bárki származása és igénye szerint és a tényektől függetlenül azt csinálhat, amit akar?"

A "tényeket" ismerve, jelen írásomban javaslatot teszek ebben a "honfoglalás-modellben" észrevehető a történelmi folytonosságot megszakító és a logikát nélkülöző adatokban lévő hiányok betöltésére. Olyan hézagok ezek, amelyeket a feltett kérdésekre adott történelemhű feleletek tudnak csak betölteni, és így alaposan megváltoztatják az eddigi hiányos "honfoglalás-modell" erőszakos megállapításait.

Igen nagy szükség van igazságos és hiteles történelmünk tanítására. Olyan történelemre, mely nem a judai- kereszténység szemszögéből nézve értékeli ki a hajdani eseményeket. Szinte figyelmeztetésként mondom ezt, mert a Magyar Katolikus Püspöki Karnak az 1100. évfordulóra adott körlevelében így olvasom:

"A magyarok letelepedését segítette az európai népek mélységes válsága is. Kelet és Nyugat keresztényei között szakadás támadt. Róma és a pápaság politikai krízisektől szenvedett, Nagy Károly keresztény birodalma szakadozott. A történelem ura nagy megrázkódtatások között készítette elő Európa megújulását. A keresztény nemzetek vallási megtisztulása, az új nemzetek Krisztus hitére való megtérése ebben az évszázadban vajúdott és született meg. E folyamatban lett a kalandozó magyar nemzetségekből országot alapító keresztény nemzet. A magyar nép megtérése hozzájárult Európa békéjéhez, megújulásához, és új rendjének megszilárdításához.

A magyar honfoglalás és letelepedés ideje egész Európa evangélizációjának nagy korszakához tartozik... Egykor a honfoglaló magyarok közé bátor és áldozatos misszionáriusok érkeztek. Ma arra van szükség, hogy a magyar keresztények papok és világiak - áldozatos szeretettel segítsenek mindenkit, aki hazánk polgára és vendége, vagy aki itt talál menedéket."

E körlevél a Szent István-i térítés után 1000 évvel is "pogánynak" minősíti Árpád hazatérő népét, és nem ismerik el ma sem, hogy őseink Jézus-hitű, igazhitű keresztények voltak, és 1000 év után is segítik és előnyben részesítik a "vendégeket", akik nem magyarok.

Ajánlom itt a "Betlehemi Herceg - a Pártus Jézus" című könyvemet olvasásra, melyben ismertetem őseink Jézussal megújult vallását is.

Itt most a következő kérdésekre fogok feleletet adni:

I. Mi volt "Álmos" eredeti neve, mert ily nevet hagyományaink nem ismernek. Ezt az utókor adta, hivatkozva Emese álmára

2. Ki volt ennek az "Álmosnak" a felesége, vagyis ki volt Árpád édesanyja? - Valószínűleg a "rovásfákon", melyeket I. István térítése elégetett, ez mind rajta volt, és ezek az adatok talán nagyon hátráltatták a "térítés" menetét. Tehát el kellett pusztulniok.

3. Ki volt Árpád felesége? - Igaz lehet-e Padányinak az a feltevése, hogy kétszer nősült?

4. De megkérdőjelezem az Árpádi honfoglalás útvonalát is. Valóban "Verecke híres útján" jöttek be a Kárpát-medencébe? -Lehetséges ott olyan ökrös szekerekkel átjönni, mint amilyeneket a Feszty-körképen látunk?

Hát ezekre a kérdésekre keresem a feleletet. Jó forrásadatokra támaszkodom. De - ha nagyon ellenkeznek állításaim az eddigi ismeretek adataival -, vegye az olvasó egyszerű "forgatókönyvnek" írásomat, hisz a "Honfoglalás" megfilmesítésére legalább féltucat "forgatókönyv" van készen, mindegyik a saját történelmi "nézetével". Előadom tehát itt hézagtöltő javaslataimat az alábbiakban.

ÁLMOS

Az a történelmi személy, akit ilyen néven ismerünk, Kárpát-medencei létünk legfontosabb alakja. A hiedelemmé vált "Turul hagyomány" megtestesítője, az isteni eredetű szakrális nagykirály. Tehát lényegtelen a valóságot feltáró történelemszemléletben az, hogy szülei milyen nevet adtak neki, de ősi nyelvünk szerint a nevekben rendszerint ott van a hivatásra való rendelés is. Így talán többet megtudhatunk ennek a "nagykirályunknak" valóban hézagos történetéből akkor, ha az eredeti nevét is megismerjük. Azért gondolok itt a névben fellelhető hivatásra, mert szinte párhuzamos szándéka az Emese álmára vonatkozó és abban gyökerező "Álmos" elnevezés, melyet talán a rovásfákat elpusztító, idegen érdekű történelemírás munkájának gyaníthatunk.

Nagy Sándor Kászon szerint Álmos eredeti neve: "Ögyéd" (Egyed?) Nyelvészetileg elemezve ez összetett szó, így: "ögy(egy)+éd(ed)". "Egy(ögy)" jelentése ma is "egy". "Éd(ed) sumer-magyar nyelvünkön: "kiválasztott"-at jelent. (Akkád "elu". Innen a főpap - "elu-kalu", mely a mai "előkelő" őse. [L. 381.))

Tehát "Ögy-éd"(Egy-ed)jelentése: "egyetlen kiválasztott", és ez a név tökéletesen jelzi a mai "Álmos" nevű szakrális királyunknak a hivatását, amit ő életében, csodálatos bölcsességgel, be is töltött.

Hogy a 2. pont kérdésére felelni tudjunk, megint Nagy Sándor Kászon kinyilatkoztatásához kell nyúlnunk, ahol ő Álmosnak (azaz Ögyéd) feleségét "Mártának" nevezi, aki görög származású és ez a Mária Árpád édesanyja. -Tudom, hogy igen nagy meglepetés az olvasónak ez az adat, de már hivatkozhatunk egy másik feltevésre, amit Padányi ír le a "Dentumagyaria" c. könyvében, ahol a "történelmi logikára" hivatkozva állítja, hogy "Álmos valamelyik onogur törzs uralkodójának a lányát vette feleségül, és így biztosította a politikai szövetséget".

E sorok írójának véleménye az, hogy az "onogur" elnevezés önkényes, és ez a nép azonos volt Dentumagyaria szabírjaival. Nem "onogurok", hanem "unug-uri" (azaz a sumír Uruk városból származók), és itt nem volt szükség "politikai szövetségre". - Talán forduljunk Bizánc felé. Ugyanis a Kaukázustól a Donig elterülő DENTUMAGYARIA hatalmas és vitéz harcos nép Bizáncnak és a talmudista államcsínnyel zsidó állammá változott Kazáriának volt ellensége. Amikor aztán Harun al Rasid utóda - Mamun Kalifa - 825-ben megveri a kazárokat, valószínűleg már létezik egy arab-szabír megegyezés a kazárok ellen, mert Álmos apja, Ügek, még az arabok Kazária elleni támadása előtt elfoglalja a Krím-félszigeten lévő SZUROS-t a kazároktól, és 834-ben a kazárok már védelmi vonalat építenek ki az alsó-Donon a szabírok, azaz dentumagyari hatalom ellen. Ne felejtsük el azt, hogy a század eleje óta Kievben hatalmas szabír kovácsipar létezik, ahol a "mágikus kardokat" gyártják a szabir "tarjánok" (kovácsok). Ezt külön törzs, a "tarchán" (tarján) végezte, és éppen ez a "kardszállítás" az alapja az arab- szabír baráti viszonynak. A kardgyártás biztosítására Ügek Kievet erőddé alakítja át 838-ban (Egyesíti az eddigi Csák, Keve és Geréb nevű várakat), és megfelelő helyőrséggel látja el minden esetleges támadásnak kivédése ellen. Ez fontos is, mert a kardgyártás hatalmas ütemben folyik. A következő évben kiélesedik a bizánci- szabír ellentét, és így Ügek 839-ben támadást intéz az aldunai bizánci települések ellen és azokat elfoglalja. Itt sok bizánci foglyot ejt, köztük az aldunai települések kormányzóját is, aki a bizánci császári ház egyik tagja.

Most Itt következik talán a legnagyobb történelmi hézag, mert Ügek fia- Álmos (Ögyéd) - megnősül, 840-ben már Kiev ura, ahol 841-ben születik első fia, Árpád. És a kievi kovácsipar kardjaiból Bizánc is kap. A történelemírásunk nem közöl erről semmit, és talán ezért panaszkodik Moravcsik, hogy a magyar történelemkutatás elhanyagolja a bizantologiát és nem foglalkozik a bizánci okiratok olvasatával.

Talán azért teremtődött meg ez a negligencia, mert van egy császári oklevél, a St. Danis-i papirusz. mely hivatkozik "császári szinten" létesített "turk- bizánci" kapcsolatokra.

Ha ezt az adatot hozzákapcsoljuk Nagy Sándor Kászon írásához, akkor készen van a forgatókönyvbe is beillő történelmi esemény, melynek innen is látható részlete az, hogy Álmos feleségül veszi az aldunai bizánci települések foglyul ejtett kormányzójának a leányát, aki mint a bizánci császári dinasztia tagja, személyesen kéri Álmostól édesapjának szabadon bocsátását. Közismertek voltak szépségükről a bizánci hercegnők, és történelem nincs romantika nélkül. Így viszi Álmos Kievbe feleségét, Mária görög hercegnőt, aki 841-ben megszüli első fiát, Árpádot, -Azt hiszem, meg kell változtatni a "krími háború" nevezetű esemény indokait. Erről azt tanítja történelemtudományunk. hogy Bizánc és a szabírok között történt és a szabírok elfoglalják az egész Krim-félszigetet. Itt valójában Bizánc remek politikája érvényesül, mellyel biztosítja Krím birtokolását és megóvja attól, hogy azt az arabok elfoglalják. Bizánc tudja, hogy Dentumagyaria és a kalifák között békés megegyezés van, és így a szabír birtokot képező Krím nem fog kapni arab támadást. Tekintve, hogy ez az időpont (860.) már Árpádnak nagykorúsági idejébe esik, ez valószínűsíti Árpádnak szoros kapcsolatát a bizánci császársággal és érthetővé teszi az ún. "Honfoglalás" megtörténtének körülményeiben a bizánci szövetséget, de nem úgy, amint azt történészeink kiagyalták. Ennek részletezése előtt azonban talán a 3. kérdésre kell feleletet adnunk és közölni "forgatókönyvünkben" Árpádra vonatkozó történéseket, melyek alapjául azt a tényt kell vennünk, hogy édesanyja bizánci hercegnő, és így a császári házzal rokonságba került idegen fejedelmeknek megvolt a "helyük" a bizánci udvar protokollja szerint létező ún. "uralkodók családjában". Ebben a méltóságban elfoglalt helyüket a császár részéről őket megillető megszólítások különböző árnyalatai határozták meg. (Testvérem, barátom, fiam stb. - de lehetett "komes" vagy "dux" Is.) Valószínű az, hogy Árpád címe a bizánci császári házban "dux" volt, mert a bizánciak ezt használták még az István által felnégyelt Koppányra is: "dux Kopan".

De éppen itt kell egy összehasonlítást végeznünk a dentumagyariai magyarság hitvilági minősítése tekintetében. Miképpen lehetséges az, hogy Bizánc, ahol a császár nemcsak a világi hatalom legfőbb birtokosa, hanem bizánci felfogás szerint Krisztus földi helytartója is, aki a patriarcha és a klérus felett áll, kinevezi a püspököket, zsinatot is ő hív egybe... sohasem nevezte Dentumagyaria lakóit "pogánynak", és annak ellenére, hogy Bizánc közös világi és egyházi feladata volt a "térítés", Dentumagyarla "furk" népét sohasem nevezte "pogánynak" és "megtérítése" érdekében semmiféle intézkedést nem tett?

Ugyanekkor Róma a Kárpát-medencébe visszatért Álmos-Árpádi véreink ellen a legkegyetlenebb inkvizíció segítségével végzi a "térítést", miután I. István meglazult dereka meghajolt a "kereszténységnek" nevezett római vallás előtt. Ez csak úgy értelmezhető, hogy Bizánc felfedezte a szabír- magyarság istenes hitében a jézusi tanításoknak a doktrínáit, és ez azonos volt a bizánci kereszténységnek az ún. "képrombolási" időszakában érvényesített vallási felfogással, így a "turkok együtt imádkoztak a bizánciakkal". III. Michael császár 843-ban kelt rendelete visszaállította a képek, szobrok tiszteletét ugyan, de a két nép közös formájú imarendszerén ez már kevés változtatást hozott addig, míg népünk "hazatérési" és az ázsiai visszamaradottaknak az elrendeződési mozgása megkezdődött.

Így érthető meg az, hogy Álmos (Ögyed) és fia, Árpád, a bizánci császári családban keresztény uralkodókként kapták meg helyüket és az ezzel járó tiszteletet és támogatást is. Ez a helyzet pedig még jobban megerősödött akkor, amikor 867-ben a Makedon dinasztia kerül uralomra, melynek első uralkodója a lovászfiúból lett I. Basileus volt. Pedig az ő címe "divus imperator", azaz "szent" volt, aki egyenlő az apostolokkal. VI. (bölcs) Leó (886-912) is fenntartotta ezt a kapcsolatot, és majd látni fogjuk, miként segíti a Kárpát-medencébe hazatérő népünket. Az arabok bizonyos "fékentartása" volt a dentumagyariak válasza Bizánc kedvességének viszonzására, és ez Álmos és Árpád politikai éleslátásának és államférfiúi nagyságának bizonyítéka. Ebben viszont az araboknál garancia volt a kazár-szabír ellenséges viszony is, hiszen egyrészt szabír fegyverekkel voltak a kalifák seregei felszerelve, másrészt a szabír-magyarok nemcsak ellenségei voltak a kazároknak, hanem a kazár felkelőket, a talmudi törvények bevezetése ellen fegyverrel tiltakozó szabadságharcosokat is támogatták. Így addig, míg Dentumagyaria létezett, az arabok mérsékelték Bizánc elleni magatartásukat és az elzsidósodott Kazáriát háborgatták.

De Álmosnak a bizánci császári házba való "benősülését" akarta a zsidó kazár kagán ellensúlyozni, amikor a Bíborbanszületett Konstantinhoz sikerült zsidó leányt feleségül szerezni. E sorok írója itt látja a gyökerét mindannak a "turk"ellenességnek, melyet - jó 100 év elmúltával - ez a "Bíborbanszületett" a turk népről mond és ír.

Ezért nem lehet bizonyítéknak elfogadni Konstantin írásait a magyar múltra vonatkozóan, de az elmondott bizánci kapcsolatunk azt is megmagyarázza, hogy a finnugoros történetírásunk lapjain Árpád és népének "hazatérése" egy üldözött és szervezetlen népség menekülésének van feltüntetve. A végnapjait élő zsidó Kazária viszont "hatalom" itt ebben a "magyar" történetírásban. és az a bolgár cár- Simeon-, akit a Hóman-féle Magyar Történet "vaskezűnek" említ, majd csak a 10. század elején foga az agyondicsért bolgár "virágkort" fokozatosan és lassan kibontakoztatni. Árpádról csak annyit tudunk, hogy fiai: Levente. Tarhos, Üllő és Jutas. Feleségéről sehol adatot nem találunk. Egyedül Nagy Sándor Kászon írja, hogy "Árpád felesége sabír- magyar fajtából való" (ő "médgyőr"-nek nevezi), de azt is megtudjuk tőle, hogy "Árpád beszélte a bizánciak nyelvét", tehát tudott görögül.

Ez a bizánciakkal való közvetlen tárgyalások lehetőségét biztosítja, ami annyit jelentett, hogy Árpád - minden tolmács nélkül - közvetlenül magával a császárral tárgyalhatott, hiszen mint "dux"-nak ehhez joga volt a bizánci törvény szerint. De Árpádnak Zsolt nevezetű fia majdnem 20 évvel későbben születik az élő és legfiatalabb gyermeke után. Ebből következteti Padányi, hogy Árpád felesége meghalhatott, és ő özvegyen maradva másodszor is megnősült. Miután pedig Zsoltnak a születése ideje (893) közvetlenül a normannak nevezett vikingeknek Kievben való megjelenése után következik be, és Zsolt kinézésében is rájuk hasonlít, az északi viking faji külsőségeket mutatja, Padányi úgy véli, hogy Árpád második felesége (Zsolt anyja) viking hercegnő volt. Ez lehetséges is, hiszen közvetlenül Zsolt születése után indul meg hatalmas népünknek átcsoportosulása, nagy részének a Kárpát-medencébe való "hazatérése", és az eddig féltve őrzött KIEV, világhíres kovácsiparával a vikingek őrizetére és kezelésébe megy át, de a tarjánoknak nagy része ott marad továbbra is, hiszen 100 év múlva még Géza is innen, Kievből kapja a mágikus kardokat. Megerősítik ezt az arab írók is, akik szerint a kievi magyar kardokat a vikingek szállították le a kalifátusoknak. Árpádnak ez a második házassága- viking részről- egy jól előkészített és politikai célokat is szolgáló elgondolásnak lehetett a megvalósítása, ahol a feleségnek szánt "hercegnő" már készülhetett erre, hiszen a krónikák arról emlékeznek, hogy Zsoltnak az édesanyja magyarul beszélt. Persze a "forgatókönyvünkből" nem hagyhatjuk ki a romantikát itt sem. és ne csak "politikai házasságra" gondoljunk, hanem egészséges és szerető szívek találkozására is.

Mindezek ismeretében most már együtt dobhatjuk az eddigi "magyar" történetírás felé azt a hatalmas kérdőjelezést, hogy valóban

VERECKE HÍRES ÚTJÁN TÉRTEK HAZA ŐSEINK...?

Hogy a valóságnak megfelelő feleletet tudjunk adni erre a kérdésre, meg kell ismernünk a korabeli politikai helyzetet, és az abból logikusan és a magyarság érdekeit szolgáló módon kiértékelhető lehetőségeket megtalálni. Tudom, nehéz feladat ez, de alapul azt kell elfogadnunk, hogy Álmos és Árpád legalább olyan államférfiak és ország-, nemzetvezetésre alkalmas uralkodók voltak, mint a bizánci császárok vagy a hatalmassá lett Arab Birodalom kalifái.

Pontosan itt, az arab terjeszkedésnél kell legelőször alapos körültekintést végeznünk. Ugyanis az arabok nemcsak meghódították már a VIII. században a bizánci birodalom keleti részét, hanem kapcsolatba kerültek a bizánci kultúrával is. Így a damaszkuszi és a bagdadi kalifák a görög filozófia és természettudományi irodalom sok termékét arabra fordították (Aristoteles műveit is), és a görög kultúrát asszimilálva alakították ki a sajátjukat. Így pl. a mecsetek építésében is felhasználták a tulajdonképpen "pártus" eredetű díszítő elemeket és a VIII. században Bizáncban is építettek az ott lévő mohamedánoknak egy mecsetet. Ez Bizánc valláspolitikai nagyságát és bölcsességét is mutatja, mert a bizánci ortodoxia nem vette át azt a judai szellemet, mely a római kereszténységet jellemezte és ma is jellemzi. És mindez abban az időben történik, amikor Bizánc kemény harcokban küzd az arabokkal, akik már elfoglalták Szíriát, Palesztinát, Egyiptomot. Afrika északi partvidékét, és csak a IX. században, minden valószínűség szerint a szabír- arab kazárellenes szövetség következtében, mérsékelődik az arabok Bizánc elleni hadművelete. De Álmos és Árpád ismerik jól az arab erők jövőbeni következményeit, és éppen ez az egyik indokuk az áttelepülésre, Atilla földjére való visszatérésre.

Ezt az áttelepülést Bizánc is támogatja valláspolitikai szempontból. Ugyanis a két "keresztény" központ- Bizánc és Róma egymással szemben nem a "szeretet" törvényét gyakorolják, hanem a lelkeken való uralkodásért vívják szellemi síkon egymással az Ideológiai háborút. Így megy a görög Methód püspök a morvák térítésére az alakulásban lévő Moraviába (a mai bécsi medence), de a rómaiak "zsinatra" invitálják, melynek vége az, hogy Regensburgban bebörtönzik. Tehát Bizánc helyesnek véli a Kárpát-medence elfoglalását olyan nép által, kinek fiai nem római- keresztények. Miután Álmos és Árpád személyileg a "császári házhoz" tartozók, és népük hitvilágát jól ismeri a bizánci ortodoxia, Bizánc támogatása biztosra vehető. Ez pedig az áttelepülés útjának megválasztására döntő érveket nyújt. Ugyanis a dunai hajózás monopóliuma Bizánc tulajdona, és a Duna torkolatánál állomásozó bizánci flotta évenként felhajózik a Dunán a Száváig. De már Álmosnak apja, Ügek biztosította a Duna torkolatánál a szabír végvárat, és ez ott, bizánci és bolgárnak nevezett "turk" környezetben, már 839 óta működik. Történészeinknek az a kitalálása, hogy létezett egy bizánci-szabír szövetséges háború a bolgárok ellen, az eseményekkel nem indokolható. Ugyanis a Duna bal partját valóban nem szláv, hanem a "mi" fajtánkhoz tartozó népek lakják (valószínűleg kunok), és ezeket nevezik MA, egy évezred után, bolgároknak. Mint már írtam, a "vaskezű" Simeon "bolgár cár sem létezik még ebben a formában. Tehát nincs háború és közös bizánci- szabír hadművelet a bolgárok ellen, mert csak Alpár telepedése szándékozik "Bulgáriát" létrehozni a Tisza torkolatánál.

Ez a korabeli helyzet, mely befolyásolja Álmos és Árpád elhatározását. De nemcsak az övékét, hanem az egész hatalmas népünkét, mely a Volgától a Kaukázusig települt. Közéjük kell számítani azokat a besenyőket is, kikkel a finnugoristák "zavartatják és üldöztetik" hazatérő elődeinket. Nincs külön "Besenyőország" sehol. A "mi" népünk tartozékai ők is. De meg kell állapítanunk azt, hogy ezen a nagy területen települt és nem nomád hatalmas népünk ugyanabban a "háborús lázban", nyugtalanságban él, mint korunk népei is élnek ma. Az arab hódítás és kegyetlenség, a zsidóvá lett Kazária állandó intrikája, északról jövő viking- normannok megjelenése, és felettük a ma "ruszoknak" nevezett nép mozgolódása okozta mindezt. Így történt, hogy Álmos-Árpád vezérlete alatt álló hatalmas népünk három részre szakadt.

1. A legnagyobb rész: a Kárpát-medencébe áttelepülni szándékozók.

2. A kaukázusi Magyarországba visszatérni akarók és

3. A "tarjánok", a kievi kovácsipar népe, és az északiak, akikből megalakul majd Magna Hungária népe, ahová 200 év után Juliánus barát is ellátogat.

Álmos és Árpád tehát a következő megállapodásokat, talán szövetségeket kötik az indulás előtt: a) Az északi normann- vikingekkel a kievi kardgyártás védelmére és a kovácsipar folytatására. Ezt indokolja Árpád második házassága a viking hercegnővel, akitől Zsolt születik. b) Az arab kalifákkal arra, hogy hozzájárultak a kaukázusi Magyarország további létezéséhez, azt nem háborgatják. Ennek feltétele a további viking fegyverszállítás és a kaukázusi Magyarországgal való kazárellenes szövetség.

Hogy a Dnyeper melletti "Káta" városok népe csatlakozott-e a hazatérőkhöz, azt ma nem tudhatjuk. Nehéz a szép házakat otthagyni és útra kelni. (Ezt mi tudjuk legjobban, mi, emigránsok.) Azért teszem fel ezt a kérdést, mert ezek a városok szerepelnek a Bíborbanszületettnek kései írásában. De "Zadorogye". vagy helyesen "Szabír-Ögyék" igazolja Álmosnak azt a nevét, amit születésekor a szüleitől kapott. Tehát nem tudjuk, hogy ezekben a városokban települtek csatlakoztak-e a hazatérőkhöz. Mindenesetre ellátták őket tarhonyával, liszttel, tejporral és szalonnával, meg mindennel, aminek gyártását ők végezték.

Úgy vélem, ezek után megkereshetjük a "hazatérés" igaz útját.

Ide illesztek egy szemléltető térképet. (Finnugoros készítmény.)

A krónikáink úgy mondják, hogy "őseink Etelközből telepedtek át a Kárpát-medencébe". A mai "hivatalosok" által készített térkép mutatja, hogy ez az "Etelköz" pontosan ott van, azon a területen, ahová a honfoglalás korában még nem létező "vaskezű" Simeon bolgár cár még nem terjeszthette ki "birodalmát", és így nem gátolhatta a magyarságnak a Kárpát-medencébe való hazatérését, bármennyire is szeretnék ezt a valótlanságot a hazai "történészek" valóságként elhitetni velünk.

Így Álmos és Árpád népének az a része, amelyik a Kárpát-medencébe akart hazatérni, itt, Etelközben, tehát a Duna és a Déli Kárpátok közti "folyóközben" gyülekezett, ami logikus, hiszen - mint már tudjuk - Ügek már előkészítette a Duna torkolata környékén lévő áttelepülési központot, épületekkel, szállási és "áttelelést" biztosító építményekkel, és embernek-állatnak védelmet nyújtott a téli hideg ellen.

A térképre néző és logikusan gondolkodó olvasó most azt kérdetheti: "innen mentek volna északra őseink, hogy a vereckei szoroson összezsugorodva átmásszanak a hegyeken?"

A felelet előtt vizsgáljuk meg a Vereckei- szoros földrajzi helyzetét és helyi adottságait.

A "hágó" magassága 758 méter. Tehát a síkságról 758 méterre kellene "felmászni" embernek, állatnak. Ló és lovas könnyen megteszi, de nem lovas hadseregnek való, hiszen a szoros két oldalán vannak a hegycsúcsok. Északon 1830 m és délen 1130 m magasságúak. Maga a szoros az ÉK- í Beszkidek tartozéka. A Latorca és a Strybe ömlő Oder forrásait köti össze és hossza: 150 km. Kérdezem: lehet-e itt ökrös szekerekkel átjönni és 150 kilométeres úton velük 758 méterre "felmászni"? És miért kellene a Duna bal partján lévő síkságot, ahol víz és legelő is van az állatok részére, hegyes dombvidékkel felcserélni ? (Azért talán, hogy Nemeskürty megírhassa "Verecke híres útjain..." című könyvét?) Itt, a Duna mentén egyedüli nehézség a Vaskapu vidéke, és veszélyesnek is bizonyult a hazatérés idején, mert itt Alpár és bolgárjai valóban megtámadhatták népünket. Ezt azonban Árpád "fürkészői" már jól felderítették, és így az ellene való támadás is előre elgondolt terv szerint ment végbe. Vereckének ily jellemzése után- ismét a logikus gondolkodásra való hivatkozással-felteszem a nagy kérdést:

MIKÉPPEN TÖRTÉNHETETT A "HONFOGLALÁSNAK" NEVEZETT HAZATÉRÉS?

Sajnos itt meg kell kérdőjeleznem Padányi azon elgondolását is, mely szerint kora tavasztól késő őszig sikerült az általa 400.000 főre becsült elődeinknek Dentumagyariából a Kárpátmedencébe átvándorolni.

E sorok írójának meglátásai a következők:

1. Álmos minimális öt évvel az áttelepülés előtt már a Kárpát-medencébe jön, sereggel és nagy kardszállítmánnyal. Itt mint Atilla-vérű egyetlen uralkodó - egységet teremt, és csak a zempléni, volt sziklamezei hun vezérek az ellenlábasai. A nyugatiak által tudósított és leírt és ellenük irányuló "magyar hadjáratok" nem Dentumagyariából, hanem a Kárpátmedencéből indultak, Álmos parancsai szerint. Tekintve, hogy Álmos kardszállítmányokat küldött Kievből, az ő áttelepülése valószínűleg két utat használt a hazatérésre.

Egyik: Kievből egyenesen a Vereckei-hágón át a lovas harcosok és málhás lovaik (szekerek nélkül) és másik: a Duna bal partján az Olt folyóig, és a mellett a 325 m magas Vöröstoronyi-szorost használva, a Marosig (30 km)l, és tovább nyugatnak a Maros völgyében. Itt szekerekkel is jól lehetett "hazatérni", Azért gondolom, hogy Álmos és kísérete erre jött, mert ő előbb megszemlélte a Duna torkolatának vidékén létesített szállás-telepítést, ahol majd a bizánci flotta fogja hajóin szállítani a hazatérők szekereit, ökreit öregestül, asszonyostól és gyerekestül. Ez volt a történészeink által említett szabír- bizánci szövetség és nem a kiagyalt "bolgár háború", ahol a bizánciakkal "cserbenhagyatják" őseinket a történészek.

2. Árpád népének hazatelepítése ennél nehezebb feladat volt, és ezt Árpád - apjának utasítása szerint- két ütemben hajtotta végre.

Első év tavaszától kezdve: gyülekezés Etelközben, az elkészített szállások elfoglalása és a saját (fűthető és szállítható) kamlikok felállítása, az áttelelés előkészítése itt, az enyhébb éghajlatú Duna mentén, amit történészeink másképpen "Kis Szkitiának" (Schytia menor) neveznek. Ide tért vissza szerintük Atilla fia. Csaba is.

Második év tavaszán: megindul a "hazatérés" a Dunán, a bizánci hajóhad szállítmányaként és a Duna mentén. Ne feledjük, hogy "felfelé" hajózni a Dunán csak sokevezős hajókkal vagy a partról lovakkal húzatott hajókkal lehet. Hát így is történt. De Árpád fia- Levente - seregével a Vöröstoronyi-szoroson és a Maros völgyén tőrt előre, és váratlanul hátba támadta Alpár seregét. Alpár maga is megsebesült. A mi harcosaink nem ölték meg, hanem sebeit ápolva gondozták. Így. Alpár és maradék serege is csatlakozik a hazatérőkhöz, és a Vaskapun való átjövetelnek így semmi akadálya nem volt. Itt tért HAZA népünk és telepedett le ősi földünkön, a Kárpát-medencében.

A "hazatérés" áldozata Levente lett, aki halálos sebet kapott az Alpár elleni csatában.

Nagyon jól tudom, hogy a "besenyők által hazazavart" népség hamis történetét borítom fel állításaimmal, de végre tegyük Álmost és Árpádot legalább olyan magasra, és tudatosítsuk mai utódaikban azt, hogy ők is voltak oly tanultak, műveltek, államférfi bölcsességűek, jó hadvezérek, okos királyok, mint pl. a germánok által a "nagy" jelzővel dicsért germán "Károly". De azt nem írják hozzá, hogy ennek a "Nagy Károlynak" ez édesanyja avar "királylány" volt. (Azért írom, hogy "királylány", mert "Nagy Károly" apja valószínűleg nem házasodott a rangján alul.)

A "Honfoglalás"-nak nevezett eseményünk eddig hirdetett történetének cáfolatára irt tanulmányom csak "kiegészítése" annak a sok bizonyítéknak, melyeket az igazság feltárására törekvő magyar-lelkű kutatók egyszerűen csak a magyarság elleni "merényletsorozatnak" neveznek. Hadd idézzek valamit írásaikból (Pap Gábor "bevezetőjéből", Bradák Károly: "Fehérvár - Fehér folt" c. könyvének [Design & Quafity, Budapest, 1995. kiadás] 12. oldaláról): "Vádoló kövek" - idéztük Andrássy Kurta János keserű szójátékát fejezetünk elején. Később merényletsorozatról beszéltünk, nyelvi- területi- történelmi feldarabolásaink kapcsán. De hát miről is lehet szó konkrétabban? Ha valóban egy önmagát korról korra megújítani képes, magasrendű erkölcsiséggel és nem kevésbé magasrendű műszaki ismeretanyaggal felvértezett népség élt ezen a tájon a szkíta- hun- avar(korai)-magyar időkben, akkor napjainkban miért nem ugyanezt tapasztaljuk? Mi tette mára szószegénnyé és finnugorrá a nyelvét, hogyan szakadhatott előbb három, majd hat, s legújabban már nyolc részre az országa, mitől vált földdel egyenlővé királyi központja, különnemű részekből sebtében és durván összetákolttá az uralkodói fejéket? ...a pilisi kövek valóban vádolnak, és a vádlottak vagy akik vádolhatók (esetleg már csak egyenes ági örököseik), valóban köztünk járnak-kelnek, sőt regnálnak ma is, a merényletsorozatnak pedig koránt sincs még vége..."

Pap Gábor szövege után talán jobban megérthető, hogy miért kap a "Honfoglalásnak" nevezett hazatérésünk története ma is olyan beállítást, mely ebbe a "merényletsorozatba" beilleszthető. Így a valóság felderítése a nemzeti öntudat megerősítését szolgálja.

Fontos tehát a "hazatérés" előtti, alatti és utáni történéseinknek az ismerete. Persze abból kell kiindulnunk, hogy azon a hatalmas területen, ahol magyar őseink a "hazatérés" előtt éltek, nem szórványos módon "nomádkodtak", hanem a saját maguk által épített városokban települtek le. Így a hazatérők száma biztosan 2-3 millió léleknél is több volt, hiszen még "két Magyarországot" hagytak vissza a Kaukázus hegyeitől a Volgáig elterülő részen. Természetesen népeink közé sorolnak a besenyők és a kunok is, hiszen a "merényletsorozat" térképein pl. Etelközben hol "besenyőket", hol pedig "Kun-országot" láthatunk a Duna és a déli Kárpátok között.

Ahogyan a szkíta, szabír, sarmata, alán, unuguri, hun, avar nevek egy azonos hatalmas népet jelentenek, úgy hagyománykincsük, Istenszemléletük, szokásaik, harcmodoruk, magasra fejlett műveltségük, remek fémtechnikájuk, csillagismeretük azonossága is saját tulajdonuk, melyet generációról generációra megőriztek és utódaiknak továbbadtak.

Ezt mentette át a hazatérő Álmos-Árpádi népünk, és az így "hazatért" tudás és műveltség ellen indult meg és 1000 éve tart az a "merényletsorozat", melynek még "koránt sincs vége".

Így a "Honfoglalás"-nak nevezett "hazatérésünk" ügyében is tiltakoznunk kell annak hirtelen és menekülésszerű beállítása ellen, mert az valójában hosszú évsorok folyamatosan és tervszerűen végrehajtott eseménye volt, melynek csak utolsó fázisaként kell hirdetnünk Álmos és Árpád hazajöttét. De - miképpen már elmondtam -Álmos évekkel Árpád előtt jött a Kárpátmedencébe az egység megteremtése végett. Vele nemcsak a Dentumagyariában gyártott fegyver- és mágikus kard-szállítmányok érkeztek, hanem az "urusok", azaz a gyógyító táltosok, mágus papok és papnők (bábák) és a gyógykovácsok is. Nagy népünk társadalmának az "életrendjét" kikövetkeztethetjük az időszámításukban található "hét" napjainak nevéből és az eszerint ismétlődő kötelezettségekből, ami napjaikhoz csatlakozott. Vegyük sorra az "ősi" hétnapot:

1. nap a Hét fője: "hétfő", mely a "felkelő Nap" köszöntésével veszi kezdetét. Külön tanulmány szükséges ahhoz, hogy itt, a "felkelő Napban" őseink Jézus Urunkat és a Napba öltözött Boldogasszonyt köszöntötték. Mondhatjuk máris azt, hogy a Jézus Urunk által földre hozott "szeretet- vallás" tudatosítva élt náluk, hiszen Karácsonykor ünnepelték az "új Fény" érkezését a kisded Jézus születésére emlékezve.

2. nap az "urus"-ok (orvosok) napja. Ilyenkor végezték a gyógyításokat, betegek látogatását és orvoslását. Gyógyszerek és gyógyfüvek, kötszerek előkészítését, műtéteket. Az asszonysereg és a "bábák" a gyermekek gondozását végezték, s egyben a Boldogasszonyhoz való imádságos fordulás napja is ez volt, a gyermekek és édesanyák, várandósok oltalma végett. Asszonyok e napon ruhamosást nem végezhettek. A családápolás, bajok gyógyítása és heti nagy tisztálkodás napja volt ez.

3. nap a "szer-adó" (a mai szer-da). Házasságok kötése, született gyermekek "családba fogadási szertartása", eljegyzések, ünnepélyes fogadalmak, szerződések kötése mind e napon történt.

4. nap a boldog munkálkodás napja. Vagyis: mindenki törekedett jól és érdemesen elvégezni a kötelességét.

5. nap Kenyerünk Napja. Az asszonyok e napon sütötték a családnak a kenyeret, és megszegés előtt megköszönték azt Urunk Istenünknek.

6. nap ősapákra való emlékezés és hagyománytisztelet napja. Az elhunytak sírján mécsest égettek, regősök jártak házról házra dicsérni a dicső eleinket és múltunkat.

7. nap vásár-nap. Az adás-vevés napja. Beosztották városonként és falunként a "nagy vásárok" rendezését is.

Ezt a szokást népünk sokáig megőrizte, de a római kereszténység aztán "búcsú" formájában folytatta, és a "vasárnap" a "templomba járás" kötelező napja lett. Ha betekintünk I. István dekrétumaiba, láthatjuk, hogy mily kegyetlen büntetés kapott az, aki elmulasztotta a "vasárnapi templomozást".

Szükségesnek tartottam azt, hogy ne csak a történelmi eseményeket ismerjük meg, hanem őseink lelkivilágába is betekintsünk egy kissé.

Most szeretnék még egy égi üzenetet továbbítani annak érdekében, hogy bekövetkezzen hamarosan

MAGYAR NÉPÜNK LELKI ÚJJÁSZÜLETÉSE

Mi, magyarok, Túr nemzetsége vagyunk. Istent keresők, tökéletességre igyekvők; a nagy világosság, az örök fényforrás: Napunk felé tekintők.. "Fel, fel tehát a magasságba!" Lelketek sorsdöntő pillanatában napbíró tekintettel, sasokként szárnyaljatok! Egykoron mégiscsak vége lesz a hosszú csatának és eltakarodik a rossz, mivelhogy nem bírja elviselni a jóságnak ragyogó, tiszta tekintetét. Fel tehát a küzdelemre: legyőzni a rosszat és úrrá tenni a Jót.

Ti pedig, akiknek értelme immár megvilágosodott - ne tétlenkedjetek, hanem menjetek el mindenfelé, ahol magyarok élnek. Tudásotokból adjatok mindenkinek.

Istenünkért, országunkért, népünkért éjetek és munkálkodjatok mindenkor és minden időben. Így lesz egész életetek és halálotok is áldott.

(Közlöm ezt az "üzenetet" Nagy Sándor Kászon tolmácsolása szerint.)

Szükségünk van megújulásra. Éppen úgy, amiként Bánk bán idejében is történt, amikor a magyar nemzeti újjáéledéssel létrejött nemzeti egység szabadította meg a népet a merániaktól.

De ennek a megújulásnak alapja csak szent hagyományaink ismerete, vallásos kegyelettel való ápolása és igaz történelmünk tudatosítása lehet.


Megnyitva 31081 alkalommal

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások