20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2010 július 08, csütörtök

Fohász nemzetem és az emberiség szellemi újraébredéséért.

Szerző: Bárándy István

 

 Hogyan juthatunk SZERETETHEZ, (ISTENTUDATHOZ)?   

 

Isten teremtői rendjének megismerése, és megélése által. Még pontosabban Isten családi moráljában megfogalmazott módon: a nemi szerepeink tudatos felvállalása által. Erről első levelemben már részletesen írtam. Ezért most csak a legfontosabbat kell  újból elmondanom: a SZELLEMI TUDATOSSÁG fogalmát.
   A férfi szellemi tudatossága egyedüli lehetőség a család érzelmi harmóniájának, boldogságának megteremtéséhez. Az Isten teremtői rendjét ismerő és a szerint élő, ún.napszerepű férfi tudja csak feleségével, s későbbiekben gyerekeikkel együtt a szeretetben élést megteremteni családjában. Ilyentékképpen a napszerepűség szellemileg megvalósultságot jelent, olyan morális magatartást, szellemi erőt, melyben Isten szeretetét megtartó, magához felemelő, lelki emelkedettséget, boldogságot eredményező hatása van.    
   Másképpen szólva: a szellemileg megvalósult férfi a nap fényével besugározza a felesége hold arcát, aki ettől vénuszi érzelművé, azaz önzetlen szeretetadóvá válik. Ennél fogva a megszülető gyerekeinek képessé válik szeretetét önzetlenül, (visszavárás nélkül) továbbadni. Ezáltal ők érzelmileg szabaddá, önállóvá válnak, melynek következtében felnőttkorukra szeretet adásra képes, moralitással rendelkező, felelős gondolkodású, önmagukról gondoskodni képessé, azaz életre valóvá válnak.
   Csak az az anya adhat életet gyermekének, aki a sikeres szülés fájdalmasan felemelő anyai érzésén túl a megszületett gyermekének önzetlen szeretetet képes adni. Mert bennünket Isten szeretete tart meg életben. A nélkül meg életképtelenné válunk. Elhalunk.

   S most gondoljatok hazánkban fellelhető zűrzavaros állapotokra: mi gazdaságilag már nem létezünk. Szeretethiányos állapotunkból szellemi sötétségünk miatt kibontakozni nem tudó, önmagunk sorsán jobbítani nem tudó, kihalásra ítélt nemzet vagyunk.
   A Kárpát Medence őshazánk, a NAGYBOLDOGASSZONY föld anyánk hold arcát a mi napfényünk csak épp, hogy gyengén pislákoló szellemi fénye világítja meg! Hazám férfiai! Ébredjetek szellemi öntudatotokra, mert ennek tartós hiánya következtében kihalásra ítéltetjük egykor dicső nemzetünket!  
   Nincs okunk másra mutogatni, mert ugyan szellemi sötétségünk következtében, de családjainkban generációk hosszú során át mi neveltük ki azokat a szellemileg, morálisan egyre jobban elkorcsosult nemzedékeket, akik szüleik, sorstársaik, nemzetük ellen fordulnak, akár a politika színterén is. Be kell látnunk, a tudatlanságunknak nagy ára van, s a felelősséget nem tudjuk senkire áthárítani. De haragudnunk, s bosszút állni sem szabad nekünk!

   Viszont imádkozhatunk kétségbe esésünktől indíttatott elszánt akarattal! S aki kér, annak megadatik! Imánk röviden így szól:
    Ments meg uram minket a Judeó kereszténység szellemi sötétsége által ránk zúdított további borzalmaktól, valamint a kalmárszellemű mellék üzletágazatától!    
   Bízzunk, és imádkozzunk, mert a magyarok Istene, a Jézus Krisztus velünk van. Ő a Pártus Hun birodalomban, Adiabani királyi család hercegekén öltött testet. A TORINÓI LEPEL dns vizsgálatának tanúsága szerint, a mi vércsoportunk megegyezik Jézus urunk ezer sebből vérző testéből a lepelre tapadt vérével! Egy nemzetbeliek vagyunk vele!
 
   Jézus így szólt, „Az Atya és én egyek vagyunk! Az Atyához rajtam keresztül vezet az út!”

Hazám férfiai, a Mindenható Isten nekünk férfiaknak adta meg azt a nagyszerű lehetőséget, hogy Jézus urunk szeretettanítását, Isten teremtői rendjét megismerve és fokozatosam egyre jobban a szerint élve, nap szerepünket szellemi tudatosságunkkal családunk élén megélve, szeretni tudó, életrevaló, morális, tisztességes emberekből álló országot teremtsünk magunknak! Tudjátok meg! Ily módon mi valóban a teremtés koronái lehetünk, családjaink élén mindazok, akik nap szerepünket tudatosan meg tudjuk élni! Ily módon Isten földi képviselőivé, azaz földi helytartóivá válhatunk. S jutalmunk a családunkban megélhető szeretet és harmónia lészen. Az önzetlenség világteremtő erejének lelkünkben örömteli megélése, mely életre kelti országunkat és az egész világot.  
   A magyarságnak, a jézusi üzenet lelkünkben hordozóinak nagyszerű alkalom kínálkozik arra, hogy szellemi öntudatunkra ébredve a megváltás üzenetét közvetítsük családunk, országunk, s a világ felé is!
 
„Magyarnak lenni cselekvő részvételt jelent a test börtönébe zárt örök lélek iránt.”  
                            Bakos Attila (szakrális ismeretek birtokában lévő magyar író)
 
 Honfitársaim! Velem együtt bizonyára sokan eddig nem tudtátok, hogy a Judeó, vagy zsidó keresztény elnevezés honnan ered?  S azt sem értjük, hogyan kötött öröknek tűnő házasságot a két egymásnak ellentmondó vallási felfogás? Hogyan kerülhettünk mi, nem zsidók, a lenézett gojok, a jó nagy adag felsőbbrendűség tudattal, ortodox felfogással rendelkező Ábrahám népének kebelére? A Jehova Istenüket Tóra szövegének gajdolásával tisztelő, szombatnapot tartó, Isten fiát csak egy goj lenéző felfogásával feszítsd meg-t kiáltó, és könyörtelen kegyetlenséggel kivégző zsidó nép hogyan tehetett szert egy másik Istenhez tartozó nép feletti rendelkezési jogára úgy, hogy házi használatra a Jehova Istenüket is megtartották mindezidáig?

   Ezt az eszement felfogást nem értőket azért, értővé tehette a II. János Pál pápa azon kinyilatkoztatása, mely így szólt: „a kereszténységet a zsidóság fájába ültették”! Úgy gondolom, meg kell köszönnünk a pápa a helyzet zavarosságát tisztázandó, de keserű valóságot igazoló szavait! Mert visszaigazolja gyanakvásunkat,—mely abból származik, hogy a keresztény egyház dogmáin keresztül Istenhitét megélni próbálók egyre nagyobb tömegei szakadnak el hitüktől! Mert a templomban hitüket gyakorlók otthonaikba hazatérve már nem tudják hitüket átvinni családi életükbe, munkájukba, közéletbe –ezért nagyon úgy tűnik hibádzik valami!

   Talán a kertészlegény (Saul ügynök), aki a beoltást végezte, mégsem volt olyan hozzáértő, amilyennek hirdette magát! Nem vette észre, hogy az ártalmatlannak látszó egyszerű ruházatú Isten ember békességet, könyörületességet, a szeretethez jutás útját az egész emberiségnek szóló tanítása neki is szól!
    Nem vette észre a Jahve Istenéhez szokott szemével, hogy most az egyszer az Igaz Istennel találkozott! Ezért „szelíd” erőszakkal Isten fiát betessékelte Ábrahám népének juh aklába, és áldozati bárányt kreált belőle! S a darvini evolúciós fejlődés következtében a bárány hamarosan bűnbakká, a világhatalmi törekvéseik hajtómotorjává lépett elő!  

    Ez a 2000 évvel ezelőtti Isten elleni vakmerő cselekedet meghatározta az emberiség további sorsának alakulását. Az Isten báránya projekt jól működött, a jézushitet valló keleti kereszténységet az eleinknél is alkalmazott módszerekkel a zsidókereszténység váltotta fel.
E két évezred alatt szorgos munkával a világ vezető vallásává, és gazdasági hatalmává léptek elő. Az ő szempontjuk szerint minden úgy ment, mint a karikacsapás. Ez eltartott egészen a hitleri fasizmusig, amikor is, furcsa módon Isten kiválasztott népe is bajba került. Gettókba, lágerekbe, gyűjtötték őket, majd égető kemencékben, tömegsírokban lelték halálukat. S az áldoztok nagyrészt civilek, háborúban nem résztvevők, nők, férfiak, gyerekek, voltak. A II. világháború húszmillió áldozatával sok tanulságot adott az emberiségnek. Az egyik nagyon figyelemreméltó szempont az lehetne, hogy a kiválasztottság, valamint az Isten báránya nem nyújtott népének sem kellő védelmet. A másik pedig az, hogy alaposan melléfogtak a bűnbak kiválasztásánál! Úgy szokták mondani, hogy tökéleteset csak Isten tud teremteni.

 Saul rabbi eddig tökéletesen működő egyház ideológiája a fasizmus poklában használhatatlan gyerekmesévé változott, amit most már az eddig jól használók se vettek komolyan számításba. Ez abból is látszott, hogy a bárány-bűnbak kettős szerep automatizmusában nem bízva, a holokauszt túlélői hosszura nyúlt kezükkel a világ legutolsó szögletébe is eljutottak, hogy egy-egy kapitálisnak igérkező bűnbakot elejtsenek. (szemet-szemért, fogat- fogért)

   Jézus pedig arra inti a bűnbeesett szamáriai asszonyt megkövezni szándékozó sokadalmat, „csak az vesse rá az első követ, ki maga is nem vétkezett!” S a tömeg szétszéledt!   
                     
Sokat nyerne a világ, ha Ábrahám népe többet olvasta volna Jézus tanításait. Vagy esetleg elfogadná a több életről, a karma törvényéről szóló tanításokat. Ennek híján nehéz nekünk külső szemlélőnek a bajba jutotton, s magunkon segíteni. Ezért csak csendben, szemrehányás nélkül azt mondom Saul rabbi népének: aki szelet vet, az vihart kavar! Aki öl, azt megöletik!
Aki megkínoz, az megkínoztatik, aki megéget, azt megégettetik! Aki a Jézushitű, szellemi szabadságát hétköznapjaikban megélő kereszténységet tűzzel vassal a szellemi sötétséget árasztó templomaiba, gettóiba kényszeríti, az maga is gettóba záratik. Aki visszaél erejével, kezére bízott elesettek gyengeségével, maga is elesetté válik. Aki békés népeket leigáz, adósrabszolgává tesz, maga is rabszolgává válik, Aki nem ismeri fel Isten feléje nyújtott segítő kezét, s megfeszítteti, azt meg fogják feszíteni.  

   Az is nagy tanulsága a 20 millió emberáldozatot követelő, Isten báránya projekttel vezérelt 60 éve befejeződött világégésnek, hogy csak a feszítsd meg-t kiáltók kései utódainak bosszúszomjától, jajveszékelésétől van tele a világ! Csak a holokauszt áldozataiért tartják a szemet-szemért, fogat-fogért akcióikat világszerte, még a mai napig is! Nyilván, a másik 18,5 millió áldozat nem az ő kutyájuk kölke!                  
   Az is nagy tanulsága e borzalomnak, hogy kilógott a lóláb! Mármint a zsidó keresztény ember alkotta eszméből! Úgy szól a mondás: az ember a bajban ismerszik meg igazán! És most, ebben a zsidó keresztény, fából vaskarika, vadházasságot összekötöző rablánc gyenge pontjai e világégésben nagyon jól megmutatkoztak!
   Mert amint a Saul projekt eszmeiségét tökéletesen magáénak érző, és a szerint cselekvő Ludovicus Rex Germaniae kései utóda, az árja fajelméletnek bajszos izgága bajnoka, pajeszos tanítómesterét ügybuzgalmában túlszárnyaló cselekedetekre ragadtatta magát, világraszóló botrány lett belőle! Mi rögtön ellenfelek, riválisok, bűnbakok, s még ráadásul újból gojok lettünk! S mi, balga népek, akik a saját egzodusunkat külső kényszer hatására csak belül csendben gyászolhattuk, és e miatt nem maradt elég szellemi energiánk az ő egzodusuk miatt az államilag rendezett ünnepségeinken kellő módon lelkesedni, új nevet adtak nekünk az ő keresztségükben. Mi lettünk az Antik, és ők megmaradtak Szemitáknak!
 Az is tanulsága ennek a borzalomnak, melyet átélt a kereszténnyé lett világ, hogy nem jelent életbiztosítást olyan nemzet tagjának lenni, melynek szent irata, az ószövetség, nem is nagyon virágnyelven, megfogalmazza népének azokat a módszereket, mellyel békés nemzeteket    szőröstől-bőröstől el lehet pusztítani!
   Amint az sem jelent életbiztosítást, ha világelsőként maguk találják ki a térítéseikhez legjobban illő kényszerítő intézkedéseket! Mert lám 2000 év után is akad még olyan, aki akár csak az élvezet kedvéért, mert már mindenki megtért, kipróbálja azokat. Igaz, korszerűbb technológiával, mert haladni kell a korral!
   Az is lehet nagy tanulsága a világnak, hogy nekünk könnyebb és kényelmesebb volt elhinni, hogy azok a farkasok igazából bárányok, mint a juhász körmére nézni! Mert rájöttünk, hogy akkor nekünk is csurran-cseppen valami. S könnyű Katát táncba vinni!
   Az is tanulságos lehet nekünk, hogy csak olyat tehetünk meg büntetlenül másokkal, ami nekünk is jól esne, ha velünk olyat tesznek.
   Az is igazság, hogy addig jár a korsó a kútra, amíg egyszer el nem törik. (szentség törik)
   Az is igaz, hogy mostanság minden, így az a szó is, hogy szent, értékét vesztette, ugyanúgy, ahogy a pénz, amelyik elvesztette aranyfedezetét. S ezzel manipulálhatóvá vált, virtuálissá, amilyen mostanra lett az egész világ. Talán azért, mert ez mostanában a szentek foglalatosságává vált.
   Az is igaz, hogy a magyar nyelv szépsége, értékőrző szerepe abban az is meg mutatkozik, hogy a szentnek tartott fogalmainkra nem használjuk a szent kifejezést! Ezért mi így fogalmazunk: Isten, Mennyei Atya, Jézus, Megváltónk, Szűz Mária, Gyümölcsoltó Boldog Asszony, Magyarország Nagyasszonya.
   Az is lehetne tanulságos a kiválasztottságát vakon hívő, egzodusát megszenvedő népnek, ha megértené, nincsennek véletlenek. Nem kellene hát égbekiáltó igazságtalanság miatt sopánkodni, csupáncsak azért, mert most fordítva sült el kezében a puska!
   Az is tanulságos lehetne nekünk, hogy mi olyan néppel kötöttünk kényszerházasságot, akik nemrég elszenvedett egzodusukat szellemi vakságuk által nem érzik Isten nekik szóló tanításának, azaz nem félik Istent!
   Az is tanulságos lehetne nekünk, hogy ez a vakmerő nép a mi Jézus urunkat dogmájában áldozati báránnyá silányította! És díszes templom-bank épületeiben a Mammon oltárára helyezve az aranygyapjú termelés ágazatában foglalkoztatja. S ezt mi szellemi vakságunk és egzisztenciális kiszolgáltatottságunk miatt szó nélkül tűrjük! S elhittük nekik, hogy a mammon (pénz) imádatával is boldogsághoz lehet jutni. S mostanra már adósrabszolgaként a Judeó projekt zászlóshajóján egyre veszélyesebb vizek felé evezünk!

   De jusson eszünkbe: „Habár fölül a gálya,
                                        S alul a víznek árja
                                        Azért a víz az úr!”
                                                           Petőfi Sándor /Istentudatú magyar költőnk/

Eszméljetek honfitársaim! Mi olyan édenkertben nevelődünk melyet a Jahve isten egy bot csinálta kertészlegény gondjaira bízott, s ő szaktudásának legjavát nyújtva az ószövetségben felsorolt alantas emberi tulajdonságainak összességét kötelező lelki gyakorlatkén palántázta el immáron az egész emberiség lelkében. S most, mikor a termés learatására került sor, s látnia kell, hogy FASIZMUS lett belőle, régi cinkostársuk, Pilátus mentő ötlete jut csak eszébe: mosom kezeimet!
   Eszméljetek Honfitársaim! Mi olyan társaságba csöppentünk, akik dicső múltunk gyalázását szent céljaik érdekében oly tökélyre vitték, hogy már maguk is elhiszik, s ezt mondják is, hogy az Árpád sávos zászlót lobogtató, kétségbeesésükben ősi hitükhöz visszatérni szándékozó honfitársainkat fasisztának nevezik!

                    „A Magyar név megint szép lesz,
                     Méltó régi nagy híréhez  
                     Mit rákentek a századok,
                      Lemossuk a gyalázatot! „
                                                      Petőfi Sándor / Istentudatú magyar költőnk /

   Eszméljetek Honfitársaim! Mi 1000 éve olyan téveszmében kényszerülünk élni, ahol a Judeó projekt felkentjeinek elképzelése szerint a szeretethez jutás módját, az Istentudatosság elérését, áldozataik lelkét élve elégetett testük felszálló füstjén utaztatják abba a magasságba, ahol Isten lakozik!
   Eszméljetek Honfitársaim! Minket olyan csapat fogadott be, és oltatott saját fájába, azoknak a kegyes atyai gondoskodását és vendégszeretetét élvezzük szigorú őrizet mellett, akik a világ teremtését befejezettnek tekintik! Ebből kiindulva, Istenük jól végzett munkájának elismertetéséül vasárnaponként nekünk a Mammon oltáránál egzisztenciálisan térdre kényszerítve, hagynunk kell, hogy még ki is kizsebeljenek bennünket, az önzetlenséget nem ismerő szentjeik.
   Eszméljetek Honfitársaim! Mi olyan téveszmébe gabalyodva közeledünk véső elmúlásunk felé, ahol a judeó projekt felkent papjai a teremtés rendjét, szellemi tudatosság fogalmát, a szeretethez jutás módját, az önzetlenséget, a világ teremtésében Isten akarata szerinti részvétel lehetőségét nem ismerik, nem tanítják, és nem is tudják mi fán terem az: eszik-e, vagy talán csak isszák! De honnan is tudhatnák? Amikor e balga népségről, az anyaszentegyház szentjeiről régtől fogva tudják, hogy sajnálatos módon maguk felé hajlik a kezük!
   Eszméljetek Honfitársaim! Mi e díszes társaság szellemi irányítása által olyan mókuskerékben, a kamatos kamat adósságspiráljában kényszerülünk adós rab-szolgaként, egyre fokozódó sebesség mellet taposni, ahol előre látni, hogy a sebességünk növelésével, csak mihamarábbi kimúlásunkat idézzük elő!
   Eszméljetek Honfitársaim! És álmodozzatok velem, aki a tokaji borkereskedők céh-tábláján kőbe vésve láttam a 4%-os tisztes hasznot feltüntetni! Igaz, hogy ez a nekem tetsző, kőbe vésett céh alapszabály az 1400-as években vésődött, amikoris a tisztes haszon felső határát, nagyon korszerűtlen módon, az állam szabta meg!
   Így a mai nemzedéknek fogalma sincs, hogy mennyivel könnyebb dolga van, hiszen a pénz-szabadpiac diktálta alapkamat változásokat a számítógépek segítségével a világ minden pénzintézete naprakészen követheti. S így mi is megismerhetjük e korszerű piaci igényeket rugalmasan követő módszer előnyeit! Legutóbb is szinte tátva maradt a szánk, elkerekedett a szemünk egy hazai bankfiók tévében reklámozott gáláns ajánlatán, mely kb. imigyen szóla: nagyon szívesen kisegítenék a pénzszűkében lévő névnapi ünnepségre készülő, bármely magyar családot, ajándék vásárlására fordítható 400%-os kamatozású kölcsönnel!
   Eszméljetek Honfitársaim! Mi olyan társakkal evezünk egy hajóban, akik az együtt töltött 1000 év alatt számtalanszor kimutatták foguk fehérjét, népünk és országunk elleni gyilkos, könyörtelen érzületét! Higgyünk hát a szemünknek!

   Az ószövetség lapjairól, a Habsburgokból, a kommunizmus 5 ágú vörös csillagából, az euró zászló 5 ágú, de apróbb aranyszínű csillagocskáiból, a multik áruházainak homlokfalán, és termékeiken az 5 ágú csillagok különböző színekkel díszített, tetszetőssé tett kontúrokban elővezetett logóikból, ( két éve ezek már a karácsonyi üdvözlőlapon is megjelennek egyedüli motívumként, már angyal, és Jézus születésének jelképei nélkül), a regnáló kormánypárt logójából, a keresztény egyház szentjei által menedzselt bank-templom gettóiból ugyanaz a kegyetlenséget, könyörtelenséget jelentő szellemiség vicsorog ránk, melyet összefoglaló módon FASIZMUS-nak lehet mondani.
   Eszméljetek Honfitársaim! A kényszer házasságban, nem hozzánk való társainktól kapott, megszámlálhatatlan pofonoktól állandóan csillagokat látó szemünkre nem hivatkozhatunk Isten előtt, hogy az ő csillagai helyett az önkényuralom csillagait tűztük gomblyukunkba!
 Eszméljetek Honfitársaim! Ha az a puska egyszer már fordítva sült el, megtörténhet ez másodszor is! S ha az a hajó, melyen gályázunk, egyszer süllyedni kezd, nem lesz idő magyarázkodásra! Nem mondhatjuk senkinek, hogy mi csak adósrabszolga beosztásban élvezzük a hajóskapitány vendégszeretetét! Mi velük együtt fogunk elpusztulni!
   A szellemi szabadság békéje legyen veletek!
 
 Hálaadás!


A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások