Az istenek sohasem hazudnak
„Leírható-e a mag csodája, a fa árnya, virága, gyümölcsének íze,
Ég és Föld találkozása, népek törzsének elágazása? Bizonyára nem.
Ezért van szükség regére, táncra és varázsra.”
Az idő béklyójába zárt emberi elme gyakorta esik a szilárd anyag, és a lineáris folyamatok csapdájába.
Holott, a körülöttünk élő „valóvilág” minden rebbenése, a növényi mag csodája, a galaxisok, a bolygók ősi tánca arra figyelmeztet, miszerint, nincs kezdet és nincs vég, csak ciklikusság. Végtelen átalakulás, az elhullás poraiból sarjadó virág, a „virágnak virága”.
A pillanat szárnyainak lihe suhanása, a csend vizeinek múló sóhajtása, és az acélváraink lomha korhadása sem más, mint az „önmagából önmagába gördülő kerék”, az örök körforgás apró rezdülése.
Nos, ebben a finomszálakkal átszőtt, folyton-folyvást lüktető organikusrendszerben keressük mi a helyünket, a fogódzót, a fix pontot, a bizonyosságot.
A modern, felgyorsult jelenünk, a globalizálódó, és mégis egyénekre hulló társadalmunk nem igazán jó pajtás ezen az úton.
Ahol a parancsszó a növekedés, a haszon, a profit felhalmozása, ott elvésznek, elpusztíttatnak a tradíciók, az oltalmat nyújtó közösségek, a nemzetek, a családok. Elvágatnak az összetartó kötelékek, feltépetnek az isteni szövetek, és lelkünk legrejtettebb bugyraiba is betolakszik a gátlástalanság ördöge.
Századok alatt elherdáljuk évmilliók örökségét, s mint rákos daganatot építjük tovább korunk bálványát, az anyagba süllyedés új Bábelét.
Persze, a korlátlan felhalmozás, a kritikus tömeg előbb, vagy utóbb robbanáshoz vezet. Ledőlnek égig érő tornyaink, s dolgavégezetlenül, éretlen gyümölcs módjára szakíttatik le a „világ”.
Mindennek ellenére veszetten hadonászunk a szabadság fáklyáival, felperzselünk öregisteneket, lelkeket, mindent mi ósdi, mégis fázunk. Súlytalan porszemként lebegünk az idegen végtelenségbe, s fáradt kőként zuhan ránk a magány. Már gyűlölni is csak magunkat tudjuk.
Talán, egy haszna van az egész tortúrának, hogy kétségbeesésünkben mélyebbre ásunk, még ódonabb rétegekben keressük töveinket, gyökereinket, magát az Istent, és az elmaszatolt igazságot.
Amennyiben Istenről, hitről beszélünk – a belénk plántált ismeretek alapján -, a primitív ősember félelmeiben határozzuk meg a vallás kialakulásának eredendő okát. Pedig, közel sem annyira szilárdak az élet eredetének, és az emberiség fejlődésének elfogadott doktrínái.
Nincs szándékomban 600 ezeréves feliratokkal (jelekkel), 300 ezer, vagy több millió éves érmékkel, arany és alumínium tárgyakkal traktálni a nagyérdemű olvasóközönséget. Hiszen, a felvethető esetek egy része nyilvánvalóan vitatható lenne, míg a megtalálásuk idejében hitelt érdemlően publikált leletek többsége is, mára az „eltűnt”, „agyonhallgatott”, vagy „tiltott” kategóriába tartozik. Természetesen, teljes egészében nem tagadhatjuk el a „fantasztikus” leletek létezését, elvégre a több száz közszájon forgó eset eleve valószínűsít bizonyos igazságtartalmat.
Azon kívül, képzeljük magunkat egy tudományos körökben ismert, és anyagilag is elismert régész helyébe, aki a több millió éves rétegekben emberi csontokat talál. „Megütötte a főnyereményt.”- gondolhatnánk, mi laikusok. Mindeközben, szegénypára fejében a fintorgó kollégák, az elmaradozó egyetemi meghívások, az átütemezett trópusi nyaralások rémképei kavarognak.
Bizony, így válhat az emberi lábszárcsontból egy „ez idáig ismeretlen majomfajta” maradványa, a mellette heverő pattintott nyílhegyekből pedig változatos törmelékkőzet.
Mindezek ellenében, ma is megtekinthetőek a folyóközi kultúrákat mintegy ezer évvel megelőző, írásjelekkel ellátott tatárlakai leletek, a több ezeréves, élethű dinoszauruszt ábrázolások, vagy a nemrégiben felfedezett, 12 ezer évesre datált „bosnyák” piramisok.
Azonkívül, nincs magyarázat a legmodernebb nanotechnológiát is megszégyenítő, Delhi melletti, 1600 éve felállított, korrózióálló acéloszlop előállítására, a 60 millió mázsányi tömegű Kheopsz piramis építési módjára, az egyiptomi templomok futballpályányi alapköveinek, vagy a Fekete Pagoda 2000 tonnás tetőlapjának beemelésére.
Vagy mit tartsunk a Bagdadi Múzeumban kiállított ókori elemről? Elfuserált dísztárgy, ami véletlenül sikeredett működőképes, elektromosságot előállító berendezéssé? Aligha így történt.
Mindenesetre, az említett „érdekességek” közül egy is elegendő, hogy megkérdőjelezzük a kb. pár 100 ezer éve felbukkanó ember, és a 20-30 ezer évvel ezelőtt is csak kőbaltával hadonászó „unokáinak” elméletét.
Egy szó, mint száz, nem zárhatjuk ki a közismert műveltségeket jócskán megelőző kultúrák létezését, azok pusztulását, az ismereteik egy részének későbbi korokba történő átmentését.
A leírtakat feltételezvén, többen kódolt üzeneteknek vélik az ókori szövegek, mondák (lásd: Ősi történetek, ősi kódok) jelentős részét.
Mindezt elfogadván, nincs ami, visszatartson bennünket a nem ismert, vagy el nem ismert ősi civilizációk üzeneteinek, jeleinek felfedésében, az ősvallásunk titkainak felkutatásában. Mindenekelőtt – igaz, a teljesség igénye nélkül –, át kell tekintenünk világunk valós, vagy valósnak vélt sarokköveit.
Vegyük például a több könyvtárnyi irodalommal, népes kutatógárdával, tekintélyes támogatókkal rendelkező evolúciós elméletet.
Mi tagadás, az iskolai szemléltető ábrákon meglehetősen meggyőzőnek és hitelesnek tűntek a darwini tanok. Mégis, mintha repedeznének az egykor öröknek és állandónak vélt építmény falai. Tény, ami tény – a nagy természetdúlásoknak köszönhetően napvilágra került sokmilliónyi fosszília ellenére -, a felvázolt folyamatok jelentős része mind a mai napig csak a rajzokon létezik.
Ellenben százával jelentek meg mindennemű előzmény nélkül álló, teljesen kifejlett lények, sőt, bizonyos állatok, állatfajok millió évekkel ezelőtt is pontosan a mai állapotukban voltak fellelhetőek.
Problémák mutatkoznak a kezdeteknél is, egyes szakértők szerint az atomokból véletlenszerűen létrejövő fehérjemolekula esélye a 10, a 950-ediken.
(A matematikában az ennél nagyságrendekkel nagyobb valószínűségek is gyakorlatilag nullának számítanak.)
Avagy, kicsit profánabban fogalmazva, az élet véletlenszerű létrejöttének annyi az esélye, mint egy üres sivatagban a homokvihar által teremtett számítógéppanelnek.
Mindemellett furcsa képződményei vannak az élő szervezetnek (pl. az emberi szem), amik több száz „alkatrészből” állnak. Ezen összetevőkből már egynek a hiánya, vagy nem a megfelelő sorrendben történő kifejlődése az egész felépítmény értelmét, funkcióját veszélyeztetné.
Csak játszunk el a „darwini” gondolattal, miszerint az egysejtűből kifejlődött lény „rájön”, hogy fennmaradásához még szükségeltetik valamilyen képesség, majd szép lassan kifejleszti a hozzá szükséges több tucatnyi, különböző sejtet. De nem ám úgy hányaveti módon, szépen tervszerűen, egyiket a másik után. Majd, kb. 43 ezer év múltán az utolsó simításokat is elvégezvén, felkiált: „Jé, emberek, látok!”
Komolyra fordítván a szót, nem tisztünk eldönteni a vitát, mert bizonyára léteznek még érvek pro és kontra, csupán a „tudományos”, az általánosan elfogadott dogmák, a tekintélyből, egzisztenciális elkötelezettségből épített birodalmak gyengeségeire, sebezhetőségére próbáltunk rávilágítani. Nézzük mi a helyzet a teremtéspárti területeken, pontosabban a hozzánk közelebb álló zsidó, és keresztény hittanokban, elméletekben.
Mindenekelőtt kezdjük a Bibliával, az Ószövetséggel, helyesebben a Biblia, mint isteni kinyilatkoztatás szó szerinti értelmezésének dilemmáival. A teremtéstagadók - az írás terjedelméből adódóan - számtalan ponton találnak fogásokat, mutatnak ki ellentmondásokat. A lényegesebbek közé tartoznak a teremtés következetlenségei, miszerint az Isten az állatok után teremti meg a növényeket, vagy, hogy az élet, a teremtés időpontját alig több mint 5 ezer évnyi távolságra teszik.
Már ez a két példa is mutatja, hogy Isten mindenhatóságát feltételezve sem értelmezhető szó szerint a Biblia.
Azt hiszem, pártállástól függetlenül, felnőtt emberekhez illően el kell ismernünk; a Bibliát emberek írták, akik nagy valószínűséggel az alapvető emberi gyarlóságoktól sem voltak mentesek. Többek között ide sorolandóak a kiválasztott nép, a nekik ígért földterület, a „kezükre adott” népek teóriái.
Persze, az már egy másik kérdés, hogy az ilyen, és hasonló elemektől mentesített vázat, a Biblia magját vajon milyen forrásból vették? Isteni kinyilatkozásból, netalán az egyiptomi Naphimnusz és a 104. zsoltár mintájára az ősi múltba vesző népek mondáiból, történeteiből merítették a szerzők? Akár így, akár úgy történt, csak hálásak lehetünk nekik, ennek a csodálatos könyvnek a létrehozásáért, az információk átmentéséért, továbbadásáért.
Íme az Ehknatonnak tulajdonított Naphimnusz, és a 104. zsoltár megfelelő részeinek összeillesztése:
A Naphimnusz
Sötétségben hever a világ, mintha halott lenne; minden oroszlán előjön barlangjából…
De ha feljő a Nap... lefekszenek odvaikba. És megy az ember dolgára, mezei szerszámaihoz, míg este lesz.
A hajók dél és észak felé úsznak… A halak eléd ugrálnak, a Te sugaraid a tenger mélyére hatolnak.
A világ a Te kezedben van, ahogyan megalkottad…
Akkor élnek, ha Te feljössz, ha lenyugszol, meghalnak…
Milyen sokfélék a Te műveid! Te alkottad tetszésed szerint a földet, az embert, minden állatot
104. zsoltár
Ha sötétséget támasztasz éjszaka lesz… az oroszlánok zsákmányért ordítanak…
Ha felragyog a nap, visszahúzódnak. És tanyáikon heverésznek. Az ember munkába indul, és dolgozik estig.
Ott van a nagy és széles tenger! Számtalan lény nyüzsög benne: Ott járnak a hajók…
Mindezek arra várnak, hogy idejében adj nekik eledelt…
Ha elrejted orcádat, megrémülnek…
Milyen nagy alkotásaidnak száma, Uram!
Valamennyit bölcsen alkottad, tele van a föld teremtményeiddel.
A fordítások változatosságát bekalkulálva is, meglehetősen meggyőzőek a hasonlóságok. Mindemellett, Egyiptomnak a Bibliára, a kereszténységre gyakorolt hatását nem célszerű kizárólag a zsidóság egyiptomi kapcsolataira redukálni, hiszen volt olyan időszak, amikor a kereszténység központja Egyiptomban helyeződött át.
Az Ószövetséggel ellentétben az Újszövetség gyakorlatilag kiterjeszti Isten gondoskodását, fennhatóságát az egész emberiségre. Magyarán a héber Jahvét „valódi” Istenné változtatja.
Részben ennek okán, másrészt, a haragos, büntető, a „fogat fogért”, illetve a szerető, a megbocsátó istenképek összeegyezhetetlenségére hivatkozván egyre inkább kétségbe vonják a két szentírás közös tőről való származtatását.
A kereszténységről tudnunk kell, hogy már a kezdeteknél sem volt egységes, homogén vallás. Több irányzata létezett, ilyenek voltak a gnosztikusok, vagy a nesztoriánusok. A különféle iskolák, mozgalmak eltérő álláspontjait tükrözendően több mint harminc evangélium létezett. A Bibliában szereplő négy evangéliumot ezen „dokumentumokból” jelölték ki az utókor számára.
Tekintettel erre a sajátos ókori cenzúrára, a vallás európai bevezetésének körülményeire, valamint - az Ószövetséghez hasonlóan - az evangéliumírók emberi mivoltára, itt sem lehetünk bizonyosak a különféle érdekkörök semlegességét illetően.
(A keresztény hit terjesztése a jól bevált „római módszerrel” történt, avagy az „új” és a „régi” istenek, isteni személyek párhuzamba állításával, az ünnepek szinkronizálásával, majd a bevezetendő vallás hegemónná tételével.)
A jelenlegi, elterjedtebb keresztény irányzatok közül a katolikus az, ami a szempontjaikat illetően további vizsgálatok tárgyát képezheti, ugyanis, mint terjeszkedő, expanzív vallás több elemet átvett a kereszténység előtti hitvilágból, többek között a magyarősvallásból is.
Jó példa erre a perzsa gyökerekkel bíró Mithrász kultusz, ahol az istenség, mint az „ősfény”, a nap képviselője kősziklából, barlangból (más változat szerint egy szűztől) születik a földre. Eszik a fának gyümölcséből, leveleivel takarja el mezítelenségét. Majd szabadon nyargal az önvalója egyik felét, a földi, az anyagi természetű ösztönöket, a „rossz” forrását megtestesítő ősbikán. A bikát uralma alá hajtva visszatér barlangjába, ahol megöli, feláldozza, a „bűn” jelképét.
(Az áldozat végrehajtásakor Mithrász elfordított feje a kettős „természetét”, és nem a helytelenül elterjedt „borzongását” hivatott szimbolizálni.) "A haldokló áldozat testéből születtek mind a jótékony füvek és növények ... Gerincvelejéből csírázott ki a búza, amely kenyeret ád, véréből a szőlőtő, amely a misztériumok szent nedűjét adja." (Eliade II., 254.o.) Végül, dolga végeztével, Mithra a mennybe emelkedik. A történtek ábrázolásainál, a nap és a hold mellett számos asztrológiai elemet is találhatunk, mégis a fő funkciója a későbbi misztikus beavatási szertartások fokozatainak, lépcsőinek előrevetítése lehetett.
A két vallás közötti hasonlóságok sorát gazdagítja még a test, az anyagi élet feláldozása, a kenyér és bor misztériuma, a „vérkeresztség” szokása, Mithra december 25-én (fény születése, téli napforduló) tartott születésnapja, a „szent” királyok glóriás ábrázolása, valamint a perzsanép kiválasztott mivolta. A fentiekkel nem volt célunk a mélyebb elemzéseket igénylő Mithra „rajongók”, kontra keresztények vitájába bekapcsolódni, csupán a vizsgálódásainkhoz nélkülözhetetlen tények ismertetése.
Jó példa erre a perzsa gyökerekkel bíró Mithrász kultusz, ahol az istenség, mint az „ősfény”, a nap képviselője kősziklából, barlangból (más változat szerint egy szűztől) születik a földre. Eszik a fának gyümölcséből, leveleivel takarja el mezítelenségét. Majd szabadon nyargal az önvalója egyik felét, a földi, az anyagi természetű ösztönöket, a „rossz” forrását megtestesítő ősbikán. A bikát uralma alá hajtva visszatér barlangjába, ahol megöli, feláldozza, a „bűn” jelképét.
(Az áldozat végrehajtásakor Mithrász elfordított feje a kettős „természetét”, és nem a helytelenül elterjedt „borzongását” hivatott szimbolizálni.) "A haldokló áldozat testéből születtek mind a jótékony füvek és növények ... Gerincvelejéből csírázott ki a búza, amely kenyeret ád, véréből a szőlőtő, amely a misztériumok szent nedűjét adja." (Eliade II., 254.o.) Végül, dolga végeztével, Mithra a mennybe emelkedik. A történtek ábrázolásainál, a nap és a hold mellett számos asztrológiai elemet is találhatunk, mégis a fő funkciója a későbbi misztikus beavatási szertartások fokozatainak, lépcsőinek előrevetítése lehetett.
A két vallás közötti hasonlóságok sorát gazdagítja még a test, az anyagi élet feláldozása, a kenyér és bor misztériuma, a „vérkeresztség” szokása, Mithra december 25-én (fény születése, téli napforduló) tartott születésnapja, a „szent” királyok glóriás ábrázolása, valamint a perzsanép kiválasztott mivolta. A fentiekkel nem volt célunk a mélyebb elemzéseket igénylő Mithra „rajongók”, kontra keresztények vitájába bekapcsolódni, csupán a vizsgálódásainkhoz nélkülözhetetlen tények ismertetése. 
Ennek szellemében folytatván; nagy valószínűséggel a Földanya átváltozásának, a természet megújulásának valamikori örömünnepeinek emlékére tartjuk tavasszal a feltámadást, a Húsvétot. Továbbá, az ősi Anyaistennő magyarság általi tiszteletét sejtetik a Kis-, Nagy-, Gyümölcsoltó-, Gyertyaszentelő-, Sarlós-, Havas Boldogasszony elfogadott római katolikus ünnepei. Sőt mi több, bizonyára az sem írható a véletlen számlájára, hogy a csángók Szűz Máriája, Babba (babás) Mária holdsarlón állva várja a felkelő Nap megtermékenyítő sugarait. A későbbiekben egy sajátos barangolásra hívom Önöket, ahol a magyarság és más népek mondáinak, nyelvének, hagyományainak vezérletével próbáljuk kifürkészni az istenek hűlő félben lévő lábnyomait.
Az útra nem szükségeltetnek előítéleteink, a belénk sulykolt korlátok, de mindenképpen tarisznyázandó az ősök feltétlen tisztelete és a szellem szabadsága. B. Kántor János
Hozzászólások megtekintése a régi honlapról
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Horváth Ákos, 2011.01.02 23:03)
Nagyon régen keresek egy ilyen témájú és főleg ilyen részletes írást. Köszönöm a szerzőnek és a házigazdának. Átmentettem mind a 7 részt. Ezt hetekig kell olvasni, hogy valami leülepedjen belőle. Aztán újabb munka, hogy, hogy átszabjam az unokák lelkivilágára.
Válasz
Gyongyi (Ivory, 2011.01.01 18:26)
Koszonom a forrasok megjeloleset. Hozzakezdhetunk egy nagy barangolashoz.
Válasz