20210917
Last updateH, 19 ápr. 2021 6am

rovas logo

2015 november 07, szombat

Bulcsú és Vérbulcsú vérvonalkérdések

Szerző: >Zoli

 Németországban a belső erőparalízis biztosítja a magyar szuperioritást. Madarász Henrik két tűz között van: egy oldalról saját rakoncátlan hűbéres hercegei, akik között a legveszélyesebb éppen Arnulf, a bajor herceg, Bulcsu sógora, - más oldalról meg a magyarok között. A magyarok által fenyegetve kénytelen hűbéreseit hosszú pórázra engedni, viszont éppen miattuk nem képes a teljes német erővel fellépni a magyarok ellen. Így, mikor 924-ben ő is súlyos vereséget szenved a magyaroktól, kilenc évre adófizetés ellenében békét vásárol, hogy ezt az időt várak építésén kívül hűbéresei megrendszabályozására fordíthassa. A fokozódó eréllyel fellépő király ellenében hozza létre Arnulf a magyarokkal a már említett szövetséget 929-ben.

A magyar szuperioritás tehát abban rejlik, hogy Itáliában épp úgy, mint Németországban, de nem kis mértékben Bizáncban is, a helyzet kulcsát a magyarok jelentik egy évtizeden át. Vaknak kell lennie annak a szemlélőnek aki a kor külpolitikai helyzetének ismeretében nem képes meglátni, hogy a magyar hadakozások nem össze-vissza zsákmányolások voltak, hanem egy rendkívül intelligens külpolitika három szomszédos birodalomban, egy ca. másfélmillió négyzetkilométeres térben rendezett akciói.

A magyar szuperioritás nyugalmi állapota, mint már említettem, 936-ig tart - s ezt csak az elbizakodottan és rosszul szervezett és kis katonai erővel végrehajtott 933-i, büntetésnek szánt hadjárat szakítja meg, amely a merseburgi vereséghez vezet. Az akcióra mindössze egy hadosztályt vetnek be, s a vereség - bármennyit emlegetik is a német tankönyvek - már csak ezért is csekély jelentőségű. Egy hatása azonban kétségtelenül van. Negyven év óta ez az első magyar vereség nyílt ütközetben (az innvölgyi csata egy fáradtan hazavonuló sereg tőrbecsalása volt) és az addig verhetetlennek hitt magyarok presztízsének nagyon árt, annak dacára, hogy három és féI évvel később, 937-ben Bulcsu, nagyszabású és nagyszerűen vezetett első európai hadjáratában a csorbát majd fényesen kiköszörüli.

A nagy fordulat azonban mégis bekövetkezett 936-bon a német belső fegyelem pionírja, Madarász Henrik meghal s utána a még nála is tehetségesebb, erélyesebb és erőszakosabb fia, Ottó, a német történelemben Nagy Ottónak nevezett utód következik, aki a széthullott frank-római birodalom helyett egy új, német központú császárságnak veti meg az alapjait. S ezzel nyílik meg a 954-55. évi nagy magyar hadjárat politikai háttere.

Ottó trónralépte után azonnal erélyes intézkedésekbe kezd a belső fegyelem helyreállítására, a Madarász Henrik idején zavartalan függetlenséget és önállóságot élvező hűbéres hercegek azonban sorra ellene fordulnak. Az első Bajorország hercege, aki most Eberhardt, az imént elhalt Arnulf fia, anyai oldalról Bulcsu horka unokaöccse. Szászországban Ottó tulajdon testvérei vezetik a lázadást, Thankmar és Henrik, Lotharingiában sógora,

 

Giselbert herceg, Frankóniában meg az öreg Eberhart herceg, aki pedig Ottó apjának mindvégig hűséges híve volt. Hugó felsőitáliai király . Burgundiára támaszt igényt. Boleszló vezetése alatt fellázad a cseh hercegség is. A magyarság, pontosabban a magyar külpolitikát jelentő Bulcsu, amint ezt minden jel és esemény mutatja, teljesen tisztában van azzal, hogy mekkora veszélyt jelent magyar szempontból az, ha Ottó egy erős német birodalmat szervez. A szövetség és a barátság a bajor uralkodócsaláddal és Hugó felsőitáliai királlyal egyébként is megvan még a múltból. A magyarok, pontosabban a két nyugati törzs, Bulcsu és Lehel törzse tehát a lázadó hercegek akcióit fegyverrel támogatja.

Ez a támogatás 18 éven keresztül az Ottó- féle konszolidációs program állandó és tervszerű fegyveres zaklatásából áll. A kilenc évi csendet és nyugalmat tehát újra állandó magyar hadivállalkozások váltják fel, amelyek egészen Ottó végleges győzelméig, a császári hatalom teljes megszilárdulásáig s a birodalmi rend és fegyelem teljes megteremtéséig, 955-ig tartanak. Nagy Ottó művének legnagyobb és legveszélyesebb ellenfele a X, század derekának nagy magyar külpolitikusa és hadvezére, Bulcsu. A német restauráció keserves és nehéz ottói művének elejénél is, végénél is Bulcsu horka alakja áll. A küzdelmet Bulcsu 937, évi nagy európai hadjárata vezeti be és a 954-55-i hadjárat, Bulcsu horka "második hun hadjárata" zárja le. S hogy Ottó művét nem sikerül elbuktatnia, az nem rajta és nem a magyar fegyvereken, hanem a vele szövetségben operáló német oligarchák magatartásán múlott.

Jelen tanulmánynak nem tárgya az első nagy hadjárat, azért azzal ezúttal részletesen nem foglalkozom. Csak annyit említek meg, hogy a 937. évi hadjárattól kezdve 955-ig alig van olyan esztendő, amikor a magyarok támadást nem intéznének Ottó, vagy a vele szövetséges, illetve a hozzá hűséges német, vagy olasz tartományok ellen.

Ha a történész összesítő kimatatást állít össze magának e tizennyolc esztendő magyar hadi vállalkozásairól s ezt összeveti a német belpolitikai világban a császár és a német tartományurak között folyó küzdelem hullámzásaival, meglepve kénytelen felfedezni ezeknek a látszólag értelmetlen és összevissza hadjáratoknak következetes és intelligens tervszerűségét. Ha a császár egy új támogatót nyer valakiben akár Németországban, akár Németországon kívül, az új támogató a következő évben holtbiztosan kap egy pusztító magyar támadást Ha a revoltáló hercegek valamelyike cserbenhagyja szövetségeseit és átáll a császár oldalára, vagy a császár legyőzi és elkergeti valamelyiket és saját bizalmi emberét ülteti annak tartománya élére, a tartományt, amely addig mentes volt magyar támadástól, a magyarok azonnal zaklatják, feldúlják, felégetik és pusztítják. A magyar hadi vállalkozások 18 éven át pontosan és következetesen a német belpolitikai alakulás fordulataihoz igazodnak. Az egész 18 éves német komplexumban a tulajdon nemzetük és hazájuk érdekei ellen operáló német oligarchák önző, lelkiismeretlen, következetlen és minden nagyobb koncepciót nélkülöző magatartása meglehetősen lesújtó. A véres és pusztító események 18 esztendős halmaza mögött csupán két intelligens koponya munkál, a tehetséges és erélyes császáré, aki fáradhatatlanul, minden csapás után újra és újrakezdve épít a németség érdekében - és a nem kevésbé tehetséges horkáé, aki ugyanolyan fáradhatatlanul rombolja ugyanazt a magyarság érdekében. A tizennyolc éves folyamat egyetlen nagy párharc Ottó és Bulcsu között, s ebben az összes többi szereplők csak sakkfigurák. Sakkfigurák az önző, fegyelmezetlen, birodalmi méretekben gondolkozni képtelen német hercegek és grófok, sakkfigurák a Bulcsu háta mögött közömbösen, a német alakulással nem törődő, annak magyar fontosságát nem is látó,nemzeti méretekben gondolkozni szintén képtelen magyar vezérek és hadnagyok is.

A szívós pártharc során Ottó lassan, de állandóan tért nyer lázadó hercegeivel szemben - s ezáltal közvetve a magyarokkal szemben is. Ellenfelei közül elsőnek a bajor herceg, Eberhardt esik ki, aki Ottóval szemben csatát veszt és menekülni kénytelen. Ő is a magyaroknál keres menedéket, mint apja tette és soha többé nem is kerül vissza országa élére, Magyarországon hal meg 960 körül. Tartományát és méltóságát Berchtold karinthiai őrgrófnak, Eberhardt nagybátyjának adja a császár, noha jog szerint Eberhardt öccse (szintén Arnulf) következnék, aki ezt a mellőzést nem is fogja Ottónak soha elfelejteni. Berchtold tizenegy éven át uralkodik Bajorországban, haláláig a császár hűségén, a Bulcsuval való családi kapcsolatok azonban eléggé erősek ahhoz, hogy a magyarokkal is jó lábon tudjon maradni. Az általános személycserék során, amely a lázadók egymás után történő leverését követi, Szászországot lázadó öccsei helyett Billung Hermann és Gero őrgrófokra bízza a császár Lotharingiát a lázadó sógor, Giselbert helyett a frank herceg, Konrád, ahogyan nevezték: Vörös Konrád kapta, aki feleségül vette a császár leányát, Luidgardot (Az a Konrád ez, akit a monda szerint Lehel a kürtjével Augsburgban, 955-ben állítólag agyonütött. Hogy igaz-e a monda, nem tudjuk biztosan. Történelmi tény, hogy Konrád 955- ben elesett.) Frankónia a lázadó öreg Eberhardt halála után koronatartománnyá lett Néhány év leforgása alatt így mindenütt Ottó válik a helyzet urává. Sőt, hatalmának további megszilárdítását jelenti, hogy öccse Henrik, a volt lázadó is hűségére tér, s miután feleségül veszi Bajor Arnulf magyar anyától, Bulcsu nővérétől származó leányát, a már említett Judithot, a száműzetésben élő Eberhardt és a duzzogó ifjabbik Arnulf testvérét, Berchtold herceg halála után, a Judittal kötött házasság alapján (az ifjabbik Arnulfot megint mellőzve) ez a Henrik lesz a bajor herceg. Így Ottó szász dinasztiája kerül Bajorország élére is.

Miután pedig sváb herceggé az időközben felcseperedett fiát, Ludolfot teszi meg, s ő maga másodszor nősülve a burgund király özvegyét veszi feleségül, így önmaga (Szászország, Frankónia és Burgundia), fia (Schwaben), öccse (Bajorország) és veje (Lotharingia) által családi ellenőrzés alá veszi csaknem az egész Németországot. 950-ben Boleszló cseh herceget is újra hódolásra kényszeríti.

Az erős német birodalom puszta létezésének fenyegető tényén túlmenően ez a fejlődés különleges körülményeinél fogva is veszélyes a magyarokra. 948- ban a közvetlen szomszédságot jelentő Bajorország a barátságos, sőt rokoni viszonyban lévő Arnulfék helyett a szász Henrik uralma alá került, aki szikrázó gyűlölettel viseltetik a magyarok iránt Ezt a gyűlöletet még kora gyermekkorából hozza, amely a magyaroktól való szüntelen rettegésben és megalázottságban telt el. A kilenc éven keresztül fogcsikorgatva fizetett adó annakidején nemcsak Szászország népét döntötte nyomorúságba, hanem apja udvarának atmoszférája is állandó háborgással, keserűséggel és gyűlölettel volt eltelve a magyarok iránt Ezek a fiatalkori emlékek örök nyomot hagytak Madarász Henrik fiainak lelkében.

S ezek az emlékek nem csupán tétlen gyűlöletet jelentenek. Mikor bajorországi uralmának második évében, 919-ben a magyarok teljesen szétverik határvédő csapatait, Henrik megesküszik, hogy a magyarokat kiirtja Európából. Alapos előkészület után 950-ben Magyarországra tör, a Rábáig előnyomulva számtalan magyar telepet elpusztít és nagyon sok zsákmánnyal és fogollyal tér haza. Az ötven esztendeje tartó nyomasztó inferioritás után ez az esemény valósággal felvillanyozza Nyugat-Európát, hiszen a rettegett magyarokat saját országukban támadták meg. Az egykorú források eltúlozzák az eseményt A krónikások, akik ötven esztendő száz meg száz súlyos csatavesztéséről nagyon szűkszavúan számolnak be, most zengnek az örömtől és már Pannónia visszavételéről álmodoznak.

Történik azonban más egyéb nyugtalanító esemény is. Lothár burgundiai király halála sután III. Berengár, az egykori Berengár "császár" fia Itália királyává deklarálja és koronáztatja magát, mégpedig szuverénül, apja jogán, nem pedig, mint császári hűbéres. Ottó ezt, mint római császár nem tűrheti s 951-ben nagy sereggel Berengárra támad, akit - bár a magyarok hathatósan segítik - mégis legyőz, úgy, hogy Berengár kénytelen őt az augsburgi zsinaton hűbérurának elismerni és két felsőitáliai tartományt, a veronai és aquileai őrgrófságokat ( az egykori Friault ) átengedni. A két őrgrófság a délnyugati magyar határon terül el. Ottó, miután Friault újjászervezi, azt is Henrikre bízza, aki Bajorország után így délnyugatról is a magyarok fenyegető szomszédjává lesz és most már két irányból is készül a magyarok megtámadására. Mivel pedig a horkák törzse Magyarország délnyugati sarkában van elhelyezkedve, Bulcsu elsősorban van az új helyzet által érdekelve.

Ebbe a fenyegető atmoszférába robbannak bele a németországi újabb belső események. Ottó ellen újabb nagy arányú lázadás tör ki, mégpedig a saját családjában. Ottó fia és törvény szerinti örököse, a már említett Ludolf sváb herceg egyre nagyobb féltékenységgel és nyugtalansággal nézte nagybátyja, Henrik növekvő befolyását, nemcsak apja előtt, hanem a német közvéleményben is, amely a magyarok elleni harc kérlelhetetlen hősét Látta benne. Elégedetlenségét még növelte apja új házassága, s mikor a házasságból gyermek született - az egyébként korán elhalt Henrik - öröklési jogát látta veszélyeztetve és egyre élesebben szembefordult apjával. Vele együtt fordult el Ottótól annak veje, Vörös Konrád is, aki régtől gyűlölte Henriket és sértette, hogy Bajorország után Friault is az kapta. Harmadiknak meg ott voltak a bajorok, főleg a mellőzött s mellőzését egy percre sem felejtő Arnulf, Bajorország palotagróffá ledegradált jog szerinti ura. .

A nyílt lázadás 953-ban tört ki, s megint a bajorok kezdték. Arnulf, az öccse Hermann, az említett Berchtold hercegnek, Henrik elődjének az özvegye, valamint Arnulf unokatestvére, Herolt salzburgi érsek vezetése alatt kitört a bajor szabadságharc az idegen, szász Henrik ellen. Ottó maga ment rendet teremteni bajor földre, de annak ellenére, hogy Henriken kívül a hűtlenné vált Vörös Konrád helyébe Lotharingiába kinevezett új herceg, Brúnó kölni érsek seregei is támogatták, eredménytelenül kellett visszavonulnia saját családi tartományába, Szászországba.

A három lázadó tartományúr, Konrád, Ludolf és Arnulf most szövetkeztek, s a szövetség a magyarokat hívta segítségül, akiknél a száműzött Eberhardt, Arnulf bátyja készítette elő a szövetséghez a talajt. Bulcsu számára ez az alkalom az Ottóban és Henrikben megtestesülő fenyegetés felszámolásának ragyogó lehetőségét jelentette, s így indul meg a háború, a honfoglalás óta - ekkor már hatvan éve - hasonló nagy méretben nem indított katonai vállalkozás a következő évben, 954-ben.

A hadjárattal kapcsolatban, amely egyszerre rémülettel és kétségbeeséssel töltötte be az egész akkor ismert világot, az egykorú külföldi feljegyzések 100.000 emberről beszélnek. Az adatban erős túlzás van, mert bár a X. század derekának Magyarországa veszély esetén ki tudott állítani egy 100.000 főből álló hadsereget - a magyar honvédelmi szervezet, gyakorlat és technika szerint a mozgósítható haderő az összlakosságnak mintegy 20-25 százalékát jelentette - egy támadó háborúba az országon kívül semmi esetre sem vetettek be mindent, még a tartalékot is. Történettudományunk reális becsléssel 30-35.000 emberre teszi a bevetett haderő nagyságát, s a X. század viszonyaihoz képest ez a haderő is nagyon nagy. Hiszen például harminc évvel azelőtt Itália csaknem teljes talpra állítható hadereje felvonult a magyarok ellen a híres brentai csatában, amelyben egy 5000 főnyi magyar sereg vett részt, s ez az itáliai haderő 15.000 ember volt.

A haderőben szerepelt a horkák és Lehel törzsének két hadosztálya, a törzs biztosítására hátrahagyott egyharmad leszámítása után körülbelül 7-7000 ember, a többi törzsek által küldött önkéntes kontingensek, amelyek együttesen úgy 10.000 főt tehettek ki, a császár ellen ugyancsak fellázadt Boleszló cseh herceg részéről 4000 cseh, valamint a zsákmányért kísérőként szokás szerint hadbaszálló ismeretlen mennyiségű és ismeretlen értékű bolgár és besenyő egységek. (Bolgár és besenyő katonai egységek évtizedek óta szokásos kísérői voltak a magyar hadi vállalkozásoknak nyugaton.) Ez a haderő együttesen úgy 30-35.000 főt tehetett ki, mikor 954 tavaszán mintegy 120.000 lóval elindult. ( A magyarok szokás szerint átlag 4-6-8, sőt esetleg 10 lóval indultak fejenként, részben azért, hogy a lelovagolt lovakat gyakran válthassák, részben meg, hogy legyen mire csomagolni a zsákmányt Málhájuk alig volt, tartalék élelmük, egy zsákocska húspor meg egy zsákocska köles, a nyeregre volt csatolva).

A sereg a szövetséges bajor és sváb tartományokon harc nélkül átvonulva előbb végigdúlta a három frank tartományt a Rajna innenső oldalán, amelyek Ottó koronatartományai voltak. A frank erők megsemmisítése után átkelt a Rajnán és Lotharingiában megsemmisítette Brúnó lotharingiai haderejét, mely után a most már visszatért Vörös Konrád Wormsban ünnepélyesen és gazdag ajándékokkal fogadta őket. Néhány napi pihenés után Brúnó másik tartományába, Köln és Maastricht vidékére vonultak, ahova mellesleg maga Vörös Konrád herceg kalauzolta őket. A tartomány katonai erejének megsemmisítése és a tartomány végigpusztítása után Brabantba törtek a mai Belgiumban, majd Lobbesen áthaladva Cambrayt ostromolják meg. A várost el is foglalják, de a könnyű lovasság a fellegvárat nem tudja bevenni, sőt, a várőrség egy kirohanása alkalmával Bulcsu öccse is elesik. Bulcsu megtorlásul tüzes nyilakkal fel akarja égetni a várost, de a magisztrátus könyörgésére ettől a tervtől mégis eláll Cambray alól délkeleti irányban Észak- Franciaországon vonulnak át - Laon-Rheims-Chalons vonalán - és Ottó másik tartományára, Burgundiára törnek, amelyet szintén teljesen végigpusztítanak.

Burgundiából a Riviérán át Itáliába vonulnak és délről, tehát hátulról támadják meg Henrik új tartományát, Friault. Elfoglalják Veronát és - körülbelül 500 évvel Attila ismert hadjárata után Aquileát Friaulban megsemmisítenek minden katonai műtárgyat, végigpusztítják az egész tartományt s onnan vonulnak 954 szeptemberének második felében, - 1000 esztendővel ezelőtt - haza.

A hadjárat körülbelül hét hónapig tartott, s a sereg megtett a kisebb kitérőket nem is számítva - mintegy 5000 kilométert

A vállalkozás hadászati, valamint részletes harcászati leírása és bírálata jelen tanulmánynak nem feladata. A hadjáratra csupán vezetési, mozgatási (menet) és ellátási szempontból akarom felhívni katonai szakembereink figyelmét Hét hónap körülbelül 250 éjszakát, 500 étkezést, 500 etetést és itatást jelent 120.000 ló számára. Öt nagy folyóátkelést csináltak végig (Enns, Rajna, Rhone és kétszer a Pó), a kisebbekről nem is beszélve. A kisebb-nagyobb ütközetek száma számtalan.

Hannibál útja Spanyolországból Itáliába rövidebb volt, s a seregének létszáma kisebb, arról nem is beszélve, hogy a felvonulás és a visszatérés között Itáliában áttelelt

Bulcsu hadjáratának hatása egyszerűen megrendítő volt Az európai közvélemény kétségbe volt esve, a templomokban mindenfelé szentségimádásokban könyörögtek a szorongó litániákon: "De sagittis hungarorum libera nos Domine!" - A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket.

Azonban a lázadó német hercegek vállalkozására a hadjárat hatása éppen ellenkező volt, mint amit vártak és reméltek tőle. A tartományok kifosztott és meggyötört lakosságának hangulata a hercegek ellen fordult, s ez lett Ottó császár szerencséje. A tulajdon népük felháborodása következtében veszélyes helyzetbe került hercegek kénytelenek visszatérni Ottó hűségére. Ludolf herceg mezítláb és sírva járul apja elé, aki megbocsát neki, de a sváb hercegséget elveszi tőle. Vörös Konrád szintén siet visszatérni apósa hűségére, s némi büntetéssel ő is megússza a vállalkozást Csak bajor földön áll a harc a tél folyamán, de a köznép magatartása következtében a lázadók itt is rohamosan tért vesztenek. Végül már csak Regensburg áll és tartja magát kétségbeesetten védekezve a következő 955. év márciusáig. Ottó és Henrik azonban azonnal véres megtorlásba kezd. Hermannt kivégezteti, Harolt érseket megvakíttatja, a bajor grófok egész sorát felakasztatják. Arnulf maga Regensburg védelmében elesik. Aki teheti, menekül. S aki menekülhet, Magyarországra menekül.

A menekültek újabb magyar intervenciót sürgetnek kétségbeesetten, különösen, hogy Regensburg is elesett, mert Henrik uralma a győzelem után még elviselhetetlenebb.

Ha valóban fűződik magyar érdek az Ottó-Henrik-féle erőgóc megsemmisítéséhez, mint ahogy fűződik, erre az intervencióra sürgősen szükség is volna, s ezzel Bulcsu tökéletesen tisztában is van. A helyzet azonban nagyon nehéz, még pedig két okból is.

Az egyik az, hogy most már nem lehet segítségre számítani Németországban magában, mint tavaly - bár a bajor emigránsok erősen bizonygatják, hagy ha a támadás megindul, a bajorok a magyarok oldalán lesznek. Most a császár körül tömörül minden erő, nem úgy, mint tavaly. A borzalmas lecke megmutatta, hogy mennyire Ottónak volt igaza.

A másik az, hogy egy új hadjárat eszméje a magyarság részéről nagyon hűvös fogadtatásban részül. A törzsek részéről minden hadi vállalkozás önkéntes természetű. Minden törzs autonóm, valaminő nemzeti egységről szó sincs. Elrendelni valamit lehetetlen, legfeljebb rá lehet venni a töviseket valamire, már amikor rá lehet. A német veszéllyel a törzsek egyébként sincsenek tisztában, minél beljebb laknak kelet felé, annál kevésbé. Külpolitikailag gondolkozni és cselekedni, ...nem, ilyenről szó sincs, még a fejedelem részéről sem, aki ezidőben: Taksony. A németországi fejlődés jelentőségével és súlyával nincsenek is tisztában. Azzal csak Bulcsu horka van tisztában. És talán még Lehel.

Maguk a közvetlenül érdekeltek, a harcosok, a legénység, nos az pontosan csak legénység, semmivel sem több és semmivel sem kevesebb. Véleménye nem külpolitikai szempontokhoz igazodik, nemzeti veszélyről nem is álmodik. A tavalyi nagyszerű hadjárat után különben is mindenki tele van pénzzel, vagyonnal. Nagy vásárlások folynak, ménesek, gulyák cserélnek gazdát. Szép új ruhák készülnek, a legények feleségeket vesznek, lakodalmak folynak és lakodalmakra készülnek. Az emberek élvezni akarják a tavalyi erőfeszítés gyümölcseit, kényelmet, szórakozást, víg életet akarnak, nem az embertelen hadi fegyelem követelményeit megint. S még inkább ez a helyzet a bolgár és besenyő szállásokon. A hadba hívó zoltánok egymás után eredménytelenül térnek vissza. Boleszló is sietett a császár hűségére térni, egy esetleges cseh segéderőről szó sincs - s amennyiben van, az most a császár oldalán fog harcolni.

Áprilisban alig kel hadra más, mint a két közvetlenül érdekelt határszéli törzs két hadosztálya. Illetőleg a két hadosztályból annyi amennyi hadműveleti célra bevethető. E két hadosztályban sincs valaminő nagy, a múlt évihez hasonló harci kedv, a legénység itt is a tavalyi zsákmány eredményeit szeretné élvezni, mint a többiek. Sőt, az általános német felháborodás, meg az Ottó és Henrik győzelme által restaurálódott veszély miatt a határ biztosítására és a törzsek védelmire is nagyobb erőket kell hátrahagyni, mint tavaly, úgy, hogy a két hadosztály létszáma sincs akkora, mint tavaly volt: a két hadosztály együtt legfeljebb 10.000 fő, de inkább kevesebb.

A Németországba kiküldött fürkészők egyre tisztább képet hoznak az ottani általános hangulatról, s ez a kép magyar szempontból meglehetősen komor. A helyzet teljesen bizonytalan, s így telik el - habozásban és várakozásban - két hónap a határon. Ez alatt a két hónap alatt azok a kisebb kontingensek is, melyek a többi törzsek részéről - főleg újoncokból, a zsákmány kilátására mégis összeverődtek, egymás után visszaszállingóznak a szállásokra.

Bulcsu habozik. Június elején követeket küld a császárhoz afféle kísérleti léggömbként - s adófizetésre szólítja, fel, aminek ellenében békét ajánl. Ottó azonban csak csekély ajándékokat küld - s ez a válasz sokat mond.

Bulcsu számára a döntés kétségtelenül nehéz. Az esélyek komorak és veszélyesek. A tavalyihoz hasonló győzelemhez nem 8-10.000, hanem inkább 40-50.000 emberre volna szükség. Ezt a kontingenst a magyarság minden megerőltetés nélkül ki is tudná állítani, ha egységes és fegyelmezett nemzetről volna szó. Ilyen azonban nincs, s a helyzettel Ottó is teljesen tisztában van.

Hosszú habozás után, júliusban Bulcsu és Lehel mégis indulásra szánják el magukat, s az időpont már maga is végzetes. A magyar hadviselés tipikus ideje a tavaszi és őszi esőzések közötti idő, átlag április elejétől szeptember végéig, s most már július van. Ebben az időben a külföldön operáló csapatok már meg szoktak fordulni. S mai még rosszabb, az eltelt három hónap alatt még a tunya és nehézkes német feudális hadigépezetnek is van ideje arra, hogy felvonuljon, s ezzel a magyar stratégia leghatásosabb fegyvere vész el, az ellenfél kellő felfejlődését lehetetlenné tevő fergeteges gyorsaság.

Regensburg tatarozása is befejeződött a hosszú ostrom után. Most Henrik ott az úr, aki ugyan beteg, de betegen is keményen ellátja a feladatát. A Bajorországba betört sereg még azt a hibát is elköveti, hogy először csaknem két hetet elpocsékol Regensburg hiábavaló ostromával, majd néhány ezer embert hátrahagy s ezzel továbbgyengülve indul tovább Füssen felé, ahol Ottó minden összeszedhető erővel felvonulva várakozik. A bajor menekültek által beígért támogatás sehol sincs. A hősi halált halt Arnulf 17 éves fia, szintén Arnulf, csatlakozik - írd és mondd 120 emberrel, s ezek is a regensburgi részlegnél maradnak. A bajor nép vár - s a vesztett csata után majd a menekülő magyar töredékeket fogja mészárolni.

Így, csak mintegy 7-8000 ember indul el végzete felé, a Füssen és Augsburg között elterülő Lech-mezőre. A többit már tanították még a magyar történelem tankönyvek is odahaza.

A nehéz fegyverzetű hadiegységek páncélfalával körülzárt könnyű lovasság sorsa tragikus, s a felháborodott németség magatartása brutális, barbár, sőt - keresztényekről lévén szó - minősíthetetlen.

A kilátástalan helyzetbe jutott sereg vezérei megpróbálnak alkudozni, de minden további tárgyalás feltétele: fegyverletétel. Mikor azonban a sereg még el nem pusztult maradéka, ca. 5000 ember halomba dobálja a fegyvereit, a kilátásba helyezett tárgyalás helyett megrohanják és a szó szoros értelmében lemészárolják őket. A parancsnokokat és tiszteket felakasztják, Bulcsu és Lehel akasztott holttesteit felhúzzák az augsburgi dóm tornyára.

A német düh, keserűség és felháborodás lélektanilag érthető. Katonákat, tábornokokat felakasztani azonban azért, mert a saját nemzetük szempontjai szerint és jól harcoltak, pontosan ugyanaz Augsburgban, mint Nürnbergben, pontosan ugyanaz a X. században, pontosan ugyanaz, akár Bulcsu horkáról, akár Generaloberst Jodl-ról van szó.

A seregből mondáink szerint csupán hét megcsonkított "gyászmagyar" vergődött haza. A többieket, a Regensburgnál hátrahagyott részleget mindenfelé elbarikádozott utak, leselkedő bajorok, kelepcék várták.

Politikában és hadászatban nem a becstelenségek és bűnök vonnak maguk után büntetést, hanem az elkövetett hibák. Bulcsu részéről kétségtelenül történt hiba, bár, hogy mi lett volna helyesebb, nehéz lenne megmondani.

A legnyomasztóbb és legfájdalmasabb azonban ebben az egész ezeresztendős komplexumban nem a csatavesztés és nem 10.000 jó magyar harcos nyomorult pusztulása. Elvégre, bármennyire is nagyra van ezzel az "Ungarschlacht"-tal a német történetem, két történelmi tény gúnyosan nézi a német büszkeséget Az egyik az, hogy a nagy győzelem nem magyar földön, hanem a német birodalom szívében történt A másik meg az, hogy a nagy győzelem után és ellenére hetvenöt esztendeig nem mernek a németek megkockáztatni a magyar föld ellen egy támadást.

A legnyomasztóbb és legfájdalmasabb vonása ennek a komplexumnak magyar részről az, hogy annak ellenére, hogy a magyaroknak otthon még legalább 50-80.000 támadásra bevethető emberük volt, a német gesztusra nincs magyar felelet. S ha van valami történelmi forrásaink anyagában, hogy közös magyar öntudat és közös magyar magatartás nincs, hogy egyes törzsekben sorsközösségi tudat, összefogás nincs akkor ez a tény bizonyítja ezt. És csak egy olyan magyar közvélemény, amely nagyjából tisztában van a X. századbeli magyar közállapotokkal és a X századbeli német és bizánci fejlődés irányával és annak roppant jelentőségével, képes arra, hogy meg tudja érteni és csak némileg is fel tudja mérni, hogy milyen elmondhatatlanul fontos és milyen mérhetetlenül nagy volt az, amit a törzsi autonómiák szétzúzásával, a törzsek leigázásával és fizikai s földrajzi szétszórásával tett egy egységes nemzet és egységes birodalom megteremtésére a történelmi műveletlenség által "véreskezűnek" gyalázott Szent István, a Bulcsu horka nagyszerű típusából való magyar, a népünket a szkíták, hunok, avarok, óbolgárok, besenyők, kunok rettentő sorsától megmentő, soha nem porladó kezű, áldott emlékű király...

Forrás: http://www.angelfire.com/realm3/hmult/cikkek/verbulcsu.htm#r002


« Prev Next

Megnyitva 22847 alkalommal
A rovat további cikkei: « Isten Ostora Muraköz története »

Hozzászólás   

#10 vérvonalkérdésekZoli 2015-11-08 14:58
Bulcsú Horka, Vezér vagy akár Fejedelem, legyen Ő bármelyik Vezérünknek, Fejedelmünknek leszármazottja, Ő egy olyan mély és szinte végtelen-hosszú "történelmi barázdát" hagyott maga után számunkra amit semmi esetre nem lehetett sem betakarni sem eltüntetni bármennyire is szerették volna.
Talán ezért vannak azok a sokat ellentmondó írások? Szomorúságukra tudomásul kellett "nekik" venni azt a tényt, hogy sok más népek is hagytak feljegyzéseket róla és azokhoz nem férhettek hozzá, ezért ki-ki a maga módján próbálta gyökérteleníteni a bölcs vezérünket. Előre leszögezem nektek, hogy nem vagyok sem történész sem régész, de nem tudok ez mellett (sem) csak egyszeri olvasás után továbbmenni, hogy jól van, büszke vagyok rá, mert én is magyar vagyok mint Ő volt és így ez elég is lenne számomra. Nem! Pont az vonz minduntalan vissza a témához, hogy egymást megcáfoló írások jelennek meg róla (is) nem csak különböző történelmi leírásokból, hanem van amikor egy és ugyanaz az a személy saját írásaiban egyikben ezt állítja róla, a másikban egészen mást.
Itt említeném meg Padányi Viktort, a "Géza Fejedelmünk második házassága" magyarmegmaradasert.hu/kiletunk/tortenelmunk/item/2649 cikkében a következőket írja:
"Furcsa, érthetetlen és rendkívüli lenne, ha törés lenne ebben a sorban és "Szár" Szerénd nem lenne Vérbulcsu fia, akinek utóda volt." majd azzal fejezi ezt a szakaszt, hogy
"Vérbulcsu apja vagy "Kál", vagy "Bogát" horka volt." Talán itt van a gond, hogy azt nem tudta eldönteni melyik itt a név és melyik az elöljáró, viszont a folytatásban mint itt a cikk elején idéztem tőle azt írja, hogy:
"A sor Árpádtól, aki apja, Álmos, életében a Nyék-törzs vezére volt, töretlenül halad Koppányig - Árpád-Levente-Bogát Kál-Bulcsu-Szerénd-Koppány"
Akkor hogyan is nézne ez ki az eddigieket összegezve?
Egyik-irányú származtatási ágak úgy akarják Bulcsú vérvonalát bemutatni, mint a Honvisszafoglaló Tas vezér egyik unokája. Menjünk akkor ezen a lehetséges vonalon. Melyik törzset vezette Tas a visszafoglaláskor? Ott meg kellene lenni legalább a vezér neve. Hol van erre válasz? A wikipédiai azt írja, hogy:
"Tas vezér a honfoglaló magyarok tévesen kanonizált hét vezérének egyike. Valójában Árpád nagyfejedelem unokája volt" - Tudjuk, hogy wikipédiai források nem források, de még is sokan hivatkoznak rá, így én is megpróbálok ennek alapján is haladni. Ha Tas vezér Árpád unokája semmi esetre nem lehetett volna a hét vezér egyike. Viszont ha az unokája, akkor Tas vajon Árpád melyik gyermekének a fia? Vagy tovább megyek, ugyanakkor meg ki volt az a vezéregyéniség aki Árpáddal bevezette mondjuk történetesen a tarján törzseket ide a Kárpát medencébe?
Az már mindnyájunk számára biztos, hogy létezett Tas mert erről kézzelfogható bizonyítékok is maradtak fenn pl. városok, várak, Sárvár, stb. és szerintem a sok hamisítgatások közepette mivel nem tudták eltüntetni a nyomokat így a későbbi történetírók próbáltak hamis csúsztatásokat be-be toldani származásokba, korszakokba, tettekbe hol ilyen, hol olyan elődökkel, dátumokkal. De maradok még mindég ennél, hogy nem is olyan rossz felvetés ez sem, ha mondjuk Árpád legidősebb fia, Levente egyik fia Tas lenne, és akkor Bulcsú mint Tas fia nagyon is beillene a honfoglaló unokái besorolásba, mert Padányi Viktor ezt írja 950-es évekre ;
" A nemzedék a honfoglaló nagyapák unokáinak nemzedéke"
Itt csak az a gond, hogy ő azt is írja, hogy Bulcsú, a honvisszafoglaló Tas vezér unokája... Akkor hogy is lenne ez? Levente fia Tas, majd Tasnak mondjuk egyik fától származik Bulcsú. Itt csak az a baj, hogy akkor kimegyünk az időből és nem harcolhat Bulcsú együtt Lehellel (Aki Huba vezér unokája) és Botonddal sem mert ekkor még vagy meg sem született vagy még túl fiatal.
Kézai Simon pedig még egy lapáttal rátesz és Bulcsút visszahozza időben. Így sorolta fel a honvisszafoglalókat: "Árpád, Gyula, Künd, Lél, Őrs, Szabolcs, Vérbolcsú"
Szerintem "K. Simon-bátyánk" is nagyon megkeverte a dolgokat az átvett anyagokból. Hogyan lett Vérbulcsú egyik honvisszafoglalónk 907-ben, majd felakasztva vagy felnégyelve Regensburgban 955-ben? Ehhez legalább két Bulcsúnak kellett létezni. Így viszont a téma visszaköszön Horvátha Ákos elképzeléséhez miszerint:
"A közismert Bulcsú, a hadvezér Bogát fia volt. Róla megírják a kónikák, hogy különös kegyetlenséggel harcolt a németek ellen, mert nagyapja halálát akarta megbosszulni." és lejjebb: "A másik Bulcsú a diplomata. Róla VII Konstantin emlékezik meg a 948 évi követjárás kapcsán. Ő karcha volt, Kálnak karchának a fia. "

Most itt megszakítom de még visszatérek erre.
Szeretettel: >Zoli
+1 #9 Horvát Ákos 2011-11-10 22:58
Bocsi, pontatlan voltam. Csak annyira belém nevelték, mint a honfoglalást. Figyelni kell az apróságra, mert sokszor ez a lényeg!
+1 #8 Zoli 2011-11-09 17:13
" Badiny szavával Krisztus király a pártusherceg otthonról ezt a tanítást vihette a zsidók közé. "

Kedves Ákos! Amennyiben Badily Jós Ferenc szavával szeretnél élni akkor még véletlen sem használd Jézusunk helyett a "Krisztus" nevet mert pont Feri-bátyánk is az aki ezt megírja honnan és kik ragasztották Jézusunkhoz e jelzőt mint megváltót.
#7 Horvát Ákos 2011-11-09 17:12
#4 torpapa
Most látom a számok egyezését. A keresztelésnél írod 948. Később én idéztem a 948 évet követjárás időpontjaként.
Nem valószínű, hogy négyen egy időben voltak ott. Egyik páros a hadvezér Bulcsú és Bíborban Született, a másik páros a diplomata Bulcsú és Vll Konstantin.
Itt valami gyanús.
Barátsággal
Fehér Sólyom
horvathakosbpfreemail.hu
#6 Horvát Ákos 2011-11-09 16:50
Az előbb írt 300 év kapcsán lemaradt egy megjegyzésem. Igen a sauli judeó kereszténység az igaziak számára kiábrándító, természetes a szakítás. Ennek ellenére nem igazán dicső Bulcsú számára keresztapának a bíborban született. Ő volt történelem hamisítás elindítója, mert kellett neki a sok dicső előd.
És egyáltalán, Miért volt a magyarokban ez a kikeresztelkedési kényszer? És ahogy a krónikákban olvasható a családokban leginkább a nők voltak a kezdeményezők. Az ősi magyar vallásban (vagy abból megmaradt akkori gyakorlatban) olyan nagy elnyomásban étek? Ha más előny nincs is, a többnejűségről való leszoktatás fontos hajtó erő lehetett! Gondolom az eredeti ősvallás is monogám rend volt. (Sajnos nem találok erre magyar szót, az egynejű az szűkebb, mert a monogám kétirányú) Badiny szavával Krisztus király a pártusherceg otthonról ezt a tanítást vihette a zsidók közé. A többnejűség a gyakran csatározó (tehát leginkább zsoldos katonai) életmóddal járó szükségszerűség-, amolyan szociális háló lehetett eredetileg. Erkölcsileg ez a bérgyilkos létforma rosszabb örökség, mint a halszagú finn rokonság. Tudom, manapság is van ilyen, az USA módszere, az önvédelmi, a "megelőző" csapás Irakban Afganisztánban, és az Óperenciás tengeren is túl. Tudom az árpád-házi királyok nem vezettek terület szerző háborút. Ennek ellenére II. Endre Jeruzsálem, Lodoméria (meg még sok mindennek a) királya is volt.
Na Bu(l)csú, mert jól elkanyarodtam a kályhától.

Barátsággal
Fehér Sólyom
horvathakosbpfreemail.hu
#5 Horvát Ákos 2011-11-09 15:21
Amennyiben nincs részletes hadjárat, akkor Padányi barátunk hazudós. Azt írja az elején hadjárat " Vérbulcsu nagy európai hadjáratáról adandó beszámoló nem csak teljes nem lenne, de nem lenne érthető sem, ha elnagyoltan legalább, de mégis meg nem kísérelnem felvázolni az esemény bel- és külpolitikai hátterét." Nos ami eddig olvasható az a háttér "vázlata".
Nekem is volt egy Bu(l)csú járásom. Klaus Weissgerber Magyarok a kitalált középkorban 278. oldal. Szerinte legalább két Bulcsú élt ebben az időben, és volt egy "öreg" is. Ő volt a Vérbulcsú. Róla Kézai és Káltai is megemlékezik, mint a hazatérő hetumoger egyikéről. A másik kettő személy azossági igazolványa rendben van.
A közismert Bulcsú, a hadvezér Bogát fia volt. Róla megírják a kónikák, hogy különös kegyetlenséggel harcolt a németek ellen, mert nagyapja halálát akarta megbosszulni. (El tudom képzelni, ezért -az öregre utalva- ragadvány néven szintén Vérbúlcsúnak emlegették.) A másik Bulcsú a diplomata. Róla VII Konstantin emlékezik meg a 948 évi követjárás kapcsán. Ő karcha volt, Kálnak karchának a fia.
Barátsággal
Fehér Sólyom
#4 torpapa 2011-11-08 18:34
>> Zoli
Utánanéztem annak a keresztelésnek. Valóban volt, de persze nem Rómában, hanem Bizáncban (948-ban). Azért az minőségi különbség. Annak idején, mikor tanították, nem értettem, hogy miért kellett kettészakadni az egyháznak. Úgy tűnik, hogy a saulisták által uralt római vonaltól a keleti (keresztény) egyház joggal távolodott el. Bulcsú vezérünknek tehát nincs oka szégyenkezésre, hiszen Bíborban született Konstantin császár vizezte meg a homlokát.

>> Horváth Ákos
Valóban nem a hadjáratokról szól az írás, talán a címében a vér szó megtévesztő. A második oldalon van egy rövid összefoglaló a 954-es nagy hadjáratról, pár sorban. Amúgy elég jó az oldalon a kereső, ha vannak hadjáratos cikkek az oldalon, tutira kidobja.
+1 #3 Horvát Ákos 2011-11-08 16:41
Szép ez több oldalnyi bevezető, DE hol van a Bulcsú sztori, a nagy hadjárat??
+1 #2 Zoli 2011-11-08 14:19
Kedves Törpapa!

Ami a Bulcsu Horka megkeresztelését illeti a szerkesztés közben én is meglepödtem de én egy képhez kapcsolt szöveget találtam így elfogadtam, hogy talán az akkori helyzet ezt a lépést látta jónak.... A kép itt látható: www.kepido.oszk.hu/.../

Persze most hogy te másik szögböl világitottál a dologra így az is elképzelhetö, hogy amikor a "Magyaroszág Története Képekben" készült lehet akkor ragasztották egy bizonyos képhez ez a szöveget vagy még elöbbröl.

Kérdés, hogy a képen taláhatók e olyan jelek amik egy magyar vezérre, Horkára utalnak, vagy akár a kiésretében, vagy a résztvevök közt stb.? Ebböl a szemepontból nem vizsgáltam meg.
+2 #1 torpapa 2011-11-08 11:27
Hiába, az előítéletek: amikor addig jutottam az írásban, hogy "Nos, Tas vezér unokája, Bulcsu, aki mellesleg 948-ban Bodonyban ( ma Viddin) megkeresztelkedett," ott megálltam. Honnan szed ilyet a Padányi Viktor?? Milyen forrás igazolja ezt a nem is illetem jelzővel mekkora [censored]ságot?

Fogtam magam, és utánanéztem Padányinak. Miféle ember ez aki keveri a szezont a fazonnal? Bár Bulcsú vezér nagyságának kiemelése méltó és dícséretes cselekedet, ám pontosan az ő személyét felhasználni a római (judeokrisztián) egyház reklámozására, nem elfogadható.
Miket írt még Padányi? Például, a II. Világháború másfél millió zsidó áldozatán szomorog. (kkbk.blog.hu/2010/02/09/padanyi_viktor_nehany_szo_a_zsido_katasztrofarol) illetve a nácizmus bestialitásáról értekezik.
Innentől aztán érthető, hogy miért akarja Bulcsú vezért katolikusnak beállítani. Még jó, hogy nem derítette ki mindjárt azt is, hogy kazár gyökerű volt Bulcsú...

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Hozzászólások