20210919
Last updateH, 19 ápr. 2021 6am

rovas logo

2016 március 24, csütörtök

NTK HS versei

Szerző: NTK Horváth Sándor

 

 

Most még hiába?
In memoriam Patkányforradalom

Most még hiába panaszolod –
Száraz szemmel néz reád az ég,
Hét ágon áll a Nap, és feléd
Küldi lázadó leheletét –
E szikkadó föld, amelyen állsz,
Már félig sem Tiéd –
De éghez kötve minden álmod,
Te tudhatod: itt boldogságot (?)
Tiszta szívvel, senki nem ígért.

Hallod? A széltől rezzenetlen,
Ájult csendben, ha feldobognak
Régi rohanások, végtelen
Rónákon napkelettől napnyugtáig?
Porfelhők ködén eltűnt ezrek,
Mámoros nyomán eljött mindig,
A gyászos éj – hullott a harmat,
Fekete, síri csendben – üszkös tél,
És torz nyomorúság – jajtalan,
Árvák anyjuk fájó kebelén.

S hiába mondod:, hogy az a nap, -
A Nap és lelked vad haragja,
Lázadó tüzét a szívedbe lopta,
És csalfa reményt: „Most vagy soha!"
És még meddig tart a balsorsos átok (?)
A hazát feláldozni csonkán?
Nem kell mostohán, soha, soha, soha?
Szabadsággal vár Európa?
S eljön a igazság fénykora?

NTK Horváth Sándor Kaposvár


 

 

Őrizd meg magodnak
56-ról, 89-ról

Az időtől terhes karcsú hajókat
hajtja a szél napnyugatnak,
hajtja még a remény,
és a rakoncátlan, tiszta, déli szél,
a romlott gyümölcsöt termő, Éden felé.
De nem vár ott senki a parton, -
már rég nem kedves vendég az idegen.

Ki vermeli el a titkos lezüllést,
mely újra kikel a kertben, fövenyen?
Mammon?
Ő szórja közénk a viszály magvait,
keveri korpával a kását,
és veri magasra a gyűlölet lázát?
Ő tudja, milyen szemét tornyai
növekednek az öbölben,
S miért épülnek gátak a parton,
amikor a reménytelenség
néma hajói úsznak a ködben,
és nincs, aki befogadja őket?
Félnek közel, és távol is félnek,
(ahol csak gondtalan emberek élnek)
mert az álmok holt dagálya – a remény
és csalódás könny hulláma
már marja dús partjaikat.
Nézzetek keletre!
A halottak feltámadtak,
megváltó szavatokra várnak –
tízmillió jel a mezőben,
és százmillió –
ahol a zsíros barázda
fehér csontokat hány ki magából,
ahol mézet és meszet izzadnak
a tanúkövek – azt kérdezik:
Ugye nem vesztek el az évszázadok?
Ugye élnek még a Földön emberek?

Igaz emberek!
Ledöntöttétek a zsarnokot,
és nem ittatok a szabadság élő vizéből,
nem írták tele a költők
a tiszta lapokat a hajnal jó ízéről –
mondaná az egykori költő-óriás –
micsoda rendszerváltozás?

Akik beolvasztották a szobrokat,
és nem találtak helyükre illő másokat,
nem tettek mást, egyebet,
mint egykor az „égi gyermek",
a nagy fáraó: II. Ramszesz,
aki kivésette a régi neveket,
és sajátjával örökíttette a dicső tetteket.
Vagy más időben, Róma őrült császára,
Aki a maga fejét cserélte ki egy éjszakán
a standard szobrok talapzatán.

Nem volt 89-ben egy sem,
aki joggal felkapaszkodhatott volna
azokra a talapzatokra,
aki most a remény és az igazság
szavait újra elmondja:
mindenetek meg lesz, még ma,
jólét, szabadság, gazdagság
öröme vár – ez a hiány!
Ez a hiány növeszt most üres traverzeket,
itt van a valóság – eljött felismerése,
a hiány, a nincs kiált az égre!
Leromboltátok a tegnapi bálványt,
és hogy ne maradjon üres az állvány,
most helyére állítjátok Mammont,
akiben már rég mindenki csalódott:
Mindenetek meglesz, mindenetek lesz...
Majd holnap – hajtogatja egy elakadt
őrült gramofon – a tegnapi csoda-
váró a földre zuhant, az égen,
álmok helyett fantomokat kutat,
de a délibáb helyén a pőre
valóság csatangol: ég a tarló,
szalma lángol, holokauszt
könny futamokat kerget a szél,
élet hová mehetnél?
amikor az ablakon minden nap
bekopog a hívatlan vendég,
amikor a gyomor mélyén
szűköl a puszta lét, új szavakat
tanít a mélyszegény, magyar közösség.

Ahogy megszólalok,
megfagynak számban a szavak –
ólmosak – és nem jó az ok, mégis igaz,
fogva tartanak a téli démonok.
Visszahúzódik, didereg a lelkem,
szakadó paplana: hó! Istenem!
Te tudod, nem ilyen életre szegődtem,
és látom már, úgy végzem, ahogy kezdtem.

Ahogy megszülettem,
száz gyermekkori emlék
forog velem, mint a mókuskerék,
kapaszkodom beléd,
elhagyott gyermek életem,
ölelj magadhoz és ne engedd,
hogy kinyíljon bennem,
könnyesen szomorú énekem.

De nem szól már a dal,
csak a harangütés kong a hóesésben
és felveri szívemet az éjben,
a csendes, téli zendülés.

Ha lett volna több, jó esélyem?
talán üstökös, vagy Göncölszekér
is lehettem, lettem volna én...
nem ilyen megfagyott est-hajnal csillag,
mely bukdácsol az égbolt peremén,
és hiába jég és hó: mégis elég.
Hiába kérdtem tőletek,
mosolytalan mammon istenek:
Ki mondja meg? mire jó a harc, a harag?
s ha kaland? miért szomorú az élet?
miért fenyeget az utolsó ítélet?
és kiért szól a lélekharang?
Hamis a Törvény, az élet silány,
törmelék, maszkabál –
A tolvaj – rendőrért kiabál,
a trükk, oly régi, mint a világ –
az egyik becsapja a másikát!
A Hyde parkban napestig agitál
egy megélhetési forradalmár –
Kihasználnak, játszanak veled,
púpos lelkű akarnokok...
Ember, hát legalább azt ne feledd!
ami a szívedben fogant,
a lelked üdvét, a sorsodat,
garasokért, az uzsorásnak, el ne add!

 

 

Kőre hullott mag

Kőre hullott mag, fodor a folyóban,
játszik a lét az idő forgatagán:
inga, fénysuhanás, gyöngyöző hab –
ne akadj el lélek, te fuss csak tovább!
Teljes az Élet, töredék a halál.
Rézszínű vágyak lobognak a Napban,
len-láng sörények és Szodoma tánc,
leroskad a Föld, már kérges alattam,
vergődik az élet és terjed a láz.
Jaj! férges a vérünk, korhad a magház,
lepereg a sorsunk, vajúdik a nász.
Nem segít Isten, lesújt az igazság:
iszonyú terhe, bűnünk hordaléka,
pusztít, ingerel a tébolyult vadság,
hétszer égett Trója! – a sors játéka?
és Hirosima autodaféja?
Szakadjon meg bűnünk láncolata,
éretlen álmok, vágyak áradása,
nézd a városok elpusztult tárlatát,
s hódító eszmék örök tanulságát:
önmagunk vagyunk a szenvedés oka,
kezünkben van létünk, sorsunk záloga.
S ha nem öljük meg egónk tébolyát?
infernónk lesz e humán planéta,
mert fogytán a lélek, kialszik a láng,
ketyeg a végzet, hasad már a héja,
átkozott vakság és örök adóság –
a keresztért, világért – gyilokra jár.
Kőre hullott mag, fodor a folyóban,
billeg a lét az idő zuhatagán,
ing a sugárzás, még kérlel a hang:
Ne szakadj meg élet, menekülj tovább!
Töredék léttel, de vérszagú vággyal
konok emberi énünk arculatán,
romlott jelekkel, nem lesz szabadulás...
Teremtés! Műved nincs még befejezve,
és Isten sem tud segíteni rajtunk,
talán a sorsunk sincs még feljegyezve?
csak vár időnk, míg meg nem áldozunk, -
csak merengve vár, még megváltozhatunk?

 

 

Mammon kísértet

„a Ti hitetek ne emberek
bölcsességén, hanem a lélek
erején nyugodjék...

(Pál 1. lev. Kor.)

 

Isten gyilkosa lesz a Mammon teszt:
Kihull lényéből a jóakarat –
Körülveszik láthatatlan falak –
Ahány nap, annyi kárhozat büntet.
Gazdagságot, sikereket kerget,
Dőre dicsőség, erőszak foglya,
Az önzés lidérce fojtogatja,
Lelkétől idegen a szeretet.
Vad ellentmondás tépi életét,
Kétségbeesés szedi szét eszét,
Már nem érti az igazság szavát,
Ferde ösztönök és hamis eszmék
Csúfolják és szégyenítik nevét:
Pokolravaló! – harsog rá a vád.

 

 

 

Requiem egy patakért

Titkos erek táplálják?
vagy elszívják erejét?
Sötétlő, távoli hegyről jön,
vagy egy tisztás bokrai közt
kikutathatod tán születése helyét?
Csak olyan, mint nyugtalan álom,
mely felszínre tör és élni akar,
csendesen olykor, mint búvó patak,
majd rohamra lendül, sziklafalak
kőmedrében tajtékot kavar.

Sóhajos erdők sűrű magányát
felveri játékos csobogása,
megitatja a nárciszokat,
a megriadó őzsutákat, -
vadvizeket nevel áradása.
Névtelenül, elhozza magával
az élet áldott kristályvízét,
partjait vesztve a völgyek alján,
a nyaraló madárvilág elé,
tocsogókba teríti szét.
Illatos rétek kísérik el útján,
rovarok felhőzik, zsongják körül,
tarka pillangók és villanó fecskék
csókja círmolja tükrös testét –
szelíd ölén a lét elszenderül.
Régi tanyák odaülnek mellé,
meghallgatni, mit üzen az erdő,
álmot is sző majd halk susogása,
ha eljön az idő esti gondolája,
s áldott nyugalomra hív a Teremtő.
Holnap már vége a Tündérvilágnak,
ligetekben búcsúznak az árnyak,
holnap elszökik pataktól az erdő,
a sátoros nyárból a virágos mező -
az alkonyi álmok holnap messze járnak.
Holnap megkezdődik vesszőfutása,
rabul ejti vízét az ember világa,
eltakarják rácsok felette az eget,
elnyeli létét a városrengeteg -
az élet-vizét beton alá zárva,
majd börtöne lesz önnön kalodája.

 

 

Káin szindróma

Lucifer jár az Éden kertben,
Remény virágok halnak némán,
Kifosztott csendben vár a reggel,
Koldus álmában sír a magány.
A Hold ezüstje rezzenetlen –
A világ-éji csillagórán,
Már gyűlöletben megkövülten,
Ős-átok ül az ember fián:
Káin és Ábel: kés a kézben,
És hány féltékeny törzsi isten
Őrködik a csillagos éjben?
Mert csábít az éj, – árnyék és vér –
A Káin ősök öröksége
Fellázad, gyilkol szívük mélyén.

 

 

 

Kifosztva nyomorultan
(Trianoni magyar számadás)

Rekviemet mondok az emberért,
A megcsalt, megcsúfolt reményeknek,
Téveszméknek fanyar búcsút intek,
„Torzszülött Trianon" gyermekeként.
Lelkesültünk, azt hittük van remény,
Vártuk az Édent teremtő embert,
De Szörnyeteg telepedett mellénk,
A rég várt messiás hites helyén.
Csúf szégyen, szégyen, szégyen e század,
Bűn és megbocsáthatatlan gyalázat
Embertelenségének emléke:
Megaláz a világ kufár fényképe!
Így állunk itt hétszer meglakoltak,
Trianoni túlélők, s a holtak.

 

 

Valami fény

Valami tegnap ránk sugárzott,
Suhogott lágyan vállunk felett,
Ne keress, mégsem angyalszárnyat,
Ha fejünk körül is fény lebeg!
Csak volna elég egy kívánság,
Vagy biztosan tudni: érdemes.
Ne kínozzon bizonytalanság,
Elmúlik céltalan – vége lesz.
Kilendül, s visszatér az inga,
Kételkedni, többé nem szabad,
Hitünk, ha mégis meginogna?
Szeretet emel körénk falat,
S míg fény rakódik csontjainkba?
A lélek kincse ad jutalmat.

 

 

 

Valami fény

Valami tegnap ránk sugárzott,
Suhogott lágyan vállunk felett,
Ne keress, mégsem angyalszárnyat,
Ha fejünk körül is fény lebeg!
Csak volna elég egy kívánság,
Vagy biztosan tudni: érdemes.
Ne kínozzon bizonytalanság,
Elmúlik céltalan – vége lesz.
Kilendül, s visszatér az inga,
Kételkedni, többé nem szabad,
Hitünk, ha mégis meginogna?
Szeretet emel körénk falat,
S míg fény rakódik csontjainkba?
A lélek kincse ad jutalmat.

 

 

Ki védi meg a sasokat?
Ki látta már a sas halálát?

Ki látott sast, mely fészkéhez repül,
csőrében zsákmányolt eleséggel?
Ki látta a zsákmányszerzőt,
amint penge-lét éles késeként
erőterében rohamra lendül?

 

A sikoltó, ásító téren át,
milyen ösztön vezeti rohamát?
Ki tanította örvénylő időbe
hullani a halálos zuhanást?

 

Ki látott sast fészkéhez repülni?
csőrébe vett vízzel és reménnyel -
repülni esőben szelekkel szemben?
repülni golyók kereszttüzében?

 

Szárnyal bátran minden rémségen át,
ám ha fiókái fészkéhez ér,
vak tébolyában mindent felzabál?
A természetben, törvényen kívül,
vad dzsungelében csak az ember él
jót -rosszat kiélve – igen – idült
vággyal pusztít rég e sártekén!

 

Már megkezdődött a vég nyitánya,
még sincs sorsunknak kapitánya.
Ki védi meg a sasokat holnap?
ha kobalt ég alatt süt majd a Nap,
s a törvényt tisztelők elhullanak?

 

A víz, s a jég elszökik – minden kék
delfin-sikollyal menekül, a szél
lezárja bolygónk kék szemét, s a lét
nyom nélkül elhagyja kékcsillag börtönét.

 

 

 

Ősbűn
(Luisa Minaud csecsemő halálára)

Közeleg a világ vége,
Törvényt szeg a könyvek őre,
Hiába alkot Nimrud népe
Tehetségnek szövőszéket,
Katedrálist hét szentségnek –
Rablók dúlják a templomot –
Meghalt az Úr! Az ember vétke,
Hogy eltörött az Isten széke –
(Ne ródd fel árvák szégyenére!)

1794. II. 28. Jegyezzük fel a dátumot
Vendé örök emlékére:
DUCS-SUR-BOLOGNE – régi mécse
Világít a Föld sebére.

Izzott a Nap – szinte lángolt:
A gyikos lihegve sújtott –
Még tizenöt napos sem volt
Luise Minoud – és halott.

És csak hull a bárány pirosló vére,
A bibliás bűn fekete sebére –
Minden vérvád Káin kezéhez tapad:
Íme az örök Ábeli áldozat!

Hamis ige, bűnbak és véráldozat vörös fonala vezet az embertelen élet,
baljós bugyraiba – a szenvedés sötét előszobája hazugsággal,
vérváddal van kikövezve – Jakobinus cégér a hazugság homlokzaton:
Libertate, Egalite. Fraternite...


 

 

Heródes helytartóság

Hideg napok jöttek, börtön éjszakák,
A nép újra az önkényre szavazott,
Majd eljöttek a vészterhes hajnalok,
És megköpdösték a magyar Messiást.
Nagy Heródes és a kufár társaság
Partit adott sok cinkos jó-barátnak, –

Így adták tudtára a nagyvilágnak,

Győzött az erő és az árulás.
A vad tor után a nép élni akart,
Énekelt rettegve az ébredéstől,
Tanítsd meg nagy Isten túlélni a bajt,
És mentsd meg a várost Nagypéntekétől!

Kiálts reánk, hogy ne feledjük Júdást,
Hamis csókját, és a szörnyű árulást!

 

újabban haikukat, Tankákat írok és képverseket, ebből a legfrissebbek csatolt fájlban találhatók ITT 

 

A Király álma

Dániel próféta könyve: 2, 5, 7, 8, 11 rész parafrázisa

Alexander:

Dániel! Mondd! Álomból ébredező!

Emberek vagyunk mi még?

Álomfejtő Próféta!

Tudtad-é, mily poklot zúdítottál a nyakunkba?

Tudtad-e, hogy minden élet: cél, és büntetés?

Kérlelhetetlen lassú erjedés, vagy kataklizma,

Mely lavinaként visz bennünket a pokolba?

Isten megmutatta néked az elviselhetetlen Jövendőt,

A rendelt idő betelt – véget érhet – minden

Próba lét és mérhetetlen szenvedés!

Anonymus:

Már kétezer éve, álomfejtők kutatják a titkokat,

Követ raknak piramisba – Mindenki tudja,

A titkos rend, nem legenda – novus ordo seclorum.

Véletlen elszabadult kő – mondád – „kéz nélkül",

És bekövetkezik a katasztrófa!

Íme az álomi gondolat –

Értelmezése végett, „éber ítészek"

Kutatják a jeleket – miről beszélnek a tények (?)

Eljött-e ama pillanat? Vajúdik-e már az idő?

Megérett-e már a végzet?

Mert a romokból új hegy nő a régi falakon –

Vérszerinti Világhatalom: Bilderberg -

Mert a vas, cseréppel nem elegyedik, mondád –

Gyenge cserép lények – többé nem rontják meg.

Magvas második gondolat:

Dániel! Lehet-e jó szívvel vak pusztulásra várni?

Lehet-e egy álom miatt a világgal szembe szállni?

Dániel! Egy szörny ragadta el az álmodat!

Szörnyűség az álmod –

Ha ily kívánság vezérel egy titkos társaságot (?)

Téboly víziója lehet ama, álomi hegyhát –

Ne legyen hát titok tovább próféciád!

Lássa meg mindenki, merre halad a világ!

Lássa meg a kiválasztott nép!

Prófétája reá „vasalt," baljós szerepét.

Lássa meg, mint romlottak meg a birodalmak!

Nincs helye az irgalomnak: „Megmérettél..."

Mene, mene, tekel, ufarsim – írt a falra,

Ama láthatatlan kéz – Akkor hát, csak rajta,

Lássuk – hogy horgad az ékes, penge ész,

Mit rejteget nekünk a KÉP!

Uram, Uram irgalmazz!

Életük idegén rezeg a halálos veszedelem,

Tekints vissza Cserép-Ember!

Titkos erők koholják vesztedet szüntelen.

Mert csak pusztulásod tengerén születhet meg

A prófétált esély – az új birodalom – a kő titka!

Nem kéz által – mondád – kegyesen, de ritka

Álomképed alkotása rettenetes lesz, ugye Dániel?

A Teremtő, mint fenyegető Áriel (?)

Aki egy gyilkost ad mellénk késsel a kezében (?)

Aki a veszély óráiban a bosszú angyalaként gyilkol,

Hogy hatalomhoz jusson: Bizánc kapuinál,

Ölni készen Bastille bástyája alatt,

Vendéé Mocsaraiban és Zára várfalain –

Minő ősi iszonyat tört utat, mely örök időkre

Velence és a Templomos Lovagrend bűnjele marad?

A rejtett hatalom Hegymestere, rossz szelleme

Lágy lelkekbe rejtve magokat,

Melyből szárba szökhet a gondolat –

És lőn, vértenger, háború – a négyszelű földön –

Elpusztult egy gyarmatbirodalom, majd eljött

A pokol: Drezda, Hirosima, Pearl Harbour, –

És nem maradt töretlen fedél, a falakon!

Tegnap ledőlt a bábeli torony!

És most a kapuk előtt itt dörög a harmadik –

Pedig fáj még Auschwitz –

A bombák gyújtó zsinórja körül mindig ott matat

Egy árnyék, mely a Káosznak tör utat,

Mit a Rejtett szándék, a láthatatlan kéz,

Az embercselvetés, ha égig emel –

Megszülethet végre, az új Bábel –

És majd hegyhát-hegyként, Nagy Izráel.

A Bilderberg birodalom dollár eszméje:

A gúla: kő nő a köbön – mondaná Dániel.

A gondolat,

Nem hagy nyugalmat,

Megérint a legmélyebb ihletett akarat:

Az embertelen félelem játékszere, a szellem!

Dániel! Könyved, mint tömör kőtömb:

Rétegről rétegre vall a komor sorstalanságról –

A rontás erőinek kitett, szétszakított,

Hontalan lélek, megszédült, részeg bukásáról –

Lénye alapjáig ér meghasonlott álma:

Az emberiség pusztulása, dicső jövőjének ára.

Íme, Isten megjelölte választott népét –

Csillagok zuhannak az éjszakába,

Büntet az idő feléig, de megtartja ígéretét –

Nincs irgalom a mában – de talán az utókor?

Soha nem látott rémület ül az arcokon,

Ember így nem szenvedhet – mondják a bölcsek,

De Istenen kívül, ki segíthet?

Ki emel fel, terel össze, ily szétszaggatott népet?

Csak az együtt érző jóindulat –

Szerezhet békességet.

Alexander:

Óh Istenem!

Nem tetted könnyűvé életem!

De köszönöm Néked, igen, köszönhetem,

Hogy világot gyújtottál bennem –

Köszönöm álmaim, jézusi szívem,

Köszönöm, hogy bajban és fényben,

Tőled, Uram, nekem nem kell félnem.

Uram, Egyetlen Hatalmas Isten!

Mondd meg, hogy e mérhetetlen kinccsel

Most már, mit kell tennem?

Egy álom, Dániel álma:

Erinnüsz és Erisz almája:

Pusztulást hoz a világra –

F. Engels: Kísértet járja be Európát! – mondád

A kommunizmus kísértete –

A vörös hegykép: véres tetem, oly sötét

Törvény, mit fel sem fog, a józan értelem!

Milliók élete elenyészik –

Nabukodonozor álma vérpadán –

Mert vas és cserépnép magja nem keveredik:

Nincs közös sors – az emberi lét színpadán!

Egy iszonyú álomkép megront,

Pénz és hatalom a pusztulás partjára sodor,

Mert az Armageddon mögött ott áll

A harcra szerveződött Démon, a karzaton –

Dániel:

Elmondanám eme titkom,

Amit fülembe súgtál Uram, az Ulai folyóparton

Elmondom a 77-nek,

Aki, letéteményese a Törvénynek,

Mert cseréplábon áll a bálvány,

De egy véletlen kő lehullván, eltöri az állóképet.

Íme (...) az ő ábrázata rettenetes!

Nézed mindaddig, míg egy kő lehasad,

Kéz nélkül, és összetöré azt –

A kő pedig, heggyé lőn, és betölté

Az egész földet – és a kő birodalma: örökké lesz,

Más népek nem döntheték meg –

Anonymus:

Íme a történet,

Egy álom rejtélye köré szövődött

Szövétnek, százados lángfénye éget,

És elvakítja az emberiséget.

Aminek történnie kell...megtörténhet.

Egy álom eszmény, foszladozó szövete alatt,

Időről-időre, új élettel telik meg a harag.

Hatalmas ősök dús örökségét ígérte,

A király álmának ősi Őre, első követe –

És jutalmát az égig emelte a Szövetség költészete.

(Minő hibátlan, ragyogó szellem volt Dániel?)

Az élet mögött, mint hatalmas árnyék

Suttogott szüntelen –

Sokaknak ártatlan, titkos társasjáték,

De a Szövetség fiainak, ez lett a küzdelem –

Az időt átfogó álomi ajándék,

Elszabadult, roppant ereje Damoklész kardjaként,

Lebegett a bűvészinas feje felett, mint tébolyult szándék, -

Egyre szorosabb, oldhatatlan csomó,

Mely soha nem ereszt – oly vízió,

Mely árad, feszít, vonz szüntelen.

M. Teresa:

Oh Istenem! – elragadtatásban –

Elszabadult valami sötét szellem,

Mely fokról-fokra megváltoztatta az embert,

A gyűlölet bosszút nevelt,

És már oly hatalmas, hogy nem állhat senki ellent.

Felhőnyi hegy árnyéka takarja a Földet,

E költészet súlya alatt megroppan a Föld,

Rossz álom, mely az emberiség létére tört –

Hénok Apokalypszisét hallom közeledni,

(De Isten nem engedi népe magját keveredni)

Már vaspaták szaggatják a csöndet –

Íme, itt az utolsó ítélet, a mély bánat,

Mert ellenség lett, akit megaláztak –

Emberek, szabadítsuk meg a választott népet!

Törjük össze együtt az álomi képet!

Legyenek egyszerűen vidám emberek,

Akiknek ragyog szemükben a szeretet!

Legyen a múlt csak emlék, semmi több,

Jézus gyermek álma, aki szép anyjára ütött,

És nem a fekete harag ármánya szült:

Bűnbak, az áldozati bárányok között!

Anonymus:

Így ér az idő fele véget –

De nem festheti többé vér a Szövetséget:

Az új Eon, idő-templom kapujában nincs üzlet,

Zsarolás, félelem, hamis feltétel –

Kibontakozhat a megbilincselt élet –

Tiszta szívvel, ölelő karokkal,

Ünnepi rendben, terített asztalokkal,

Mondanak köszöntőket a bölcsek,

Mindent betölt az újszülött irgalom,

Ég és Föld - újra, az emberé lesz –

Bepecsételt fóliánsok közt kushad a rágalom:

Szívünkben nincs már intrika, félelem, pokol,

Tudjuk, elkerülhetetlen, letesszük hát

A fegyvert – és mégis – látod Dániel?

Észak, s Dél királya is világot nyert.

M. Teresa:

Íme Gábrielnél az olajág,

A Fény pora megszenteli a Béke kartusát,

Urunk kegyelmed végtelen – Hozzád közel,

Lám időnk felénél, megérett a bölcs értelem:

Dániel, tündér álma ragyog az éj vízén,

Honnan hozott ide? – veletek, miért ne érteném?

De ama álomi képet feladni – a véghez közel, -

Feledni, a próba idejét, mit elénk tárt az ég?

Nem lehet, nem hagyja többé Dániel –

Alexander:

A tavaszi szél, minden nap

Elhozza a hűs hajnal üzenetét:

Béke, béke – Hozsánna néktek!

Hallelu-Jah, hallelujah Dániel –

Ám, az idők végezetéig nálad a bepecsételt titok –

Az idő gyümölcse, a kegyelem, mi Hozzád hajlított:

Áve, salute, szálem, üdvözlégy örök Jeruzsálem –

Aki, nevében így köszön Néked – Teremtő Isten –

Szerelmes Uram: mindörökké Ámen.

 

 

A helytartóság

Hideg napok jöttek, börtön éjszakák,
A nép újra az önkényre szavazott,
Majd eljöttek a vészterhes hajnalok,
És megköpködték a vérző Messiást.
Kóser Viktor és a kufár társaság
Partit adott sok cinkos jó-barátnak, –

Így adták tudtára a nagyvilágnak,

Győzött az erő és az árulás.
A vad tor után a nép élni akart,
Énekelt rettegve az ébredéstől,
Tanítsd meg nagy Isten túlélni a bajt,
És mentsd meg a várost Nagypéntekétől!

Kiálts reánk, hogy ne feledjük Júdást,
Hamis csókját, és a szörnyű árulást!

 

 

 

 

Orbán Viktor

 

 

Félelem igazgat

Mitől fél, aki csak él?
Ez az ország nem szabad?
Harácspálca, Júdás pénz
Kamatoz ily hatalmat?

Nyilvánosság ad rangot,
Nézd, hogy nyüzsög körötte
Lézer-Janó blikkfangos,
Annyit is ér a törpe.

Szemfényvesztő parlament
Csalja el a pénzedet
Kéz-kezet mos, enyvesebb
Képvisel itt tégedet.

És ha van, ki nem veszi be,
Mert szemes, vagy ostoba,
Panaszra fut ízibe,
S nem lesz igaza soha!

Gúzsba köt, igába hajt
Uzsorád! Titkos gyarmat
Lesz kis hazád, és a bajt
Házhoz hozza a kamat.

Igen, nem szabadulhat
Kit szükség nyom, és az ész
Merész ötletén virraszt:
Házára vett fel kölcsönpénzt.

Igen, esernyőszabály,
Igen, elárvereznek,
Igen, mehetsz, merre látsz –
Igen, nem lesz kegyelem,
Íme, ez a pusztulás.

 

 

A helytartó
33. fokozatú szabadkőműves

Jaj a népnek, ha néki hatalmat ad?
Nagy bajában, ő lesz majd az áldozat -
Hamis intrika mérgezi a sorsát, -
Népről szónokol és pusztul az ország!

Jaj a népnek, mert kit szívébe fogad,
Maga a nemzet-rontás, a kárhozat.
Haynau stigmáját hordja homlokán,
Meztelen a finnugrista sarlatán!

Petőfit már „Háromszor megtagadta"
Mikor csontjait temetetlen hagyta,
Szabadkőműves mákony tagadja itt,
Szabadságunk költőjének hamvait.

Mohó siserahad ül felettünk tort,
És ez a stróman vizezi fel a bort.
Ám egyszer volt csak Budán kutyavásár,
Hol vakok között áruló a kormány.

Elég volt, dobjuk ki a rossz cselédet,
Ki ételünkbe csepegtetett mérget,
Jaj annak, ki Júdásának ad bizalmat!
Jaj a népnek kit árulás igazgat!

Ajánlás
Hát szemétre vele, kívül tágasabb!

 

 

Geciáner helytartó

Az élet olcsó -
Millió magyar helyén
Új honfoglaló:

Haynau vés
Homlokukra áruló
Véres barázdát.

Nergál szelleme -
És az októberi gyász
Sújtson le reá!

***

Október tanka

Közelit a tél -
szomorú emlékeink
velünk vannak még -
Októberek stigmája
általüt az életen -

 

HAIKÁK? KÖRÖM VERSEK

56' évfordulója
Éjbe merülten
Csattog a múlt felettem
És íme mégis -

A bitófák közt
Csillagrovó tündérek
Ünnepre várnak -

Szép berkenye ág
Ad most bús szemeimnek
Napfényragyogást -

Roskadozó fák
Gyöngyharmat könny-cseppjeit
Szedem nyakékbe -

Múltba fagyottan
Kékül a vérnyom - reccsen
A szív rianás -

Rám feszül álmom
Szabadság harcra vágyom
Az ősz ünnepén.

Már szélütötten
Mögöttem árnyam vacog -
Letörlöm könnyem –

Árnyhegyet látok –
A Kárpátok peremén -
Pengő jégcsapot –

Az évfordulón
Nemzetet rontó fagyot
Jósolnak a csillagok.

56' népe

Sorsos ez a nép -
Igazat akar látni
És a fényre lép.


Őszi metszet

Szakadék felett
Égezüst fenyők őrzik
A szűrt fényeket -

Árny ujjaival, -
Szürke ég tapogatja
A mohos völgyet -

Közelit az est:
Ringó piros hintóval
Jön az alkonyat -

Mi lassúnak tűnt?
Most lángol küllőivel
Mint egy tűzkerék -

Az ég szemében
Gyorsan múlik az emlék:
Itt a búcsúzás -

Mert a szívnek fáj
Az őszi messzeség
Hol elmúlás vár –

Már őszre váltak
Ködbe hullt emlékeink:
Örök soha már -

Ám mind hiába -
Az élet fájni akar:
Újjászületünk.

Axióma: Élj az életért

Közös ég alatt
Közösségben élhetünk
S boldogok leszünk.

Ez a jó nekünk:
Hazánk szabadság vágya
Kincse életünk.

FÖLDRENGÉS 2O16

Villám, hirtelen,
fénylőn, és félelmesen
tör fel az égre

A kő – rázkódik
méhe a hegyeknek is -
betelt az idő!

Az emberi én -
Isten lába nyománál
szakadékhoz ér –

Halál árnyékában

Van e értelme?
Ég felé fordítani
Elvakult szemet?

Charlie Hebdo
Incesztus

Az agyába nyúlt -
Vegyétek és tegyétek:
Ez az én "vesztem "!

A Szer törvénye
Az Igazság Tanítója

Nézz fel és nevess!
Az aggódás körülnéz,
Kiutat keres.

De a Hit szeret:
Istent követ az Egyben,
Hogy ember lehess.

Fuin

Őszi esőben
Gyermek hinta árnyéka
Leng nyikorogva

Abszurd

Rontás virága -
Reklámok szövedéke:
Torzó kötészet -

Fiaskó stigma:
Görcsöt köt holokarmú
Új holt fiukra.

Életkör

Az idő, barát -
A némaságon át: altat -
Álmokat faggat –

Az idő, asszony, -
És ha közel az alkony?
Könnyet maszatol –

Szerelme a fény -
A halandó nem érti
Kincse mennyit ér –

Pazarol, megáll -
Szeretne is még talán
Egy élet után.

Kútba dobott kő

Hulló hang után,
Szorongva fülel a csend -
Fény csillan ott lent –

Nakonxipán

Üveghegyen túl,
a vágyak erdejében,
örvénylik álmunk.

Ifjan

Vakmerő élet
nem ígér mást, csalfán, csak
szerelmi álmot –

A nő gyógyszere
a mohó vágynak, mit szép
szeme okozott.

Búcsúcsók

Hajnalig mesélt
szép szeretőm hogy egykor
mily életet élt?

Üzenetek

Néma haiku:
Taó, halál utáni
Életről mesél.

Isten világát
Megújítja: halálos
Újjászületés.

A hit, álmait
Emelte menny országgá, -
Ám üres az ég.

Ki félti? Elveszíti -
Élete csak a remény.
Mi örökké él.

Minden bűnömet
Meggyóntam, szabad vagyok:
Lelkem fehér vár:

Földi buborék:
Víz, fák, ég közelsége
Fény testvériség –

Olimpia

Nem perctörténet
Hosszú Katinka újabb
Tripla aranya.


Felhők fölött

Messze-messze jársz -
Csönd van, nincsen visszhang már -
Nem üzensz nekünk?

Az Egy verse

Jin és Jang párban:
Az örök élet lángja -
Isten a mennyben.

Jin-jang harmónia

Csábít keserve -
Szerelmünk hangszerelte
Életünk kínját –

ARIMÁTHIA

Felhő karcolta
Sebek égnek az égen:
Könnyes elmúlás.

Fehér angyalhaj
Sötét árny  lesz majd Júdás
Harminc ezüstjén.

EU Mesterterv

Ég már a határ -
Készíti a pénzbombát
A halálkufár.

 

30 EZÜST

Uram irgalmazz!
Arcunkon süt a szégyen
Pénz verítéke.

AXIÓMA

Bölcs a feledés -
S ha okos? Kőbe vési
A szeretetét –

KAMAT

Aranyborjú bőg:
Aki mindent, pénzen mér -
Lelke is enyém.

Paradox hit

Ha félti? Elvész -
Csak a remény élteti
Mi örökké él.

ARIMÁTHIA

Isten világát
Tanítja élet-halál -
És a születés.

Haiku tűrő

Haiku költő
Kirabolt sírja mellett
Sehol egy fényőr

A VERS LELKE

Szép kacagásod
zeng a szívemben, ha vágy
ritmusa dobban -

Kaktusz virága -
főnix láng születik így
fészke hamvain:

A szerelemben
királynak lenni - édes
gyönyörű végzet, -

De jön a hajnal -
kihűl a vágy - s elillan
a versragyogás –

Haiku szivárvány

Fehér szirttetőn
Körbe üli sasfészkét
Egy turul család.

Táncos hópelyhek
Bepólyázzák a hegyek
Zöld koszorúját.

Tó nárciszokkal -
Holdarc a királyfiról -
Béka álmot sző.

Hasad a hajnal -
A csillagok aludni küldik
A sápadt Holdat.

Nimrud nagykirály -
Esthajnal csillaga
Rést üt hajnalán -

Gordonka hangját
A szív saját ritmusán
Dobolja halkan –

Hitmix

Örök haiku:
Taó halál utáni
Életről mesél.

A pillangó lét:
Pillanatok áramán
Szárnyalhat a szél.

Nem panaszkodik
A vízcsepp, eső után
Lótusz levélen.
A győztes: álma
Romjainál építi
Új gyötrelmeit.

Vak tükör előtt
Gyakorolom őseim
Bölcs tekintetét.

VIHAR UTÁN

Mozdulatlan tó -
Fövenyén még látszik
A viharvert táj.

Fecskék röprajzzal
Írnak csókot a vízre
Nyáralkonyatkor.

Platon

Nem volt szerelem,
A mese már kortalan,
Terhe egyre nő:

Mint egy drága nő -
Sóhaja oly vigasztalan:
Szűzi álmot sző.

Brexit

Böffent a mocsár -
piszkálja a bűzbombát
a halálbogár.

Tankák, vakák (5-7-5 7-7)

Öreg-Isten népe

Magyar Szkítia
A világ  ős bölcsője -
Karapát apák
Dala-rovása-nyelve -
Az ember születése.

Mágia sutra

Hamvas etalon:
Emberi romlottságtól
Még érintetlen -
Maga az Isten-ember
Teljes tökéletese!

Arimáthia: csak

Meg ne halj élve,
mondá az Öreg-Isten
Te vagy reménye -
az újjászületésnek,
hol szól az örök ének.

Ne tovább!

Ünneprontó fagy
Marta meg Buda-házát -
Ötvenhat kísért:
Vad dölyf sérti szellemét -
Már feszül mélyben a nép.

Magyar végeken

Égbekiáltó
Önfertőző szennyben élnek
Az ómigránsok -
Harlemi országrészek
Gettó gyermekgyárai.

Szzzz..

Sziszeg a porból -
mily ismerős kép nekem -
vádol hevesen:
Mi fán terem a kígyó -
minden almaszüretkor?

SZÜRKÜLET

Vajúdó idő
Matat a csillagéjben -
A sors romjain –
Hajnali sugarakkal
Éled e már a jövő?

A bukott angyal

Álmaink űzött
viharában a jövőt
villámsújtotta -
Szárnysuhogás leng - ott fent,
trapéz, manézs, merő fény -
De jaj – a végzet
angyala alá bukik,
a menny küszöbén -

A teljes Igazság

Csillag órákban –
Az Egy lét csodáiért,
Testesült a Föld,­­­­­

Lent, a fent mása,
Anyja Hold, Atyja a Nap
Rólunk vallanak.

Fent a Mennyben
Fényes sugárözönben
Lélek született.

Arimáthia:
Pupillák és csillagok
S mindenütt hegek-

Bennünk és értünk
A remény dicsősége él:
Jézusi mag-héj.

Felszállt a sólyom
Hargita szent hegyére
S otthont rak fénye -

HAI ARS POETICA

A lelked rajta -
Időtlen teljességért
Élni nem munka!

Ám munka közben
Jön a szerelmes ihlet -
A múzsa csókja, -

Amit csak a perc
Szűzi igézetének
Vágya érhet el.

Nevesincs

Káposztalepke
Csapong, libben, felhőzik
Napsárga röpte.

Balatoni anzix

Közelit az éj
Illat párát hajt a szél
A partok felé.

Kitárul a nyár
És egy-egy szűzi leány
Minden éjszakán.

 

Van Gogh álma

Bársony fényfelhő
borul bátorítón a
bús tébolyultra -
Kén sárga éjszakában,
ragyogott a holdperec.

Újszülött

Olyan akarok lenni -
A világról, semmit ne,
Közöm se legyen –
Múlt és jövő határán
Legyek kezdet, kezdete.

Kórisme

Beteg a világ -
Imádja az intrikát:
Globalóma rák:
Szétmarja egészsége
Teremtett maradékát?

Idill

A múltba néztünk
És láttuk a jövendőt -
Dobtunk a tűzre -
Nem kerestünk szavakat
Csak a rontás ült mellénk

Csillagpor tanka

A vers ihlete:
Gondolkodásba merült -
Füstbe ment álom –
Mint Nap nélküli hajnal
Derengő éjszakákon.

A hitbuzgó én
Isten lábánál remél -
Hangja égig ér,
Mint isten-tudás boldog
születése küszöbén.

Stigma

Nagyboldogasszony
gyermekei köszöntik
a kelő Napot.
Nimród csillaga, Nap, Hold
fénye szívükben lobog.

Te mesélj hajnal
az emberről ki üdvözül
ha felkel a Nap:
S az éjszaka árnyait
széttöri a pillanat -

Pedagojim tanka

Minden hiába -
Ha a szó szívét rágja -
Megértés nélkül?
A rontás útján járva,
Gyermekünk nagyon árva.

Apostolok
1
Péter az igaz -
Saul, Júdásfi vére -
Csak farizeus.
2
Az életszentség -
jele isten kozmoszában -
szinte végtelen -
Megőrzi a teremtést
a Jézusi kegyelem.

Mese nyár: Seherezádé

Nem volt még soha,
Hogy ne lettem volna én,
De hol voltál Te?
Vágyak szűzi éjjelén -
Szívszerelmek dalnoka -

KÉPMÁS tanka

Az Úr hívása:
Teremtővé kell válni -
Felszabadulván
Az élet láncaitól -
Gyújts fényt anyagba zárva!

Scyta vallás

Az Úr temploma:
Az EGY szereteteként –
Felmagasztalt jel -

A fényvallás sólymai
Emelték magasba fel.

Memento

Templom romok közt
Jézus szenvedése jár
Üvegcserépen.

Elég, hogyha int,
s megméri, mi miért szép?
Fény kell és kék ég.
A Hargita nyergében
A fényvallás ünnepén.

Picasso szemével

Mindent meghalad
Mit Luciferben látott:
A vér hatalma?
Embertelen mementó -
A gonosz birodalma.
https://www.youtube.com/watch?v=kQ8spinfHwQ

 

 

Bocsánat nélkül

Tündöklő napfény -
Ugyanilyen ragyogást
Tört szét az atom-
Bomba Nagaszakinál -
Hirosima másnapján.

https://www.youtube.com/watch?v=_O-an1V3Wuw

A csönd beszél

Isten ránk gondolt
Mikor kisütött a Nap -
Áldott pillanat
De rab apátiában
Szívünk már rég megszakadt.

Hosszú Katka

Arany koronát
kapott a világ sportok
úszó ünnepén -
Vers zengi és dörgő taps
Szép magyar nevét-

PARADOXON

Isten temploma:
Szeretetéből épül –
Ám kő és habarcs,
Amit az emberkéz rak
Maga és Isten közé.

Bölcs tekintetét
Az okos földre ejti
Csak a szeretet
Rejti az igazságot
Mit sírkő összetörhet.

PLATON PARADOXONA

A nagy dolgoknak
Kicsinység a gyökere –
Ezért ha rálelsz,
Írd le a pillanatot,
Mielőtt szertefoszlik.

RÉGI-ÚJ STIGMA

Szólásszabadság?
Körülmetélt cenzúra
Habsburgi módra?
Megnyílt az új iroda  -
Cégérén a TEV szonda.

Jézus titka

Nézd őt, s nézz engem -
Lásd ki függ a kereszten -
A test káprázat.
Csak annyiban élhetünk
Amennyi Jézus bennünk.

Örökség tanka

Szeretet hídján,
Jézus volt a stigma, a Jel,
Az Isten-ember -
Az élet-halál útján
Ott él a hű szívekben.

CSIPKE-RÓZSA
(májusi játék)

Álmot sző az est
harmatos a rózsa már
hű társat keres -
Akkord, dal, könnyek
dadogva átölelnek -

A jövő záloga

Amennyi gyermek,
annyi nyűg és törődés -
és még több öröm -
Így szaporodnak napok
mit Éva egykor lopott.
Migráció tanka

Rákos pusztulás -
Holokauszt dilemma -
Kalergi módra:
Túl sok a túléléshez:
A Födnek pusztulni kell!

Újjászületés tanka

Tegnap vágy voltam -
Ma „VAGYOK, AKI VAGYOK" -
Holnap is hiszek?
Nemzeti tüzet viszek,
Hiszen én magyar vagyok.

Paradoxon

Ha félti? Elvész -
De amit remény éltet
Az örökké él.
Csak a hit és a remény
Mit pénz hatalma nem véd.

Fantasy tanka

Alszik a város
Csak a kutyák ugatják
A teleholdat -
Fekete pillangólány
S egy vendég vár alkura.

Jákob a pásztor

Lábán juhait
tarkára festette meg
Jákob furfangja -
Csíkozott fűzfavesszőt
kötegelt a vályúba.

M.: Jákob, mint pásztor, 3x7 esztendőt szolgált Lábánnál. Lábán és Jákob megállapodása szerint a szaporulat fehér juhai Lábánt, míg a tarkák Jákobot illették meg.

 

A póba

Áve Atilla!
Koccintsunk: Költőkirály!
Pegazusod jön,
Élve nem győzheted le,
Az iszonyat mozdonyát,

Lelki ismeret

Lásd a lelkemet?
Már néma akár a sír,
Végső szent kenet,
Ámbár nem ítélkezik,
Kínnal vallat engemet –

Talán a szeretet?

Az élet mély verem,
Ha hív a szerelem,
Ne légy már oly bolond,
Ha kérlek? jöjj velem!
A szükség törvényt bont.

Korunk stigmája

Nincs háborús bűn -
Parttalan a gonoszság -
Közel jár a vég -
Dollár és vér a törvény:
A pénz mindent elemészt!

FEKETE PÁPA

Fekete Pétert
inverzzé teszi Saul
zsidó-keresztény -
És Úr Jézus köpenyén
átsüt a Talmud eszmény.

BŰNJEL

A migráció:
Sátán hajtja az embert
Pusztulás felé!
Ki állítja meg a pénzt
Hogy életeket vegyen?

Kamu flage

Műbáj, műmosoly -
kivasalták Merkelnét
mert eszi a moly -
Ám a seprőt nyírd  körül,
Mert boszorkány, s elrepül.

 

Mindig együtt – NTK HS
A szülőföldön
Köszöntő: 2016. augusztus 20.

Mindig együtt az idővel:
Növekedjék, mert halhatatlan
Múltja nyelvét őrzi e nép –
Jelenben él és Jövőbe néz,
De hűségben egy akarattal,
Vallja régi, nagy hírét!

Őrzi István Király Jobbját,
Palástját, Jogarát, Kardját –
Szent László arcával a Hermát,
A Szent Koronát, Országalmát.

Őrzi Mátyás Igazságát,
S annyi, híresen szép legendát,
Fényes szemmel hallgat, míg él,
Ki igaz s magyar e sártekén.

Dicsőséggel, oly sok évig,
Vigyázták az ősi népet,
Megóvták az életlángot,
Harcban forgó, nagy Királyok.

Mindig együtt az idővel:
Fényeskedjék halhatatlan,
Magyar hazánk, felmagasztalt
Kincseknél is drágább éke:
A Szent Korona öröksége.

Köszönet! Százszor is köszönet,
Hogy elviseltétek a terhet,
Amikor senki nem segített!
S mert a szívben élt még a nemzet –

Óvtátok a megszenvedett
Magyar szó, szép igazságát,
S az évszázados vész után,
Az újrakezdés olajágát –

Ünnep van ma. Nagy-nagy ünnep:
Nemzetünk születése napja,
Adjátok át az örömet,
Mint gyermekének édesanyja!

Mondjátok el mindenkinek!
Megfogyva, de él a nemzet!
Az utódoknak megóvtátok,
Az egyre fogyó, kis országot,

S lélekben, a Szent István-i,
Mindig dicső, mindig bátor,
Árpád földjén felvirágzott,
Szentkoronás, magyar álmot.

Videós változat: https://www.youtube.com/watch?v=UoNgiE4GSkk

 

 

A Magyar Szent Korona

Szent kartusa vagy másfél ezer éve
Hű magyarjaidnak ékes talizmán.
Hiába tört éj, balsors nemzetünkre,
Nélküled, bitorló, nem lett itt király.
Benned ég még a Jézus-hit visszfénye,
Mély titok zár körül, és száz legenda.
Mikor, hol készült szerencsénk edénye?
Ez glóriás hitünk attribútuma.
Ész, szív, virtus, képzelet, ős Napkelet
Költészete, szépsége jött el veled,
Bő örökséggel, királyi Szkytia.
Ahol megszületett szittya nemzeted,
S lettél Nimród magyarok híres fia,
Levédi, Magna-Hungária ura:
Atilla, Buda, Szent Arimátria
Szkíta-hun gyökerét őrzi még a pánt, -
Hát gyógyítsuk végre rontott Korpuszát!

Szentkorona

Video változat: https://www.youtube.com/audio?video_referrer=watch&v=ZFt8v0G8s1Y

 

 

Álmos parancsa

Menjünk vissza az ősi Földre,
Ahol királyi pár volt Nap és Hold,
Ahol a Szépség és Erő lakott,
Pünkösdnek éltek, mégis örökre.
Szívükben is bilincseket törve,
Szemükben sugárkéve lobogott,
Mégsem volt a székely addig boldog,
Amíg lelküket Nergál gyötörte.

Mánit kell keresni, ki elveszett!
De életet váltani nem lehet.
Már régen nem értjük, mit mond a Hold,
Bár, fejünk felett Nap ragyog, s égi
Csillagport szór reánk az éj, mégis,
A lélek árnyékvilágban bolyong.

 

 

A halál civilizációja
Holokauszt birodalom
Mottó? Csak a halott a jó indián

1
Légy átkozott hetedíziglen Kíller!
A Sátán szolgálatában égj el -
Így büntessen az Öregisten!

2
Akit a szeretők sosem szerettek:
Dollárért gyilkoltak, üzleteltek,
De igaz szavuk nem volt soha –

3
Légy átkozott fia júdás pereknek,
Az csaljon meg, kiért könnyet ejtesz,
Démona sánta Lucifernek.

4
E föld egykor indián vérben fogant,
Talán százmillió rézbőrű halt,
Mert feltörték az ősi ugart.

5
Már-már az egész világot akarja,
A terror, világbirodalma.-
A dollár eszmény véres sarja:

6
Zsoldosok szaggatják Afrika testét,
Hamis zászlók alatt repülő
Drónok tépik Kadhafi kertjét –

7
Ebola járvány szedi áldozatát,
Űzi-hajtja a kórt, de hiába
Zárja karanténba a világ.

8
Líbiát, és Szíria színe-javát
Pusztítja a Golden szax zsoldosa,
És a világnak nincs egy szava!

9
S mint az irdatlan, hatalmas tenger
Árad a fertőzés televénye –
Az éhhalálra ítélt ember.

10
Európa végórája közelít:
Behajtja a sors adósságait,
Szolga lesz, ki nemrég még úr volt!

11
Aki látta Róma tetanusz lázait,
Tudja, a vég órája közelít,
A gonosz ledobja láncait.

12
Pénz lett a zsiresztények Teremtője,
Harminc ezüstért árulja hitét
Vatikáni keresztvetője.

Epilógus:
Oh boldogok, akik meg sem születtek,
Akik Áldozatként, megfizették,
Kamatait a gyűlöletnek.

 

 "Micsoda groteszk fintora a sorsnak: Trianon, mint a nemzeti összetartozás napja, és Judapest ünnepsége, - így egymás mellett: tettes és áldozat"

Kufár ünnep: 2o16. 06. 4.
Ajánlás Orbán Viktornak

Koldus minta - centekért szivar, -
Zúgnak a tetten ért harangok,
Az ünnep ma miértünk csikar,
Mikor húrjába tép a dalnok.

Fáj Trianon, mi fogva tartott,
S megrabolt országnyi életet,
Úgy vezették meg, mint egy barmot,
Kifosztott, megcsúfolt népemet.

Emeld fel fejed és nézz körül!
Trianon örök börtöne vár -
Feszítsd meg! kiált és örül,
Hisz rajtunk, a poklok malma jár.

Ne légy Te, kamatláb áldozat,

Ki kéveként hullik szerte szét, -
Elég! Ne légy sorstalan bitang!

Ki párt tokban vérzi életét:

Ne légy magyarfób, sisera had,

Ki meglopja népünk végzetét!

 

 

Józan látlelet

Habszivacs törmelék között hevert
Korunk gyermeke –
Azt szívta csak, amit maga kevert, -
Neuronról neuronra égett,
Pusztult pillanatról pillanatra,
Önmagát emésztve vabankra – tudta,
(Ehhez hozzá segítette elit tudata)
Semmiért jött a világra,
Ezért húzott lapot húszra –

A feleslegesség béklyói bénították,
Zárták szellemét palackba –
Két éves sem volt és már hazudott, -

És úgy halt meg, hogy nem érzett még bűntudatot:
Anyag klónozta hasonmás-alakra: Abrakadabra –

Józan látlelet: https://www.youtube.com/watch?v=IVy4qpeduDI

 

 

Igéző

Jöjj és nézd!
Pecséteket tör az ég
Zeng az ítélet
Nézzed! Így teljes az élet
Fehér-lovat áldoz a sámán
Bukj fel az árból Sátán
És iramodj tova
Ahol már pirkad a fény
És beszél a fákkal a bús őszi szél
Nyomában a halál lova
Az éjfekete mén
Szügyig sárban gázol oda
Ahol új felhőket gyűjt
Maga alá a Nap
Kisarjad és él már újra a remény

Jöjj és nézd!
Pecséteket tör az ég
Fekete lovat áldoz a Sámán
Az élő életet megáldván
Szellemekkel társalkodván
Elfordítja az idő kerekét

Béke van mindenekben
A Sátán szelíden visszatér

Jöjj és nézd!
Most már minden élet
Tudja a helyét.

Video változat: https://www.youtube.com/watch?v=1wOJers_dQQ

 

 

Nem alhatom többé

Tölgyek közt bolyongok órákon át,
Avar zörg, roppan a fák nyögése,
Szíven üt a baljós, éji láz,
Ónfonálon szisszen már az idő kése,
Szívem nehéz,
Megvisel lüktetése.
Közelg a Tél,
Fogam között fohász és szószilánk,
Torlódva sírnak agymaró szavak,
Tajtékkal zúgva egymáson át -
Ajkam remeg, - az éjszakák
Rólatok vallanak.
Fejem körül szitok és szóvirág,
Itt élek köztetek vajúdva rég,
Elbukom egy szó könnyes tövében,
Legyűr és összetör egy semmiség.
Ajkam dadog,
Khámort megölték Jákob fiai.
Minden, ami bűn volt, újra éled,
Vörös iszap hull az égről -
Sír az Isten - szörnyű végzet.
Ájult csendben csillagok zuhannak,
Hiába minden,
Sarjad már a Bűn vetése,
Vonóját tördeli egy vén cigány,
Átkot szór, perelve az éggel:
Pusztuljon el a bomlott világ!

https://www.youtube.com/audio?video_referrer=watch&v=B-wAZpJpVzg

 

 

Angyalra várva

Ostorcsapás a hideg, esti szél,
Fagyos ujjakkal bogozza hajam,
Fegyvert ránt hamar a gyáva szeszély,
Arcomba sújt, hogy adjam meg magam.
Ököllel vár reám e vad vidék,
Klondájk rózsája nő a flaszteren,
Ha látod? – ne kérdezd miért?
Gyilkol az ösztön és a félelem.

Büszkén török börtön-országon át,
Vadul kérdem önmagam sebezve:
Ki csapszékek mélyén Angyalra vár –
Miért él itt? – már mindent elfeledve.
Ha az idő, mint mozgó sír elér,
Nem fejtek titkot már e szegleten,
Hisz' túl az élet már a jó-felén,
Gyenge a szív – csorba a fegyverem.

Várok ünnep arccal hideglelősen,
Ki bűntől szűzen mindent birtokolt,
Túlterhelt hajón élek sietősen,
Lám titkokat súgva, akár a Hold.
Már vágytalan, kopár, akár a kő,
És vajúdva is e kocsmaléten,
Régen túl az ismert határokon,
A vér, s a szellem igézetében.

Vagyok fodor az elfutó vízen,
Vagyok sorskérdés és balsejtelem,
Itt élek köztetek magányosan,
Míg érbitón legyűr a végzetem.
Bilincsek közt nem élhetek híven,
De leszek lélek: új nap, kegyelem,
Nem vetek már szilaj hullámokat,
Levél vagyok Uram – nem áradó patak.
Végül vagyok ok – Néked okozat,
És haszontalan emberáldozat,
És ha volt szívem? – Tiéd volt Istenem:
Igen – Tiéd – ennyi volt életem.

https://www.youtube.com/audio?v=XiMbmrVtJIU&video_referrer=watch

 

 

 

Szilveszteri meditáció

Mint félelem hosszú éjszakája
Takar testem kopott bőrruhája –
Még lelkembe fonódik kegyetlen
Kötelékével a régi ember.

Bár nem voltam adósa senkinek,
Enyém volt Laokoón szenvedése,
Béklyót vert rám hűség és szeretet,
Szívembe szúrt töviseket érte.

Már nem vagyok adós sem köteles,
Lehullik nehéz bilincse rólam,
Kikopik az idő is alólam:
Nem vagyok fontos többé senkinek.

Nem érdekel világ kincse-nincse,
Mint hosszú gyötrelem éjszakája
Foszlik énem régi rabruhája,
S hullik az élet szörnyű bilincse,
De nem érdekel már ez a nincs se.

Már nem hajtanak ösztönök vágyak,
Megfizettem az ember-világnak,
Indulok Tehozzád lábadozva,
S leszek ha kell az áldozat útján,
Jézust hívó „Máni maradéka".

https://www.youtube.com/audio?v=ZiqZeCV9G7E&video_referrer=watch

 

 

Már rég kihajoltak

Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok,
és szent lelke lakozik bennetek?
Pál 1. levele a kor.

Ki mondja meg, milyen utakról
Közelít felénk, s mutatja meg magát,
A csapongó
Képzelet hordozta igazság?
Magadnak, ugye Te nem hiszel?
Hiszen a szavak, mind elámítanak,
S az értelem
Sánta kutyái, megugatnak.

Káprázat bűvöli el szemed:
Kontakt-, állhatatos, lárva-mosolyok,
Az önzések
Jéghideg résein, kivillog.
Alpári lóvásár folyik itt,
Hát ne szórj közéjük drágagyöngyöket!
A gaz virít,
S a pimasz meglopja életed.

Kufárok sürögnek, forognak,
A szeretet kútjai elapadnak:
Elárvulnak
A jók, szívük egyedül marad.
Lármás lócsiszárok ágálnak,
Hamis kutyák csaholnak, de Te ne félj!
Szíved igaz,
Majd elvezet hozzánk, és megért.

Sokan vagytok már, jövőtöket
Másra ne bízzátok, csak zörgessetek!
S a szívetek,
Egymáshoz közel, majd megpihen.
Őrizzétek tisztán szemetek,
S lássátok meg végre, milyen a világ!
Hol az ember,
Bambán ballag balsorsa után.

Már rég kihajoltak elétek
A rózsák, és a szelídszép mosolyok,
A tiétek,
Vegyétek el, mit Jézus adott!

https://www.youtube.com/audio?video_referrer=watch&v=QkC4x2oj3cg

 

 

Nirvána

Jó-rossz együtt: Minden ugyanaz volt már –
Egy szőnyegen ült Mester és Tanítvány,
Eltelt tíz év,
Amíg a mester megnyitotta szívét,
Hogy elmondja a teljesség titkát,
És az élet rejtett igézetét –

Mi az ember élet?

A létezés végtelen tengerén?
Mi egy nap, egy év – s miért a sietség?
Megszállott számolgat időt, perceket –
Siess, vedd el, győz az erősebb!
Sebesség a cél –
Aki megáll, az a földbe visszatér –

Elmúlás kísért –

Még semmi nem történt és már itt a vég –
Súgja a lélek – elmúlik az élet.
Szerelem, hír, vagyon, örök értéke?
Mindeneknek, csak Elmúlás a bére –

S lőn újjászületés –

Minden ugyanaz már –
Egy szőnyegen ül Mester és Tanítvány,
Üzenetet várnak a másvilágtól,
Csak ülnek a csendben – hiszen tudják jól –
Eljön a tavasz s a fű nő magától.

https://www.youtube.com/audio?v=liHvyOeXjNk&video_referrer=watch

 

 

A hit tornyai
Naposz és Pálosz

Tágas térre néz a keresztes óriás,
Távol, a hun-pogány, pusztai templom,
Szegény rokon – kapaszkodik a romokon,
És mégis nagy lélek lakozik benne.

Íme, elválaszt a lélektelen elme,
Hamis papok, hiábavaló alázat
Árnyai közt, farizeusok tanyáznak –
Körülnyal a luciferáj mammon nyelve.
Szép ölelések régi emlékképein,
Sugaras ragyogások szerelmesednek,
Szkíta- és huntestvérek szívükbe zárnak:
Fájnak a csókok, mint féltékeny varázslat.

Káint és Ábelt új útra taszították,
Micsodás Atyák és menórás próféták,
Az ikrek, így lettek fiai a rossznak,
Konok elkárhozottak – sorstalan holtak –

A jóság dombjain vár reánk az Isten,
Megbocsátó hittel, Nimród szeretettel,
S mégis – vérbűnöktől felzaklatott szívvel,
Félelmes Káinra vár, az örök Bábel.

Video változat:
https://www.youtube.com/audio?video_referrer=watch&v=aqyHjaA6FtA

 

 

Versigéző villanás

Ez nem csak inspiráció: ihletett
kincsek, Krőzus gyűjteménye –
Bár legyenek azok, oly csodás okok?
Költeni annyi,
mint kicsit meghalni, magányos csöndek,
ismeretlen fény magasában, ott fenn,
csak hogy meghalljam a rejtett hangokat.
Édeni dalban,
rátámaszkodni a papír kínálta,
szűzi, fehér lobogásra, feledve,
elhullt sor(s)töredékek regimentjét -
Már csak a csend szól,
amikor egy hangsorölelés, mintegy
álomból odaintve, megszületik
a szó ragyogás, feketén fehéren:
Ím az ajándék.
Mintegy varázsütésre telik a lap,
ártatlanságának felavatóján,
már megfeledkezve a címről is - túl
emberi lelken,
hangosan szólna az - és amikor egy
dallam töredék, csak szemernyi, mintegy
odahintve, megszületik az első
pillanatából,
a másikig, az esetleges ihlet
ősi zenéje megőrzi, s visszatér
ajándékképpeni, sebezhetetlen
forma világa, -
s a bizonyosság, hogy a túli semmin,
már itt van, hogy hitelesítse a költőt,
az alabástromi, éteri álom,
szűzi zenéje.

https://www.youtube.com/audio?v=oRuGsWb0CKY&video_referrer=watch

 

 

Ígéret földjén
Magyar rabszódia: Esztergom,
2001. augusztus 15.

Munkács, Pozsony, Arad, fáradt ege alatt,
Szelek söprik a Múlt dübörgő útjait –
Római, és Germán sasok törtek utat,
Majd később oszmán, orosz hadak vonultak itt.

Ezer éve itt tért haza vérben ázva,
Magyarságunk, győzedelmes vadvirága –
Te szegény! Mily gyalázatot követtek el,
Itt áruló hadak, kik hűtlen cserbenhagytak?
S érted „júdás-pénzt"? e gyalázatért kaptak!
Gazságukért tőlünk, most mit érdemelnek?
Nézd csak nagyjaink sorát! Hogy értek véget?
S mellettük a rosszak – jóknál, jobban éltek.
Birodalmi Habsburg, török, orosz vágyak,
Szomjazták a Nimród-magyar mátkaságot –
Egy sem kérte, csak akarta, s jött rabolva –
Megtaposva, földre rogyva, megalázott
Magyarország ájulatból ki emel fel?
Engedetlen, tiszta szívvel, tört gerinccel?

Árulás pusztít közöttünk, mint a métely –
Irtani kell, mégsem véres büntetéssel –
A múltat, alázattal, bölcsen eltemetted,
És szélbe szórtad fényességes álmodat:
A szükség keskeny útján váltod meg magad,
Te bús magyarság – de magyar lesz az Urad!

 https://www.youtube.com/audio?video_referrer=watch&v=L_DBhVyelwI

 

 

Az orleáni

Árad a szüzesség kagyló szomorúsága,
a has horpadt, -
a medence árbocai közt feszülő bőr: a laza vitorla -
rőt hajad krétázza üszökkel a hamuszín eget,
és e fáklya vak Holdként világítva remeg.

Által lépve a krisztusi poklot,
elsüllyedt szigetek között jársz,
körötted a lobogó láng,
de még nem érinthetett meg forró csókja.
Sápadt tested fehér viaszába égett a lázas remegés,
melletted vad táncot járva pávázott a halál,
de hiába,
mert elragadott tőle a boldog öröklét.

Gyűrt szárnyú pilleként megperzselt a láng,
de az emberi bűnben elégve Főnixként,
újjászülettél a sátáni gubóból.
Álszentté taszított az utókor,
mert nem kellett a szívednek se éj,
se sötét szerelmek kívánt bizánci csókja,
melletted a király, pojáca,
bábu volt csak.

Te láttad a kármin vértenger apályát,
és a szörnyű ragályt, -
Csodákra kárhoztatott Téged tisztaságod,
megszégyenült körülötted a pőre világ,
s most elapadt versként állsz magadban,
tetőtől talpig lecsupaszítva a máglyán:
Letört virág: et ce téra...et se terra...
Te földre szállt angyal.

A videó változat:
https://www.youtube.com/audio?video_referrer=watch&v=52EVKmRfssI

 

 

Mindig együtt

Mindig együtt az idővel:
Növekedjék, mert halhatatlan
Múltja nyelvét őrzi e nép –
Jelenben él és Jövőbe néz,
De hűségben egy akarattal,
Vallja Árpád nagy hírét!

Őrzi István Király Jobbját,
Atilla Jogarát, Kardját –
Szent László arcával a Hermát,
A Szent Koronát, Országalmát.
Őrzi Mátyás Igazságát,
S annyi, híresen szép legendát,
Fényes szemmel hallgat, míg él,
Ki igaz magyar e sártekén.
Dicsőséggel, oly sok évig,
Vigyázták az ősi népet,
Megóvták az életlángot,
Harcban forgó, nagy Királyok.

Mindig együtt az idővel:
Fényeskedjék halhatatlan,
Magyar hazánk, felmagasztalt
Kincseknél is drágább éke:
A Szent Korona öröksége.

Köszönet! Százszor is köszönet,
Hogy elviseltétek a terhet,
Amikor senki nem segített!
S mert a szívben élt még a nemzet,
Óvtátok a megszenvedett.
Magyar szó, szép igazságát,
S az évszázados vész után,
Az újrakezdés olajágát –

Ünnep van ma. Nagy-nagy ünnep:
Nemzetünk születése napja,
Adjátok át az örömet,
Mint gyermekének édesanyja!
Mondjátok el mindenkinek!
Megfogyva, de él a nemzet!
Az utódoknak megóvtátok,
Az egyre fogyó, kis országot,
S lélekben, az igazságos,
Mindig dicső, mindig bátor,
Magyar földön felvirágzott,
Ezeréves, szentkoronás királyságot.

Video változat: Mindig együtt, 

 

Kedves Testvérem, lélekben együtt vagyunk Pünkösd vigíliáján

M betűs

Isten pecsétje
A tenyerünkben mindig
Ugyanaz marad -

Igaz tükröt tart elénk -
A szkíta ősbölcselet.

*
Hargita fia

Nézz önmagadba -
meglátod a fényességet
és a sötétet?

Mind a kettő a tiéd,
de a Te múltad mély, mint
Arimatriai Ég.

Megj.: Arimatriai József neve azonos a babiloni ősvallás Mennyek országának a nevével.
Hamvas: Mágia sutra*

Lélekből reményt
Teremt - fénylő jeleket
Egy létvalónak.
Szellem-lélek-mátria:
Isten univerzuma.

Megj.: Hamvas Béla hasonló nevű műve

*
Nimród csillaga

A választottnak
fénylő jellé kell válni
az éj homályban.

*
Tiszta mint a hó

Ki szívével lát,
Szeretet burkában él,
Míg a mennybe ér -

*
Mester

Választottaknak
Kell lelkünket  nevelni
És jellé tenni -

Új reményt hozhat nekünk
Igaz szavú imája.

*
Isten  fiai
pünkösdi tanka

Eljött az idő
Ki e népet formálta,
Hív asztalához –

Mert ő az életöröm,
A jóság igaz szava –

*
Fohász

Fák, virágok, ég –
Tavasz - nyár jön - őszre tél
Mind arról mesél:

Közel a segítség,
Int a szeretet ne félj!
Mindig van Remény!

Utak változnak:
Mondd, miért is sietnél?
A szíveddel élj.

*
Egy út tanka

Tiéd a Mikor –
Te vagy az idő Ura -
Örökkévaló:

A Te örök jelened,
Legyen enyém is egykor!

*
BÚCSÚ tanka
Boldogasszony ünnepe

Agatirs népe,
Hargita ős fészkében,
Ma tavaszra vár -
Napkeltével születik
Pünkösd, a Székely király.

*megj.
A pünkösdi búcsú,  királyi pár választás székelyföldi hagyománya, a legősibb időkből való.
Honnan tudjuk? A királylány kezében díszes boton, a zászlócska hímzése "M" betűt ábrázol, ilyen M betű ábrázolás látható a "Millendorfi vénusz" szobrocskán is. A katolikus körmenet is e búcsú, nép hagyományából származik.

 

 

Kárpátaljai himnusz 

Mert a haza nem eladó,
Ezüstpénzre sem váltható,
Mert a haza lelked része,
Határait beléd véste,
Ezer éve,
A székely-magyar Jézus hit.

Mert a haza kereszted is,
Betlehemi csillagod is,
Hiába tiporták a hadak: él,
Hiába tiporják a hadak: él,
Mert a haza,
Te magad vagy Nimród fia.

 

*

 

Magyar holokauszt
1849–1919–1956

Omló testek alá hullnak,
szemek fényén Nap cikázik,
fosztogatnak mohó ujjak,
puskacsőből vér virágzik

Virágillat orgonája
ömlik el a délutánra,
ájult eső karikája
mossa arcát mindhiába.

Ím a halott kiterítve –
vége!, többé nem beszélhet,
hideg költözik a tájra,
költögetik ám hiába.

Isten áldjon Jó barátom!
sötét gyász lebeg a fákon,
itt fekszik mind kiterítve,
az aradi tizenhárom.

Kardlappal ver a diktatúra,
nem csillapul a bosszú szomja,
Magyar Isten ne hagyj magunkra!
hogy ne jussunk mind Habsburg zsoldra!

Omló testek alábuknak,
szemek mélyén jaj csírázik,
születnek hősök és halottak,
a koponyákból fű virágzik.

Isten veled Jó barátom!
néma gyász lebeg a tájon,
itt fekszik a temetetlen,
ezeréves, magyar álom.

Trianonnal ver Európa,
nem csillapul a bosszú szomja,
Magyar Isten ne hagyj magunkra,
hogy ne keljünk mind vándorútra!

Isten veled Jó barátom!
sötét gyász ül a határon,
itt zokog a milliónyi,
Trianoni, 48/56-os Tizenhárom...

VIDEÓS VÁLTOZAT ITT TEKINTHETŐ MEG 

 

 

Az első ok bölcsessége
In memoriam Hamvas B.: Mágia Sutra

Hegyek, vizek, fák teremjetek,
Mennykövet, felhőt,azúrkék eget, -
Zöld seregei a vadonnak ünnepeljetek!
Isteni tobzódás smaragd világa,
Felhőtépő, hófedte hegyormok
Zordon-fehér, szikla pusztasága:
Eszméljetek!
Két világ határán
Keresi az Úr költészetét tétován egy-egy költő,
Ahol az isteni őserő,
Teremti a parányt és a gigászi kolosszust,
Ahol meghasad a pillanat,
És múlik az örökkévaló, roppant idő –
Teremtő Olamin Tirannus –
Lényegedben, egy vagyok veled,
Velünk ismétli történetét
A Teremtő születés gyöngysora,
Szem, Szív, Ész érted eped,
Idők forgatagán szitál a bölcselet ős oka,
Végtelen terek
Szerelmi csillagpora – Mágia Szutra.

Mennyország és pokol?
Íme, minden ige: paradoxon, -.
Örök körforgás, Abraxasz
Zakatol sírásra, életre-halálra,
Érkezvén éretlen a hat napos világba,
Isten nevében(?) megalázva,
Lökték ki az embert az értelmetlen pusztaságba -

Sírás áldotta szájjal kérleltél,
Csontig reménnyel kiáltottál,
És mit találtál, amikor ébredtél?
Ádám!
Légy a szeretet, önmagad,
Legyen a jóság, minden szavad!

Irgalom nővére, Éva leánya,
Hegyek, mezők szűzi virága,
Add neved az újszülöttnek,
Neveld fel gyermeked, áldva,
És nem éltél hiába...

 

 

Elemészti fiait
A költészet nap margójára

Kedves Mester, ha minden úgy történt,
Amint megsejtetted – nem nagy eset
Mondtad: könnyedén visszajár közénk
Nagyszerű, zabolátlan szellemed.

Elégedett vagy-e? – mutass jelet!
Van-e ki a céltalan bánatot
Elcsendesíti? Vagy okod lehet
Kiáltani: költők vigyázzatok!

Szívedben a kínzó kérdésekkel,
„Egy-egy kis gyertya ég a szemedben,
Miféle kikötőben lobognak
Meg-megvillanó fény-pénzeivel?"

„Kétoldalt karod tört evezője,
Félig a tenger magzatvízében,
De csak a kezdetben választott út"
Visz a sátoros hegy tetejére...

A féltékeny föld mindenkit beföd.
A megszaggatott és hűséges rög
Semmit nem tilt, nem kér, nem is köszönt:
Csak befogad a vak, közönyös öl...

Mint megszabott adót fogadja itt
Az élet letépett virágait –
Látja nőni, szökni legjobbjait:
A múlt, jövő – csorba jelen csak int,

S lehullik az idővel egy megint,
Mert itt csak sorsába fonva őrzi
Halhatatlan áldozatát a hant:
Öleli, védi övét ott alant.

Ismerik mind arcod szép emlékét,
Míg éltél szíved húrjait tépték:
Elirigyelték szívedből a dalt,
Mely riadót vert midőn elillant.

Miért nem volt elég csak az élet?
Csak a dal... ön-sorsrontó remények
Tépték szét az ének szülőhelyét –
Lett, életed jel, drága örökség?

Szabadság – szerelem Gyermekeként
Adtál ajándékot a hazának,
S akik fegyvert, vitézt énekeltek,
Égig nőve, csillagokká váltak.

És hány síron nőtt korai virág?
Sajog a lélek és jajdul a száj:
Jaj! Te bolond de messze futottál?
Gyere! Játssz
még, játssz csak, ha nagyon fáj!

Elemészti Költő fiait a Kor,
És nem ért még véget most sem a sor,
Még el sem siratott halotti tor,
Már pókhálós feledés takar...a por.

 Videó->

 

 

Költészet napra két ikonnal
"Szárszói emlékek"
In memoriam József A. és Latinovits Z.

Emlékszik:
Távol fényes ablakokra
Arra vágtatott a fémes arcvonal
Lámpák, rácsok, sorompók mögött
Vad robaj:
Különös világvége közelít -

Emlékszik álmában
Már próbálta egyszer
Ugyanúgy feküdni síneken
Zárójelek között közömbösen
Mit rávasalt a félelem
Fülébe zúgott az a csattogás
Zizegtek már a sürgönyök
Membránja pattogott
A sodrony húrokon
Lelkében rengett már a föld
Nem bírta már!
Megfeszült
A végső pillanatban
Nem menekült
Nem félt Ő sem
Csak felállt...
S állva várta, ölelte át
A feléje zúgó acél paripát –
A rettegés iszonyat mozdonyát.

 

 


 

 

A költészet ma mindent visz! Íme,
a történelem játéka, 89'-ben írt versem újra aktuális.

Üzenet: Eljő a hajnal

Zuhanásos éjszakák után,
Titokban,
titkok után rongyokban,
eljő a hajnal.
Halálra-szánt dalok útján, dallal
takarják el a tegnapot – holnapot,
ezek a nappalok tartják ( ki) a Napot.
Ma holnap kezdődött,
furcsa hegedősök járják az utcákat
hócipőben – kezükben fegyver a szó!
A szózene szó csendőre is ott van,
nem látja a bajt a sötét,
csak oson, csak oson, csak otthon,
tüzesen fut a házfalakon,
benéz a Héttoronyba,
nincsen semmi gondja, dolga,
cirógatja testét – meglebbenti leplét,
gyászra festi fecskeröptét, -
megcsókolja kecske csecskekörmét,
nem ad felmentést – rád fújja hidegét,
és sarokba ért a sötét, (szorít)
Felszisszen a szeglet,
hisz' repedésbe vérzett a menyét, -
Rémálom, -
Egy Ámor-nyilas rém álma,
Felső-kakukkváron,
nyilát forgatja mérgében,
kiskacsákra lövet éppen, -
Ez a senki háza: nincsen benne senki házi.
Nem akar dalolni, kínos futni hagyni,
Ma kezd szeretni-lenni, megszerezni sokat,
akar megkergetni, akar, akar, akar,
lét-formát kiforgat,
perget száraz szentet, de az éhes gyermek,
mögött, egy fakereszt forró-kőre dermedt, -
Nem kér védelmet-kegyet, engedelmet,
láza elcsitul,
könnye-vágya kicsordul,
Hazavágtat: laza csikó-csókkal rád nevet még,
mesés: fuldokol az ég,
a humor és a nevetés,
gyermeki ölelés:

*

Valóban országos vírus támad Költészet napján is.
L. Simon barátai szállták meg a Magyar Irodalom bástyáit,
és osztogatnak egymásnap pénzt,
kitüntetést és KÖZszereplést az idegen kúltúrhának.

 

 

Farkasok beszélgetése

Farkas fegyelemmel,
Okos figyelemmel
Hagyd, hogy éljen, megértsen,
Megérjen az idő,
Hozzád férjen, érintsen,
És eljöjjön hozzánk az első:
A mi időnk beteljen.
Hogy léted szabad maradjon,
Ne engedd, hogy verem mélybe csaljon,
Gyűlöljön az ember – gyötörjön,
Minden puska téged öljön!
Ne kergesd a sorsot,
Mindig két esélyt ad,
Ha nem kapod meg nyomban
Amit akarsz? ne sürgesd azt!
Majd ad helyette jobbat – többet
Ne engedd,
Hogy a csahos horda,
Az okos figyelmet,
Mindig magára vonja, bitorolja –
Tudja azt a kutya,
Ha kiül a kapuba,
Bátran ugathat – moroghat,
Tetszik a gazdinak.
Tudod milyen az ember, ha éhes?
Ha szorítják fél, nagyon veszélyes, -
Vagy elveszik játékát?
És milyen sokféle még egy is,
Ma nem olyan, mint tegnap,
Lénye mindig változik.
Ma valamiért harap,
Holnap már csak kacag –
Nagyon nehezen kezelem,
Te is légy óvatos

Különös az ember, -
Köztünk csak a veszett szeme lobog, forog,
De ő földre rogy, és könnye csorog, -
A másik korbáccsal bünteti a tengert -
A harmadik társát máglyára küldi el -
Fékezhetetlen!
Hatalmas migra csapatokban útra kel,
Ilyenkor kerülni kell.
Nem szenvedhetem,
Oly fegyelmezetlen, neveletlen,
Pedig milyen szépen énekel?

 

 

Vau, vau kutyavilág

Kutyák, ebek holdévadján,
Dög-harmincadján a múltnak,
Vége lesz a vándorútnak.

Vadul vonít agyar vezér,
Piros a vér, jön a pecér –
Habzik a száj, halni muszáj!

Kóbor korcsok sintérláncon,
Hideglelős éjszakákon,
Álmodnak a szabadságról.

Ebül szól a sintérnóta,
Furkósbot a rím adója,
Puskák ölnek, csak egy szóra.

Jönnek, jönnek vérfarkasok,
Ínyük vörös, vérszalagos,
Tőrfogakkal tépik a húst,

Ha ínség éhe sarkantyúz –
Ez a törvény – el ne feledd –
Itt a földön, az erős eb -

Vau, vaú - a veszett eb,
Élhet túl csak hét életet,
Hát vigyázzatok emberek.

 

 

Tanítómestereim- Költészet napra

Ma három költő volt a társam:
Sándor, Bandi és Attila -
három címzetes vitéz,
együtt voltunk jóban, rosszban
és mind a három elkísért –

Vidámak voltak mind a hárman:
Sándor, Bandi és Attila –
a három vidám cimbora –
azt kérdezte tőlem egyik
ha enni, inni lenne kedve,
kinek lehet itt jó bora?

A Dunánál találtunk pincét,
és nem mentünk le Szamosig,
falu végén kurta kocsma
lett a tetthely, s míg bírt a borral
Sándor, Bandi és Attila,
ott maradtunk hajnalig.
Három évig együtt jártunk:
Sándor, Bandi és Attila,
verset egyik sem ígért –
mindvégig a hadak útján
ittunk együtt s jól mulattunk,
nem sírtunk a holnapért!

De ennyi idő sok a jóból,
és nem csak bor fogyott elég?
Nevetve szólt egyszer Attila:
ha Nő csábítja kedved Sógor?
ne nézd a pohár fenekét!

Jó iskola lesz, meglátod –
szólt hozzám az a Másik -
szirmát bontja bőrvirágod,
ha a lyány a fára mászik?

Lalla, lalla – lári, fári!
ne bolondítsátok szegényt!
sárkányvér, kutyatej, jó bor
Soha nem válik vízzé!

Rég tudjátok:
legfontosabb, hogy a költőt
kiképezzék, kényeztessék,
és soha fel ne ingereljék –

Csak szeretve szeressék!
hogy jólessék az ölelése –
Kell az élet, tudhatjátok:
Az a híres betyár élet –

Ő akarta!
Jó, hát legyen!
élete színes, tarka:
Kell a szenvedés, szerelem,
de amit tanult, tőlünk tanulta!
(aki mást mond, takarja be emlék-pora!)

Tanítottuk: jóra, rosszra –
inkább rosszra,
hogy legyen jó, sűrű sora -
kár tagadni – mondhatjátok,
a legényt mi vittük rosszra –
nem lehet oka panaszra,
Borról, nőről és kártyáról
már írhat verset a mihaszna!

Így van, így volt, így legyen!
Szólt mindhárom mesterem:
Sándor, Bandi és Attila, -
a három költő cimbora, -
de tiltották, hogy kezemben könyvvel
a kocsmába betérjek,
vagy verssel a szívemben
egyszer is pohárhoz érjek.

Ám – falra hányt borsó a szó,
és e talmi szép ígéret –
ha teli a szív, és hordó
ám üres a zseb, a korsó,
és csak száll a rezge ének,
mit a csenddel összemérnek,
mosollyal tűrt zenészek –
Így volt, így van, így legyen!
szólt mindhárom mesterem –
amint egy lányhoz léptem – csendesen

 

 

Számvetés

Hétszer hét év volt az iskolám,
Az első hétben – zord magányban
Vízre írni tudtam éjszaka,
Véstem kőre-fára új imát,
S dacoltam széllel egymagam.

A másodikban – országút
Szalagja lett az otthonom,
Csak kóboroltam mostohán,
Gazt kutatva kerestem gombát,
Út menti árokpartokon.

Már kétszer hét év telt az óta,
Hogy ismertem kártyát s csaltam is,
Rám vártak minden rossz csehóban,
Jaj! Hányszor ütöttek átkozódva,
Ha kicsaltam forintjaik?
S csak játszottam játssztam hajnalig.

A börtönt és a szegényházat,
Istennek hála elkerültem,
Bár jártam néha térdig sárban,
A jó modort sosem feledtem.
Szerettem széplányt szolga módra,
S megcsalt mégis egy jó baráttal,
Most itt állok árván megrabolva,
S nincs ki, befogad éjszakára.

Kincseket? – vagyont nem szereztem,
De megmaradt minden álmom,
Semmit se tudván – nem tanulva,
Mindent mi rossz volt elfeledve,
Ma is a fények útját járom.
De tovatűnt kaland s pillanat –
A fényözön vad árapálya,
Hol az idő galád királya
Kioltja most a fényeket –
Napom ma már alá hanyatlik:
Nem lehet – mondd, hogy nem lehet!
Mert semmiért nem alkuszik
Ki elveszi az életet.

Mert rég csak oly szavakra vágyom,
Miket itt senki nem beszél,
Rég kihalt a dal a világból,
Ahol hazudni tanul a szél.

Hétszer hét év volt az iskolám,
Mégsem tudtam elfeledni,
Mire tanított jó Anyám –
Vízen járni tanultam éjszaka,
S kőre, fára írtam új imát,
De hű maradtam ostobán,
S vagyok a szépség cinkosa,
Mostoha életem alkonyán –

 

 

A költő emlékére

Mint harangszó hangzik neved,
A harangod messze hangzó,
Emléktartó: fényes, nemes,
Igazhangú, szép, énekes
Magyar szót ád, s menedéket.

Vigasztaló, bús lélekkel:
De megvert az Isten Téged,
Magyarságért vert szegeket
Dobos, nagy szívedbe érte,
Mégsem kértél menedéket.

A szívedre hullott könnyek
Szerelemért fájtak, égtek.
Szánt' hajósa száz öbölnek,
Mégsem kaptál menedéket,
Mégsem kértél menedéket.

Valakiért nagyon fájtak
Hamvába halt, szép remények,
Dalból fontál Istenálmot,
És ostort az ölelésnek,
Mégsem kértél menedéket.

Lelked fázott, lánggal égett,
Mindig napkeletre vágyott.
Szép magyarja száz reménynek
Kerestél egy jobb világot,
Mégse leltél menedéket.

Nálad méltóbb nem volt még, sem
Szebb dalnoka ölelésnek:
Bukott Angyal, Nap szívéből
Fénydalokat téptél éjjel,
Mégsem kértél menedéket.

Csak félig voltál küldetéses
Magyar költő, vagy egészen?
Élet voltál: vad, fölényes,
Félig Isten, költő ember:
Mégsem kértél menedéket.

Százszor elátkozott élet
Százszor elvette reményed,
De újra feltámad érted:
Lobogózza dalát néked,
Mégsem kéri menedéked.

 

 

A Király álma

Dániel próféta könyve: 2, 5, 7, 8, 11 rész parafrázisa

Alexander:

Dániel! Mondd! Álomból ébredező!

Emberek vagyunk mi még?

Álomfejtő Próféta!

Tudtad-é, mily poklot zúdítottál a nyakunkba?

Tudtad-e, hogy minden élet: cél, és büntetés?

Kérlelhetetlen lassú erjedés, vagy kataklizma,

Mely lavinaként visz bennünket a pokolba?

Isten megmutatta néked az elviselhetetlen Jövendőt,

A rendelt idő betelt – véget érhet – minden

Próba és mérhetetlen szenvedés!

Anonymus:

Már kétezer éve, álomfejtők kutatják a titkokat,

Követ raknak piramisba – Mindenki tudja,

A titkos rend, nem legenda – novus ordo seclorum

Véletlen elszabadult kő – mondád – „kéz nélkül”

És bekövetkezik a katasztrófa!

Íme az álomi gondolat próba –

Értelmezése végett, „éber ítészek”

Kutatják a jeleket – miről beszélnek a tények (?)

Eljött-e ama pillanat? Vajúdik-e már az idő?

Megérett-e már a végzet?

Mert a romokból új hegy nő a régi falakon – Vérszerinti Világhatalom:

Mert a vas, cseréppel nem elegyedik, mondád –

Gyenge cserép lények – többé nem rontják meg

 

Magvas második gondolat:

Dániel! Lehet-e jó szívvel vak pusztulásra várni?

Lehet-e egy álom miatt a világgal szembe szállni?

Dániel! Egy szörny ragadta el az álmodat!

Szörnyűség az álmod –

Ha ily kívánság vezérel egy titkos társaságot (?)

Téboly víziója lehet ama álomi hegyhát –

Ne legyen hát titok tovább próféciád!

Lássa meg mindenki, merre halad a világ!

Lássa meg a kiválasztott nép!

Prófétája reá „vasalt” baljós szerepét.

Lássa meg, mint romlottak meg a birodalmak!

Nincs helye az irgalomnak: „megmérettél…”

Mene, mene, tekel, ufarsim – írt a falra

Ama láthatatlan kéz – Akkor hát, csak rajta,

Lássuk – hogy horgad az ékes, penge ész,

Mit rejteget nekünk a KÉP!

 

Uram, Uram irgalmazz!

Életük idegén rezeg a halálos veszedelem,

Tekints vissza Cserép-Ember!

Titkos erők koholják vesztedet szüntelen.

Mert csak pusztulásod tengerén születhet meg

A prófétált esély – az új birodalom – a kő titka!

Nem kéz által – mondád – kegyesen, de ritka

Álomképed alkotása rettenetes lesz, ugye Dániel?

 

A Teremtő, mint fenyegető Áriel (?)

Aki egy gyilkost ad mellénk késsel a kezében (?)

Aki a veszély óráiban a bosszú angyalaként gyilkol,

Hogy hatalomhoz jusson: Bizánc kapuinál,

Ölni készen Bastille bástyája alatt,

Vendéé Mocsaraiban és Zára várfalain –

Minő ősi iszonyat tört utat, mely örök időkre

Velence és a Templomos Lovagrend bűnjele marad?

 

A rejtett hatalom hegymestere, rossz szelleme

Lágy lelkekbe rejtve magokat,

Melyből szárba szökhet a gondolat –

És lőn, vértenger, háború – a négyszelű földön –

Elpusztult egy gyarmatbirodalom, majd eljött

A pokol: Drezda, Hirosima, Pearl Harbour –

És nem maradt töretlen fedél, a falakon!

 

Tegnap ledőlt a bábeli torony!

És most a kapuk előtt itt dörög a harmadik –

Pedig fáj még Auschwitz –

A bombák gyújtó zsinórja körül mindig ott matat

Egy árnyék, mely a Káosznak tör utat,

Mit a Rejtett szándék, a láthatatlan kéz,

Az embercselvetés, ha égig emel –

Megszülethet végre, az új Bábel –

És majd hegyhát-hegyként, nagy Izráél.

 

A Bilderberg birodalom dollár eszméje:

A gúla: kő nő a köbön – mondaná Dániel

 

A gondolat

Nem hagy nyugalmat,

Megérint a legmélyebb ihletettségében:

Az embertelen félelem játékszere, a szellem!

Dániel! Könyved, mint tömör kőtömb:

Rétegről rétegre vall a komor sorstalanságról –

A rontás erőinek kitett, szétszakított,

Hontalan lélek, megérlelt szédült bukásáról –

Lénye alapjáig ér meghasonlott álma:

Az emberiség pusztulása: dicső jövőjének ára…

Íme, Isten megjelölte választott népét –

Csillagok zuhannak az éjszakába,

Büntet az idő feléig, de megtartja ígéretét –

Nincs irgalom, a mában – de talán az utókor?

Soha nem látott rémület ül az arcokon,

Ember így nem szenvedhet – mondják a bölcsek

De Istenen kívül, ki segíthet?

Ki emel fel, terel össze, ily szétszaggatott népet?

Csak az együtt érző jóindulat –

Szerezhet békességet…

Alexander:

Óh Istenem!

Nem tetted könnyűvé életem!

De köszönöm Néked, igen, köszönhetem,

Hogy világot gyújtottál bennem –

Köszönöm álmaim, érzékeny szívem,

Köszönöm, hogy bajban és fényben,

Tőled, Uram, nekem nem kell félnem…

Uram, Egyetlen Hatalmas Isten!

Mondd meg, hogy e mérhetetlen kinccsel

Most már, mit kell tennem?

Egy álom, Dániel álma:

Erinnüsz és Erisz almája:

Pusztulást hoz a világra –

F. Engels: Kísértet járja be Európát! – mondád

A kommunizmus kísértete –

A vörös hegykép: véres tetem, oly sötét

Törvény, mit fel sem fog, fel nem emel

A józan értelem! Milliók élete elenyészik –

Nabukodonozor álma vérpadán –

Egy iszonyú álomkép megront,

Mert vas és cserépnép magja nem keveredik:

Nincs közös sors – az emberi lét színpadán!

Pénz és hatalom a pusztulás partjára sodor,

Mert az Armageddon mögött ott áll

A harcra szerveződött Démon, a karzaton –

Dániel:

Elmondanám eme titkom,

Amit fülembe súgtál Uram, az Ulai folyóparton

Elmondom a 77-nek,

Aki, letéteményese a Törvénynek,

Mert cseréplábon áll a bálvány,

De egy véletlen kő lehullván eltöri az állóképet

Íme (…) az ő ábrázata rettenetes!

Nézed mindaddig, míg egy kő lehasad,

Kéz nélkül, és összetöré azt –

A kő pedig, heggyé lőn, és betölté

Az egész földet – és a kő birodalma: örökös lesz,

Más népek nem döntheték meg –

Anonymus:

Íme a történet,

Egy álom rejtélye köré szövődött

Szövétnek százados lángfénye éget

S elvakítja az emberiséget.

Aminek történnie kell…megtörténhet

Egy álom eszmény foszladozó szövete alatt

Időről-időre új élettel telik meg a harag.

Hatalmas ősök dús örökségét ígérte,

A király álmának ősi Őre, első követe

És jutalmát az égig emelte a szövetség költészete.

(Minő hibátlan, ragyogó szellem volt Dániel)

Az élet mögött, mint hatalmas árnyék

Suttogott szüntelen –

Sokaknak ártatlan, titkos társasjáték,

De a szövetség fiainak, ez lett a küzdelem –

Az időt átfogó álomi ajándék

Elszabadult, roppant ereje Damoklész kardjaként,

Ott lebegett a bűvészinas szédült feje felett,

Egyre szorosabb, oldhatatlan csomó,

Mely soha nem ereszt – oly vízió,

Mely árad, feszít, vonz szüntelen.

M. Teresa:

Oh Istenem! – elragadtatásban –

Elszabadult valami sötét szellem,

Mely fokról-fokra megváltoztatta az embert,

A gyűlölet bosszút nevelt,

És már oly hatalmas, hogy nem állhat senki ellent.

Felhőnyi hegy árnyéka takarja a Földet,

E költészet súlya alatt megroppan a föld,

Rossz álom, mely az emberiség létére tört –

Hénok Apokalypszisét hallom közeledni,

(De Isten nem engedi népe magját keveredni)

Már vaspaták szaggatják a csöndet –

Íme itt az utolsó ítélet, a mély bánat,

Mert ellenség lett, akit megaláztak –

 

Emberek, szabadítsuk meg a választott népet!

Törjük össze együtt az álomképet!

Legyenek egyszerűen vidám emberek

Akiknek ragyog szemükben a szeretet!

Legyen a múlt csak emlék, semmi több,

Jézus gyermek álma, aki szép anyjára ütött,

S nem az örök mágia ármánya -

A fekete harag szült: kiközösített

Bűnbak, az áldozati bárányok között!

Anonymus:

Így ér az idő fele véget –

De nem festheti többé vér a szövetséget:

Az új idő-templom kapujában nincs üzlet

Zsarolás, hamis feltétel –

Kibontakozhat a megbilincselt élet –

Tiszta szívvel, ölelő karokkal

Ünnepi rendben, terített asztalokkal

Mondanak köszöntőket a bölcsek,

Mindent betölt az újszülött irgalom,

Ég és Föld - újra, az emberé lesz –

 

Bepecsételt fóliánsok közt kushad a rágalom:

Szívünkben nincs már félelem, pokol

Tudjuk, elkerülhetetlen, letesszük hát

A fegyvert – és mégis – látod Dániel?

Észak, s Dél királya is világot nyert.

M. Teresa:

Íme Gábrielnél az olajág,

A Fény pora megszenteli a Béke kartusát,

Urunk kegyelmed végtelen – Hozzád közel,

Lám időnk felénél, megérett a bölcs értelem.

Dániel, tündér álma ragyog az éj vízén,

Honnan hozott ide – veletek, miért ne érteném?

De ama álomi képet feledni – mindenhez közel

Feledni, a próba idejét, mit elénk tárt az ég?

Nem lehet, nem hagyja többé Dániel –

Alexander:

A tavaszi szél, minden nap

Elhozza a hűs hajnal üzenetét:

Béke, béke – Hozsánna néktek!

Hallelu-Jah, hallelujah Dániel –

 

Ám, az idők végezetéig nálad a bepecsételt titok –

Az idő gyümölcse, a kegyelem, mi Hozzád hajlított:

Áve, salute, szálem, üdvözlégy örök Jeruzsálem –

Aki, nevében így köszön Néked – Teremtő Isten –

                        Szerelmes Uram: mindörökké Ámen

 

 

A hűség zsoltára

Mert nem ölhették meg gonosz ostobák,
Szabadon száll híre köztünk, mint a láng –
Lelkünkben él a sólyom szívü ember,
Kinek a bűn-bilincse, ismeretlen,
S Nimród jele fénylik égő homlokán.

Azért születünk, hogy szépen éljünk,
Otthonunkat, ne hagyd, hogy elvegyék,
Szülőhazánk, egyetlen reményünk,
Nem adjuk soha, szabad szellemét –
Nem hagyjuk el, kit ránk bízott az ég.

 

 

 

Húsvétra várva

Jöttem, általdöfve – s csak harmadnapon
Nyit ajtót az éjféli telihold –
Csodára vágyva gyermekek születnek,
Nem kérdve a Reményt, hol kóborolt?
És jöttem általdöfve, rút szavakkal
Ajtót mutatva: "Ki vagy Te Bolond?"
És mert megölték lelkét a világnak,
A Júdás most is Jézust káromol.
Jöttem, árulást, bűnöket feledve,
Mert a Megtöretett feloldozott –
Veletek együtt – megtisztult lélekkel
Áldva az Urat és a Templomot –
Jöttem, új életért – Jézusra várva -
Jöttem a húsvéti feltámadásra –

Videó->

 

Feltámadás: 2016
hommage Böjte Csaba atya

Gyász vagyok és fájdalom Te nélküled:
Időtlen Szaturnusz áll a Golgotán -
Ki Pilátus előtt sem hajtott térdet -
Hallga' csak? - mit énekel Jézus király?
Ne várj, míg lesújt rád a bűn haragja,
Ne várj, míg meghal, ki érted szenvedett -
Csak giz-gaz mag hullhat szikes talajra,
Te szívünk szentelt menhelyén, végzetes,
Véres ég alatt, tanítod életed!

Ezt a napot az Úr értünk adta –
Örvendjünk hát és ujjongjunk rajta!
Ó - Ne sirass engemet Jézus Anyja!
Megőrzi hitünket Székely papja.
Gyász vagyok és árva, Atyám nélküled,
Életünk s lelkünk feltámadásra vár –
Olykor halkan kopog a szeretet,
Ha lelkeinket kéri Miurunk,
A nemzet-pusztulás sápadt hajnalán –

Mert a Szaturnusz roppant jegyben áll
Már kinyúlt értünk a bosszú karja,
Mária népe vérzik a Golgotán,
Körötte vár, egy, ordas, farkas falka.
Gyász vagyok és kín - Te Nélküled
Székelyek szenvednek a Hargitán -
Ki Pilátus előtt sem vallott szégyent,
Kérünk téged és a hét szentséget:
Segíts árva népeden, Jézus király!

Ezt a napot az Úr értünk adta –
Örvendjünk hát és ujjongjunk rajta!
Emeld fel szívünket szeretet –
Amíg eljön közénk Jézus Urunk,
Higgyünk a szívünknek emberek!

 

A kommunizmus áldozatai 2016

 

Hadifogoly
RÓZSÁS JÁNOS emlékének

Lassan jött meg. Bibliásan,
árnyak suhantak át a városon,
régi emlékek vadvirága
kísérte Őt, és fájdalom.​

Jött- jött a növő alkonyatban​,
hátán viharzó fellegek,
az utak mellett szemlesütve
álltak némán az emberek.
Elszántan életre-halálra, -
TÍZ éve s nem ért még haza,
de nem hitte most sem igazán,
lehet még boldogabb nyara​?

És mintha sírást hallana?
forogni kezd az éjszaka​,
az ajtóhoz lép, s ím egy árnyék
drága arca arcához ért, -​

Édesanyám! – csak ennyit mondhat,
mikor anyja karjában földre roskad.

Videón →

 

 

Carpe diem​

Csábító nap susog,
ragadd meg, éld át a pillanatot!
Nézz körül! Hogy zendül az élet,
az elmúláson diadalt ül a szép természet​.

Csontvázak ketrecében giliszták, csigák,
vak koponyák üregéből kinéz​
a kíváncsiság - mi újat talál
a rég kiköltözött nyugtalan halál,
Helyén - csontházából kinőtt egy tulipán -​
A mohó élet tüstént felzabál,
szétrág, elbont, elhord mindent,
a volt fogolytábor helyén,
a természet így teremt rendet,
de megcsúfolt értelmünkre az emlékezet​
örökös bilincset rakott - Herszon!
vádol valahol sok százezer halott.

 

 

Öreg idő 2016!

Öreg már az idő, - hosszú az éjszaka,
régóta tart a sötét,
ha virrad is, sokára és borúsan,
vacog ránk az ég.

Kevés fénnyel, szutyokban
született Jézus fehérló csikaja.

Bármerre megyek, sárba lépek,
körülvesznek holt lelkek,
hamuba sült lidércek,
de fényre gyúl karácsony csillaga!

Álom hava: Mire ébred?- aki ébred?
Hamis szavú, metélt imák
lopják a fényt, - és a férgek
csontig rágják a Paraklétát.

Nem keltik fel többé Mágiák,
Betlehem szűz csillagát...

 

 

Intermédia
2o16. március 15.

Koldus minta - centekért szivar, -
Zúgnak a tettenért harangok,
Az ünnep ma miértünk csikar,
Mikor húrjába tép a lantnok.

Fáj a szó, ami fogva tartott,
Megrabolt országnyi életet,
Úgy vezették meg, mint a barmot,
Kifosztott, megcsúfolt népemet.

Emeld fel fejed és nézz körül!
Trianon örök börtöne vár -
Feszítsd meg! kiált és örül,
Hisz rajtunk a poklok malma jár.

Ne légy Te, kamatláb áldozat,
Ki tál lencsén adja életét,
Elég! Ne légy sorstalan bitang!
Ki párt tokban őrzi végzetét,

 

 

Orwell 1984

HALÁL KÖZELI FÉNY.
Örök Ádám-Éva kori történet,
A szenvedélyt keresni?
Rosszkor, rosszhelyen nem érdemes.
Az élet elkerülhetetlen -
Kelj fel, óh szerencsés idegen!
Sorosnak hála: Eléred célodat -
Hol vagyok? Az oltár csúcsán?
Egy gondolat? - a barlang
Ott tátong az éj mögött,
És ha majd megnyílik a felhők szakadéka is?
Sápadt ábel-álca-arcod előtt – ma itt,
Ki tudja, mi történik az utolsó napon?
Az éjfél átmelegít, és üveges reggel születik
Ama hajnalon,
Minden a kőágyon dől el, nem a pamlagon, -
NEM TUDHATUNK SEMMIT!
A Mester műve ez –
Se fegyver se papír se bankkártya -
Nincs útiszámla a másvilágra, -
Csak a képesség számít,
Vagy a hiánya - a szellemi fáklya,
Mi utat mutat az éjszakába,
Ha élve hagyják, s elmebetegnek vallja magát?
Ez az utolsó bástya,
Bármi jó, hogy lelke elkerülje a halált -
A lét nem káröröm – mondá Jézus -
Orwell! Azért köszönöm...

 

CSAK SEMMI HULL...
Parlamenti, kóser választás

Sok semmi hull, vak semmibe,
Így mulatjuk el a holnapot,
Elmajszoljuk a rongy időt,
Mi tegnap még tenyerén hordozott.

Pártos, kettős állampolgárság,
Pénz mákonya lebben a fényben,
Júdás pénz lett az igazság,
A hatalom enyves kezében.

Csak semmi hull, vak semmire,
Elmúlik, mi hozzánk tartozott,
Vérgőzös kocsma lett a hazánk,
Tál lencséért árulják a holnapot.

Talmi vágy, és hamis csillogás,
A gender kufár magvetése,
Ne keresd hát, hol az igazság,
Ha szól a harang repedt gongütése.

Semmilét hull, csak semmire,
Terjeng az árulás illata,
Totális maffia lett kis hazánk,
Megront a csábítás pénz szaga.

Reciprokra áll a váltó,
Ami alul volt felülre kerül -
Minden könnycsepp hiábavaló
Áldozat a megrontott életen felül.

Utószó
Átverés, mákony és erőszak,
gyűlölt szerelvényei a zsoldnak -
Unión kívül és belül,
várnak engesztelhetetlenül,
míg meghal az utolsó magyar is holnap

 


Megnyitva 27715 alkalommal

Hozzászólás   

#2 Füle(s)kVándor 2014-12-06 15:38
Az erdő lezárva!
A levelek már régen lehullottak. A fák ágai között nagyon könnyen átjött már az "öszitéli" ködös világosság. Szokjuk, jön a tél..... De így.....A szépséges, nyugodt erdő romokban. Nem romokban, hanem haldoklásában. A fák többségének törzse megtörve, tövükben embermagasságban a letört, letarolt gally-hegyekkel.
Erre hogyan lehet felkészülni? Hogy lehet ezt kivédeni? Megóvni, megvédeni ettől a jeges kaszabolástól. Az apróra tört ágak alatt még ott fehérlik a felhalmozódott, most már csak jégdara. A hegy északi oldalában lévő részhez már el sem jutok. Kezdetben nem volt gond ez az átlépni, kikerülni, az útra dölt fák alatt átbújni vagy átmászni. De mikor már a sok egymásra dölt, fától nem lehetett tovább haladni és a látvány is lebénitott, visszafordultam. Pedig nem láttam még mindent, el akartam jutni bizonyos pontokig, ahol számomra oly kedves részek vannak, látni akartam, hogy ott mi történt. Nem, nem mehetek még haza, gyerünk a másik írányból.....Jól, egész jól haladok, lejebb már dolgoznak a fürészek,..... a kilátó felé lezárva,....a műút felől lezárva,......kiírás: " Az erdőben tartózkodni TILOS",....ebből az írányból is az északi rész járhatatlan. Itt is a "fatüskék", az egymást kereszbe-kasul tartó kidölt fák,..csak a sziklák, a sziklák vannak ugyanúgy sértetlenül a helyükön....nincs tovább, haza kell menni....
#1 Beküldte:Vakegér 2014-10-04 22:42
Beküldte: Vakegér
(Akiről már tudjuk, hogy nem vak, de mégis csak egy kisegér. Hangja erőtlen cincogás, agya oly piciny, mint egy mustármag.)
Hangulat? Hm......
.....futás,.... már megint hegynek fel. Nekem ez már nem megy! Holnaptól ezt a meredek szakaszt csak "séta üzemmódban" fogom leróni. (Sétálva a Himalájára is felmegyek :)). Mindig csak holnaptól, aztán majd egyszer elfogy az a "szusz". .....Na még kb. 145m és félúton vagyok. Ott van egy kis egyenes szakasz. Már látom!....... Ki az? Mi az?......... Egy lelkes "középkorú" :) (na egy kicsit idős'bb) férfiember egy hatalmas szikla darabot görget maga előtt. Itt lakhat az erdő szélén és biztos a sziklakertjébe "viszi". Nem mintha pont ez a "sziklácska" hiányozna a kertjébe, de önmagának akarja bizonyítani, hogy megy ez még neki, elégedett, finom, szerény kis mosollyal fordít egyet, még egyet és még egyet a kövön. Egy csöpp nekifeszülés és ......megy ez neki tényleg! Odaérve mellé, felemelem a mutatóujjamat és mutatok a hegyre: "A hegy, az marad! Ugye?" - kérdeztem tettetett szigorúsággal. Először bizalmatlanul és már-már ellenségesen felhúzta a szemöldökét, hogy: "Mit akar *EZ* itt nekem.....?", .......de aztán látszott a szemén, hogy vette a "lapot"és kedélyesen válaszolt: "Igen asszonyom, a hegy, az marad!", majd egy kis kajánsággal a hangjában, látva kifulladásom megkérdezte: "Nem baj? A hegy, az marad!"....... "Neeeem"-szusszantam egyet(de nem az "utolsót"). Na futás........

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások