| |
Ne kelljen tűrnöm!
Jöjjön, aminek jönni kell!
Ha kell, az ördög vigyen el!
De kényszert, ne kelljen tűrnöm!
Végleg összetörjön tükröm!
Gyáva arc, meghunyászkodó
félelem kacsint: Hidd, így jó!
A hátam mögül integet,
apáink könnye, bilincse.
Jöjjön, aminek jönni kell!
Ha kell, az ördög vigyen el!
De kényszert, ne kelljen tűrnöm!
Ezer éves átok tűnjön!
Szívemben döntök örökre!
Ott érzem igazán Istent.
Oda van írva a törvény,
amit nem sodorhat örvény.
Jöjjön, aminek jönni kell!
Ha kell, az ördög vigyen el!
De kényszert, ne kelljen tűrnöm!
Senki sem dönthet fölöttem!
Holmi pillanat csak a jog:
Holnap újra írják sorsom.
Őszintétlen a tekintet,
haldoklik itt a szeretet.
Jöjjön, aminek jönni kell!
Ha kell, az ördög vigyen el!
De kényszert, ne kelljen tűrnöm!
De kényszert, ne kelljen tűrnöm!
2021.02.26.
|
|
Kék vér
Nekem ne, ne mondja meg senki,
mi az, ami nekem való!
Nekem ne, ne mondja meg senki,
ki az, aki hozzám való!
Hagyjatok, saját utamon,
saját utamon járni,
én is, én is ember vagyok,
vágyok utamon járni!
Hányszor hány, hány sötét erdőbe
vittek, vittek hős vezérek.
Én is, én is egy élő lélek,
ember vagyok, élő lélek.
Nekem ne, ne mondja meg senki,
mi az, ami nekem való!
Nekem ne, ne mondja meg senki,
ki az, aki hozzám való!
Pedig mindig bíztam, reméltem,
hogy jót, jót akartok nekem!
Közben aljas a szív bennetek;
erőm, csak erőm kell nektek.
Sosem tehettem, mit szerettem,
nem kérdezte sosem senki;
hogy mi a jó, mi a jó nekem,
nem kérdezte sosem senki.
Számítottak rám az okosok;
mindent beláttam, így, így kell!
A bőrömet aszalta a nap,
csak én hiányzok belőle:
Csak én hiányzok, rám süt a nap!
S nem vagy te sem hozzám való;
égek, mint a tűz, a gáz, babám,
senki, aki hozzám való!
2021.02.22.
|
Kóborlás
Itt, látom igazán,
hogy a végtelenbe
vezetnek az utak,
s az út pora, vérem.
Mint minden porszemet,
végtelenbe sodor
egy enyhe rezdülés,
vágyad elkóborol.
Otthonom sose vár,
többé már nincs egész;
porrá zúzott világ,
vérem viszi a szél.
Repülhetnék veled
álomszép létezés,
itt hagyni mindent, de
az már nem én lennék!
Mint darabokra tört
szeretet… semmit se ér,
vágy, a megkötözött.
Vérem viszi a szél.
Otthonom sose vár,
többé már nincs egész;
porrá zúzott világ,
vérem viszi a szél.
2021.02.22.
|
|
Vudu
Púderozott tükörben
mosolygó mostoha kéz
cicomázza létünk,
érzünk, félünk,
egymásrautaltságban fosztogatjuk a szemben lévőt,
- mi szegény agyon szurkált rongybabák,
vétkeinket palástolva szúrjuk a tűt
egy másik babába.
Skatulyákba zárt identitás
feszíti szét burkát:
Hullámrobbanás száguld végig az idegpályákon,
s hol ott, hol itt, csapódik ki
az ego-referendum hit.
Büszkén alázó gőg a sikk.
Végrehajtó intéző lett mindenki, mindenki.
Annyi, annyi árva gondolat
mezteleníti le a királyokat
és mégis fátyol mögött
virágzik a kisördög.
2021.02.21.
|
Hagy ne kelljen
Hagy ne kelljen véletek
együtt egyszerre lépnem
- moslékban vegyül a maradék -,
talán kevés kiváltságkenyér;
s elvert a vályútól a gazda,
visítsak, sírjak, másoknak
levesébe köpjek, ivadék-
jog jogon, hőzöngjek véletek?
Hagy ne kelljen véletek
együtt egyszerre lépnem,
- akasztottam volna királyokat -,
messze elmaradtam, bús paraszt,
liberális fejlődésétől,
korok rohanása porfelhő
után rakódott cserzett bőrömre,
barázdált arcomon, a kín, seb.
Hagy ne kelljen véletek
együtt egyszerre lépnem
- éheztem, fáztam, nem volt öröm-,
dagonyáztam az állatok közt,
ősök üzentek esti tűznél,
szentek meséltek, nekem főztek,
néha nincs, éltem szemlesütve,
hogy ne kelljen véletek
együtt egyszerre lépnem!
2021.02.13.
|
|
Ha jut
Mosoly minden tekintet,
vézna-nász az idő,
a vágy mélyre temetett
múlt csend-paralízis.
Gerenda sem szúr szemen.
Hullámzik a tenger,
párában úszik a köd,
játékos tereken
főszereplő pillanat:
Fehéren feketén
minden percnek ura vagy.
Ölel a végtelen.
Hazugság is igazság.
Nem fáj, a fájhatna.
Nappal hajnalhasadás,
az éjszaka násza.
2021.02.13.
|
Cirádás folt
Szentek, hősök, szégyenfoltok,
algoritmusokba ágyazott álmok,
kezén fognak, vezetnek,
s mint mit sem sejtő láncszemek
zúgolódnak a nappalok.
Kiteregetett szennyesből
hiányzik a gyerek,
a vágy, a jövő.
Illúzió-ágyban ágyazott
a hatalom:
Úgy kerek, mint ruhán a folt,
cikkcakkra vágott képzelet,
zúgolódnak a nappalok,
s joga fájni a szívnek;
ciráda ékes igazság.
Szemünk előtt teregetik
a ruhát, az agyon-mosottat,
lásd kedvesem, az álmokat
mások álmodják helyettünk,
néha-néha lebben szép ruhánk;
ciráda ékes igazság.
Szentek, hősök, szégyenfoltok,
kezén fognak, vezetnek,
mások álmodják az álmokat,
s joga fájni a szívnek!
Zúgolódnak a nappalok,
illúzió-ágyba ágyazott
a hatalom.
2021.02.09
|
|
Idő-kínzás
Üsd, vágd, nem apád, nem anyád!
Kezedben az ostor-törvény:
Üsd, vágd, nem apád, nem anyád!
Nincs apelláta, vájt ösvény.
Vigyázz, míg szuszog, lélegzik:
Mától, s mindörökre vigyázz,
vigyázz, sóhajtozók lesik,
mikor hullsz hamuként porba!
Pusztíts, ez lett minden parancs.
Míg szuszog, irtsd írmagig!
-Máma már, minthogy így szokás,
földbe tipor győztes iga.
Eszméket gyártó rögeszmék,
bűn mögé bújt feloldozás,
szédít, altat, biztat élénk
háborodott idő-kínzás.
Pünkösdi királyok mögött
sorakozik lojális slepp,
csattog kezében a gyilkos,
a mára már gyilkos ostor.
Kérlelhetetlen ugatás,
idomított kutyák, hangos,
vicsorgó, gyilkos csaholás,
halkan suttogja füledbe:
Üsd, vágd, nem apád, nem anyád!
Törvény, jog, csak éhes szolga.
Üsd, vágd, nem apád, nem anyád!
Hűbér-szolgának ez dolga.
2021.02.02.
|
Tűnődve
Foggal, körömmel
a húsomat tépi
emléked,
s rózsaszirmokat
sodor felém a szél,
vércseppjeim
az égben kergetőznek,
ölelnélek,
de tovatűnsz.
Töviseid szúrnak,
érzem, mert élek,
hallgatni vágyom
madarak énekét,
s a rózsaszirmokat újra számolom.
2021.02.01.
|
|
Szöllősi Ildikó videójára ⇒ Feltárulnak a titkok 18.
A hazugság öl
A hazugság öl.
Hallgatni még mindig arany.
Az ég dörömböl,
lapít fűben az alkonyat.
Lesütött szemmel
kérdez a gyerek: Mit szabad?
Kinek törvénye
a jog? És az igazság?
A hazugság öl.
Mellé beszél a hatalom.
Az ég dörömböl.
Mit bír még majd el a karom.
Lesütött szemmel
a tükör előtt, mostoha
lélekkel remeg
az érdek-aljas gondolat.
A hazugság öl
és mióta ölelkezünk
önként, örök
kísérteteinkkel, s veszünk,
lesütött szemekkel,
életveszélyben megbánást,
akár az ördögtől,
nincs már közös feloldozás.
A hazugság öl.
És mint itt ragadt szellemek,
- az ég dörömböl,
fáj a halogatott élet.
2021.01.30.
|
Kiolthatatlan tűz
Egy lépést sem teszek nélküled,
örökké magamnál tartalak,
belső batyum nem emlékek,
szívburok koszorúm, falak.
Falak, melyek körém épültek;
törvények közé zárt akarat.
Hangsúlyt kaptak rongyos évek,
árnyék ostor, arat, arat.
Hitem szégyenfolt, s mint kártyavár,
összedőlt álmom, nyüszít, követ,
sodor a végtelen szenny-ár;
összeesküvés ellenem:
Lángoló szívbe hűtlenséged
kaszabolta összevisszaság,
jelen-rút erdőben lényeg
nélkül üvöltő királyság.
Lelki batyum valóság bilincs,
évtörvények közé zárt rabság.
S billió darabom még él,
bárhol, valahol királyság.
Ott, szárnyak nélkül a szeretet
repít, boldogság úton, fényes
kiolthatatlan tűz éget,
ott, a boldogság úton…
2021.01.28.
|
|
Sose ellened
Huncut terv támad,
tévedhetetlenség.
Véres csatáink emléke ébred:
Írmagig irtott gondolat
zászlaja alatt csorda-nyál csorog,
megsemmisítési vágy.
Menekülünk, amíg lehet,
- győzni ostobák örök versenyén;
sosem különb-akarat adott erőt
visszafordulni a halál előtt,
csupán még egyszer megmutatni:
Mi élni akarunk!
2021.01.28.
|
Mindent szabad
Kabátod alá bújt a vacogás,
bőröd alá a remegés;
már megint egy új titkos állomás,
fagyos, rögös út
- vakvágányon rohanás-,
félelem élelem élelmem.
Belém bújt a kisördög,
kétség eke szánt,
szűzföld mélyszántás barázdái sikoltnak,
belső árnyék nyomaszt,
egyedül, csak egyedül emésztem
a mérgezett felhők vonulását.
Nap se süt,
múlik az idő, köd ölel,
- rohanás a holnap elé-
néma könyörgés.
Hogy is hallaná bárki
a belém temetett múlt
igazság csíráinak nyikorgását?
Féltett jövő-félelem,
- aludj, csendben kis Balázs-
ma már semmit se tehetsz!
Mindent szabad, amit lehet,
elveszett lehelet
kiabál, ott, a régmúltban,
mindent szabad, amit lehet.
2021.01.20.
|
|
Vélt jog
Elkopott, az arcodról az ábrázat.
Elkopott, a jog, a szabadság, az ember.
Érdek-igazság dübörög. Lázadás!
Nekem volt vélt jogom: Homo sapiens.
Miért, kinek az arcán szárad a nap?
Verejtékem verem rejtekében élek.
Érdek-igazság dübörög. Lázadás!
Nekem volt vélt jogom: Homo sapiens.
Szennybarázda szánt arcomon, szégyen.
A tükörképemmel szembe kell, hogy nézzek!
Érdek-igazság dübörög. Lázadás!
Nekem volt vélt jogom: Homo sapiens.
2021.01.11.
|
Izgató járvány
Nem tudom. Nem érzem.
Meddig még a kétség,
és meddig még a félelem?
Sokáig így, érzem,
sokáig nem mehet!
Elfogyott bennem minden remény,
remegnek sejtjeim, nem is érzem
a napfelkeltét és a napnyugtát!
Miért pereg a homok,
ha talán soha,
sohasem múlik el az idő
a végtelen félelem fölött?
Legyen holnap, holnap
és legyen vége már a mának!
Akarva akaratlanul,
mint folyómederben a víz
rohanok céltalanul,
s minden bűn, szemét, lóg potyán
a sodrás áramlatán,
csüng rajtam sejtelmesen,
nagy konc-batyum; félelem,
kétség-görcs, titok, átok,
-legyen vége már a mának!
Miért, minek izgatott a teremtő,
ha már ő mindent, s mindent tudott?
Legyen végre vége már a mának!
2021.01.07.
|
|
Tetszhalott
Mindig körbe jár,
a mókuskerék fejre áll
Egyre sebesebb
hajsza az ismeretlen be
Véletlen sajgás,
cigánykerék, forgó világ,
maradsz örökre
a mozdíthatatlan ökle
a változónak,
és semmit, sohasem adnak,
csakis magadnak
forgatod nekik önmagad.
Napra, fényre jársz,
és mégis minden fejre áll,
mégis, mégis fáj,
hogy amikor végleg kiszállsz,
súlytalan madár,
téged, súlyt minden változás,
válladon teher
tied marad, tied, tied!
Súlytalan madár,
téged, súlyt minden változás,
szárny nélkül is szállsz
halottnak hitt főnixmadár.
2021.01.04.
|
Nyikhajsóhajtozás (Eszterházysan)
Magas lovon frusztrált ego,
vágtat a „grófi szérűn”,
nyerít, prüszköl, ganét krákog,
nyeregbe ültetett prűd
parázna sarj szokás okán
felsőbbrendű gőg-bűz-gáz
terjeng, kiváltság, báli báj,
meztelen korcs valóság.
Szabad nyikhajsóhajtozás,
innen-onnan nyüszítő
gennyváladék a katedrán
vágtat, s magasba köpköd.
Áll a bál, szól a zene,
csillárról váladék csorog,
felsőszint totál szennyben,
szegény becsület kuporog.
2021.01.03.
|
|
Felhők árnyékán visz az út
Poros úton mezítláb, mezítláb,
járom az utam dalolva, dalolva,
csak a nap süt le rám,
gondolok néha rád.
Űz a nyáj, űz a nyáj,
énekelj jó anyám!
Egyedül, járom-utamon,
ugye még, néha gondolsz rám, gondolsz rám!
Egyedül jó anyám
csak te vagy, akire gondolok, gondolok.
Csak a szellő ölelget, ölelget,
felhők árnyékán visz az út, visz az út,
messze sok délibáb,
s integet a babám.
Szél sepri lábnyomom,
eltűnök, mint a por,
egyszer majd, ha tücsök hegedül,
ugye egyszer majd gondolsz rám, gondolsz rám!
Egyedül jó hazám,
csak te vagy, akire gondolok, gondolok.
2021.01.03.
|
A JÖVŐ ELKEZDŐDÖTT
/1990 emlékére/
A jövő elkezdődött, jön a gyerek
És a bábák mossák kezeiket.
Az ember készülődött, egy jobb sorsra,
Vágyott a világ, egy új, jobb korra.
A jövő elkezdődött, a múlt térden,
Kísért a kor, a kór ragály-égen.
Az ember készülődött, egy más útra,
Egy hosszú világos, egyenes útra.
A jövő elkezdődött, szakad a burok,
A bőséglopók nyakán szorul a hurok.
Az ember készülődött szabadlelkű
Becsületes útra, köti az eskü.
A jövő elkezdődött; sírnak a vágyak,
Sír-sír az újszülött, az álmok és az emberek.
2008.05.25.
|
|
Holtpont
Hitetlen hit visz, hétköznapok,
alsó széle közepe féle
terv felé, tehetetlen zajos
bűntudat kavarog, zenél;
lehetnél akár, mint más ember,
-hagyd magára álmod!- bús-bohóc.
Furulyáló kézilány, vágyott
álomnak ágyaz. Mindig remény.
Harang szól. Vasárnap muzsikál.
A kisajtó nyikorog, szél fúj.
Hideg ráz, mállik a vályogház.
Elmúltak a nyugati szelek,
egyedül az anyaföld hegedül,
de táncolni még mindig nem mersz.
Megszólnak, megvetett fess szolga,
senkinek nem tetszett vadtörzs torzs.
Földből sarjadó jövőd ölelget,
meg az ostor, ami egykor kezedben volt.
Hitetlen hit visz, vak-nappalok,
halott remény,
ezeréves mag még kikél,
s az élet átlendül a holtponton:
Játszanak még nevetve-
-sírva a gyerekek!
2020.12.31.
|
folt
tudatosult tény,
a gyakorlat sikertelensége, nevelt
s tény – húzd meg erezd meg kötél-
siklott kezeim között
cérnaszakadásig
megköptem, nyálaztam, hegyeztem,
míg a cérnát újra a tűbe fűztem,
de a folt,
mármint bélyeg ragadt
vitorlavászon lelkemre,
vitt ahova akart
- hétfejű sárkány dalolt-
sehol sem találtalak,
pedáltalan maradt szűzgondolat.
2020.12.30.
|
