20210417
Last updateH, 21 dec. 2020 2am

rovas logo

2021 február 19, péntek

Magyarország múltja jelene és jövője

Szerző: Székesi Tőkés Emil Zoltán

"Egy népet (etnikumot) testi jegyei, szellemi- és tárgyi kultúrája valamint nyelve határozza meg. Legmaradandóbbak biológiai-élettani jegyei, legváltozékonyabb nyelve - ezt esetenként "cserélheti" is. [A külalak és a kiemelések a Magyar Megmaradásért szerkesztőtől.]

MAGYARORSZÁG MÚLTJA JELENE ÉS JÖVŐJE
I.-RÉSZ .

magyarorszagmulltjajelene1

TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK TÜKRÉBEN...!

Ha egy nép eredetét keressük, úgy járunk el, hogy kutatásainkban térben és időben addig megyünk el, ameddig olyan testalkatú, élettani tulajdonságú, zene és táncvilágú, hitvilágú, mesevilágú, költészetvilágú, írásbeliségű, néprajzi motívumvilágú, ételkultúrájú, növény és állatvilágú, esetleg olyan vagy hasonló nyelvű népet nem találunk a múltban vagy a jelenben, ahonnan őseinket származtatni tudjuk.

E kutatásokat az antropológia, a zenetudomány, a tánctudomány, a vallástudomány, a kötészet, a írástudomány, a néprajz, az ételkutatás, a növény és állattan, a nyelvtudomány és a forráskutatások módszereivel végezzük.

A kutatásokhoz ezen egzakt tudományokon túl nincs szükség bármiféle teóriára, feltételezésekre. Vagy el tudunk jutni egy olyan korig és népig amikor, ahol és akiknél ezen ismérvek előfordulnak, akkor ezt vesszük eredetünk alapjául - e területről, e népektől származunk -, vagy kimondjuk a legtudományosabb szót: "nem tudjuk" vagy "még nem tudjuk".

A magyar Európa egyetlen nem indoeurópai népe. Ez a "másság" tette lehetővé, hogy ebben az idegen tengerben biológiai alkatát, szellemi- és tárgyi kultúráját valamint nyelvét a máig meg tudta őrizni. Egy nemzet -, mint például a magyar - több etnikumból (népből) tevődik össze. Természetesen a magyarok - Árpád népének - honfoglalását megérte az ősi autochton lakosság - az újkőkori, a réz- és bronzkoriak, a vaskoriak, a szkíták, a szarmaták, a népvándorláskor Kárpát-medencén átvonult népeinek töredékei (maradványai) és a vándorlásuk során sokszorosan ötvöződött beköltözött magyarságot színezték a honfoglalás után betelepített és betelepült népek (jászok, kunok, szászok, svábok, szlovákok, ukránok, románok szerbek, horvátok stb.).

A magyar nemzet gerincét mégiscsak a 895-ben a Kárpát-medencébe költözött ötszázezernyi "honfoglaló magyar" adta és ma is ez alkotja. A Kárpát-medence mai képének kialakulásánál négy jelentős és sajátos körülmény játszott közre:

1./ A Kárpát-medence, amely a világ legtermékenyebb medencéje a történelem furcsa játéka képpen a korábbi korokban szinte mindig gyéren lakott terület volt. Nem telepedtek itt meg a hallastattiak, továbbvonultak a kelták, a Kr. utáni IV. században kivonultak a rómaiak és továbbvonultak az ide bejutott langobardok, gótok, szírek, vandálok, herulok, és a gepidáknak is csak kis része talált itt otthonra.

2./ A Belső-Ázsiából a Kárpát-medencébe jutott magyarság előtt nagyjából ugyanazon területekről korábbi belső-ázsiai törzsszövetségekből kiszakadva a magyarhoz hasonló etnikumú hunok és avarok, majd az 1243-as és az 1246-os években a kunok is bejutottak gazdagítva vagy akár "kiegészítve" a honfoglaló magyarságot. Ezért a régi hivatalos tankönyvek a XIX. század első harmadáig úgy tanították, hogy a magyarok Belső-Ázsiából három hullámban költöztek be a Kárpát-medencébe; a Kr. utáni IV. században, mint "Attila hunjai" (akiknek 453-ban, Attila halála után a Csigle-mezőre költözött, majd onnan Erdélyt benépesítő utódai a székelyek), 568-ban (majd utána még két hullámban) az avarok és kora elő-magyarok 670-680 körül és 895-ben Árpád népe, akikhez az 1240-es években hozzáköltöztek a kunok. Ebből következik, hogy

3./ A Kr. utáni IV. században beköltöző hunokat, majd a három hullámban bejutott avarokat e medencéből senki ki nem űzte, ki nem irtotta; megérték Árpád népének honfoglalását és hasonló testalkatuk, szellemi- és tárgyi kultúrájuk valamint nyelvük révén beolvadtak a magyarságba. 4./ A Kárpát-medencébe a Kr. előtti VII-VI. században az Iráni-magasföldről bejutottak nagy állattartó lovas poszt-sumer kultúrájú iráni (perzsa) eredetű szkíták ("szittyák"), az időszámításunk kezdete körüli időben a szarmaták (és szarmaták), valamint az 1235-ös években a jászok. E népeket sem irtotta ki senki; a Kárpát-medencében megérték a mát és nemzetünk szerves részét alkotják. Sokan foglalkoznak e népek (szkíták, szarmaták és jászok) iráni (perzsa) "sumer gyökerű" kultúrájával - főleg nyelvével -, ez azonban nem azonos "a magyarság őshazájának" a kutatásával, hanem ez a magyar nemzet egyik fontos ötvözőelemének az eredetkutatása.

KÖLCSEY FERENC (1790-1838):
Himnusz

A magyar nép zivataros századaiból.

Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.

Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!

Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbünhödte már e nép
A multat s jövendőt!

Cseke, 1823. január 22.

 

Erdélyi Fejedelemség 1541 előtt Magyarország része;

1541-1551 között külön ország (államformája rendezetlen), uralkodó János Zsigmond választott magyar király 1551-1556 között magyarorszagmulltjajelene4Magyarország része 1556-1571 között külön ország (államformája rendezetlen), uralkodó János Zsigmond választott magyar király 1571-1765 között Erdélyi Fejedelemség; 1765-1848 között Erdélyi Nagyfejedelemség; 1848 után egyesült Magyarországgal. Az Erdélyi Nagyfejedelemség címere (1765) Mária Terézia alatt 1541-1551 Jagelló Izabella 1556-1571 Szapolyai János-Zsigmond 1571-1586 Báthori István 1586-1597 Báthori Zsigmond 1597-1598 Báthori Zsigmond 1598-1599 Báthori András 1599-1600 Vitéz Mihály 1601 Báthori Zsigmond 1601-1602 Báthori Zsigmond 1603 Székely Mózes 1604-1606 Bocskai István 1607-1608 Rákóczi Zsigmond 1608-1613 Báthori Gábor 1613-1629 Bethlen Gábor 1629-1630 Brandenburgi Katalin 1630 Bethlen István 1630-1648 I. Rákóczi György 1648-1660 II. Rákóczi György 1657-1658 Rhédey Ferenc 1658-1660 Barcsai Ákos 1661-1662 Kemény János 1661-1690 I. Apafi Mihály 1690 II. Apafi Mihály 1690 Thököly Imre 1691 Diploma Leopoldinum

1704-1711 II. Rákóczi Ferenc

Trianon, 1920. június 4.-e ...!

A világ legigazságtalanabb, legbecstelenebb "békéje"melyet soha sem lehet megbocsájtani...!

1920. június 4-én, délelőtt tíz óra: Budapesten és országszerte "megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat és a borongós, őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették: ma (...) írták alá Trianonban a magyar meghatalmazottak a békeokmányt. Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát, Aradot és a többit mind, felnevelt kedves gyermekeinket, a drága, szép magyar centrumokat.

Ma hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert, és béklyókat raktak dolgos két kezükre. És a világ urai ma azt hiszik, hogy befejezték művüket, hogy kifosztva, kirabolva, elvérezve és megcsonkítva már csak egy papírlapot kell ránk borítaniuk szemfedőnek. (...) A város és az ország némán, méltóságteljesen, de komor daccal tüntetett az erőszakos béke ellen. Egész Budapest a gyászünnep hatása alatt állott." A közlekedés tíz percre leállt, bezárták az üzleteket és az iskolákat. Az ország a legmélyebb nemzeti gyászba borult. Temetés volt ez, valóban: egy hatalmas, gyönyörű ország, és egy éppen magára eszmélő, büszke nemzet temetése.

Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter ezen a napon, 16 óra 30 perckor, a versailles-i Nagy-Trianon palotában aláírta a magyarságra kényszerített békeszerződést.

(Megjegyzések: A diktátum aláírására az előzetes hírek szerint tíz órakor került volna sor, ezért, amint a fenti híradásból is kiderül, akkorra időzítve tartották az országos gyászmegmozdulásokat. Valójában a délutáni időpont a helyes, de mivel akkoriban még nem álltak rendelkezésre olyan tájékoztató eszközök, mint a rádió és a televízió, a lakosságot már nem lehetett értesíteni a változásról. A két, politikai értelemben jelentéktelen magyar aláíró személye szimbolizálta, hogy Magyarország csak a kényszer hatására írja alá a szerződést, de valójában nem fogadja el azt. Megjegyzendő még, hogy az aláírásra a közhiedelemmel ellentétben nem a Kis-Trianon, hanem a ceremóniához elegendően nagy méretű Nagy-Trianon palotában került sor, amint az a korabeli filmfelvételen is látható.) A megdöbbenés és a tiltakozás nem volt ok nélküli. A történelem soha nem látott még ilyen "békét", amire inkább a "kivégzés és hullarablás" kifejezés lenne a találó.

Minden további kommentár nélkül álljanak itt a puszta tények...!

Ország(rész) Terület Terület (%) Lakosság (fő) Lakosság (%) Ebből nem "államalkotó" (fő) Ebből magyar (fő)

A Szent Korona országai (Magyarország és Horvát-Szlavónország együtt) 324.411 100 20.886.487 100 10.835.912 10.050.575 Magyarország 282.870 87,195 18.264.533 87,45 8.310.363 9.954.170 Erdély (Romániához) 103.093 31,78 5.265.000 25,21 2.465.000 1.664.000 Délvidék, Drávaköz, Muraköz, Muravidék és Horvát-Szlavónország (a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz /Jugoszláviához/) 62.092 19,14 4.122.000 19,735 1.366.000 562.000 Felvidék és Kárpátalja (Csehszlovákiához) 61.633 18,9 3.576.000 17,12 1.874.000 1.072.000 Alpokalja (Ausztriához) 4.020 1,24 358.000 1,714 126.000 26.000 Árva és Szepes vármegyék részei (Lengyelországhoz) 589 0,18 24.000 0,115 9.000 1.000 Fiume (Olaszországhoz) 21 0,000065 50.000 0,239 22.000 7.000 A megszálló országokhoz együttesen 231.448 71,345 13.395.000 64,13 5.862.000 3.332.000 Csonka-Magyarország 92.963 28,655 7.516.000 35,87 798.000 6.718.000

Mint látható, Trianonban az összes szomszédos nép részesedett az ezer éve létező Magyarországból, még a baráti Lengyelország, a távoli Olaszország és a háborúban szintén vesztes (!) Ausztria is. De elsősorban nem ezért tekinthetjük Trianont a világ legigazságtalanabb "békéjének". Az ország elveszítette területének több, mint 71%-át, hegyeinek, erdőinek, ásványkincseinek, vizeinek és vas útvonalainak zömét. Odaveszett a lakosság 64%-a, és ami még fájóbb: az új határok mélyén belevágtak a magyar nemzet testébe. Idegen fennhatóság alá került a Kárpát-medencében élő magyarság kereken egyharmada, azaz minden harmadik magyar, ráadásul több, mint felük az új határ tőszomszédságában, egybefüggő, színmagyar területeken élt. Ez azt jelenti, hogy lehetett volna az etnikai, nemzetiségi elvnek megfelelő, igazságosabb határokat húzni, de a győztesek, és főleg a csatlósaik étvágya csillapíthatatlan volt. Ezek az "utódállamok" csak annyiban vállalták a folytonosságot a régi Magyarországgal, hogy megszállták annak területeit, ezen kívül viszont csak egyetlen céljuk volt (és van a mai napig): a "megkapott" magyarok elpusztítása, elűzése. Azóta is - főleg a megszálló országok - előszeretettel sütik ránk az "irredenta" bélyeget (bár sajnos egyre inkább ok nélkül). De vajon belegondoltak-e abba, akár csak egyszer is, hogy ők mit tennének hasonló helyzetben!

Előszó /a .II.-dik V.H /

Nagyon nehéz megérteni, miért lényegtelen, üdvtörténeti szempontból, hogy egy háborúban ki lesz a győztes. Eseménytörténetet tanulva, csak arra figyelve, ki volt az erősebb éppen a lényeg veszik el, mégpedig az, hogy ki volt a küzdelem erkölcsi nyertese, melyik az a fél, amely a jövője számára valódi értékeket nyert.

Azt szokták mondani, a győztesnek mindig igaza van, de minden mulandó. A ma győzteseiből a holnap vesztesei lesznek, és amit eseménytörténetileg nyerhet egy harcoló fél, az elenyészik, és még a legnagyobb anyagi és emberveszteséget is pótolhatja az idő. Amit üdvtörténetileg nyerhet vagy veszthetnek a felek, azok az értékek nem anyagiak, ezért nem is mulandók. Sokkal fontosabb tehát egy küzdelemben az vajon melyik fél erkölcse diadalmaskodott. Henryk Sienkiewicz Sivatagban és vadonban című művében Sztas a lengyel fiatalember próbálja megtanítani, mi a jó és mi a rossz Kalinak, a néger fiúnak. - Mondj egy rossz cselekedetet, Kali! - a néger fiú gondolkodik, majd kiböki: - Ha valaki ellopja Kali tehenét, az rossz cselekedet! - Nagyszerű, Kali! - örül Sztás - Most mondj egy jó cselekedetet! - Kali most már nem is gondolkodik, hanem egyből rávágja: - Ha Kali lopja el valaki más tehenét! Ebből a példából meg lehet érteni, miért mindegy, hogy ki győz. Mindegy, hogy Kali tehenét lopják el, vagy Kali lopja el más tehenét - mindenképp rossz cselekedet. Mindig az a lényeg, kinek az erkölcse győz. Az erkölcsi győzelem, akkor is a miénk, ha ki tudtunk tartani a saját erkölcsünk mellett, még akkor is, ha ezért le kellett mondanunk győzelemről.

Az első világháború erkölcsi győztese Németország és a Monarchia, különösen az első világháborút lezáró békék miatt. Ezeknek a hatása, felháborító volta, megingatta az antant országok közvéleményét is, a legkiválóbbak elítélték a békediktátumokat. A II. VH esetében már nincs a háborúnak igazi, és teljes erkölcsi győztese, mert a németek nem voltak képesek arra, amire az első világháborúban, megőrizni erkölcsi felsőbbrendűségüket. Engedményeket tettek, átvették az ellenségeik erkölcseit, ideológiáját, ezért eseménytörténeti szempontból eredményesebbek lettek, de nem eléggé a tényleges győzelemhez. Ez nem jelenti azt, hogy teljesen feladtak volna mindent, és messze nem azt jelenti, hogy minden németre ez jellemző lett volna erkölcsi értékeikkel való szembe fordulás. A háború pozitív szerepe Ami a pozitívuma a II. Világháborúnak, hogy voltak a szövetségesek oldalán is olyanok, akik képesek voltak magasabb erkölcsi szintre emelkedni.

Üdvtörténeti szempontból a szövetségesek számára Patton és Nimitz valamint MacArthur embersége az igazi nyereség, a németek számára Rommel és a többi tábornok, Manstein, Guderian, Kesselring, Bock, DIETRICH rátermettsége, a német katonák hősiessége, a mérnökeik szakértelme, ellenségeik könyörtelensége, a német nép helytállása minden hibájúk, vagy bűnük ellenére is biztosította a részleges erkölcsi győzelmet. Igen, a tudománytalan fajelmélet ellenére, a koncentrációs táborok ellenére is, a II. VH erkölcsi győztesei a tengelyhatalmak, erkölcsi győzelmük azonban éppen ezek miatt nem lehet teljes.

A faj elméletet a németek részben a franciáktól, angoloktól, részben pedig a zsidóktól vették át, és rájuk alkalmazták. A koncentrációs táborokat az angoloktól, részben az oroszoktól. Mind a két esetben feladták a humanista német erkölcs alapvető elveit, az ellenség erkölcsét vették át, ami egyértelműen veszteség üdvtörténeti szempontból.

A japánok a gyarmattartó európai hatalmak könyörtelenségét ötvözték a szamuráj erkölccsel, ahogyan a németek az antant hatalmak gátlástalan machiavellizmusát a német precizitással, porosz mentalitással. A II.VH-ban olyan bűn követtetett el, amely példátlan az emberi történelemben. Ez a bűn, nem a holokauszt, hanem az atombomba. Ugyanis ez a földi élet teljes kipusztulásának rémét vetítette elő. Minden ember elpusztulása, minden élet megszűnése, nyílván sokkal nagyobb tragédia, mint egy népet érő.

A szövetségesek nemcsak az atombomba felrobbantásával követtek el háborús bűnöket, de a németek hiába is igyekeztek évtizedek és évszázadok népirtását utol érni. Átvenni az ellenfél módszereit, már azért is végzetes hiba volt a németek számára, mert az ellenfeleik gyakorlottabbak voltak, és ki tudták használni a németek tapasztalatlanságát, sőt nemegyszer naivitását is. A bűnök A németek is sok esetben fertelmes bűnöket követtek el, de sokkal ügyetlenebbül, mint ellenfeleik. Lidice lakóinak lemészárlása elborzasztó, óriási erkölcsi veszteség az elkövetőnek. Egy angol-amerikai terrorbombázás sokkal több embert megölt, mint egy ilyen akció.

A katini mészárlás titokban maradt évtizedekig, nem különben az, ahogy a háború után az oroszok saját területükön hajtottak végre szőnyegbombázást, többek között fellázadt magyar falú elpusztítására, vagy felkelt gulág táboréra. Sztálin gátlástalanságával nem is versenghetett a III. Birodalom, már abban sem, hogy Sztálin miatt több orosz halt meg, mint Hitler miatt, de lehet, hogy több zsidó élet is szárad rajta. Miért vették át a németek az ellenfeleik módszereit? Az ok egyértelműen az volt, miután az első világháborúban felülkerekedtek a túlerőben lévő antanton, az USA hadba lépése elvette Németországtól a megérdemelt győzelmet. Ez olyan válságot idézett elő, amelyet nem lehetett feldolgozniuk. Ha ti így, mi is így lépett elő. Ez olyan hiba, amely már az első puskalövés előtt vesztessé tette a németeket. Ha megnyeri a III. Birodalom a második világháborút, akkor azzal éppen ellenségei erkölcsét viszi diadalra Németország, vesztese lesz a háborúnak üdvtörténeti értelemben, mindent elveszít, amit az első világháborúban megnyert. Szerencsére nem ez történt, sőt, mindennek ellenére a német hadsereg, a még nagyobb túlerő elleni helytállásával meg tudta fordítani a háború kimenetelét, üdvtörténeti szempontból. Az eseménytörténeti vereség ellenére, a II. VH legnagyobb tiszteletnek örvendő tábornokai németek, a leghíresebb ászpilóták, harckocsizók, tengeralattjáró parancsnokok németek. A mérnöki teljesítménye is tiszteltre méltó a III. Birodalomnak, hosszan lehetne sorolni mi mindenben jártak élen. Egy-két területen nem, nem építettek atombombát, nem készítettek mérges gázt, nem voltak anyahajóik sem. Nem, mert Hitler megtiltotta e fegyverek fejlesztését. Ez a tilalom, eseménytörténeti szempontból hozzájárult a német vereséghez, de üdvtörténet szempontjából Németország felé billenti a mérleget.

Fajelmélet Sokak szerint mindez nem érdekes, mert a nácik fajelméletben hittek, koncentrációs táborokat létesítettek, népirtást hajtottak végre. Igen elkövették a németek is ezeket a bűnöket, amit nem lehet eléggé elítélni, de a szövetségesek is, nemcsak a háborúban, hanem előtte is és utána is, sőt az USA ma is "náci" módszereket alkalmaz. Nos nem náci módszerekről van szó, hanem a "nácik" által is átvett módszerekről. Az nem menti a németeket, hogy mások is elkövették ezeket a bűnöket. Ami a fajelméletet illeti, a II.VH idején minden hadviselő fél meg volt győződve saját felsőbbrendűségéről, egyiknek sem volt, semmi erkölcsi gátlása semmilyen bűn elkövetésekor sem.

Az USA ma is épp úgy semmibe veszi a nemzetközi jogot, mint annak idején a németek is és az összes többi fél. Erkölcse Kali szintjén van ma is. A németek nagyon nagy árat fizettek azért, mert feladták saját erkölcseiket. Egy totális állam jött létre, mely hatékony volt, de embertelen és könyörtelen is. Mikor a német tisztikar legkiválóbbjai, Von Staufenberg vezetésével, Erwin Rommel tábornok köréből megkísérelték Németországot megmenteni Hitlertől, egyik összeesküvő megkérdezte, mi van, ha tévednek, ha Hitler Németországa mégis győztes lesz. Staufenberg válasza erre az volt, ha győznénk, akkor még fontosabb lenne megszabadulni Hitlertől, a totális államtól.

A háború legfontosabb tanulsága német és magyar szempontból is az, hogy soha nem adhatjuk fel értékeinket, nem vehetjük át az ellenség erkölcsét, még akkor sem, ha nagy a csábítás erre, főleg egy vereség után. Ismerve az események menetét, és tudva azt, mindenképpen szükséges volt ennek a felismerése, világos nem kerülhette el a világ a II. VH vérzivatarát, és azt a szörnyűséget, ami azután következett, melynek a hatásait máig nyögjük. Én megértem, hogy a hozzátartozóikat elvesztettek a saját egyéni tragédiájukkal foglalkoznak, de azért ezen a szinten túl kell látni. Nemcsak az a szörnyű, ami a zsidósággal történt, hanem az is ami a világ többi népével, részben a háború alatt, részben pedig következményeként. 

Magyarország alig több mint egy évig volt német megszállás alatt. Ezt a megszállást vészkorszaknak a lakosság egy töredéke tekinti. Az a töredéke, amely az ország oroszok általi elfoglalását - szabad feldúlását, felszabadulásnak nevezi. Számunkra - a többség számára nem a szabadság, hanem 45 év rabság kezdete volt.

Ha van tanulsága a II.VH-nak az éppen az, hogy minden ember, minden közösség, nép egyenjogú kell legyen, senki nem helyezheti saját önző érdekét mások felé, senki sem lehet sem jobban sem kevésbé egyenlő mint mások, mindegy, hogy Kali tehenét lopják el, vagy Kali lopja el más tehenét. Aki ezt képes megérteni, megtanulni, az nyertese a II. VH-nak, aki nem az vesztese. Hogy ki nyert és ki veszített, üdvtörténetileg azt leginkább a II. VH utáni történésekből derül ki.

Ezekből világosan látható, hogy a szövetségesek nem tanultak belőle, továbbra is az a jó cselekedet szerintük, ha Kali lopja el más tehenét. A németek, japánok új stratégiát találtak, amely sokkal sikeresebb lett, mint hadseregeit valaha is voltak. Mi Kelet-Európa népei lettünk az ellopott tehén, 45 éven át leigázottak, nem dolgozhattuk fel szabadon a tapasztalatokat.

15 éve, a Szovjetunió bukása után, nem is mertük önmagunkat vállalni, nem mertünk, nem tetszettünk forradalmat csinálni, és ennek máig isszuk a levét. Bűnös nemzetnek lettünk beállítva, aki hálát adhat a leigázóinak, aki örülhet, hogy ideig-óráig még élni hagyják, aki csak vagon kérdés, bármikor elhurcolható, elpusztítható. 1956-ban még volt a nemzetben gerinc, hogy fellázadjon az oroszok és a velük kollaborálók ellen, 1990-ben már nem. Lassan megindult azonban a magyarság öntudatra ébredése. Ennek elengedhetetlen része, hogy megismerjük az igazságot, szemben azzal az egyoldalú beállítással, amit belénk akarnak sulykolni. Követtek el a németek bűnöket, de az, hogy Hitler szakított szövetségesével, Sztálinnal, nem a bűne, hanem az érdeme. Nekünk nem kell szégyellni, hogy ebben a harcban szövetségesei voltunk a németeknek, éppen ellenkezőleg, egy nagyszerű had fegyvertársai voltunk, melyet legyőzött a túlerő ugyan, de bátorsága, helytállása tiszteletet érdemel.

A győztesek által írt történelemben, mi utolsó csatlósok vagyunk. Ez a kép azonban hamis, ha közelebbről megnézzük, szétszedjük apró mozaikokra és újra összerakjuk, akkor kiderül, nincs mit szégyellnünk. Számtalan mű, irodalmi alkotás, film mutatja be a nácik gonoszságát, bűneit. Valóban nincs mentség semmi bűnre sem. Nem ment fel az sem, hogyha a mások is elkövették a bűnöket, amelyeket én is. Azzal másoknak, a sajátjaimmal meg nekem kell elszámolnom. Ítélni azonban nincs joga a győztesnek sem, legkevésbé pedig azoknak nincs, akik magukat a világháború legnagyobb áldozatnak állítják be.

1945 után a zsidóság a II. VH szenvedéseiből két módon nyerhetett volna, üdvtörténetileg, és eseménytörténetileg, azaz lelkileg és anyagilag. A kettő együtt nem megy, és számukra fontosabb volt a holokauszt anyagi, politikai erőforrása alakítása, felhasználása. Azért nem megy a kettő együtt, mert maga a zsidóság is aktív részese volt az események alakításának, saját maga is felelős volt a történtekért. Nyílván nem a németek által megkínzottak voltak a felelősök, hanem azok, akik páholyból nézték az eseményeket. A szó szoros értelmében, páholyból nézték, onnan mozgatták a szálakat, és később ugyan ők tették pénzé mások szenvedését.

Az igazság mindig napvilágra kerül, csak idő kérdése. Még ma is bátorság kell az igazság kimondásához, tények feltárásához. Aki oly őrült, hogy erre vállalkozzon, azt börtön fenyegeti, azt minden eszközzel, törvényes és törvénytelen módon tönkre akarják tenni, fizikailag meg akarják semmisíteni. Mégis meg kell tenni ezt, a háború minden áldozata és hőse érdekében. Szerte a világon, még a győztesek országaiban is revizionista történészek vívják a küzdelmet az igazság kiderítéséért és elmondásáért.

Ez a küzdelem a II.VH utolsó nagy csatája, amelyben, mint ahogy a háborúban is, az ellenség oldalán irdatlan túlerő van. A mi oldalunkon csak igény van az igazság megismerésére, akarat és tiszta szándék, áldozatvállalás.

Mikor a bevezető sorait írom, csak remélhetem, hogy lesz erőm befejezni a munkát, amit fiammal, a II. VH fegyvereinek egyik legjobb szakértőjével írok. A fiatal nemzedék, nem véletlenül fordul, sokkal több rokonszenvvel a németek felé. Egyrészt a teljesítményt értékelik, másrészt a jelen valóságát, azt a valóságot, melyben a világ egy sokkal nagyobb katasztrófába rohan, megállíthatatlanul.

A múlt feltárása kevés ahhoz, hogy ezt elkerüljük, de abban segíthet, hogy legyen erőnk kijönni belőle. A második világháború kirobbantásában Hitler bűntársa és szövetségese volt a Szovjetunió. Hasonlóképp, mint a németek esetén, Oroszországban, mely kimaradt a győzelemből totális rendszer alakult ki Sztálin vezetésével, még ocsmányabb, mint Hitler rendszere.

Az addig perifériális Marx - Engels féle tanok az októberi forradalommal és a Szovjetunió megszületésével lettek világhatalmi tényezők a XX.- században. Sztálin rendszere korántsem volt olyan stabil, mint ahogyan azt gondolnánk, mert kezdeti sikerei ellenére sokkal kevésbé hatékony volt, mint a nemzeti szocializmusé, kezdet kezdetétől nagymértékben rabszolgamunkára a társadalom kiszolgáltatott rétegeinek kifosztására alapult.

II. rész ⇒


Prev Next »

Megnyitva 1874 alkalommal

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások