20210307
Last updateH, 21 dec. 2020 2am

rovas logo

2008 április 01, kedd

A Bilderberg csoport igaz története

Szerző: Csath Magdolna

 

A Marshall terv

A Marshall terv a nevét George Marshall-ról az USA egykori külügyminiszterétől kapta, aki 1947. június 5-én mondta el híres beszédét Európa háború utáni újjáépítéséről.
A beszéd lényege a következő volt: meg kell akadályozni, hogy folytatódjék Európában az a szétesés, ami az országot gazdasági és társadalmi helyzetét jellemezte a II. világháború után. Ehhez az USA-nak segítséget kell nyújtani. Ezzel hozzájárul az éhínség gyors csökkentéséhez és a gazdaságok újraépítéséhez. Ez hasznos lesz az USA számára is, mivel szövetségeket és értékes üzleti partneri kapcsolatokat tus így kiépíteni saját maga számára is.
Talán még ennél is fontosabb lesz, ahogy azt egy brosúra írta, hogy „egyéni és kollektív barátságok szövődnek majd azt USA és Európa között”.

Amiről azonban a nyilvánosságot nem tájékoztatták, az az volt, hogy a „Tervet” sok angol politikai közíró ezeket így jellemezte „Ki uralkodik a világ felett? című cikkében: az USA követelte, hogy Európa liberalizálja – cserében a Marshall tervért – kereskedelmét, növelje termelékenységét, és biztosítja, hogy megindul „Európa amerikanizálódása”. Ezt segíti majd az USA és Európa „gazdasági és politikai elitjeinek összefonódása” és az, hogy jelentős gazdasági vagy politikai lépést Európa nem tehet amerikai jóváhagyás nélkül. A Marshall terv eszerint tökéletesen kiszolgálta a nemzetközi orientáltságú amerikai óriáscégek üzleti érdekeit.(Churchill például egy alkalommal a Marshall tervet a történelem leghitványabb tettének nevezte!).

Megjegyezhetjük, hogy Európa, mindenesetre „jó tanítványnak bizonyult, hiszen a fejletlenebb országoknak, köztünk hazánknak juttatott EU-s támogatásokból is többnyire a külföldi cégek húzzák a legnagyobb hasznot!

Az egyesített Európa terve tehát már ekkor, a Marshall terv idején felmerült Carrol Quigley, a Georgetown Egyetem történelem professzora erről így ír: Európa egységesítését a Marshall terv indította el 1948-ban. A terv egyik kikötése volt, hogy az európai gazdasági újjáépítést az országnak egymással összefogva kell elvégezniük. Ez vezette el az 1948. áprilisában aláírt Európai gazdasági együttműködési megállapodáshoz, és az ezt követő hónapban megtartott „Hágai Kongresszus az Európai Unióért” című rendezvényhez. Ezután már gyorsan követték egymást az események. 1950-ben már meg is született a „Schuman terv”, amely Franciaország és Németország teljes szén- és acéltermelésének felügyeletét és irányítását egy nemzetek feletti szervezetre bízta. Az Európai szén és acél bizottság 1952-ben kezdte meg működését. A bizottság dönthetett árakról, beruházásokról és termelési mennyiségekről: éppen úgy, mint egy kormány. A csoportba végül hat ország, Franciaország, Nyugat-Németország, Olaszország, Belgium, Luxemburg és Hollandia lépett be. Ezzel Európa elindult az egységesedés felé.

1957-ben azután megszületett Rómában az Európai Gazdasági Közösség. A római szerződés 1958. január elsején lépett hatályba.

A harmadik részben már szó volt arról, hogy Európa „egységesítésében” nagy szerepet játszik a Bilderberg csoport. Európa egyesítésén korábban többen is dolgoztak. Napóleon ezt a francia zászló alatt, Hitler pedig német uralommal akarta megtenni. Ma ez sokkal inkább az amerikai elképzelések mentén történik. A londoni The Telegraph újságban 2000 szeptemberében Ambrose Evan-Prichard írta: Az amerikai titkosszolgálat az ’50-es, ’60-as években jelentős kampányt folytatott az európai „egységesítés” érdekében, és komoly összegekkel pénzelte az európai „föderalista mozgalmat”. Létezett is olyan szervezet CIA-vezetéssel, hogy „Amerika-bizottság az Egyesített Európáért”. És ezen a ponton szólnunk kell egy másik szervezetről is. Ez a Külügyi Kapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations).

A CIA-t ennek a csoportnak a befolyásos tagjai irányították az ’50-es, ’60-as években. De vajon miért tud olyan keveset még az amerikai lakosság is erről a csoportról? Miért nem foglalkoznak vele a Pulitzer-díjas riporterek, egyetemi professzorok, történészek, kutatók? Lehet, hogy azért, mert a tanácsnak létezik egy „nyilvános arca”. Évente jelentéseket ad ki, és folyóirata is van Foreign Affairs – külügyek – címmel, amelyre bárki előfizethet.

Titkársága is van, amelyhez bárki kérdéssel, javaslattal fordulhat, és egészen biztos, hogy választ is fog kapni. Azonban mindez csupán a felszín. Ha megnézzük a tagok listáját, akkor azt találjuk, hogy körülbelül kilencven százalék vagy a Bilderberg csoportnak is tagja, vagy az úgynevezett „Trilateral Commission” – Háromoldalú Bizottsághoz van köze.

A Háromoldalú Bizottság

Olvassuk David Rockefeller emlékiratainak egy részét:
„Egyesek azt hirdetik, hogy mi egy titkos szövetség részei vagyunk, mivel én és családom úgynevezett »internacionalisták« vagyunk, és arra szövetkezünk, hogy egy globális politikai és gazdasági struktúrát hozunk létre: úgy is fogalmazhatnánk, hogy egy egységesített világot, amely az USA érdekeit is sértheti. Ha ez ellenünk a vád, akkor én valóban bűnös vagyok, és egyben büszke vagyok rá.”

A Bilderberg csoport mellett még egy hatalmi csoportosulás van: ez az úgynevezett Háromoldalú Bizottság. Ennek is gazdag és nagy hatalmú emberek a tagjai. Közös bennük, hogy hasonlóan a Bilderberg csoport tagjaihoz, irtóznak mindentől, ami „nemzeti”. A bizottságot 1973-ban David Rockefeller alapította. David Rockefellerről, a Rockefeller család irányította Chase Manhattan Bank elnökéről 1980-ban egy „A titokzatos kormány” című dokumentumműsorban így beszélt az újságíró, Bill Moyers: „David Rockefeller a legnyilvánvalóbb képviselője a mai uralkodó osztálynak, annak, amelynek tagjai multinacionális közösségben formálják a globális világgazdaságot, és irányítják a tőke mozgását. Rockefeller, mint magánember pedig megdöbbentő privilégiumokkal rendelkezik: sem a vám-, sem az útlevél-ellenőrzés emberei nem zavarhatják, sőt abból sincs baja, ha nem áll meg az autójával a piros lámpánál.”

A Háromoldalú Bizottság első találkozója Tokióban volt 1973. október 21. és 23. között. Az észak-amerikai résztvevők csoportjában hatvanöten voltak. Közülük harmincöt kapcsolatban volt a Külügyi Kapcsolatok Tanácsa szervezettel is. A Háromoldalú Bizottság három régió- (Amerika, Európa és Ázsia) csoportba oszlik. Az amerikai csoport központja Washingtonban, az európaié Párizsban és az ázsiaié Tokióban van.

A 2006-os éves ülés, amely három napig tartott, Tokióban, a 2007. évi Brüsszelben volt. A 2008. évi pedig Washingtonban lesz. Az ülések zártak, és a független média nem közölhet hírt róluk. Az amerikai csoport vezetője 2001-től Thomas Foley, az európaié az üzletember és politikus Peter Sutherland és az ázsiaié Yotaro Kobayashi, aki szintén üzletember. A tagságot a végrehajtó bizottság választja. A tagok mind „belső emberek”, a globalizáció hívei és előmozdítói.
Feltűnő jelenség, hogy a kormányok magas rangú képviselői közül sok ebből a bizottságból kerül ki. A bizottságnak saját folyóirata van „Trialogue” címmel.

A Washington Post 1977. január 16-án így írt a Háromoldalú Bizottságról: „A bizottság tagjai nemzetközi magánszervezetek képviselői, akiket a vagyonos bankár, David Rockefeller gyűjtött össze azzal a céllal, hogy felélénkítse a tárgyalásokat az USA, Nyugat-Európa és Japán között. Azonban figyelemre érdemes, hogy a tagjai között találjuk Carter elnököt, Mondale alelnököt, Cyrus Vance külügyminisztert, Harold Brown honvédelmi és Michael Blumenthal pénzügyminisztert. De tag Carter nemzetbiztonsági tanácsadója, Zbigniew Brzezinski is.”

Ez után a cikk után a Washington Postot kiadó cég igazgatótanácsának elnökét meghívták a bizottságba. Ezt követően többet nem írt a lap a bizottság üléseiről.
A bizottság legújabb ötlete, amelyet Brzezinski vetett fel, hogy a globalizáció kiterjedésével az olyan globális intézményeket, mint például a Háromoldalú Bizottság, globális adórendszer létrehozásával kell majd finanszírozni.

A bizottság 2007. augusztusi tagsági listáján már sok országból találunk embereket, beleértve Kuvaitot, Jordániát, Ukrajnát, Izraelt, Kínát és Oroszországot. Robert Eringer szerint, aki 1980-ban „A nagy globális manipulátorok” címmel írt könyvet, a Háromoldalú Bizottság tagjai előbb-utóbb saját országukban vezető beosztásba kerülnek, és ebben a pozícióban a bizottságtól kapott feladatokat hajtják végre. Érdekes bizonyíték erre egy Kissinger-idézet, amely a Háromoldalú Bizottság 25. évfordulóján, 1998-ban egy díszvacsorán elmondott beszédből származik:
„1973-ban, amikor külügyminiszter voltam, David Rockefeller meglátogatott az irodámban, és azt mondta, hogy ő úgy véli, én segítségre szorulok. Be kell vallanom, hogy először nem értettem, hogy mire gondol. Azt javasolta, hogy alakítsunk egy amerikaiakból, európaiakból és japánokból álló csoportot azzal a céllal, hogy előre lehessen tervezni a jövőt. Megkérdeztem tőle: Ki fogja ezt elintézni a számodra, David? A válasz ez volt: Zbig Brzezinski. Rögtön láttam, hogy Rockefeller komolyan gondolja a dolgot, hiszen egy fontos személyt választott. Aztán arra is ráébredtem, hogy valójában szükség van arra, amit Rockefeller akar.”

Szakértői tervezés

Miért is kapcsolódik egyre erősebben egymáshoz a fejlett és a fejletlen világ? – teszi fel a kérdést egyre több szakember.
1991-ben egy amerikai közgazdász, Doug Henwood így válaszol a kérdésre: a fejlett világ három csoportja, az USA, Nyugat-Európa és Japán maga köré gyűjtött néhány kihasználható, kevésbé fejlett országot, és azokban összeszerelő üzemeket, mezőgazdasági farmokat hozott létre, illetve megszerezte a bányákat vagy vízkészleteket.
Az USA elsősorban Dél-Amerikára, Nyugat-Európa pedig Kelet- és Dél-Európára terjesztette ki befolyását. Néha azonban osztoznak is egy adott országon. Például Szingapúr és Tajvan USA és Japán, Argentína pedig USA és Nyugat-Európa befolyási területe. A módszert, amelyet használnak, írja le „A demokrácia válsága” című 1974-ben íródott könyv (egyik szerzője a híres politológus, Samuel Huntington): „A külügyminisztérium munkamegosztása a következő: az első nyomást gyakorol a kevésbé fejlett országokra, hogy liberalizálják a gazdaságot, és mondjanak le mindenféle »nacionalizmusról«. A multinacionálisok pedig továbbadják mindazt a tudást a külügyminisztériumnak, amelyet az adott országban összegyűjtöttek.” Természetesen eközben jó sok profitot is összegyűjtenek – tehetjük hozzá.

Leszűrhetjük tehát azt a következtetést, hogy a Bilderberg csoport, a Háromoldalú Bizottság és a Külügyi Kapcsolatok Tanácsa egymással szoros kapcsolatban lévő és a világ dolgait irányítani akaró magánintézmények, amelyek a nemzetek szuverenitása és a valódi demokrácia helyett globális világuralmat készítenek elő. Vagyis nem csupán gazdasági célokról van szó, bár ezek az érdekek is nyilvánvalóan erősek. A politikai hatalom befolyásolása is a célok között szerepel.

A „Rockefeller-dosszié” című könyv szerzője, Gary Allen arra hívja fel a figyelmet, hogy a Bilderberg csoport és a Háromoldalú Bizottság rendezvényein sohasem vetődik fel fontos témaként a tisztességes verseny és a demokrácia fontossága. Viszont David Rockefeller némi szimpátiát mutat a marxizmussal szemben. Hogyan lehetséges ez? – teszi fel a kérdést a szerző. David Rockefeller nemcsak nagyon gazdag, de tanult ember is. Ismeri a XX. század történelmét, tudja, mit követett el Sztálin a marxizmus jegyében.

Tudja, hogy – becslések szerint – százmillió embert öltek meg, és ennél sokkal többet börtönöztek be vagy küldtek lágerekbe a marxista ideológia védelmében. Hogyan egyeztethető össze a „nagykapitalista” állapot a marxizmus iránti vonzalommal? Az ellentmondást talán akkor sikerül feloldanunk, ha jobban megvizsgáljuk a szavak értelmét. Az ideológiai magyarázatok szerint a kapitalizmus egyenlő a szabad versennyel.

A kapitalisták tehetséges vállalkozók, akik kiváló ötleteik segítségével versenyhelyzetben profitot tudnak elérni, és ezzel meggazdagodnak. A kapitalizmusban az egyén tehetsége előtt nincs korlát, a megtermelt profitot újra be lehet ruházni, és azzal még több profitot lehet előállítani. A pénz, amit megkeres az egyén, az övé, és az is egyéni döntés, hogy a pénzt mibe fekteti be. Ezzel szemben a marxista ideológia szerint a legfontosabb az állam. Egypártrendszer van, amely az egész gazdaságot ellenőrzése alatt tartja, az egyének döntési szabadsága pedig kicsi. Ezek után elképzelhető-e, hogy a nagybankárok, a kapitalizmus megtestesítői, mint például a Rockefellerek, Rothschildok és a többiek érdeklődést mutathatnak az antikapitalista marxizmus iránt?

Mi lehet vonzó a számukra a marxizmusban? A társadalom feletti uralom, a lakosság és a gazdaság állami ellenőrzése nagy előnyökkel járhat a kapitalisták számára is.

Figyeljük csak meg, mi játszódik le Kínában. Kínában valójában „házasságra lépett” a kapitalizmus a kommunizmussal. Hiszen továbbra is valójában egypártrendszer van, működik a központi irányítás, és ez támogatja a kapitalizmus meggyökeresedését.

Az „Egy monopolista vallomása” című könyvben, 1906-ban jelent meg, szerzője Frederick C. Howe így fogalmazott: a nagyvállalat célja a monopolhelyzet, az, hogy a társadalom szolgálja ki a nagytőkét.
Ezért nem értjük meg a valóságot, ha az internacionalista forradalmárokat és az internacionalista bankárokat kiengesztelhetetlen ellenségeknek tekintjük. Ugyanis ez esetben nem is gondolhatunk arra, hogy a két tábor között kölcsönös előnyökkel járó partneri kapcsolat is elképzelhető.

Gary Allen pedig a „Senki ne merészeljen összeesküvésre gondolni” című könyvében így ír: A demokratikus, tisztességes piaci versennyel jellemezhető szabad társadalmak lehetővé teszik a hatalmi elit cseréjét. Segítik a tehetségek kibontakozását, a kis cégek sikerét, megerősödését. Ezért azok, akik ellenőrizni akarják a társadalmat, olyan törvényeket hoznak, amelyek korlátozzák a valóban szabad vállalkozást, útját állják a kreativitás, a vállalkozó szellem érvényesülésének, például azzal, hogy óriási adóterheket tesznek a kis- és közepes vállalkozásokra, miközben a nagytőke adókedvezményeket kap.

Ezzel a kis- és közepes cégeket sikerül falhoz szorítani, és így a nagyok felfalhatják őket. Ez pedig nem tisztességes piaci versenyhelyzet. Ezen a ponton pedig közel kerülhet egymáshoz a nagytőkés és a kommunista. David Rockefeller papája – a megmaradt dokumentumok szerint – gyűlölte a versenyt. Gyermekeit arra tanította, hogy csak egyetlen versenyhelyzetnek van értelme: annak, amikor az ember versenytársa saját maga. Azaz akkora üzlet ura, hogy valójában monopolhelyzetben van. A kommunizmus központi hatalmat hoz létre, amely uralkodik az embereken, és nem tűri meg a versenyt.

A globális cégek összeolvadásokkal, felvásárlásokkal növelik saját gazdasági erejüket, és próbálják kizárni a piaci versenyt. A témát tovább boncolgatja Anton Sutten „A Wall Street és a bolsevik forradalom” című könyvében. A „Wall Street” az amerikai pénzvilág központja. A szerző szerint az amerikai pénzvilág pénzzel segítette a bolsevikok győzelmét, amivel hosszú időre sikeresen gyengítette le Oroszországot.

A huszadik század fordulóján II. Miklós cár uralkodott Oroszországban, aki megpróbálta modernizálni az országot és felzárkóztatni a Nyugathoz. Ezt azonban az emberek kegyetlen kizsákmányolásával tette. Ez ellen a munkások 1905-ben véres leszámolással végződő tüntetéssel tiltakoztak. 1918-ban azonban sikerült megbuktatni a monarchiát. Több szerző egybehangzó véleménye szerint azonban a forradalmat pénzzel kívülről is támogatták. De mi indokolhatta az amerikai bankárok, közöttük Rockefeller beavatkozását az orosz „belügyekbe”? Miért támogatták a cárizmus megbuktatását? Az okok egyike az olaj volt. A bolsevik forradalom előtt Oroszország olajkitermelése nagyobb volt, mint az USA-é.

A bakui olajmezők 1902-ben még a világ teljes olajkitermelésének több mint ötven százalékát adták! A forradalom tönkretette az orosz olajipart. Általában is jelentősen legyengítette a gazdaságot, így rontotta versenyképességét az amerikai gazdasággal szemben. Ezek után elhiszi-e valaki, hogy az orosz forradalom spontán esemény volt? – kérdezi a szerző. Több szerző is ír arról, hogy az 1905-ös sikertelen megmozdulás után Lenin és Trockij közvetlen támogatást kapott az amerikai nagytőkétől.

1920 után azután a Morgan-Rockefeller csoport üzleti kapcsolatot létesített Szovjet-Oroszországgal. 1926-ban a Vacuum Oil Company – Rockefeller olajvállalkozása – megegyezésre lépett a szovjet „Naphta Syndicate” céggel. Az üzlet tartalma az volt, hogy Rockefeller olajvállalata orosz olajat adott el Nyugat-Európában a Rockefeller tulajdonában lévő Chase National Bank közreműködésével. 1927-ben Rockefeller olajvállalata olajfinomítót épített Szovjet-Oroszországban. Rockefeller közreműködésével jött létre 1922-ben az Amerikai–Orosz Kereskedelmi Kamara, amelynek elnöke Reeve Schley, a Chase National Bank alelnöke lett. Rockefeller szerepet játszott abban is, hogy 1933-ban az USA elismerte Szovjet-Oroszországot. 1935-ben Sztálin államosította a külföldi cégek vagyonát, de nem érintette a Rockefeller-vállalkozásokat.

A kapcsolatok a II. világháború alatt és után is folytatódtak. A szovjet atombomba megépítését is amerikai alapanyagok, pénz és technológia tette lehetővé. A Gorkijban lévő teherautógyárat az amerikai Ford és Austin cégek építették. Az itt gyártott teherautókon vitték Vietnamba azokat a hadieszközöket, amelyekkel a vietnamiak az amerikaiak ellen harcoltak. Ebben a gyárban egyébként tankokat is gyártottak. Úgy tűnik – állítja a szerző –, hogy egyes amerikai üzleti körök saját országuk érdekei ellen hozzájárultak a potenciális ellenfél hadiiparának megerősödéséhez.

A „Bilderberg csoport igaz története” című könyv utolsó fejezetének címe: „Letartóztatás 2004”. 2004-ben a Bilderberg csoport Olaszországban, Stresa városban találkozott. A könyv szerzője Daniel Estulin is készült a találkozóhely helyszínére menni. A milánói Malpensa nemzetközi repülőteret éppen elhagyni készült, amikor megszólították: – Jó estét, uram! Lenne szíves velem jönni? – Az éles hang egy esőkabátos férfitól származott. Az esőkabát meglepő élmény volt. A repülőtér ablakain keresztül ugyanis látszott a ragyogó kék mediterrán ég és a napsütés. Aztán Estulin észrevette, hogy az esőkabát egy automata fegyvert rejt. A szerző agyán végigfutott a gondolat: vajon hogyan tervezték el a „véletlen balesetet”? Az éles hang tulajdonosa detektívként mutatkozott be. Eddigre két őr és egy tiszt is odalépett hozzájuk, és betuszkolták a szerzőt egy kihallgatószobába. A szomszéd szobából sírás és nyöszörgés hallatszott. Aztán nehéz léptek hallatszottak a folyosón. – Leveheti a kabátját – mondta az egyik őr. – Mi a neve? – kérdezte az egyik őr. – Mi a nemzetisége? – kérdezte a másik. – Most van először Olaszországban? – Estulin minden kérdésre pontosan válaszolt. – Szeretnénk átvizsgálni a ruháját és a csomagjait, mivel jogunk van feltételezni, hogy kábítószert hozott magával. – Estulin meglepődött. Eszébe jutott, hogy minden újságírót, aki bármit is írt a Bilderberg csoportról, jól ismernek a titkosszolgálatok.

Hirtelen az jutott eszébe, hogy talán kábítószert csempésztek a táskájába. Az egyik őr elvette a szerző táskáját, és háttal fordulva neki kutatni kezdte. De csak egy verseskötetet emelt ki belőle. Aztán egy civil ruhás ember jött be, gyors olasz beszédbe kezdett a kihallgatókkal. Ezután a kihallgatás további egy óra hosszáig folytatódott. Ugyanazokat a kérdéseket többször is feltették egymás után. Majd elkérték a szerző repülőjegyét. – Miért jön éppen most Stresába? – kérdezte az egyik őr. Majd elővett egy fényképet, mely a szerzőt ábrázolta. A fénykép a szerző spanyol igazolványképének a másolata volt. Ebből arra lehetett következtetni, hogy az olaszok a spanyol belügyminisztériumból kaphatták a képet. Valószínű, hogy a minisztérium együttműködve a Bilderberg csoporttal megpróbálta megakadályozni, hogy a szerző a találkozó helyére utazhassék. Mivel azonban az olaszok nem találtak semmilyen okot a szerző letartóztatására, ezért csak húzták az időt a kihallgatással. Ahogy mindez végigfutott az agyán, úgy érezte, hogy esélye van a szabadulásra. A következőkkel fordult a kihallgatók felé: – Uraim, önöknek két lehetőségük van. Vagy letartóztatnak, hogyha erre bármilyen indokot fel tudnak hozni, vagy szabadon engednek. A komédiának vége.
Önök jól tudják, hogy én miért vagyok itt, és én is tudom, hogy önök miért próbálnak feltartóztatni. – A kihallgatók tanácskozásba kezdtek, majd elengedték Estulint, aki taxiba ugrott, és még időben megérkezett a Bilderberg csoport találkozóhelyére.

A Bilderberg ismét a félelemmel kapcsolódott össze.

Dokumentumok

A könyv végén dokumentumok találhatók az ülésekről, résztvevőkről, és fényképek a helyszínekről.

Csemegézzünk egy kicsit közöttük!

Néhányan az 1973-as Bilderberg-találkozó résztvevői közül:

Z. Brzezinski (USA), Lombardini (autógyáros, Olaszország), Olof Palme (Svédország), Rothschild Edmond (Franciaország), Helmut Schmidt (Németország).

A 2006. júniusi Bilderberg-ülés résztvevői közül néhányan:

Richard Holbrooke (USA), H. Kissinger (USA), Chalabi Ahmad (Irak), J. Wolfenson (USA).

A Trilaterális (Háromoldalú) Bizottság 2006. februári találkozójának résztvevői közül néhány érdekes név:

Jean-Louis Bourlanges, az Európai Parlament tagja, Francois Bujon de l’Estang, a Citigroup Franciaország elnöke, Richard Burrows, az Ír Nemzeti Bank kormányzója, Antonio Carraptoso, a Vodafon Portugália igazgatótanácsának elnöke, Bill Emmott, a „The Economist” (London) lap főszerkesztője, Michael Fuchs, a német parlament tagja, Mugur Isarescu, a román nemzeti bank kormányzója, korábbi miniszterelnök, Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Kádár Béla, a Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagja, Magyarország egykori OECD-követe, és korábbi parlamenti tag és miniszter, Kassai Róbert, a kézműves cégek nemzeti egyesületének általános elnökhelyettese, Charles Schwarzenberg herceg, a cseh szenátus tagja, Havel elnök közvetlen munkatársa, a nemzetközi Helsinki Bizottság egykori elnöke, Székely Péter, a Transelektro elnök-vezérigazgatója, Madeleine Albright egykori külügyminiszter (USA), Z. Brzezinski (USA), Francis Fukuyama (USA, professzor), R. Holbrooke (USA), H. Kissinger (USA), John D. Rockefeller IV. (USA), David Rockefeller (USA), P. Wolfowitz (USA).

A Bilderberg csoport ülések állandó résztvevői közül néhány név:

R. Holbrooke, D. Rummsfeld, P. Wolfowitz, J. Wolfenson, Soros György, a Rothschild család képviselői, Romano Prodi, Jose D. Barroso, Pascal Lamy, Jean-Claude Tricyhet (az európai központi bank elnöke), Fülöp herceg (Nagy-Britannia), Giscard D’Estang, Harold Wilson (brit miniszterelnök), M. Thatcher (brit miniszterelnök), H. Schmidt (német kancellár), G. Agnelli (a Fiat egykori elnöke), J. Solana.

Végül néhány mondat a 2007-es Bilderberg-ülés témáiból (Törökország, Isztambul, május 31–június 3.).

Június 3-án, a fényűző ebéd után a Bilderberg csoport tagjai hazatértek országukba, magukkal vive azokat a feladatokat, amelyeket a „világkormány” továbbépítése érdekében csendben végeznek el.
Persze mindenkiben fel kell merülnie a kérdésnek: hogyan lehetséges az, hogy olyan progresszív liberálisok, mint Hillary Clinton, vagy olyan emberek – közöttük a Rockefellerek –, akik „társadalmi felelősségérzetből” segítik a szegényeket, képesek lennének egy „világkormány” érdekében dolgozni? Hogyan valósítható ez meg egyáltalán? A szerző szerint a lépések a következők:
– Összpontosítani kell a politikai hatalmat egy megbízható szűk kör kezében, és ki kell küszöbölni a lehetőségét is annak, hogy bárki más közel kerülhessen a hatalomhoz (például kisebb pártok ellehetetlenítésével).
– A nagy cégeknek való kedvezéssel a gazdaság többségét a globális cégek hatalma alá kell helyezni, kiküszöbölve a valódi piaci versenyt, ellehetetlenítve a helyi kis- és közepes vállalkozásokat (például agyonadóztatásukkal és ellenőrzésükkel).
– Biztosítani kell, hogy a legfontosabb erőforrások felett – víz, olaj, gáz, föld – a szűk érdekkör megszerezhesse a hatalmat.
– Olyan jogi eszközöket kell alkalmazni, amelyek lehetetlenné teszik az emberek jogos tiltakozását (például gyűlöletbeszéd-törvény).
Befejezésként egy érdekes hír: A független kanadai lap, a „Kingston Eye Opener” 2005-ben az év legjobb dokumentumkötetének választotta Daniel Estulin: „A Bilderberg csoport igaz története” című könyvét. (Megjegyzés: a könyv először spanyolul jelent meg 2005-ben.)
Indoklás

Estulin könyve leleplezi a „Bilderberg csoport”-nak nevezett hatalmi elit mesterkedéseit a világ feletti uralom megszerzéséért, és ezzel az emberiség javát szolgálja.

Dr. Csath Magdolna
közgazdász, egyetemi tanár

Forrás: Barikad.hu


Hozzászólások megtekintése a régi honlapról


« Prev Next

Megnyitva 32428 alkalommal

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások