Print this page
2021 május 12, szerda

A COVID-19 kalandja és a „csoda” vaccine

Szerző: Radics Géza

Egy új vírus ütötte fel rémisztő fejét, mint orkán tombolt végig az országon! Szakemberek jelentek meg Trump elnök irodájában és figyelmeztették, ha nem intézkedik azonnal, akkor, mint 1918-ban milliók esnek áldozatul.

Összefoglaló beszámoló az amerikai Covid járványról

A leghivatottabb szakember, Dr. Anthony Fauci azt tanácsolta, hogy le kell zárni az országot, a gazdaságot. Erre Trump – lévén üzletember – azt mondta, neki úgy tűnik, a gyógymód veszélyesebb lesz, mint maga a vírus. Megemlítette, hogy Franciaországban egy nemzetközileg elismert virulógus eredményesen meggyógyítja a megfertőzött betegeket Hydroxychloroquine, Azithromycin és cink együttes használatával. Erre Dr. Fauci azt mondta, hogy ez csak „anecdotal” eredmény. Nekünk „controlled clinical study” – kikísérletezett vizsgálat – kell.

Úgy vélem, Dr. Faucinak hozzá kellett volna tenni, de amíg a vizsgálatok nem készülnek el, addig használjuk a rendelkezésünkre álló gyógyszereket, de nem mondta. Ettől kezdve, tehát mindjárt az elejétől, kételyeim támadtak Dr. Faucival szemben.

Az elnök még megjegyezte: „I like it” – nekem tetszik –, mármint az említett gyógyszerek eredményes használata. Erre megtiltották e gyógyszerek kórházi használatát. Így váltak e gyógyszerek a megbetegedtek ellenségévé. Hallottam olyan orvost is, aki azt mondta, hogy a betegei részére kiírt gyógyszert a gyógyszertárak csak az ő határozott fellépésére adták ki. Elképzelhető, hogy a gyógyszergyárak felsőbb utasításnak engedelmeskednek? Magyarországon az Ivermectin-t tiltották be!

Amint említettem, nekem Fauci hozzáállása, mindjárt a kezdettől gyanús lett, és e gyanú még mélyült miután megtudtam, hogy e gyógyszereket már 65 év óta eredményesen használják különböző betegségekre, és nagyon olcsóak, mert a szabadalom már régen lejárt. Ez bizony nem nagy hasznot hoz a gyógyszergyárak részére. Aztán jöttek a különböző vizsgálatok eredményei, amelyek kimutatták a szóban forgó gyógyszerek veszélyességét. E vizsgálatokra hivatkozva a fősodratu, globalista sajtó egymást túlkiabálva figyelmezteti a megrettent népet e gyógyszerek veszélyességéről, de melyekről rendre kiderült, hogy politikai megrendelésre készültek. Eredménye az lett, hogy Amerika népét a rémület kerítette hatalmába, s míg a „controlled clinical study” elkészül, tízezrével halnak meg az emberek. Kormányzók és polgármesterek – főleg demokraták –, mint zsarnokok adták ki rendeleteiket. Az üzleteket két csoportba sorolták: a szükségesek és a szükségtelenek. Elrendelték a szükségtelenek bezárását, hogy ezzel akadályozzák a vírus terjedését. Aztán egyre többen észrevették, hogy a nagy nemzetközi vállalatok, ahol naponta több száz, vagy akár több ezer vásárló fordul meg „szükségesek” és nyitva vannak, míg a magánkézben lévő kis- és középüzletek „szükségtelenek”, tehát megtiltották nyitva tartásukat. A munkanélküliek száma megközelítette a 40 milliót. Dr. Fauci a vírus felerősödésének lehetőségéről beszél, ezért csak a legnagyobb óvatossággal lehet a gazdaságot újra indítani, de az italboltok és az engedélyezett kendertermék üzletek nyitva tarthatnak. A nagybecsű kormányzók és polgármesterek élnek is a lehetőséggel. Az ő szemükben Fauci amolyan földre szállt kisisten. Azt maga Fauci is mondja, hogy e vírus a gyermekekre a legveszélytelenebb, mégis az iskolák megnyitását csak a legnagyobb körültekintéssel javasolja.

Ami a riadalmat illeti, arra New York állam kormányzója a legjobb példa. Cuomo kormányzó a szakemberek tanácsát követve, úgy látta, hogy az állam korházainak kb. 120 ezer beteg befogadására kell felkészülni, a rendelkezésre álló, valamivel több, mint 50 ezerrel szemben. Az államnak van – ha jól emlékszem – 4000 lélegeztető gépe, de 40 ezerre lesz szükség. Trump küldött még kétezret. A kormányzó tördelte kezeit, hogy mit ér kétezer gép, mikor neki 40 ezerre van szüksége. A mindenben hibázó, a mindet rosszul tevő Trumphoz fordult segítségért. Trump nyomban épített egy tábori korházat, és a katonai hajókórházat is New York partjaira rendelte. A kormányzó kétségbeesése odáig fajult, hogy elrendelte, a COVID fertőzötteket az öregotthonoknak be kell fogadni. Ez azt eredményezte, hogy az öregek hullottak, mint ősszel a legyek. New York államban halt meg a legtöbb ember, de ez nem a kormányzó hibás intézkedésének tudható be, mert ő vérbeli glóbalista. Miért ne lehetne ezt is Trumpra kenni? Kiderült, hogy sem a tábori korházra, sem a hajókórházra nem volt szükség, és elég volt a rendelkezése álló lélegeztető gép is.

Egy hazáját szerető orvosnő, Dr. Simone Gold úgy látta, hogy a dolgok nagyon rossz irányba tolódtak el, ezért felvetette orvostársai körében, hogy valamit tenni kellene. Megszervezte a hasonlóképp gondolkodó orvosokat, és ki ki a maga szakterületén beszámolt a COVID-19 gyógyításával kapcsolatban szerzett tapasztalatairól, melyet felvettek videóra. A videót felrakták a közösségi szolgálatokra, ahonnan rövid időn belül letörölték őket. A megtorlás se váratott magára, mert Dr. Simone Goldot menesztették munkahelyéről. Ennyit a szólásszabadságról. Ennyit a „demokráciáról”!

Dr. Mark Siegle főorvos 96 éves, Floridában élő apja is megkapta a vírust, de a Hydroxychloroquine, Azithromycin és cink meggyógyította.

Ebből az a tanulság, hogy az idősek is gyógyíthatók, ha egyébként egészségesek. A COVID-19 a már betegségben szenvedőkre veszélyes, korhatár nélkül. Akiknek rendben van az immunrendszere, azoknak nincs komoly okuk félelemre. Svédország nem zárta le a mindennapi élet menetét. Hibát abban követtek el, hogy nem vették figyelembe a betegségben szenvedőket. Dél-Dakota kormányzója se zárta le a gazdaságot, polgárait arra kérte, ha betegnek érzik magukat, ne menjenek dolgozni. Se Svédország, se Dél-Dakota nem tette tönkre a gazdaságot, és nem halt meg több ember az átlagosnál. Azt is elfelejtik közölni velünk, hogy a vírus nélkül hány beteg halt volna meg, és hány embert lehetett volna megmenteni a Hydroxychloroquine, Azithromycin és cinkkel? Vajon mi a véleménye erről Dr. Faucinak? Persze, Dr. Fauci csiszolt ember, nagyon óvatosan fogalmaz. Mindig ad magának kibúvót. Ilyen az oltóanyag kérdése is, amely használata után végre kezet foghatunk, de nem biztos, mert Fauci olyasmit is mondott, hogy a „handshake is thing of the past” – kézfogás a múlté –. Ami az oltóanyagot illeti, a nemzetközileg elismert szakember – Fauci – előre beépítette a kibúvót, mert azt is mondta, lehet, hogy nem is lesz rá szükség, meg esetleg évek telnek el, míg elkészül. Az is lehetséges, hogy nem találják meg az igazán hatásosat, de azért várjunk türelmesen és kövessük utasításait. Kezdetben nem tartotta fontosnak a mask viselését, de újabban azt tanácsolja, hogy egy helyett viseljünk kettőt, a szabad ég alatt is. Teljes a rémület és a bizonytalanság.

Trump elnök, lévén üzletember, mozgósította a gyárakat, hogy álljanak át a lélegeztető gépek gyártására, hogy e gépek hiánya ne okozza egyetlen ember halálát se. Százezrével készültek a gépek, a végén kiderült, hogy nincs többre szükség a meglévőknél. Az elnök ugyancsak mozgósította a gyógyszergyárakat is, ha lehetséges, gyorsítsák fel az oltóanyag elkészítését, mert amint Dr. Fauci kilátásba helyezte, az élet csak azok használata után térhet vissza régi medrébe, de nem biztos.

Amerikában az új gyógyszerek használatához a Food and Drug Administration (Élelem és Gyógyszer Ügynökség, FDA) engedélye szükséges. Van számos olyan gyógyszer, amely kísérleti állapotban van, de a jelek azt mutatják, hogy használható lesz, de az FDA még nem engedélyezte. Azonban, vannak országok, amelyekben e gyógyszereket már eredményesen használják. A súlyos és már az orvosok által feladott amerikai betegek tízezrei mennek más országokba kezeltetni magukat. Trump elnök úgy vélte, hogy e betegeknek segíteni kellene abban, hegy e kísérleti állapotban lévő gyógyszerekkel, saját felelőségükre, de Amerikában kezeltethessék magukat.

Nos, mikor a Trumpot gyűlölő gyógyszergyárak a választás utáni napon bejelentették, hogy készen van az életmentő „vaccine” , akkor fellélegzett a világ, de Dr. Fauci figyelmeztetett, hogy még nem lehet a lovakat szabadjára engedni, mert még ki kell alakulni a nyájimmunitásnak, és még utána is jöhetnek a vírus új változatai. Az FDA a kísérleti állapotban lévő oltóanyagot nem engedélyezte, de Trump elnök nyomására, a szükségállapotot figyelembe véve, a polgárok saját felelősségükre beoltathatják magukat egy olyan oltóanyaggal, amelyért a gyógyszergyárak – állami engedéllyel – semmiféle felelősséget nem vállalnak. De erről a megrémült nép semmit nem tud, s mint a birka, önként viszi nyakát a vágóhídra, egy olyan oltóanyag felvételére, amelynek hosszú távú mellékhatását senki se ismeri, és amiért senki se felelős.

Azt már tudjuk, hogy akadnak komoly mellékhatások. Halálesetek is előfordulnak, de a legaggasztóbb, hogy esetenként az áldott állapotban lévő asszonyok elvesztik kisbabájukat. Másoknál felbomlik az élet természetes rendje. Egyesek nem zárják ki annak lehetőségét, hogy eme oltások meddőséget is okozhatnak, de ezt csak évek múlva tudjuk meg. Meddőséget? Ha figyelembe vesszük, hogy az oltásokat azok szorgalmazzák a leginkább, akik már évtizedek óta a népességcsökkentés fontosságáról beszélnek! Dr. Fauci, aki az elejétől azzal nyugtatott meg bennünket, hogy e vírus a gyermekekre nem veszélyes, de ma már a hat hónapos kisbabák beoltását is tanácsosnak tartja!?

Mi történik itt tulajdonképpen?

Radics Géza