20240420
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2020 október 18, vasárnap

Lacibácsi forradalmi szórólapja /2020. október 23./

Szerző: Lacibácsi

Tisztelt tévénéző, mobiltelefonba kapaszkodó, multiban vásárló, (általában) városban lakó, függőségekkel terhelt és pártokban bízó honfitársaim!

Ébredjenek fel végre és váltsanak életmódot, hogy megmenthessék magukat, családjukat, nemzetüket és az emberiséget!

Bolygónkon népirtásokat és brutális tömeggyilkosságokat folyatnak az állítólag általunk választott és támogatott vezetők. Kényelem szeretetünket kihasználva élnek vissza bizalmunkkal és sokszor csak évek múlva derül fény gaztetteikre. Néhány példa ezen borzalmakra – a részleteket az alul szereplő honlapokon és irodalmakban olvashatjuk el.

1. 2001 szeptember 11.-én több ezer ártatlan ember lelte halálát az aláaknázott WTC tornyok összeomlásakor (a hivatalos verzió szerint két, terroristák által eltérített repülő becsapódása okozta mindezt). Ez a gondosan kitervelt eset néhány illetékesnek tetemes hasznot hozott.

Elsősorban azoknak a fegyvergyárosoknak, akik Bush elnököt jelölése óta támogatták – ürügy adódott egy Afganisztán és Irak elleni katonai fellépésre. Az olajipar (és autógyártás) cégtulajdonosainak, akik régóta ácsingóztak az említett két ország olajára. A kábítószer maffiának, akik nem örültek az Afganisztánból régóta érkező kábítószer szállítmányok váratlan leállításának.

Egy Silverstein nevű ingatlanügynöknek, aki pár hónappal előtte bérelte ki az ikertornyokat és terrorcsapás esetére is biztosította azokat. Minden agresszív katonai és rendészeti vezetőnek, akik az esetre hivatkozással megszavazott terror-elhárítási törvénycsomag révén nagyobb hatáskörrel, sokkal több akciót szervezhettek (több pénzért), mint annak előtte a békés demokrácia légkörében. Nem utolsó sorban pedig Bush elnöknek, aki a „terroristák által megtámadott" ország ügyeit felkészülten irányította – pótolhatatlannak bizonyulva.

2. 1999 óta évente sok száz kínai fiatalt ölnek meg brutálisan szerveikért. Száznál több kínai kórházban folynak a szerv-transzplantációs műtétek, a fiatal testek maradékát urnában vihetik el a hozzátartozók. A fiatalokat egy komolytalan törvényre (közterületen csoportosan jógázni tilos) hivatkozva viszik be rendőrök, és csak a gyenge vagy beteg szervekkel rendelkezők jönnek ki élve.

Ez a szervrablás sorozat az illetékeseken kívül

a szerveket kapó (főleg nyugat-európai és amerikai) rászoruló gazdagoknak, sőt egy egész országnak is jól jön, Kína 1999 óta fut fel gazdaságilag. Az eltelt húsz év alatt csupán pár kínai orvos mert – életének kockáztatásával – beszélni a véres eseményekről.

3. Egészségügyben folytatott népirtások. Hibás kezelések (pl. kemoterápia), gyógyszerek és védőoltások (pl. higany tartalmú vivőanyag) súlyos mellékhatásokkal, műhibák műtéteknél (pl. nem a beteg végtagot vágták le, hanem a másikat), beteggé nyilvánítási határértékek manipulálása, chipek beültetése (ami nyomkövetésre de valószínűleg kivégzésre is használható), vírusra hivatkozással elszigetelés mindenkitől, stb.

Alul szerepel egy amerikai professzor asszony 2000-ben, szaklapban megjelent cikke, ami szerint az USA-ban a vezető halálokok között van az orvosi kezelés.

4. Mikrohullámú népirtások. Mikrohullámú sütő, indukciós főzőlap, DEC telefon, 5G mobilok terjesztése. Elektroszmoggal károsítanak és táplálékaink szerkezetét is ártóvá tehetik.

5. Szennyezett levegővel (pl. ólom tartalmú), ivóvízzel (pl. fertőzött és növény-védőszeres), ételekkel (pl. rákkeltő adalék anyagokkal), sóval (pl. káliumos), függőséget kialakító üdítőkkel és ételekkel is pusztítanak minket.

Probléma tehát van bőven, lehet válogatni, hogy mibe akarunk (már fiatalon) belehalni.

Megoldás azonban lényegében egy van: váltsunk életmódot – amíg tehetjük!

Immár nem csak természetgyógyászok, hanem hivatásos orvosok, pszichológusok és mások is ebben látják az egyetlen kiutat!

Egy példa lehet (nyilván sok jobb is található) Lacibácsi, aki Bp-ről élhető helyre költözött (sajnos csak 60 évesen találta meg párját, Anasztázia segítségével), tévét 30 éve nem néz, mobilja sose volt, multi helyett általában piacokon vásárol, naponta sportol izzadásig (kocog), vallás- és párt-független, káros függősége sose volt, húst 20 éve nem eszik, általában desztvizet iszik, saját kemencében sütött kovászos kenyeret eszik, és az „Anasztázia" könyveket már vagy ötször végig olvasta – természetes életmódra törekszik. Akiktől a legtöbbet tanult: Anasztázia, Síklaky István, Szűcs Károly, Vukics Ferenc, Géczy Gábor, Sütő Gábor, Tejfalussy András, Weixl-Várhegyi László.

Lacibácsi mottója: Dobd ki a tévédet, mielőtt szétesik a családod, mint a Szovjetúnió!

Talán páran még emlékeznek rá, hogy a nagy hidegháborút az orosz tévénézők tudati befolyásolásával nyerte meg az USA. Műholdakról közvetített tévéfilm sorozatokkal, melyek nyugati jólétről szóltak, és amelyekből gondosan kicenzúrázták a munkanélküliségre, bűnözésre, kábítószerezésre, prostitúcióra és más árnyoldalakra utaló tartalmakat.

Mint Anasztázia is tanítja, a tudati befolyásolás igen veszélyes fegyver. Vezetőink és a médiák szorgalmasan befolyásolnak minket – miközben egyre jobban élnek.

Tehát váltsunk életmódot! Ha sikerül, gyermekeink és unokáink is egy jobb világban nőhetnek fel!
2020. október 23.-ára írta: Schuler László

Szeretettel: Lacibácsi, egy apró homokszem a pénzhatalom gépezetében.


Meghívásra előadást tartok „Népirtások kivédési lehetőségei" címmel (csak útiköltséget kérek Szobtól).
Bejelentés nélkül elérhető vagyok minden vasárnap d.e. 10-kor a Széll Kálmán téren (Bp, volt Moszkva tér), ahol „Lacibácsi" felirattal állok, 20 percig, az info és jegyek épületénél – üzenetre is keresem barátaimat (személyesen, mert telefonokat nem használok).

Pár ajánlott irodalom időrendben – részletesebb lista honlapomon található: lacbacs.wixsite.com—per--pfl2019
1. a tévézés ártalmairól: E. Aronson, A.R. Pratkanis (1992) A rábeszélőgép AB OVO kiadó
2. közgazdász szemmel a túlélésről: Síklaky István (1992) Ajánlás a túlélélsre
3. Schuler (1997) Az elit elszámoltatása. Kapu, 1997.VI.-VII. 23.o.
4. tettekig is eljutottak egy községben: Ledöntötték a Pannon tornyot! (1999) Népszava, június 22.
5. e.ü. gázsterilizáló Egerben és áldozatai: Halálosan megkésett mérések (1999) Népszava, szeptember 10.
6. a leggyakoribb halálokok közt van az e.ü. kezelés: B.Starfield (2000) Is US health really the best in the World? Journal of Am.Med.Assoc. 284(2000)483
7. Síklaky István (2001) EU csatlakozás: út a nemzethalál felé. Összefogás a Fennmaradásért Mozgalom füzete
8. e.ü. első nagy leleplezése: Lanctot (2002) Az egészségügyi maffia
9. N.Z.Miller (2003) Védőoltások
10. Drábik János (2004) Tudatmódosítás. Gold Book
11. pártfüggetlen összefogás NATO radar ellen: szerk. Vaj Márton (2005) Zengő. Védegylet
12. rendőrség által szervezett zaklatásokról: Hafner G. (2008) A sátán katonái. Lacibácsi 2016-os, első honlapján olvasható – szórólapként is terjesztve
13. Levegő Munkacsoport (2009) Hétköznapi mérgeink
14. Emberiség elleni bűncselekmények...dr.Ráth (2011) Zöld újság 2011. április, 28. oldal
15. GMO-zott gyümölcsök már a piacokon is. Schuler (2015) Világ Magyarsága 2015. november 12.
16. Biolaci tanítások+ népirtások kivédése: Schuler (2016) Ébredjetek Titanic táncosai!
17. a pénzhatalom gyökerei+ az Anasztázia könyvsorozatról: Schuler (2016) Kalauz Anasztáziához
18. rendőrség által szervezett zaklatásokról: Gazdag László (2018) Döbbenetes zaklatási ügyek. Kapu V. 69.o.
Világhálón még:
1. letölthető ingyen az Anasztázia könyvsorozat 10 kötete: V.Megre: Oroszország Zengő Cédrusai
2. Népirtások a magyar e.ü.-ben:
chevrosanyi.blog.hu/2009/10/03/nepirtas_1
3. „Tudatos mérgezés, népirtás" youtube.com, 2013.07.06.
4. „Népirtás a gyógyászatban – Eltitkolt Tömeggyilkosság Kína Szervtranszplantációs Ipara Mögött" youtube.com, 2017.11.14.
5. Schuler: „Egy halott közgazdász üzenete" youtube.com, 2016.01.19.
6. a szervrablásokról még: hu.faluninfo.eu
általában ajánlott pl.:
Tejfalussy András, Vukics Ferenc, Géczy Gábor jutubi anyagai

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások