20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2020 június 04, csütörtök

Emlékezzünk Trianon 100. évfordulóján

Szerző: Ballán Mária

Kedves Barátaim, Levelezőtársaim! - Elérkeztünk Trianon századik évfordulójára. Fiatalabb koromban mindig úgy hittem, hogy ezen a gyászos évfordulón történik egy csoda, és minden visszarendeződik. Hiszen történtek határmódosítások a nagyvilágban, a mi helyzetünket is orvosolni kell! Ha nem lennének belső ellenségeink, és komolyabban akarnánk változtatni a sorsunkon, jobban összefognánk, sikerülne megszüntetni ezt a tragikus állapotot.

Magyarok millióit csatoltak megkérdezésük nélkül olyan idegen államokhoz, melyek kisemmizték őket. Nem tud a világ a milliókat érintő mindennapi gondokról, hiszen olyan országok állampolgárai lettek, mely országok vezetősége megtagadja tőlük a legalapvetőbb közösségi jogokat.

Elvették nyelvüket, önérzetüket, társadalmi megbecsülésüket. Másodrendű állampolgárokká váltak az adott országban, ahol ellenségnek tekintik őket. Ezért szót kell emelni, diplomáciai úton tárgyalni kell helyzetükről és követelni jogaikat.

"Amint igaz, hogy a haza tart meg bennünket, úgy igaz az is, hogy nekünk is meg kell tartanunk a hazát. ... A hazamegtartásnak ugyanolyan természetfölöttisége, mondhatnám, teológiája van, mint a vallásnak. Mindkettő a lélekből tevődik össze: hitből, meggyőződésből, öntudatból és ezekből kivirágzó cselekedetekből. Ne tévesszük azért össze a különbséget a lényeggel. Az összetett kéz csak jele az imának, de nem lényege, és csak szóval sem elég magyarnak lenni. A nyelv is, melyen szólasz, csak virágillat, amely eltűnik, semmivé lesz, ha elhervad, megszűnik a virág. Mint az Isten, a haza sem eszme csupán. Mindkettő valóság. Akkor is, ha nem látod, nem érzékeled kezeiddel, lábaid nem tapossák földjét. Akkor is, ha elűztek róla, idegen hatalmak igázták le vagy bitorolják. Emlék csak akkor lenne belőle, ha az utolsó magyar is megszűnnék a földön, aki önmagában hordozza. A hazának is lelke van, mint neked, és - te is lelke vagy. Ehhez tartsd magadat! A haza is te vagy."

"Egy népet és országot semmi sem rendítheti meg jobban alapjaiban, mint ha saját fiai válnak belső ellenségévé. ... Mert nem az a legfájdalmasabb és végzetes, ha idegen hatalmak tapossák végig, hanem ha magyar veszti a magyart." - írja Nyírő József.

Ha a belső ellenségeink is belátnák, hogy nekik is jobb lenne egy erős, független államban élni, és e haza boldogulásáért tevékenykednének ők is, jóra fordulna mindnyájunk sorsa. Sajnos ez még csak illúzió, de talán egyszer még bekövetkezhet a fordulat. Úgy legyen!

Szerkesztettem néhány képet erre az alkalomra.

Szeretettel csatolom méltó megemlékezéseket kívánva,  Ballán Mária


TRIANON 100 - Beszélgetés Popély Gyulával →

A TRIANONI BÉKE PARANCSRÓL BOLDOGASSZONY MIHI 2020 →

Az európai magyarellenesség gyökerei IRTSÁTOK KI A MAGYAROKAT! MIHI 2017 →

Kárpáti Piroska: Üzenet Erdélyből /Videó/ →

Nemzeti Hang - Dicsőségre ítélve (Teljes album) →

Labant Ada Rózsa - Labant Csaba: Költemény Hazám (Trianon 90. évfordulójára) →


 Trianon sebek 100 éve 1

Trianon sebek 100 éve 2

Trianon sebek 100 éve 3

Trianon sebek 100 éve 4

Trianon sebek 100 éve 5

Trianon sebek 100 éve 6

Trianon sebek 100 éve 7

Trianon sebek 100 éve 8

Trianon sebek 100 éve 9

Trianon sebek 100 éve 10

 Trianon sebek 100 éve 11

Trianon sebek 100 éve 12

 Trianon sebek 100 éve 13

Trianon sebek 100 éve 1

Trianon sebek 100 éve 15

Trianon sebek 100 éve 16

Trianon sebek 100 éve 17

 Trianon sebek 100 éve 18

Trianon sebek 100 éve 19

Trianon sebek 100 éve 20

Trianon sebek 100 éve 21

Trianon sebek 100 éve 22

Trianon sebek 100 éve 23

Trianon sebek 100 éve 24

Trianon sebek 100 éve 25

'Trianon sebek 100 éve 26

Trianon sebek 100 éve 27

Trianon sebek 100 éve 28

Trianon sebek 100 éve 29

Trianon sebek 100 éve 30

Trianon sebek 100 éve 31

Trianon sebek 100 éve 32

Trianon sebek 100 éve 33

Trianon sebek 100 éve 34

Trianon sebek 100 éve 35

Trianon sebek 100 éve 36

 Készítette és beküldte: Ballán Mária

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások