Print this page
2018 április 23, hétfő

Elégedetlenség

Szerző: Gavallér János

Tüntetések, mint blőd süketelések. Nem értem. Nem értem, hogy azon kívül, hogy sok-sok kifogásolni való kormányzás zajlott 28 éven át – mert 1990 óta egy kottából játszott a kormány a magyar állampolgárok kárára -, kiszolgáltattuk a magyar gazdaság minden szegletét egy jóval erősebb gazdasági lobbinak, a nyugat kapott egy olyan piacot tőlünk ajándékba, ahol tovább tudott hízni.

Európai állampolgárok lettünk Ázsiai bérekkel, csak csupán egy olyan elit gazdagodhatott, amely mindig minden körülmények között alkalmazkodott a regnáló gazdasági trend küszöbén térdre rogyva.

Sajnálatos tény, hogy évszázadokon keresztül a magyar vezetők elfogadták azt az igazán embertelen erőfitogtató gőgöt, amit a mindenkori GYŐZTES hatalmak épp ráerőltetnek az emberiségre. Sosem volt demokratikus az eszmeáramlatok értékelése. Az állatvilág törvényeit érvényesítve az erősebb kutya „b@(.)tt", azaz annak volt joga kizsákmányolni a gyengébbet, aki a harcmezőn győzedelmeskedett (megjegyzendő Magyarország soha nem élt ezzel a kivagyi gőggel). A tőke, miután felhatalmazta a kapitalista demokrácia arra, hogy a világgazdaságot kénye kedve szerint úgy és ott formálja olyan engedelmessé, mint a legkezesebb idomított jószág, ahol csak akarja. Az általa képviselt látszatdemokráciát működtessen.– Esetleg, ha nincs, akkor (demokrácia exportot hajtson végre) háborúkkal -Védje meg érdekeit, azaz követelje az emberi jogokat, hogy ott és azoknak is joga van az általa előállított javak megvásárlására, ahol annak semmi értelme és szükségtelen a legmodernebb technika az életszínvonal elmaradottsága miatt.

Figyelem! Nem az életszínvonal emelése, a szegénység, éhezés felszámolása sehol sem a célja, hanem a jog kiterjesztése, hogy versenyezhetnek az emberek, természetesen nem egyenlő feltételekkel az őket képviselő gazdasággal, cégekkel, bankokkal.

Érthető, hogy az tud autót gyártani, akinek autó gyára van – igaz sok „indián skalp", bennszülött kizsákmányolása kellett ahhoz, hogy területe legyen ahhoz, hogy terjeszkedni, hízni tudjon. A mindent uraló média által olyan vágyakat gerjesszen az elmaradott/ fejletlen világ országaiban, hogy a jólét számára is elérhető, ha versenyez vele. Természetesen kilátástalan és FIGYELEM, nem tisztességes versenyre kényszerítette a gyengébbeket az emberi jogokra hivatkozva, mivel tudta és tisztában volt vele, hogy a győztes csak ő lehet. Tudta, hogy az emberi gyarlóság képes feláldozni akár a testvérét, hazáját is egy esetleges jobb lét érdekében, ezért a „demokratikus" emberi jogokat rákényszerítette a világra.

Lesznek, tüntetések, harcok, háborúk, amelyek csakis a tőke érdekeit szolgálják, de még csak a látszata sem merülhet fel, hogy ez a társadalmi egyenlőtlenségek egyre gyorsabb és radikálisabb kialakulása miatt van. Az elvetett mag, a verseny egyre több és több ellentétet szül, ahol demokratikus jogokat kell szolgáltatni és a tőke kész bárhol, bármikor „rendet tenni".

Na, ezért nem értem ki miért tüntet, azért, hogy versenyezhessen a legyőzhetetlen jóléti társadalmakat képviselő giga cégekkel, vagy fáj neki, hogy csak csaliként elé lógatott konc az a lehetőség, hogy ő is élhet úgy, mint a világgyarmatosító tőke tulajdonosok.

2018.04.22.