Print this page
2015 március 14, szombat

Íratlan Ősteni Alkotmányunk

Szerző: Fekete Attila

Az íratlan alkotmány – amely éppen sajátossága miatt a legerősebb alkotmány - akkor vezérelhet egy nemzetet, ha annak minden tagjának lelkében zengenek a megfogalmazott elvek. Az egyén és a közösség lelkiismerete így folyamatosan csiszolja, értékeli, az élet eseményeivel összehangolja a közös gondolkodásmódot.

A melléklet egy oldalas anyag közlésére, terjesztésére szeretném megkérni.

Sajnos a magyar közösségi erő ellen dolgozó sátáni módszerek következtében az elvek, értékek egysége megbomlott, s ma már csak tudatos építkezéssel újíthatjuk meg közös gondolkodás módunkat.

A lejegyzett elveket nem én alkottam, nem is lehetek szerző, hiszen egyénileg senki sem vállalkozhat egy ilyen minőség betöltésére. A megfogalmazott gondolatok már eddig is sok magyar lélek alkotásaként születtek. Bízom benne, hogy a szöveg további élete, módosulása csak tisztábbá, lelkesebbé fogja változtatni a 8 csokorba fonott alapelveket. Talán előbb-utóbb megszületik majd a verses, zenés változat is.

Egyedül a terjedelmi megkötéshez ragaszkodnék. Akár álló, akár fekvő formátumban tartsuk meg az maximálisan egy oldalas méretet. Véleményem szerint a terjedelmesség növekedése mindenképpen megakadályozná a tömeges megismerést, az íratlanság jövőbeni fenntarthatóságát.

Fekete Attila


Íratlan ALKOTMÁNYUNK (józan magyar paraszti ész szerinti „Szentkorona” Alkotmány) alapelvei:

  1. Magyar emberek – a magyar nemzet, a MAG népének tagjai –, nem az anyag, hanem a szellem elsődlegességében hisznek. Mint az ősi égi szellem, a mindenhol jelenlévő energiák és a földi anyagi lét egységének lelkes megvalósítói, kifejezik a közösségalkotással kapcsolatos alábbi IGAZSÁGOS elveket, melyek generációról generációra szállóan: örök időkre meghatározzák létüket.

  2. Szentkoronaegy létező, örök-életű személyiség, s mint ilyen, a magyar emberek múlt, jelen és jövő generációit egyesíti magában nemzetté. Őfelsége a Magyar Szent Korona (mint beavató korona) Szentkorona uralmát jelképezi a Kárpát-medence felett.
    A jogok és kötelezettségek tekintetében
    Szentkorona minden tagja egy és ugyanazon szabadságban él; ahol lakik: lakhatásijoga, megélhetési joga, és aktív képviseleti joga kell, hogy megvalósuljon. Jogai természetesen csak annak vannak, aki az igényelt jogokkal egyenes arányú kötelezettségeit is teljesíti Szentkorona (azaz sorsközösségű társai) felé.

  3. Minden magyar közösség alapja a nő és férfi szeretetteljes együttélését, a generációk (Szentkorona) továbbélését megvalósító család. A számosabb közösségek együttélési feltételeiket, szabályaikat jelen elvek figyelembe vételével maguk határozzák meg.
    A
    Hétboldogasszony kegyelmi irányítása alatt, a hármas vezetés kialakításával biztosítják a közösségi vezetés igazságosságát!

  4. Ami a magyar földön, föld alatt és föld felett van, Szentkorona által jelképezett egyetemes generációk örök, elidegeníthetetlen tulajdona, s ekként Szentkorona testét alkotják. Ezeket csak Szentkorona tagjai, a közjó szolgálatukkal arányosan birtokolhatják. Az Ősten által teremtett és/vagy a természet méhében született anyagi és szellemi értékek, és a magyar generációk által létrehozott kultúra, mint az ősi magyar nyelv és írás, népművészeti értékek, termelési módszerek, nemesített növények, állatok Szentkorona védelmét élvezik. Szentkorona felvállalja a más embercsoportokkal, az élő és élettelen természettel szembeni felelősséget is.

  5. A birtokos a birtokot nem semmisítheti meg, csak Szentkorona tagjára ruházhatja át (örökítheti) a birtokjogot. A birtokos kötelezettsége a birtokot rendeltetésszerűen a helyi közösség érdekeivel összhangban, velük egyeztetett módon használni, működtetni és fejleszteni. A birtok hagyományos rendeltetése is csak az érintett helyi közösség egyetértésével módosítható. Az államot is korlátozza jelen íratlan Alkotmány, ezért maga az állam is Szentkorona tagjaként, csak birtokosként rendelkezhet Szentkorona tulajdonai felett.

  6. A magyar közösségek tagjai a közös feladatok szolgálatára, a közjó szolgálatára közmegegyezéssel államo(ka)t hozhatnak létre, mely(ek)nek Alaptörvényét közösen állapítják meg. Ilyen állam Magyarország, mely örökké szabad és területén minden magyar érték a magyar érdekeket szolgálja. Az „IGAZSÁG szabaddá tesz” elvét az állam-működés minden területén alkalmazni kell!

  7. Adott történelmi időszakban a magyarsággal együtt élő nemzetek tagjai is Szentkorona tagsággal bírhatnak a magyar nemzet közös döntése alapján, ha azok felvállalják e közös alapelveket, s ezek folyamatos védelmét. Államalkotó nemzet az, amely elfogadva Szentkorona értékrendjét, kultúrájának helyet talált Szentkorona Országainak területén.

  8. Mindazzal szemben aki, vagy ami megsérti Szentkorona Alkotmányának az előző pontokban megfogalmazott értékrendjét, Szentkorona minden tagjának nem csak joga, hanem kötelezettsége: élete árán is ellentmondani és ellenállni!