20210422
Last updateH, 19 ápr. 2021 6am

rovas logo

Nagy a káosz

Kategória: Bene Gábor
2018. október 22.
Nagy a káosz a szavak értelmezésében mindenütt a világon, sajnos nálunk is. Nagypéntek és a világ számára „minta nemzetünk"- összefüggései. Az utolsó magyar nagypéntek november 4-én következett be, az 1956-os esztendőben. A nyugat által felbiztatott bolsevik...
Magyarok! - Amikor már egy rabbi is felszólal a hamisság ellen, akkor vegyük komolyan mert nagy a baj! Én tavaly februárban jeleztem, hogy szerintem ez a vírus nemcsak adósságnövelő emberkísérlet, hanem egyenesen biológiai fegyver. Sőt azt is,

Nemzetegyesítő Mozgalom NEEM

Kategória: Bene Gábor
2018. február 14.
Akik most a NEEM pártot támadják, nem csak a Jobbikot vagy a Fideszt segítik, hanem a régóta a nyakunkon ülő párturalom fennmaradását is. Azt a teljesen hamis párturalmat, amely Széchenyi István szerint megosztja a Nemzetet. Támadásukkal...

NEMZETET építs, ne pártot!

Kategória: Bene Gábor
2016. május 11.
1938-ban írta Szabó Zoltán a következőket: „a Szellemi Honvédelemnek három iránya van: egyrészt ami a múltat illeti: meg akarja a magyart tanítani az emlékezésre és a régiek példájának követésére, az azon való okulásra. Ami a jelent...

Népirtás Magyarországon!

Kategória: Bene Gábor
2011. október 20.
Minek nevezzük azt, ami hazánkban történik manapság, ha nem népirtásnak? Pl. a gúnyhatár román oldalán az OTP (tehát Csányi Sándor) 14,85% THM-el adja azt a személyi kölcsönt, amit itthon 32,29% THM-el. Velünk persze nem csak az...
Miután a harmadik könyvet is megírtam a hazai zsidóság viselt dolgai kapcsán, nekem esett néhány szerencsétlen flótás és fenyegetni kezdett telefonon. ... Nem tudni honnan szerezték meg a számomat, de nem zavartatom magam, mert bár nem...

Nyertesek, vesztesek

Kategória: Bene Gábor
2010. szeptember 19.
Értesítelek, hogy megjelent a "NYERTESEK,VESZTESEK" című könyvem, s Szegeden  a Tisza Lajos körút 34 alatti könyvesboltban és a Könyv és Kegytárgy Boltban (Zrinyi u.) vásárolható meg. (Hódmezővásárhelyen viszont a Magyarok Boltjában, Kecskeméten Király Roland üzletében!)  A...
A "konkrét adatokkal alátámasztott feljelentés alapján" foganatosított intézkedés időzítése minden jóérzésű magyar emberben visszatetszést kelt, s egy olyan szintű hiba, amelynek a felelőseit meg kell keresnie a kormánynak! Mert: „Bűnösök közt cinkos, aki néma” Nyilatkozatunk...

Nyílt levél és jegyzet

Kategória: Bene Gábor
2010. november 28.
Sajnálatosan, éppen a politikai osztály jeles képviselői nem akarják értékeinket és hagyományainkat lefordítani a világ által beszélt új nyelvre, hanem el akarják feledtetni velünk, hiszen nem tanítják az iskolában, nem írnak róla az újságok, nem foglakozik...
"az osztrák politikusok szerint Orbán Viktor személye, hite és politikája követendő példaként szolgálhatnak az Európai Unió többi tagállamának. Azt azonban csak egyetlen megszólaló említette meg, hogy a Wikileaks által kiszivárogtatott táviratban Orbán Viktor arról nyilatkozott, hogy...

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások