20240418
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2018 március 08, csütörtök

Léhmann György halálára

Szerző: Szepesházi Péter

Nem az emlékedet őrizzük meg Gyuri Bátyám, az kevés ! Hanem a szellemiségedet, a nép szolgálatában álló és (ahogy decemberben, amikor végre személyesen is megismerkedtünk, fogalmaztál nekem:) "nem pénzezünk"-ügyvéd közismert hozzáállását.

Léhmann György  A jogászi mutyielit elleni rettenthetetlen harcod, sikeres védekezésed a szégyenteljes fegyelmi eljárásban, a pénzügyi fogyasztóvédelmi jogi esélyegyenlőség hazai és legújabban európai érvényesüléséért tett heroikus, nem mellesleg úttörő erőfeszítéseid jogtörténelmi jelentőségűek.  Kiválóan tűrted az öltönyös, Gucci-táskás, belül üres jogászok megvető pillantásait, fitymáló mondatait, környezeted szeretetközössége bőven kárpótolt a megalázási kísérletekért.

Próbáljunk jól sáfárkodni örökségeddel! Az EBFF Mozgalom önzetlen erkölcsi, közéleti támogatását is felajánlottad, mert hogy nagyon tisztelsz minket és az EBFF Fórumos tagokat, büszkék is leszünk erre a kijelentésedre mindig, éltünk is a lehetőséggel, de mindez most nagyon nem vigasztal senkit... Az utolsó pillanatig rengeteget dolgoztál, a hétvégéken is, nem hagyhattad magára néped, a Rád szoruló ügyfeleket. Most először mégis megpihentél...  Szívesen szóvá tenném, Gyuri Bátyám, de a siófoki főtéren azonban már csak a tűztorony lesz az ismerős...

Nyugodj békében!
Beküldte: Kunavar


Dr. Léhmann György temetése - sehol nem közlik!
2018. Március 03.


Megrendülten tudatjuk, hogy DR. LÉHMANN GYÖRGY ügyvéd a Somogy Megyei Ügyvédi Kamara tagja, elhunyt. Temetése 2018. március 9. (péntek) 14:45 órakor Budapesten, a Farkasréti Temetőben lesz. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Somogy Megyei Ügyvédi Kamara Elnöksége

dr. Léhmann György ügyvéd 2018. március 1-én elhunyt.

Léhmann György ügyvéd azt állítja: elloptak tőle hetven ajánlóívet, amelyeken több mint ötszáz polgár adatai szerepelnek.()

Sok devizahiteles képviseletét ellátó siófoki ügyvéd, Léhmann György azt állítja:
szervezett eljárás folyik a munkája ellehetetlenítése érdekében. Megfélemlítést és jogellenes kényszerítést emlegetve az ügyben, feljelentést is tett....

 

„NEKEM KELL A BÍRÓSÁGOKAT ELLENŐRIZNI, MERT ÁLLANDÓ A TÖRVÉNYSÉRTÉSÜK! Már a 170-es sorszámú iratnál tartok az alapügyben."

https://alfahir.hu/2017/06/27/lehmann_gyorgy_ugyved_devizahitelesek_europai_birosag

http://www.azenpenzem.hu/cikkek/ki-akarjak-nyirni-a-devizasokat-kepviselo-ugyvedet/4278/

Beküldte: Kunavar

Hozzászólás  

#4 dombovár7200szekeresné Ági 2018-03-17 10:52
Áldott legyen a neved Tisztességes igaz MAGYAR EMBER nagy veszteség a jóért küzdött mindhalálig.BÉKE PORAIRA emlékezünk
#3 2621 Verőce, Lugosi u. 71.S. Tejfalussy András 2018-03-11 12:31
Nagyon tisztességes, igaz magyar ember, akit életben kell tartani az emlékezetünkben!
#2 Léhmann György haláláraDobrova Éva 2018-03-11 09:47
Őszinte részvétem a Család Minden Tagjának!!!
Nagyon sok honfitársam Köszönheti Lehmann Úrnak,hogy képviselte,és harcolt Érte!!!Ehhez képest a temetésén nagyon kevés Honfitársam fejezte ki Háláját azzal hogy ott volt,.Ennyi lett volna a legkevesebb,de még ehhez sem volt akarat.Irom ezt,úgy hogy -Hála a Teremtőnek-nekem SOHA nem volt,és nem lesz hitelem,de akkor is úgy éreztem,hogy végső Tisztességként Búcsút vettem Tőle Mindazért Amit tett.
NYUGODJON BÉKÉBEN!
#1 Léhmann György haláláraAnna 2018-03-09 16:58
Nyugodjék békében!

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások