20241013
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2021 augusztus 02, hétfő

Ellentmondó hazugságok a harmadik Oltásról

Szerző: Szőke Mária

Hogyan válik Magyarország Európa legnagyobb emberi kísérletekre bérbe adott kísérleti laboratóriumává? : Horrorba illőek a magyar covid-illetékes egymásnak ellentmondó nyilatkozatai a Harmadik Oltásról

Pár héttel ezelőtt megjelent a nemzetközi sajtóban, hogy Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója egy roppant cinikus hangvételű NBC interjúban nyíltan kijelentette, hogy a gyógyszergyártó mamutvállalat Izraelt tekinti „legnagyobb kísérleti laboratóriumának” a covid kísérleti szerek lakossági, tömeges kipróbálásán. Oltották is a zsidó állam lakosságát orrba – szájba s aztán láss csodát, hirtelen kezd kiderülni, jobb lett volna, ha talán mégsem teszik, ugyanis még a hivatalos jelentésekben is el kellett ismerjék, hogy ahol a legnagyobb a lakosság átoltottsága, ott jelent meg a furcsa „Delta-variáns” féle jelenség, amit a covid-manipulátorok vírus mutációnak (SIC!) neveznek, de ugye az is könnyen meglehet, csak a tömeges vakcina mellékhatások miatt kórházba került esetek gyűjtőneve lett ez a nagy kísérletben.

Mivel vitathatatlan és tagadhatatlan, hogy az Orbán Viktor vezette Magyarországon egy az egyben az izraeli metódus szerint alakítják a covid-terror felvonásait talán meg sem kellett volna lepődnünk, mikor kiderült, Izrael után Európában első ízben Magyarországon kezdik majd a harmadik oltás ( vagy mi) beadását a már beoltott, ám mint látjuk, “védettséget” nem igazán szerzett lakosságnak. De legalább volt mire kiállítsák a totálitárius és törvénytelen társadalmi kontroll covid-bárcáját: a ” védettségi igazolást” . 

Szóval a magyarországi kísérleti alanyoknak adják ám befele a harmadik  adagot is a  védőoltásnak mondott, ám a védőoltások minden jellemzőét  nagyjából nélkülöző szerből. Nem is akárhogy, hanem turmixolva, vegyítve a mindenféle kísérleti szert. Gondolom ezt a kísérletet Izraelben azért  nem hajthatták végre, mert ott csak Pfizer ment az emberekbe. Hogy ez mennyire lehet veszélyes, hiszen egy eddig soha, sehol nem alkalmazott emberkísérletről beszélünk, arról persze nem szól az orbáni-propaganda gépezet, melynek azonban  mégis homokszem ment a covid-terror fogaskerekei közzé és már akkor ellentmondásokba keveredtek mielőtt elkezdték volna a covid-koktélt beadni a magyar kísérleti alanyoknak.

Ugyanis teljesen megdöbbentő az egész vakcina keverősdi, olyannyira, hogy ezt elhallgatni sem lehetett.

Csak annyi világos, hogy ez az egész nem stimmel.

Sem orvosilag, sem etikailag nem stimmel.

Persze rögtön megszólaltak a hivatalos covid-kisistenek és beszélnek össze-vissza, minden ésszerű, tudományosan alátámasztott indoklás nélkül. Megtehetik. Elvégre “csak” 5 millió beoltott magyar élete a tét, nem ?!

A magyarországi, abszolút kormánykontroll alatt tartott médiában az alábbiak jelentek meg.

Karikó Katalin, a több mint gyanús múltú Pfizeres  gyógyszer- és (titkos)ügynök, akit az mRNS vakcinák egyik feltalálójának akarnak eladni, ugyanis a megjelent cikkek állításaival  ellentétben nem adott sem magyarázatot, sem elfogadható orvosi indoklást arra, miért is lehetséges a géntechnológiás kísérleti szerre ráoltani egy másik, vektor vagy elölt-vírus alapú ugyancsak kísérleti fázisban levő vakcinával. Ő nem magyarázta ezt meg, csak tett egy semmivel alá nem támasztott kijelentést, amit akár Bözsi néne is megtehetne a piacon, csakhogy ő nem lett kinevezve covid-sztárnak!

Erről így írt a magyarországi lakájmédia:

„A vakcinák keverésével kapcsolatban Karikó Katalin, a BioNTech alelnöke kifejtette véleményét írja a Blikk. Az RTL Híradó kérdésére azt írta, hogy az AstraZeneca és a Szputnyik V vakcina esetében a harmadik oltásnak feltétlenül másnak kell lennie, de az mRNS-t tartalmazó vakcinákat (mint például a Pfizer vagy a Moderna készítményét) akárhányszor be lehet adni (SIC!) akármilyen előző vakcina után.”

Értjük ugye? „Akárhányszor be lehet adni”… orrba – szájba, desszertként ebéd után…nyakló és korlát nélkül és persze Doktor Mengele is köszöni jól van … ha a pokol valamelyik bugyrából esetleg látja ezt a sátáni  szkenáriót.

Csak azt nem értjük, mire is alapozza Karikó asszonyság ezt a kijelentést? A Pfizer az elmúlt hónapokban esetleg kísérletet folytatott volna azzal kapcsolatban, mi történik, ha a Pfizer  kísérleti cuccát összekeverik a Szputnyikkal vagy az eddig leghalálosabbnak bizonyuló AstraZenecával? Vagy éppen a kínai kommunisták csodaszurijával? Vajon mikor tehették ezt, hiszen a vakcinák hivatalosan még nincsenek egy éve sem forgalomban és 2023-ig kísérleti szernek számítanak.

S mint ilyenek, egyik gyógyszergyártó sem kísérletezhet a saját kísérleti szerét keverve egy másik gyógyszergyártó szintén még kísérleti szakaszban levő termékével. Ugye kedves Karikó Katalin? Ez csak nem el tetszett felejteni?

Magyarán, mivel valamennyi Covid19 vakcina jelenleg még kísérleti szakaszban levő kísérleti szer, hogyan lehetséges ezek kombinálása a gyártók beleegyezése nélkül, és kihagyva az állatkísérleti szakaszt azonnal embereken alkalmazva a vakcinák kombinálását?

Van bármilyen  megállapodás a Pfizer, az AstraZeneca, a Szputnyik , a Sinopharm gyártói között arról , hogy lehet egyáltalán és hogyan lehet kombinálni ezeket a szereket? Megbízták a magyar kormányt, hogy vegyen részt egy ilyen kísérletben, belevonva ebbe a beoltott lakosságot?  Mert ha nincs ilyesmi, akkor itt valami rettenetes dolog történik. Mondjuk akkor is ha volna…És ezek nem konteók kérem, hanem gyógyszer-forgalmazási alaptörvények.

Valami nagyon nem áll itt össze, igaziból jó volna tudni valójában mik ezek a védőoltásnak árult akármik, ha így lehet velük zsonglőrködni?

A Szputnyik V és az AstraZeneca gyártói megengedték esetleg, hogy Karikó Katalin nyilatkozzon a szereikről illetve ezek összekeveréséről? Kötve hisszük…Akkor milyen alapokra bazírozva tesz Karikó Katalin ilyen kijelentéseket?

Vegyük már észre, hogy ami történik, az szembemegy minden tudományos, orvosetikai, gyógyszer-forgalmazási protokollal!

Ami nemcsak felháborító, de bűncselekménynek, életet veszélyeztető bűncselekménynek és tiltott emberkísérletnek is számít!

De a magyar sajtóban megjelentek ellenvélemények is a vakcina koktél féle kísérletről. Érdekes módon maga a Pfizer egyik illetékese szájából.
„Vereckei Péter, a Pfizer Magyarország ügyvezető igazgatója a Népszava megkeresésére reagálva azt közölte, hogy mivel klinikai vizsgálatok nem támasztják alá, jelenleg nem támogatják az oltóanyagok felcserélhetőségét és kombinált alkalmazását.”

Ez magyarán azt jelenti, hogy SENKI nem tudja milyen hatása, mellékhatása , szövődménye lehet a kísérleti covid szerek keverésének. Nem kell rakétaprofesszornak lenni, elég előszedni egy akármilyen gyógyszerprospektust, ahol a legtöbbször ott szerepel a tájékoztatón, hogy bármilyen gyógyszerek kombinálása veszélyes lehet és erről kéretik tájékoztatni az orvost.

Megjegyezzük, ez esetben maguk az orvosok sem tudják tulajdonképen mit adnak be a lakosságnak! És így reklámozni, propagálni egy  gyógyszert, vakcinát, minden felelősségvállalás nélkül… nos erre nincs megfelelő szó… vagyis van, de az nem nyomdaképes!

Tessék mondani, de tényleg egy légúti megbetegedést okozó  koronavírus elleni VAKCINA ez a “vakcina”?

Tehát az ismert, rendes kísérleti szakaszokon átment, évek óta alkalmazott gyógyszerek kombinálása is potenciális rizikóveszély lehet, nemhogy a ki tudja miféle, frissen piacra dobott kísérleti trutyik összekeverése egyenesen az emberi szervezetben.

És itt van, ahogy már vártuk is, a nagy covid-birka kísérlethez egy  ugyancsak covid-sztárrá koronázott állatorvos is, mert ugye a birkáknak nézett népnek egy  állatorvos is dukál, még akkor is, ha esetenként kétlábúak és csak politikai vezéreik és az ezeket irányító globalista szörnyetegek tekintik az Embert kísérleti birkának!

Idézet a cikkből:

„Rusvai Miklós (állatorvosból avanzsált covidspecialistává magasztosult .szerk. megj) víruskutató is Karikó Katalinnal ért egyet. Ő úgy gondolja, hogy a vektorvakcináknál, tehát a Szputnyik V és az AstraZeneca vakcinájánál kimondottan előnyös lehet, hogyha a harmadik oltás.”

Értjük ugye? Az állatorvos „úgy gondolja” hogy az embereken végrehajtott kísérleti vakcinák keverése csak jó lehet. Rusvai úr, ezt így szokta meg a kísérleti laboratóriumokban is? Az állatorvosi laboratóriumában hány emberen végzett esetleg idevonatkozó, megfigyelésekkel alátámasztott kísérleteket, hogy ezt  „így gondolja”? És ki  is meri ezt jelenteni. Mire alapozza kijelentéseit? Tessék felsorolni. És ha tévedni méltóztatik? Akkor mi lesz? A kísérleti trutyi-turmixtól megbetegedett vagy meghalt  embereket esetleg, mint az elpusztult, elpusztított  laboratóriumi fehéregereket leírják majd veszteségnek?! Ki vállal mindezért felelősséget? Rusvai úr, nagyjából vajon felfogja, hogy EMBEREK  életéről van éppen szó?

Egy szó, mint száz, úgy vélem, ilyen, az orvostudományt is bemocskoló, emberellenes gyalázatot tényleg nem látott még az emberiség a  hírhedt náci haláltáborok emberkísérletei óta, csak ott legalább megpróbálták akkoriban még leplezni. Itt pedig nyilvánosan, kormányszintre emelve akarják az orvosetikailag kétes akciókat a megfélemlített, megszorításokkal megzsarolt emberek torkán lenyomni.

És hagyjuk kérem, a  pánikkeltő, manipulatív és a társadalmat megosztó, az embereket egymás ellen fordító, hazug  horror-meséket, hogy a negyedik, meg ötödik, meg hatvanadik “covid-hullámot”  majd a beoltatlanok okozzák, mert azt is látja, akinek van szeme, hogy szó sincs semmilyen hullámzásról, és pont ott vannak  újra bajok, ahol sikerült a lakosságot nagymértékben beoltani ezekkel a kísérleti micsodákkal!

Izrael, Anglia, USA, Ausztrália. Ha a hivatalosnak mondott statisztikákat el kéne, higgyük, akkor ki lehet jelenteni, ahol a legnagyobb az átoltottság, ott jelent meg az a valami, amit „Delta” variánsnak neveztek el a hivatalos média manipulált cikkeikben!

Ezen írás záróakkordjaként, ismételten kihangsúlyoznám, alapjáraton nem vagyok oltásellenes.

NEM OLTÁSELLENES VAGYOK, CSAK AZT ELLENZEM, HOGY ISMERETLEN KÍSÉRLETI SZEREKET ALKALMAZZANAK NEM LÉTEZŐ,SOHA NEM BIZONYÍTOTT „ VILÁG JÁRVÁNYOKRA” ÉS EZZEL EMBERÉLETEKET TEGYENEK KOCKÁRA ÉS SZÉTVERJÉK AZ EMBERI TÁRSADALOM ALAPJAIT, EMBERI ÉRTÉKEIT! SZÓVAL NEM OLTÁSELLENES VAGYOK, SŐT NEM VAGYOK VÍRUSTAGADÓ SEM!

A védőoltások az emberiség hasznára voltak jó ideig, azonban amit most látunk, az nem védőoltás és nem az emberiséget szolgálja.

Hogy mi ez az egész sátáni globalista Covid19-manőver az azért már körvonalazódik. És csak szólok, biztosra veszem, hogy a bűnösök bűnhődni fognak!

Szőke Mária

Forrás: Informatia libera
Beküldte Antal Miklós

Hozzászólás  

#1 Antal Miklós egyik legaktívabb munkatársunk hozzászólása olvasható:R Zoltán 2021-08-17 17:22
"NEM OLTÁSELLENES VAGYOK, CSAK AZT ELLENZEM, HOGY ISMERETLEN KÍSÉRLETI SZEREKET ALKALMAZZANAK

A cikken lehet elgondolkodni, akinek még van mivel. A szerző egy dologban téved, hogy a bűnösök bűnhődni fognak. Nem fognak.

És ne jöjjünk olyanokkal, hogy "az orvosok tudják és meg lehet bízni bennük" - mert nemcsak Mengele volt orvos, de az a sok gazember is az, aki nemváltó műtéteket hajt végre akár gyerekeken is. Ennyit az általános orvosi etikáról. Persze, nem mind, de akkor ne mondjuk, hogy az orvosok a szentek. Használjuk a józan eszünket!

Aki meg nem akarja látni a nyilvánvalót, nem bántjuk, "oltakozzon" akárhányszor, elvégre aláírja, hogy ő maga vállalja érte a felelősséget. (Bár ő maga sem orvos, hogy meg tudja ítélni - itt az ellentmondás az érvelésben).

Aki meg odafigyelve olvas és hallgat, az maga is észreveszi az ellentmondásokat. Akkor most mihez tartsuk magunkat?"

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló