Most Recep Tayyip Erdogan török elnök volt soron, de ez csak egy mozzanat az egyre gyorsuló eseményláncolatban! Az elmúlt pár nap igencsak sűrűre sikeredett, záporoztak a hírek. A tisztánlátást segítendő most az egyes eseményeket összefüggéseikben mutatjuk be.
A végső konklúziót már a címben lelőttük, de fontos látni, hogy miért is gondoljuk, hogy amit most látunk, az nem egyéb, mint Oroszország bekerítése. Az orosz-ukrán probléma esetében kiindulási alap a minszki megállapodás, ami nem csak fegyverszüneti megállapodás, hanem a felek kötelezettségeit is szabályozza. (erről ITT írtunk). Most lényegében mindkét érintett azzal vádolja a másikat, hogy megszegi az ott vállalt kötelezettségeit, ez tehát az aktuális vitatéma, de tudjuk, hogy ettől sokkal többről van szó!
Ukrajna – miután egyedül képtelen megoldani a helyzetet – nemzetközi segítségért folyamodik. Az új amerikai vezetés a korábbinál sokkal erőteljesebben támogatja a Zelenszkij vezette kormányt ebbéli törekvéseiben, de ez igen veszélyes „játék”, mert láthatóan oda vezet, hogy egyre több, a területi vitában többé-kevésbé érintett államot vonnak be a konfliktusba. A jobb eset, ha ennek csak elrettentés a célja, és mindez csak azért van, hogy az oroszok meghátráljanak. A baj ezzel a stratégiával „csak” annyi, hogy az oroszok ezúttal (sem) hátrálnak meg az ilyen fenyegetések miatt.
Az ukrán kormány elkötelezett a NATO-, és az Európai Unió tagság mellett, össze is csődítenek egy NATO-hadgyakorlatot mostanság, ami annyit tesz, hogy az európai NATO-tagállamok máris bevonásra kerülnek. Európát más eszközökkel is ösztökélik, hiszen az USA embargós politikája kényszerítő erő, amikor az orosz gáz európai eljutását is akadályozzák. Az Egyesült Államok pedig máris partra tett némi hadianyagot (erről ITT írtunk), és egyre nyíltabban támogatja Kijev törekvéseit.
Ukrajna mindezt úgy éri el, hogy sem a nyelvtörvény, sem a nemzeti kisebbségekre vonatkozó szabályozás, sem az oktatási törvény nem felel meg azoknak a sztenderdeknek, amit pedig az USA és Európa rendre elvár együttműködő partnereitől, és ami például Kínán számonkérnek…
Oroszország sem marad tétlen, korábban a Ferenc József szigetek környékén tartottak erődemonstrációt (bővebben ITT), és most Oroszország nyugati részén tartanak egy ütős hadgyakorlatot – mit ad isten? – éppen Donbaszhoz közeli területeken. Moszkva a politikai hadszíntéren is aktivizálta magát, és a Kínával máris összehozott találkozó azt mutatja, a két nagyhatalom közelít egymáshoz (erről ITT írtunk). Fontos körülmény, hogy azzal a Kínával barátkozik most az orosz külügy, ami mostanában kötött Iránnal egy igen komoly kereskedelmi, beruházásiegyezményt (olvass erről ITT). A legújabb fejlemény, hogy Az orosz főügyészség „nemkívánatos” kategóriába sorolta az Európa Tanács (ET) Politikai Tanulmányok Iskoláinak Szövetségét. Az ET tagja Oroszország is, így a lépés elég furcsán hat, de lényegét tekintve csak annyit jelent, hogy Moszkva korlátozza az ET működését! Persze panasszal élt az ügyben, de a téma inkább csak mellékszál…
Sokkal fontosabb, hogy az USA Izraellel való kapcsolatában is jelentős változásokat tervez, ugyanakkor, hogy vélhetően – érdekes módon éppen most, és éppen egy atom-létesítmény ellen! – az izraeli titkosszolgálat támadta meg az iráni urándúsítót! Az izraeli robbantás kilenc hónappal veti vissza a munkát az iráni Natanz urándúsítóban, és bár az izraeli média első riportja arról adott hírt, hogy az esetet kibertámadás okozta, frissebb beszámolók szerint valójában robbanószerkezetet használtak. Azt igen nehéz elképzelni, hogy a Mossad ebbéli ténykedéséről Washingtonban nem tudnak, így elég egyértelműnek tűnik a helyzet; az USA – miután nem tudta visszaterelni Iránt az atomalkuba – most azon ügyködik, hogy gyengítse a perzsa államot… Erre pedig nem feltétlen az atom az ok, hanem az, hogy Biden elképzelésével szemben Irán nem az USA oldalára állt, hanem az orosz-kínai pároshoz húz! Bármilyen meredeken is hangzik, de az Iráni atomlétesítmény elleni támadás is Oroszország bekerítésének része. Ha ugyanis Moszkva szövetségesei gyengülnek, az Moszkva pozícióit rontja.
Itt még nem ér véget a történet, ugyanis a bevezetőben említett török-ukrán megbeszélések után a két fél az alábbiak szerint nyilatkozott:
Erdogan rövid volt:
„Ankara kész bármiben segítséget nyújtani Kijevnek.”
Zelenszkij:
„Törökország és Ukrajna álláspontja egybeesik a fekete-tengeri térséget érintő fenyegetések és az arra adandó válaszok tekintetében.”
Nos, ez egyértelmű; a törökök az ukránok mellett állnak, már csak azért is, mert a szavakon túl NATO-tagságuk is erre kötelezi őket. Emlékezzünk, a NATO kész hadgyakorlatot tartani Ukrajnában, így nem volt kérdés, de a török elnök megerősítése minden valószínűség szerint fontos volt az ukránoknak és a NATO-nak is.
Az csak természetes, hogy ez a találkozó sem maradt orosz komment nélkül, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter „csípőből visszalőtt”:
„Minden felelősségteljes országnak, amellyel kapcsolatban állunk – Törökország egyike ezeknek – határozottan azt tanácsoljuk, hogy elemezzék a helyzetet, a kijevi rezsim folyamatos harcias kijelentéseit, és óva intjük őket attól, hogy szítsák ezt a militarista hangulatot”
Miután Lavrov is elég egyértelműen fogalmazott, Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az orosz médiának ismételten megerősítette:
„Egyelőre nem folytatódnak a béketárgyalások az ukrán kormány és a keleti országrészt uraló szakadárok közt.”
Majd azzal folytatta, hogy a Kreml szerint arra van szükség a tárgyalások folytatásához, hogy a minszki szerződésben foglalt vállalásokat betartsák a szemben álló felek, de erre még nem került sor. A protokollt először 2014-ben, aztán 2015-ben is aláírták a felek, de még mindig nem sikerült az itteni vállalásokat implementálni.
Nos, a helyzet tehát úgy áll, hogy az USA Izraellel az oroszokhoz közeledő Kína térségi szövetségese, Irán ellen máris megkezdett egyfajta háborút (persze Izrael tagadja a dolgot, így csak gyanúról beszélhetünk), és közben a NATO-n és az embargós politikán keresztül bevonja az európai tagállamokat is, Ukrajna a szintén NATO-tag Törökországban szövetségesre talált: Oroszország Kínával barátkozik, Kína pedig Iránt igyekszik megnyerni magának, és persze Moszkva Fehéroroszországgal hagyományosan jó kapcsolatot ápolva számíthat Minszk támogatására is.
Egy esetleges fegyveres konfliktusba az említettek közül Kína nagy valószínűséggel nem száll be egy katonai kalandba, de a Dél-Kínai tengeren történő kardcsörtetéssel jelentős amerikai haderőt köthet le, így segítheti az oroszokat. Ez a közvetett „segítség” hatásában is csak közvetett lehet, így mára egyértelműen kirajzolódik, hogy a sakktáblán az USA úgy tologatja a bábukat, hogy végül a vele szövetséges országok bekerítsék az oroszokat, akik vagy meghátrálnak még a fegyveres konfliktus előtt, vagy pedig olyan véres háborúra készülhetnek, amit már rég látott a világ…
Nem tudni mi lesz a vége, de most úgy tűnik, hogy a pozíciókat mindenki felvette (vagy igyekszik beállni), és ahogy a helyzet fokozódik, egyre kisebb szikra is elég lesz a nagy robbanáshoz! Ne legyen így, de sajnos most (még) nem látni egy kompromisszumos megoldás körvonalait.
Üdvözlettel: dr. Fórizs Eszter
Korrekt amerikai elemzés a helyzetről angolul, nincs magyarul feliratozva:
https://www.youtube.com/watch?v=qBJVPjK71VA
https://www.youtube.com/watch?v=qBJVPjK71VA
https://www.youtube.com/watch?v=iywKH60NUGg
https://www.youtube.com/watch?v=CjED3G1lefs