20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2018 április 04, szerda

„Pofátlanul csalnak" a délvidéki VMSZ aktivistái

Szerző: >Zoli és delhir.info

Ne haragudjatok, de kikívánkozik belőlem egy kis előzetes egy figyelemreméltó cikk elé amelyet írásom alatt jelentetek meg. Talán írhatnám azt is, hogy "felháborodva" olvasom a Délhír.infó cikkét a magaspart.hu oldalán a választási csalásokról, de számomra ez nem meglepő és sajnos már nem háborodok fel mivel mást nem is várok ezektől a vérszívóktól.

Az az igazság, hogy nagyon is ismerem ezt a bűnbandát, már azóta amióta az alattomos milosevityi megegyezéssel, magyar összefogás első elárulója Kasza József szilánkjaira robbantotta az egykori VMDK-t (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége) amely olyan erős volt, hogy már milosevity is rettegett erejétől!

Ezt a megerősödött magyar közösséget aknázta alá ez a Kasza Jóska természetesen elsősorban milosevityi tervvel és támogatással, de már a háttérben az anyaországgal is felvette a kapcsolatot és alapította meg magánvállalatát melyet őkelme VMSZ-nek nevezett el, szerinte ez a Vajdasági Magyar Szövetség rövidítése, de szerintem inkább lehetne a Vajdaság Megosztóinak Szövetkezete, mivel a magyarsághoz semmi köze a kiszipolyozásán kívül.

Nagyon "jövedelmező" szövetkezet lett ebből a maffiaszerű gócból annyira, hogy Kasza már azt hitte magáról, hogy örökös VMSZ bandavezér és Szabadka polgármestere lehet. Annyira elszámolta magát, hogy azt képzelte ezután már saját ötletei is lehetnek, de ebben úgy a szerbek mint a csonka Magyarország vezetői megakadályozták és puccsal Pásztort tették a helyébe akinek ugyancsak nem kellett lesüllyedni a nemzetárulók közé hiszen odalent élt és onnan tették oda.

Pásztor is azonnal átszervezte a vezérlést és elődjéhez hasonlóan ő is családi vállokozássá tette ezt a bűzszervezetet, csak most saját szájíze szerint. Azóta nagyon nagyon figyelmesen teszi azt amit a szerb és az orbáni vezetés parancsol neki és őrzi az egyedi uralom megtartását. Hogy honnan a támogatottsága? - Ez igen egyszerű. Minden anyagi támogatás úgy a csonka Magyarországról, vagy EU-s vagy akár szerbiai támogatások, pénzkiosztási vagy bármilyen segélyek ki-osztási jogok kizárólag A VMSZ egyedi joga!

Tehát aki bármilyen segítséget kér és vár, annak előbb be kell "tagosodni" ebbe a maffia csőcselékbe mert másképp nem juthatna sokszor az igen kedvező vissza-nem-térítendő segélyekhez sem (egy hasonló példa: VMSZ mutyik)  tehát aki kér az már nem érvényesülhet mint egy szabad ember ott Délvidéken. De ennek a magyarságot eláruló bűnszervezetnek egyik polgármestere volt az is amely kitiltotta Morvai Krisztinát EU képviselőt és jogvédőt a városháza épületéből. Vagy emlékezzünk arra is, amikor leköpködték Pásztor Pistát amint áthaladt a május 6.-ai tüntetés területén, azt a Pásztort aki a seselj vajda mai utódszervezetivel paktál de ekkor éppen Áder János utasítási parancsok átvételére érkezett. Emlékezzünk vissza arra az esetre is amikor még a szerb szélsőjobb is MEGSZAVAZTA a magyar nyelvhasználatot, de a VMSZ-es Pásztor Pista és Szakállas Zsolt ezt is ellenezte azzal a cinikus magyarázattal, hogy " a tartományi képviselőház nincs felkészülve az iratok lefordítására "  vagy, hogy " a tartományi parlament megbénulna ". Micsoda tetvek! Ennyire nyilvánosan fordulhatnak ellen a magyar érdekeknek büntetlenül! Nem kell már adniuk a külsőségekre sem, hiszen az anyagiakba ragadt rabszolga magyarság jó része már teljesen tőlük függ. (tisztelet a kivételnek)

Ugyan ez a helyzet csonka honban a fideszféle tejhatalommal kik a kilátások szerint, újra megnyerik a választásokat de bízom már kevesebb mint kétharmaddal. Nem látok más lehetőséget hiszen olyan erős a sajtó befolyásuk, hogy ez egyenlőre áttörhetetlen, nem-beszélve arról, hogy az összes jelenlegi szemét közül ez a mutatósabb, mivel az összes parlamenti pártok egy ugyanazon háttérhatalom által irányított nemzetellenesek, és így akinél a média annál az agymosógép.

Ezt csinálja a VMSZ is Délvidéken, ezt csinálja FIDESZ-KD Magyarországon, így azok a pártok akik valóban a magyar megmaradást tűzték zászlajukra nem jutnak el a többségi agy-mosott magyarsághoz.

Nem tudhatja meg a magyarság többsége, hogy van már ilyen kezdeményezés is, mégpedig a megújult MIÉP (Magyar Igazság és Élet Pártja) mely valójában nem is párt hanem nemzetmentő mozgalom és bizony,  jól tudni most a választások hajrájában, hogy ez a lehetőség is adatik, hogy azok akik már ébredeznek és tisztulnak, vagy azok akik otthonmaradást választanák az elkeseredés végett, azok akik érvénytelen szavazatot akarnak leadni így fejezve ki elégedetlenségüket, azok akik a lelkiismeretükre akarnak hallgatni, azt javasolnám inkább mindezeknek, hogy tegyék le szavazatukat a MIÉP-re, mert MIÉP-nek minden pontjuk, megnyilvánulásuk a  magyar megmaradásért szól.

Attól nem kell tartani, hogy meghatározó erő lesz a MIÉP-böl, de ha elegen segítjük, akkor lehetne egy figyelmet felhívó, egy pislákoló parázs a már bentlakó hazudozó pártok számára, és egy pislákoló remény a magyarságunk számára. Nem mindenáron megbuktatni kell egy romlott kormányt, hanem előbb megtalálni a sok igaz magyar embert akik igaz Szittya erkölccsel és megfontolással az igazságért élnek. 

Délvidéken is van lehetősége mindazoknak akik (egyszer majd) a lelkiismeretük szerint szeretnének szavazni, ott van egy Rácz Szabó László aki hasonlóan a MIÉP-hez szintén kertelés nélkül kimondja a szomorú igazságot. Neki is csak a valóság kimondása és az igazság helyretétele, valamint magyarság megmaradása a cél. Őrá is jó lenne már jobban odafigyelni! Már nem mondhassuk azt sem, hogy Délvidéken teljesen kiszolgáltatott minden igaz magyar a VMSZ kéjének kedvének. Annak a hamis és alattomos VMSZ- nek és orbánkormánynak amelyek úton útfélen azt hazudják, hogy Szerbia többet ad "vajdasági" magyarságnak mint azt bármilyen nemzetközi előírás követel? Ez hazugság!

Ne hagyjuk őket félelem nélkül minket alázni, irányítani, gátlástalanul hazudni! Keressük  meg egymást még ma, keressük azt a jó magyar embereket akik nem az alá-felé rendelt és anyagban ragadt rendszerekben gondolkoznak, velük összefogva kezdjük építeni a magyar jövőt.

Tegyük ezt most is és választások után is teljesen függetlenül a választások eredményétől. Ezt kívánom minden igaz magyar embernek a világon.

Most pedig olvassuk a cikket ami írásra késztetett: Szeretettel: >Zoli<


Választás? Avagy mik vannak...

Portálunkat az ünnepek alatt több délvidéki magyar kettős állampolgár is megkereste arra panaszkodva, hogy a VMSZ fizetett aktivistái igen gyanús módon bánnak a levélszavazatokkal.

Mint ismeretes, a Vajdasági Magyar Szövetség korábban bejelentette, hogy aktivistái járják majd Délvidéket, és segédkeznek az adatok kitöltésében, a szavazásban, valamint a levélszavazatokat is begyűjtik.

A VMSZ minden lehetséges fórumon elmondta, hogy ők a Fideszre való szavazásra biztatnak mindenkit, ezért sokakban aggályok merültek fel annak tekintetében, hogy a VMSZ-re bízott esetleg nem fideszes szavazatok vajon célba érnek-e majd. Volt olyan magyarországi párt is, mint például a Jobbik, amely arra kérte szavazóit, keressék meg inkább a délvidéki tagjaikat, ha biztosan azt szeretnék, hogy a levélszavazataik eljussanak az urnákig.

A délvidéki magyar pártok közül a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége arra biztatott mindenkit, hogy szavazataikat postán vagy a külképviseleteken adják le, akik viszont nem postázták levelüket időben, azok számára a VMDK néhány településen megszervezte, hogy összegyűjtik a levélszavazatokat és leadják azokat. A Magyar Mozgalom pedig közleményben kérte a délvidéki magyarokat, hogy ne adják oda szavazataikat a VMSZ házaló aktivistáinak.

A félelmeket igazolják azok az esetek is, amelyek a portálunk tudomására jutottak, és amelyek arról szólnak, hogy a VMSZ aktivistái csakis a fideszes szavazatokat juttatják el az urnákig.

Egy szabadkai olvasónk arról írt, hogy ő teljesen apolitikussá vált a magyarországi választási hisztéria közepette és a politikai sárdobálás miatt inkább úgy döntött, érvénytelenül szavaz, ezért a szavazólapját áthúzta. Később megjelentek nála a VMSZ aktivistái, akik begyűjtötték a levélszavazatát. Majd néhány órával később telefonon kérték rajta számon, miért semmisítette meg a szavazólapját? Ez a borítékok felbontásának egyik biztos jele lehet.

Bánsági olvasónk is írt nekünk egy visszaélésről. Mint meséli, ő már külföldön dolgozik néhány éve és csak a húsvéti ünnepek miatt tartózkodott itthon, azonban a VMSZ-be betagosodott ismerőse folyton zaklatta, hogy menjen el, vigye el a levélszavazatát, mert azt "úgy sem fogja tudni kitölteni", az "nagyon bonyolult feladat", de majd ő segít.

„El is mentem az ismerősömhöz egy kávéra, aki majd leszédült a székről, amikor látta, hogy a Jobbikot X-eltem be, aztán számon is kért, hogy én miért nem az Orbánékra szavazok" – mesélte a lapunknak nyilatkozó olvasónk. Aki, mint mondja, elkövette azt a nagy hibát, hogy barátja kérésére nyitva hagyta mindkét borítékot. „Utólag már belátom, hogy ezzel az erővel akár kukába is dobhattam volna a szavazatomat, mert azt vagy kicserélik vagy simán csak megsemmisítik."

Egy másik, zentai olvasónk telefonon kereste meg szerkesztőségünket.

Hangjában még érezhető volt a döbbenet. „Nem gondoltam volna, hogy ezek ilyen pofátlanul csalnak" – mondta.

Náluk húsvét előtt voltak a VMSZ aktivistái, ő ugyan nem magyar állampolgár, de nővére és szülei igen. „Ők mind Fidesz-szavazók, meg Orbánra is akartak szavazni, de történt egy kis hiba" – meséli.

A VMSZ-es aktivista ugyanis nem csak az adatok kitöltésében segített, ő nem bízta a véletlenre és a szavazói lapot is maga vette kezébe, csakhogy véletlenül nem a Fidesz-KDNP-t jelölte meg, sőt ezt észre sem vette volna, ha a háziak nem figyelmeztetik!

Ekkor a kreténkedő aktivista "sűrű" elnézések közepette felállt és jelezte, hogy semmi gond, mert az ilyen tévedések esetére van nála még az autóban pár szavazólap. Majd kiment és néhány pillanat múlva már egy kitöltetlen szavazólappal tért vissza.

Mivel a szavazólapokat a Nemzeti Választási Iroda szigorúan ellenőrzött körülmények között, pontos szám szerint nyomtatja, így vagy durva választási csalás elkövetésével juthatott kitöltetlen pótszavazólapokhoz az aktivista, vagy ami ennél valószínűbb: korábban néhány üresen begyűjtött vagy saját szavazólapot félretett ilyen esetre.

Akárhogyis, a fenti történetek is csak azt igazolják, hogy jogosak voltak azok a félelmek, amelyek a VMSZ aktivistáinak munkáját övezik. Ami nem is csoda hiszen, mint ahogy a magyar kormánypárt, úgy Pásztor István pártja esetében is a választások kimenetele régóta nem nemzeti ügy, hanem kőkeményen egzisztenciális létkérdéssé vált.

Forrás: magaspart.hu

VMSZ aktivistái

Hozzászólás  

#3 Sajnos még a NVI is csalt de nem kicsitR Zoltán 2018-04-10 10:22
Idézet a videós szövegből: "Reméljük mindenki felébredt a tegnapi Narancs köd után és észre vette milyen választási csalás történt az NVI részéről! Ha nem vette észre akkor mutatom videóban!" www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=CPJO3FWjMiI

"Számítástechnikusok a szavazatokat informatikai módszerekkel módosították, s visszabontották helyi választási körökig. Mivel a fidesz tábor nem változott, 2,5millió, s kb. 5millió ellenzéki szavazó volt, nem lehetett volna meg a kétharmad. Ezt manipulálták meg elektronikusan!!!!!!"
#2 nem csak délvidékenOlvasó 2018-04-05 23:48
cikkedhez hozzáfűzve: nem csak délvidéken serénykedik a cigó megszerezni a hatalmon maradásához szükséges szavazatokat, hanem mindenhol.
A román helyzetről is van hasonló írás mint a Tiéd: ITT ziarharghita.ro/hu/este-pe-cale-sa-sara-in-aer-o-bomba-imensa-fraudarea-alegerilor-din-ungaria-a-inceput-in-romania
#1 2621 Verőce, Lugosi u. 71.S. Tejfalussy András 2018-04-04 22:53
NEKÜNK
MAGYARORSZÁG
AZ ELSŐ

ÁPRILIS 8.

(FIDESZ, KDNP)

Korábban Galícia volt az első:
„Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti, zsidó testvérek fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek, fáradozzatok, hogy minden keresztényt elűzzetek és teljesen úrrá legyetek. Törekedjetek, hogy mindent, amit ott a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elegendő anyagi eszközötök, a párizsi szövetségünk minden erővel segíteni fog titeket. Erre a célra a szövetségünk már is gyűjtéseket rendez és az adományok váratlan bőséggel folynak be a pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és magyarországi területeket a galíciaiak és magyarok kezéből kiragadjátok és hogy azok kizárólag zsidó kézre kerüljenek. Az egész világ tőkései erre a célra nagy összeget áldoznak s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövidebb idő alatt elérhessétek.”
Forrás: Russischen Invaliden (1910 dec. 30, 285. szám). Ebben jelent meg az Alliance Israelitée fenti felhívása, amelyet a magyar lapok is közöltek. A szöveg a Weimaier Hist.-Gen. Taschenbuch, S. XII. fordítása szerinti. A HÍDFŐ Baráti Köre (Fabó László, 22 Hancock Street, San Francisco, CA 94114, U.S.A.) „Országhódítók” c. kiadványából másolva.)

1950-ben Nobel díjas kutatók biológiai hatás mérései egyértelműen bebizonyították, hogy a mérgező káliummal műtrágyázott vagy „ízesített”, konyhasóhiányos élelmiszerek egyre nagyobb mértékben nemzőképtelenné degenerálják a hím állatok és férfiak negyedik nemzedékét. Lásd melléklet! Azóta a keleti országokat nem, de a nyugati országokat mérgezően műtrágyáztatják káliummal, s utóbbiakban kálisóval is sóznak. Ez az oka, hogy egy izraeli tudós – elhallgatva ezt a valódi okot - a nemzőképesség csökkenési nemzetközi statisztikák menete alapján 2050-re a nyugati férfiak teljes nemzőképtelenségét várja egy izraeli lap szerint (Haarec). Sajnos mindazok, akik a ma
kampányolók törvényhozásba bejuttatására szavaznak, ezzel a magyar férfiakat a fenti módon nemzőképtelenné degeneráló „Nemzeti Stop Só Program, Menzareform” folytatására is szavaznak!

Melléklet: TESZT KÉRDÉSEM A NÁZÁRETI JÉZUS ELVEIT (IS) HIRDETŐ VALLÁSI KÖZÖSSÉGEKHEZ ( Kód: VallasiKozossegTeszt180404-HitGyul-email2 )

Magyarország, 2018. április 4.

Tejfalussy András okl. vill. mérnök, számos biológiai hatásmérési nemzetközi tudományos szabadalom feltalálója, aki a káliummal talaj-, állat- és ember mérgezés ügyét minisztériumi, parlamenti, önkormányzati és tudományos akadémiai szakértőként vizsgálta ki. Magyarország, 2621 Verőce, Lugosi u. 71. E-mail: , website: www.tejfalussy.com, Tel.: +36 20 218 1408
Kód: Szavazas-2018-04-08

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások