20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2015 január 30, péntek

A Rothschild ház története

Szerző: Mireisz Tibor

„Pénz az isten, és a Rothschildok az ő prófétái." /Heine/ - A Rothschild - család igen régóta uralja a világot, amit a mai előadásunkban kronológiai sorrendben felfedünk és bizonyítunk.

A család elárulta a Tóra alapelveit azzal, hogy megalapította/létrehozta a cionizmust, s ezzel súlyos szenvedéseket okoz világszerte.

Megpróbáljuk ma este kicsit nyomon követni ennek a szerteágazó családnak meglehetősen elzárkózott tagjait és cselekedeteiket a teljesség igénye nélkül.

Természetesen nem általánosítunk és így nem kiálltunk ki bűnösnek mindenkit akit Rothschildnek hívnak, de a tények tükrében rámutatunk a bűnös részükre, akik jelentős részét már nem is Rothschildnek hívnak, de mégis kimutatható, hogy akik a mai Egyesült államokat, a Brit királyságot, Izraelt, az Európai Uniót irányítják azok egyértelműen Rotschildok.

Nem fognak újdonságokat hallani, a ma felsorolt adatok fellelhetőek az irodalomban, a világhálón és láthatóak az élet területén.

Azé a hatalom, aki birtokolja a pénzkibocsátás jogát. A dollárt kibocsátó FED fő részvényese a Rothschild család, ugyan így az angol fontot kibocsátó Bank of England is az ő befolyásuk alatt van. Az Európai Központi Bank pedig a Rothschild család szülőhelyén van. Ezek a bankok mind függetlenek az ottani adófizetőktől, és azok választott képviselőitől.

A Rothschild család tagjainak nincs saját vagyona, mindent a Family Trust nevezetű adómentes alapítványba gyűjtenek, azaz jövedelmeik után nem fizetnek adót. Egy 1800-as évek végén készített kimutatás szerint, akkor ők birtokolták a világ vagyonának a felét. Azóta pedig volt több nagy bevételt hozó üzletük, úgymint pl.az I. és a II. Világháború.

A Rothschild család feje általában a legidősebb férfitag. Napjainkban tudomásom szerint a család feje Lord Jacob Rothschild. Ő nyilatkozta „A világ titkos urai: Rothschildok” című dokumentumfilmben: Életét két dolog irányítja, felelősség zsidó vallása, illetve zsidó népe iránt.

Szakértők 1997-es becslése szerint a Rothschild család közös vagyona eléri 491409 000 milliárd $-t. 1997 - n az USA - ban forgalomban lévő pénz mennyisége 5200 milliárd $, az USA adóssága 5400 milliárd $, az USA GDP-je 8030 milliárd $.

A világhatalom lényeges elemei, hogy ami véd azt Izrael fiainak követni kell, de mindenki másnak meg kell tiltani. Az élet minden területén a kettős mércét alkalmazzák. 1953-tól az Izraeli parlament tiltja a zsidók és nem zsidók közötti házasságot. Megosztani és uralkodni a jelszó évszázadok óta.A Rothschild ház úgy építette fel háttérhatalmát, gogy a politika terén szinte soha nem láthatóak, de a háttérből megvett politikusokon keresztül irányítanak.

A Rothschildok által támogatott és létrehozott cionista mozgalom alapelveit Teodor Herzl rakta le aki az első bázeli konferencián az alábbiakat mondta: "Egy nép vagyunk! (nem vallás???) Nem amerikai, nem szovjet, zsidók! Csak zsidók! Itt nincs másság, kavarodás, multikultúra! Az a gojoknak van kitalálva. Itt a cionistáknál rendnek kell lenni."

Elveik alapján:

- Mindenhová beépülni és belülről átalakítani, ha lehet vezetni.

- Beépülni az egyházakba, azokat részben szétforgácsolni, átalakítani, megújítani. Részben cionista bibliamagyarázatokat elterjeszteni. vétségi zsidó bűnöket erénnyé nemesíteni.A bibliafordításoknál átírni.

. Szabadkőműves és egyéb titkos társaságok működtetése, melyen keresztül a megfelelő személyek helyzetbe és pozíciókba hozása, a döntéshozó szervezetek befolyásolása.

- A társadalmi szervezetek működtetésénél, a régi értékek devalválása, lejáratása, általános társadalmi zűrzavar teremtése, újításnak álcázott (szigorúan a gojoknak) primitív szellemi kavarodás kialakítása, másság, deformációk elfogadtatása.

Természetesen a saját köreikben ilyen nincs, a rabbiknál nincs demokrácia, csak szigorú hagyománytisztelet. A kettős mérce a Talmud parancsa!

Nézzünk tehát bele taxatíven a megelőző 270 éven keresztül, hogy tudott felépülni egy olyan magánbirodalom , egy pénzügyi oligarchia, mely ma a világot működtető kormányok mögötti második, de valójában a világ első irányító nagyhatalma, mely világkormányzásra és egy új tirandusi elmélet megvalósítására tör.

1743. Mayer Amschel Bauer megszületik Frankfurtban. Apja, Moses Amschel Bauer frankfurti uzsorás,/1715.-ben Frankfurt 415 zsidó családból 109 uzsorás/ és egy számvevőház tulajdonosa. A kapuja fölé zöld később fia vörös jelet (cégért) (Roth-schild)tesz. A jel egy hatágú csillag, ami geometrikailag és numerológiailag is a 666 -os számot jelképezi. A 666 a vadállat, az antikrisztus száma(jel.13.18)., mely borzalmas megnyilvánulása a sátáni erőszaknak emberi alakban. A "bűn emberének száma", ahogy Szent Pál nevezi az antikrisztust.

Választott jelképe két évszázaddal később Rothschild utasításra az Izraeli zászlón is megjelenik. Ez zsidó körökben is vitát váltott ki, hiszen ez a jel nem ősi zsidó jelkép. Természetesen sok vita nem lehetett, hiszen Izrael állam létrejötte egy Rothschild vállalkozás része, melyet egészében ők finanszíroztak.

1753. Megszületik Gutele Schnaper (Mayer jövendőbeli felesége)

1760. Az 1760-as évek során Hannoverbe utazott, ahol egy, az Oppenheimer család tulajdonában lévő bankban kapott állást. Munkája során ismeretséget kötött Von Estorff tábornokkal, akinek kedvezményes áron szerzett be értékes érméket és ékszereket. Apja halála után visszaköltözik Frankfurtba, hogy átvegye az üzletét. Felismeri a vörös jel fontosságát és a 666-ot jelképező szimbólum hatására Bauer-ről Rothchild-ra változtatja a nevét. (A Rot = vörös - németül-, Schild = cégér, pajzs).

A szívesség hamar megtérült. Von Estorff tábornok bemutatta Rotschildot William von Hanau hercegnek, aki szintén szívesen fogadta a felajánlott értékeket, bár hatalmas vagyona volt katonakölcsönzésből. Rotschild megállapodást kötött a herceggel, aki a haszonból való részesedésért cserébe újabb kuncsaftokat szerzett Rotschildnak a királyi udvaron belül. Együttműködésük virágzó lett.

1769. William von Hanau herceg saját nevével vállalt garanciát Rotschild ügyleteiért. Hanaui Vilmos herceg korona udvari szállítója (ügynöke) lesz, és erről kiváltság levelet kap. A herceg engedélyezi számára, hogy üzletére táblát helyezzen a következő szöveggel: "M.A.Rothschild, Őfelsége Hanaui Vilmos herceg udvari szállítója"

1770. M.A.Rothchild vagyonosodik, így megengedheti, hogy megházasodjék, elveszi Gutele Schnaper. Házasságukból később öt fiú, Amschel, Salamon, Nathan, Karlmann (Karl), Jacob (James) és öt lány születik .

Megkezdi az Illuminátus rend tervezését és felkéri Adam Weishauptot, legyen segítségére a szervezésben és kibontakoztatásban.

1773.Megszületik Amschel Mayer Rothschild.

1774.Megszületik Salomon Mayer Rothschild.

1775. 1. Az angolok németeket vesznek katonának az amerikai szabadságharc leveréséhez. Frigyes waldecki herceg 1225 embert adott el abból 505 jött vissza, Alexander ansbachi őrgróf 1650 embert adott el, Anhalt-Zerbst hercege, Frigyes Ágost 1160 embert adott el 300000 tallérért. Hessen Károly gróf első szerződését Velencével kötötte, 1687-ben 1000 gyalogost küldött a törökök ellen, 1702-ben 10500 főt adott el Angliának és Hollandiának, Angliának évenkénti meghatározott mennyiséget szállított, összesen 12000 embert. VIII. Vilmos őrgróf az osztrák örökösödési háború idején II. Györgynek 6000 katonát adott el, az ellenfélnek VII. Károly császárnak is 6000 embert adott el. Az amerikai függetlenségi háború idején összesen 19400 embert adott el az angoloknak, de csak 11900 élte túl. 1776. 12. 25-én az amerikaiak megverték az angolokat Trentonnál, 1950 hesseni közül 1650 esett el a csatában, az angolok minden katonáért fájdalomdíjat fizetett az őrgrófnak, ami 643000 forint nyereséget jelentett neki. 1776-1784 között az angolok 22 millió tallért fizettek a hesseni uralkodóknak a katonákért.

Amikor a hesseni csapatok Poroszországon keresztül keresztülmentek azok megadóztatták, mint a marha szállítmányokat. II. Frigyes őrgrófot a fia IX. Vilmos követte a trónon, aki 4 éven keresztül összesen 12000 embert szállított az angoloknak a tengeren túlra, ezekért évi 675000 birodalmi tallért kapott. A pénzét Rothschildokon keresztül uzsorakamatra kölcsönzi a többi európai uralkodónak. Mikor a herceg Dániának adott kölcsön rajtuk keresztül, mivel nyíltan nem akarta kiuzsorázni a rokonát, a Rothschildok rájöttek hogy nem a közembereknek, hanem uralkodóknak és kormányoknak kell kölcsönt adni, és behajtatni, így a nép azokat fogja utálni, nem pedig őket. A Rothschildok példának okáért államkölcsönt szerveztek valamilyen kormánynak, millió és millió értékben. Mondjuk forintban. Az államkölcsönt százforintos névértékű sorsjegyek kibocsátásával és forgalomba hozatalával helyezték el a nagyközönségnél. De a százforintos névértékű államkölcsön sorsjegyeit ők maguk – mondjuk - kilencvenhat forintért kapták meg, viszont százharminc forinton adták el….A tőke 34%-a tiszta haszon. De a Rothschildok ezzel nem érték be. Ezer és ezer eszköz állott rendelkezésükre, hogy a nagyközösségben ne csupán fölébresszék, hanem fokozzák is a bizalmat az új államkölcsön iránt. A papírosokat ’jónak’ tartották és valóságos harc indult meg, hogy mennél többet szerezzenek meg belőlük azok, akik egyrészt pénzeiket állampapírokban vagy sorsjegyekben óhajtották elhelyezni, másrészt pedig azok, akik további áremelkedés útján akartak nyereséghez jutni. Más, közönséges vállalkozó, vagy spekuláns, beérte volna azzal a harmincnégy százalékkal, amit a Rothschildok egy csapásra nyertek ezen az egy üzleten. De ők nem. Ők vettek, eladtak és ismét vettek ilyen állampapírosokat vagy sorsjegyeket, nyolcszor - tízszer is egymás után és folyton hol emelték, hol leszorították az árakat, olyasformán, hogy ebből a játékból is hatalmas összegű nyereségek ömlöttek pénztáraikba. Hogy ezeknek az állampapírosoknak árát leszorítsák, nemsokára egy újabb államkölcsönnel állottak elő, amelyre nézve ugyan ők még az első kölcsön megkötésénél előre megállapodtak, de amelyről a közönség az utolsó pillanatig semmit sem tudott. Ez által az első államkölcsön papírosainak értéke nagyot csökkent és a Rothschildok most ismét megvásárolták azokat a papírosokat amelyeket előbb ugyancsak ők adtak el. De most jóval olcsóbban vették meg, mint ahogy. És rövid idő múltán ismét jóval drágábban adták el,- miután már mesterségesen jól fölhajtották az árakat……A legeredményesebb tőzsdei üzleteiket azonban mégis csak háborús időkben és nagy politikai események idején csinálták.” /Balla Ignác/Később rájöttek, hogy még jobb, ha ők nyomtatják a nemzeti valutákat.

1776. máj. 1. Létrejön az Illuminátus szabadkőműves rend /Adam Weisthaup,/.

1. Monarchiák minden tekintélyelvű kormányzati rendszer megdöntése/:Mert egy hosszú ideig hatalommal uralkodó király meg tudja változtatni az uzsora pénzrendszert, nem úgy mint egy rövid időtartamra választott kormányfő vagy miniszterelnök akinek kampányához pénz kell. Úgy hogy eleve csak bérenc kerülhet hatalomra, mint pl. Magyarországon Göncz, aki a kommunisták besúgója volt a Parasztpártban, vagy Mádl aki privatizációs miniszter volt és átadta a magyar vagyont szinte ingyen a Rothschildoknak, vagy Orbán, Clinton, Blair, kiknek Oxfordi tanulmányait Rhodes alapítvány fizette/.

2. Magántulajdon és az örökösödési rend eltörlése / tulajdonnal rendelkező egyén független, nem lehet zsarolni, ezért a cionisták legnagyobb ellensége az önellátó paraszt és kisiparos, irtották is őket rendesen, Ukrajnában Kaganovics 7 millió parasztot éheztetett halálra.

3. Hazafiság és nemzeti érzület felszámolása.

4. Család és házasság intézményének felszámolása: A gojok amúgy is csak állatok, az állatok pedig nem házasodnak, és vagyonuk sincs.

5. Mindenféle vallás eltörlése: Az utóbbiakat azért akarják eltörölni, hogy az egyén egyedül maradjon, így könnyebben irányíthatóak, ne legyen támasza a nemzete, se családtagjai, sem pedig a vallása ás hitsorsai. Abban az időben általában három generáció élt együtt és a szétköltöző rokonság is a közelben maradt. Soha annyi magányos ember nem élt még a világon, mint manapság, Franciaország lakosságának 30 % egyedül él.

Adam Weisthaup kikeresztelkedett zsidó, aki jezsuitának állt, majd onnan kicsapták, nőjével abortuszt hajtat végre. Első franciaországi Illuminátus csoportokat Martinez de Pasquales portugál zsidó szervezte meg, beépültek a Grand Orient Nagypáholyba és onnan az egész európai hálózatba. Az Illuminátus rend alapítását ünnepeljük minden év május elsején. Amúgy a mozgalom hamar elhalt volna, ha Rothschild nem támogatta volna pénzügyileg. A szabadkőművesség nem volt más, mint olyan társaságok ahol a rendi Európa tagjai kötetlenebb körülmények között találkozhattak, iparos a főrangú földbirtokos nemessel, papokkal, kereskedőkkel, szabadon beszélhettek eszmékről, művészetekről, a világ jobbításáról. Tagjaik általában rendjük befolyásos tagjai voltak, akik társadalmi rangjukkal, pozíciójukkal, gazdasági befolyásukkal hatni tudtak a politikára, akár még egy államrendet is képesek voltak megdönteni, ezért összejöveteleik titkosak voltak és titoktartási fogadalmat tettek. Az USA alapító atyáinak többsége is szabadkőműves volt Azzal hogy Pasquales 33 fokozatra osztotta be, pont ezt a szabadabb légkört törte meg, és az alsóbb osztályú tagoknak feltétlen engedelmességgel kell tartozniuk a felettük lévőknek. A Wilhemstand-i kongresszus után a zsidó Illuminátusok átvették a többi páholyban is a hatalmat, így a szabadkőművesek tudtukon kívül a zsidó cionista ügyért harcolnak / Cionizmus zsidó világuralom, egy világrend, Cionizmus: zsidó állam Palesztinában. Mihelyst a zsidók feltétlen hatalomra kerültek, egyből betiltották a páholyokat, úgymint 1917 - n Oroszországban vagy Magyarországon, Rákosi idején.

1777. Megszületik Nathan Mayer Rothschild.

1785. Friedrick Hesse-Cassel meghal, fia Hanau hercege az utóda a leggazdagabb herceg Európában. Rothchildot apósa, /Wolf Schapper/ bemutatja Carl Buderusnak a herceg üzleti tanácsadójának. Rothschild átköltözik a zöldzászlós házba, ahol a Schiff család a szomszédjuk.

1788.Megszületik Karlmann (Carl) Mayer Rothschild.

1789. júl. 14. A Bastille ostromával a Francia Forradalom elkezdődik. Az üzleti vállalkozás fő pénzügyi támogatója a Mendelsohn család volt, kiknél Rothschild banksegéd volt

1791. Alexander Hamilton / született Alexander Levine/ segítségével (George Washington kabinetjében működő Rothschild ügynök)megalapítják a Bank of America-t Dokumentum van arról a British Museumban hogy a Rothschildok támogatták pénzzel. Az USA törvényhozása 20 évre szóló engedélyt ad a Bank of America - nak hogy központi bankként működjön, az állam része 20% Amschel Rothchildé 80%.

1795. Mayer Amschel Rothchild adója Frankfurtban 20 évig évi 2000 gulden volt, 1795-ben duplázódott, következő évben elérte a 15000 guldent.

1796.-ban ifjabb Amschel Mayer Rotschild feleségül vette Eva Hanaut, akivel két évvel később Manchesterbe utazott, hogy apja britanniai textilüzleteit igazgassa. Tevékenységének hála, családja néhány év alatt monopóliumot szerzett a Nagy-Britanniából Európába irányuló textilexport lebonyolítására.

1798. Nathan Mayer Rothschild elhagyja Frankfurtot és Manchesterbe költözik, ahonnan apja és testvérei segítségével angol szövetet exportál Európába.

Megalakul a M. M. Warburg & C.o. Hamburgban. Warburgok ősei Spanyolországból menekült szafard zsidók voltak.

1800.Salomon Mayer Rothschild feleségül veszi Caroline Sternt

1802. Nathan Rothschild csatlakozik az Emulation Szabadköműves Páholyhoz.

1803. Dániának kölcsönre van szüksége, Hanau herceg nem akar nyíltan kölcsönözni, mert rokonok a királlyal így kihagyja a frankfurti Bethmann Brothers és Ruepelle & Harnie bankházakat és az ismeretlen Rothschildokat bízza meg a lebonyolítással. Először adnak kölcsönt államnak. Egyszerűbb az államoknak uzsora kölcsönt adni, mint az embereknek, mert így az állam hajtja be a tartozást és az emberek saját kormányukra neheztelnek nem pedig az uzsorásokra.

Vilmos hesseni őrgróf választófejedelem lett.

1804.Nathan átköltözik Manchesterből Londonba. Megházasodik, felesége Hanna Cohen, Barnett Cohen Levi lánya. aki egy nagyon gazdag Londoni kereskedőnek a lánya és elkezdi Londonba telepíteni érdekeltségeit.

1806. szept. 21. Kontinentális blokád kihirdetése. A Francia forradalom ideje alatt a Rothschildok árukat csempésznek a Angliából a blokádon keresztül a kontinensre Buderus segítségével. Angliában Nathan, Hamburgban pedig Karl intézi az ügyeket.

1806.-ban Napóleon kijelentette: kezd terhére lenni a német uralkodóház. Közölte, hogy ki akarja iktatni a vezetők és uralkodók közül a Hess-Kassel házat. A fenyegetést hallva William von Hanau herceg Németországból Dániába menekült, korabeli öszszegben számolva hárommillió dollárnyi vagyonát pedig barátjánál, id.Mayer Amschel Rotschildnál hagyta megőrzésre. Közben a franciák blokád alá vették az őket Nagy-Britanniától elválasztó csatornát. Ez pedig az áruforgalom akadozását vonta maga után, ami nem tett jót Nathan Rothschild textilüzletének, ezért úgy határozott, hogy inkább a bankszakmában próbál szerencsét, így bankot nyit a londoni New Streeten. Új szakmájában igencsak sikeresnek bizonyult.

1808.Megszületik Nathan Mayer Rothschild első fia, Lionel Nathan de Rothschild

1809. Metternich külügyminiszter lett. Jobb keze Frederick von Getz. Getz halála után Salamon Rothschild írta egyik magánlevelében:” Ez az ember igazi barátunk volt. Hatalmas summákba került ugyan nekünk ez a barátság, kevesen hinnék el mekkora summákba, mert ő egyszerűen csak felírta egy kis cédulára, hogy mennyit akar és rögtön meg is kapta a kért összeget.” Így könnyű volt üzleti spekulációkat folytatni.

1810. Infláció az Osztrák -Magyar Monarchiában a császár a hessei herceg vagyonát kezelő Rothschildokhoz fordul segítségért. Ők adtak hitelt az angol kincstárnak és Napóleonnak is. Ők beváltható papírpénzt adtak de, a kamatokat aranyban kérték. A háborúhoz pénz kellett, az uzsorára felvett kölcsönt soha nem tudták visszafizetni, így függőségbe kerültek a Rothschildoktól.

1810.-re, amikor a két legnagyobb brit bankár, Sir Francis Baring és Abraham Goldsmith – egyes források szerint gyanús körülmények között – meghaltak, így Nathan Rothschild lett a szigetország első számú pénzembere. Ugyanebben az évben, öccse, Salamon Bécsbe utazott és Mayer von Rotschild und Söhne(Sons) néven bankot alapított.

1811. márc. 24.James Rothschild megérkezik Párizsba, a francia rendőrség regisztrálta, Grand Duke von Dalberg segítette, aki alacsony kamatozású kölcsönt kapott a Rothschildoktól. Kapcsolat Lagrange tábornokkal, aki hosszú lejáratú kedvező kamatozású kölcsönt kap a Rothschidoktól. Napóleoni háborúk az európai hercegségek Rothchildok segítségével Londonba menekítik pénzeiket ahol Nathan használja. Kapcsolat John Herries - l Brit kormányfővel. Brit kormánynak aranyra van szüksége, hogy Wellington Spanyolországban harcoló csapatát fizesse. Kelet-Indiai Társaságnak van aranya, de a Brit kormány drágának találja, ezért kivárnak. Nathan felvásárolja tőlük az aranyat, a Brittek kénytelenek megvenni tőlük még drágábban, meg a Rothschild ügynök Herriesnek köszönhetően. Nathan az aranyat Párizsba James-nek küldi /Calais rendőrfőnöke hírtelen meggazdagodott/ aki Lagrange tábornok segítségével meg is kapja, majd francia bankban helyezi el. A váltót elküldi Karlmannak, aki Madridban visszaváltja aranyra és a frontvonalon keresztül Wellingtonnak szállítja. Ez után az üzlet után az angol kormány hétszázezer fontsterling értékben vásárolt németalföldi és frankfurti váltót Nathan Rotschildon keresztül. Ettől kezdve az angol kormány minden nagyobb pénzügyi üzletét Nathan Rothschildra bízta, mint például, amikor 200 000 font értékű párizsi váltót kellet vásárolnia, amelyre XVIII. Lajosnak volt szüksége, hogy abból fedezze fővárosába való utazásának és trónra lépésének költségeit. Napóleon visszatértekor Rothschild francia pénzt veret, engedély nélkül és az angol kormány 200 000 font értékű segélyét Salamon Rothschild vitte el a porosz kormánynak. Ezek után Bülow porosz pénzügyminiszter egyenesen a Rothschildokhoz fordult, amikor 150 000 font kölcsönre volt szüksége a porosz államnak.

1811-ben nem hosszabbították meg a Bank of Amerika engedélyét, a többi bank megakadályozza a hosszabbítást.

Andrew Jackson (később az USA 7.elnöke lesz 1829 - 1837-ig) a következőt mondja: " Ha az alkotmány keretében a Kongresszusnak joga van bankjegyforgalmazásra, akkor az saját joga, amit nem lehet kidelegálni holmi privát embereknek, vagy társaságoknak" Nathan Mayer Rothschild nem értékeli a történteket és válaszol: " Vagy elfogadják a kérvény meghosszabbítását, vagy végzetes háborúban találja magát az Egyesült Államok." Jackson a következőt válaszolja: Rablóbanda, viperák vagytok és az a szándékom, hogy szétromboljalak benneteket. s esküszöm a Mindenható Istenre, meg is teszem." Nathan Rothschild válasza: "Tanítsátok a pimasz amerikaikat. Vigyük vissza gyarmati státuszba őket." ezért ....

1812-ben a Rothschildok nyomására Anglia megtámadta az USA-t, megtorlásul. A nagy anyagi megterhelés volt az USA-nak, a begyűjtött adó kevesebb, mint a harmadát tette ki az adósságnak, a maradékra külföldi zsidó bankároktól vettek fel uzsorakölcsönt, a háború végére a kormányzat gyakorlatilag csődbe ment. Az Angol-Amerikai háború, a Bank of England büntető háborúja, fel akarják az USA-t gyengébb államokra osztani.

1812. szept. 19. Mayer Amschel Rothchild meghal.

Végrendelet,

- mindig a legidősebb fiú családtag a főnök, kivéve, ha a többi másként nem szavaz.

. Csak rokonsággal házasodhatnak /1824-1917 24 házasságból 15 rokonságon belül kötnek,

Nathan kitagadja a lányát, mert keresztényhez ment/. Vejeit és azok fiait kizárta az üzletből, hogy a család tagjai szigorúan tartsák meg a zsidó ortodox hitet.

Mayer Amschel papa utóda Nathan mert ő a legtehetségesebb.

A Rothschild ház tagjai közt nem öröklődik a vagyon, nem fizetnek örökösödési illetéket, és nincs vagyonleltár. Az összes bevétel a Family Trust nevezetű adómentes alapítványba megy.

Az apának öt lánya is van, így a dinasztia más neveken is szép számban fut tovább, de a házasodások családon belül történnek a vagyon egybentartása miatt.

Amschel átveszi a Frankfurti irodát, ő az első porosz gazdasági miniszter, Bismarck a felfedezettje, megkezdődik a német egység megteremtése. Salamon Ausztriába költözik.

1814.Bécsi kongresszus, Szent Szövetség létrehozása, de a Rothchildok javaslatát, hogy hozzanak létre egy közös európai központi magán bankot, az orosz cár megakadályozta. Ez volt az orosz cárok első vétke.

Visszatér a választófejedelem Vilmos Hanaui herceg és kéri a három millió dollárnyi vagyonát amit a Rothschild ház kezel. Soha nem kapja vissza (lsd. Kadhafi aranykészlete a Golden Sachnál)A lopott pénzt Nathan R. négyféle módon is hasznosította: 1.Wellington papírjainak eladásával 2. arany eladásával Wellingtonnak 3.az arany visszavételével 4. Az arany továbbjuttatásával Portugáliának.

1815. Mind az öt Rothschild fivér azon dolgozik, hogy Wellington csapatainak (Nathanon keresztül Londonba) és Napoleon csapatainak (Jacobon keresztül Franciaországba)aranyat szállítsanak. Így kezdik el máig megmaradó taktikájukat, hogy mind a két oldalt támogatják egy háborúban. Mivel egész Európában bankjaik voltak, az ő ügynökeik szabadon járkáltak a blokádokon keresztül. Informátoraik szállították a híreket (média) a háború mindennapi állásáról, hogy azt üzleti céljaikra felhasználhassák. (vásárlás-eladás a tőzsdén)

1815. júl. 19.Waterloo- i csata. Rothschild ügynök Rothworth késő délután hajóra száll Ostend kikötőjében a Dutch Gasette egy példányával és Wellington győzelmének hírével. Folkstone kikötőjében Nathan várta 20.-án hajnalban majd azonnal a tőzsdére hajtott ahol piacra dob minden részvényt(konzult). Mindenki azt hiszi, hogy Wellington vesztett, mindenki elad a részvények ára padlón, majd Nathan mindent olcsón felvásárol, a Brit gazdaság, Rothchild tulajdon lett. Ezen az egy napon Nathan 1 millió fontot nyert a tőzsdén. Nathan Mayer Rothschild befektetési nyeresége kb.20:1 lett.

Balzac írta a Rejtély című művében hogy a marengói csata délutánján Párizsba beállított a bankárkirály ügynöke, aki elhíresztelte, hogy Napóleon vesztett. Mindenki eladott, estére kiderült hogy a hír hamis, és hatalmas vagyonok omlottak össze. Sajnos Balzac nem írta meg a bankárkirály nevét. A napóleoni háborúk után az államok még jobban rá voltak utalva a kölcsönökre.

Ezek után a Rothschild család befolyása az angol gazdaságban, Napóleon legyőzése után pedig a világgazdaságban is központivá vált. Arra kényszerítette Angliát, hogy új nemzeti bankot alapítsanak amit egyedül Nathanel R. felügyelhet. Később Nathanel ezt mondta: " Nem érdekel, hogy melyik bábot rakják Anglia trónjára, hogy vezesse a birodalmat, ami fölött soha nem megy le a nap. Az irányítja a brit birodalmat, aki az angol tőkeellátást, az angol tőkeellátást pedig én irányítom."

Megváltoztatták z aranyszállítás eddigi rendjét és az általuk bevezetett új módszer szerint hitelpapírokat és tartozásokat kezdtek alkalmazni öt Európai bankjukon keresztül. Ez volt a mai bankrendszer alapja.

Manapság a brit királynő engedély nélkül nem mehet be a londoni City-be, akkor is csak úgy, hogy csak egyszerű polgári ruhában megy, és a polgármester mögött haladhat. A City-nek saját rendőrsége van, amely természetesen független még a Scothland Yard- tól. 1888-ban a City -ben 90 lakosra jutott, London többi részén 475 lakosra jutott egy rendőr, és rájuk 120 - szór nagyobb terület esett, míg költségvetésük csak hatszor volt nagyobb, mint a City - bélieké. A nyomorra jellemző hogy abban az évben regisztráltan 51 000 ember halt meg szegényházban, pedig a városnak csak 4 millió lakosa volt.

1815. Párizsi kongresszus Franciaország, Nagy Britannia, Portugália, Poroszország, Svédország, Oroszország,között és a határok gyakorlatilag változatlanok maradtak, Mayer Amschel Rothschild javasolta hogy császári vagy királyi rendeletekkel országonként hozzanak létre magán központi bankokat. A cár megvétózta, ez volt a második vétke.

1816. Az amerikai kongresszus -tanulva a háborúból- újabb 20 évre meghosszabbítja a Bank of Amerika engedélyét. Újra a Rothschildok irányíthatják az amerikai tőkeellátást. Ezzel befejeződik az Angol-Amerikai háború ami több ezer katona halálát okozta a Rothschildok bankja miatt.

Poroszországnak 5 millió font kölcsönre van szüksége, hogy régebbi kölcsöneit törleszteni tudja, amit persze a frankfurti bankház nevében Karl Rothschild intéz 2 % jutalékért.

1817.Jacob (James) Rothschild Párizsban megalakítja a „Rothschild Fréres” céget és bankot nyit.

A francia kormány 350 millió frank kölcsönt vesz fel az Ouvrad és a Baring Brothers bankházaktól újjáépítésre (Waterloói veszteségek), a Rothschildokat kihagyják. 1818-ban újabb 270 millió frankot.

1818. Nov. 5. Összeomlik a francia tőzsde, mert a Rothshildok miután egy éven keresztül csendben sok részvényt vettek majd az egészet egyben a tőzsdére dobták. Franciaország pénzügyi pánikba esett. Ettől fogva a franciák a Rothchildoktól vesznek fel kölcsön. Mindig van egy Rothschild a Francia Központi Bank igazgatósági tanácsában. Azóta övéké a legjobb Bourdeux-i borvidék, a gyorsvasút, mediterrán térségben a legtöbb szálloda stb.. és átvették a francia pénzforgalom irányítását.

1818. Bank of the United States megkezdi a támadásait az állami bankok ellen. Felvásárolták azok papírpénzeit, majd amikor azok kihelyezték arany és ezüst készletüket, akkor a Bank of the United States előállt követelésével, hogy a nála lévő papírpénzt váltsák be a bankok aranyra és ezüstre, mivel azok nem tudtak fizetni így tönkrementek. Azok a személyek akik az állami bankoknak tartóztak, azok csődbementével a Bank of the United States-nek tartoztak, az végrehajtást tett, így az emberek elvesztették vagyonukat. A Bank of the United States-t Nicholas Biddle működtette, aki nem volt zsidó, de a Rothschildok alkalmazottja volt. Miután Jackson elnök megvétózta a bankot és az tönkrement, Biddle- t kidobták és szegényen egy fillér nélkül halt meg 1844-ben.

Aix-la-Chapelle megbeszélés Salamon és Karl találkozik Metternichel és Getzel.

1820. 04. 04 Salamon Rothschild Parish Dáviddal együtt megköti az első államkölcsönét az osztrák állammal 48 millió forintra, majd a második kölcsön 37, 5 millió forintra Újdonság hogy ennek megvalósítását sorsjegyekben képzelte el, vagyis egyből a kisemberektől csalták ki a pénzt. 1823-ban 25 milliós kölcsön, majd 1829-ben újabb 25 milliót, öt év múlva megint nagy összegű kölcsönt intéztek. 1839-ben 30 millió kölcsön, 1842-ben pedig megint 40 millió forint kölcsönt adtak a Monarchiának. Így érthető a Rothschildok befolyása a Tiszaeszlári perre. Weil azt írta:” Rothschild a feje a vasutaknak, a kormánnyal szemben is….Egy társaság uralkodik felettük, e társaság fölött pedig egyetlen ember uralkodik, aki, ha akarja, tönkre teheti a társaság összes tagját. Ez az egy ember pedig: Rothschild”. Az állam kiuzsorázásán túl kiuzsorázták az osztrák és a magyar főurakat is.

Salamon a Monarchiában bányákra is rátette a kezét, de nem csak ott hanem Spanyolországban a kén bányákra is. Stb. Ausztria legrégibb vasútját is csak rajtuk keresztül lehetett megépíteni, Nordbahn bécsi állomásán fel is állították Salamon életnagyságúnál nagyobb carrarai márványból faragott szobrát.

1820. Metternich eléri, hogy Nathan osztrák konzul legyen Londonban, James pedig Párizsban.

Tömeges angol kivándorlás dél Afrikába, a nyomor miatt, a Szabad Narancs Államba, és Transwaal köztársaságba(Dél Afrika) ahol a világ leggazdagabb aranylelőhelye van. A szegénység miatt nagy a bűnözés is, az elitélteket Ausztráliába deportálják. Nagy Britannia az akkori világ legnagyobb birodalma, még is nagy a nyomor mert, a gyarmatok gazdagsága néhány család és a bankárok tulajdona, a gyarmatok megtartásának költségei /hadsereg, haditengerészet, hivatalnokok stb./ az államot terhelik. Pl. Burmában a rubinbányák a Rothschildoké. (Érdekesség hogy 2003-ban összeházasodott Britannia két leggazdagabb családjának gyermeke: Kate Rothschild és Ben Goldsmith, mindketten zsidók. )

1821.Karl Nápolyba költözik, pénzeli az osztrák megszállást is meg a Carbonari mozgalmat is. /oszd meg és uralkodj/Üzleti kapcsolatba lép a Vatikánnal. XVI. Gergely fogadja, megkapja a Szent György rendet. Nápolyi királyságnak 16 millió aranyat ad kölcsön .Akkora hatalma lett Nápolyban hogy visszahívatta a száműzött Cavaliere Medicit és pénzügyminisztert csinált belőle. James Franciaországban bankot alapít, megveszi a legjobb bortermő vidékeket, megkapja a Vladimir Rendet az orosz cártól, megnősül, elveszi saját bátyja Salamon lányát Betty-t feleségül.

1822. Rothshildok Metternich segítségével, és a pénzügyminiszter Stadion gróf támogatásával nemességet kapnak (mind az öt fivér)Ausztriában, az angol segítőpénzek közvetítése miatt. Salamon pénzeli az első közép-európai vasút építését.

1823.A Rothschildok átveszik a Vatikán pénzügyeit. Most a Vatikánnak van a világon második legnagyobb aranykészlete.

1824. Nathan Rothschild megalakítja az Alliance Marine Assurance Company-t, az első részvénytársasági alapon álló biztosító társaságot. Az ilyen társaságokat törvényileg tiltották, de a Rothschildok kedvéért megváltoztatták a törvényeket.

A Rothchildok megveszik Brazília államadósságát, Brazília Rothschild birtok.

1825. Villéle márki francia pénzügyminiszter tervét miszerint a régi francia 5%-os állampapírokat váltsák át 3%-ra James Rothschild segítségével sikerült 30 millió frank járadék, vagyis 1000 millió frank tőke formájában, majd 47 720 000 frank francia állami kölcsönt 4%-sá. 80 millió frankos kötvényt bocsátott a francia kormány részére, amit a görögök kaptak a Törökök elleni harchoz. Egész Franciaország meghódolt James Rothschildnak, kivéve az Orleansi herceg. Egyetlen szalon nem fogadta be James-t, a hercegé, és nem vehetett részt a herceg Chantily-ban rendezett ünnepségein. Miután a herceget a szabadkőművesek megölték, nem volt többé az előkelő világnak szalonja, ahová Jamest meg nem hívták volna. James Rothschild vagyona Franciaországban ekkor 600 millió frank volt, rajta kívül csak a király volt gazdagabb 800 millióra becsült vagyonával. Az összes francia bankárnak együttesen 367 millió frankra rúgott. A főnemeseknek még ettől is kevesebb pénzük volt, Montpensier hercegnek 20 millió, Aumale hercegnek 70 millió. Jamesnek akkora hatalma volt hogy kormányokat buktatott meg, mint például a nagyhatalmú Thiers miniszterelnökét. Amikor az osztrákok nem a Rothschildok útján akarták államkötvényeiket kibocsátani, mert túl drágának találták, így azok készpénz hiányt okoztak Európa nagyvárosaiban, és egyetlen más nagy bankház sem mert vállalkozni az államkölcsön megadására: Ausztriának bocsánatot kellett kérnie. Már régebben is volt feszültség közöttük. Ausztria ugyanis átutalta a Rothschildoknak azokat az összegeket, amelyek a francia hadisarcjárulékokból őt megillették. Ez összegeket francia járadékokban kellet volna elhelyezni, amelyek akkor igen alacsonyan állottak és később aztán, mihelyt értékük felszállott, el kellett volna adni az értékpapírosokat. Néhány év múlva a Rothschildok el is adták azokat, és 95 árfolyammal számoltak el. Ausztria azonban rájött hogy eladás idején a papírok 100 % álltak, vagyis a Rothschildok 8 milliót lenyúltak.

Amikor a görögök függetlenek lettek, akkor úgy választottak királyt, hogy bizonyos Gagern úr elment a Rothschildokhoz, hogy kinek van a legnagyobb hitele, és a Rothschildok Frigyes holland királyfit választották, mert még ő nem vett fel hitelt tőlük, így a leghitelképesebb. /Ezek után mondja valaki, hogy Hitler csak úgy magától került hatalomra/.

A túlzott spekuláció miatt összeomlik Angliában a pénzpiac, a kereskedelmi világ nagyjai csődbe mennek, kivéve Rothschildék akik, hatalmas vagyonukkal egymaguk megmentik az Angol Bankot. Évekkel később Nathan Rotschild egy nagy értékű utalványt akart beváltani az angol bankban, amelyet a frankfurti Amzel Rothschild állított ki. A bank megtagadta a kifizetést, hogy ők csak saját papírjaikat váltják be, külföldi magánszemélyek utalványaira nem adnak pénzt. Erre Rothschild kiadta az utasítást az ügynökeinek, hogy vegyenek annyi papírpénzt, amelyet az Angol Bank bocsátott ki, amennyit csak lehet. Három hét múlva Nathan megjelent a bankban elővett egy ötszáz fontos bankjegyet és követelte hogy váltsák be aranyra, úgy mint még 9 ügynöke. Egy nap alatt a bank aranytartaléka 210 000 font sterlinggel csökkent. Másnap Nathan megint megjelent, és kijelentette, hogy a pénzváltást még két hónapig fogják folytatni. Az igazgatóság aznap összegyűlt és írásban kértek bocsánatot „Ezentúl mindig őszinte örömükre fog szolgálni, ha a Rothschildok utalványait és bármiféle üzleti papírjait beválthatják.”

Megkezdődik a magyarok pénzügyi gyarmatosítása. Magyar Országgyűlés nem járul hozzá, hogy a magyar pénzügyeket a bécsi Rothschildok magánbankja intézze. A magyarok első vétke!

Sajnos a fenyegető veszélyt Széchenyi sem ismerte fel, hiszen erőteljesen támogatja a hitelezői rendszert (Hitel - Világ -Stádium), mely később a kisemmizéshez vezet. Kossuthról tudja, hogy szabadkőműves.

1827. Sir Walter Scott kiadja kilenckötetes The life of Napoleon cimű könyvét, melynek második kötetében azt állítja, hogy a francia forradalom eltervezői az Illuminátusok emberei voltak és a Rothschild család finanszírozta.

1829 -Adrew Jackson - t elnökké választják, az állam pénzkészleteit kivonja a központi bankból és 1835. jan. 8.-ra kifizetik az államadósságot.

1830. „Zsidó Törvény” Angliában, az emancipációért, több mint 14 000 londoni polgár támogató aláírásával., 1833-ban második kísérlet és 1000 befolyásos ember aláírása a Westminsterből.

1834. Karl Rothschild intézi a vatikáni államkölcsönök átváltását. Ekkor hat legelőkelőbb párizsi bankház – név szerint Hagerman, André és Cottier, Fould és Oppenheim, Blanc, Colin és társa, Odier és társa, Wells és társa /szerintem mind zsidó, szép egy „francia” ország/- összefog, hogy megtörje a Rothschildokat, de nem sikerült nekik.

Akkora befolyása volt Karlnak, hogy egyszer felesége, Adelhaida, kihallgatáson jelentkezett IX. Pius pápánál és a Vatikán ünnepi termében leszidta Della Gengha bíboros miatt, aki sanyargatta a római zsidókat.

Salamon báró szembe kerül Metternich-el a belga forradalom miatt. Metternich pénzt kért a fegyveres beavatkozásra, Salamon megkérdezte Nathant, hogy ez nem zavarná-e az ő üzleti ügyeiket. Nathan visszaüzent, hogy semmi szín alatt ne adjon pénzt a beavatkozásra. Nem használt Metternich semmiféle érvelése, Salamon báró nem adott pénzt. És mert a Rothschildok nem adtak pénzt, Metternich kénytelen volt lemondani a háborúról és a fegyveres beavatkozásról.

1835 Sheriff’s Declaratin Bill, amelyért David Solomon két évig harcolt, és sikerre vitte. Ebben az évben Viktória Királynő lovaggá ütötte Moses Montefiore-t. 1835-ben David Salamon-t városatyává választották, de nem vette fel a hivatalt, mert nem volt hajlandó letenni a keresztény hivatali esküt, de ebben az évben Sheriffé is választották. Majd 1855-ben David Solomon lett London polgármestere. De az első parlamenti tag Lionel Rothschild lett 1847-ben. Majd zsidó terjeszkedés: Törvényhozás: James Graham Lewis, Francis Goldsmid, John Simon; Dramatic managment: Benjamin Lumley; költészet: Henry Russel; Zene: Charles Sloman, Charles K. Salaman, Sir Julius Benedict; Festészet: Solomon Alexander Hart; Kereskedelem: Rothschildék és Goldsmidték /ma is ez a két leggazdagabb család Britanniában/ mellett, Worms, Sassoon, Stern és Sir Benjamin Phillip. Újság: J.M. Levy és Lionel Lawson ellenőrizte az első 1 penny-s londoni újságot a „Daily Telegraph”-t.

1836. Törvényhozás szabadkőműves tagjai meghosszabbítják a Bank of Amerika szerződést, de Jackson elnök megvétózza.( A törvényhozás tagjai 1829-ben 34 tag kapott kedvezményes kölcsönt a banktól 192 000 $-t, 1930-ban 52 kongresszusi tag 322 000 $-t, 1831-ben 59 tag 478 000 $-t kaptak.) Jacson ellen merényletet követnek el, melyről azt állítja a Rothschildok álltak mögötte.

1836.Levi Hirsch a Rothschildokhoz fordul, hogy vegyék meg a jelenlegi Izrael állam területét. A modern Izrael állam történetében három Edmund Rothchild játszott fontos szerepet, akiket számozni fogok. I. Edmund de Rothchild, /1845-1934 James fia a francia házból, testvére Alphonse/ a krími háború idején segíti a jeruzsálemi zsidókat, apja James korházat alapított ugyanott. 1880-as pogrom miatt Oroszországból /a progrom okait lásd alább/Palesztinába menekült zsidókat I. Edmund pénzzel látja el, hogy házakat építsenek, és mocsarakat csapoljanak le. Borospalack üvegüzemet épít, /övé Franciaország legjobb bortermő vidékei/, saját adminisztrációt vezet be, megmondja, hogy mit hol termeljenek. Theodor Herz /Benjamin Zeév/ a cionizmus atyja támogatja Edmund módszereit. 1901-ben zsidó küldöttség fordult hozzá hogy szabad kezet kaphassanak, azt felelte nekik:"Én alkottam egyedül, én egyedül. Nincs az az ember sem kolónisták, sem egyéb szervezet, akinek joga lenne kereszteznie a terveimet." Hertz utóda David Wolffsohn az ő utóda Otto Warburg a Cionista mozgalom élén. 1914-ben I. Edmund körutat tett Palesztínában. 1917 Lord Lionel Walter Rothchild elvi nyilatkozatot kap a Brit kormánytól, amely szerint a korona nem látja akadályát egy zsidó állam létrehozásának Palesztinában /Balfour deklaráció/. III. Edmund luxos hoteleket épít és fejleszti a turizmust Izraelben. Elnöke az Israel General Banknak és a Hebrew University of Jerusalem, igazgató a Közép-Kelet Béke Intézetének, amit ő alapított 1967-ben. Pénzt ad a Biological-Physio-Chemical Institute-nek, amit a nagyapja I. Edmund alapított. The First International Bank of Israel a Rothschil sétány 39. sz alatt van, 50. sz alatt a Bank Hapoalim, Izrael leggyorsabban növekvő bankja szintén az övék, a Knesszet a zsidó parlamentre is ők adták a pénzt. 1982-ben Guy de Rothschild elnöke az Egyesített Zsidó Szociális Pénzalapnak (F.S.J.U.) és az A.U.J.F. -nek. David a (F. S. J. U.) pénztárosa, és a Zsidó Ügynökség Igazgatótanácsának francia tagja. Alain a Franciaországi Zsidó Intézmények Képviselőtanácsának elnöke és a Központi Izraeli Hitközösségnek. Elie azelnöke a A.U.J.F. végrehajtó bizottságának.

Edmund elnöke az Izraeli Értékjegyek Európai Szervezet-ének. Alix de Rothschild a "Fiatalok Aliyala" világelnöke, zsidó fiatalok Izraelbe telepítését segíti Baron Edmund de Rothschild.

1836. 07. 2 8 Nathan Mayer Rothschild meghal, állítólag testvérei mérgezték meg, mert üzleti előnyök miatt felvette az anglikán vallást és megkeresztelkedett. Londonban temették el, kivonult a lordmajor is és vele együtt ott voltak a gyászmenetben Oroszország, Poroszország, Ausztria-Magyarország, Portugália és Nápoly követei, seriffek, főnemesek, lordok is. Házasságából négy fia és három leánya született. Legidősebb lányát Salamon fiához Amzel hoz adta feleségül, legidősebb fia Lionel, Karl lányát Charlotte-t vette el. Az üzletet Lionel Rothschild vette át. Lionelnek öt gyermeke lett, két leánya, Leonora a párizsi Mayer Alfonz Rothschildhoz ment nőül, Eveline pedig a bécsi Ferdinand Rothschildhoz, fia Nathaniel a nápolyi Rothschild ágból Emmát vette el, Lipót pedig a trieszti bankár lányát Perugia Mariát vette el. A walesi herceg a későbbi VII. Edward király is részt vett Leopold esküvőjén.

1837. aug. Belmont /Rothschild ügynök szül. August Schonberg, 13 éves korában beállt Rothschildokhoz fizetés nélküli tanoncnak/ a pénzügyi válság idején USA.- ba megy ahol állami részvényeket vesz, ezért fogadják a Fehér Házban és az elnök pénzügyi tanácsadója lesz. Segíti az északiakat a háború idején. Ralp Epperson másik Rothschild ügynök pedig a délieket segíti és kapcsolatban áll Booth-al Lincoln gyilkosával. J. P. Morgan, apja árut csempészik az északi blokádon keresztül délnek és kapcsolatban áll Hamiltonnal. Thomas House szintén csempész, fia, Colonel Edward House aki Wilson elnök személyi tanácsadója lesz.

Sokévi küzdelem után Andrew Jackson amerikai elnöknek sikerül véglegesen kiirtani a Rothschildok nemzeti bankját Amerikából. Egészen 1913-ig kell várniuk, hogy megvehessék a Federál Reservét.

1838.Amschel Mayer Rothschild kijelenti: "Engedjék meg nekem, hogy egy ország tőkéjét nyomtassam és irányítsam, és teljesen mindegy ki írja a törvényeit."

1840.James Rothschild megkezdi Franciaországban az „Északi vasút” építését, miután minden követ megmozgatott hogy ne az állam építse. Lefizette a sajtót és a parlamentet is. A vasút társaság 300.000 darab ötszáz frankos kötvényt bocsátott ki, amely részvények közül a parlament két háza 15.000 részvényt kapott „ajándékba”, ami 7,5 millió franknak felelt meg. A vasútban nem az üzemeltetés volt a haszon, hanem hogy visszatartották a részvényeket, és amikor 900 frankra emelkedett az értékük James piacra dobta, így több mint40 milliót keresett ezen az üzleten is. Így a francia államnak majdnem kétszeresébe került, amit persze a kisemberekkel fizetettek meg. Belgiumban is James építette a vasutat. Jellemző Jamesre, amikor a Párizsi Világkiállítás volt, akkor hétköznap 2 frank volt a belépő vasárnap pedig 20 centime, ő volt vasárnap az első látogató.

A Rothschild család a Bank of England arany és ezüstrúd brókere lesz. Ügynökségeket nyitnak Kaliforniában és Ausztráliában.

1841. John Tyler (10.amerikai elnök 1841-45)megvétózza a Bank of Amerika-ra vonatkozó megújítási kérvényt. Ezután halállal fenyegetőző levelek százait kapja.

1843.A Rothchildok földet vehetnek a Habsburg birodalomban., addig zsidók nem vehettek földet, 1919-re a zsidók Magyarország területének 43 %-t szerezték meg, plusz amit haszonbérletbe vettek /Vas szén higany bányák/. Megvették Schillerdorfi, Oderbergi, Hultschii uradalmakat. Salomon Mayer Rothschild megveszi a Vitkovicei Egyesült Szénbányák és az Osztrák-Magyar Kohóművek nevű cégeket, mely utóbbi az egyike lesz a világ tíz legnagyobb globális ipari vállalkozásának.

1844. I. Internacionálé két vezető Marx /apja zsidó rabbi,/Lassale mindketten zsidók. Internacionalizmus azt jelenti, hogy meg kell szüntetni a nemzeti érzést és a nemzeteket. Brittish Museumban több csekk található, amelyekkel Nathan Rothschild pénzt juttatott Marxnak kutatásokra.

Benjamin Disraeli ( későbbi 2 x brit miniszterelnök zsidó)kiadja a Conigsby c. könyvét, melyben így ír Nathan Rothschildról: " A világ pénzpiacának ura és parancsolója , s természetesen gyakorlatilag ura és parancsolója minden másnak. Szabályosan sakkban tartotta a dél Olasz kincstárat, és minden ország uralkodói és miniszterei az ő véleményére voltak kíváncsiak, s az ő javaslatait követték."

1845. Meghal Andrew Jackson. A nagy hazafivégrendeletében utasítást ad, hogy sírjára a " Megöltem a Bankot" feliratot írják, ami arra utal, hogy elűzte a Rothschildok második nemzeti bankját 1837-ben

1847. Jacob Henry Schiff /USA zsidó meghódítója/ megszületik Frankfurtban a Rothschildokkal közösen birtokolt cégéres házban, az apja zsidó rabbi.

Lionel de Rothschild , aki nagybátyja Karl Mayer Rothschild lányát veszi feleségül mandátumot szerez a londoni parlamentben. Ekkor az angol parlamentben még követelmény volt, hogy igaz keresztény esküt tegyen a jelölt, így mivel Lionel zsidó létére ezt megtagadta tizenegy évig üresen állt a parlamenti széke, amikor is új könnyítő esküt engedtek(!)

1848.Meghal Éva Hanau, Amschel Mayer Rothschild felesége

1848. márc. 6. Párizsban megdől az Orleans-i monarchia, Ideiglenes kormány alakul 11 tagjából 9 Grant Orient szabadkőműves, a Nemzetgyűlés többsége is szabadkőműves. Napóleon unokaöccse, Louis Napóleon lett a köztársasági elnök, aki nagyon hasonlít Nathan Rothschildra, aki Louis anyjának volt személyi bankárja, és szeretője.(???)

1849. Meghal Gutele Schnaper (96 éves), Mayer Amschel Rothschild a dinasztia gyakorlati felépítőjének felesége. Halála előtt a következőket mondja: " Ha a fiaim nem akarnának háborút, soha nem lenne több!"

1850. 1850-1869-ig a zsidók száma Nagy-Magyarország területén 366 ezerről 542 ezerre növekszik(Galícia - Tarnapol), majdnem 50 %-al addig a többi lakosság létszáma csak 15 %- al. Csak az 50-es években a bécsi Rothschildok 500 milliót kerestek, egyedül a vasút üzleten többet kerestek, mint az államkölcsönökön. Salamon intézte a császári család magán pénzügyeit is.

Megkezdődik a mentmore-i (Anglia) és a feriertes-i (Franciaország) kastélyok építése, amit világszerte több Rothschild kastély követ, mindegyik műalkotások tömkelegével tele.

1850. 07. 8.-án Salamon Rothschild meghal, az üzletet fia Anzelmo vette át Bécsben.

1851.Mazzini USA-ba érkezik és megkezdi polgárháború előkészítését. Albert Pike vezeti a déli szabadkőműves páholyokat, Caleb Cushing az északiakat. Északot a francia Rothschild ház pénzeli, a délieket az angol Rothschildok. Kossuth megkezdi szervezni a Young America mozgalmat. Cél az USA-t két kisebb államra kettéosztani az oszd meg és uralkodj elv alapján, kihasználni őket egymás ellen és átvenni a pénzügyeket, és a háború sok pénzbe kerül.

1852. Franklin Pierce az USA elnök, Kossuth felajánlja neki a Young America mozgalmat propaganda célokra, az általa ajánlott emberek szabadkőművesek és fokozzák a dél-és észak közti ellentétet. Az elnök Caleb Cushing- t nevezi ki igazságügy miniszternek /családja ópium csempészetből gazdagodott meg/ aki pénzt juttat a Young America- k.

Az N.M.Rothschild & Sons aranyat és ezüstöt kezd finomítani az angol nemzeti bank , a királyi pénzverde és különböző nemzetközi cégek számára.

1853. Nathaniel (James veje)megveszi a Chateau Brane Mouton nevü bordeaux-i szőlőt és átnevezi Chateau Mouton Rothschildra

1854. Meghal Caroline Stern, Salomon Mayer Rothschild felesége.

1855. 03. 12Meghal Karl Rothschild, lánya Charlotte a londoni Lionelhez ment nőül, fia Mayer Károly saját sógornőjét Lionel nővérét Lujzát vette, öccse Adolf Károly pedig Salamon Rothschild unokáját, Júliát, a legfiatalabb fiú Vilmos, Károly Júliának nővérét Mathildot. Még ebben az évben meghal Amschel és Salomon Mayer Rohschild is.

1855.Amzelmo Rothschild Bécsben megalapítja a „Österreichisce Kredtanstalt für Handel und Gewerbe” hitelbankot, amely bank részvényeit továbbra is vásárolta a tőzsdén így felverte az árfolyamokat, majd hírtelen eladta őket, így 1873. 05. 03-án 18 év munkája nyomán összeborult a bécsi tőzsde, fél pénzügyi Európa tönkre ment, bankok, vállalatok, pénzügyi társaságok.

1857.Alphone Rothschild elveszi Lionel Rothschild lányát, Leonórát. Az esküvő előtt összejövetel volt, amelyen részt vett III. Napóleon /Nathan Rothschild zabigyereke/, Mazzini Olaszországból, Bismarck Németországból, /Amschel Rothschild pártfogoltja/. Az összejövetelen D’Israeli brit miniszterelnök javasolta hogy az USA-t osszák két részre, észak legyen James Rothschildé, a déli pedig Napóleoné. Igen ám de az orosz Cár hajóhadát az USA kikötőibe küldte azzal a paranccsal, hogy támadjanak meg mindenkit, akit Lincoln akar.

Ez az Orosz cár 3. vétke a Rothschildok ellen! → folytatás


Prev Next »

Hozzászólás  

#2 cionizmusTóth Ferenc 2017-12-22 12:43
Amennyi aljasságot elkövettek a rothscildok és kebelbarátaik az Emberiség ellen,sok jót nem érdemelnének. De mivel minden tetteknek következménye lesz és minden következményekből új tettek lesznek a világ végezetéig,mely visszhangzik az egész univerzumon keresztül,így a megtorlás a Teremtőre vár. Egy "hétköznapi Ember legfeljebb annyit tehet,hogy nem megy el szó nélkül egy igazságtalanság mellet, mert tudja,hogy különben maga is cinkossá válik. A teremtő,vagy az univerzum gondoskodni fog róla,hogy helyre álljon a rend,a béke. Legfeljebb a föld egy ideig megpihen.
#1 A zsidó nép kitalálásabeugro 2015-02-10 12:38
A zsidó nép kitalálása -- Shlomo Sand, BBC, HardTalk www.youtube.com/watch?v=OuBbIzr-Q6U&spfreload=10

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások