20220124
Last updateK, 23 nov. 2021 5pm

rovas logo

2021 november 27, szombat

Kísértet járja be Európát (és a világot)

Szerző: Bukovinszki Gergely

Óceánia és Eurázsia most épp delta plusszos, Omriconos szuper-mega-mutáns tini nindzsa teknőcökkel veszélyeztetett, mi meg örülünk annak, hogy 30 grammról 20 grammra csökkentették heti csokoládé adagunkat, hiszen a fénylő dobozban azt mondták, hogy 10-ről emelték 20-ra. Sebaj, az öröm sem tart sokáig, miután megfőzték agyunkat az újabb és újabb eszetlen beavatkozásokkal, átprogramoztak az állandó pszichológiai terrorral.

szkeptikuskrka 0Egy november elején megjelent tudományos tanulmány absztraktja járja be a világot jelenleg és mutat rá súlyos problémákra az mRNS vakcinák mellékhatásait illetően. A presztízs Circulation [1] tudományos folyóiratban jelent meg 8-án és ugyan már egy ideje felfigyeltem rá én is, eddig vártam, hogy az absztrakton kívül elérhetőek legyenek a fontos adatok, illetve hallhassak elemzést szakértőktől is, mielőtt beszámolok erről.

Nos, a teljes tanulmányt egyelőre sajnos nem sikerült megtalálnom, de tegnap, november 25-én egy rendkívül érdekes interjú került közvetítésre a mainstream GB News csatorna által [2], amiben a felvételen is hallható dr. Aseem Malhotra, közismert kardiológus nyilatkozik az aggodalomra okot adó kutatási eredmények jelentőségéről, valamint kollégái tapasztalatairól. Dr. Malhotra egy korábbi nyilatkozatát már említettem a dr. Tamasi Józseffel készült beszélgetésem során, ahol éppen a gyógyszeripar által elkövetett koleszterin csökkentés átverésről számol be. Rendszeres nézőim, olvasóim számára ez nem újdonság, hiszen én magam is beszámoltam a megemelkedett számú nem COVID jellegű megbetegedésekről, a vakcinák súlyos mellékhatásairól, különös tekintettel a szívre és érrendszerre kifejtett káros hatásairól tudományos szakirodalom, statisztikák és szakértői elmondások alapján.

Természetesen minden ilyen esetben, a határozott elképzeléseim ellenére igyekszem kritikus lenni magammal szemben is és keresni „objektív” elemzéseket, megismerni az ellenkező oldal álláspontját – akik minden „igazság minisztériuma” által kiadott adatot készpénznek vesznek és egyáltalán semmi rálátásuk a körülöttük zajló világ összefüggéseire. Persze az ő álláspontjuk szerint nekem nincs semmi rálátásom tudományos kérdéskörökre. Nos, éppen ezért gyűjtöm össze szakértők nyilatkozatait és nem próbálok én előállni tudományos értekezésekkel.

Dr. John Campbell népszerű Youtube csatornáján találtam egy elemzést [3], ami úgy vélem, hogy objektivitás tekintetében kielégítő lehet mindkét oldal számára. Campbell ugyan nem vakcinológus, nem mikrobiológus, de a „másik oldalnak” úgysem számít, hiszen mára százával találni neves tudósokat, orvosokat és egészségügyi szakértőket, akik tudományos alapon ellenzik a jelenlegi döntéseket, mégsem számítanak „hitelesnek” a rettegők számára. Mindesetre ő is elismeri, hogy amennyiben az adatok helyesek, akkor óriási a baj, hiszen fehérje biomarkerek vizsgálata által megállapították, hogy a vakcina hatására a vakcinázás előtt is megfigyelt kontrollcsoportnál az akut koszorúér szindrómás esetek (ACS) veszélyének az előrevetített értéke 5 éven belül 11%-ról 25%-ra emelkedik. Ez röviden annyit jelent, hogy amennyiben igaz, akkor a következő években óriásit fognak kaszálni a gyógyszeripar mágnásai és a temetkezési vállalkozók egyaránt.

szkeptikuskrka 1

https://www.facebook.com/watch/?v=2653399828288238 ⇒

Kritikája pusztán a teljes tanulmány elérhetőségének, valamint a kutatásban résztvevő többi személy felsorolásának hiányát és bizonyos jelölések szokatlanságát illeti, amik vitathatatlanul gyenge pontok. De ahogy a GB News felvételen is elhangzik, és ahogy láthattuk ezt több fontos tanulmány esetében is, a tudósok és kutatóintézetek egy globális gyógyszermaffia megfélemlítésében élnek, és olyan tanulmányok késleltetése, visszavonása, eltitkolása, amik az árral szembe mennek egyre kevésbé kirívó jelenség manapság.

Érthető hát, hogy felpörögtek az események. A CO2-V-ID gőzös mozdonyában még dobtak a tűzre, hiszen a betegségek talán hamarabb és nagyobb számban jelentkeztek, mint ami a digitális igazolások bevezetésének és az eugenika program ütemtervében szerepeltek és a lakosság rohamos léptékben veszi tudomásul, hogy csúnyán át lettek verve. Tarthatatlan állapot, hogy megvárjuk az imént említetthez hasonló tanulmányok elkészültét, kiértékelését. Ugyan miért is tennénk? Valami, ami nem véd, nem akadályoz meg terjedést, talán enyhíti a tüneteket, igaz konkrét, kielégítő adatunk nincs erről sem még évekig, de ennek ellenére rákényszerítjük a publikumra. Teljesen logikus döntés, amennyiben sosem egy egészségügyi kérdéskörről volt szó, hanem a világgazdaság és a világ társadalmának totális átalakításáról, a természet fölötti totális uralomról.

Hogyan tudunk kilépni ebből az őrületből? Nos, véleményem szerint ki kell tartanunk és minden eszközünkkel megszervezni azt a bizonyos kritikus tömeget, majd velük együtt építeni az alternatív világunkat. Nem látok más megoldást, ahogy már oly sokszor beszámoltam erről. A globalizmus és a technológia által társadalmunk, ezáltal mindennapjaink olyan komplexé váltak, hogy képtelenség az egyén számára átlátni, összefogni azt. Robotokkal, algoritmusokkal versenyzünk és magunk is androidokká válunk idő közben. A tartozom neked cetlik gazdasága, a hitelen alapuló monetáris rendszer összeomlóban (1971. Bretton Woods), ezért fontos az élet újraindítása a romok fölött. Ahogy én látom, az egyetlen instant eszközünk a bele nem egyezés tömeges szinten, amihez pedig tettrekész, éber, tájékozott emberek szükségesek.

Remélem, hogy hasznosnak találtad a cikket és a bejegyzés megosztásával te is hozzájárulsz az információ terjedéséhez, amit előre is nagyon köszönök!

 

Hivatkozások:

Forrás: Szkeptikus kerekasztal

https://www.ahajournals.org/doi/abs/10.1161/circ.144.suppl_1.10712#
LINK
LINK

Megnyitva 582 alkalommal

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások