20210417
Last updateH, 21 dec. 2020 2am

rovas logo

2021 február 17, szerda

A "Vucsity-védelem" alatt álló magyar falvak megsemmisítői.

Szerző: Szabó Angéla

Az elmúlt években jártam arrafelé néhányszor, mindig szomorú, lehangoló képet mutatott a sok elhagyatott házával a kis falu. Igaz, Bogdán József, Verbica egykori plébánosa is hasonlóképpen fogalmazott az egyik beszélgetés során: „Amikor Egyházaskérre kerültem, nem láttam az utcán embereket. Pedig akkor még (1988-ban) hétszázötven lakosa volt. Ma már csak kétszáz lakosa van. "Vucsity" védencei a magyar falvak megsemmisítői.

„Tegnap tizenöt migráns aludt a házunkban” – Egyházaskér. Egy ház… Aztán egy se?

egyhazasker1

„Mióta megjelentek, nem vagyok nyugodt”

Egy régi ismerősömet, Csorba Ibolyát kérdezem, aki a falu szélén él, a férje halála óta egyedül.

 – Majdányon tűrhetetlen, elviselhetetlen a helyzet. Verbicán milyen? Mennyi migránssal találkoznak?

– Van belőlük itt is bőven. Ha délelőtt összeszedik őket, mármint azokat, akiket megtalálnak, még aznap délután vagy az éjszaka folyamán a taxisok vissza is szállítják. A legtöbben bezárkózunk a házunkba, mert nagyon félünk ezektől a betolakodóktól. Én is csak akkor megyek be a faluba, ha vásárolnom kell. Feltörik a lakatlan házakat és beköltöznek. Azt a nagy raktárhelyiséget is elfoglalták, amit valamikor a szövetkezet magtárként használt, kis híján a tűz martaléka lett. Ha a vadászok azon a délutánon nem mennek ki a vadászházba, le is ég. Ők szóltak a tűzoltóknak, így sikerült megmenteni. A rendőrök is kijönnek, ha valami történik, de nem tehetnek semmit, azt mondják, a migránsokat nem szabad bántaniuk. Én már öt éve egyedül élek, és eddig nem féltem, de amióta ezek megjelentek a falunkban, nem vagyok nyugodt.

Fehérné Hézső Mária a napokban jegyezte le ezeket a sorokat: „Megmarad-e a templomunk, az őseink nyugvóhelye, a nagyköröszt, amely jelzi, kik éltek itt? Lelkünkben bánat, szívünkben félelem, a sok-sok ,,vendég átutazóban” feltöri az üres házakat, meggyalázza az emlékeinket. Emberi ürüléket hagynak ott, ahol valaha a család ült az asztalnál, és a frissen kisült kenyeret fel sem vágta a családfő mindaddig, míg a késsel körösztöt nem rajzolt rá. Egyházaskér a szívünkben. Mindörökké Verbica.”

Mária becslése szerint talán már száznál is több az üres házak száma. Kezdetben a faluszéli házakat foglalták el, most viszont már – vagy azért, mert mindig többen-többen vannak, vagy “igényesebbek” lettek, olyan épületeket szemelnek ki, ahol még nem kapcsoltatták ki az áramot.

Laczkó József és a felesége Csókán él, de sok szállal kötődnek Verbicához.

 egyhazasker6

– A Tito marsall utcában van két ingatlanunk, a 45-ös és a 47-es szám alatt. Az egyik ház anyósoméké volt, a másikban pedig a feleségem nagynénje lakott. Mindkettőt meghagytuk úgy, ahogy megörököltük, a teljes berendezéssel, felszereléssel – mondja. – Nekünk nincs hétvégi házunk a Tiszán, mi ezeket használjuk víkendházként. Nyugdíjasok vagyunk, gyakran kijárunk. Mindkét épülethez tartozik egy-egy hold föld, és az udvar végében ott vannak a kaptáraim, itt szoktam méhészkedni is.

– Mikor vették észre, hogy lakó költözött a szülők házába?

– November 26-án feltörték, az egyik helyi lakos észrevette, hogy füstölt a kémény. Az régebbi épület, ott még megmaradt a kemence. Abban mindent eltüzeltek. (Épp most tűnt fel, hogy a varrógépnek szinte csak a fém alkatrészei maradtak meg.) A házra kamerákat szereltettünk, három az épület felé, kettő pedig az udvar felé volt irányítva, és rögzítették is a betörést. A felvételen látható, hogy migránsok voltak, ellenük pedig semmit nem tehetünk. Két hete jártam a rendőrségen meg a polgármesternél, de hiába. Mi nem tudjuk a saját tulajdonunkat megvédeni, mástól meg hiába várjuk. Ez már egy valóságos invázió. Ahogy a nagykikindai befogadó központból elindulnak, Verbica az útjukba esik, minden határ felé igyekvő átvonul a falun, és mi kénytelenek vagyunk eltűrni.

– Azóta nem jártak migránsok a házban?

–Tegnap is bent voltak, éppen sikerült őket tetten érni. Elmentünk szétnézni, és volt mit látni, tizenöten tartózkodtak a lakásban, úgy aludtak, mint a bunda. Azonnal hívtam a csókai rendőrséget, ki is jöttek. Amíg az udvarban pakoltuk be a kocsiba a tűzifát – ne maradjon ott nekik –, addig szépen kisompolyogtak a házból. Most már nagyon bánom, hogy nem fényképeztem le őket.

– Mit gondol, Egyházaskéren mi lesz a sok kiüresedett háznak a sorsa? Az, amit Bogdán József versben megjövendöltEgy ház, aztán egy se?

– Én eddig nem nagyon követtem ezt a migránshelyzetet, de mióta minket is érint, már jobban odafigyelek. A szülők, az öregek megőrizték a házaikat, mi is ugyanúgy, aztán jön valaki, és mindent tönkretesz. Szándékosan végzik a rombolást, rongálást. (A feleségem kint sírt, nem is akart bemenni, hogy ne lássa, mit műveltek.) Arra gondoltam, hogy lebontatom az épületet, bármennyire sajnálom is. Látom, hogy mások is ezt teszik, kiadják bontásra. Kivesszük az ajtókat, ablakokat, leszedjük a cserepet… Akkor már nem lesz mit tönkretenni, nem lesz mit elvinni. Fekete nejlonzacskókkal közlekednek, amit érdemes nekik elvinni, azt el is viszik, a többit meg használják, amíg itt vannak, aztán meg összeverik, összetörik. Normális ember abba a fertőbe, amit maguk után hagynak, már nem szívesen költözik be. Mondtam a Magyarországon élő fiamnak is, hogy bontásra kerül a ház, de ő azt kérte, hogy ne bántsam, hadd maradjon meg. Nem is tudjuk, mitévők legyünk.

– Még majd a végén saját magunk fogjuk lebontani a házainkat, eltüntetni a falvainkat… Mert a barbár pusztítás után nem lesz értelme megmenteni, meg nem is lesz kinek felújítani. Az lesz csak a gyászos cselekedet, még belegondolni is rossz. 

– Ragaszkodunk ezekhez a házakhoz, ott éltek a szülők, a rokonok, sok emlék köt bennünket a faluhoz. Nem csak a csend meg a nyugalom végett szeretünk Verbicára járni, én húsz éve ott méhészkedem, bejegyzett a méhesem, 80-90 kaptár áll az udvarban, van egy felszerelt pergetőház is. Ez mind veszélyben van.

– Talán csak idő kérdése, hogy mikor törik fel a másik házat is.

– Épp ezt mondja a fiam is. Nem tudhatjuk, mi lesz.

– A napokban a Zentán élő Nagy Krisztián ingatlanában is sok kárt okoztak.

– Az a ház is lakatlan, a fiatal tulajdonos Németországban dolgozik. Az az utca (Makszim Gorkij a neve) körülbelül 40 házból áll, és majdnem mind üres, csak négynek van lakója.

Szabó Angéla

Laczkó József fotói

Forrás: Délhir info

Megnyitva 216 alkalommal

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások