Print this page
2019 december 14, szombat

A Történeti Alkotmány hatályvesztéséről

Szerző: Geri Tibor

A Magyar Történeti Alkotmány hatályvesztéséről, és a trianoni békediktátummal jogfolytonossá tett, Magyarország nevű, új magyar államról szóló háttérhatalmi hazugságokról, leleplezésükről.

A „szentkoronás" „nagymagyarokkal" (de főleg a zsidó-keresztény „szentistvánosokkal") az a baj, hogy NEM GONDOLKODNAK, és ezért jezsuiták által kitalált HAZUGSÁGOKAT TERJESZTENEK.
Összefoglalom (főleg nekik, de a velük vitázóknak is) hogy hol és miben vannak átverve, becsapva, félrevezetve.

Kezdjük azzal, hogy NEM ÉN MONDOM, hanem ők maguk, jogászprofesszorokkal az élükön, hogy a jogfolytonosság (nem mondják, hogy melyik) 1944. márciusában szakadt meg, mert „idegen hadsereg lépett Magyarország földjére, MEGSZÁLLT ORSZÁG LETTÜNK, és EZ HATÁLYON KÍVÜL HELYEZI a Történeti Alkotmányt".
Ha ez igaz lenne, akkor a Történeti Alkotmány nem lehetett volna hatályban már akkor se, amikor szerintük megszűnt. Ugyanis 1920-ban (IS) MEGSZÁLLT ORSZÁG voltunk. Idézet az 1920. évi I. tc-ből:
"A nemzetgyűlési képviselőválasztások ennek folytán az ország mindazon részeiben megtartatván, amelyekben a választást ellenséges megszállás lehetetlenné nem tette,..."
Tehát a megszállás vagy nem helyezi hatályon kívül egy ország alkotmányát (egyébként önmagában a megszállás nem helyezi hatályon kívül) vagy ha igen, akkor ez már 1918-1920 között megtörtént!!!

Tehát az 1944-es dátum egy UTÓLAG KITALÁLT HAZUGSÁG, hiszen 1945-ben még se Mindszenty, se a Nemzetgyűlés kisgazda többsége nem így tudja. Nyilvánvaló, hogy azért kell hazudni egy VALÓTLAN dátumot a Történeti Alkotmány hatályvesztésére, mert az igazi időpontról akarják elterelni a figyelmet. Először azt hazudták, hogy 1920 után is hatályban volt, illetve újra hatályba helyezték. Amikor kiderült, hogy nem volt, és nem helyezték újra hatályba (nincs ilyen törvény) akkor kellett találniuk egy eseményt a két időpont között, amire rá lehet fogni, hogy AZ hatályon kívül helyezte. Csak hát nem voltak elég körültekintőek, (vagy jobbat nem találtak) viszont eddig eredményesen hazudtak. Aki hazudik, az tudja az igazságot is, csak az számára kellemetlen. Azért hazudik.
Most viszont KIDERÜLT, hogy HAZUDTAK....
A Történeti Alkotmány már 1920-ban, a trianoni békediktátum aláírásával HATÁLYÁT VESZTETTE!!!!!
És azért hazudnak róla, hogy ne lehessen tudni, hogy hatályvesztésében ki milyen szerepet játszott!!!

Az IGAZSÁG 1918-20-ról

Ha az IGAZSÁGOT akarjuk tudni a Történeti Alkotmány hatályvesztéséről, akkor 1920-ig (vagy 1-2 évvel korábbig) kell visszamenni. Megnézni, hogy mi történt a valóságban 1918-20 között, mi történt Trianonban, (miért az van a győztesek békediktátumában, ami végül Horthyék által is elfogadásra került) és hogyan lett jogfolytonos magyar állam Horthy Magyarország nevű új állama.

Ha az 1918-as valódi jogi helyzetet akarjuk megismerni, és meg akarjuk érteni, hogy mi történt a valóságban, akkor az 1920. évi I. tc. preambulumát kell elolvasni.
De előtte, elsőként az 1687. évi XX. törvénycikk megismerésével kell kezdeni. Ez a tc. rendelkezik a „jezsuita-szerzet" Magyarországra beengedéséről.
Amiről nincs törvény, de Martinovicsék kivégzése óta tudjuk, hogy 1795 óta jelen van Magyarországon, Kossuthra és a II. szabadságharcunkra is hatást gyakorolt, az a szabadkőművesség.
És harmadikként ismerni kell a „kiegyezés" törvényeit, ahol a dualista Monarchiát szabályozó törvények után az első az 1867. évi XVII. tc, mely az izraelita vallás elismerésével a cionistáknak nyitottak szabad utat a magyar politikai, gazdasági és kulturális közéletbe való nyilvános beengedésére, hogy ne a rászabadítás igét használjam.

Mindezeket tudni kell ahhoz, hogy megértsük, mi vezetett ahhoz, hogy 1918-ra a felsőházban a többség a jezsuiták irányítása alá kerül, az alsóházban meg a szabadkőműves és cionista irányítású képviselők kerülnek többségbe. Csak így történhetett meg (ez kellett hozzá), hogy az Országgyűlés nem a magyar szabadság és függetlenség jogi kihirdetésével (az 1867. évi XII. tc. hatályon kívül helyezésével) kezdte a tevékenységét a Magyar Állam (Magyar Királyság) osztrák császári birtokként való megszűnése után. Hanem a nádor-helyettes halála, a miniszterelnök esküjének visszavonása, a világháború fegyverszünettel való befejezése és a király végrehajtó hatalmáról való lemondása után, ÚJ VÁLASZTÁS KIÍRÁSA NÉLKÜL, gyakorlatilag föloszlatta magát!!! „Mindezeknél fogva az állami főhatalom gyakorlása az alkotmány rendes formái között lehetetlenné vált." Gyakorlatilag a magyar állam intézményrendszere megszűnt, az államból csak a jog és a nép - meg a védtelen terület - maradt, mely fölött a nép állami vezetés nélkül már nem tudta biztosítani a szuverenitását.

A magyar Országgyűlés ezzel a döntésével – amivel nem az állam és a nép szabadsága és függetlensége biztosítását választotta – SAJÁT MAGA JÁRULT HOZZÁ, hogy a döntés következményei végén a magyar államot, a Magyar Királyságot megszüntessék, területét földarabolják, népét más államok joghatósága alá rendeljék!!! Ezzel vette kezdetét az a folyamat, melynek végén a trianoni békeszerződés aláírásával a Magyar Történeti Alkotmány - általa létrehozott állam, terület és terület fölött szuverenitással rendelkező nép hiányában - HATÁLYÁT VESZTETTE!!!

A magyar Országgyűlés 1918. nov. 16-án ezzel a döntésével elsőként a Károlyi vezette Magyar Nemzeti Tanács nevű szabadkőműves-cionista irányítású szervezetnek nyitott utat, mely a Magyar Királyság uratlanná vált teljes területén hirdette ki új államát, a Magyar Királysággal nem jogfolytonos Magyar Népköztársaságot. Ennek a nem jogfolytonos (magyar) államnak lett a jogutódja a Tanácsköztársaság állama, mely rövid működés után 1919. augusztus 1-én a Peidl kormány első intézkedésének köszönhetően megszűnt. Illetve visszaváltozott a Magyar Népköztársasággá. Maga után azt a helyzetet hagyta hátra, hogy a nemzetiségek Nemzeti Tanácsai által létrehozott új államok az Antant segítségével, az Antant által kijelölt demarkációs vonalak mögé szorították a Magyar Nemzeti Tanács által létrehozott, ezért magyar nemzetiségűnek tekintett új államot. Lehet mutogatni Károlyira, lehet hibáztatni Kun Bélát és a Tanácsköztársaság katonai vezetését a kialakult helyzetért, megvan a maguk szerepe a történetben, de mindez nem következhetett volna be, vagy nem így következett volna be, ha a Magyar Királyság Országgyűlése nem oszlatja fel magát. Semmi nem indokolta, hogy ezt tegyék. Csak az, hogy ez felelt meg a háttérhatalom érdekeinek. Erre volt szükség ahhoz, hogy a további események a háttérhatalom érdekei szerint történjenek.

Az 1918-as helyzetért valódi felelős IV. Károly, akinek a Nemzeti Tanácsok léte köszönhető, további felelős még az addigra háttérhatalmi többségűvé vált Országgyűlés alsó- és felső háza, mely nem tudta (nem akarta) megfelelően kezelni a király és a Nemzeti Tanácsok létrehozta állapotot.
Tehát a Trianonban jóváhagyott helyzet kialakulásában elsődleges szerepet maga a magyar állam játszotta azzal, hogy Országgyűlése választás kiírása nélkül föloszlatta magát. Tehát ahogy mondják, abban a formában NEM IGAZ, hogy a magyar állam trianoni földarabolásáért a győztes hatalmak a felelősek. Azok a felelősek, akik a magyar Országgyűlést, a Nemzeti Tanácsokat és a győztes hatalmakat IS a háttérből irányították. A jezsuiták, a szabadkőművesek, meg a cionisták!
Mert a trianoni békediktátumhoz egyrészt kellett a Magyar Királyság Országgyűlésének hibás döntéseinek sorozata is, másrészt kellettek a saját államokat kikiáltó Nemzeti Tanácsok, harmadrész kellett annak az új államnak a jóváhagyása, a történések elfogadása, aki aláírta a békediktátumot.
És most értünk el Horthyhoz, és a Magyarország nevű államához, amiből a békediktátum csinált jogfolytonos Magyar Államot.

Hogyan hozták létre Horthy Magyarország nevű államát?

Tehát 1919-ben vagyunk. Amikor a háború győztesei mögött álló erők egy egyszerre bekövetkező alkotmányos és állami jogszakadás után előbb egy szabadkőműves, majd egy cionista kísérlet után, a békediktátumot aláírni képes és hajlandó, jogfolytonos, új magyar államot akarnak létrehozni.
Kell hozzá egy megfelelően kialakított HELYZET és egy erre a feladatra alkalmassá tett SZEMÉLY.

Azt talán sose tudjuk meg, hogy ki választotta ki Horthyt erre a feladatra, de tökéletes választás volt.
És már azt se tudjuk meg soha, hogy milyen szándékkal vállalta el. Tudta-e pontosan, hogy mit vállal?
Csak azt tudjuk, hogy elvállalta, felkészítették, felfegyverezték és „helyzetbe hozták".

És előkészítik számára a színpadot is. Elsőként Clemanceau nem fogadja el a Tanácsköztársaságot felszámoló, és az Antant bécsi irodájának követeléseit megvalósító Peidl kormányt. Innen kezdve csak idő kérdése volt, hogy ki és hogyan buktatja meg. Végül 4 nappal később, Friedrich István teszi meg.
Egy 50 fős csendőri különítménnyel, a román hadsereg asszisztálása mellett elfoglalja a miniszterelnökség épületét, és lemondatja az éppen ülésező kormányt.
(Jogellenes erőszak, külső katonai segítséggel – ezer éve ismerős zsidó-keresztény technika)
Másnap József főherceg – aki helyett 1916-ban Tisza István lett a koronázó nádorhelyettes, aki 1918-ban homo regius rangot kapott a királytól, de aki erről lemondva 1918. november 16-án hűségesküt tett Károlyi Nemzeti Tanácsára – a Peidl kormány megbuktatásának másnapján Magyarország kormányzójává (Reichsverweser) nyilvánította magát!!! És ebben a magának adott új minőségében kinevezte a Friedrich kormányt. A kinevezéssel az a baj, hogy akárhogy nézzük, jogellenes volt.

József főhercegnek 1918-ban joga volt kinevezni Károlyit miniszterelnöknek. De ezt a jogát kétszeresen elvesztette a király államügyek vezetéséről való lemondásával, illetve a Magyar Nemzeti Tanácsra tett hűségesküjével. Hiába akarták a jogfolytonosság LÁTSZATÁT kelteni! József főherceg jogilag nem volt alkalmas személy arra, hogy VALÓDI JOGFOLYTONOSSÁGOT tudjon létrehozni a Magyar Királyság és a Magyar Nemzeti Tanács által jogellenesen kikiáltott Magyar Népköztársaság területén létrehozandó Magyarország nevű formációval, államkezdeményezés alapjával. Mert jogilag se a Magyar Királyságnak, se a Magyar Népköztársaságnak nem tagja. Így az általa megnevezett Magyarország és az élére kormánynak kinevezett Friedrich kormány egy ugyanolyan JOGILAG ÉRVÉNYTELEN ÁLLAM létrehozásának első lépése, mint Károlyi vagy Kun Béla állama. Innen kezdve hiába cserél kormányt az Antant – aminek a munkájában állandó résztvevőként már részt vesz a seregei élén Budapestre bevonuló Horthy – és hiába tartanak egy új választási rendben, egy maguk által szervezett választást. A Magyarország nevű államuk kétszeresen se jogfolytonos magyar állam!
Egyrészt nem a magyar állam, nem a Magyar Királyság joga szerint jön létre, másrészt első törvényének preambulumában maga rögzíti hatalmának máshonnan származó eredetét (az általa uralt terület lakóinak nemzeti szuverenitása, és NEM a Szent Korona és annak Történeti Alkotmánya).
Ez a harmadiknak létrejött, két elődjéhez hasonlóan létrejöttekor NEM JOGFOLYTONOS MAGYAR ÁLLAM is ÚGY TESZ, mintha jogszerű magyar állam lenne. Hatályon kívül helyezi a két korábbi nem magyar államot (mintha lenne joga hozzá) és hatályon kívül helyezi az Osztrák-Magyar Monarchiát létrehozó 1867. évi XII. tc-et. És ezzel nem csak úgy tesz, mintha jogfolytonos magyar állam lenne, hanem a képviselői szuverenitással a szuverenitás új alanyát hozza létre!!! A Magyarország nevű államban a szuverenitás alanya már nem a Szent Korona, hanem a maguknak, magukról és államukról jogot alkotó képviselők alkotta Nemzetgyűlés. Ennek bizonyítéka, hogy a Nemzetgyűlés választja meg a nemzetgyűlésnek alárendelt államfőt, a korlátozott királyi jogosítvánnyal rendelkező kormányzót.
Így lesz Horthy MAGYARORSZÁG (nevű új, nem magyar állam) KORMÁNYZÓJA.

És ez a jog szerint nem magyar állam – de a háttérhatalmak által irányítva, a Magyar Nemzeti Tanács számára kijelölt szinte színtiszta magyarok lakta területen létrehozott, magát magyar államnak tekintő állam – írta alá a trianoni békediktátumot. ÍGY és EZZEL vált jogfolytonos Magyar Állammá Horthy Magyarország nevű állama, és ezzel szűnt meg jogilag a Magyar Királyság, mint magyar állam.
„53. Cikk. Magyarország lemond Fiuméra és a körülötte fekvő azokra a területekre vonatkozó minden jogáról és igényéről, amely területek a volt Magyar Királysághoz tartoztak,...."
És mindez együtt járul hozzá, hogy a Történeti Alkotmány - a trianoni békediktátum aláírásával, magyar törvénnyé válásával (1921. évi XXXIII. tc) - HATÁLYÁT VESZTI!!!

Tehát a mindenkor hatályos magyar állam kétszeresen is hozzájárult a Történeti Alkotmány hatályvesztéséhez!!! Először 1918-ban, amikor SAJÁT MAGA létrehozza azt a helyzetet, amiben „az állami főhatalom gyakorlása az alkotmány rendes formái között lehetetlenné vált". Másodszor akkor, amikor Horthyék ALÁÍRJÁK a trianoni békediktátumot, és az azzal jogfolytonossá tett magyar államban a magyar állam jogába iktatják a békeszerződést. Ezzel szüntetik meg végleg a Magyar Királyságot, és helyébe a Magyarország nevű államot teszik, melynek királyság államformájáról csak az 1921. évi XLVII. törvénycikkben esik szó először. Tehát a jogfolytonossá tett magyar állam neve nem Magyar Királyság, hanem Magyarország, (Horthy Magyarország kormányzója és nem a Magyar Királyság kormányzója, ahogy könyvében még a Horthy társaság elnöke is HAZUDJA!) és az államformája egy törvény (és nem alkotmány) alapján lett királyság, 1921-től. Ezért lehetett ezt egy másik törvénnyel 1946-ban (1946. évi I. tc) jogszerűen megváltoztatni. És ezt még nem a 17%-al rendelkező kommunisták csinálták, hanem az országgyűlési többséggel rendelkező Kisgazdapárt.

Mindezt azért érdemes tudni, mert pontosan látszik belőle, hogy mi lenne, ha nem lett volna Trianon, (vagy azt hatályába visszahelyező párizsi békeszerződés) ha megszüntethetnék azok, akik meg akarják szüntetni. (Akkor nem lenne nemzetközi jog által elismert magyar állam, hanem úgy lennénk magyarok a Kárpát-medencében, mint a kurdok egykori területeiken.) Ebből látni, hogy mihez nyúltak vissza 1949-ben a kommunisták, miért lehet Horthy Magyarország nevű, jogfolytonos magyar államának jogfolytonos magyar állama a Magyar Népköztársaság. Illetve ebből pontosan látszik, hogy Orbán milyen mintára hozta létre a szintén Magyarországnak elnevezett államát, miért érvénytelen, mi akadályozza, és mi hiányzik hozzá, hogy jogilag érvényes, és jogfolytonos MAGYAR állam legyen.
Illetve ez azt is megmutatja, hogy miért és mi alapján van joga a jog szerinti magyar állam (a Magyar Köztársaság) állampolgárainak a magyar állam jogával felszámolni Orbán Magyarország nevű, jogilag érvénytelen, magyar nép feletti diktatúráját.

Ebben a háttérhatalmi hazugságözönben csak akkor tudsz eligazodni, ha tudod az IGAZSÁGOT is.
Jogod van tudni az IGAZSÁGOT!
És nem csak emberi és alkotmányos jogod, hogy az igazságot érvényre juttasd, hanem a magyar alkotmány szerint alkotmányos KÖTELESSÉGED!!!

Forrás: Geri Tibor
Ajánlotta: Törpapa