Print this page
2017 november 19, vasárnap

“A vahabiták megszállták az újvidéki településeket” – kiegészítéssel

Szerző: Délhír és Madarász László

A délvidéki főváros egyes részein nő a radikális iszlám követőinek száma. Ezt állítja az Informer napilap, amelynek a szövegeit persze fenntartással kell kezelni.

Újvidék külvárosában, konkrétan a Veliki rit és az Adice településeken jelenleg állítólag több mint 200 vahabita tartózkodik.

Amolyan kisebb gettót hoztak létre, amelyben saría törvény (önálló iszlám jogrend) szerint élnek. Ez azt is jelenti, hogy kívülállónak nem éppen ajánlatos arrafelé “ólálkodni”.

Az Informer úgy tudja, a vahabiták számának növekedése azzal is magyarázható, hogy a tagtoborzásért személyenként 300 eurót kapnak. Ennyi a stimuláció minden új tagért. Egyelőre nem lehet tudni, ki finanszírozza őket, és egyáltalán mit keresnek Délvidéken.

A vahabita mozgalom Újvidéken tartózkodó hívei többnyire a Koszovóról érkezett cigányok és askálik.

A férfiak imázsát hosszú szakáll és rövid(ített) nadrág jellemzi. Egyelőre nem agresszívek, de a tekintetük nem valami bizalomgerjesztő. Az újvidékiek, amennyire csak lehet, kerülik őket.

Az általuk kialakított gettó miniatűr államra emlékeztet. Medzsliszeikben (iszlám tanácsaikban, illetve közösségeikben) vagy újabban az általuk megnyitott kávézóban társalognak, üléseznek.

Akárhogy is, a jelenlétük nyugtalanítja az újvidéki lakosságot.

Forrás: Délhír


Madarász László:

– Az Informer egy szerbiai napilap, melynek híranyagait valóban fenntartásokkal kell kezelni, de azt is muszáj elismerni, hogy néha telibe trafálnak! Így a fenti cikkük elgondolkodtató, különösen a boszniai vahabita terjeszkedés miatt.

– Az askáli megnevezés – tudomásunk szerint – albán és koszovói (talán török eredetű) muzulmán hitű cigányokat jelöl.

– Mi úgy gondoljuk nem kérdés, milyen pénzekből tudnak ezek az emberek kávézókat megnyitni! Szaúdiból!

A határainktól légvonalban mintegy 90-100 km-re elhelyezkedik el Újvidék (Novi Sad). A szerbiai vahabita – nem lebecsülendő! – térhódítás nem csak a magyar határ közelsége miatt lehet érdekes számunkra, hanem leginkább annak célpontjai miatt: hiszen azok a cigányok, kik Hazánkban is nagy számban élnek! Talán nem is olyan véletlen, hogy az Opre Roma – Cigány Demokrata Néppárt, Észak-Magyarország négy megyéje vonatkozásában, roma területi autonómiai igénylése érdekében, éppen a közelmúltban (2017. 09. 27.) kezdeményezett népszavazást! (Lásd cikkünket: Itt) A Nemzeti Választási Bizottság, az Alaptörvényre hivatkozva ugyan a népszavazási kezdeményezést egyhangúan elutasította, de akik “egy tál lencséért” készek itthon szavazatukat bárkinek eladni, a bizottság döntése és majd az országgyűlési választások után (hiszen akkor fizetnek!) – néhány száz euróért – mire lehetnek még ezen túl is képesek?

Mint már írtuk, Montenegro várható “eleste”, és így a Dél-Európai Iszlám Állam megteremtése után ez a folyamat Hazánkra is kiterjedhet, hiszen a magyarországi cigányság, létszáma miatt könnyen betöltheti majd az iszlám invázióban játszott “ötödik hadoszlop”szerepét! Ez nem napjainkban fog megvalósulni, de legkésőbb a 2022 évi választások idején már komolyan számolni kell vele! Sajnos ma Magyarországon nincs olyan párt, amely a délről (is) jövő veszélyt felismerni akarná – hiszen látszólag inkább egymás lejáratásával vannak elfoglalva – és mire felébrednek már késő lehet!

Ha meggondoljuk, hogy korábbi írásunkban említett tanulmány szerint, a többségében muszlim hitű (vahabita) Szúd-Arábia királyi családja zsidó származású, továbbá – mint hozzászólásában Attila felhívta rá figyelmünket – a cigányság zsidó eredetű, nem igazán lehet kétséges, hogy Kánaán (Kárpát medence) földjének végső meghódítása kiknek az érdekeit szolgálja! És még csodálkozunk, hogy a délről jövő – várható – invázió lehetőségét a Hazánkban működő pártok nem akarják felismerni? Hazánknak most nagy szüksége lenne egy atomkori Hunyadira!