20240418
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2015 június 30, kedd

Összeesküvés elmélet? / Célkeresztben a menekültek

Szerző: Madarász László

A liberálisoknak szükségük van az országunkon belüli felforgatáshoz egy könnyen radikalizálható-, befolyásolható-, szélsőséges cselekedetek elkövetésére alkalmas embermasszára, céljaik elérése érdekében. A június 29. –i debreceni események megmutatták ezt a lehetőséget.

Összeesküvés elmélet?

Nagy balhé volt a debreceni menekülttáborban

A Magyarországot kiemelten érintő migráns ügynek, véleményem szerint van/lehet egy másik – eddig még elhallgatott, vagy át nem gondolt – másik vetülete is.

Európa támadás alatt” című írásomban már néhány szóban említettem a külföldi támogatottságú, Hazánkat is érintő országon belüli felforgatásokat, mely nálunk az elmúlt évben, a netadó elleni tiltakozással kezdődött, és folytatódott az interneten szervezett, de hamvaiba hullt tavaszi tüntetésekkel. Mint ott már írtam, ezek elsősorban azért nem voltak „sikeresek”, mert az azokat szervező liberális erők nem tudták a maguk oldalára állítani – és így kihasználni – a nemzeti oldalt! A liberálisok önmagukban – megfelelő támogatottság híján – képtelenek elegendő fizikai erőt felmutatni a rendőri kordonokkal szemben, hogy kiprovokálják az összecsapást, és majd végül az egész országot káoszba taszítsák. Így, patthelyzet volt. Eddig…

Úgy tűnik erre a célra megtaláltak egy alternatív megoldást: a menekültek felhasználását! Lehet ezt tagadni, összeesküvés elméletnek, vagy bármi másnak nevezni, de szerintem a jelek nagyon is ebbe az irányba mutatnak! Mikor a kormány a migránsok visszaszorításának érdekében azt fontolgatja, hogy kerítést emel a déli határunkon, az egész liberális csőcselék felhördül, újabb vasfüggönyt emleget, emberi jogokra hivatkozik, stb. elhallgatva azt, hogy az USA mexikói határán jóval nagyobb léptékű kerítés áll, megerősítve fegyveres védelemmel. (És akkor még nem is említettem a Közel-Kelet “legdremoktatikusabb” államában – Izraelben – a Gázai-övezet határán felhúzott falat.) Máris kérdésként merül fel: akkor a szudáni, afganisztáni, szíriai, stb. menekülteknek, mennyivel nagyobbak a jogai, mint a mexikóiaknak? Vagy amit a „demokrácia hazája” az Egyesült Államok megtehet, azt mi nem engedhetjük meg állampolgáraink, tulajdonunk védelmében?

Debrecenben rendökordonNézetem szerint egész másról lehet itt szó. A liberálisoknak szükségük van az országunkon belüli felforgatáshoz egy könnyen radikalizálható-, befolyásolható-, szélsőséges cselekedetek elkövetésére alkalmas embermasszára, céljaik elérése érdekében, mert az helyben nem állt rendelkezésre. A június 29. –i debreceni események (lásd: nyitóképen is) megmutatták ezt a lehetőséget. El lehet képzelni, mi lenne az esetben, ha a Hazánkban tartózkodó menekültek – egy jó szervezés – következtében, egyszerre mozdulnának meg szerte az országban. Megfékezésükre küldött rendőri erők már kevésnek bizonyulnának, így vagy fegyverhasználat lenne a dolog vége, vagy lakossági jogos önvédelem, de akkor, így is-úgyis jaj neked Magyarország, mert az Európai Unió elmeszel!

Az a tény, hogy a liberálisok prominens képviselői, vagy médiájuk mindeddig nem ítélte el a debreceni menekültek mostani cselekedeteit, sőt ez ügyben inkább hallgatásba burkolóznak, az általam vázoltakat erősítheti.

Tulajdonképpen már nem is tudom melyik a nagyobb csapás Hazánkra? A menekültek áradata, vagy az ötödik hadoszlopként viselkedő liberálisok?

Madarász László
Forrás: magaspart.hu


Hozzászólás  

#1 Ki pénzeli s szervezi a népvándorlást?Zoli 2015-07-01 09:01
Kinek az érdeke, hogy Európát menekültáradattal ostromolva fölforgassa? Ki pénzeli s szervezi a népvándorlást? Kinek az érdeke Európa veszte? Ki akarja letörölni az öreg-földrészt? Kik húznának hasznot ebből?

Hallgassuk meg a Világ-Panorámát

www.echotv.hu/video/105995/20150629_Vilagpanorama

A vicc törölve lett.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások