Print this page
2011 november 13, vasárnap

Váltásra várva - a Zászlósnak

Szerző: Lengyel Károly

Egyet fontosnak tartok megemlíteni, kérlek fogadd jó szívvel, ne gondold öreges szóbeszédnek. A Magyar soha nem gyűlik zászló alá indulat okán. Erős szóra annál inkább hajlandó mozdulni. Lelket forgató, égig emelő fergeteg kell neki. S mint a vihar fogja követni az alkalmas hívót, bárhová az utolsó csepp vérig!

Drága Barátom, Testvérem!

Olvastam „A Remény illata” című minapi leveled. Amíg olvastam, nagyon jó érzés tartott hatalmában. Megkapóan szívet melengető, igazán szép gondolatok.
Jó ember vagy, MAGyar a javából. Minden percben valami jobbat, szebbet kínálva buzdítod nemes egyszerrelépésre az embereket. Jó szándékod, nemesen hiteles tenni vágyásod kétséget nem engedhet közeledbe.

Lásd, mivé váltunk néhány röpke év alatt! Körülnéztél, és láttad, milyen nagyon szenved a nemzet. Mert szenved, csak a vak nem látja. Nem leli önmagát, tévelyeg! Ez fáj az embereknek, s bármit képesek megtenni, csak ez a kín elmúljon – egy időre. Majd kezdődik újra a fájdalom, folytatódik a menekülés.

Ez egy öngerjesztő folyamat. A lélekbúvárok úgy tartják, az ilyen helyzetre egyetlen gyógyír létezik. Ez az orvosság a ritmusváltás. Ki kell zökkenteni a beteget a megszokott mókuskerékből.
Aki ezt a ritmusváltást képes előidézni, az lesz a nemzet következő vezetője. Kérdés, milyen cél érdekében, és milyen ütemérzékkel teszi ezt.

Mi, szívbéli testvériségben éljük és valljuk, egy ilyen változást a Szent Korona értékrendje szerint érdemes megvalósítani. Tehát nagyon fontos az óvatos, noha határozottan erőteljes lépés, hiszen az ellen ugyanarra készül. Életteret szerezni. Szerezni a megtartani ellentettje, és ugyanannyi erő kell hozzá.

Látnivaló, hogy szellemi gonoszságában az ellen megtette az első lépést a kibillentésre. Ő az oldalra mozdulást választotta, ami részéről alig jár erőfeszítéssel. Elterelné saját gazságáról a figyelmünket. Oldalt pedig egy másik, nem kevésbé veszélyes csoport mutat. A valódi ellenség őket kínálja célpontnak, miközben mindkettőnk elemi haragjából hasznot húz.

Kevesek között ezt magad is idejekorán becsülettel elmondtad. Jó célokat mutattál ebben a leveledben is. A Zászló nemes és felemel. Valaki valóban viszi tovább. De ő sem lesz szabad csak ettől.
A harc haragvó lesz és kegyetlen. Nem széplelkeknek való. Tudom, kitárul az imára kulcsolt kéz, és más, evilági eszköz után nyúl. Ez a mozdulat éberen kell történjen. Nem vak dühből. Józan, hideg ésszel!

Drága Barátom, Testvérem!

Bizodalmat vetettél a szívekben. Szívem azt kívánja, legalább láthassam, ha csak egy percre is azt a pillanatot, amiért egy magyarnak élni érdemes. Az eke nyomán szabad barázdát, a tiszta forrásból csordultig megtelő korsókat – ameddig a szem ellát, független, szabad Hazában.
A vetés megtörtént! Most már az Isten szándéka szerint kel ki, vagy terem sziket a szántó. És én még Benne nem csalatkoztam. Tudom, Te sem!

Mostanában kevés szó esik köztünk, bár tudom, fél szó is több, mint amire szükség volna. Jó ez így. Az íjjak felajzva, nemes vágta előtt tegezükből kitekintenek, feszítésre várnak. Egy végső pendületre! S ha a nyilak égre lendülnek, tolluk suhogása az ellen utolsó sóhaja lesz.

Okkal említek íjat és nyilat. Tucat esztendeje készítettem fiamnak egy nyíltegezt. Napkeltétől napfogyatkozás teljéig, s a gyöngyfényre kötöttem el az utolsó öltést rajta. Belül rovással egy verset rejtettem a bőrbe metszve. Ezt a néhány sort levelem végén találod.

Egyet fontosnak tartok megemlíteni, kérlek fogadd jó szívvel, ne gondold öreges szóbeszédnek. A Magyar soha nem gyűlik zászló alá indulat okán. Erős szóra annál inkább hajlandó mozdulni. Lelket forgató, égig emelő fergeteg kell neki. S mint a vihar fogja követni az alkalmas hívót, bárhová az utolsó csepp vérig!

Most a tél kopogtat jeges ablakokon. A Nemzet kifosztva, bénán meghúzódik még megmaradt fedele alatt – már akinek jut. Egyetlen lehetőségre van ereje. Több nincs! A kimondott szónak olyan pillanatban kell rátalálni két szívdobbanás között, hogy benneszakadjon a sóhaj, elejtsen kaszát-kapát-kalapácsot, s dőltében hallja meg az induló ritmusát. A dőlésből lépés lesz, a lépésből menet. Akkortól a menetoszlop összeáll magától.

Addig is adjon nekünk az Isten, jó egészséget, kitartó erőt, békés készületben megtartó türelmet!

Ferencváros, 2011. Márton másnapján
Változatlan barátsággal és tisztelettel:

Lengyel Károly

Utóirat:

A mellékletben leveled cifrázottan találod. Nem kisdedek kifestő firkájának szántam, hanem mert megérdemled.

Történelem vajúdik a nemzet lelkében! Veszni szántak minket, ezzel maga az ellen dől önnön vermébe. Noha pokolian erős és elszánt minden tekintetben, mégis tévedése közben ezt már maga is tudja. Mielőtt zászlót emelt volna már vesztett ügy oldalára állt.

***
Tegezvers

Íjad húrja zendül-pendül,
fürge nyilad messze lendül.
Cél, ha bújik, úgy is lássad!
Úgy legyen, hogy megtaláljad!

Egy az Isten, sok az arca,
mindeneknek Ő az Ura.
Keresd, kövesd, bármerre jársz!
Úgy legyen, hogy reá találsz!

Bp., 1999. 06. 19., 22 ó
Lengyel Károly

Beküldte: Diószegi Ede.

Megnyitva 2875 alkalommal