Print this page
2015 november 17, kedd

Nem bűnös nemzet a magyar

Szerző: Bogár Gyula

E sorok írója visszaemlékszik gyerekkorára. Még látható volt az I. világháború és Trianon pusztítása. Félkarú, féllábú emberek, szétszakított családok a csonka hazában. Nem volt jó szomszéd, jó barát, aki segítsen. Csak Istentől várhattunk segítséget, s bíztak az emberek, hogy Ő segíteni fog. Az volt a közmondás, hogy "segíts magadon az Isten is megsegít."

Magyarország a kommunista uralom előtt

A faluban református és katolikus templom volt. Reggel 7 órakor megszólaltak a harangok, az emberek a templomba mentek imádkozni mielőtt a mezőre mentek dolgozni. Nem volt prédikáció, csak imádság, hogy Isten adjon erőt a munkához adja meg a mindennapi kenyeret. Iskolások is a templomba mentek, majd utána az iskolába. Délbe megszólalt a katolikus harag, az emberek megemelték a kalapjukat a Nándorfehérvári hősök emlékére. A katolikus harang este is megszólalt, ők többet imádkoztak, mint a reformátusok.

Nehéz idők voltak, de az emberek dolgoztak, templomba jártak és békésen építették a csonka országot Isten segítségével. Majd jött a hír; a németek követelik a Wilson doktrína betartását, mely alapján a nemzetiségek szerint kell az országhatárokat kijelölni. Nagy öröm volt a hír hallatára, nem kell majd éjjel a határon átszökni, hogy a szétszakított családok találkozzanak. Önkéntes csoportok alakultak, ha kell ők is mennek kiűzni az ellenséget az elrabolt részekről. Akkor még együtt érzett a magyarság, nem fertőzte meg a kommunizmus. A tótok, rácok, svábok is magyarnak vallották magukat, és a magyarság befogadta őket, s békében éltek egymás mellett. Alant van egy film, a youtube-on, amely bizonyítja, hogyan fogadták a székelyek a bevonuló magyar katonákat. Kolozsvár 1940 szept. 11 a Magyar Királyi Honvédség Dicsőséges Bevonulása www.youtube.com.

Ezt a filmet kellett volna közölni a magyar TV állomásoknak, mielőtt szavaztak a kommunisták által vezetett magyarok a székelyek magyarsága felől. Sajnos, a kommunizmus kiölte az emberekből nem csak az Istenbe vetett hitet, de a magyarságot is. A szomorú, hogy a "rendszerváltás" óta 25 év elteltével a magyarság nem talált magára. A történelmi egyházak a kommunistákat kiszolgáló egyházi vezetők miatt több száz részre szakadt. A magyarság Istenbe vetett hiten alapul. A rendszerváltást az egyházaknál kellett volna elkezdeni. III/III-as besúgó Bölcskei Gusztávnak, Paskai Lászlónak nem volt annyi becsületük, hogy, megbánják, amit Isten és emberek ellen elkövettek. Ha az egyházaknál lett volna a rendszerváltás, az állami vezetésben is elkövetkezett volna.

Követelni kell az igazságot minden magyarnak. A magyarok nem voltak barbárok, keresztények lettek, mert Európában keresztények éltek. Védték a keresztényeket a muzulmánoktól, az I.-ső világháborút nem mi kezdtük, de már akkor is harcoltunk az istentelen kommunizmus ellen. Az II.-ik világháborúba Trianon miatt mentünk, hogy visszakapjuk a jogtalanul elvett országrészeket. A holokauszt nem a magyarok bűne.

NEM BŰNÖS NEMZET A MAGYAR

Ne engedjük, hogy mások bűnét a magyarságra kenjék. Nincs olyan nemzet a világon, amely oly sok zsidónak adott biztonságot, mint a magyar, a német megszállásig. Budapest zsidó lakossága deportálását Horthy az Esztergomi páncélosokkal akadályozta meg. A vidéken lakók megmentésére nem volt lehetőség, de az Allies hatalomnak volt, annyi bombájuk, hogy a kon-centrációs táborokba vezető vasutakat lebombázzák, de nem tették. Horthy nem volt fasiszta, náci, egy igazi magyar volt, aki a mohácsi csata óta egy független Ma-gyarországot vezetett a történelem zajló tengerén. Volt azóta magyar vezető, aki jobban intézte az nemzet ügyeit, mint Ő? Rákosi, Gerő, Nagy Imre, Kádár, Horn, Gyurcsány, Orbán? Döntse el az olvasó a választ.

Az egyházi főméltóságok és a kormány bűne, hogy nem mosta le a gyalázatot, nem bizonyította az igazságot. Az egyházaknál van a kikeresztelés nyilván-tartva, Miért nem volt az felhasználva bizonyítani az igazságot. Miért nem lehet leírni magyarul azt, ami angolul van írva? A népszámlásás szerint a Magyarországi zsidóság száma 1930-ban 444,552, 1941-ben 440,760 volt. The Swiss legation, issued certificates of emigration, placing nearly 50,000 Jews in Budapest. A Svájci Követség közel 50,000 kivándorlási igazolványt adott Budapesten a zsidóknak. About 100,000 Jews who had converted to Christianity. Körülbelül 100,000 zsidó áttért kereszténynek. Raoul Wallenberg prevented the deportation of tens of thousands of Hungarian Jews. Raul Wallenberg megakadályozta több tizezer magyar zsidó deportálását.Edmund Veesenmayer 1944. október 28-án a következőképp számolt be, a német külügymi-nisztériumba küldött jelentésében: „ Honvédségi zsidó munkaszolgálatban jelenleg kereken 150 ezer. Budapest területén kereken 200 ezer.”[17] További mintegy 9 ezer zsidó a bombázás és betegségek következtében halt meg.[15] A szovjet megszálláskor kb. 100 ezer zsidó élt Magyarországon. 1941-ben újabb nagyszámú zsidó me-nekült követte. Elhelyezésük Budapest környéki telepü-léseken történt, a gyerekeknek iskolákat szerveztek. Az európai menekültek (francia, holland, belga, angol, olasz) közül a franciák voltak a legtöbben.

March, 1944, German troops invaded Hun-gary. Hitler immediately set up a new government with Dome Sztojay and a centralJudenratcalled theZsidó Tanács established in Budapest underSamu Stern.

1944 márciusban a németek megszállták Magyaror-szágot. Hitler azonnal felállított egy új kormányt Sztó-jay Döme vezetésével és megalakult egy központi/ Judnrat, amit Zsidó Tanácsnak neveztek Budapesten Stern Sámuel vezetésével. During the Arrow Cross's reign of terror, tens of thousands of Jews in Budapest were saved by members of the Relief and Rescue Com-mittee.A Nyilaskeresztes kormány terrorja alatt (3 hónap) több tízezer zsidót mentett meg Budapesten a Segély és Megmentő Bizottság.

Once Germany invaded Hungary Rudolf Kasz-tner came to believe that the best way to save Hungar-ian Jewry, the last Jewish community in Europe was to negotiate with the German authorities. Thus, the Res-cue Committee contacted, Adolf Eichmann who made his offer to exchange "Blood for Goods." Mikor a néme-tek megszállták Magyaroszágot Kasztner tudta, hogy a legjobb lehetőség megmenteni a magyar zsidókat, az utólsó zsidó közöséget Európában egyezkedni kell a német hatósággal. Ezért a Mentő Bizottság felkereste Adolf Eichmant, aki ajánlatot tett "vérért árúcikkeket."

(Részlet az Eichmann perből) József Brand, a Mentő Bizottság tagja kapott egy üzenetet, 1944. Ápri-lis 25-én, hogy az Eichmann szeretné látni, még az nap.Brand vallotta; a találkozáskor Eichmann felállt és üd-vözölte, bemutatkozott, majd azt mondta:Ide hívatta-lak, hogy meg tudjuk beszélni az üzletet. Én már nyo-moztattam rólad, és társaidról, és én ellenőriztettem a képességed, hogy üzletet csinálhatsz. Nos, kész vagyok eladni egymillió zsidót. Áruk vérért, vér az árukért. Veheted őket bármely országból, ahol megtalálod őket Magyar, Lengyelország, Osztrák, Theresienstadt, Auschwitzból, ahonnan neked tetszik. (meg jegyzés) Ukrániából 18 ezret szállíottak, de amikor nem sikerült a terv, vissza vitték őket, érthetően nem akartak vissza-menni. Azok deportálását lehet sok filmen látni.)

Brand megkérdezte Eichmannt hogy a Bizott-ság honnan szerzi meg az árut. Eichmann azt javasol-ta, hogy külföldre kell menni, és közvetlenül tárgyalni a szövetségesekkel. Eichmann azt mondta neki, hogy bár-milyen rakomány, de különösen a teherautók: 10.000 teherautó egymillió zsidóért. Az adatok, amelyek külön-böznek Rudolf Kastner későbbi vallomása szerint 200 tonna tea, 200 tonna kávé, 2.000.000 db. szappan és 10.000 teherautó volt amit az Waffen-SS a keleti fron-ton, fog használni és nem meghatározott mennyiségű volfrám és egyéb hadianyagok. Eichmann mondta, hogy hajlandó felajánlani ezer zsidót előre, és további tíz % átvételét az első kifizetésnek. Brandot megkérdezte, hogy hova akart menni, hogy az ajánlatot, ismertesse a szövetségesekkel. Ő úgy döntött, hogy Isztambulba megy. Amikor Brand megkérdezte, hogy milyen bizto

sítékot nyújt Eichmann, hogy a zsidók kivándoroljanak, Eichmann azt válaszolta, hogy, amikor Brand visszatér Isztambulból és megerősíti, hogy a szövetségesek elfo-gadták a megállapodást megszűntetik Auschwitzot és 10 százalékát az egy millió zsidónak a határra szállítják, cserébe az első szállítmány 1000 teherautóért. Brand vallotta; Az amerikai küldött, Ira Hirschmann egy inter-jú során mondta 1944. Június 22-én, hogy Eichmann felajánlotta, hogy felrobbantja Auschwitz-ot - "Dann sprenge ich Auschwitz in die Luft" és szabad az első "tíz, húsz, ötvenezer zsidót" amint meghallotta Isztam-bulból, hogy megállapodás született. [28] Brand mondta az Eichmann tárgyalásán, hogy 1941 és 1944 márciusig a csoport segített 22,000-25,000 zsidót a nácik által megszállt Európából Magyarországba menekülni. Tehát igaza volt az amerikai követnek Montgomery-nek, hogy Magyarország a zsidóknak oázis volt Hit-ler sivatagában amíg a németek meg nem szállták. Brand május 17-én Bécsbe, majd német útlevéllel Isz-tambul-ba ment. Amikor megérkezett rájött, hogy senki sem várta, hogy találkozzon vele a repülőtéren, de beutazási vízuma sem volt, fenyegetette a letartóztatás, ami első jele a Zsidó Ügynökség árúlásának. (azok Paleszinába tervezték letelepíteni a zsidókat).

1944 májusában a brit és az amerikai kormány teljes mértékben tisztában volt Brand küldetésével. A döntés azon aggodalmakon alapult, hogy német meg-próbálja megosztani a szövetségeseket a szovjettól. Az amerikai kormány azt remélte, hogy a tárgyalások foly-tatódnak, abban a reményben, hogy megmentik a zsi-dókat a gázkamráktól.Brandot letartóztatták a brit erők a június 1-én, majd börtönbe zárták Kairóba. Joel Brand, keserű és levert ember volt. Megvolt győződve, hogy azért, mert a hiányosságokat a zsidó vezetők és az intézkedések a szövetséges kormányok nem adtak lehe-tőséget, hogy mentse az egymillió zsidót. A vallomás-okból kitűnik, hogy a magyar kormánynak nem volt beleszólása a zsidó ügyhöz a német megszállás után. Miért bűnös nép tehát a magyar, mások bűneiért?

Ha a valóságot, az igazságot nem tanítják, az iskolák-ban az tanulók nem lesznek magyarok s csak névleg lesz Magyar az ország. Megbocsáthatatlan bűn, hogy Magyarországon nem tanítják az igazi magyar történel-met. A kommunizmust ránk kényszerítették idegen hatalmak. Összekeverték a jót a rosszal, az istenit az ör-dögel. Hasonlíthatjuk; a jó bort a vodkával. Aki abból ivott, vagyis keveredett a kommunizmussal elvesztette a józaneszét, elvesztette a magyarságát. Újbort kell ké-szíteni az iskolákban, a templomokban Isten segítsé-gével a magyar igazság szerint. Az igazság győzni fog.

A kiadvány hiteléül: Bogár Gyula