Print this page
2015 február 11, szerda

Anyaföldünk: a Kárpát-medence hozzánk sikolt!

Szerző: Botos László

Ez év augusztus végén érkeztünk vissza, öt hét utáni otthoni látogatásból. A hozott nagy halom könyv elolvasása után, csak most, október végén jutott kezembe Bunyevácz Zsuzsa könyve: Félni csak... kinek is lehet? E könyvnek mindjárt a 7. oldalán olvasottak váltották ki belőlem, hogy e hosszú lélegzetű dolgozatba kezdjek – mert erről röviden írni nem lehet.

A következő idézetet olvastam Harold Nicholson brit diplomatától: „Magyarországot illetően érzéseim nem voltak tárgyilagosak. Bevallom, hogy undort éreztem és érzek még ma is, ama turáni törzs iránt. Akárcsak rokonaik a törökök, nagyon sok mindent elpusztítottak, ugyanakkor nem alkottak semmit. Buda és Pest csalárd város, minden ősi jelleg nélkül. Elérkezett a felszabadítás és a megtorlás órája.”

Magamban kiáltani akartam, de mit, kiáltani? Ordítani tudtam volna – ekkora „nyugati műveltségi tudás” láttán. Ez késztetett, hogy újból kezembe vegyek egy általam már régen olvasott, és jól ismert könyvet: Dabas Rezső: Burgenland álarc nélkülc. könyvét. Tettem ezt azért, mert majdnem minden nyomorunk, fájdalmunk okozója: Trianon, 1920. június 4. Az e könyvben írottak alapján fel kell ráznunk, rá kell ébresztenünk népünket arra, hogy még mindig van remény, mert az igazság a mi oldalunkon áll: és ez maga az Isten. Hiszen Krisztus így szólt: Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. A hazug osztrákoké a bűn, a hazugság. Egyesüljünk mi az igazságban. Dabas e könyvében írottakat cáfolni nem lehet. Lényeges, hogy merjünk cselekedni, és hirdessük az igazságot. Dabas Rezső a Lajta-bánság, vagy más néven: a Várvidék őslakosa, onnan származik. Ebben a könyvében lenyűgöző, hiteles, cáfolhatatlan dokumentumok sokaságával bizonyítja, hogyan rabolták el az osztrákok – a mostanság Burgenlandnak nevezett – ősi magyar földünket, és e célért az emberi ocsmányság legkirívóbb, minden becsületes ember által megvetendő, hazug manővereit követték el. Miként volt pofájuk elcsatoltatni hazánktól az itt (akkor még) nagy számban élő magyarság területét? És mindezt akkora hazugság-áradattal, úgy mutatták be, mintha a terület eredeti, ősi osztrák terület volna, mintha ott nem volna semmi jele a magyar múltnak. Hazugságok tömkelege következett, miután – hatalmuknál fogva, osztrák érdekből – az I. világháborúba kényszerítettek bennünket. A háborúvesztést követően mindenki marcangolt belőlünk egy darabot, és akkor még az osztrákok is pofátlan követeléssel álltak elő. Becsületes szemmel nézve elképzelhetetlen ennél aljasabb emberi cselekmény!

A bizonyítás erejében való hittel harcoljuk ki, hogy kormányunk nemzetközi fórum elé vigye népünk követelését: a trianoni revízió újratárgyalását – az 1910. évi népszámlálási adatok figyelembevételével!

Népesség-fogyatkozásaink okait Baráthosi Balogh Benedek ismerteti: Magyarirtó Habsburgok c. könyvében. Ezt írja a 138-140. oldalon:

Buda visszavétele után a Habsburgok teljesen reánk feküsznek. A zúgolódó északi megyékre Lipót elküldi a vérszomjas Karaffát, aki embertelen kegyetlenséggel bánik el a magyarokkal. 12 tagú vértörvényszéket állít, s február közepén megkezdi az elfogatásokat. (…) Jelszó volt: ’Mindenkit össze kell kaszabolni, aki magyarul beszél s egy rőfnél magasabb’. Olyan gazságok történtek, hogy a vérbíróság elnöke, Wallisch ezredes és Fischer bíró megtagadták az ítéletek aláírását, s kiléptek a bíróságból. Wallisch azt mondta elbúcsúzáskor: ’Inkább veszélyeztetem életem, minthogy itt tovább bíráskodjam’. (…) Az ország nagy vidékei változtak pusztává így. Ezt aztán a klérus elöljárásával telepítették be a világ minden részéből betóduló kalandorokkal, majd németekkel.”

Lipót alatt szabadul meg Magyarország a töröktől. Kiverésük százados Habsburg-törekvés, de nem a hazánk felszabadításáért való lelkesedés, vagy hála miatt. Nekik a magyar állam területe hatalmi eszköz volt, a kiverés pedig Habsburg szempontból európai érdek. Hogy miért tették, hamarosan kitűnt. Legelső dolga volt alkotmányunk megtámadása, a hódító jogán. Az idegenek betelepítése a visszaszerzett részekre szintén a magyarság kiszorításáért történt. Betelepítettek vállalták is ezt.” – Idéztem Baráthosi Balogh Benedeket, hogy az olvasó meggyőződhessen, tudomást szerezhessen a Buda felszabadítása időszakának elhallgatott hátteréről, a habsburgi politika céljáról. A német cél világos és félremagyarázhatatlan. A németek elfogadták a Gyermek Lajos király (900-911) jelmondatát: „A magyarokat ki kell irtani.” („Ugros boiariae regno eliminades esse.”) Ugyanezt imádkozták a templomaikban is.

Érdekes egybeesések: Ahol a becsületesség még uralja az ember határhozatalát, de ahol a bűn uralja a döntéseket, ott a becsület és a lélek érdekében le kell mondania a hivataláról. Ezt tették annak idején Wallisch ezredes, a vérbíróság elnöke és Fischer vérbíró, és megtette a trianoni döntés meghozatalakor Robert Lansing, az USA képviselője is: a lelkiismerete érdekében le kellett mondania.

„Wilson szerencsétlensége az volt, hogy nem ismerte Európa történelmét, és döntéseit House ezredes sugallatára hozta. Robert Lansing nem segíthetett, pedig ő lett volna az egyetlen, aki kellő ismerettel bírt. Orlando és Balfour szintén nagy tudású személyek voltak, de nem voltak befolyásos helyzetben. Clemenceau Tardieu-t nevezte ki a Békeparancs javaslati bizottsága elnökévé, szabad döntési joggal. Trianon úgy festett, mint egy ingyen-piac. Lansinget mélyen bántotta a trianoni tárgyalás menete. „Itt mindenki csak titkolózva és suttogva beszél nagy jelentőségű kérdésekről. A nyilvános gyűléseken már elintézett döntéseket emelnek hivatalos szintre. Az egyezkedés és az alkudozás zárt ajtók mögött folyik.”1[1]

Lansing nem mondhatott el mindent szabadon, mert esküje titoktartásra kötelezte. 1919. február 5-én, kiábrándultsága miatt lemondott, tiszta lelkiismerete a részrehajló tárgyalásokat nem bírta elviselni, melyekről így nyilatkozott barátjának, Hunter Miller-nek: „Ki a szabad levegőre! Megismertem a mérgező gázok hatását!” E nyilatkozatot a kétórás Beneš beszéd után tette, amely hazugságok sorozata volt. Lansing erélyes szavakat használt azok ellen, akik megölték a jövőbeni béke lehetőségét, és meggyalázták Franciaország nevét. A második világháború kitörése igazolta Lansing szavait: „A békeszerződések új háború okai lesznek. Ez olyan biztos, mint ahogy nappal után éjszaka következik!2[2]

A következő, hosszú felsorolásban majd láthatjuk, hogy a magyar múlt bizonyítékai éppen az oklevelek, templomok, várak, festmények, szobrok, búcsújáró helyek sokasága; és akkor ez a „művelt” brit, kultúr-analfabéta azt meri állítani, hogy csak romboltunk, de nem építettünk semmit! Megfeledkezik arról, hogy a kedves gótjai és vandáljai – amely névből a magyar vandál, vandalizmus szó is ered – háromszor is felégették „az örök várost”, Rómát.

Legújabban Wess Roberts így ír Atilláról: „Attila sokkal kevésbé volt olyan vad, mint a rómaiak, akik ezreket dobtak a vadállatok elé gyönyörködés céljából. Sokkal kevésbé olyan kegyetlen, mint Iván a Rettenetes, Cortes vagy Pizarro.” Továbbmegy fejtegetésével: „Róma megkegyelmezésével Attila több irgalmasságot mutatott, mint Genserich, Belizár, a vikingek, a németek, vagy a spanyol zsoldosok, akik kíméletlenül fosztogattak.”3[3]

Idézet dr. Nagy Sándortól: Azután még egyet jegyezzünk meg nagyon jól Attiláról és a hunjairól: azt, hogy ezek nem rabolták ki Rómát, pedig az észak-itáliai erőd-övezeten már áttörték magukat, nem volt hadsereg, amely feltartóztathatta volna őket. Csak egy törékeny öregember, a pápa ment eléjük követnek, irgalomért könyörögve, és a hunok visszafordultak.

De a germán nyugati gótok, vandálok, burgundok, keleti gótok, alemannok és frankok mind kirabolták „az örök várost”.

Érdekes, hogy Attilának ezt a nemes, nagyúri gesztusát a Nyugat nem értette meg, vagy nem akarta megérteni. Valami jámbor lélek azután kitalálta, hogy csak a csoda segített: Szent Péter és Pál apostolok villogó kardokkal megjelentek Attila feje fölött, és ettől a látványtól ijedt meg a barbár rabló, s lóhalálában futott haza. Persze, ezt a látományt egyedül csak ő látta, még a környezete sem, a mese szerint.

De itt önkénytelenül is az a kérdés tolakszik előre, hogy az a két szent apostolfejedelem miért nem rántott kardot Alarich, Genserich, Theodorich és a többi „ich" elijesztésére is?

Így azután már beleillett a nyugati gondolkozásba Attila érthetetlen magatartása, akinek lelki nagysága miatt nem kellett szégyenkeznie az Alarich, Genserich, Theodorich okozta borzalmakért s Róma igazi germán alapossággal végzett kirablásáért és elpusztításáért.

Aki nem hisz nekem, olvassa el Sophronius Eusebius Hieronimus, magyarul: Szent Jeromos egyházatya XXVII. és XXVIII. levelét, amelyekből szó szerint idézek: „Elfoglalták a várost, amely az egész világot magában foglalta, sőt, mielőtt bevették volna, éhen pusztult; csak nagyon kevesen maradtak, akiket foglyul lehetett ejteni. Istentelen ételekre vetemedtek dühödt éhségükben, és az emberek egymás húsát marcangolták, még az anya sem irgalmazott csecsemő gyermekének, és visszavette testébe azt, aki nem sokkal előbb szakadt ki testéből... Az ősi város, amely annyi időn át uralkodott, most romokban hever, az utcákon és házakban ott hever a rengeteg temetetlen holttest… és mindenütt csak halál és halál... nincs tartomány, amely ne volna tele római menekültekkel... hajdani szentegyházak elhamvadtak... ki tudná megsiratni ezt a sok fájdalmat?"

Pedig Szent Jeromos Rómának csak az első kirablását, az Alarich vezette nyugati gótokét érte meg 410-ben Kr. u., a vandálokét és a többiekét már nem, mert 420-ban meghalt.4[4]

Atilla, mint írtuk, megkímélte Rómát, és ugyanígy Párizst, de a brit kultúra szülötte, Harold Nicholson úgy látszik „elfelejtette” Nagy Sándor Persepolis város és könyvtárának felégetését, amelyet egy részeg duhajkodása alkalmából rendelt el. Arról is „megfeledkezett” beszámolni, hogy az általuk gyarmatosított Indiában az angolok milyen embertelen uralmat hoztak létre és állandósítottak. Ha nem jön Gandhi, akkor még mindig ott pöffeszkednének, hirdetve a brit dicsőséget és humanitást. A fent nevezett brit diplomata vajon nem tudja, vagy nem akarja tudni, hogy a pán-germán mozgalom, vagy ennek hasonmása: a pán-szláv mozgalom miféle munkát végzett? Ezek voltak Közép-Európa igazi kártevői. Vagy ehhez hasonló volt az egész Európát uralma alatt tartó Habsburg birodalom, az általuk kedvelt és évszázadokig fenntartott feudalista rendszer, amely éppen a mi, 1848-49-es magyar szabadságharcunk következtében szűnt meg, bár a győztes szabadságharcunkat mégis elvesztettük: a cári orosz hadsereg segítségül hívásával leverték. De ez a harc felkeltette a nép szabadságvágyát, amely végül eltörölte a feudalista kort.

E tanulmány lényege azt bizonyítani és ismertetni, hogy Trianonban az osztrákok hazug propagandával csikarták ki a magyar-lakta Várvidék, Őrség tőlünk történt elcsatolását. S ennek igazolásával felvértezve követeljük a revízió újbóli tárgyalását.

2014. 11. 26.

 

1[1] Pozzi, Henri: Századunk bűnösei. 210. Lansing: Negotiations de Paix, London, 1921. In Botos László: Út a trianoni békeparancshoz. Budapest 2000. 175. o.

2[2] U.o. 211. Lansing: I.m.

3[3] Roberts, Wess: The Leadership Secrets of Attila the Hun. Warner Books. 1989. 12-13. old.

4[4]Nagy Sándor: A magyar nép kialakulásának története, Editorial Transsylvania, Argentina.1956. 119-120. o.

Beküldte: Ballán Mária