20210922
Last updateH, 19 ápr. 2021 6am

rovas logo

2013 július 31, szerda

Elnyomtuk volna a kisnépeket?

Szerző: Botos László

 (129-133)

V. A MAGYARSÁG KÖZMŰVELŐDÉSI HELYZETE A KOMMU¬NISTA ROMÁNIÁBAN

A Groza-kormány idején még nem kezdték el a nemzetiségi isko¬lahálózat felszámolását. Egy ideig volt magyar egyetem, s még a moldvai magyarok (csángók) is magyar iskolába járhattak. De már ekkor megteremtik a nemzetiségi oktatásügy megsemmisítésének legfontosabb feltételét: 1948-ban államosítják a felekezeti iskolá-kat.

A magyar fiatalság persze már ekkor is ismerkedhetett a román nacionalizmus rémületes arcával. Amikor a magyar középiskolások szövetsége 1948-ban Bukarestbe érkezett országos baráti találko¬zóra, román diákok rágyújtották a magyarokra a Vitéz Mihály Lí¬ceum internátusát, ahol azok el voltak .szállásolva.258

A bécsi döntés után (1940) a kolozsvári I. Ferdinánd Tudo¬mányegyetem kiköltözött a magyar egyetem épületeiből, és Nagy¬szebenben működött tovább. 1945-ben visszaköltözött a román egyetem a magyar egyetem kolozsvári épületegyüttesébe, de enge¬délyezték egy magyar egyetem (ez lesz a híres Bolyai Tudomány¬egyetem) felállítását. Majdnem jól kezdődött: a két egyetem közt megegyezés született, mely szerint a magyar egyetem az 50 egye¬temi épület egy részét elfoglalhatja, azaz visszafoglalhatja, azaz megtarthatja, azonban egy május 28-i királyi rendelet ezt megtiltot¬ta. Így a magyar egyetem jogi kara, valamint a természettudományi kar egy volt állami leányiskolába költözhetett be, a bölcsészettu-dományi kar pedig a Marianum nevű magyar leánygimnáziumban kapott helyet. Az orvostudományi és gyógyszerészeti karok Ma¬rosvásárhelyre költöztek.

A Bolyai Tudományegyetemnek ekkor 13 fakultása volt, magyar tanárokkal.259

Az 1948. évi, a tanügyi reformmal foglalkozó törvény első ré¬sze meghirdette a marxista ideológia uralkodóvá válását, valamint biztosította a magyar nyelvű oktatást, viszont csak állami iskolák¬ban — mindenekelőtt alap- és középfokon, de egészen az egyete¬mig. A törvény második része írta elő az összes felekezeti intéz¬mények és iskolák államosítását.

Illyés: 139-141
Illyés: 22
Illyés: 117-118

Az 1952-es alkotmány 82.§-a így szól: „Minden nemzetiségi csoport szabadon használhatja nyelvét és szabadon látogathatja minden fokon az általános nevelés azon intézeteit, amelyben a tanítás a saját anyanyelvén történik.260 Fel kell hívnom a figyelmet arra a körmönfont megfogalmazásra, hogy szabadon tanulhatnak ott, ahol ilyen iskola van, hisz ekkor már közel az idő, amikor a magyar iskolák folyamatos megszüntetése elkezdődött.

Az 1956-os szabadságharcunk idején a Szovjetunió meggyő¬ződhetett arról, hogy a románok megbízható szövetségesei, és csa¬patait ki is vonta Romániából. A román vezetés élt is az új lehetőséggel: elkezdték a magyar iskolák és művelődési intézmények elsorvasztását.

Milyen agyafúrtan cselekedtek?

Néhány hónapja hagyta el az utolsó szovjet katona Romániát 1958-ban, és a Gheorghe Gheorghiu-Dej pártfőtitkár vezetésével először a magyar egyetemi ifjúság és az értelmiségi osztály ellen indítottak el nyílt támadást.261 Az 1959. február 19-22-i diákkongresszuson vetik fel a magyar egyetem felszámolásának „testvériséget szolgáló" tervét; ekkor megfélemlített magyar diákok is felszólalnak az iszonyatos terv mellett. A kolozsvári román és magyar egyetemet ekkor „egyesítették" Babes-Bolyai Tudományegyetem néven. Az egyesítés ördögi módszerének iszonyatosságát bizonyítja, hogy Szabédi László és Csendes Zoltán professzorok öngyilkosságot követtek el.262 Rövidesen a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti fakul¬tások románosítását is elkezdték.

A magyar műszaki oktatás rövid idő alatt minden területen telje¬sen megszűnt. Elkezdődött a magyar középiskolák és román közép¬iskolák egyesítése, azaz egyesítve, románosítása. Az egyesített is¬kolák magyar tagozatára egyre kevesebben, a román tagozatára egyre többen jártak. (Es egyre több magyar románosodott a román tagozaton.)

Adatok:

Az 1955-1956-os tanévben 1022 négyosztályos (és 493 hétosz¬tályos) magyar nyelvű általános iskola volt. Három év alatt az 1022-ből csak 915 maradt; a két tagozatos iskolák száma ugyane¬zen idő alatt 10-ről 77-re emelkedett. Ezt az iskolapolitikát a kor¬mány azzal indokolta, hogy a magyar nyelvű önálló iskolák elszi-getelődéshez vezetnek, de semmivel sem magyarázta, hogy a ma¬gyar diákoknak miért kell elfelejteniük magyar kultúrájukat, a román diákoknak pedig miért nem kell a testvériség jegyében meg¬tanulniuk magyarul.

Románia ratifikálta az ENSZ 1966. évi Polgári és Politikai Jogok Egyezményét, amelynek 27.§-a így hangzik: „Azokban az államokban, amelyekben nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbségek vannak, azon személyeknek, akik ilyen csoportokhoz tartoznak, nem lehet megakadályozni .a csoportjuk más tagjaival való közösségét, hogy saját kultúrájukat művelhessék, hogy vallásukat megvallják és gyakorolják, vagy saját nyelvüket használják."263 Az 1968. május 13-i oktatásügyi törvény szerint is „az együtt élő nemzetiségek számára az oktatás minden fokon a saját nyelvükön folyik". Ígérték a megfelelő magyar nyelvű tankönyveket, olyan tanerőket, akik a magyar nyelvet ismerik, olyan tanügyi kádereket az irányító és ellenőrző szerveknél is, akik a nemzetiséghez tartoznak. Ez mind szépen és jól hangzik, de már a megfogalmazásnál ügyeltek arra, hogy a szöveg lehetőleg három különféle módon is magyarázható legyen, hogy semmit se kelljen betartaniuk. Először is a magyar nyelvű oktatás nem ugyanaz, mint a magyar iskolában való oktatás; továbbá a minden fokon való oktatás nem zárja ki azt, hogy például a középfokú oktatásban az elméleti líceumok (gimnáziumok) mellett legyenek szaklíceumok, melyekben azonban csak román nyelven tanítanak. Így is történt.!264

Fehér M. Eugenio Ph.D. Dokumenta Transsylvania. Argentina. 125
Illyés: 120
Illyés: 194
Wass: 72

1968-ban Csehszlovákia megszállásában Románia nem vett részt, és Ceauşescu a nyugat felé kezdett orientálódni. Ekkor a közoktatásügyi minisztériumban Nemzetiségi Igazgatóság létesült. Ezen kívül Bukarestben nemzetiségi kiadóvállalat indult Kriterion néven. Azonban pár év múlva már a két világháború közti nemzetiségi elnyomás különféle változatait még az akkorinál is rafináltabban próbálták ki.

Az 1973/278-as törvény elrendelte az olyan osztályok egye¬sítését, melyekben elégtelen a tanulók száma. A törvény szerint legalább 25. tanuló szükséges ahhoz, hogy bármely iskolában egy kisebbségi osztály létesüljön, viszont ha van 2 román anyanyelvű tanuló, akkor a román osztályt fel kell állítani. Tehát ha egy osz¬tályban 20 magyar tanuló van, de van 2-3 román, akkor mivel nincs meg a 25 kisebbségi, így csak egy osztály lehet, és annak oktatási nyelve román kell legyen.265

A Román Kommunista Párt 1974 novemberében megadott kongresszusán Ceauşescu már Románia homogenizálásának (egy¬öntetűvé válásának) a programját is meg merte hirdetni. (A szó kétértelmű, de mindenki tudta, miről van szó.) Ezt követően egyre-másra szüntették meg a magyar iskolákat, így az 1977/78-as tanév¬ben már csak 627 óvoda volt, 555 magyar elemi iskola és a 112 líceumból 12 maradt önálló, a többi 100-ban már csak magyar tagozatos osztályok működtek, ha megvolt a létszám.

1982 és 1985 között újból zuhant a magyar általános iskolák száma 25%-kal, úgyhogy a 171 974 általános iskolába járó magyar gyermekből csak 60 612, tehát alig 1/3-a járt magyar iskolába, középiskolába járók összlétszáma 26 417-ről 16 073-ra csökkent.266 Minden iskolai év elején mindkét szülőnek meg kellett jelennie egy bizottság előtt, hogy személyesen bejelentsék, miszerint gyer¬meküket vagy gyermekeiket magyar tagozaton akarják taníttatni. Voltak szülők, akik egész éllel az iskola bejáratánál várakoztak abban a reményben, gyermekeiket bejuttathassák a „kvótába".

„Mindenki félti a gyermekeit, a városokban játszani sem merik egyedül leengedni őket. Az iskolába napirenden vannak a vereke¬dések. (Iszonyú ez a fanatikus gyűlölködés.) És egyáltalán mi le¬gyen a gyermekekkel? Eddig csak a diplomások reszkettek attól, hova helyezik őket, az idén már az érettségizők nagy része is kéz¬hez kapta a megfellebbezhetetlen kihelyezési parancsot. Mit csinál egyedül egy 18 éves leány a Regátban? Persze a fiúknak sem sok¬kal könnyebb."267 Ez az idézet az 1989-90-es tanévre vonatkozott.

Mi lesz a jövőben? Az ún. forradalom utáni első kormány (már nem „fasiszta kommunistának" nevezték, de magyarellenességben nem különbözött az előzőtől) 1990. május l-én (tehát az első ro¬mán választás előtt, propagandából) új közoktatásügyi rendeletet adott ki, melyet eddig nem hajtottak végre. Ha mégis végrehaj¬tanák az „új" programot, állítólag rosszabb lenne a helyzet, mint Ceauşescu utolsó éveiben.

Illyés: 193
Wass: 33
Erdélyi Magyarság c. folyóirat. Budapest. 1990. febr. szám. 13.
Erdélyi Magyarság c. folyóirat. Budapest. 1990. febr. szám. 6

Az óramániai Jaşi város egyetemén több száz magyar egyetemi hallgató tanul csupán románul; egy részük moldovai csángó. A faji elfogultságra alapozott román politika kiürítette a magyar könyvtárakat, levéltárakat, megsemmisített sok évszázados műem¬léket és templomot, az egyetemes európai kultúrának soha nem pótolható alkotásait.

Még mindig Kolozsvárott él a legtöbb erdélyi magyar író, de egyre nehezebben lélegzik ez a két világháború közötti magyar szellemi központ. (Pedig itt kezdi meg működését az első nyom¬dánk 1550-ben.) 1945 után vigyáztak arra, hogy Kolozsvárnak az erdélyi kulturális életben betöltött szerepe csökkenjen. A magyar napi és hetilapok szerkesztőségeinek egy részét például Bukarestbe telepítették.


Temesvár, Arad és Nagyvárad magyar kulturális élete is elsze¬gényedett 1945 után. Marosvásárhely viszont — a Magyar Auto¬nóm Tartomány fővárosa, míg e tartomány létezett — egyetemmel, főiskolával és színházi főiskolával gazdagodott. Azonban rövide¬sen mindenütt megjelent a román tagozat. Magába a városba — mint Kolozsvárra is — százezernél több románt telepítettek, hogy mielőbb megszűnjön magyar többségű lenni. A város főtere ma Rózsák tere, s ennek az ún. felvégén a két háború között épült bizánci típusú, hagymakupolás ortodox templom áll, melynek hely kellett, s így Bodor Péter híres zenélő kútját lebontották. (Innen vitték el a II. világháború utáni új korszak kezdetén Kemény Jánost, a magyar irodalmi élet nagy pártfogóját — 35 000 holdas bir¬tokának jövedelmét szinte teljes egészében erre áldozta — a Duna deltája haláltáborába. Túlélte szerencsére.)268

(134-140)

VI. A MAGYAROK KöZJOGAI ÉS KöZSZABADSÁGAI A KOMMUNISTA ROMÁNIÁBAN

Törvények, törvényerejű rendeletek mindent biztosítottak a II. világháború utáni Romániában: az állampolgárok törvény előtti egyenlőségét, azonos polgári és politikai jogát mindenkinek, nyelvi vagy vallási különbség nélkül, de a gyakorlatot a ki nem mondott román nemzeti célnak rendeltek alá: a soknemzetiségű Románia egynemzetűsítésének.

Elmondtuk fentebb, hogyan került hatalomra Petru Groza. Hogy megtudhassuk, mi van bizonyos rejtélyes ellentmondások mögött. Beszéltünk arról, hogy 1945. május 6-án a Magyar Népi Szövetség első kongresszusán Groza miniszterelnök magyar nyelvű beszédet mondott, s hogy milyen volt e beszéd fogadtatása. Arról is beszéltünk, hogy a Groza „magyarpártisága" miképpen szolgált magyarellenes célokat.

Most újabb rejtélyes ellentmondásra hívjuk fel a figyelmet: 1945 márciusának elején alakította meg a „magyarbarát" Petru Groza a kormányát, és március végén már megjelent az új állam¬polgársági törvény, mely — különféle felfoghatatlan ürügyekkel -- megfosztott a román állampolgárságától vagy 200 000 magyart, és több ezernek emiatt el kellett hagynia Erdélyt.269

Illyés: 39
Illyés: 127

Hozzátesszük még a fentiekhez: több jelentős, magyarbarátnak látszó kezdeményezés a Groza jóvoltából született, de ma már tudjuk, hogy ezeknek tulajdonképpen külpolitikai célja volt: el akarták érni, hogy Románia Észak-Erdélyt megtarthassa.

Egymást követték az ő idejében is a magyarellenes intézkedé¬sek: letartóztatások, megkínzatásoz, kivégzések és a gazdasági javak elrablása. Azokat, akik 1940-től 1944-ig a magyar politikai életben részt vettek vagy a közigazgatásban hivatalt töltöttek be, több éves börtönbüntetésre ítélték.270 A magyar értelmiséget fo¬lyamatosan üldözték, és folyamatosan telepítették ki a Kárpátokon túlra. A Duna—Fekete-tenger csatornát jórészt magyar rabokkal „építették"; 200 000 körül volt az elpusztult áldozatok száma.271

1947. február 10-én írták alá Párizsban a Romániával kötött békeszerződést, amely jogilag megpecsételte Erdély sorsát, de ugyanebben Románia biztosította a kisebbségei szabadságjogait, s az 1948-as alkotmányuk ezt megerősítette, külön kihangsúlyozva a kisebbségek saját közigazgatását. Mindez nem akadályozta meg azt, hogy nyugodt lelkiismerettel és Janus-arccal megkezdjék a magyar oktatás elsorvasztását, az egyházak gúzsbakötését és az érdekvédelmi szervezetek szétverését. A legnagyobb tragédia mindezek tetejébe az volt, hogy a bukaresti kormánynak sikerült szolgálatába állítania olyan magyarokat, akik készségesen tudo¬másul vették, hogy ők magyarul beszélő románok. Ezek a romániai magyarság „vezetőiként" ugyanúgy elárulták fajtájukat, mint a szovjetek budapesti helytartói, akik számára az erdélyi magyarság nem létezett. Így a román ultranacionalizmus szabadon garázdálkodhatott.

De nemcsak szolgalelkű romániai magyar politikusokról szólhatunk, hanem a megtévesztettekről és az áldozatokról is. A Kurkó Gyárfásokról.

Hogyan került Kurkó Gyárfás, a Magyar Népi Szövetség elnöke börtönbe?

Abból indulhatunk ki, miképpen bánnak el a még a Magyar Népi Szövetséggel is és miért.

„1947. február 10-e (a párizsi békeszerződés aláírása) után már román nemzeti céllal nem lehet indokolni a Magyar Népi Szö¬vetség fennmaradását: többé nem szükséges kérkedni nemzetközi fórumokon azzal, hogy Romániában önvédelmi magyar politikai szervezet működik. Ám nem lehet csak úgy félreállítani. 1947 má-jusában intézik ellene az első támadást. Vasile Lucát választják ki a támadás végrehajtására. Ügyesen hajtja végre. Megtámadja a Magyar Népi Szövetséget, azután pedig apolitikus védekezésre ösztönzi. Elképzelésük a következő: mivel az MNSZ-t nem lehet azzal az indoklással felszámolni, hogy útjában áll a román na¬cionalizmusnak, hát önmaga ellen kell fordítani, rá kell vezetni az önfelszámolás útjára. Vasile Luca támadó cikkében az elsőrendű román nemzeti célt cinikusan demokráciának kereszteli át. Nem azt írja le persze, hogy a románosítás demokratikus, hanem a két szót egyszerűen felcseréli. Azt írja, hogy segíteni kell a romániai demokráciát, és azt kell érteni alatta, hogy el kell kezdeni a magyartalanítást. Ha írását alaposan elemezzük, rájövünk, hogy nem is lehet mást érteni alatta. Mit tesz azért, hogy senki ne merje leleplezni? Fenyegetőzik: akinek szándékában áll megvádolni öt azzal, hogy meghirdette a magyarság elmagyartalanítását, azt mint „a nemzeti és fajgyűlölet szítóját fogják el ítélni."272

A Magyar Népi Szövetség vezetőségét váratlanul éri a Vasile Luca támadása. „Es nem is válaszol rá méltóképpen. Pedig a méltó válasz egyetlen kérdőmondatban elfért volna. Luka László, miért lettél Vasile Luca? — ennyit kellett volna megkérdeznie. De nem kérdezi meg. Pedig gyanús kellett volna, hogy legyen számára, hogy a félig magyar, félig román politikus egyszeriben egészen románná vált, hogy most először nem vállalja magyar lapban nevé¬nek magyaros változatát. A Magyar Népi Szövetség valóban tarthatott volna önvizsgálatot a Luka-cikk hatására. Kimondhatta volna, hogy valóban nagy hibát követett el. De azt másfél éve. Es Luca támadása rádöbbentette végre arra, mekkora hibát követett el 1945 novemberében, amikor Petru Grozának elhitte, hogy a hatá¬rok többé nem számítanak, és hajlandó volt kinyilatkoztatni, hogy az erdélyi magyarság szabad, biztonságos kibontakozását Románia határain belül képzeli el. De nem mondta ki, amit végre ki kellett volna mondania, méltatlanul védekezik — tisztogatást tart saját szervezeteiben ellenségei akaratának megfelelően »jutalmazásképpen« újabb támadást indítanak ellene. Az MNSZ novemberi kongresszusának megtiltják — mert már meg lehet neki tiltani —, hogy Kurkó Gyárfást elnöknek újraválassza."273

Illyés: 117
Wass: 29
Kocsis: 373.

Az újra nem választott Kurkó Gyárfást aztán letartóztatják. Mi volt Kurkó Gyárfás vétke? Nem volt hajlandó egyetérteni a magyar (fogyasztási) szövetkezeti hálózatnak a románba való beolvasz¬tásával. Akkor történt ez, amikor a magyarellenes román politika fokozottabb erővel aktivizálódik. Ekkor merik letartóztatni a ro¬mániai magyar önvédelem leghivatottabb vezéregyéniségét, Már¬ton Áron püspököt és az erdélyi magyarság mindazon képviselőit, akiknek a tiltakozásától, ellenállásától leginkább tartott a ma¬gyarellenes célokat mihamar megvalósítani akaró román politika. Letartóztatják Lakatos Istvánt, Szász Pált, Korparich Edét, Venczel Józsefet és Bodor Bertalant. 1951. július 30-án kezdődik meg koncepciós perük a bukaresti hadbíróságon. A vádlottakat a pribékeknek nem sikerült megtörniük. Bizonyság erre az ítélet. (Márton Áront 10 évi nehéz börtönre és életfogytiglani kényszer¬munkára, Szász Pált tíz évi nehéz börtönre, Lakatos Istvánt és Kurkó Gyárfást 10 évi nehéz börtönre és 25 évi kényszermunkára, Teleki Ádámot 10 évi nehéz börtönre és 15 évi kényszermunkára, Venczel Józsefet 5 évi nehéz börtönre és 12 évi kényszermunkára, Korparich Edét és Bodor Bertalant 5 évi nehéz börtönre itélték.274 ) A Magyar Népi Szövetség vezetői közül egyébként nemcsak Kurkó Gyárfást tartóztatják le, hanem a tisztségükben maradottakat, Balogh Edgárt, Csögör Lajost, Méliusz. Józsefet és másokat is.275 („Balogh Edgár, akit kétszer is börtönbe zártak, mérhetetlen jóhiszeműségében nem fogta fel, hogy koncepciós per áldozta. Még az 1985-ben befejezett emlékiratában is feltételezi, hogy tévedés ál¬dozata volt, s hogy Petru Groza csak azért nem járt ki számukra letartóztatásuk után azonnal igazságtételt, mert öt is félrevezették. Intrikákra gyanakszik, szabadlábra helyezése után perújrafelvételt kér."276 )

Ilyen bonyolult ez a kérdés.

1952-ben új alkotmány lépett életbe, mely szerint a 18 közigaz¬gatási tartomány egyike a Magyar Autonóm Tartomány, mely a négy székely megyét foglalta magába Marosvásárhely székhellyel.277 A 21.§ szerint a tartomány szabályzatát a Néptanács dol¬gozza ki; az 57.§ szerint a tartomány államhatalmi szerve a Népta¬nács, mely egy végrehajtó bizottságot választ. Az 58.§ szerint a Néptanácsot a dolgozók választják.

Kocsis: 373-374.
Márton Áront 1955-ben engedték ki a börtönből (a világhírű püspök megmentésére kibontakozó nemzetközi mozgalomtól tartván), Kurkó Gyárfást pedig 1964-ben; Lakatos István 15 évig, Teleki Ádám 7 évig ült börtönben; Venczel József, Korparich Ede és Bodor Bertalan végig letöltöttek bűntetésöket.
Vö. Kocsis : 374-376.
Kocsis: 376.
Domokos: 90 és Fehér: 127

Tudjuk persze azt is, hogy a Magyar Autonóm Tartomány azért jött létre, mert a szovjet—román fegyverszüneti szerződésben nem¬csak a kisebbségek szabadsága, hanem az is benne volt, hogy két vagy több autonóm területet is fel kell állítani, s ugyanezt belevet¬ték abba az okiratba is, amellyel Észak-Erdély közigazgatását átad¬ták a Groza-kormánynak. 1952-ben a szovjet hadsereg még ott volt Romániában, tehát nem lehetett az ígéreteket semmibe venni. De a Szovjetunió se tudta, vagy nem is akarta megakadályozni, hogy a Magyar Népi Szövetséget a román kormány megszüntesse, azzal a különös megokolással, hogy a magyar nemzetiség jogait ezentúl a „Párt" biztosítja.

Felvetettük már, hogy a román politika gátlástalanul kihasználta az erdélyi magyarság ellen az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc leverése utáni drámai helyzetet: 1956 őszére hivatkozva szűkíti az erdélyi magyarság önvédelmi lehetőségeit, gyöngíti önvédelmi ösztönét. A romániai magyarság sok hivatott vezetőjét tartóztatják le, koncepciós pereket indítanak, a magyar értelmiségiek ezreit küldték a halálba vagy a Duna- Fekete-tenger csatornához kényszermunkára.

Miért tehették meg ezt éppen ekkor? Tudnunk kell, hogy Ro¬mánia átengedte a szovjet csapatokat a felkelésünk leverésére, s a deportáltakat szállító vonatok Románián gördültek keresztül; Nagy Imrét és társait is Romániában tartották fogva. És vegyük ismétel¬ten tekintetbe, hogy a szovjet csapatok 1958-ban elhagyták Romá-niát, s ettől kezdve a magyarellenes politika egyre gátlástalanabbá vált.278 Azt is tegyük hozzá mindezekhez, hogy a Magyar Autonóm Tartománynak sohasem volt valódi önkormányzata, csupán külön közigazgatása; megfélemlített, szolgalelkű vagy behódolt magyar tisztségviselőkkel.

Az 1960. december 24-i alkotmánymódosítás közigazgatási törvénye a Magyar Autonóm Tartomány nevét Maros Magyar Au¬tonóm Tartományra változtatta, s a tartomány határainak mó¬dosításával elérte, hogy magyar többsége 77,3 %-ról 62 %-ra csökkenjen. Ettől kezdve egyre növelték a románok számarányát a gátlástalan betelepítésekkel. Ezzel párhuzamosan a vezetés is el¬románosodott. A kommunista-fasiszta (nemzeti szocialista) Ro¬mániának ugyanis „fondorlatos káderpolitikája" volt, melynek neve „componenta nationalá", azaz a nemzeti összetétel. Ez egy bizalmas utasítás volt, amely a nemzetiségi arányszámot a mun¬kában, oktatásban, közigazgatásban és a közélet minden más terén meghatározta, és ez volt a közigazgatás teljes román kézbevételének legsátánibb eszköze.279 Hogy végeredményben mi volt a cél, azt mutatja az is, hogy 1962-ben eltörölték az alkotmány 19. szakaszát, mely az autonóm tartományt mint „a székelyek által lakott kompakt területet" jelölte meg.280

Ebben az időben már jelentős külföldi újságírók, mint George Bailey, Edward Crankshaw, Eugen Osterhaven teológiai tanár és író, valamint a Der Spiegel, a New York Times újságírói stb. már erőteljesen kritizálták Romániát, de minden eredmény nélkül.

A Maros Magyar Autonóm Tartományt 1967 végén szüntették meg.

A majdnem féltucatnyi alkotmánymódosításról megemlítem, hogy az 1965-ős szöveg már meg sem említi a Szovjetuniót, pedig 1952-ben a román alkotmány még a „legszovjetebb" volt. Az al¬kotmány abban következetes maradt, hogy mindig biztosította az egyenlő jogokat a kisebbségeknek, az anyanyelv szabad használa¬tát például még a helyi közigazgatásban is, mindazt biztosította, amit a nemzetközi szerződések, beleértve az 1975-ős helsinki egyezményt, de a román kormányok is következetesek voltak mindvégig abban, hogy az alkotmány biztosította jogok közül egyetlen egyet sem vettek komolyan.

Illyés: 120
Illyés: 122
Wass: 31

Az 1968-as csehszlovákiai akcióban -- mint már említettük — Románia nem vett részt, s mert ezért neheztelt a Szovjetunió és a megszállásban résztvevő szövetségesei, Románia félelmében nem¬zetiségeinek ismét bizonyos látszatjogokat biztosított, de román módra, azaz pár év múlva a gyakorlatban ezeknek sem volt már semmi nyoma.

1968. október 24-én engedélyezték a romániai magyar és német nemzetiségű dolgozók tanácsainak mint képviseleti testületeknek a megszervezését. Ezek a testületek szégyenletesen kiszolgálták a Ceauseseu-rezsimet, létükkel mindazonáltal azt is bizonyították, hogy a román nemzetiségi politika (kirakat-politika) nem a belpolitika függvénye, hanem a külpolitika széljárásától függ.281 A ro¬mán kommunista párt (vezetésében egyre több nemzeti szocialistá¬val, azaz fasisztával) kétarcúsága, illetve többarcúsága mindig megtévesztette a nagyvilág politikusait.

Amikor például az 1970-es évek első felében az ENSZ-ben divattá vált a népek önrendelkezési jogáról tárgyalni, akkor a román küldöttség az ezt tárgyaló bizott¬ságokban főszerepet játszott, így a helsinki egyezmény zárónyilat¬kozata előkészítésekor is. Utóbbinak az aláírása előtt azonban egyedül a román főmegbízott hangsúlyozta a nemzeti szuverenitás elsőbbségét, ami azt jelentette, hogy ők a szerződés kikötéseit csak akkor fogják teljesíteni, ha azok a nemzeti szuverenitásukat nem sértik, mert a kisebbségek jogi helyzete „belügy".

(141-143)
BEFEJEZÉS

1945 után az erdélyi magyarság olyan egyedül és olyan kiszolgáltatottan maradt ősei több ezer éves hazájában, mint még soha, mert senkinek a védelmére nem számíthatott.

Erdély Közép-Európához tartozott minden időben, de Trianon¬ban áttolták Kelet-Európába, majd több millió regáti románnak Erdélybe költöztetésével a balkáni szellem költözött be a Kárpát-medencébe. Átrendezték temetőinket, eltüntették emlékműveinket, a betelepítések érdekében elrendelt igénytelen építkezéssel felismerhetetlenné tették városainkat, s végül elkezdték falvaink felszámolását is. A falurombolás tervére már felfigyelt a „humanista szabadvilág", mert ilyet még nem hallottak, ilyesmit se Hitler, se Sztálin, se Fidel Castro, sőt még Ortega sem csinált. És elindultak a fotóriporterek, mert kellettek a bizonyítékok a nemzetközi sóhi¬vatalok részére, amelyek nesze semmi, fogd meg jól határozatokat hoztak. De végül egy fiatal magyar református pap Temesvár városában, mint egy modern Dávid, parittya nélkül is leterítette Lucifer román helytartóját, akivel királynők pezsgőztek, akivel államelnökök román hórát táncoltak, s akit ugyancsak a nyugati világ nagy személyiségei lovaggá ütötték és vagy két tucat kitüntetéssel hal¬moztak el.

Illyés: 137

Ez a „kondukátor" 1989 szeptemberében azzal próbálta becsap¬ni a világot s talán önmagát is, hogy Romániában nincsen nemze¬tiségi kérdés, mert nincsenek nemzeti kisebbségek, csak pl. ma¬gyarul is beszélő románok. Igaz ugyan, hogy az erdélyi magyarság 1920 óta egyre apadt, s ugyanakkor a románság az iszonyatos méretű betelepítésekkel — egyre növekedett, mégis ebből a népi demokratikus, jobban mondva fasiszta-kommunista román paradi¬csomból még az uralkodó fajta is menekült.

Reméljük, hogy a könyvünkben bemutatott, hihetetlen méreteket öltő igazságtalanság és kegyetlenség minden olvasó számára meg¬könnyítette a megfelelő következtetések levonását. Kérem őket, fontolják meg a következőket is:

I . A románok szövetségeseiket mindig hátba támadták. (Ebből a világ még nem vonta le a megfelelő következtetést.)
2. A tatár és a török után senki sem ártott annyit a magyarság¬nak, mint a románság. (A gyanútlan befogadójukat, az erdélyi és partiumi magyarságot megpróbálták előbb kisemmizni, majd meg¬semmisíteni.)
3. Történelmüket nemcsak a minden más nemzetnél is felta¬lálható — bár erőteljességében változó — elfogultsággal írták meg, de a dáko-román kontinuitás elméletével felülmúlhatatlan tökélyre emelték a történelemhamisítást.
4. A román főhivatalnokok mindig aláírták a nemzetközi köte¬lezettségeket, de az aláírás pillanatában mindig tudták azt is, hogy nem fogják azokat betartani.
5. Alkotmányukat és törvényeiket is mindig annak tudatában fogadták el, hogy azok őket semmire sem fogják kötelezni.
6. Igen gyakran rágalmazták olyasmivel a magyarságot, amit nem mi, hanem pontosan ők követtek el.
7. Mások becsléseit újabb adatokkal kiegészítve, arra a meg¬győződésre juthatunk, hogy több mint 70 éves uralmuk alatt a ma¬gyarságtól kb. 20 milliárd mai dollár értékű vagyont raboltak el, de ehhez hozzá kell számítanunk az ezerszer több — tulajdonképpen felbecsülhetetlen, pénzben kifejezhetetlen — ingatlan vagyont; nemcsak az épületeket, de a földet is.
8. Arra is fel kell készülnünk, hogy esetleg a románok akkor sem mondanak le az erdélyi magyarság felszámolásáról, ha rákény¬szerülnek — be akarván lépni az Európai Unióba — az ország po¬litikai életének a demokratizálására, szabadságjogok biztosítására. stb.
9. Meggyőződésünk, hogy az erdélyi magyarság megma¬radása szempontjából csak az Erdélyre vonatkozó területi au¬tonómia jelent megnyugtató megoldást. (Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által szavatolva, önálló kormánnyal, törvényhozással, igazságszolgáltatással.) De vajon megvalósítható-e ez a betelepí¬tett regáti románok visszaköltöztetése nélkül?
A román újságok, tévé- és rádióműsorok manapság is „ide¬gengyűlölet" szításával mérgezik a már amúgy is gyűlölettel átita¬tott lelkeket. A megértést, a megoldást a humanista lelkek hiába keresik! Minden időben voltak értelmes és emberséges románok is, sőt a XIX. század végén a legkomolyabb történészeik is figyelmez¬tették honfitársaikat a dáko-román kontinuitás elméletének a tarthatatlanságára, de a gyűlölködők fölényben voltak és fölényben vannak, s ma már a mérsékelteknek is menekülniük kell, ha a magyarság üldözése ellen szót mernek emelni.

FÜGGELÉK A II. RÉSZHEZ →


Megnyitva 37175 alkalommal

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások