Print this page
2015 április 07, kedd

Megölték-e Álmost a honfoglalók?

Szerző:

Tóth Imre írása is számomra egy nagyon fontos tanulmány, mert nekem is az a meggyőződésem, hogy Fejedelmünket nem áldozhatták fel őseink. Minden olyan "reálisnak" vélt tanulmányt, írást mely Álmos Fejedelmünk titokzatos halálával foglalkozik igyekszek majd megjelentetni, összegyűjteni mert nem engedhetjük meg, hogy hamis vagy kitalált áldozati történetekkel ámítsák nemzetünket ezen az oldalon. 

Az ezt követő írást,  Badiny Jós Ferenc "Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig" című könyvéből vettem ami az 203. oldaltól kezdődik.  >Zoli< 


(2012-05-03)   "Álmos megölése alaptalan és rosszindulatú"

Álmos őseink legendás uralkodója volt. Születését mítosz övezte, mely szerint édesanyja, Emese - Ügyek vezér felesége - áldott állapotban álmot látott, melyben egy turul megtermékenyítette őt, és ebből a frigyből született Álmos. Álmos neve is innen ered. A hivatalos történelem nem túl sok jót ír róla, de ha alaposabban megnézzük a korabeli forrásokat, nagyon érdekes dolgokra bukkanhatunk! Tudni kell, hogy a hunok egy része Atilla halála után, az állandósuló háborúságok miatt kivándorolt a Kárpát-medencéből, ahogy Kézai írja Atilla legkisebb fiával, Csabával kapcsolatban; –Visszamentek Szkítiába”.

Ez a Szkítia nagyjából a mai Ukrajnának felel meg. Keleti szomszédaik a Don-Volga-Kaukázus háromszögbe az V. században beköltözött kazárok voltak, akik valójában (magyar) szabirok. Ez a terület volt - minden ellenkező híresztelés ellenére - Etelköz. Abban az időben a Volgát Etelnek, Etilnek hívták, innen ered az Etelköz kifejezés is. Zakariás rétor 463-ban még a kaukázusi népek között említi a szabartokat, akikről az Új Arab Enciklopédia azt írja: –Ezek az örményországiak magyarok voltak, híres fegyverkovácsai Perzsiának”.

Priskos rétor írta meg, hogy a szabirok az V. században költöztek át a Kaukázus északi oldalára, azaz Etelközbe. Itt aztán már chasaroknak (mai szóhasználatban kazároknak) kezdték nevezni őket. Maszudi, arab történetíró azonban megírta, hogy –a chasarok igazi neve szabir, csak a perzsák nevezik őket chasaroknak”! Ennek az a magyarázata, hogy a –guszár” sumér szóból (hős) a lovas hadviselés megjelenése után lovaskatona lett, ekkor már kuszár formában.

A kuszárt sok nyelven chusarnak írták, ebből lett a huszár is, és ennek egyik módosulata a chasar, téves olvasatban kazár! Ezek a szabirok a 800-as években összeköltöztek a hunokkal, és azok területén megalapították Dentu Magyariát, (ld. Kézai) az első magyar nevű népszövetséget. Ennek vezetői a hunok lettek, feltehetően a hun vezérek híres származása miatt. Tudunk róla, hogy Árpád következetesen Atilla utódának tartotta magát. (Atilla - Csaba - Ed - Ügyek - (Előd?) - Álmos - Árpád.) Bár nekünk nem ezt szokták tanítani, ezek a Dentu Magyariai szabirok és hunok többségükben földművelő életmódot folytattak, falvakban és városokban laktak.

A rájuk aggatott nomád és a lovasnomád kifejezések szándékos, rosszindulatú hazugságok, melyeket azok terjesztenek, akik őseinket a lehető legrosszabb színben akarják feltüntetni. Olyannyira falu és városlakók voltak, hogy a Nesztor krónika szerint Álmos (azaz Olmin) alapította Kijevet, és ő építtette a Szt. Illés székesegyházat is! Ezt még a XIII. században is magyar örökségként tartották számon! (Ez az Illés azonban nem az Ószövetségi próféta, hanem a baktriai Merv város első keresztény püspöke i.u. 200-ból! Baktria volt a hunok korábbi hazája.) Mindezt akkor érthetjük meg, ha tudjuk, hogy mind a hunok, mind a szabirok manicheista keresztények voltak, melynek nyomait a mai keresztény irányzatok minden erővel igyekeztek, (és talán még ma is igyekeznek) eltüntetni! Pothius, bizánci pátriárka viszont azt írja: –A Kijevi tourkok (magyarok) manicheista eretnekség hívei”! Gardizi ugyanerről: –Ezek a magyarok Jézus hitűek.” Epiphanius ugyanezt –Jézusi szkítizmusnak” nevezi. Kijevben ma is van magyar domb, magyar kapu, magyar temető, találtak ott magyar fejedelmi sírt is. Persze, ha nekünk nem fontos ez az egész, mások lassan átveszik őket, így ma már Olmint egyesek Olegnek fordítják! Ez az Oleg –töri szét” aztán a kazárokat egyes történészek szerint, akik Árpádék elköltözése után rövidesen, nyomtalanul eltűnnek. (Így talán érthető, hogy miért!)

A honfoglalás idejére Álmos már megöregedett. Nyilvánvaló volt, hogy az évekig elhúzódó folyamatot már nem tudja biztosan levezényelni. Ugyanakkor Árpád kiváló tehetsége alapot adott arra, hogy átvegye az irányítást, így ez a feladat már neki jutott. Álmos már nem is érte meg a Kárpát-medencébe való bevonulást, valahol útközben meghalt. Minden valószínűség szerint illendően eltemették, sírjának helyét nem ismerjük.

A közelmúltban jelent meg –A magyarok genetikája” c. könyv. Ez a könyv egy nagyon jó könyv lehetett volna, hiszen bebizonyosodott végre, hogy a magyaroknak genetikailag sincs semmi közük a finnugornak mondott népekhez, egyértelmű a mezopotámiai eredet! Ez a tény azonban ebből az írásból csak a könyv utolsó harmadában, hosszas köntörfalazás után, és csak a –sorok között” olvasva derül ki, ha az olvasó elég figyelmes! Ezt megelőzően a szerző változatlanul ontja a finnugor mese minden eddiginél zagyvább történeteit. A honfoglalás során - szerinte - a szerencsétlen, nyomorult, mindenki által megvert magyarokat mintegy bepofozzák a Kárpát-medencébe, ahol a mindenétől megfosztott, erősen megfogyatkozott barbárok mérgükben megölik saját vezérüket, Álmost! Fogalmazása persze óvatos, ami nem is csoda, mert állításait tényekkel nem tudja alátámasztani! –Lehetséges, hogy... pl. a besenyők megtámadták és megverték a magyarokat,” de –elképzelhető”... az is, hogy a bizánciak és a bolgárok is legyőzték őket, –valószínű, hogy...”, stb, stb. (Mert az úgy szokott lenni, hogy a győztesek fizetnek aztán évi adót a veszteseknek! Vagy nem?) Feltételezéseit aztán már kijelentések követik: –Ez kényszerítette az Etelközben maradt magyarságot a menekülésre. A megmaradtak átvergődteka Kárpátok havasain... Új szállásterületükön a megtépázott magyarok ekkor ölték meg Álmost, feltehetően az etelközi vereség miatti kultikus áldozatként.”

Hogy Álmos megölése mennyire alaptalan és rosszindulatú (1959-ből való) kitaláció, azt László Gyula már 1976-ban bebizonyította, és 1989-ben kiadott –Őseinkről” c. könyvében meg is írta. Röviden a következőkről van szó: 1959-ben, a szlovákiai Zemplinben honfoglalás kori magyar sírt találtak, melynek bővebb feldolgozására Fettich Nándor akadémikus régészünket kérték fel. Ebből lett a baj, Fettich ugyanis a leletekből teljesen téves következtetéseket vont le, amiket a végén megtoldott egy elmélettel is. A sírmellékletek alapján az elhunytat jómódúnak, sőt fejedelemnek tartotta, mivel pedig a honfoglalás korából nem tudunk más elhunyt fejedelemről, Álmossal azonosította.

A Régészeti és Történelmi Társulat már az akkor megtartott vita után is leszögezte, hogy –...koncepciója alapvetően hibás, hipotézisei megalapozatlanok, tehát tarthatatlanok!” Fettich feltételezte például, hogy az elhunytat, - mivel szerinte nem fért bele a koporsóba, - lefejezték. (Elképesztő ötlet!) Erre úgy következtetett, hogy a saját rajzát, amelyen egy kb. 190 cm-es testmagasságú embert rajzolt, rávetítette a szlovákok által a sírról készített rajzra, de a kettő nem stimmelt. A rajzon a lábat illesztette a koporsó végéhez, ezért a fejnek már nem jutott hely. (Talán méretarányossági problémák miatt.) László rámutat; –...bizonyosak vagyunk abban, hogy a honfoglalók fejedelmeinek ékességei aranyból voltak.

A zempléni sír csészéje aranyozott ezüst, és a sírban csak hét nyíl volt. A honfoglalóknál még a nemzetségfőknek is nyolc nyíl járt. Mindez kizárja, hogy a zempléni sírba fejedelmet temettek volna.” Az elhunyt tehát nem volt fejedelem, de szegény ember sem, valahol a nemzetségfők szintje körüli személy lehetett. Eddig tartanak a tények, a leletekből egyebet megállapítani nem lehetett. Hogy aztán hogyan kerekedhetett ki ebből az ismert rémtörténet, ezt már csak Fettich Nándor tudná megmondani. (Ha még élne.) Mindenesetre 2004-ben Álmos megölését történelmi ténynek beállítani enyhén szólva rosszindulatú rémhírterjesztés. (Még akkor is, ha már –iráni” eredetűnek elismert, de valamiért még mindig finnugornak mondott őseinket továbbra is –lovasnomád” barbároknak képzeljük!)

Forrás: http://dobogommt.hu/dobogo/cikk.php?id=20050101092646&evfolyam=III&szam=2


BADINY JOS FERENC
IGAZ TÖRTÉNELMÜNK VEZÉRFONALA ÁRPÁDIG

ÁLMOS -AZ "ÁLDOZAT" / Részlet a könyvböl

     Tanulmányomat azokkal a hivatkozásokkal kezdtem, amelyekkel vádolom történelemhamisító "történészeinket" Álmosnak mindenáron való "feláldozása" miatt. Itt, a befejező sorokban hangsúlyozni kívánom azt a valóságot, mely szerint: -

a "magyarnak" nevezett történetírás judai-keresztény hitet valló, annak szellemében író és mindenkor a judai érdeket szolgáló - mondhatni "magyarellenes" - papok tollából táplálkozik, mint Inchoffer Menyhért és Pray György jezsuiták és az őket követő Timon Sámuel. Kiegészítette ezt - az így szinte dogmává tett - történelemhamisítást 1917-ben Róheim Géza, aki az anarchista elveket valló FREUD hatására, "a magyarság jövőjének érdekében, pogány rítus szerint, szintén "feláldozottnak* hirdeti Álmos nagykirályunkat".
Ennek a "rituális gyilkosságnak" indokolására még a misztika értékeinek jelentését is megváltoztatják. Erre nagyszerű példát szolgál Dümmerth (az említett könyvének 126. oldalán), ahogy ígyir:

"Istenségnek tetsző áldozat csak oly személy feláldozásával mehet végbe, aki az Istenség előtt kedves. Ennek az Istenség előtti *kedvességnek* jele a KARIZMA - Isteni kegyelem."

Tudatos meghamisítása ez az axiómák, tehát változtathatatlan és félreérthetetlen meghatározások egyikének, mert: A KARIZMA: a teokratikus uralkodási rendszer hiedelme szerint: 'Istentől kapott, földi uralkodásra való küldetés. Isten jóságának és Igazságának érvényesítésére és gyakorlatára való kiválasztás, hogy úgy legyen minden a földön, miképpen a Mennyben is, irgalmassággal és áldozat nélkül.*

A magyarság igaz történelme azt mutatja, hogy népeink egységét és jólétét mindenkor a karizmatikus származásukat valló uralkodóink biztosították. Olyanok, akik hittek küldetésükben. Akik az "ÉG FIAI" voltak hitük szerint, és Isten kegyelméből nyei% hatalmukat valóban "istenesen" gyakorolták. Népeink ezt a "karizmát" a NIMRUDI eredettel ismerték el uralkodóik Istentől nyert kiválasztásának, és ennek legnagyobb és a fél világot uraló birtokosa éppen ATILLA volt. - így válik érthetővé a Keleti Magyar Birodalomban és a Kárpát-medencében lefolyt "Atilla-ivadékok" elismerése és vetélkedése is. És pontosan itt van és ebben a "vetélkedésben" lelhető meg Álmos igaz története is.

Nagyon nehéz ma már megállapítani az akkori események történelmi sorrendjét, mert - erre vonatkozólag - csak a szájhagyomány és a földrajzi elnevezések őrzik azok emlékét.

Annyit biztosan tudunk, hogy a régi, sziklamezei hunok fejedelmi leszármazottai székhelyüket a Bodrog környékén. Zemplénben és Ungváron erősítették meg és itt, az Álmos idejében élő "OND" -Atilla-ivadékként -Álmossal egyenrangúnak tartotta magát. Nem ismerte el Álmost uralkodó királyának. 

Álmos az Ister-Gami székhelyéről irányította az ország ügyeit és megteremtette az "egységes nemzetet", de a Bodrog-Zempléni hunok elkülönítették magukat ettől az "egységtől". Álmos bölcsességének sikerült áthidalni minden meg nem értést és minden igyekezete az volt, hogy végleges békességet teremtsen, hiszen egyre jobban közeledett a régóta tervezett és Árpád által vezetett végleges hazatérés ideje. Éppen ezért személyesen akart találkozni OND fejedelemmel és vezértársaival. A zempléni és bodrogi nép szájhagyománya szerint:

 "az árpádi hazatérést váró és elébe induló nagykirályt - Almost - OND vezér tőrbecsalta". Erről a tőrbecsalásról megemlékezik a 14. században írt Kálti Márk Krónikája, és a szintén ebben az időben készült Nestor Krónika is említ egy Álmos elleni lázadást.

A szájhagyomány szerint OND találkozóra hívja Álmost Zemplénbe és Ungvárra, de a Bodrogközben orvul megtámadja a nagykirályt, Álmost, és jelentős számú harcosokból álló kíséretét.
A "Bús-Mező" őrzi ennek az orvtámadásnak emlékét a Bodrognál lévő SZOMOTOR mellett. Álmos és kis serege szembeszáll a nagyobb erejű orvtámadókkal, de Álmos itt leli hősi halálát karddal a kezében.

Utána jövő vezéri sereg - BORS vezérlete alatt - átkel a Bodrogon. Elfogják a lázadó OND-ot és lefejezik. Álmos halotti torát a TOR-HEGYEN tartották, és SZOMORon temették el. Ebből lett a néphagyományban TOR + SZOMOR = SZOMOTOR.
Ne gyalázzuk meg tehát Álmos emlékét azzal, hogy őt saját népe áldozta fel, mert a testvérharc hősi halottja ő, a "testvérharc" áldozata. Nem láthatta meg hős fiát - Árpádot -,akinek fogadását előkészítendő indult OND találkozójára. Legnagyobb hősünk ő, aki "hetvenen" felüli életkorában is karddal a kezében, a magyar igazság és a magyar egység védelmében halt hősi halált.

 Ezt a szomorú és a néphagyományban így fennmaradt történetet igazolja dr. Dienes Adorján, pápai kamarás könyve: "A honfoglalás története Erdélyben és Bodrogközön" (Nagykövesd, 1933.), melyben azt írja, hogy: "II. Endre királyunk 1213-ban meglátogatta Álmos sírját Szomotoron." Anonymus szerint: "Árpád az Ung folyónál veszi át a fejedelemséget Álmostól." Ez valóban így lehetett, mert hazaérkezve, itt tudta meg az UNG-nál, hogy mi történt, és apja sírjánál lett az új fejedelme a kárpát-medencei Magyar Birodalomnak, mint egyetlen Atilla-ivadék.

Szeretném még azt az érdekességet itt említeni, hogy a
BODROG ötágú. Az OND, Tapoly, Laborc, Latorc és Ung folyócskákból tevődik össze. Olyan "vezérhez" illő nevek ezek, és - tekintve, hogy OND volt a lázadók fője - talán ezek a nevek őrzik a testvérharc vezéreinek az emlékét. Árpád hazatértével az országnak ez a része valószínűleg szakrális területként lett tisztelve, mint Álmos utolsó küzdelmének és sírjának helye. Azért rendelkezik oly gazdag sírleletekkel, miképpen azt az előbbiekben említettem. De nézzük meg azt is, hogy mit mondanak korunk régészeti felfedezései és hogyan értékelték ki azokat a szintén valamilyen "érdek" szolgálatában dolgozó "szakemberek"...?

Zemplén határában, a Szélmalom-dombon a szlovákok honfoglaláskori
sírokat találtak 1964-ben.

Egy "lefejezett" fejedelem sírhelyét, és hozzá közel egy tömegsírt ástak ki. A kiértékelésre meghívták a magyar régészeket is, mert a fejedelmi sírt Álmos sírhelyének, a tömegsírt pedig szláv szolganépekének vélték. - A magyar régészek között Fettich Nándor is ott volt, akivel éppen amiatt szakadt meg minden kapcsolatunk, mert Fettich is úgy vélte, hogy valóban Álmos sírhelyét találták meg.

Nem t u d t u k megérteni Fettichnek ezt az állásfoglalását, mert abban a sírban, amit ő is Álmos nagykirályunkénak ismert fel, egy lefejezett, tömzsi, kicsi ember csontváza volt. Levágott feje a lábánál, és kardja, markolatával a bal lába alatt, keresztben, távol a jobb kezétől volt, de a ruházati díszítések maradványai valóban nemzetségfőt jellemeztek. Fettich korunk legkiválóbb régésze és történésze volt, aki tökéletesen felismerte és elsajátította a hun-avar-magyar ötvösművészet módszereit is, tehát tudnia kellett azt is, hogy:

Anonymus és a Methód-legenda Álmosról azt írja: "egy fejjel magasabb volt harcosainál".- Tehát Álmos nagykirályunk nem volt tömzsi, kis termetű emberke, mint akinek maradványait a zempléni sírban találták. így ez nem Álmos sírja, hanem a "lefejezett" lázadó Ond vezéré, akiről a néphagyomány is megőrizte azt, hogy - mint becstelen lázadót - "lefejezték", és a sírban fejét a lábához tették. - így a tömegsír sem szláv szolganépeké, hanem OND hunjaié, akiket Álmos vezérei, a lázadóknak járó elhantolással, tömegsírba dobáltattak.

Persze az évszázados "magyarellenes" történetírás azonnal közhírré tette a "feláldozott Álmos" sírjának "bizonyítékait", és a hírlapok (Tükör és Népszabadság) is "cikkeltek" róla, az "Élet és Tudományban" pedig egy Jánossy István "Árpádot apagyilkossággal vádolja".

Felfedezhetjük itt ugyanazt a "receptet", mellyel ATILLA nagykirályunk nagyságát, egyéniségét, "Európát látok" szándékú bölcsességét egy műveletlen barbár szintjére kívánta süllyeszteni. Hát ugyanez vonatkozik arra a szándékra is, mely a magyar népet istentelen csűrhének akarja beállítani. Olyannak, akik rituális gyilkossággal vetnek véget nagykirályuk életének. Ne hagyjuk nemzeti önbecsülésünket ily mélypontra vinni, mert nálunk - már Nimrudtól kezdve - szakrális királyok uralkodtak az Istent mindig dicsérő népünk felett. Rituális királygyilkosság a sémita népek sajátja. Ott fojtották meg selyemzsinórral a nekik meg nem felelő uralkodókat - teljesen függetlenül attól, hogy öreg volt vagy fiatal. A magyari népek mentesek voltak minden "semitizmustól", mindaddig, míg - vesztünkre - I. István nyakunkra nem tette a judai-kereszténység szolgajármát. És pontosan ez a judai-keresztényi szolgajellemű gondolkodás befolyásolta történelemszemlélet akarja mindenáron szakrális
nagykirályunkat, Álmost, az "ÉgFiát" -Jehova kedvére valóan - lemészárolni.

Ne hagyjuk! -Védjük meg a MAGYAROK Istenének méltóságát!

Forrás: http://magyarmegmaradasert.hu/files/k_aktatar/bjf_itva.pdf