20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2009 június 01, hétfő

A saját őstörténeti kutatásomról

Szerző: Csuthy György

  A mostanában felfedezett Balkánsági ( Nagy-kánsági)( Boszniai) piramisok és az ott talált rovásírás jelek, és körülötte élő népek történelme is ezt igazolja. A Monte-negróiak őstörténelme ugyanazt a mezopotámiai Madayt hozza, őshazának, mint mi magyarok, (csak mi még ezt titokban tehetjük), ott van Svati Stefán, ( Szent-István) szigetük, vagy a Svato more Szent tenger aminek a neve ma ( M)Adria, és szent tenger neve (Madraya volt még Homéros korában. A Nagykánsági Madabeusok a szent népe tengere, így titokban jött át a XXI. századba.

(Ami a történelemkönyvekből kimaradt.)

   Az etrusc családok és a görögországi /Mora/ tartományból a dórok elöl Etruriába költöztek,  Demorat nevü vezérükkel a latinok és a szikulok( székelyek) közé közé települtek az etrurai Targuiniiba, majd a szikulok megállapodott helye Szicilia lett. Az etruscok a Aino( Teverone) és a Tiberis folyók irányában a régi latinság közé terjeszkedtek. Alba legyőzésével meghódították Róma környékét, és tették meg Róma alapítójának Romulust./ Cserép J. 1936.

A sumér és a mora tartományi eredetet leginkább a a római alapító /Rom/ulus(jobbról –balra olvasva: mor/a/ és Rémus (ugyan-úgy olvasva: sumér) neve, a su-mér-méd-maca –mada-magya nép a mediterráneumi őseredetét igazolja.
A qumrani tekercsek, és a Vatikáni Enciklopédia szerint a madabeusok a megmaradó nép, Isten választott népe, az utódaik a macedónok és a kitteusok.
E nép népesítette be Hispániát, Áriát, Méditerráneumot, Alsó és Felső Egyiptomot (Madrayt), Mezopotámiát, Mauritániát, Britaniát, és Európát, ezzel párhuzamosan Dél- és Közép, valamint Észak –Amerikát. (Erről később! )

A mintegy negyvenezer évet kitevő történelmi időszak alatt megtartották identitásukat, mondhatni ma is az ókori államaikban élnek, nevükben megőrizve a mad/mac/med/mex/mar/mer/mor/maur ősi szógyököt.



Merje még valaki azt mondani, hogy kis nép vagyunk!

A (macedón)-görög mora tartományából indult el Etruria földjére és etruscá válva, de a Szent (Sueto, ejtsd: sueti) nép medesi/ magori hagyománya szerint e nép első családja, Nimród leszármazottai voltak, a magorok Madaiban, ( arabul: megor) Karthágóban, Hispániában, Etiópiában, és Pannóniában.


A karthágói magor, Sueto-( ejtsd: Sueti nius) Laetus volt..
Hispánia, Mauritánia tartozéka volt királyi központja Leon provinciában Mogor névvel a kaszt, Kasztiliában, Zaragozában (Katalóniában) a Pirreneusokban és Hispánia egészén, valamint É.-Ny.-ra a Pirreneusokon túl, Médoc-ban lakott lakott, több ezernyi név városnév őrzi emlékünket.


Árpádház két ágból a K.-i szkítiai és a D.-i madaterráneumi ágból származik.
Álmos, Árpád vérvonala tisztázott, de a D.-i ág vérvonalát lehazudták. Ami már olvasható, de az MTA. által el nem fogadott az Mezopotámia, Suméria kapcsolat igaz, amit már mindenki tud, csak mi magyarok nem tudhatunk!.

Amit tudunk :Kre. 550 körül Mezopotámia mai Iráni részében Astyages Maday Birodalom királya, mely birodalom tagjai : Perzsia, Pártia, Bactia, Scytia, Assyria, Arménia , de valami eddig tisztázatlan ok miatt 550 körül kijöttünk a több évezredes hazánkból (ezt tisztázni kell ).
Astyages unokája Kyros lett Maday Birodalom királya, és hamarosan Perzsa Birodalom néven ment tovább, de már nem úgy mint ezer éveken át, a szövetséges perzsa a második a rangsorban, hanem a mada ( beus) népet háttérbe szorítva, talán ez késztette a két herceget Hunort és Magort az ősi haza elhagyására. Hunor Szkítia felé vitte a a madabeusokat szkíta, kitti néven, még Magor visszament az ősi médoc-mada Madaterráneum felé, és a latinokkal med, mar, maur, mór, celt, gal, kelta, médoc, mer stb. néven lakja, (ezt a latinok Méditerráneumnak nevezik), ebbe a Madray ( Egyiptomi, É. Afrikai, Hispániai térbe) térben érkezik vissza Magor és népe, és hozza a perzsa medes, méd népneveket. Mauritánia népe az ősi gyökér, itt megtalálható a a fénylő bőrű Etióp-madától kezve a világos barna vörös bőrű és hajú keltáig, a negyvenezer év keveredésének minden árnyalata. Mauritánia a viszonylag rövid fenn állása alatt igazi madaterráneumi bölcső volt, mint ahogy az utód állama a Római birodalom.

Gaius Sueto(nius) Tranquillus író és hadvezér ( Kre. 70.) Afrika tartományában, Hippo Regiusben, modern Annaba közelében született É.-Kelet Mauritániában.
(Mauritánia állama É. és É.-Ny. Afrika, Hispania, és Maday, Madi ( Médi)terrán tenger Ny.–i medencéjét birtokolta, az Maday- Madray – su mer ( su méd) Mauritánia elsőnek csatlakozott a médok- sumer-suméd- maka-make -etrusc alapítású Rómához.)

Az író -hadvezér Sueto - nius apja Gaius Sueto (nius) Laetus, etrusc ( patrícius) családból származott, katonai tribunus volt és a lovas (huszár) ezred tulajdonosa és irányítója, a római elit patrícius rangú hadvezére.(második rang a szenátorok után ). A tribunus militum (katonai tribunus) alapvetően két tisztséget jelölt: egyfelől az ókori Róma legmagasabb rangú katonatisztjeit nevezték így, másfelől hasonló nevet viseltek azok a tisztségviselők, akiket egy időben a consulok helyett választottak a provincia élére, így lett Suetonius Laetus, Karthágó városállam magorja.

Karthágóban megtalálták a magor Gaius Suetonius Laetus házát és a magort ábrázoló nagy méretű mozaikot.

  Már Claudius uralkodása alatt (41-54), a tizenharmadik légiót küldték Pannóniába,
69. annak a polgárháborúnak az éve, amit a négy császár éveként ismernek, Suetonius Laetus lovas (huszár) hadserege szolgált tribune a tizenharmadik légióban Gemina-ban . A XIII. légió polgárháború alatt Gemina a császár, Otho mellett állt. (A trubinusok közül az egyik volt a római szerzőnek, Suetonius Laetus.) Az első légióval Adiutrix, ez részt vett Cremona csatájában (április), hol ezek Pannoniában a légió most Vespasian mellett állt, és Cremona második csatája alatt a győztesek között volt (69 októbere). Innen, a tizenharmadikat a Rhinelandbe küldték, ahol a római általános Petillius Cerialis vezetett egy expedíciós erőt lázadó Batavians ellen (70).

Suetonius Laetus fia ( 70) vezetésével a 13. Légiója foglalta e lvégleg Pannóniát, és ekkor kezdték kiépíteni a „ limest”, a kulcs fontosságú területeket Ó –Bvdát, Komáromot, és a mai Fejér megyei Gorziumot( Tác), és tőle 6 km.-re épűlt 14 ezer nm.-es katonai objektumot, amely később is a pannóniai magor Svato/ Sueti család birtokában maradt.

A Sueto eredetileg nem név volt, hanem a skítta/ chatti/szkíta/kitti/kelta nép származását, a Szent- néptől származást jelenti, a magor, hg. –i cím a Szent család tagjait illette meg ez a „Szent” megjelölés. S ők voltak a meghódított területek magorjai Sumeria, Maday , Madray, Makadónia, Etruria, Szicilia, Mauritánia, Hispánia, Pannónia államokban. A Svato-plug ( Szent fejedelem) Svati Stefan ( Szent István), a görög- etrusc eredetű írások Sueti- bolug-nak hozzák a Szent fejedelmet ( Cserép J. ) a latin metszet vésők Chuth-nak vésték meg metszeteiken Sueti bolug foglaló birtokai nevét a Sziget és Csallóköz és nevét.

A Szent megjelölés a médoc-mada (maddabeus,/ makkabeus) népet és e nép utódait a makedónokat és kitteusokat (szkítákat) illeti meg, mert róluk tartják az ókori népek írásai hogy : „Ők a megmaradó népek, Isten választott népe”).

   Svato-pluk (fejedelem) több névvel szerepel a történelemkönyvekben, Sueti/Sueto/Chuth, ami közös a névhasonlóság, és mindegyiknek a címe magor és mindegyik változat neve ugyan ahhoz a birtokokhoz kötődik a volt pannóniai hódító Suetonius Laetus által meghódított területeken épült római hadi objektumokhoz, és ezek mellé épített városokhoz, (Komárom./Chuth, Gorzium/Tác és Aqvincumhoz,/Ofen- Bvdához)stb.
Karácsony J.1240 ben a mogor nemzetségnél hozza Chuth Urost, akinek a birtoka a Fejér m.-i Tác/ Gorzium és a Szabadbattyán területén lévő feltárás alatti római katonai objektum területén volt. Utólag említem meg a Kőszár hegyen megtalált ezüst tálak ügyét, a kincsek valami Suezo néven lettek megemlítve, nos a kincsek a Sárvízi területen , csak a magor Sueto/ Suedo/ Soezo familia tulajdona lehetett, mivel ezen a néven már 69. óta Árpád érkezéséig 607/896-ig, csak a Svato/ Sueti/ Suedo/ Suezo család élt. A magor Svato pluk/ Sueti bolugot a saját foglaló birtokán a veszprémi várában temették el. A Chuth név a latin Chatti ( kitti ) nép névből származik, így nevezték a II. Assyr Birodalom kitti – skytta népét), amely médoc-méd-mer-mada-mor-etrusc neveken élt főként a Maditerráneumban, és a Maditerrán ég. Ővben és a Kárpatos- medencében.

Mindezek figyelembe vételével kijelenthetjük, hogy Karthgóban állomásozó Sueto-nius Laetus magor és hadvezér a 13. légió tábornokaként érkezett Pannóniába, a Birodalom s a nép védelmére, ahol jelentős számú médoc-alapú és ó-méd(oc) nyelvet beszélő népek éltek. Róma katonaságot állomásoztatott Pannóniában, Noricum-ban.Bajorföldön, Welsben, mindkét Scóciában (Scitiában) és az összes „meghódított” médoc-eredetű népek lakta tartományokban. Ez új történelmi ismeretanyag megkérdőjelezi az eddig tanultakat Rómáról és Atilláról és az egész hun-avar történelemről, és még nem szólva az médoc –kelta népek őstörténelméről. Amit tudhatunk Pannónia etrusc-pain –médoc népe a Kárpát-medencében az utolsó jégkorszak ( mintegy negyvenezer év) óta lakja, Dr. Cserép József és az általa hozott ó-kori írott történelem szerint Atlantisz után Hispánia! felől érkeztek akkor médoc néven és Ny.-ról K.-re haladva örményekkel perzsákkal, meghódították a később róluk elnevezett Méditerráneumot, benne Madráyt a későbbi Egyiptomot, s Mezopotámiában Atlantisz bukása után ezer évre állt Sais, (Úr városa ma Irak),majd Egbetana ( ma Hamadan/ Irán), városok.

A mostanában felfedezett Balkánsági ( Nagy-kánsági)( Boszniai) piramisok és az ott talált rovásírás jelek, és körülötte élő népek történelme is ezt igazolja. A Monte-negróiak őstörténelme ugyanazt a mezopotámiai Madayt hozza, őshazának, mint mi magyarok, (csak mi még ezt titokban tehetjük), ott van Svati Stefán, ( Szent-István) szigetük, vagy a Svato more Szent tenger aminek a neve ma ( M)Adria, és szent tenger neve (Madraya volt még Homéros korában. A Nagykánsági Madabeusok a szent népe tengere, így titokban jött át a XXI. századba.
Szlávok magyarok ! Nagyon vigyázzunk rá !Ez ami közös történelmünk bizonyítéka!

Ezt a történelmi rokonságot erősíti a Tarihi Üngürüsz Kattar (kittir) vezére, aki Kr.u.300. körül hozza a makedónok bejövetelét, a már itt élő painok, madadónok, (d=c=k) etruszkok és médoc-alánok védelmére, ekkor hunok és makedónónok érkeztek, ebből a médoc-madadón-phun-hun magor rétegből származott Bendeg-úz és „fia”Attila aki magát a nagy nimródi -magor nemzetségből származtatta.

Attila halála után tíz évre megjelenő mogorisz ( hg.) nagy valószínűséggel a Dél lengyel - sarmada kolostorban ( Krakkóban ? ) nevelkedő burgundi gh.-nő Krimhild ( Ildikó?)és Attila fia Aladorius (mogorisz)., és lehet, hogy Aladorius vitte tovább a magor Svato/ Svati/Szent nemzetséget / Svato / Svati / Sueti / Chuth, Chuti nevet.
Ez azért is valószínű, mert magorisz hun hg. / burgund hg. megjelenésekor azonnal visszahúzódott Detre hg., aki korábban Pannóniában folytonosan háborúzott az őt támadó Atilla fia Dengezik vezette a hunokkal, és mogorisz megjelenésével egy csapásra megszűntek az Attila rejtélyes halála után kirobbant hun-germán háborúk. Figyelemre méltó, hogy magorisz megjelenése után Dengezik felhagy Detre támadásával követte Csabát, ő is Mak(d)adón-görög földre távozott. Talán ez volt a középkori hunok és germánok első békés kiegyezése.

Cserép prof. szerint, Sueti volt a neve az utolsó pannóniai fejedelemnek, a magor Sueti apja, Baján volt, Baján és Mogorisz között a Kurth (Karth) hg.nevét ismerjük, vélhetően ő a neve alapján folytatódik a kathágói Svato/ Suetinius magor ág,
Ha tekintetbe vesszük Heribert Illig és a német történészek állítását, és a naptár kiegészítés címén betoldott 297 évet, melyszerit Attila és Árpád között „ csak” 150 év telt el, így az ismert négy hg. neve pontosan kitölti ezt a 150 évet.
Mivel én „ csak” egy magorisz vagyok, szívesen venném a segítségét egy ismert és magyarságkutatásban megbízhatóan jártas és elhívatott történelemkutató és író segítségét a további kutatáshoz és eredmények publikálásához.
Bvdapest 2009. május 19.

Csúthy György ( hg.) a honalapító magor nemzetségből.


Hozzászólások megtekintése a régi honlapról

Hozzászólás  

#2 Rékabea 2012-04-06 11:47
Én kikértem Tácsi István véleményét, ami igy szól :

Nagyon tisztelek minden elkövetőt, akik jószándékkal próbálnának valami jót elkövetni ebben az életben. De Csuthy úr is mindazt elköveti a magyarság ellen, amit sajnos ismerethiányból elkövethet.
Példaként amit az etrusc családok bekezdés alatt (az elején) elkezd az kitűnő, de a bekezdése végén már megfordítva a valóságot, abszolút téves következtetésre jut. Mert az istenkáromlással ér fel, ha mi Romulust és Rémust etruszk leszármazásúnak állítsuk be. Mert ők igazából az asszír-dór eredetű, az itáliai ősi úrnépeket elpusztító hódító latinok leszármazottaik. És nem ők alapították meg Rómát, hanem épp ők foglalták el a szabin-magyaroktól. Értelemszerűen, a "szabin nők elrablása" história alapján maradt meg a köztudatban, csak senki sem érti a lényegét. Az lehet, hogy Remus visszafelé Sumer jelentéssel olvasható - talán épp ezért kellett megölnie Romulusnak, az ősnéphez fűződő jóindulatú kacsolódásai végett - hogy a valódi latinok beépülhessenek a szabin uralkodóházba, hogy hódító és parazita terveiket így vihessék végbe.

Kisebb hiba, de lényeges, hogy NIMRÓD rege az már asszír királyi sarjként, szintén lopott legenda születéséből ered. A magyari úrnépek ősi vezérlő elve MENROTH (Ménrót), az ősi Orion csillagkép (egyiptomi Ozirisz) földi leképezéséből ered, amit a hódító pogány asszír szemitizmus átvesz, és a magáénak tünteti fel. A szöveg további részében általam ilyen összefüggéseket nem ismerő adathalmazt hoz, de a leírója sem bizonyítja őket. Aztán helyesen értelmezi Atilla, Álmos és Árpád hunmagyar törzseinek származási útját, de aztán nem folytatja. Még a végén hitet tesz az Illig-féle időugrás velejéig hamis és kizárólag a magyar történelem ellen irányuló tétele mellett. Innen már nekem teljesen tudománytalanná vált az író törekvése. Az ilyen féligaz dolgozatok sajnos sehova sem vezetnek. Üdv: T. István

Kérem, tekintse meg a honlapomat:
www.fiberweb.hu/taara
-1 #1 NAGY 2012-03-14 23:30
Ez a legujabb hogy elkezdik magyarazni hogy tulajdonkeppen mindenki testverunk.Az is aki az ellensegunk volt mindeg.Amit ez az ember itt osszehord az a "Szomoru magyar tortenelem"

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások