20210509
Last updateH, 19 ápr. 2021 6am

rovas logo

2021 március 31, szerda

Testvérek a Tien-san lábainál

Szerző: Sitkei Levente

A Türk Tanácsot eredetileg Nurszultan Nazarbajev kazah elnök kezdeményezésére hozták létre olyan országok részvételével, amelyek türk nyelven beszélnek, osztoznak a történelmi hagyományokban és életük hasonló mederben folyik. A hívó szóra Üzbegisztán, Kirgizisztán, Törökország, Azerbajdzsán és Baskíria válaszolt, megfigyelőként pedig Magyarország is csatlakozott. A rokonság kérdéses, az életmód egyértelműen más, ezer és egy okot lehetne sorolni arra, mi választ el minket Közép-Ázsiától. De mégis arra érdemes koncentrálni, ami összeköt.

– Üljetek le! – indítványozza a turkisztáni mauzóleum egyik kis termében a fogadóbizottság vezetője, mikor a Türk Tanács országaiból jövő újságírók megérkeznek. Szinte azonnal elkezdődik az ima, amely mindenkit érint, hiszen mindenki muszlim, csak egyedül a magyar újságíró nem. A terem előtt padok azoknak, akik kiszorulnak az imahelyről, itt egy idősebb férfi ül szorosan mellém, hiszen mi vagyunk az umma, a muszlimok közössége, bentről hallatszik az arab nyelvű dicséret, kint áhítattal hallgatják a kirándulók. De én nem vagyok az umma része.

Nem értem, mit mondanak egymásnak az üzbég kollégák, nem értem a kirgizeket és nem értem a kazahokat sem. Ők egymást szinte tökéletesen megértik, de még a törökökkel és az azeriekkel is el tudnának diskurálni konyha-nyelven.

Mivel azonban itt egy régi birodalmi öntudat is létezik, a közös nyelv az orosz.

Dél-Kazahsztánban vagyunk, ahol a lakosság túlnyomó része kazah, eltűnnek az északra annyira jellemző szőke, kék szemű kazahsztániak, akik a Szovjetunió idején kerültek ide. A gigászi ország 19 millió lakosa közül nagyjából tízmillióan kazahok, rengeteg az orosz, de a sztálini önkény eredményeképp összesen 132 nemzet képviselteti magát hivatalosan, köztük maroknyi magyar is. A kultúrák pedig harcolnak egymással. Az orosz nyelv elegáns és divatos, a nur-szultani és almati fiatalok nagy része oroszul beszélget egymással, orosz nyelvű zenét hallgat, akkor is, ha történetesen kazahok és az anyanyelvük is a kazah. Orosz szavakat kevernek a beszédbe, kányesná, mert ez divatos. Kazahsztánban soha nem alakult ki egy magyarhoz hasonló, egynyelvű, egykultúrájú társadalom, ott meg kellett birkózni a rengeteg, egymástól távol levő nép életmódjával, össze kellett őket gyúrni egy sosem létezett „kazahsztáni” néppé. Ez pedig, egyelőre úgy tűnik, sikerült, hiszen származástól függetlenül tud büszkén feszíteni a kazah válogatott melegítőjében a szőke orosz és az ázsiai arcvonású kazah. Akik egymás között oroszul beszélgetnek.

testverek1

 A nagy sztyeppe
Turkisztán jellege élesen elüt az északi területétől. Klímája sokkal kellemesebb, mint a szeles Nur-Szultané, etnikai összetétele is határozottan kazah többségű. Mielőtt Kazahsztán bármilyen állami formában létezett volna, ez a terület a Perzsa Birodalom északi határvidéke volt, sokkal több kapcsolta össze a déli üzbég vidékekkel, Bokharával és Szamarkanddal, mint Moszkvával. A cári orosz csapatok a XIX. század közepétől kezdve nyomultak be ide, és alakították át azt stratégiai okokból orosszá. Jöttek az orosz telepesek, a helyi törzseket pedig etnikai szempontból sokáig egyáltalán nem különböztették meg. 1916-ban a lakosság fellázadt, amit kíméletlenül levert az orosz hadsereg, majd az orosz forradalmat követően a bolsevikok támadtak a nomádokra, irtózatos vérfürdőt rendezve. A polgárháború után, 1918-ban a szovjet hatalom létrehozta a Turkisztáni Autonóm Szocialista Köztársaságot, Taskent központtal, ekkor a Bokharai Szovjet Népköztársasággal és a Horezm Szovjet Népköztársasággal együtt uralta a jelenlegi Kazahsztán déli részeit és Közép-Ázsia nagy területeit. A ma Kazahsztánként ismert terület legnagyobb része 1920 és 1924 között Kirgiz Autonóm Szocialista Szovjet Köztársaságként volt ismert. Akkoriban a ma kazahokként ismert nép a szovjetek szemében a kirgiz nevet kapta, a mai kirgizekről pedig mint kara-kirgizek (fekete kirgizek) beszéltek. Kara-Kirgizisztán 1936-ig létezett Oroszország részeként, majd autonóm státust kapott, ugyanekkor jött létre Kazahsztán különálló tartományként, a Szovjetunió részeként. Ezt megelőzően alkották meg Üzbegisztánt, Tádzsikisztánt és Türkmenisztánt, sokszor nagy nemzeti közösségeket hagyva a határ másik oldalán. A Szovjetunió szétesésével ezek az államok függetlenné váltak, de a nemzetiségi helyzeten nehezen tudtak úrrá lenni. Turkisztán városának majdnem fele üzbégek lakta, az üzbég főváros, Taskent körül viszont kazahok élnek nagy számban. A szovjet időkben meghúzott határról döntő bizottság maga határozott arról, hogy Simkent kazah város lesz, Taskent pedig üzbég. Jelenleg is számtalan kisebb-nagyobb enklávé pettyezi Üzbegisztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán térképét, Kazahsztánban ugyanakkor csak egyetlen ilyen van: Bajkonur, az űrállomás, amely Oroszország területe, mélyen a kazah sivatag belsejében. (S. L. S.)

 

A selyem útja

Dél-Kazahsztán azonban sokban különbözik az északi területektől, ahová szívesen fektet be az orosz elit, no meg a kazah is inkább Nur-Szultanba igyekszik, ha már olyan határozott politikai akarat áll mögötte. Az országban három „megapolisz” van, amelyek különleges státust élveznek: Nur-Szultan, Almati és Simkent. Az első az új, milliós főváros, amely valójában sose volt komoly település, de az elnök azzá tette. A második a régi főváros, Alma-Ata, két és fél millió ember otthona, ahol ma is a legtöbb a tehetős üzletember, de túlságosan is keleten van, közel a kínai határhoz, ahonnan nem könnyű irányítani egy ekkora országot. A harmadik város a milliós Simkent, Turkisztán régió közepén, de abból kiemelve jogilag, épp azért, hogy másként tudják fejleszteni. Simkent amolyan kazah Debrecen, óriási területen fekszik, egyszintes házakkal, kis túlzással egy egymilliós falu, annak minden előnyével és hátrányával. Az elnöknek, Kászim-Zsohárt Tokajevnek nagy tervei vannak Simkenttel és a déli területtel, így Turkisztánnal is, amely regionális zarándokhely, egyben egy valaha volt óriási város közelében fekszik.

Ez a város Otrar. A XIII. században még Bokharával vagy Szamarkanddal egy lapon emlegették, a selyemút egyik állomása volt. A tatárok 1219-ben bevették a várost, de nem pusztult el teljesen, hanem később Timur Lenk érdekszférájába került, s a nagy mongol uralkodó itt is halt meg 1405-ben. A selyemút jelentőségének csökkenése Otrar sorsát is megpecsételte, a lakói lassanként elhagyták, az 1700-as évek végére kihalt. Ezt a várost, amely ötven kilométerre található Turkisztántól, most tárják fel a régészek és állítják helyre az emlékeket. Hatalmas területről van szó, mintegy 450 hektáron dolgoznak a szakemberek, vezetőjük, aki húsz éve ásat a környéken, úgy becsüli, legalább 2050-ig szükség lesz a munkájukra, annyi kincs rejtőzik még a föld alatt.

Pedig már most is csodát láthat a kiránduló: újjáépített tornyos kaput, a régi városfal is áll már, odabenn az épületek egyike-másika látogatható, ahogy egy múzeumban is látható a város virágzása és a bukás történelme.

testverek2

 

Otrar híres arról, hogy itt született Abu Naszr al-Farabi, a X. század nagy hatású filozófusa, a szúfi misztikusok egyik nagy becsben tartott szentje, akinek munkássága alapján tudott később dolgozni a nagy Avicenna (Ibn Szína) is. Egy másik szúfi misztikus, Ahmad Jasszaui a XII. században érkezett Turkisztánba, vált nagy hatású költővé, aki a környék sámánhitét is felhasználta munkáiban. Az ő sírja fölé emelték a monumentális síremléket, amelyhez évente nagyjából egymillió ember zarándokol el Közép-Ázsiából, s amely az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. Egy helyi hagyomány szerint aki háromszor elmegy Turkisztánba, az egyenlő egy mekkai zarándoklattal. A régebbi kazah pénzeken látható is volt az ősi síremlék. A romvárost és a mauzóleumot, valamint a fenséges Karatau-hegységet tekintve tökéletesen érthető, hogy Turkisztán igyekszik magához csábítani a turisztikai befektetőket, s az állam is a fejlesztések mögé állt. A napokban fejezték be a régi karavánszeráj újjáépítését, amely a legmagasabb igényeket is kielégítő szállodákat, éttermeket, szórakoztató-központokat, boltokat foglalja magába. A projekt mögött egy török vállalkozó áll, mint ahogy ez megszokott Kazahsztánban. Az eredeti tervek szerint ez lett volna a központja a Türk Tanács csúcstalálkozójának, ám végül közbeszólt a járvány, azaz a nagy eseményt online módon rendezik meg.

Magyar ajtónálló

– Turkisztánnak kell lennie a türk népek lelki fővárosának

– mondja Umirzak Sukejev, a városnak otthont adó turkisztáni régió első embere. Szerinte minden lehetőség adott, hogy a zarándokok és a turisták száma megszaporodjon, ráadásul ez a terület az, ahová hazatérnek a türk népek gyermekei. Delegációval érkezett, hogy fát ültessen a most felújított parkban, szemben a mauzóleummal, szimbolikus lépésként a jövő érdekében. Kedves gesztusként egy fasort szenteltek a türk nyelvű országok újságíróinak, emléktáblával adják hírül, hogy itt tollforgatók lapátolták a földet két percig. A vezető politikus szavait igazolja, hogy Turkisztánt épp azért illetik ezzel a névvel, mert itt mindig türkök éltek, azt megelőzően is, hogy kazahoknak, üzbégeknek vagy kirgizeknek nevezték őket.

A történelem azt hozta, hogy a sámánhitű türk népek Közép-Ázsiában átvették az iszlámot, ugyanakkor nem fordítottak teljesen hátat a múltnak: ma is találunk olyan elemeket az ő vallásfilozófiájukban, amelyek csak a türkök körében ismertek, az Arab-félszigeten, az iszlám szülőhelyén viszont nem.

testverek3

A sámánhitet az iszlámra cserélték. Fotó: A szerző felvétele

Ilyen például a nagy filozófusok tisztelete, a sírhelyükről való kiemelt gondoskodás, amely alapvetően idegen a szunnita iszlámtól. Bizonyos pogány rítusok a kereszténységbe is belekeveredtek, mint a napkultusz emlékeként a kelta kereszt karimája, és kultúrtörténész kell ahhoz, hogy ezeket kielemezze. A mindennapi élet azonban nem analízis. A turkisztáni Rixos luxusszálloda oldalában most adtak át egy új bevásárlóközpontot, van gyümölcsöspult is, almával. Cirill betűkkel felírva, kazahul, hogy alma. Ezt pedig megérti a kazah, az üzbég, a kirgiz, a török, az azeri és a magyar is. Az épületből kilépve pedig egy fiatal srác áll készenlétben, hogy kinyissa az ajtót a látogatóknak, mellkasán kis táblácska mutatja, hogy az ő neve Madjar. Mikor kérdezem, ezt hogy ejti, mintha legalábbis otthon volnék: magyar. Tökéletes hangzással mondja az ázsiai fiú ezt a szót, a saját nevét.

Talán Julianus barát mégis elnézett valamit.

Forrás: Magyar Nemzet
Beküldte Antal Miklós

Megnyitva 225 alkalommal
A rovat további cikkei: « Magyarabok szigete

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások