20220819
Last updateK, 24 máj. 2022 4pm

rovas logo

2013 január 11, péntek

Li-Po-Szo: Szkíta örökség

Szerző: Lépő Zoltán


Spengler és Toynbee mindmáig meghatározó nézetei szerint ugyanis a jelentős civilizációk egymástól független karriert futottak be. Ezzel ellentétben William McNeil, a Chicago Egyetem történészprofesszora a több kollegájával 30 évig írt könyve azt bizonyítja, hogy az emberiség kultúrái alapvető kapcsolatokkal rendelkeztek történelmük minden fokozatában. Koncepcióját a kultúrdiffúzió témája uralja, részletesen kimutatva a civilizáció kelet- és nyugatirányú kiterjedését a Termékeny Félhold területén lévő ősi szülőhelyéről. Hasonló folyamatot sejtet Mircea Eliade, az összehasonlító vallástudomány alapítója is, és szerinte a kelet-ázsiai kultúra a mezopotámiai Termékeny Félhold értékrendjének nem szemiotikai (formai), hanem szemantikai (lényegi) túlélése. A sumerológia pionírja, Rawlinson szerint viszont a Termékeny Félhold civilizációját szkíta típusú népek teremtették, ahonnét organikus alapokon álló ősi szellemiségük a későbbiekben hullámokban kiáradva több civilizáció létrejöttét eredményezték. Nagy valószínűséggel az sem lehet véletlen tehát, hogy a nagy ősi kultúrák kozmikus princípiumának szemantikai azonosságának túléléséről is beszélhetünk ezen módszerek együttesének kapcsán. Történelmi előzménye van ugyanis annak, hogy a mezopotámiai "Asa", óegyiptomi "Maat", a védikus "Rta", majd a későbbi hindu "Dharma", valamint kínai "Tao" tulajdonképpen ugyanazon világkép manifesztációja. Ezen különböző elnevezések ezen előzmény következtében tehát ugyanazon TEREMTŐERŐ különböző megnyilvánulásaiként is felfoghatók, amely egykor az egész eurázsiai kontinenst tulajdonképpen egyfajta szkíta-alapokon nyugvó civilizációs egységbe volt képes forrasztani. Figyelemre méltó tehát, hogy úgy a héber, mint a görög hagyomány is e forrásból nőtt ki, hiszen az ógörög történészek az Ázsia hajnalát egyértelműen meghatározó több-ezer éves szkíta dominanciáról tudósítanak. Egyértelműnek tűnik tehát ezen "Asa-Maat-Rta-Dharma-Tao"-típusú ősi, ugyanakkor nagy hatással bíró értékrend szkíta jellege, amelynek mai jelentősége nem kevésbé fontos, mint az egykor volt. Meggondolandó mindez különösképp annak fényében, hogy a Dalai Láma által a "Szellemi Működések Tudománya"-ként definiált módszer tulajdonképpen azon TEREMTŐERŐ működésmechanizmusát tárja fel, amelyet a kereszténység ISTEN néven illet.

Ennek tudatában kell tehát visszatérni a lin-yu-tang-i idézetre, miszerint "Kínában sokkal több krisztusi jellemmel találkozhatunk, mint Nyugaton két ezer éven át tartó imádkozás, gyónás és zsolozsmázás után".

Biztos, hogy bűnt követünk el, amikor ezen működésmechanizmust jobban meg kívánjuk ismerni?

Amikor bizonyos beidegződések arra kényszerítenek bennünket, hogy bűnként könyveljük el a TUDÁSVÁGYAT - vagy ISTEN tudásának vágyát -, vajon nem akkor követjük-e el a legnagyobb bűnt? Vagyis nem kellene-e az eddigieknél sokkal következetesebben tudatosítanunk, hogy az ilyenfajta szándék bűnösnek nyilvánított felfogásával éppen saját megújulásunk lehetőségét dobjuk el saját magunktól? Hiszen pl. a magyarság jelen szellemi-pénzügyi-gazdasági kiszolgáltatottságának kialakulása sem független azon ténytől, hogy elvesztette egykor még oly hatékony szellemiségét. Mivel ezen rendszer esetében tulajdonképpen azon ősi szellemi kincsről van szó, amely még oly egyértelműen biztosítani volt képes a magyarság egykori nagyságát.

Ugyanakkor elkerülhetetlennek tűnik annak tisztázása, hogy pl. úgy a kereszténység mint a buddhizmus célja lényegében ugyanaz. Míg azonban a buddhizmus rendelkezik azon hatékony módszerekkel, amellyel azt megvalósítani képes, addig a kereszténység esetében ez megmarad a szándék szintjén.

Időszerű tehát azzal szembesülnünk, hogy ezen gyakorlatilag meglehetősen hatékony módszer nem véletlenül lehet ma oly népszerű Nyugaton, ugyanakkor azt sem felejthetjük el, hogy az egykor a magyarság szkíta őseinek jóvoltából fejlődhetett ki. A "szkíta" görög elnevezés perzsa megfelelője ugyanis a "szaka", szanszkrit megfelelője a "shakya", a japán pedig a "shaka". Tudjuk tehát, hogy a buddhizmus a Dalai Láma szerint nem vallás, hanem tudomány, következésképp alaptanai nem összeegyeztethetetlenek a kereszténység tanaival sem. Nem véletlen ugyanis az, hogy az ugyanazon világkép társadalmi vetületeként elkönyvelt konfucionizmust a jezsuiták igen nagyra becsülték, és komolyan foglalkoztak annak lehetőségével, hogy azt tanrendszerük gyakorlati axisává tegyék. Azaz nem túlontúl sok kétség férhet ahhoz, hogy különösképp a szkíta-utód magyaroknak kellene azzal az eddigieknél sokkal következetesebben foglalkoznia, hogy pl. valójában mi is a buddhizmus, és alapítója valójában ki is volt? A Shakyamuni Budha elnevezés ugyanis - ahogy leginkább nevezik e tanrendszer alapítóját - valójában a "Szkíták Bölcse, a Megvilágosult" ("shakya"=szkíta, "muni"=bölcs, vagyis szankszritul a "Shakya-muni" a "szkíták bölcse", míg "budha" a "megvilágosult") jelentéssel bír. A buddhizmust megalapító, a Shakyamuni vagy Buddha címmel felruházott Sziddharta herceg ugyanis az Indiában megtelepedett szkíták királyi törzséből származott. Eszméinek lényegét illetően tulajdonképpen nem tett egyebet - áttételesen Eliade, az összehasonlító vallástudomány megalapítója szerint -, mint a Termékeny Félhold termékenységideológiáját és a hozzá tartozó tanrendszert "modernizálta", vagyis tette kora egyik leghatékonyabb tanrendszerévé. De figyelemreméltó tény az is, hogy nem csupán a szanszkrit, hanem a japán Budha elnevezésben is egyértelműen tükröződik a szkíta jelleg. Hiszen a Budha jelentéssel bíró japán "Ó-saka-szama" szóösszetétel szó szerinti fordításban az "Ő-szkíta-felsége" jelentéssel bír. Kívánatosnak tűnik tehát nyomatékosítani a Budha elnevezéssel kapcsolatosan nem csupán annak szkíta jellegét, de azt is, hogy az eredeti szankszrit kiejtés szerint "buda", "budda", legfeljebb gyenge "h"-val ejtett "budha", és semmiképp sem "budhha", ahogy azt pl. Magyarországon ejtik. Ez elsősorban a szankszritül inkább olvasó, de nem beszélő, az Oxford Egyetem német származású - Max Müller nevű - professzorának átiratából következik, aki a helyes angol kiejtés érdekében azt "Budha"-ként írta le latin betűkkel, amelynek következtében angolul viszonylag helyesen, általában "buda", "budda" - néha "bjúda" - hangértékkel ejtik. Azonban a magyarban általánossá vált "budhha" fonetika elhibázott, hiszen míg a francia "Bouda"-át ír és "budá"-t ejt, addig az olasz, spanyol és portugál nyelveken mind a kiejtés, mind a hangérték azon "Buda", amely híven tükrözi az eredeti szankszrit hangértéket. Vagyis kívánatos lenne azt magyarul is így írni és ejteni.

Annál is inkább, mivel Atilla bátyja - a szakrális uralkodó - Buda volt.

Vagyis a magyarságnak szükséges lenne saját elődeinek régmúltjában feltárni azon vonatkozásokat, amelyeknek alapszerepe volt azon folyamatokat illetően, amelyek jóvoltából maga a nyugati civilizáció is megszülethetett. De nem csak megszületetésében töltött be ezen rendszer jelentős szerepet, hanem minden okunk megvan annak jogos feltételezésére, hogy ki is gyógyíthatja a nyugati civilizációt jelen betegségéből, amely annak következtében alakult ki, mivel az megtagadta valódi gyökereit.

Ezen civilizáció tehát ennek következtében halálosan beteg.

Következésképp segítségre szorul, ezért a magyarság számára szükséges lenne a saját régmúltjában történő következetes mélybúvárkodáson keresztül felfedni azon hajszálgyökereket, amelyekkel nem csupán saját maga számára lenne képes az éltető nedveket felszívni, hanem a nyugati civilizáció kívánatos megújulásához is hatékonyan hozzájárulhatna. Vagyis az idők szava megkövetelné a magyarság sokkal nagyobb nyitottságának is megteremtését Kelet-Ázsia irányába, hiszen ott egykor azon elveszített módszereit fedezhetné fel, amely segítségére lehet saját jelen problémáinak megoldását illetően is. Annyi mellett többek között a német-lászlói "Minőség Forradalma" megteremtéséhez szintén segítséget nyújthat, hiszen a magyarság Kelet-Ázsiában továbbfejlődési lehetőséget kapott ezen egykori módszertana lényegében nem egyéb, mint az Emberi Lét minőségi átalakulását lehetővé tévő elmélet és gyakorlat összessége. Ezen folyamat beindításához azonban elengedhetetlennek tűnik az emberi minőség alapkritériumain történő olyan következetes elgondolkozás, amelyet a jelen kritikus globális helyzet egyértelműen megkívánna. Ez a kultúra kérdésének az alapokig leérő újragondolását is igényli, következésképp legalább olyan mélységeket kellene érinteni, mint amit az amerikai Ruth Benedict megtett közvetlenül a második világháború után a japán kultúrával kapcsolatosan (R. Benedict: Krizantém és Kard, A japán kultúra újrafelfedezése, Budapest, 2006).

Ez a fajta közelítésmód ugyanis áttételesen az is sugallja, hogy a szkíta szellemiség világkultúra tengelyébe történő visszahelyezésének fontossága sosem volt annyira égető, mint éppen manapság. Hisz a szkíta örökség szellemi dimenzióit legkövetkezetesebben megőrző és továbbvivő Kelet-Ázsia a spirituális technikák olyan gazdag tárháza, amelyből a Nyugat rendkívül sokat tanulhatna. Különösképpen annak fényében fontos ezen lehetőség következetes megfontolása, mivel az öngyilkossá fajuló globális mentalitás kialakulása elsődlegesen annak köszönhető, hogy az emberben rejlő potenciális lehetőségeket messze alábecsülik a nyugati értékrenden belül. Következésképp azon - tulajdonképpen szkíta eredetű - szellemi technikáknak sem tulajdonítanak megfelelő fontosságot, amely alapvetően segíteni képes a nyugati, mint a globális értékrend kívánatos megújulását. Ugyanis Nyugat-szerte az ezzel kapcsolatos hagyományok igen fejletlenek, következésképp az önuralommal kapcsolatos tanulmányok sem messze annyira fontosak mint pl. a matematika. A hagyományos kelet-ázsiai értékrenden belül ez messze nem így van, ahol a fiataloktól megkövetelik a folyamatos morális ön-tökéletesítést, hiszen a társadalom zökkenőmentes működése mindenekelőtt a tagjainak szellemi felkészültségén múlik. Természetesen nem minden japán végez ezoterikus gyakorlatokat, de még azok is, akik sosem végeztek ilyeneket megegyeznek az önuralom elsajátításának rendkívüli fontosságával. Valamennyi társadalmi osztályban a japánok úgy magukat mint társaikat aszerint ítélik meg, hogy az önuralom milyen szintjén állnak. Szerintük az ember szellemének a szinte korlátlanul művelhető teste felett kell állnia. Amikor tehát az életünk legfontosabb kihívásai előtt állunk, természetesnek kell vennünk, hogy a test követelményeit a szellem követelményeinek kell alávetni. Vagyis a 90%-os Abszolút fontosabb a 10%-os Relatívnál, következésképp nem csaphatjuk be önmagunkat, és nem jelenthetjük ki a 10%-ról, hogy az 100%. A jelen nyugati mentalitás ugyanis lényegében ezt teszi, hiszen a kézzel-fogható anyagi vonatkozásokat tekinti elsődlegesnek, jóllehet az csupán a Lét 10%-át teszi ki. Vagyis az öngyilkos globális viszonyok kialakulásának is az elsődleges oka ez, hiszen ennek következtében nem vagyunk képesek a 100%-os Teljesség megértésére. Amennyiben tehát ezen viszonyokat meg kívánjuk változtatni, akkor ezen szkíta-gyökerű szellemi módszerek fontosságát újra fel kell fedeznünk. Csupán az ilyen jellegű szellemi gyakorlatok tehetnek bennünket alkalmassá a teljes értékű élet megélésére, hiszen életvezetésünk ezáltal képes magasabb szintre emelkedni. Magának az önuralomnak tehát "sujo" a japán neve, és azt tartják róla, hogy szükséges, mivel "a test rozsdája" eltűnik általa, és az ember szelleme megtisztul. Az emberi lény ragyogó és éles karddá változik, és bár a legtöbb emberben ennek fontossága nem tudatosul, valójában azonban az így megvalósítható állapot az, amire tulajdonképpen valamennyien vágyunk. Sajnálatos tény, hogy ennek fontosságát mindezidáig nem ismerte fel a jelen Nyugat. Ugyanis a nyugati olvasók zöme még mindig nem képes felfogni a japán és egyéb kelet-ázsiai szellemi technikák fontosságát annak ellenére, hogy számtalan ilyen kínai, koreai stb. hasonló témájú mű jelent meg mindezidáig. Az erre specializálódott nyugati tudósok zöme sem képes e téma megfelelő mélységű megemésztésére. Ugyanakkor szükségesnek tűnik ennek megváltoztatása, mivel az emberi kultúra egyik legfontosabb vonatkozásával szembesülhetünk ezen gyakorlatokban.

Vagy inkább a lényegével, mivel nélküle igazi kultúra nem létezhet. Legfeljebb csak máz. A kultúra máza. A máz viszont csak máz.

Vajon nem kellene-e különösképp a magyaroknak azzal a lehető legkövetkezetesebb módon szembesülniük, hogy a kultúra máza nem maga a kultúra? Vajon nem kellene-e különösképp a magyaroknak azzal szembesülniük, hogy jelen problémáik zöme épp azért következhettek be, mivel elvetették egykori kultúrájukat? Nem éppen a jelen helyzetük kívánná meg, hogy újragondolják a kultúra fogalmát? Különösképp kívánatosnak tűnhet tehát az azzal történő megfelelő következetességű szembesülés, hogy mit is irt 1841-ben Széchenyi a "Kelet Népe" c. művében. Ugyanis Széchenyi üzenete legalább annyira aktuális ma, mint volt annakidején 1841-ben, vagy talán még annál is aktuálisabb:

"A magyar népnek - mint én fogom fel, s ha nem táplálna gyermekkoromtul fogva ezen remény, s ezen remény nem emelkedett volna férfiúi koromban éltem leghatározóbb pontján eldöntetlen szent hitté, a nyilvános élet mezejére fel soha nem lépek - a magyar népnek nincs csekélyebb hivatása, mint képviselni - Európában egyedüli heterogén sarjadék - ázsiai bölcsőjében rejtező, eddigelé sehol ki nem fejlett, sehol érettségre nem virult sajátságit, sajátságit egy törzsökfajnak, melly, jóllehet mindent maga előtt ledöntő dagályként már több ízben gyászba borítá földgolyónk legkiképzettebb részeit, s fel-felbőszülésiben, mint isten ostora mindenütt vérrel járt, bizonyosan annyi különöst, s erejénél fogva, bizonyosan annyi jót és nemest rejt magában, mint az emberi nemnek akármelly lelkes és erős családja, csakhogy mint azoknál, úgy ennél is, külön sajátsági árnyalatokban: a korlátlan tűznek nemes hévre, a vad erőnek bajnoki szilárdságra, a romboló ittasságnak nagylelkűségre kell tisztulni, felemelkedni."

Vagyis nem jelenthet problémát, hogy Széchenyi tévedett, amikor azt hitte, hogy a magyarságnak az "ázsiai bölcsőjében rejtező, eddigelé sehol ki nem fejlett, sehol érettségre nem virult sajátságit" kell kifejlesztenie, mivel azt annakidején Közép-Ázsiában már kifejlesztette, és abból jöhetett létre nem csupán - a mai magyarság által eddig teljességgel ismeretlen, bár könyvem által ismertetett - csodálatos egykori közép-ázsiai civilizációja, hanem a későbbi Kelet-Ázsia kifinomult értékrendje és kultúrája is. De a jelen Kelet-Ázsia és India azon jelenségsorozata is tulajdonképpen ennek köszönhető, amelyet egyfajta felületes közelítésmód még mindig csak "gazdasági csoda" néven emleget. Jóllehet időszerűnek tűnik annak tudatosítása, hogy "csoda" nincs, csak TUDÁS. Vagyis csak a NEM-TUDÁS emleget ott is "csodát", ahol a természet mélyrétegében ható működés-mechanizmussal kapcsolatos VALÓDI TUDÁSRÓL kellene beszélnie.

Vagyis a magyarságnak csupán újra kellene tanulnia azon egykori közép-ázsiai tudását, amelyet az ősei valamikor még birtokoltak, és amelyet Kelet-Ázsia megtanult és tovább finomított, de amely jóllehet a magyarságból ezer éve kiirtódott, viszont annak jelrendszere a népművészet nyomán rekonstruálható. Götz László életművét elemezve ugyanis egyértelmű, hogy Közép-Ázsia több-évezrede folyamatosan fennálló civilizációja esetében valójában hun-szkíta területekről van szó, következésképp a szkíta-hun-magyar töretlen folyamatosságú tényéhez egyre kevesebb kétség férhet. Tóth Tibor kutatásainak köszönhetően pedig tudjuk, hogy a honfoglalók koponyái a közép-ázsiai szkíta-szarmata temetők leleteivel megegyezők, a japán Matsumoto professzor jóvoltából pedig, hogy a magyarok vérében ma is megvan a hun markel-gén, Dr. Béres Judit genom-kutatásai pedig azt bizonyítják, hogy a magyar Európa egyik ősnépe, amely genetikailag a finnektől igen messze esik. Amikor tehát az egykor Belső-Ázsiában virágzó hun-szkíta városok romjaiban talált állatcsont-maradványok 62 %-a helyhez-kötött életmódra utal, szakrális épületeik, váraik, freskóik és ékszereik töredékei annak előképeire engednek következtetni, amit ma úgy ismerünk, hogy gótika és romanika, akkor komoly okok késztethetnek bennünket sok minden újragondolására. Az USA ugyanis nem nomád ország attól, hogy hadserege Vietnamban harcolt, hiszen a hadseregek mobilak úgy ma, mint voltak valaha, csak míg azokat egykor lovas-nomádnak nevezték, ma is méltán illethetnénk őket inkább az "autós-nomád", esetleg a "repülős-nomád" elnevezéssel. Következésképp az amerikai Wess Roberts (Leadership Secret of Attila, the Hun, 1990) nem minden ok nélkül írhatja a következőket: "Attila öröksége a nyugati világban számunkra általában ismeretlen. Naivak vagyunk abban a tekintetben, hogy nyíltságával, nézetgazdagságával és zseniális civilizációteremtő képességével - amely tulajdonságaival messze meghaladta Nagy Sándort vagy Ceasart - milyen történelmi jelentőséggel bír."

De Götz László kutatásai ugyanakkor azt is sugallják, hogy az "indo-európai" alatt helyesebb lenne inkább a hun alapképletet is meghatározó szkítát érteni, ugyanis India és Germánia között az ősidőkben a szkítán kívül számottevő kultúrnép nem létezett. Vagyis amennyiben a történelem szellemi vonatkozásainak alapvető újraértékelésére belátható időn belül nem leszünk képesek, akkor a globális túlélés lehetősége igencsak kérdésessé válhat. Amennyiben tehát szellemi-morális értelemben maradunk jelen szintünkön, akkor félő, hogy gyermekeink gyermekeinek túlélését sem leszünk képesek megfelelőképp biztosítani.

Márpedig ennek lehetőségét el kellene kerülnünk.

Kívánatos lenne tehát következetesen szembesülni azzal, hogy a szkíta típusú sajátosság ugyanakkor - amely a magyar mentalitásban egyértelműen megmutatkozik -, meglehetősen kreatív, amelynek segítségével komoly folyamat lenne megkezdhető. Ennek érzékeltetésére elég csupán néhány figyelemreméltó jelenséget és az azokat létrehozó emberek neveit felsorolni:

- az ATOMKOR, ami alapvetően átalakította a gazdaságot, orvostudományt, világpolitikát. Elindítói vitán felül Szilárd Leó (neutron-láncreakció), Hevesy György (radioaktív nyomjelzés), Wigner Jenő (vízhűtésű teljesítményreaktor) voltak...

- a KOMPUTERKOR, ami szupertitkos katonai programként indult, de fél évszázad alatt elérkezett iskoláinkba és otthonainkba. A mai számítógép Neumann János fejében fogant... széles társadalmi jövőjét Kemény János ismerte fel, és a hálózat első létrehozásával ő valósította meg... a mikroprocesszor felgyorsítása Grove (Gróf) András érdeme...

- ŰRKORSZAK, amit a századelőn Hermann Oberth megálmodott... Kaliforniában Kármán Tódor a század második felében mindezt realitássá formálta. Következésképp a magyar kreativitás következtében teremtett eszközök találhatók a Holdon, a Marson és vannak úton a Szaturnusz felé...

Külföldieknek szánt turistakönyvek Magyarországot azonban még mindig a tokaji bor, piros paprika, cigányzene és csárdás országaként próbálják eladni, és nem mondják el, hogy a kocsi (hivatalosan 1400, nem hivatalosan néhány évezreddel korábban) és a gyufa (1836), a wolframszálas (1903) meg a kripton töltésű (1934) villanykörte, a golyóstoll (1943) és a Rubik-kocka (1978), a váltóáramú technika (1885) és áramvonalas repülőgép (1928), a rádioaktív nyomjelzés (1913) és az atomreaktor (1942), az elektronikus programozású számítógép (1946) és az időelosztásos e-mail hálózat (1960), a BASIC nyelv (1964) és WINDOWS WORD szövegszerkesztő (1990), az EXCEL adatkezelő (1992) és a PENTIUM mikroprocesszor (1995) olyanok agyában született meg, akiknek Magyarországon ringott a bölcsője. Viszont Enrico Fermi felesége, Laura az "Illustrious Immigrants" c. írásában megállapítja: "Magyarország 10 milliós lakosával ugyanakkora hatást gyakorolt Amerika tudományos felemelkedésére 1930 és 1950 között, mint a 60 milliós Németország", míg a "The New York Times" 1998 márc. 20.-án megjelent első oldalán a következő cím alatt jelent meg egy egész oldalas, többhasábos cikk Jane Perlez tollából: "Magyarok kezenyoma az egész 20. századon".

Ugyanakkor időszerűnek tűnik az azzal történő következetes szembesülés is, hogy túlontúl veszélyes irányt vett civilizációnk ahhoz, hogy ne foglalkozzunk annak lehetőségével, hogy az ezen típusú kreativitás esetleg morális-szellemi vonatkozásban is képes lehet valami többre annál, mint amire például a jelenünket meghatározó értékrend képes. Nem zárhatjuk ugyanis ki annak lehetőségét, hogy az ezen típusú adottság éppen a "maradisága" folytán rejthet magába olyan szellemi maradványokat a szkíta szellemiség ősrétegéből, amelyeket éppen azért lenne szükséges a felszínre hozva újra alkalmazni, hogy civilizációnk mielőbb kilábalhasson jelen zsákutcájából. Mivel nem lehet annak lehetőségét kizárni, hogy éppen egyfajta Szkíta Renaissance létrejötte lehet annak előfeltétele, hogy civilizációnk a kor kihívásait figyelembe véve eredményesen megújulhasson. Vagyis lehet hogy éppen ez a fajta kreativitás lenne képes olyan új és hatékony dolog megalkotására elsődlegesen szellemi-morális értelemben, amelyre oly nagy szükségünk lenne, és amely különbözik attól, mint amely még mindig oly kétségbeejtő módon határozza meg globális jelenünket. Ez a fajta kreativitás ugyanis magában rejthet olyan, jelen körülményeink között eddig nem eléggé kibontott értékeket, sajátosságokat és érzékenységeket, amelyek még régmúltunk és génjeink mélyén szunnyadnak, ugyanakkor kitörésre várnak. Vagyis amelyek egykor nem csupán az 1-2 ezer évvel ezelőtti Közép-Ázsiában és a nyugati civilizáció megteremtésének idején még lehetőséget kaptak arra, hogy bizonyítsák hatékonyságukat, hanem bizonyítják ma is Kelet-Ázsiában. De ugyanezen szubsztanciák képesek lennének a világkultúra axisában is bizonyítani ugyanazt, következésképp segítségükkel a legégetőbb problémáinkra kaphatnánk annál sokkal megfelelőbb válaszokat, mint amelyeket a jelen globális értékrend által meghatározott morális választék képes felajánlani. Nem mondhatunk le ugyanis az azon sürgető kihívásról, hogy olyan válaszokat kell kapnunk, amelyek lehetővé teszik alapvető megújulásunkat.

Ehhez viszont az emberi civilizáció kezdeteitől kell újragondolnunk az emberi lét alapkérdéseivel kapcsolatos vonatkozásokat.

Nem véletlen tehát, hogy a Nyugat felelősségteljesebb köreiben is növekvő nyugtalanság tapasztalható, amely jól tükröződik egy másfél évtizeddel ezelőtti nyilatkozatban. A washingtoni székhelyű, 99 Nobel-díjas és ezernél több tudóst egyesítő World' Scientists Instuite 1992 november 12.-én Budapesten tartott konferenciáján nyilatkozta, hogy az emberiségnek csupán néhány évtizede van hátra. Földünk ugyanis elérte növekedésének külső határait, és radikális morális-spirituális megújulás nélkül a megsemmisülés felé rohan. Egyértelmű, hogy glóbusunk mély krízisben van, következésképp választáskényszer előtt áll. Ennek fényében lenne kívánatos tehát átgondolni a magyarság jelen krízisét, hiszen egyértelmű, hogy nem csupán glóbusunk, de a magyarság is krízise jóvoltából választáskényszer előtt áll. A "krízis" szó ugyanis a görög "krino" tőből származva nem tragikus jelentéssel bírt, hanem eredeti görög jelentése a "dönteni" fogalmat takarja. Vagyis úgy a globális állapot mint a magyarság helyzete egy olyan ponthoz érkezett, amikor az eddig használt kereteket a kiteljesedés újabb fázisának megteremtése érdekében szükségesnek tűnik alapvetően megújítani. Erre a megváltozott körülmények késztetik. A krízis tehát nem feltétlenül jelent tragédiát, hanem inkább arra utal, hogy választanunk kell, mivel a jelen globális tendenciákat meghatározó értékrend nem vezet sehova a globális öngyilkosság lehetőségén kívül.

Más, új, emberibb értékrend által meghatározott rendszerre van tehát szükség.

Viszont a történelem mélyrétegeiben megbújó szellemi üzenet megértésével a jelen negatív és kilátástalan globális helyzet is pozitívvá alakítható, mivel ezen mélyréteg egyfajta már-már elfelejtett élet- és értékmentő értékrendet rejt.

(Kiemelések a szerkesztőtől!)


« Prev Next

Megnyitva 30898 alkalommal

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások