A karácsony a Kárpát-medence magyarjai számára a család házi áldozó ünnepnapja, a rossz elleni védekezés alkalma és a jövő meglátásának szent ideje volt, mint arról a magyar mitológiából értesülhetünk. Sok helyen úgy tartják, hogy a karácsony estéje és éjjele a gazdagság és a jövendő megnyilatkozásának a szent éjszakája.
Se szeri, se száma a karácsonyt övező népszokásoknak. Az érdekesség kedvéért kiragadok néhány figyelemreméltó rituálét, mely hűen tükrözi a varázslat, a hit és a karácsony kapcsolatát a néplelkünkben.
Kezdjük mindjárt azzal, hogy őseink minden karácsonykor sólymot röptettek. Ennek emlékét őrzi az ünnep elnevezése is. A kerecsen(sólyom) szóból ered ugyanis a karácsony szavunk. A sólyom – mint az tudvalevő – a Napot jelképezi, mind látása, mind szárnyalása, mind fenségessége alapján. A sólymot rendszerint megáldották és egyúttal kérték a Napisten iránymutatását a következő esztendőre.
A csertamellékiek egy marék búzát, rozst, zabot stb., sodrófát, köpülőt és kaszakövet tesznek a karácsonyi asztalra. Részint mert ezek a jó termés biztosítékai, részint mert ez a rituálé biztosítja e tárgyak bűvös szerré történő felavatását. A karácsonyi sodrófával például a beteg embert és állatot dörgölik meg. A kaszakövet a tehén tőgyének megkeményedésére használják.
Az ősvallásban karácsonykor áldozattételkor szóban kértek az istenektől. Minden kérésnek megvoltak a jelképei. Ezt tükrözi a következő göcseji szokás: karácsonykor friss kenyeret sütnek, melyből egy karéjt levágnak és azt az abrosz alá dugják, mellé olvasót és pénzzel megtöltött erszényt tesznek, melybe a család minden tagja beleadott. Ettől a kis rituálétól remélik, hogy a következő évben anyagi bőségben lesz részük.
A karácsonyi asztalra szokás tenni a jövő évi időjárást megjósló szimbolikus tárgyakat is. Göcseji szokás, hogy az asztal négy szegletére bemetélt és sózott vöröshagymát tesznek. Ez az értő szemek számára egyrészt megmutatja a bortermést, másrészt a marhabetegségeknél segít.
A palócok összegyűjtik a karácsony ünnepén elhullott kenyér- és kalácsmorzsát, egy vászondarabba kötik, majd az istállóban a jászol fölé akasztják, hogy az ördög vagy a „bibányosok” el ne vegyék a jószág hasznát. Magyarul a bűbájosok szemmel verése ellen jó ez a praktika arrafelé.
Szeged környékén karácsony este elsőként a beteg gyermekeknek adnak dióbelet, a héját megfüstölik, majd egy olyan udvarba hajítják, ahol egészséges a gyermek, hogy ettől a saját gyermekük is visszanyerje az egészségét.
A munka szintén tilalom alatt állt karácsony időszakában. A göcseji néphit szerint a fonalat el kell dugni, máskülönben még meglátná valaki, aki ezáltal szemfájós lenne. Egyes vidékeken pedig összegyűjtik ugyan a karácsonyi szemetet, de nem viszik ki harmadnapig.
A jövőbelátásnak sokféle módja van. A leány például megláthatja jövendőbelijét, ha éjfélkor betekint a kútba. A palócoknál ez úgy történik, hogy András napkor annyi gallyat tép a leány, ahány legényre gondol. Minden gallyat megfeleltet egynek. Azokat egy fazékba helyezi és minden nap az éjféli miséig patakvízzel megöntözgeti. Amelyik karácsony éjjeléig rügyet hajt, az a legény fogja feleségül venni.
A Szilágyságban annyi vágott fát ölelnek fel, amennyit tudnak. Ha páros számú fadarabot markoltak, akkor férjhez mennek esztendőre, máskülönben nem.
Erdélyben és a Dunántúlon tartotta legtovább magát a regölés szokása. A néprajzkutatók megállapították, hogy a keleti és a nyugati országrészek „regesmondókái" közös eredetre vallanak. A regös énekek tele vannak mitológiai és történelmi elemekkel.
A következő sor jól példázza a regölés hajdani üldöztetését és a pogányság számbavételét:
„Ne fuss, ne szaladj Szent István királyunk! Mi sem vagyunk ördögök, hanem a te szolgáid."
Ehelyütt nem folynék bele az ősvallásunk egyéb fejezeteibe, de említést érdemel a reges köszöntések egyik visszatérő motívuma, amely jól példázza ősi meggyőződéseinket. A „régi törvény" kifejezés az óvallásunkra, még pontosabban az ősvallásunkra történő visszautalás, amit az áldást hívó-hozó „nagy rőt ökör" követett eredetileg, de ez az idők folyamán átváltozott. („régi törvény, nagy rőt ökör" = ősvallás és termékenység áldása)
Ha képesek vagyunk lehántani a keresztényivé tett szimbolikát, akkor a magyarság ősatyját, illetve védőszellemét ismerhetjük fel a csodaszarvas regös motívumában. Ekképpen szól a regesek (regölők, regülők) éneke Hegyhát-vidéken:
„Amott keletkezik egy kerék-pázsit, abban legelődik csoda-fiú szarvas, annak a szarvasnak ezer ágaboga. Misemondó gyertya gyújtatlan gyulladjon, ótatlan aluggyék."