20210929
Last updateH, 19 ápr. 2021 6am

rovas logo

Sorra kerülnek elő a vallomások Petőfi Sándor és 48-as honvédek Szibériai raboskodásáról. Kónya-Hamar Sándor, az MVSZ erdélyi küldötte és egyben Védnöki Testületének tagja idén, március 9-én Petőfi Sándor kolozsvári szobrának avatásakor mondott beszédében említette meg, hogy...
A legfrissebb eseményekkel kezdődik a felfrissített cikkünk, NEMZETKÖZI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A PILVAX-BAN 2015. AUGUSZTUS 6-ÁN DÉLELŐTT 11 ÓRAKOR. MEGAMORV-PETŐFI BIZOTTSÁG EGYESÜLET - majd Kéri Edit riporttal folyatódik míg alatta a már megjelentetett események olvashatók:   IGAZSÁGOT PETŐFINEK!  -
Petőfiért! - Honvédek élve találtak rá a csatatéren? A Szegeden élő történész, Dr. Fenyvesi László eljuttatta Patrubány Miklóshoz, a Magyarok Világszövetsége elnökéhez egy újságcikkét, amelyben újraközli Körösi Orbók Kálmánnak, a Fehéregyházával határos Héjjasfalva egykori földesurának írását, amely...
Példa nélküli össztűz zúdul az új esztendő első napjaiban a magyar kormányra és Magyarországra. / A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió kormánya, az Európai Bizottság, a nemzetközi sajtó és a bankvilágot szolgáló hitelminősítők egyszerre helyezték...
 November 11-én, Márton napján pannóniai Szent Mártont ünnepli a keresztény világ. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a 2016. évet Szent Márton Emlékévvé nyilvánította, amit kormányhatározattal a magyar állam is megerősített. A Magyarok Világszövetsége Szent Márton napjáról...
 Emlékeztetőül: a Soros György és társai érdekeltségébe tartozó Orbán-kormány volt az, amely működését azzal kezdte, hogy megvonta a Magyarok Világszövetségétől a Magyar Kormány pénzügyi támogatását. Szerencsére a pénzmegvonás jót tett a szervezetnek, mert a hiénák száma...
Gyászoljuk a párizsi terrortámadásokban lemészárolt újságírókat, a meggyilkolt rendőröket és túszokat. Elítéljük a terrortámadást, az országuk törvényei szerint ártatlan párizsi újságírók megölését. - Tekintettel az ügy horderejére, elkészítettük az MVSZ elnöke írásának angol nyelvű fordítását, amely egészében...
A Magyarok Világszövetsége június 4-énVersailles-ban tiltakozó megmozdulást szervez a trianoni békeparancs 93. évfordulóján. A Magyarok Világszövetségének hivatalos álláspontját Trianon ügyében az Igazságot Európának!című, 2009-ben elfogadott petíció tartalmazza, amely a világhálón olvasható.  Alább közzétesszük dr. Léh Tibor,
Balog Zoltán, mint miniszterjelölt, az Országgyűlés Kulturális Bizottsága előtti meghallgatásán, 2012. május 8-án képviselői kérdésre reagálva az alábbi kijelentést tette: „A Magyarok Világszövetségét, azt a bűnbarlangot soha nem fogjuk támogatni, amíg én államtitkár vagy miniszter leszek,
A tavalyi év utolsó írásában nyakon csíptem egy labancot. Ma azonban a magyarság érdekét szavakban hirdetőket csípem nyakon, mert nem elég a nemzetről fellengzős mondatokat megfogalmazni, de annak tartalmával és annak érdekeivel is tisztában kell lenni.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások