20220124
Last updateK, 23 nov. 2021 5pm

rovas logo

2021 október 29, péntek

Egy moholi fiú, aki Szentlászlón esett el

Szerző: Szabó Angéla

A délszláv háború idején Horvátország területén, a kelet-szlavóniai Szentlászló falu védőinek sorában egy vajdasági testvérpár is részt vett a harcokban. A moholi Berente fivérek nem akartak az akkori Jugoszláv Néphadsereg egyenruhájában a frontra menni, helyette inkább a horvátok oldalán kapcsolódtak be a háborúba. Egyikük – aki abban az időben még húszéves sem volt – nem is tért haza élve. Sőt: a holtteste is horvát földbe került, Eszéken temették el.

A falu védelmében egy nemzetközi csapat, egy külföldi harcosokból, önkéntesekből álló brigád is részt vett – annak volt a tagja a két vajdasági férfi is.

Eduardo Rózsa-Flores és Földi József Meghaltunk és mégis élünk című könyvéből vettem az alábbi részleteket. Rózsa-Flores visszaemlékezései:

Meghal Josip Kuzman. Fiatal szentlászlói önkéntes volt. Egy nagy kaliberű – feltehetően harckocsiból származó – lövedék telibe kapta a bunkert, ahol tartózkodott. Josip szörnyethalt, a beomlott bunker maga alá temette. Apja, aki szintén a faluban maradt a polgári lakosság többségének evakuálása után is, most úgy sír, mint egy gyerek…

A faluban mintegy húsz személy maradt, abszolút civilek, akik ellenálltak a kiürítésnek. Segítik, ahogy tudják, a gárdát, és folytatják megszokott dolgukat: ellátják a jószágot és gondozzák a kerteket… Szentlászlón sok kert van. A vasúti vágányok is lassan kertté válnak… vonat már nem jár errefelé… a pipacs és más vadvirágok szabadon burjánzanak mindenfelé… Az öreg parasztok nem hajlandók elfogadni az elfogadhatatlant, a természet pedig kihasználja a „civilizáció” távollétét…

„Szentlászlón még az állatok se menekülnek meg”

Már két napja bombáznak bennünket megszakítás nélkül. Azzal viszonozzuk a tüzet, amink van.

Eltűnik kabalánk, „Rocky”, egy rettentő csúnya, ám rokonszenves kiskutya… végül megtaláljuk… kimúlva. Gránátszilánkot kapott… Szentlászlón még az állatok sem menekülnek meg.

Egyre kevesebbet alszunk. Úgy tűnik, a szerbek készek a világ összes munícióját ránk lőni. Nem értem, hogy az a sok száz lövedék, ami a fejünk fölött röpköd, hogy nem ütközik egymásnak… Szentlászló légterében nagyobb a forgalom, mint New Yorkban az 5. sugárúton.

A falu házainak több mint a fele elpusztult és a többi is súlyosan megsérült… Egyetlen ház sincs, amely ne kapott volna legalább egy találatot.

„Porig sújtottan jövünk ki a kórházból”

Berente Sándor 

…aki veszélyben forog, az Berente Sándor, a Vajdaságból érkezett testvérek egyike. Megkérdem, mi történt, mire Gyula elmondja, hogy egy gránát volt mindennek az oka. Johnnyt arcon találta egy szilánk, Alexet háton, Sándornak pedig a fejét érte. Gyula idegesen közli, hogy szigorú parancsom ellenére, miszerint aki épp őrségen van a lövészárokban, annak sisakot kell viselnie, Sándoron csak egy barna sapka volt. Ha sisak lett volna rajta, talán nem lenne olyan súlyos a sérülése. Elrohanok megkeresni Nándort, a testvérét, miután engedélyt kértünk rá, teljes sebességgel a kórházba indulunk. Mielőtt beérnénk Eszékre, egy őrjárat feltartóztat, és tájékoztat bennünket, hogy rakétákkal lövik a várost, ezért várjunk. Én Nándorra nézek és még gyorsabban hajtok tovább. Beérünk a kórházba, de Sándort nem láthatjuk, éppen most operálják. Várjuk, hogy valaki kijöjjön a műtőből, és megtudjuk, mi a helyzet. Végül kijön egy orvos, aki megerősíti félelmeinket: Sándor nagyon súlyos sérülést szenvedett a fején, egy repesz gyakorlatilag átfúrta az agyát, és ha nem hal meg, biztos, hogy nyomorék marad… Nándor nem sír és nem is mond semmit, egyszerűen sarkon fordul és kimegy. Egy szó nélkül ülünk be a kocsiba…

Azt hiszem, aznap este egy kicsit „elvetem a sulykot”, biztosan az idegeim teszik. Üvöltözve lehordom az egész társaságot és megfenyegetem őket, hogy én magam fogok rájuk lövöldözni, ha annyira hülyék, hogy nem veszik fel a sisakot, és anélkül látom meg őket…

Ma Nándorral elmegyünk meglátogatni a testvérét. Sándor kinyitja a szemét, de nem ismer meg bennünket. Porig sújtottan jövünk ki a kórházból.

Újabb halott a faluban: egy fiatal fiú, akitől egy méteren belül csapódott be egy gránát, amint társainak vitte ételhordóban az ebédet. Szerb volt. Azon kevesek egyike, aki Szentlászlón maradt. (…) Újra Eszékre megyünk, hogy megnézzük Sándort. Ágyát üresen találjuk. Meghalt anélkül, hogy előtte magához tért volna.

Szótlanul térünk vissza a faluba. A temetés két nap múlva lesz Eszék magyar temetőjében.

Hangulatom mélyponton van…

„Fiatal volt, bohóc – szerette az életet”

Berente Nándor később így emlékezett vissza az akkori történésekre: – Az öt évvel fiatalabb öcsém éppen halottak napján – amikor az ember elvárna egy kis tiszteletet – sebesült meg. Közénk lőttek, akkor hat sebesültünk volt. Kórházban volt két hétig, kómában. Persze, hogy féltettem. Milyen ember volt??? Fiatal volt, bohóc – szerette az életet. 

A Berente fivérek Moholon élő édesanyja – Kőrösi Etelka – hosszú időn át nem kapott hírt a fiairól. Különösen Sándor miatt aggódott, aki akkor még csak tizenkilenc éves volt. 1992. február 25-én azonban levél érkezett Nándortól. Ez állt benne: „Na, anyám, Sanyi fia, akit maga legjobban szeretett, meghalt!” Az asszony az utcán nyitotta ki a borítékot, mert épp hazafelé indult a falu központjából. Amint elolvasta, abban a pillanatban összecsuklott, úgy találtak rá a járókelők az iskola közelében.

Belebetegedett a fia elvesztésébe, lefogyott 47 kilóra. Ezt követően megint egy nagyon hosszú, szinte végtelennek tűnő várakozás következett. Majd 2006-ban, szeptember 25-én végre elérkezett az a nap is az asszony életében, amikor első alkalommal kereshette fel a gyereke sírját Eszéken, a Rétfalui temetőben. És utána minden évben elment, ahányszor csak tehette. Titokban abban reménykedett, hogy Sanyi csontjait majd hazahozatja, és a moholi temetőben készíttetett sírboltban temetteti el, ott, ahol az ő teste is végleg megpihen. Éveken át ez a remény tartotta életben.

Szabó Angéla

Kapcsolódó írás: "A szívünk Szentlászlón, Kórógyon maradt " ⇒

Megnyitva 158 alkalommal

Hozzászólás   

#1 Szentlászló magyar és horvát védőiről emlékeztek megR Zoltán 2021-11-25 18:13
A magyar és horvát lobogó alatt vonultak fel a megemlékezők idén is a Vukovár és Eszék között fekvő, Árpád-kori falucska, Szentlászló utcáin.

Az akkor még zömében magyar lakta falu 1991. november 24-én esett el, ekkor vonultak be Árkán szabadcsapatai, akik minden ottmaradt (zömében idős, nyugdíjas korú) személyt kivégeztek, majd tankokkal szisztematikusan szétlőtték az összes megmaradt épületet a település főutcáján, beleértve a református templomot is.

delhir.info/.../szentlaszlo-magyar-es-horvat-vedoirol-emlekeztek-meg

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások