20240418
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2018 június 12, kedd

Világrengető fordulat a békéért?

Szerző: Madarász László

Mint az köztudomású, 2018.06.08.- án Putyin Kínába érkezett, ahol tárgyalt Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Találkozójukról az MTI is hírt adott, de még véletlenül sem említette meg azt az együttes szándékukat, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntéseit hivatott erősíteni!

Amennyiben a Sputnik Deutschland –ban megjelent cikknek hinni lehet,

Oroszország és Kína együttesen kívánják megakadályozni más államok jövőbeli katonai agresszióját, amit az ENSZ Bt felhatalmazása-, vagy az illető ország hozzájárulása nélkül indítanának!

Álláspontom szerint, Oroszország és Kína szándékolt esetleges katonai fellépése egy harmadik hatalom bármely ország ellen indított fegyveres agressziójával szemben, figyelmeztetés elsősorban az USA-nak, amely köztudomásúan a világ csendőrének tartva magát, anyagi érdekei mentén már számtalan ország belügyeibe avatkozott be, az utóbbi 70 évben! Egyúttal a zsidók, nagy izrael megteremtésének szándékát, s így Iránnal szembeni katonai fellépésüket is korlátozza, miközben a jelenlegi Izrael területi épségét is garantálja. Számomra úgy tűnik, ez a szándéknyilatkozat többek között arra is hivatott, hogy annak a Németországnak és általában az Európai Uniónak nyújtson egyfajta biztonságot, mely mostanára kereskedelmi „háborúba” bonyolódott Amerikával.

Tőmondatokban tekintsük át Oroszország és Kína között született, világra szóló egyezmény előzményeit, és lehetséges hatásait:

  • Az USA minden jogalapot nélkülöző sorozatos katonai akciói miatt (arab „tavasz”, Irak lerohanása, stb.), úgy Oroszország, mint Kína jelentősen átszervezte és átfegyverezte katonai alakulatait, mely fejlesztések ezek szerint már odáig jutottak, hogy együttesen akár már Amerikával is szembe tudnak szállni a siker esélyével.
  • Trump, Észak-Koreát néhány hónappal ezelőtt katonai beavatkozással fenyegette meg, mely akár – mindkét fél részéről – atombombák bevetésének lehetőségét is hordozta magában. Ezt a két szomszéd (Oroszország, Kína) sem nézhette tétlenül, s bár nem feltétlen támogatták Kim Dzsongun hatalmát, nem maradhattak érdektelenek. Végül sikerrel végződtek a diplomáciai erőfeszítéseik és a két Korea közeledni kezdett egymáshoz, mégis szükség volt a két nagyhatalom szorosabb összefogására, hasonló esetek elkerülése érdekében, mely a mostani kijelentésben kezd körvonalazódni.
  • Alighanem Putyin és Hszi Csin-ping mostani kijelentése megdöbbenthette, egyúttal nehéz döntési helyzet elé állította az USA vezetését! Az ENSZ-ből az USA ugyanis nem léphet ki, hogy elkerülje a két feltörekvő nagyhatalommal szembeni konfrontációt, ha esetleg más ország belügyeibe kívánna avatkozni, hiszen akkor megbélyegezetté tenné saját magát az egész világ szeme előtt, másfelől vétójogát is elvesztené a BT –ben. Viszont az Államokban azt is tudhatják, hogy van realitása a BT –ben szintén vétójoggal rendelkező két másik nagyhatalom ellenük történő összefogásának. Gondolom gazdasági téren mindent meg fognak tenni, hogy lazítsanak Kína és Oroszország kapcsolatain. Erre a távol keleti országgal kapcsolatban nagyon sok lehetőségük is van, de közben nem szabad elfelejteniük, hogy az USA legnagyobb hitelezője: Kína!
  • Oroszország már régóta jó gazdasági kapcsolatot ápol az Európai Unióval, amin még a kölcsönös szankciózgatás sem sokat rontott, inkább csak fékezte azok bővülését. Kína az utóbbi években egyre jobban igyekszik az EU –val meglévő kereskedelmi kapcsolatainak fejlesztésére. Ezt szolgálják a vasúthálózat korszerűsítésébe történő befektetései is. (Új selyemút) Így, egy világméretű – Amerika által provokált – kereskedelmi „háború” esetén sem kockáztat túl sokat, ha szembeszáll az USA –val, főleg úgy, hogy az EU is ugyanezt teszi. Vagyis abban a nyerőhármas (Oroszország, Kína, EU) lehet inkább a sanszos, miközben könnyen a Trump adminisztráció bukása következhet be az USA –ban.
  • Egy esetleges világméretű gazdasági „háború” végeredményét – véleményem szerint – elsősorban az arab világ, másodsorban a feltörekvő országok dönthetik el, attól függően kihez csatlakoznak? Ugyan az amerikai arab befektetések még meghaladják az európait, de köztudomásúan általában az arab köznép Amerika ellenes, másodsorban ott számolni kell azzal is, hogy a megindult népvándorlás, ha Európa lezárja határait, – mint új célállamok – visszaüthet a gazdag öböl államokra! Ugyanakkor az USA expanziós törekvéseitől Putyin és Hszi Csin-ping kijelentése után már nem kell tartaniuk. Egy-két év hezitálás után, feltehetően inkább Oroszország, Kína, EU szövetséget választják és kivonják befektetéseik nagyobb részét az USA –ból.

Miként érintheti Oroszország és Kína vezetőjének kijelentése a Kelet Európai országokat?

  • Lengyelország és a balti államok az elsődleges támogatói az amerikai katonai jelenlétnek! Ez a két nagyhatalom vezetőjének fenti kijelentése után feleslegessé fog válni, amit az ottani közvélemény előbb-utóbb fel fog ismerni. Közben az Unió részéről is további nyomásgyakorlás érheti őket a külön utas politikájuk kapcsán, valójában az amerikai csapatok jelenléte miatt. Ugyanígy fog járni Románia is, mely az eddigi gyakorlata alapján feltehetően legelőször ismeri majd fel az újabb irányváltásban rejlő lehetőséget! (Ez tőlük egyáltalán nem szokatlan, sőt történelmük alapján szükségszerűség! (Hátat fordítani a korábbi szövetségesnek!))
  • Itthon az Orbán kormány is nehéz helyzetbe fog kerülni! Egy kibontakozó gazdasági „háború” a saját iparral nem-, vagy alig rendelkező Hazánk számára hatalmas veszély, ezért be fog kelleni állni a sorba, ha le akarjuk hívni a létfontosságú EU-s támogatásokat! Fel fog kelleni adni a Brüsszellel szembeni – többnyire látszólagos – ellenállást, még akkor is, ha Viktornak némelyekben igaza is van. Én azt mondanám ennek lehetőségére jobb lenne már előre felkészülni, és nagyon gyorsan növelni kellene a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat úgy Oroszországgal, mint Kínával! Addig, míg nem késő, mielőtt mások fel nem ébrednek! Az arab és néger migránsok befogadásának elutasítását más politikai ideológia megközelítés mellett, viszont továbbra is szükséges lenne fenntartani, de ahhoz már most lépni kellene. (Szijjártó Péter helyett, – külpolitikai vonalon – most nagyon jól jönne egy Apponyi Albert!)

Én arra tippelek, amennyiben a Sputnik Deutschlandban megjelent írás fedi a valóságot, hogy hamarosan fel fog erősödni a világban a diplomáciai mozgás, melynek betetézése lesz a Trump – Putyin találkozó, aminek október 01. -ig – az amerikai üzleti év lezárásáig, pontosabban az új indulásáig – be fog kelleni következni, ha el akarják kerülni a világméretű kereskedelmi/gazdasági „háborút”! Továbbá úgy gondolom, hogy legkésőbb a jövő év elejére az Európai Unió teljes mértékben visszakozik az Oroszország elleni szankcióktól.

Végül: Én csak azt nem értem, hogy egy ilyen szenzációs hírről az MTI miért nem tudósít, illetve a magyar hírforrások miért nem jelentetik meg a Sputnik Dautschlandra hivatkozva annak cikkét?

Madarász László

Forrás : magaspart.hu

Admin:

– Az ENSZ BT állandó tagjai: USA, Oroszország, Kína, Nagy Britannia, Franciaország. A BT -ben a döntés csak az említett állandó tagok egybehangzó szavazatával jön létre.

– Hozzászólásokat az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre kérjük küldeni! Nevet, e-mailcímet nem, csak nicknevet jelentetünk meg!

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások