20210422
Last updateH, 19 ápr. 2021 6am

rovas logo

A spirituális és ezoterikus mesterek, már évezredekkel ezelőtt tudták azt, hogy az emberi test beszéddel: szóval és gondolattal programozható. Most tudományosan is megmagyarázták és bebizonyították ezt a dolgot. Természetesen, a megfelelő frekvenciát kell alkalmazni. Éppen ezért...
Ebben a dolgozatban (előadásban) arra törekedtem, hogy a tények, adatok számbavételén túl fölvázoljak egy tárgyilagos, elfogadható képet az eseményekről, ami érzésem szerint mindmáig különböző elfogultságokkal terhelt. Önálló kutatások híján semmilyen újdonsült eredménnyel, pláne szenzációval nem szolgálhatok;
A szóbeli agressziót rendszerint katonai agresszió követi. Így volt ez Trianon előtt is. Nincs vesztegetni való időnk. Kell az ütőképes honvédség. Trianonban szétszedték az 1100 éves Magyarországot, mert két számjegyű volt a GDP növekedése a millenniumi...
Lezsáknak és Móricz Zsigmondnak TÖRTÉNELEMBŐL egyes! Gavrilo Princip egyedül nem volt képes egy világégés kirobbantására, de még a merénylet elkövetésére sem. Lezsáknak a Szankon az első világháború emlékmű avatásán elhangzott mondata váltotta ki belőlem a reakciót.
Úgy tűnik a fehér, európai ember piros lapot kapott. Ki kell szállnunk a Világtörténelem nevű játékból. / - Úgy tűnik a fehér, európai ember piros lapot kapott. Ki kell szállnunk a Világtörténelem nevű játékból. El kell tűnnünk,
Él Svédországban egy idős asszony, akinek nevét és arcát pár éve megismerte a világ azon része, amelyik szívén viseli Európa és a fehér nemzetek sorsát. Ezen idős asszony azonban nem svéd, de nem is számi. Barbara...
2019-10-01 12:28 / Az izraeli konferencia egyik (elvileg egyetlen) magyar nyelvű résztvevője a „szakértők” között feltüntetve – „Romániából”, olvashatjuk a rendezvény honlapján – Vincze Kata Zsófia (ELTE), aki a néprajzon és kulturális antropológián belül gyakran foglalkozik...
A fény kibontakozásának folyamatát, ahogyan a három dimenzió világából az ötödik dimenzióba, a szívcsakra világába felemelkedünk, kiválóan bemutatja az itt következő 14 szellemi lépés. A lépések sorrendje nem feltétlenül követi az itt megadottakat, és vannak olyan...
Az egész mai tanított történelem iszonyatos hazugságokra épül. A csúsztatásokkal és hamísításokkal leginkább a magyar történelem van átszőve. Nyugodtan elfelejthetjük a tankönyvekben szereplő egész őstörténet elméleteket, ezeket mára teljes mértékben megcáfolta több tudományág is (nyelvészet, régészet,
Bár a nukleáris világháborút megakadályozták, folyamatosan megakadályozzák a földi emberinél magasabb erők, a szerves élet egyik legalapvetőbb alkotóelemén keresztül a planetáris mészárlás folytatódik – már nem is annyira csak a kezdet kezdeténél. A Fukushima-HAARP világüzenete és...

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások